Barátok Közt

 2008.12.01. 09:51

Na most egy széles réteget készülök magunkra haragítani. Azért nem csak magamra mert szerintem a többi szerkesztőkolléga is így van ezzel mint én. Utáljuk a Barátok Közt-öt. Finoman megjegyzem, nem dicsekvésképp, mert azért már ütnének... hogy egy részt sem láttam belőle. Amit tudok azt kizárólag a látott előzetesek alapján, vagy ismerősök általá tudom.
Annyi még nekem is világos hogy a történet halálosan bonyolult, édesanyám jó fél éve nem nézte a sorozatot, most újra bekapcsolódott és képben van hogy ki kivel van. Tehát akkor ez amolyan Szomszédok akik Jóbarátai egymásnak Jóban is meg Rosszban is.
Arra már sokan pazarolták a szót hogy a színészek többségének képességei vetekednek egy kiégett ndk-s kenyérpirítóéval, tehát ezt nem ragozom. A dramaturg is jó munkát végez... A forgatókönyvíró meg jóformán már csak az UFO-kat hagyta ki a sorozatból.
Szó se róla a sorozat könnyed mint Stallone vigyora a Rambo 4-ben, és ugyanilyen drámai is.
Egy kicsit most megszakítom a gyalázást és elmesélem hoyg az egyik szereplő az én iskolámba járt szakközépbe... Egyik Hild-napon eljött a sorozatbeli két gyerekével. Akkor kérdeztük hogy mennyi rész lesz még? És ő megjegyezte hogy most írtak alá még 3000 részre. Össznépileg sikítottunk fel és igyekeztük őket agyonverni. Aztán csendben megjegyezte hogy csak vicc volt. Azóta eltelt 7 év... Szóval jobban jártunk volna ha eltaláljuk őket valamivel. Akkor még játszott a sorozatban Konta Barbara. Jellemző párbeszéd vele:
- Mikor szerepelsz majd a Playboyban?
- Nem fogok...
- Mikor szerepelsz majd a Playboyban?
- Nem fogok... De kérdezzetek valami mást is...
- Mikor szerepelsz az FHM-ben?

Visszatérve a sorozathoz... Ez az egyetlen állandó pont a fél ország életében a Mónikashow-val egyetemben. Én örülök hogy végre pártállástól függetlenül együtt izgulnak meg minden... de ennyi erővel akár egy akváriumot is nézhetnének... az is van ilyen fordulatos...
(én várom azt a részt amikor kiderül Mikiről hogy a meghalt Magdinénit teszi magáévá miközben egy ló nézi őket a bokorból)

Címkék: vélemény tv beteg idióták fájdalmas agyhugykő

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

herold 2008.12.01. 10:11:24

uh, K. Barbi hálás menyecske volt régen, bár eléggé eltűnt a süllyesztőben
apropó, volt ő playboyban??
haver a Zalatnay Cinit mutatta egyszer de büntetése ezért 2 hét villamosszék volt.
én régen fordítottam p*rn*újságba hát mit ne mondjak exem aprófát pisilt mikor azon szenvedtem h átéljem az olyan sorokat, amik csak nők szájából hangzanak el (néha)

Bazsiahegyről 2008.12.01. 11:15:19

volt hát :D amikor kijött a zalatnais playboy akkor álltam le azzal hogy megvegyem... hogyhogy fordítottál pornóújságokba? :D

herold 2008.12.01. 12:14:56

adódott ilyen lehetőség, és jól fizettek:)

Bazsiahegyről 2008.12.01. 12:29:35

és szerepeltél is? :D meg milyen szövegek voltak? :D Komm són Hans ih líbe dick...

herold 2008.12.01. 13:33:58

nem szerepeltem, van önkritikám:)
a szövegek??
ez égő lesz, de nem baj, szarni rá:)
"hihetetlen érzés volt amikor John kőkemény fasza járt lucskos pinámban"
na ezt fasziként leírni...eléggé gáz volt:)

Bazsiahegyről 2008.12.01. 13:51:27

hm... ez azért nem gyenge :D Lehet a Baráto kKöztbe bele sem férne már szövegileg :D és ezt hogy bírtad röhögés nélkül? :D

herold 2008.12.01. 15:33:56

vért izzadtam b*szod:D
exem meg brikettre röhögte magát:D

Bluesrocker · http://www.rockerek.hu/Izsi 2008.12.01. 16:52:24

a Barátok közt az apácák kedvenc sorozata :XD

alliteracio · http://napipuszi.blog.hu 2008.12.01. 23:06:41

Férfiasan bevallom, néha belekukkantok....de halálosan irritál az a sok művi, mesterkélt, erőltetett bárgyú szöveg....az a monoton "géphang" ahogyan előadja egynémelyik...mintha másodikos pistike meg pannika olvasná fel az olvasókönyvből két napi gyakorlás után.....De azért csak benézek....esz a fene engem is, mikor "írják" már le (ki) magdianyust....de úllátom, soha.
Úgyhogy az a nekrofil jelenet még várat magára.... :P

----egyiküket sem csípem különösebben, de ez az izécskee...öööö... a vandácska különösen szívlapát utáni kapkodásra sarkall...namindegy.----
süti beállítások módosítása