Mivel ma egészen két óráig úgy tudtam, hogy holnapra le kell adni a munkát, ezért nem voltam éppen a nyugalom és a kipihentség mintapéldája. Sőt mi több, lassan ma reggel tízre már egy rossz szóért is embert tudtam volna ölni. Persze miért is ne ma szállja meg a koleginát a karácsony szelleme és fejébe veszi, hogy na ő most kidísziti az irodát.
Hogy ezzel mi a bajom?
Alapvetően semmi egészen addig, amig nem az irodámban akar ténykedni. A karácsony szellemét hanyagoljuk 24.-ig és nem kellenek ocsmány díszek főleg nem a leadási határidő lejárta előtt pár órával. Ilyenkor kurvára nem akarok olyanokkal foglalkozni, hogy csillag lesz az ajtón, vagy gömb. Egyszerűen leszarom. Miután ezt megértettem vele akkor már megnyugodtam, hogy ezzel nem kell foglalkoznom tovább.
Alig merültem bele újra számos teendőimbe, de már ért az újabb sokk. Hatalmas kalapálást hallok odakintről.  A hölgyemény addig nyaggatta a kollégát, hogy sikerült rávenni arra, hogy egy díszt szőgezzen fel a falra. A dísz helyett tudtam volna neki más szögelnivalót is javasolni.
Persze nem átalkodtam megjegyezni, hogy az egész ocsmány. Erre megkaptam, hogy lehetnék együttérzőbb. Na már most együttérzésért ássák ki Teréz anyát, és ne tőlem várják.