Nemrégiben a Magyar Gárda tagtoborzót és fórumot tartott Ivánban. A gárda Wass Albert Zászlóalját egy helybéli hívta meg a településre. A helyiek megelégelték a kisebb bűncselekményeket amelyeket a romák követtek el (ááá..Magyarországon pedig nincs cigánybűnözés), és azért kell ugyebár lopniuk, mert a "rászístá mágyárok meg á fájgyűlölők" nem alkalmazzák őket semmilyen munkahelyen.
A helyi cigány anyák féltik a gyermekeiket, és tervezett felvonulás miatt nem engedik azokat iskolába. Szegények hogy retteghetnek otthol a "házaikban". Az öreg muzsikus romugrók még emlékeznek a nyilas uralom alatti terrora, és félnek hogy megint bekövetkezik. Úgyhogy a romák képviselője nyilatkozatában megemlítette: ha bármiféle attrocitás történik-tehát tisztelgés vagy árpádsávos zászlólengetés-azonnal akcióba lenülnek.
Tehát: összeszedik az egész oláh familíát és ha kell fegyveresen megvédik magukat-ami persze az ő esetükben megengedett- "rászízmus elleni küzdelemben". Majd a csata előtti napokban feldíszítik magukta, előkeresik a legvastagabb aranyláncokat, ágyugólyó méretű rózsfüzéreket és megvívják a harcukat. Előfordulhat, hogy felkerekedik az égész nép és felszabadítják a magyarok elnyomásában élő testvéreiket. Mi persze nem tehetünk semmit, hiszen rögtön ránknyomnánk a fasiszta jelzőt.
Igaza volt Jézusnak: Ha megütik a jobb orcádat,fordítsd oda a balt is (mert ha nem antiszemita vagy). Ámen.
joint30 2009.02.01. 18:51:37
jungleman 2009.02.01. 19:53:52
Bazsiahegyről 2009.02.01. 20:15:12
jungleman 2009.02.01. 20:50:42
Fiorentina 2009.02.02. 12:39:06
Amúgy meg a témához hozzászólva annyit mondok, hogy miért nem találnak ki olyan nukleáris fegyvert (bombát), ami csak ezeket a parazitákat irtja ki?????
joint30 2009.02.02. 13:40:27
Akkor mia hibája? Valami bizti van :D Mert az általam felsoroltaknak illő nő személy tutkó nemlétezik :D
Vagy randa,vagy sötét mit éccaka vagy rendetlen.De hogy minden klapoljon olyan szerintem nincs! :D
Minusz 2009.02.02. 15:55:43
Bazsiahegyről 2009.02.02. 16:25:56
jungleman 2009.02.02. 18:18:27
Radír 2009.02.02. 18:39:07
joint30 2009.02.03. 06:03:43
-)
Mia fasz van itt mindenki boldog párkapcsolatba él tökéletes feleség jelöltel??:D Már te is fiam jungleman?
Remélem nem egyről beszéltek a Bazsival :D
-)
Bazis az asszon is olvassa ezt az oldalt?Na őszintén :D
joint30 2009.02.03. 06:05:08