Igen, pár éve beszívott engem is könyvolvasás és figuragűjtés, valamint játék terén is. Akit most veszítenék el annak tudtára adom hogy ez egy asztali táblás wargame. A játék lényege hogy egy sereget irányítunk az ellenfelünkkel egyetemben és megpróbáljuk atomjaira robbantani a nyomingert jobb strarégiai érzékünk, képességeink, valamint a legdrágább egységeink segítségével kiradírozni a létezés kibasigfpidgipdfhgott síkjából legyőzni. Ebben segítségünkre lehetnek a dobókockák. Már leginkább annak a beképzelt gyökérnek kedves pajtinknak aki épp ellenünk van. Van biza úgy hogy az utolsó barom ellenfelünk egyszerre 50 db körüli kockával kell hogy dobjon. És ezzel még csak azt dönti el hogy a kettéhugyozott fikaevő köcsögeimből támadott egységemre tud e lőni. Aztán ha tud, akkor újra dob. 

Phi lehet felhúztam magam kissé. De úgy éljek, de úgy... 
A játék világáról ejtek pár szót inkább... Itt biza mindenkinek rossz. Akinek véletlenül, esetleg nem, DE ANNAK IS. Vidám helyeken élnek emberek szerte az univerzumban, bolygókon ahol a bőröd alá petéznek húsfaló férgek amik leeszik a húsodat a helyéről, vagy ahol olyan hideg van mint a Deltában, vagy meleg mint az Arábiai Lawrenceben. A legjobb helyek a halott bolygók, ott többnyire nincs semmi ami bántani akar. Kivéve a légüres tér, mert attól ugyanúgy meghalsz. Szóval nem egy sikertörténet ott élni. Éssel nem kezdünk mondatot és hogy miért jó a sztorija ezeknek a történeteknek? Hát ki ne szeretne leszakadó végtagokról, fröcskölő vérről, terjedő káoszról, csecsemőgyilkosságról, rabszolgaságról, kínzásról, bérgyilkosokról, nyerészkedésről, kegyetlenségről és kiscicákról olvasni???

A kiscicás részeket még mindig várom, bár nem lennék meglepve ha megennék őket.