Már megint bútort kellett építenem és azt hiszem semmi nem okozott akkora lelki törést eddig az életemben a félbeszakadt Kacsamesék óta... Szeretnék olyan bútort venni végre amit nem nekem kell összeszerelni, hanem van. Készen. Olyan mint egy mirelit pizza, kicsit sütögetem aztán jó lesz. Aztán felébredek és a kezem nem a bilibe lóg, hanem a latrinák latrinájába aminek még a széle is kakás és a falra szarral festették rá hogy sZoPaTóSsZéK...

Igen ez az összeállítási rajz és nem rontott a képminőségen semmi, ez így van mellékelve. Egy egész órát legóztam vele... tekertem össze mindent mindennel, szöveteket szúrtam át. Na jó, ez nem teljesen igaz, kalapáccsal (csavarhúzó nyelével) vertem bele a csavart az anyagba miután a lukakban lévő forgácsot és egyebeket ki nem szedtem. Aztán összeraktam, három agyvérzést kihordva... amikor jött feleségem és közölte hogy a matracot meg a védőhuzatot előbb kellett volna rátenni mint a végleges összeszerelésig elérni. Csuhéj mondom... szedhetem szét, szinte teljesen. 
Sokan kérdezhetik ezen a ponton, (amúgy ezt a bejegyzést már a székben haldokolva írom...) mennyi szekrényed van ember? Én azt nem tudom, 2x költöztem velük de nem lett kevesebb. Az a gyanúm hogy minden költöztető rak még pár alkatrészt a kocsijára hogy vedd le azt is és rakjad össze rajz nélkül, hiányzó alkatrészekkel. 
A legrosszabb pedig hogy mi meg gondolkodás nélkül megtesszük. Amire idáig eljutottam a gondolatmenetemben, kiderült hogy van mögöttem még egy doboz bútor. Itt kértem egy kávét. De az úgy legyen fekete, hogy van benne tej meg cukor, vagy különben elsírom magam miközben arra gondolok hogy pedig Legózni szerettem. Nekiálltam, fájt közben valami mint Mohács, mert nekünk az kell, csak az a jó ha lehet szenvedni, ezért veszünk elemes bútort... Fura, mert eddig ilyen vörös foltok nem voltak a padlón. No nem baj, csak el ne csússzak benne... Na ki csúszott el, letarolva minden élére állított bútorelemet... Lehet találgatni... Amíg összeszedtem magam, láttam hogy nagy lehet a baj mert minden piros. A padló, egy folt amiben elcsúsztam, a bútorelemek, a lábam. Fura mód, jól nézett ki a piros, amíg rá nem jöttem hogy ez belőlem folyik. Őszinte leszek, nem éreztem hogy haldoklom. PEDIG ÍGY VOLT! Sivító főnixmadárként álltam fel újra és hiszem hogy Christus ist auch für gestorben... nem lehet hogy ne sikerüljön! Csak egy szekrényről van szó, ez még nekem is kell hogy menjen. De nem ment. Nem fogok hazudni, a gyerek holmijait a padlón fogjuk tartani, a bútor darabjai rohadnak el ahol vannak, én meg beülök a szop(t)atószékbe és nézem hogy porosodik a többi bútor amiket bár összeraktam, de nem tudom hogy került hozzám.