Hihetetlennek éreztem mindig is, hogy egy ekkora méretű országban ennyi tájszólás lehessen jelen. De mint kiderült az elképzelésem alulmúlta a valóságot...
Első találkozásom a beszéddel amit nem értek, rögtön születéskor volt. És nem azért nem értettem mert nem tudtam még beszélni. DE TUDTAM, MINDIG IS TUDTAM ÉS A VILÁG AZ ENYÉM LESZ EGY NAP!! HÁHHÁHHÁHÁá!
Azért nem értettem mert azon a vidéken viszonylag sokan beszélték még a standard magyartól eltérő palóc tájszólást. Nem azt mondom persze hogy nem értettem mondjuk dédapámat és a dédanyámat meg a nagymamám nővérét... A szó első betűje gyakran megegyezett a számomra is ismerttel de sokszor kezdődött és végződött máshogy mint amire bármikor számítottam volna. A navajo indián aki a fejemben élt sokszor csak nézett türelmesen és nyugtatót kért. Egyik nyáron egy egész hónapot töltöttem ott, és úgy vittek haza lekötözve kipeckelt szájjal és nyugtattak hogy nincs olyan hogy csanya, a csanya nem tud bántani... ezalatt a csanya:

De, azóta megtanultam ezt a beszédet is szeretni. Amikor 20 km-el arrébb, egy nem létező államalakulatban volt barátnőm, megkért hogy adjam már ugyan neki oda a kabelkáját. Mondtam hogy persze, majd tartva a szemkontaktot mint a marni készülő kígyó, jobb kézzel körözni kezdtem a ruhafogas előtt. Vártam hogy mond egy azaz-t amikor elsiklik a kabelka felett a kezem... De, nem. Ennek a történetnek nincs happy endje. Az egy dolog hogy lecsesztek hogy nem tudom mi az... De nem értettem miért nem a retikült kérik... az minden nyelven az. 
De ezen is túllendültem, nem vagyok az a nagy akadékoskodó. Ekkor jött szembe a szabolcsi tájszólás...
Leöltözni, lecsukni a villanyt, he, áó, jáó. Itt tényleg kétségbe estem azért hogy mi van. Csak pár példa:
Egyik főnök megjegyezte hogy nem szereti ha beleállnak az aurájába. Mire a szabolcsi megerősítőerő kijelentette hogy az ő áórájának meg elszakadt a szííííja. Nagyjából 100 ember állt kidurranni készülő fejjel sorakozón.
Csak beszívni mertük a levegőt, mert úgy nem jön ki hang a szánkon.
A másik alkalommal pedig, kis társunk örömmel újságolta hogy Szerbiában egy kálóznak levágták a kezét. Tény, hogyha egy bűnöző megbűnhődik az végül is jó... De azért furdalt a kíváncsiság, mert nem gondoltam volna hogy a szerbek kalózkodnának. Rákérdeztem hogy:

- Mégis hol, a Dunán? 
- Má mé ment volna a Dunán?
- Más víz arra nem nagyon van nem?
- Egy kálóz mit csinálna a vizen? Vonaton volt.
- Milyen elbaszott kalóz volt ez?
- Nem kalóz, kálóz!

Itt esett le mi a helyzet. Kalauz... De azóta betörtük a fiatalembert. De, ezekből kiindulva megalkottam a két tökéletes tájnyelvi mondatot: