Hősiesen bevállaltam, hogy ma én, serény, mérsékelten ügyes ám dolgos két kezemmel, megcsinálom az ebédet. Rántottsajtot terveztem, azt szereti mindenki mint kacsa a noklit. Meg volt itthon egy henger sajt, aminek közel a szavidő vége. Már este szólítottam 2 nagyobb gyermekemet, ti lesztek a kukták, csinálunk a sajtból figurákat, betűket, csak óvatosak legyetek majd, nehogy szétszakadjanak. Tehát számítottam két segítőmre egy A és egy N betű erejéig. Amit ők ebből érzékeltek: apa dinó alakú sajtot süt, amíg mi játszunk és anya is jön játszani. Így történt hogy álltam egyedül a sajt fölött és szomorú voltam mint a süni a drótkefe megpárzása után. Azért elkezdtem a sajtot vágni, azon morfondírozva hogy triceratopsz alakú meg a Marzsinéni seggéből előcsapó harákoló denevérhad... A betűket megkaphatják, ha jól viselkednek. Előszedtem a lisztet, a tojást meg a zsemlemorzsát. Aztán gondoltam feltöröm a tojást. Aha. Sikerült. Az utóbbi hetek edzéseinek megszokott mozdulatával feltörtem az elsőt. -> A szekrényen, a járólapon, a pulton is folyt a tojás. -> Feltörlés, már csak 3 tojás maradt. Forgattam mindent mindenbe... Aztán feltűnt hogy nincs meg egy villa. Úgy van, panírt kapott az is. Meg a fakanál is. Lemostam, csak nem ehetjük meg. Aztán jöttek a betűk. Az "A & N" betűkből 3-3 "I" betű lett. Hogy miért nem István meg Ilona lett a gyerekek neve... Momentán itt tartok. Még nem sütöttem semmit, zokogok a sarokban. Félek megkérdezik mi van a triceratopsszal... Hát gyerekek, kihaltak.