Legújabb gyermekünk nagyon profin böfög. Megkockáztatom, szereti ha zeng a föld és az ég a megnyilvánulásától. Mentségére szóljon hogy kicsit több mint egy hónapos mindössze. De akkora hangja van a böginek, hogy ha én engedném ki, azt találná mondani a többség, hogy tahó vagyok. Őt meg, megtapsoljuk és örülünk neki. Hol itt az igazság? De ez még nem minden! Cicit is könnyebben kap! Már elég ha cuppog... Ha én cuppogok, akkor meg perverz vagyok. Hol itt az igazság? Mindegy is, lendüljünk tovább, ezután vagy 14-15 évig, talán nem fog többet látni belőlük. De, nem megy egyszerűen... Hát még pucérkodhat is, az eszem megáll. Ha én pucérkodnék, ráadásul idősebb nők előtt, az egy dolog, hogy ongarktust kapnak, de engem meg lecsuknak. Lépjünk vissza az egyenjogúsági harcomban, a böfögésig. Ha már olyan extrasokat nem tudok segíteni, gondoltam kaja utáni böfit bevállalom. Azóta a gyerek ha meglát, ha hozzáerek, közelébe megyek, dajkálom, fejen pörgök a szobája fala mellett a kertben, hozzáérek a ruhájához, akkor böfög. Ha az ajtókeret mögül dugom elő a fejem és rántom vissza, aztán újra elődugom, akkor kétszer böfög. Ha gugolva megyek be hozzá, hogy ne lásson, kicsit böfög, ha ugrálva hogy vegyen észre, akkor meg nagyot. Ha valaki a zsebéből húzna elő a pelenkázó mellett, akkor pedig rám pisilne, mint ma. Na erre majd 40 év múlva visszatérünk amúgy. Addig gyűjtöm a pisit, csak egyszer pelenkázzon ő... A nagylánynak sem lesz jobb a sorsa, mert ő meg az ablakra kakilt annó.