A Bakonyban vannak mindenféle élőlények és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy egyikkel együtt is dolgoztunk. Amikor elment máshová dolgozni azt a sztereotipikus meglátást mélyítette el néhányunkban, hogy a Bakony az egy csúcs, a tetején egy réttel meg egy táblával hogy Bakony, ahol ő biciklizik, páran sátoroznak, akárkit nem engednek be oda és fát vágnak. Mondanom sem kell, azért mert ő ezekről mesélt csak, mi tudtuk, hogy azért más is történik ott. Elképzelni mondjuk nem tudtuk mi, mert amikor kérdeztük, hogy szokták e csinálni, annyit kérdezett vissza: Hallod, az mi?
Fura helynek tűnt ez a Bakonybél, úgyhogy el kellett mennünk oda össznépileg megnézni, persze sátorral. Elsőre egy normális falunak tűnt, amin átmentünk és behajtottunk az erdőbe. Kis barátunk szerint, jobb volt minket elrejteni ott, ahol maximum majd a keresőcsapatok találnak ránk. Megpróbáltuk sátrainkat a legalacsonyabb fűbe felállítani, bár kis barátunk esküdözött, hogy Ő a kedvünkért lekaszálta. Gondolom egy másik réten, mert itt kb nyakig ért. Aztán így találja meg az ember az ültetett sátrát, éjszaka, ittasan. Na mindegy... Legalább tudtuk mikor jönnek a raptorok, a fű hajladozásából. 
Aztán jött a következő probléma...
- Hű, mit lehet itt csinálni?
- Itt?
- Már azon kívül, hogy futni, fát vágni meg a többi ilyen erdei emberes dolgot leszámítva.
- Hát, a faluban van egy csillagda. - Szuper, a falu 4-5 km gyalog, mi meg 300 métert nem tudunk már gyalogolni a viszontlátás öröme miatt. - Hű, várjatok, van itt egy patak, ami mindig megárad!
- És azt meg lehet nézni?
- Meg, mondjuk most nincs benne víz...
Országvárosozni, nyilván nem álltunk neki, nem volt nálunk ceruza. Aztán bejártuk a mezőt jobb híján és nekiálltunk focizni. Így van a térdig vagy még tovább érő fűben. Volt aki azt hitte nála van a labda, de csak egy göröngyöt rugdosott. Szóval eszméltünk, hogy ez így nem lesz jó, így sörözni sem lehet, mert kilötyög. Ránéztünk egy közeli farönkre... Azon van valami, állapította meg sasszem 1. Tényleg, mondta sasszem 2. Közelebb mentünk... valami nagy sárga dög, ott terpeszkedett a rönkön és még a szárnyát is mozgatta. Egyből fellángolt a tudományos érdeklődés mindenkiben, új fajt fedeztünk fel, rólunk nevezik el Sárgalófus Elsőütegusz-nak, kis barátunk jelezte, hogy:
- Na, álljatok le, én már láttam ilyet, a hegy másik oldalán és feketében!
Egyik kis barátunkból előbújt a Robert Capa és egy nem kicsi objektíves fényképezőgéppel nekiállt fotózni. Ketten közelebb léptünk a sárga élőlényhez, mert nem nagyon láttuk mozogni... Azóta sem mozdult amúgy, mert műanyag volt. Legalábbis ahogy megböktük, nem tűnt élőnek... 
Így esett kútba hogy rólunk nevezzenek el úgy fajt... Köszönjük Bakony...