Ma meg vagyok csúszva mint disznó a jégen, mert tegnap este elhúzódott az altatás és nem volt időm gondolkodni a világ agybamaróan keserű valóságáról. Gyakran ér(hetne) az a vád, hogy folyton csak nyávogok, meg nyígok. De nem ér, mert nem beszélgetek senkivel. Mint Braco a látó ülök, itthon és gyógyítom a szociális tevékenységek okozta sebeket. Időnként olvasok híreket, például, hogy egy kutya vibrátort hányt. Ezt elolvasom és átfut az agyamon, Jézusgyerele... Hogyan került az egy kutyába, miért? Vagy valaki mentálisan üzeni meg a dohányboltosnak, hogy kell neki cigi. Ilyenkor elgondolkozok azért a lét elviselhetetlen könnyűségén, mert akiknek ilyen gondjai és ötletei vannak... Annak biza nincs probléma az életében. Az egy boldog ember lehet. Nekem pedig, aki ezt olvasom, közel az agyvérzés. Gyűjtök kis erőt, aztán jövök még ma. Kelet felől, napkeltekor.