Gerinctorna & mentős élmények

 2022.01.16. 07:30

A látszat ellenére szeretek tornázni és sportolni. Bár ez nálam ilyen ellentétek harca tud lenni, valamint a mások és magam veszélyeztetése, mert szeretem ugyan, de ha teljes intenzitással csinálom, elvisz a mentő. Eddig 4-5x ültem mentőben. Kedvesek a mentősök, meg el tudom mondani a mellemet döngetve, gyerekek... apa már ült mentőben, de ez ne legyen inkább a cél. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy a saját testem ellen, edzés címszó alatt elkövetett bűncselekményeket, módosítom kissé. Még itt megemlítem azt amikor mentőben ültem pár alkalommal... Először kiképzés alatt rosszul léptem, megcsúsztam, elestem, megrándult a lábam. Jeleztek hogy jöjjön a mentő, vagy inkább csapjuk tarkón ne szenvedjen. Motorhang hallatszott. Megnyugodtam, hogy huhh most békén fognak hagyni kissé, csak azért mégis nyugtalanított a röhögés... Aztán befordult a sarkon egy Uaz mentő. Itt, már fekvő helyzetből ugrottam állóba, hogy jól vagyok, nem is volt semmi bajom, mennék, mert a a a a a támadókat még leküzdeném kiabálva, a domb másik oldalán. Lefújom őket tömegoszlató honvédségi teával. Amire ezt kimondtam már a sofőr berántott az Uazba. Félve kérdeztem, hogy most meg fogok e halni. A srác mondta, hogy mindenképpen és mutatta merre van a pálinka a kocsiban. A kórházhoz érve jelezte, hogy bekísér és ezzel a lendülettel kipattant annak az autónak csúfolt, vászondoboznak a kormánya mögül. Az autó előtt állva megrázta a kezében a kulcsot, közben a motor lágyan duruzsolt. De, mint kiderült, ez teljesen okés volt, mert ha leáll a motor, akkor maximum vajat lehet köpülni abban a taligában. Ha esetleg nyugtalanít valakit, mi történt a lábammal... hát... megmostam. 
Második alkalommal, amire emlékszem, én vezettem a mentőautót. Lehet mondani, hogy de hát nincs is papírom arról hogy vezethetem... Arról sincs papírom, hogy áramot vezethetnék, mégis megtettem párszor. Erre én meg azt mondom még, amit a főnököm mondott: "Ugye tudod, hogy Lengyelország közepén vagy, este 11-kor és egy katonai konvojban mész?" Látta, hogy felcsillant a szemem, ezért hozzátette: "a villogót nem használhatod, vezettél már autómataváltós autót?". Ismert. Pedig elterveztem hogy megmutatom Szcsecsineknek, mekkora technopartit tudok csinálni egy villogóval. Még a motorháztetőre is felmásztam volna a zubbonyomat lengetni és kiabálni hogy táncolj Lenyelország!!!! Arról viszont nem mondott semmit, hogy ne vezethetnék csukott szemmel, hulla fáradtan. Úgyhogy megtettem. Hiszen, mentőben ültem, el tudtam volna látni magam, ha történik valami. Nagyon félrement a sztori közben... Edzés és torna amiről akartam írni, de inkább keresek egy mentőt, mert régen ültem már egyben hátul.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása