Számtalanszor találkoztam nyelvi problémákkal a NATO katonai közt. Ugyanis, nem beszélnek magyarul. Van aki közülünk sem beszéli igazán a nyelvet, ezzel igyekezve összezavarni az esetleges ellenséges csapatokat. Mondjuk a gyakorlatok pont, NATO országokkal történtek... Ma, mindegy a bábeli zűrzavar lelkes amatőr volt az ott kialakult helyzetekhez képest. De nincs olyan nyelvi probléma amit egy üveg vodka ajándékozása, vagy elfogyasztása ne oldana meg. Így esett ez Lengyelországban is, ahol álltunk kis komámmal a mezőn, vártuk a tankert. Jött is egy öreg fószer, akihez próbáltunk közeledni angolul (felejtsd el), németül (te hülye vagy?), meg mivel türelmetlenek voltunk, lengyelül. Annyit tudtunk bármely szláv nyelvből hogy pozor, dober dan, fobri vecer, trutty trutty. Na most ezekből gazdálkodva maximum a beszélgetés eleje meg a vége van meg, de tovább nem jutunk semmiképpen. Ekkor az öreg felnézett, közölte, hogy: zwzszzzzszzezsw he? Mi mondtuk, hogy TAK, lengyelül ez az igen kb. Ekkor elkezdte tankolni a gépünket. Egymásra néztünk, gecc mi tudunk lengyelül. Az öreg mondott valamit megint: zsvvzwzsweez bratanki. Mi ebből is kivágtuk magunkat egy TAK MOZSNA-val. Az öreg vállat vont és elment. Azóta sem tudjuk mire mondtunk nagyon igent. Még azon a napon egy másik kis barátom, kitalálta, hogy az éppen ott ténfergő amerikaiaktól neki kell egy öltözet egyenruha. Minek? - kérdeztük jogosan szerintünk.  Hát, ti hülyék vagytok, mert kertet ásni jó. Ja, jólvan akkor. Mit adsz cserébe nekik? Van egy öltözet molinóm, meg egy mikádóbélésem. Had, ne mondjam, hogy ezt nagyjából még a csövesek is csak akkor vennék fel, ha már az újságpapír amivel takaróznak, is elkoszlott. Nem értette, miért nem megy vele senki tolmácsolni... Nem kapott egyenruhát mindenesetre. Egy másik gyakorlat alkalmával, hihetetlen angoltudását csillogtatva magyarázta az ébenfekete Johnny-nak Texasból, hogy grendfádör pálinka áj kát. Többünknek az arcára van fagyva azóta is a vigyor, hogy emberünk elmagyarázta, hogy a nagyapját ő személyesen levágta baltával pálinkának. Ezeken a pontokon jöttünk rá, hogy mindegy mi van, csak háborúba ne kelljen menni, mert az ellenség maximum a röhögésbe fog belehalni. 
Aztán jöttek a románok. Tobruk Legacy gyakorlat volt, amit mi többnyire Tobruk Lóg.cinek emlegettünk, akkora élvezeti faktora volt. Isten ujja rám mutat, Te! Beszélsz angolul, szállj fel a román buszra, mond meg nekik, hogy merre kell menni a parkolóba. Értettem. Ez volt az utolsó mondat abban az órában amit értettem. Kiugrottam a román busz elé, csak nem üt el... Megálltak, ajtó kinyílt, egy rendfokozat alapján tiszt kinézett, mondott valamit, ami akár bármi is lehetett volna. Ő leugrott abban a pillanatban, hátrabrekegett a sofőrnek valamit és elfutott. Felszálltam. Nem azt mondom, hogy medveszag volt, mert az legalább az erdőben szellőzik. A szemét bokáig ért, valamint 40 érdeklődő román szempár nézett rám. Csak reméltem, hogy nem valami folk műsort várnak. Szokásom, hogy minden nyelven ami eszembejut, megkérdezem ki tud, legalább közelebb vagyunk egy lépéssel, akkor szerzek olyat aki beszéli. Angolul senki, németül senki, olaszul senki, megpróbáltam a magyart, az oroszt, a szlovákot, a spanyolt... Hallgattak mint a gázálarc. Na mondom ez jó lesz... Activitiben nem voltam jó, mégcsak elmutogatni sem tudom, hogy az ajtót nyissad kifele... Elkezdtem a sofőrnek mutogatni hogy motor indít, megyünk, arra... közben félhangosan kommentáltam egy két kötőszóval a dolgot. Odavezettem őket, majd a sofőr megbök, hogy amúgy egyetért, semmire nem valók ezek, ő meg nem beszélhet magyarul, mert figyelik és ha rajtakapják, bünti lesz. Európa megjöttünk sóhajtással szálltam le.