Van nekünk egy bűvös autónk, egy családi kiadású csillagromboló, egy Citroen C4 Picasso. Lehet nem véletlenül kapta a nevét Picassóról, van annyira elbaszott mint az ő zongorajátéka... Nem lehet mindenki a zörömb Kish Gézája na... Egy ekkora tehetség egyszer sem születik egy évezredben. Szóval tegnap/tegnapelőtt délután kocsikáztunk, amikor a számítógép közölte:
- Nem töltöm az akksit kabbe.
- De miért nem?
- Parlevu france?
- Mi?
- Bliblablu?
- Baszki...
- Ui.
Hazaértünk vele, bár közben ment a grabovoj számok generálása és még a kineziológustól is kértem tanácsot. Délelőtt beültem, pöcc röff indult, semmi hibakód, semmi francia magyarázat. Na mondom ez szuper lesz, indulunk! Nem számít, hogy még fogmosás van, meg lóg a wc papír, most jó a kocsi, most megyünk! Az első 50 méter után ismét közölte, hogy nem töltök. Amikor megérkeztünk, sóhajtva megálltam, el fogsz jutni a szerelőig barátom ne aggódj! - suttogtam. Aztán mielőtt megállítottam volna a motort, válaszolt az autó szelleme! Kormányszervó nem működik! Hohohó, várjál csak... Esp kikapcsolva! Nemár baszki... Elektromos kézifék behúzva! Hogy rohadj meg... Elgondolkodtam, hogy felhívom a liftben látott hirdetes gazdáját aki plejádi meg azták-tolték gyógyítást is tud, 15 éves gyakorlattal. Aztán eszembe jutott az, hogy ma ő a gyógyító, 50 éve meg a falu hülyéje, úgyhogy letettem róla. Kinyitottam a kesztyűtartót és áldoztam a zoocsemegéből és olvadt csokiból álló, Szomorúságos Szűz Máriának egy fél lovat. Aztán dühösen kiszálltam, ez a szar vért akar... De, mivel francia... Ehh... Hívom holnap az indiánt táltost, akinek van trélere... Mondjuk ő olyan furán beszéli a magyart... Tényleg nem tudom mi az amit a franciák jól tudnak csinálni a megfutamodáson, meg azon kívül, hogy megadják magukat a németeknek a háború nulladik pillanatában. Akkor is, ha Franciaország nem is háborús fél. Amikor kitört az orosz-ukrán háború, akkor is ez volt...
