Kedves főnököm elküldött a postára mivelhogy neki nincs ideje ilyesmikre. Én persze lelkendezve mentem mert friss levegő, új emberek látványa stb...
Belépek... teltház. Na mondom szuper itt várom ki a munkaidő végét. Kértem a géptől egy sorszámot, 453... épp akkor tartottak a 418.-nál. Elkezdtem imádkozni és kerítettem egy kényelmesnek tűnő fekvőhelyet. Rögtön találtam is egy öregember mellett. Megkérdeztem hogy régóta vár-e, mondja hogy tulajdonképpen nem mert itt született.
Megírtam gyorsan Marcelkámnak hogy szeretem, és a postára küldje majd a gyászkoszorút mert innen nincs kiút, a gyerekeket pedig taníttassa meg gitározni.
Az idő lassan telt... Nézelődtem. Sok érdekes dolgot lát ilyenkor az ember, pl két öregembert akik cserélgették egmyás közt a gyógyszereiket, vagy gombfociztak annyira nem figyeltem. Aztán ott volt a tipikus gyereknevelő anyuka aki gyereket csak a pótlékért tart, meg mert nem fogyaszt annyit mint egy disznó. "Hányszor mondjam még el hogy ne mutogass a nénire mert eltöröm a kezedet?!"
Aztán volt a háborgó kisebbségi, "Há méé nem dógoznak má gyorsábbán, há mégy a buszom házá" hm... mert te aztán tuti dolgozol ha délelőtt a postán vagy bakker... 
Volt egy kopasz hapsi akinek izzadt a feje XD Majd beszartam rajta. 
Közben ettem egy kis szőlőcukrot hogy agyműködésem ne álljon le, és ittam rá kólát. A következőt tapasztaltam: a szőlőcukorra ha kólát iszol, habzani fog a szádban. 
Aztán az anyuka megint elkezdett ordítani majd elkapta a gyereket és megütötte. Gondoltam rá hogy franciakulccsal rákoppintok a fejére... de egy idős néni megtette helyettem majd az anyuka őt is kiosztotta.
Közben sorrakerültem, feladtam a főnök leveleit, szőlőcukortól habzó szájjal...