Hogyan is indulhatna szebben a vasárnap, mintsem elindulok reggel a boltba egy kis elemózsiáért, nem voltak nagy igényeim, tej, kenyér, cigi és valami hétvégi lap (fő hogy keresztrejtvény legyen benne, tüzelni úgyis jó lesz jön a tél). Szolid, mondhatni nyúlfarkincányi bevásárlócetlimmel és csipával rendesen megáldott szemeimmel elindultam eme rövid túrára, aprócska fixa ideállal, hogy tíz perc alatt letudom és akkor spuri vissza az ágyba még egy adag lóbőrért. Na nem így lett, különben ez a poszt sem született volna meg.
A boltba érve szolídan konstatáltam, hogy azért vannak egy páran a kiskereskedelmi egységben, na nem baj, de legalább nem a hidegben állok kinn...
Közeledve a kasszához éreztem, hogy nem lesz egy egyszerű eset innen dolgavégeztemmel távozni. Egy kövér nő ágált szerencsétlen boltos sráccal, hogy miért nincs zsemle. A nő már-már akkora volt, hogy a torka üvöltött a böllérkésért, szerencsétlen srác a legvastagabb pontján is kisebb lehetett, mint amit a nő egy falattal bevehet, a csávó helyében simán rohamrendőri maskarába bújva vártam volna a végítélete, mert úgy nézett ki, hogy mindjárt felfalják. A mindent a vásárlókért elv alapján az eladó próbálta nyugatatni a matrónált, vagy inkább szolid jabba hasonmást, hogy álljon ki a sorból, de mindjárt hoznak zsemlét és akkor mindenki boldog lesz. Ekkor elkezdett megint ugatni, hogy persze, mert ha kiáll a sorból és meghozzák "zsemlyét" akkor majd álljon újra sorba. Ekkor már komolyan gondolkoztam azon, hogy miért nyúljak: szívlapátért, vagy a már fentebb említett böllérkésért. Na néni ki a sorból megveszek mindent, ami kell és kielégíti szükségleteimet. Mögöttem már kisebb sor tolódott fel, kb mint nyáron bármelyik madzsarisztáni autópályán, ez még nem is lenne akkora gond, ha a másik "sávban" nem éppen a partravetett bálnákat megszégyenítő tartással nem tesped a fentebb nevezett asszonyság (komolyan már csak a green peace-esek hiányoztak onnan). Egy életem, egy halálom én innen kijutok - gondoltam és hát testi adottságaimból és sokéves Csák Nórisz bámulásból fakadó energiáimat összeszedve áttörtem a némberen, komolyan, ha Zrinyi látta volna ezt a kirohanást a Szigeti veszedelemhez hozzá sem kezd, annyira eposzi volt. Miután túljutottam az ellenennyugodtan baktattam az ajtó felé, hallgatva annak az ebadtának az ugatását.
A békesség híve vagyok, de akkor már nagyon közel álltam ahhoz, hogy egy jól irányzott szívlapátpaskolással pontot tegyek a sztori végére és a néni homlokára. Inkább kimentem és rágyujtottam ezzel elkerülve, hogy csupa vér legyek korán reggel és hogy a szívlapátom összemocskoljam...
Aki tanulságot keres a sztoriban lapozza fel a Bibliát, vagy La Fontaine valamelyik meséjét, mert én lusta vagyok leszűrni...