’Reggelt! Tudom, hogy este van! ÉS???

Napsugarasat mindenkinek. Ja, hogy az nincs? Akkor osszák be, azt, ami jutott! Nem tudom ki, hogy van vele, de engem Bazsival ellentétben ma reggel nem a szeretet ünnepe, hanem az általános utálat érintett meg és ettől abszolút elcsesződött az egész eddigi napom.

Na, de induljunk az elején. Ma reggel hatkor keltem, két óra alvás után. Ez már eleve rossz felütés nálam, mert amúgy tizenegy körül szokott kukorékolni a szomszéd kakas. Akkorra húztam fel… A mai reggel ez, amint már említettem nem így történt. Most már tudom, hogy nekem is inkább a berettámat kellett volna megkeresnem, oszt mennyivel jobb lett volna a nap! Nps, nem így tettem és ez annyira megviselt, hogy csak mostanra ébredtem fel. Mondjuk ettől csak rosszabb lett a napom.

Mert:

Ma tizenkét órát kell dolgoznom, a nyomorult egyetem miatt, mert le kell dolgoznom az ott töltött időt. Ez már eleve fájdalmas. Emellé a két banya kollégám úgy döntött ma estére szaunát csinál az irodából, mert nekik kvázi melltartóban van kedvük idebent üldögélni… Én viszont tundrához öltöztem, ami kint tombol, úgyhogy lassan kétdimenziósra izzadom magam. De jó is lesz így este tízkor kienni a mínusz negyvenkét fokba. Annyi baj legyen, legalább járhatok faxon dolgozni és a bérlet árából kijön egy közepes single malt (a gyengébbek kedvéért: az egy whisky típus)

Ja és a két „kolléganő” most éppen női magazinokból olvas fel egymásnak hangosan… Ki tudná megmondani, hogy mennyit kapok, ha mindkettőt leverem az összecsukható szívlapátommal? Megfontolnám, lehet, hogy megéri!

Tundráról jut eszembe, reggel készülődés (értsd: több réteg ruha magamra húzkodása, mint, amit az egyszeri kisebbségi megpróbálna ellopni a teszkóból…) közben eszembe jutott az az öreg néni aki a villamoshoz vezető lépcsőkön szokott üldögélve koldulni. Na ezen azon melegébe fel is húztam magam. Nem tehetek róla, ez a látvány mindig kiakaszt! A néni láthatólag nem hajléktalan (vagy ha az, akkor tisztább, mint jónéhány, amúgy komoly egzisztenciával rendelkező „utastárs” a villamoson). Szóval ott üldögél szegény összegörnyedve, a fal felé fordulva és láthatóan szégyelli azt, hogy ide jutott. Én amikor csak látom adok neki néhány forintot, de magam is érzem, hogy egy kurva kevés. Most komolyan, milyen táradalom az, amelyik így bánik az öregeivel?

- Ha vannak gyerekei, akkor miért nem gondoskodnak róla? Én hamarabb nyírnám ki magam, minthogy így lássam a nagymamámat!

- Ha nincsenek, akkor ilyenkor miért nem gondoskodik róla az állam rendesebben? Valószínűleg az egész életét végigdolgozta és cserébe ez van? Hát ez esetben a t. politikusaink fogjanak némi beton, öntsék a lábukra, várják meg, míg megköt és uzsgyi be a legközelebbi mélyvízbe…

Na szóval ilyen szimpatikus kezdet után bejöttem dolgozni. Ma menet közben érdekes módon senki nem akart belém kötni. Talán azért lehetett ez, mert max hangerőn roncsoltam a hallásom némi halálmetállal… a napi kedvencem a Serial killer…

Innentől csak a szokásos munkanap, idióta kollégák, hiszti, bénáskodás. Ez nem is lényeges, csak a napi rutin ettől még jól szoktam érezni magam.

Most viszont elkezdett néhány órája esni ez a fehér szutyok… Na eddig ez volt a megkoronázása a napnak. Utálom a havat és a havazást! Nem helyesbítek. UTÁLOM A HAVAT ÉS A HAVAZÁST A VÁROSBAN! A hegyek között, a természetben felőlem annyit eshet, amennyit csak akar, de itt csak arra jó, hogy idegesítsen. Mire jó a hó a városban? Nulla perc alatt sáros, jeges dagonyává válik, tehát szépnek tuti nem szép, emellett a járdákat és az utakat korcsolyapályává változtatja, ami vicces 10 évesen, de ma már nem. Vazze, aki télen sportolni akar az menjen hegyek közé, vagy elmeorvoshoz!

Ehhh… Szóval ma nincs éppen jó napom, ezért lehet, hogy hazafelé magamhoz veszem a fiókban rejtegetett kökénypálinkás üveget, hátha segít!

Uff én dühöngtem!

Doom