Mint már meséltem, sütök meg főzök is mostanában, meg warhammert is játszok és a kettőt összekötve hatalmasnagy taktikus vagyok. Egy salátát csináltam mindenből és bármiből amit itthon találtam. De leginkább salátamix, paradicsom, csicseriborsó, feta és a TiTkOs SzÓsZ. Ez a titkos szósz olyanná lett kisit mint a titkos hely, amiről a laktanyában elhintettük hogy létezik, és onnantól kezdve keresték emberek. Mert mi az hogy titkos, ők mindent tudnak itt. Hát ezt pont nem, mert titkos.
Ez a szósz amit rátettem a salátára annyira titkos volt, hogy a konyhában csináltam, paraván mögött, a speizban, a sarokba guggolva hogy senki ne is láthassa mit kotyvasztok. Az állaga istenien, krémes, egyúttal folyós, fűszeres, édeskés, savanyú, plátzingolt és fehér. Ráöntöttem mindenre ami élt és mozgott a konyhában, a kenyérbogarakra is, akik később fehér csíkokat húzva fosták magukat halálra. Lehet nekik túl tömény lett, nem tudhatom nem vagyok bogárológus. Ahogy kis társam sem volt az, aki vélelmezte hogy a csíbort mi találtuk ki, mert ilyen lény nem létezik. Még hozzátette azt is hogy szemetek vagyunk. Mert már a kredencet meg a kerevetet sem akarta elhinni.
De vissza a szószomhoz. Ahogy ettük, feleségem tippelgetett miből készülhetett. Nem találta ki. Erre a gyerekek is vérszemet kaptak, de ők sem találták ki. Viszont megjegyezték hogy pattogatott kukorica íze van. Ennek folyományaként inkább megkóstolom a pattogatott kukoricát, ha csinálok nekik...
Vagy 20 perce ment a találgatás, egyre hevesebb ötletekkel, az 5 hozzávalóból 4 már kiderült. Nagyobbik fiam egyszercsak felnéz. "Apa én tudom, beleköptél". Baj lenne ha ilyet köpnék, rögtön szaladnék egy garattükrözésre, de amilyen szerencsém van, azt tuti valami barokk falitükörrel csinálnák. A séfek meg   sorban csöngetnének hogy jóska ezt a dunsztosüveget, még ha tele tudnád csulni, az remek lenne! De gyorsan, mert a vendégek meg éhesek. 
A lényeg, nem árultam el a dolgot, és megemlítettem, hogy majd a végrendeletembe bekerül és a családra hagyom a receptet. Ez persze nem volt jó, mert a kíváncsiság nagy úr. Meg Darth Vader is. 
A vége a dolognak: a saláta elfogyott. Szívesen a tippet minden, gyermekes családnak :D aztán pedig mindenki morogva elhagyta a konyhát, hogy csesszem meg a szószomat. Azóta kések élezésének a hangja hallatszik, van aki a célbalövést gyakorolja csendespihenő alatt. Azt hiszem el kellene mondani, hogy gázolajat facsartam bele és darált kenyérbogarat...

A sztárséf visszatér, hogy megmutassa a trónkövetelőknek, hogy ez a trón foglalt! És aki evett már a főztömből, tele is pakolta. Főleg egy ismerősöm aki tejérzékeny, de én tejeskávéval itatom. Mert ő erős, és ez neki az achilles-ina. Szóval ha sok tejet iszik, majd hozzászokik. De nem, konkrétan f.sni jár hozzánk. 
De, ne térjünk el a tárgytól. Az utóbbi időben 2 dolgot csináltam a sütés terén ami jelentőségteljes lépés volt.
1. A robotporszívó (James McPorsy az inas), mágneses felmosókorongja egy tepsi aljára tapadt, és simán megsütöttem. Az egész falu azt hitte nálunk választanak pápát, annyi fehér füst jött ki a sütőből. Emellett érdemes megemlíteni, hogy bár a felmosókorong elfojt, rá a rácsra, beletapadt a sütőbe, és 2 hónapig vakartam zsíroldóval amire rájöttem, hogy az nem oldja fel, a korong szára, ami mágneses volt, még akkor is a tepsin volt, amikor kiengedtem a füstöt és észrevettem mit csináltam. Aztán egyszercsak csengettek, az Omega zenekar élő tagjai voltak és könyörögtek a receptért. Jó darabig hagyományosan kellett felmosnom.
2. Nekiálltam gluténmentesen sütni. Elsőre bátortalanul lépegettem a gluténmentes étkezés útvesztőjének ingó lépőlapjain. Szóval nyersen ettünk mindent, igen a húst is. Főleg a húst. Foggal roppantottam el a csirke nyakát és ráztam jobbra-balra. Aztán fosztás nélkül megettem. Nem volt benne glutén, nem kell kiakadni.
Ezt követően konszolidálódtam meg disztingizéltem is, és recept alapján csináltam zsemlét. Hozzávalók: LáNdZsÁs ÚtIfŰmAgHéJ. Nem, nem tudtam hogy van ilyen növény. És azt sem hogy a magjának héja is van. Reményttelenül mentem el a helyi Prájm-ba (Príma árgyélusul). Beálltam a mentes dolgok sorába, perszehogy volt. Azt sem tudom hogy néz ki amit venni akarok, ezeknek meg ven több zacskóval. De, nem ez az igazán kiakasztó. Próbáltam csirkemellet venni, amire közölték hogy kedden hozták, már nincs. Érezzük azért a fejvakarási tényező oksági összecsengését az agyértágulási együtthatóval...
Mindegy alapon átmentem a másik boltba, vettem ott tyukot. Aztán hazajöttem, megcsináltam életem első és ezáltal legjobb gluténmentes zsemléjét. Mivel finom volt, ezért elkezdtem trükközni. Mi lenne ha raknék bele valami más növényt is aminek nem tudom a nevét? És így lesz a kézműves csattanómaszlagos, látnokzsályás zsömike én módra. Azóta szálj repülj velünk hát, gyere szálj, minden éjszakán...

Ki vagyok akadva teljesen. Rá kellett jönnöm, totálisan hülye vagyok. Elkezdtem kommentszekciókat olvasgatni a nagyobb médiumoknál. Hát jajj. Hallgatni arany, ha úgy hallgatsz hogy még helyesen is tudsz írni, az meg platina. Kezdem megszokni, hogy ez a nép olyan globális mindentudással és mindenhez értéssel jön a világra, hogy a kavics amit eldobunk, egy francia kezébe kerülve a bölcsek kövévé válik. Mi találtuk fel még kereket is. Előtte a szögletes kereket tolták a lapján. Mert annak van látszatja. Na de térjünk vissza a realitások talajára. Vannak a tényleges szakértők, politikai, gazdasági, meg minden egyéb. De tényleg, nekik erről van papírjuk hogy értenek hozzá. Ezzel szemben sokan vannak akik tudnak körmözni, hobbiból kutyát tartanak, asztalosok, etc. Közülük sok meglepő magabiztossággal állít dolgokat, amiket a jó fene sem tudja honnan szed. Ki áll nyerésre a belpolitikánkban, ki áll nyerésre a háborúkban, gazdaságilag ki az erősebb. 
Fontos dolog lenne hangsúlyozni, hogy ezek maximum megalapozatlan vélemények, amik alapján néhányan képesek lennének ökölre menni egymással. De most komolyan, egy Körmös Gitta és egy Kőműves Kelemen lehet hogy rátapint valamire, de amikor egymásnak mennek mert az egyik szerint az MRNS vakcina okozta az Ukrán-Orosz háborút a másik szerint meg a közelgő csillagközi térből érkező látogatón érkeznek a Szíriuszról a Nobel-díj átadóra Descartes imádó szittya ősmagyarok, akkor lehet tudni, itt bizony minden pofon jó helyre megy. 
És akkor ott tartunk, hogy a tényleges szakértőknek ezeket az embereket nekiugrasztják a politikai pártok. Elkezdenek féligazságokat és baromságokat hangoztatni, meglepően szervezetten és agresszívan. Mert nem egyetérteni nem lehet. Ha mást gondolsz, akkor ellenük vagy. 
És mind tudjuk kik azok akik csak végletekeben tárgyalnak! A SITH-ek. Nem shit-ek hanem Sith-ek. Mondtam én, hogy jön egy űrhajó nem? Na most ha ez az űrhajó nem a józan eszet, emberséget, vagy belátást hozza, akkor nyomorult kenyérbogarakat és a belső hangszóróin üvölt hogy: 
Dale a tu cuerpo alegría, Macarena
Que tu cuerpo es pa' darle alegría y cosa buena
Dale a tu cuerpo alegría, Macarena
Hey Macarena, ay!
Többet nem olvasok hozzászólásokat inkább azt hiszem. Ha a tükör elé állok és hajtogatom bele hogy rohadj meg rohadj meg rohadj meg, ugyanott tartunk mint a mai szellemi állapotok és a közbeszéd.

Ahogy 5 éve elköltöztünk a szolgálati lakásból, nagyon úgy tűnik, magunkkal hurcoltuk legalább eggy szolgállatot. Nevezetesen a kenyérbogarat. Az elmúlt 5 év a velük töltött harccal telt. Még jó hogy maradtak terepszínű ruháim, mert így lesben tudok állni, vagy ülni a polcok között. Igen, búvárszemüvegben ülök a piros párnán a konyhaszéken, gyakorlóban, egy fekete deichmannos Nike strandpapucsban, méreganyagok bekeverve a hátamon és várom, hogy megjelenjenek. Akkor felugrok és lefújom őket folyékony napalmmal. Igen, az én napalmom annyira halálos, hogy csak folyékony formában létezik. Amit lepermetezek vele, azt már sütni nem kell, azt esszük reggel és este is. Nem csoda hogy a gyerekek könyörögtek a sulis menzáért. De mindennek van jó oldala is! Ez így teljesen gluténmentes, és magas fehérjetartalmú. 
Amikor véget ért a harcom a bogarak ellen mert szétcsapdáztam, levadásztam, szénné égettem őket (papuccsal agyonvertem őket), örömünnep tört ki itthon. A gyerekek mondjuk megijedtek, hogy apa teljesen megbolondult mert a Hupikék Törpikék Macarena és Captain Jack feldolgozását bömbölteti a hangfalon, miközben győzelmitáncot jár. De, nincs igazuk. Már annyira szétmacarénáztam magam, hogy nekiálltam sütni az ebédet. Kinyitom a lisztesbödönt, hát nem ott macarénázik mégegy? Kiszedtem, megsütöttem. Ezt követően gondoltam iszok egy jól megérdemelt teát, a mentatea a kedvencem, meg le is nyugtatja az idegeket. Kibontom, erre azt hallom: Heeeey Macarena! Haii! A gömbvillám karcolja a taknyodat a hátadba te orvteazabáló hímpellér felkiáltással kidobtam a teát. Meg még vagy 4 doboz másikat, amiből már az hallatszott hogy "baj van attól tartok captain Törp, elfogyott a gyömbérszörp". Kezdtem idegbejönni Máúnika kedves. Elkezdtem átnézni a dolgokat és kiderült, ezekből a dögökből több van mint belőlünk. És gyorsabban is szaporodnak. Idővel ők fognak nyerni...
Nekiálltam a konyha közepén ülve sírva a fél pár papuccsal ütni őket, meg minden mást is. Ki van zárva hogy maradt volna még. Kinyitottam a fűszertartót, elgondolkodtam: bazsalikomot vagy kenyérbogarat szórjak e az ebédre. Kidobtam a konyhabútort inkább. Most egy levegőbe lógó vízvezeték alatt ülök és nincs Macarena többet. Viszont most meg egy muslica meg a 300 haverja repked körülöttem. Azt hiszem el fogom kezdeni idomítani ezeket a lényeket. Ha megvan az 500 belőlük, elküldöm őket sörért. 

Hát ki ne szeretné a felfújható színes miazanyámokat amik akkorát durranak, hogy beszarsz? Még hétvégén is. Csak akkor jobban. Pl én? Kiújult a középsúlyos lufitiszem a sclerozis mellé...
Ugyanis kisebbik fiam úgy ért haza a nagynénjétől (neveket nem mondunk, a bűnös felismeri önmagát), hogy volt a kezei között egy dobozka. Megnéztem, ez bizony tele volt lufikkal. Meg egy lufipumpával. Bónuszban még volt egy kis ákombákomrajz arról, hogy tudsz hajtogatni a lufikból. Belegondoltam a technika készségeimbe és belenéztem a jövőbe is. Na ebből max lufikígyó lesz hajtogatva, és ha nem kötöm el a végét, annyira élethű lesz még sziszegni is fog. Egy délutánt dobtunk rá a dologra, a vége pedig az lett hogy feleségem tud lufikutyát hajtogatni, én meg kígyót ami sziszeg. Aztán újra fújom és megint sziszeg. Mert persze a végét megkötni egy felnőtt férfi ujjberendezéssel nem lehet. Készült aztán lufikutya, hattyú, kígyó. Aztán valami akkorát durrant, hogy barna medve is készült, pedig olyan lufi nem is volt. Innentől kezdve, a délután és az este hátralevő részében, lufiállatok ad hoc módon durrantak szét, miközben valaki, aki egészen biztosan nem én, a felnőtt, bátor férfi vagyok, sikkantott egyet. Valamiért mindenesetre reggelre berekedtem. 
Még aludni is úgy feküdtünk le, hogy de ugye csinálunk egy lufikutyát? Hát persze, majd reggel! Ígérte meg feleségem, aki hajnalban elindult dolgozni. Ennek következménye az lett, hogy reggel 0700-kor arra ébredtem, hogy egy lufi van a számban és horkolással fújom a lufihattyút. Szóval amint kinyitottam a szememet, azt sem tudtam mondani, hogy kávét adjatok vagy lő.etek le inkább, már zokogva tekergettem egy hattyú nyakát. 
Valamiért a gyerekek úgy hitték, nekem ez menni fog. Mondjuk ezt nem tudom miből gondolták, látták hogy csak sziszegő kígyót tudok. Meg olyat ami hátrafelé repül. A lufik nagy része kipukkadt, amiről nem tehetek. Ab ovo lukasan kerültek ide. Mondjuk én még látom a fantáziát benne, hogy akkor ezek robbanásban szétszakadt giliszták. 
Mint bátor vietnámi túlélő lépdeltem az explodált állatok darabkái között, fura mód hallottam egy helikoptert is közeledni, csak a Fortunate son nem csendült fel sehol. A harcok és a lufik elültek. Az ebédből és a vacsorából már rutinszerűen szedem ki a lufidarabokat és azon filózok, hol kaphatom meg a leghangosabban zenélő, villogó, forgó, rázkódó, 5 db 2A ceruzaelemmel működő gyerekmágnes bóvliját, mert rá kellett jönnöm: mindhárom gyerekem járt a nagynénjénél és ez a lufi a most meglakolsz meglepi volt. 
Felveszem a kesztyűt, irány Kína! (Ördögi kacaj helye) 

Na de nekem oda is kellett jutnom arra az MRI vizsgálatra ám. Gondoltam megszokott módon majd vonattal odamegyek, este 8-ra és akkor a 10 óra körüli meg hazahoz majd. Közben kiderült, hogy a MÁV-nál kb annyi garancia van az utazás sikerére, mint a postán egy-egy levél célbaérésére. Győrben felülsz az s10-es vonatra a Déli felé, Komáromnál felrobban melletted egy vagon, Tatánál jönnek a pomogácsok és megeszik az utasok felét, Tóvároskertnél féregjárat nyílik ami visszakanyarodik a nappalinkba és onnan a belső zsebembe, aztán eltelik 3 óra és le tudok szállni egy településen ahol bizonyítottan nem járt vonat még ebben az életben és megeshet, hogy nem is magyarul beszélnek. És légkondi van. De, főleg meleg levegőt nyom be, ami a 37 fokban még kell mint egy falat aszalva rohasztott tintahal az Ecseriről. 
Szóval a Máv kilőve... Maradna a busz, ha járna Győr és Budapest között, de úgy hallottam hogy a démonok meggátolták 20 éve a 2 város közötti direkt összeköttetést. Innen meg egyenes út marad az autózásig.
Be is szálltam a kárpátok kobrájába, a pusztító 999 cm3-es Joggerba és nekivágtam. Mindössze közel 3 órát vett igénybe eljutni az autópályán Budapestig. A vonat ha nem tart kalandtúrát max 2 óra, csak jelzem. 
Az M1 autópálya egyik sávja le volt zárva, de nem úgy hogy helyenként, és akkor lassabban tudsz csak menni. 20 km-en tudtam 130-al menni mert ugye ennyi a sebességhatár. A többi részen 80 km/h. Szóval ha földúton szlalomozok a szélkerekek között, tolatva, úgy hogy csak a tolatókamerát használom... lehet bárhova előbb odaérek, de a helikopter tuti elvisz a kórházig, ha odacsavarom magam valahova. 
Mivel az egyik sáv le volt zárva, pályabővítés miatt, ezért a kamionok már a leállósávban előzgették egymást és a román halálkonvojokat. Nem azt mondom, nem fogtam remegve a kormányt, de amikor Guns-t hallgattam nem csak Axl Rose sikított. Hanem a munkások is akik mellett álltam. Olyan jó a hangom. Aztán eggyé váltam az erővel és az autóval, megszállt a nyugalom és a bólyák is elkezdtek lepotyogni. Úgyis zavarták a kilátást. Majdnem annyira, mint az útépítőmunkás aki az ablakörlőbe kapaszkodott az életéért. 
De, odaértem! Pesten mindenki mint a kisangyal úgy vezet. Győrben nem ehhez szoktam. Itt éhezők viadala van a főúton, ott meg hagynak beférni a sávba. Meg a parkolóban sem az van, hogy a kerítés betonja és a rátolató autó között még áll egy motor vagy lovaskocsi is. Egészen kultúrsokk volt. Edward T. Hall és Geert Hofstede sem értenék. Főleg, mert magyarul pont nem beszéltek. 
Ezt követően már csak oda kellett érnem a 4-es és a 3-as metrókkal a Göncz Árpád városközponthoz. 

Gazdag leszek gecó, kitaláltam is hogyan! Hány ilyen világmegváltó ötlet hasalhatott már el azon, hogy... bármin gyakorlatilag. Szóval szereztem egy horgászmágnest. Ezzel terveztem kifogni a Mosoni - Duna kincsét. Mert még az ókorban Harald király, bélivó vikingjeivel erre hajózott, amikor annyira berúgott hogy ihaj, és a kincsekkel megrakott hajó elsüllyedt. Igen, pont itt, a kertem végében, a töltésen túl. Még az utolsó szavai is ezek voltak. Annyira részeg vagyok, süllyedjen el itt a hajóm, ahol kertek vége lesz 1500 év múlva, dikk. 
Én pedig elhatároztam, megszerzem a kincset. Kit érdekel, hogy az arany, meg az ezüst nem mágneses! Ki fogom fogni. Ki is mentem a partra feleségemmel, aki a lelki támogatást nyújtotta. Fogtunk is rögtön valamit az első dobásra! Fejben már a saját jachtomon ülve ittam a Hell jegeskávét, amikor láttam hogy ez egy vas. Nem baj, ha régi még lehet ugyanúgy értékes. Hát nem volt az. Egy "C" alakú vas volt. Aztán fogtam egy "I" alakút is. Meg egy szöget is és egy ősi Heineken söröskupakot. Hát, ebből ugyan nehéz meggazdagodni, de nem lehetetlen azt hiszem. Szóval hazavittük a kincseket! Ahol feleségem egy laza mozdulattal kidobta a kukába a szemetet amit hazahurcoltunk. 
De ettől még nem keseredtem el! Nem vagyok az a fajta. Másnap a gyerekekkel is kimentem. Nagyobbik fiam bedobta a mágnest a vízbe, meg vele együtt a még le nem tekert kötél tetemes részét is. És fogott vele egy vasat. Aztán felváltva dobáltunk, még egy vidrát is láttunk. Tudjuk hogy az volt, mert majdnem fejentaláltuk. Aztán arra gondoltam, milyen szar lenne ha a mágnes beakadna két kő közé, mert nem tudnám mivel kiszedni...
És láss csodát, minden kívánságom így teljesüljön, beakadt a kövek közé. Minden erőmet bevetve nekifeszültem és húztam a kötelet, de a kövek nem akartak elmozdulni. Gondoltam hogy ez már a hajó valamilyen része lehet, hogy ilyen nehezen jön ki. 
"De, nem így történt." Kétségbeesve kerestem a megoldást a dologra, de se hajó se madár nem jött arra hogy a másik irányból kiszedjék nekem, kés nem volt nálam éppen... Pedig általában valamiért rendszeresen van legalább 2. Egy nyúzni, vágni, egy meg mert bármi történhet amihez kell. Pl fagyit kell enni, vagy nemtudom. Más megoldás nem lévén elkezdtem vetkőzni és a könnycseppjeimen a víz felé csúszni. Éreztem, hogy hideg lesz. És láss csodát az is volt. Bementem térdig, de még messze volt a mágnes. Feltűrtem a rövidnadrágot, egészen betangásítva, és akkor láttam hogy a vízbe is be kell majd hajolni. Zokogva mentem ki a partra a pólómat is ledobni. Gondolkodtam a rövidnadrágon is, de nem olyan boxer volt rajtam. Igazából olyan volt, amiben a halak elcsipegetik amit nem kéne. Vettem egy mély levegőt és bementem. Behajoltam a hideg vízbe, lentről a jegesmedve adott egy pacsit és a kezembeadta a mágnest. Örülés, kijövés csurom vizesen. A víz hideg volt, de legalább az idő is. Megetettem a pingvineket a parton száradás közben. Aztán elindultunk lassan. Itthon gyorsan lefürödtem, kiszedtem a seggemből az ott rejtőző pontyokat és márnákat, bár a horgászok reklamáltak hogy már oda etettek.
És eljött a ma reggel. Igen megfáztam. És meg sem gazdagodtam abból amit fogtam. Tudjátok miért? Mert szemét. Viszont éles logikámnak hála belátom, hogy én most tulajdonképpen a bolygónk vízrendszerét tisztítottam. Pont mint a Bolygó kapitánya. Tehát én vagyok a Mosoni-Duna kapitánya. A kövi lépés a bolygó!

Megint jártam MRI vizsgálaton. Amúgy jó volt. Már ha szeret az ember egy vállszéles wc-guriga alakú csattogó miazban feküdni, ahol nem mozoghat, van egy tű a karjában és még csak fém dolgok sem lehetnek nála. Na nem mintha mondjuk egy telefont meg lehetne odabent nézni, mondjuk a mágnesesség a plafonon tartaná. De ha mondjuk úgy tartja ott, hogy a előtte félrenyomsz valamit és a Zámbó Árpy best of indul a Youtubeon... Az a fél óra akkor is emlékezetes lesz, ha van füldugója az embernek. 
Az első MRI vizsgálat előtt még gyakoroltam is hogy milyen lehet, pl az ujjaimat wc gurigákba, meg vízvezetékcsövekbe dugdostam, miközben a Satisfaction üvöltött körülöttem, mert a benti hangzás a gépben is hasonló lesz. A tűvel nem számoltam, úgy voltam vele így is lesz elég dolog amitől rettegek és akkor majd jól elájulok. Ne fokozzuk még tűkkel is. Aztán azóta kezdtem megbarátkozni a dologgal. Már készségszinten alszok pl bútorok között, ahol van vállszéles hely, és mindenembe mosolyogva szúrok tűket. És akkor jött a nagy változás, megkérdezték mi lenne ha terápiát váltanánk. Jeleztem, hogy nem tudom nem vagyok orvos. "Maga kis vicces... én sem." hangzott a válasz. Maga kis vicces mondtam volna ha nem fagy belém még a sz.r is. Itt derült ki, hogy gyógyszert kellene szednem, évi 10 szemet és nincs több önböködés. Na de ki az az Évi és miért van 10 szeme? Ezek olyan kérdések amikre soha nem fogok választ kapni azt hiszem. Viszont mehetek fél évente diszkópartira az MRI-be. Úgy voltam vele, hogy kis barátom jutott eszembe a dologról, akit szeretnék szó szerint idézni: "figyeejé, melyiket választanád, minden nap megkupakolnak, de akkorával mint egy ceruza, vagy évente 2x, de a hegye akkora mint az öklöm?" Majd bizalmasan átkarolta a vállamat ahogy mellém esett a székre, és közölte, hozzá lehet szokni. Elgondolkodtam a dolgon, majd röhögve jeleztem, az évi 2 MRI-t kérném.
A válasz elsöprő volt. Jó, akkor most ne menjen sehova, veszünk vért aztán jövő héten kedden MRI. Amire más fél éveket vár, nekem elintézték 1 hét alatt. Amire magamhoz tértem a sokkból, otthon voltam és eltelt fél év. Csörgött a telefonom. Nagyon nem szeretem ha csörög, mert akkor általában hajnal 3 környékén kiküldtek egy pusztába nézni magam elé, szomorúan. Ne adj isten nem vihetem magammal a felfújhazó, sze....krényemet, amit meg tudok pakolni. Jól. Azért felvettem, hátha fontos... Az volt, majd pár napon belül hívnak és mondanak egy időpontot MRI-re. Mondtak. Csütörtökön, hogy várnak kövi csütörtökön, és legyen nálam vérvételi eredmény. Annyit bírtam kinyögni, hogy háde az enyém vagy vegyek mástól? Azért odaértem, és jó volt. Nagyon jó dal a Satisfaction. 

Miután a medencére vegyi, biológiai és atomcsapást mértem egyszerre, egy zöld csomó kezdett lebegni a vízen. Már nem lángolt, de cserébe nem is pislogott mint gyerekkoromban az angolna ami megnyúzva kimászott egy Tescos szatyorból ami az ablak kilincsén lógott, leugrott a padlóla még csak ledobni sem kellett de dulván, csak hogy egy ismerősünk hajnal 2-kor rá tudjon lépni. Szóval próbáltam azt a zöld valamit eltávolítani egy hálóval aminek régebben 1.5 méteres nyele volt 3 részből, aztán az első használat után +3 részre tört a nyél és a háló szétszakadt. Kicsit Sziszifusz munkájához kezdett haspnlítani a dolog, amikor feleségem közölte, szerinte kell egy homokszűrő. A nevével ellentéteben nem a homokot szűri át. Igen, azt hittem. Nem is értettem akkor miért a medencére kötjük és nem a homokozóra. Aztán rájöttem, hogy azért mert a medence felállítása előtt az első dolgom az volt, hogy a homokozót szétb... szereljem, mert már nagyon idegesített. Elindítottuk a szűrőt, ami egyik oldalon beszívta a zöld szmötyit, és azzal a lendülettel a másikon kifújta.Elsőre nagyon úgy nézett ki, hogy abban a 3-4 másodpercben kell pancsolni, amíg a szmötyi a keringetőben van. 
Én már beletörődtem, elfogadtam, készültem rá hogy akkor 5 létrát is fogunk venni, az sem mindegy hogy milyet, mert a gyerekek majd biztos ilyen Pókembereset meg Minecraftosat akarnak majd. A Temun biztos van, felkiáltással elkezdtem keresgélni őket. Aztán jött feleségem, hogy nyugodjak meg mert akkor biztos megnyugszok. Rendeljönk csodazsákot! Mondtam hogy nekem már van egy, újabb nem kéne még, nem ereszt, nem folyat, nem lazult le, neki meg szerintem nincs rá szüksége. Erre kiderült hogy hülye vagyok. De ez meg nem lepett meg. 
A csodazsák egy olyan zsák ami 1 mikron sűrűségű anyagból készült, rá kell tenni a medence kimeneti bejövő csövére, elindítani a vízkeringetést, és akkor megfogja a zöld lényünket. Így is lett. Fennakad rajta meg minden, de mostmár látom a medence alját. Az összes fa, fű, fulladt élőlény, a Titannic roncsai, most mind látszanak. A víz nem algás, viszont cserébe kiderült, hogy csak papucsban érdemes bemenni, mert több a gány az alján, mint egy dögkútban és roncstemetőben együtt. Személyzettel. 
Momentán próbálom egy szakadt lepkehálóval kimerni a szemetet, és közben jajongok mert a víz meg csíp a sok vegyszertől. Szóval... kellene valami olyasmi még, ami a hulladékot lebontja, de engem meg nem. Se a medence falát.

Bebiztosítandó helyemet a nagy bölcsek és tudósok örök panteonjában, 2009-ben katona lettem. Na ezt így többen kikérnék maguknak... Én lettem az egyenruhás civil munkatárs, aki sokmindent nem ért. És mivel nem értettem, körülöttem miért olyan egyértelmű mindenkinek a hülyeség, és csendben gondolkodtam rajta, azt hitték hogy hű ez az ember egy művész, ez az ember okos. Pedig igazából egyik sem, csak nem értettem pl miért kell vizet lapátolnom hólapáttal az alakuló téren, nyáron a szakadó esőben. 
A többség elfogadta, hogy ez van, ezt kell szeretni. Ezek után még 11 évig gondolkodtam csendben, hogy ez amúgy miért volt jó. Nem, nem jöttem rá. De nagyon akartam a megfejtést, ezért jelentkeztem egy olyan szakra BSC képzésre ahol sok a történelem, a filozófia meg a társadalomtudományok. Még egy évem van hátra, tehát összesen 11+2 évet fektettem bele abba hogy rájöjjek a dolog nyitjára. Nem, még mindig nincs meg. Viszont szóltak hogy ki kéne találni, miről is akarom írni a szakdolgozatomat, meg ki legyen a konzulensem. Hű, itt kezdtem kétségbe esni, bár nagyjából a legelső félévben kitaláltam miről fogok írni: valami ami Bosznia-Hercegovinával kapcsolatos, mondjuk hogy szeretnének az EU-hoz csatlakozni. Időközben rá kellett jönnöm, hogy bár ezt ők lehet hogy szeretnék, de valószínűleg annyi esélyük van erre, mint egy szakdolgozat megírására nekem. Bár én meg azt szeretném nagyon. És akkor itt ezt a témát be is fejeztem és rátérek arra hogy Huntingtont olvasok. Samuel P. Huntington aki már a 90-es években kitalálta, hogy Oroszország meg fogja támadni Ukrajnát pedig meg sem kérdezte nyugdíjas Gézánét aki az élet iskolályáda lyárt ahol izsden a danár és nindzs nyeevtanóra. Se. Nem is volt. Felmerül megint a kérdés, kinek van igaza? Szerintem Gézánénak, mert tud kacsát tömni, amihez erő kell. Huntington meg tuti nem tömött kacsát és mivel nem rohambölcsész, kipattintva sincsen. Ebből valami fifikás furmánnyal kikövetkeztettem, kinek is van igaza. Nem Huntingtonnak. Neki ráadásul rosszabb a magyar helyesírása is. Igaza meg annak van, a

Szóval egy év múlva a nemzetközi kapcsolatok szakértője leszek. Beépített bluetoothos hangszóróval. Öltönyben. De gondolom akkor sem fogom érteni a víz lapátolását esőben és a Szilmarilokat sem fogom elolvasni. 

Mindenki tud kiabálni, meg hangoskodni. Van aki szeret is, meg van aki máshogy létezni sem tud, meg nem is akar. Még határőrző bátor harcos koromban, amikor még manuális harcosok voltak csak, arra eszméltünk, hogy hirtelen vagy 50-en alszunk egy szobában. Egyik kis társunk, este amikor már nem lett volna illendő a többieket zavarni, nyálfolyatós édesdeden alvás közben, az ágya alól húzogatta kifelé a műanyag ládáját. 
Mi akkor pont annyira aludtunk, ha atomot dobnak közénk sem ébredünk fel főleg azért mert elporladunk a házzal együtt. Csak egy ember volt ébren és hallgatta vérbenforgó szemekkel azt a csikorgó surrogó hangot. Na ő egyszercsak elvesztette az önmérsékletét és halkan azt mondta: "a teremburáját neki". Legalábbis ő biztosan így érezte, de mi egészen pontosan nem ezt éltük át. 
Kivonatolnám röviden az eseményeket: az utolsó shhuuuuuu csussz elcsendesülése után, álmunkra éberen vigyázó kis társunk, aki be is takargatta azokat akikről lecsúszott a takaró, mint Dracula a koporsójából úgy pattant fel. De tényleg, mintha a tarkójában rakéták lettek volna... A mozdulat szele még engem is elért, elkezdtem rosszakat álmodni, jobban megöleltem a kismackómat. Aztán a levegő hűlt egy laza 15 fokot és érkezett egy hangrobbanás ami egészen úgy hangzott mintha valaki azt ordítaná, hogyha nem fejezed be agyonb.szlak és a hátadba állítom a kib.szott kezedet mostmár. Vacogva ébredtünk fel, zokogva a főnököt hívtuk félálomban. Amikor kinyitottam a szemem, világos volt és egy ember állt az ágyam mellett. Na most én ezt azóta végiggondoltam. a villanykapcsoló a lábamnál volt nagyjából másfél méter magasan. Kiabáló kis társam ágya tőlem 3 méterre, ő pedig a fejem mellett állt. Ez így nem jön ki igazán, hacsak nem hanggal kapcsolta fel a villanyt is, és a Dracula ébredésből minimum egy tigrisbukfenccel megállt ott ahol. Egy másik kis társam aki kemény volt mint a medve, emiatt Medvének hívták, nézett rám és remegett. Akartam inteni neki, hogy nyugalom, de ha megmozdultam volna összepisikélem magam, meg a szomszéd ágyát, meg a kismackómat. Aztán valaki hirtelen rácsapott a villanykapcsolóra és sötét lett. Nem mertünk aludni. Igazából egy hangosabbat pislogni nem mert senki. Reggelig rángatózva, némán zokogtunk. Amikor felkeltünk mindenki alatt állt a víz. A könnyektől. Igen. Kiabáló barátunk, kinyitotta szemecskéjét és elkezdte énekelni az Apacuka zenekartól a Habos kakaó című klasszikust. A repülni készükő madarak eltörtek a levegőben, mint a Terminator 2 a folyékonyfém terminator. Meglepődtél hogy ez a címe mi? Én is. Szóval a levegő még mindig dermedt volt, csak két ember ült az ágyán jókedvűen. Az egyik a Habos kakaót énekelte, a másik meg ecsetelte hogy lógó mellű afrikai nőkkel álmodott ami nagyon tetszett neki, csak jött egy oroszlán ami kiabált egyet és ettől elfutott mindenki.

Nem vagyok róla meggyőződve teljesen, hogy épelméjű nemzet lenne a miénk. Bár kétségkívül zseniális. Így van. Ebbe a zseniálisba beletartozik az a régi kollégám aki kávé, víz, meg bekapcsolt kávéfőző nélkül készült kávét főzni, meg mondjuk Karikó Katalin, vagy én. Megvan a 2 szélső és a középérték is ezzel. Jöjjön egy kis matek. Ha Karikó Katalin a felső szélső és én a közép, akkor meglepően okosnak kell lennie az alsó szélsőnek is. Mert egy korszakos géniusz vagyok én is, csak még várjuk azt a korszakot. És mivel már a középérték is zseniális, társadalmi szintre kivetítve meglepöen kevés szellemi fejlesztési zsákutcának kellene lennie. De, ugye nem véletlenül van vegyszerekre ráírva, "ne idd, meg mert neked nem lesz jó annyira". És mégis minden évben halnak bele abba hogy metanolt isznak. Na, de térjünk csak a tárgyra! Mivel mindenki a szellemi középrétegben érzi magát, ezért egy csapásra felkent szakértőjévé válik nem egyszerűen bárminek, hanem mindennek. Ésszerű kifutása lesz a dolognak most, ne ijedjetek meg. Nem ilyen ha Dracula feketebőrű akkor ő a Blackula szint lesz. Bár arról filmek is szólnak. Meg a fekete, köpködő mambáról is. Szóval ért mindenki mindenhez. Ebből lesz az amikor a körmös Gézáné, mert saját neve nincs, ő a Gézáné, kibillenthetetlen magabiztossággal állítja hogy a germán medicina az működik! Na én ebbe belenéztem Youtube-on... Az első mondata volt kb az hogy minden betegségedért te vagy a hibás. Als, Sclerozis Multiplex, bokasüllyedés. Mindegyikért. De Gézáné itt nem áll meg, mert tudja hogy Putyin védekező békahadműveletet folytat, Trump békevámot vet ki, az arabok meg nem lesznek a rabok. És ezzel a lendülettel váltunk szíriuszi dialektusra és logikai körökre... Ha a Trump névből elveszünk 1 betűt a maradék 4-et megcseréljük, kijön hogy béke. Há nem így van? Cáfolj rá! A Putin névből meg megtudhatjuk, hogy leginkább ülne otthon, mert ha a P modosul B-vé akkor budin, ott meg ülni lehet, ölni nem, tehát ülne otthon, mert a wc otthon van. A nyilvános wc-t engedjük el. Aztán jön a másik agysebész aki rákontráz hogy Irán vereséget szenvedett, mert még a nevében is benne van! I-run. Mert az angolnak a szíriuszi a testvérnyelve, a szíriuszibmeg magyar, tehát a magyar is világnyelv. )Csak ezt elhallgatják előlünk a tudjuk kik. Igen, a Voldemortok.) Az I-run meg ugye futottam. Mert elfutottak a háború elől. Há LoGiKa. De bármit rá tudnék kötni erre a gondolatmenetre ezen logika mentén. 

Konklúzió? Csak annyi, hogy zseni vagyok. A szellemi középréteg. Én állok a kör közepén. Kukoricakör, megyek a Szíriuszra...

Van medencénk. Panzerkampfwagen az nincs... De medence az van. Mondjuk eddig is volt, csak még nem ástam be a földbe, mert ez a Szigetköz. Ha 40 centinél többet ásol, akkor medencébe teheted a medencédet. Ennek az a csúcsa amúgy, amikor hangsúlyozom, hogy a SZIGETKÖZBEN van pincéd. Az garantáltan tartalmaz valamennyi vizet. 5-600 litert alsóhangon. De, nekünk ez nem baj, mert az itteni fókanemesítőprogramok innen fognak felfutni. Esetleg ha telepítesz bele halakat, még horgászjegyet is lehet árusítani rá. 
Nekünk, mindenesetre ez nem töltötte ki a pangó képzeletünk látványtalanságában lubickoló vizinemzet öntudatot, hogy kicsorduljon. Ezt a mondatot nem tudnám újra így leírni. Máshogy sem. És értelme sincs igazán. Szóval a régi medencét amit imádtam (gyűlölni), lecseréltük mert ha megtöltöttük akkor maga körül tudta a füvet locsolni amíg ki nem ürült. Szóval volt egy gumirozott öntözőkannánk. Ami egyébként eladó.
Vettünk egy merevfalút! Jajj, olyan szépen csillog benne a víz, meg a lemenő nap fénye! A benne fuldokló szárnyas élőlények sikolyait, meg úgysem halljuk. 
És ahogy néztem a csillogást, egyszercsak tüsszentettem. A vízben meg hirtelen megjelent valami zöld. Nem, nem onnan. Ez biza alga. A szemem villant egyet! A régi katonai reflex beindult. Ami ott van, de nem kellene ott lennie, azt vagy meggyújtjuk, vagy leöntjük valami méreganyaggal, amitől minimum úgy elkezd füstölni mint a tokodaltárói füstrakóverseny aranyérmes bozóttüze. 
El is szaladtam a boltba méreganyagokért gyorsan. Viszketett a tenyerem egy jó kis vörösiszap ömlés léptékű természeti katasztrófa okozásáért. Mindenféle tesztcsíkokat vettem, klórt, pelyhesítőt, habosítót, fixálót, lakkot, kombinált tablettát. A kombinált tabletta amúgy érdekes... Főleg mert por állagú. Másrészt próbáltam megnézni, mégis miből áll. Csak annyit találtam, hogy kombinált. Ne foglalkozz vele, ne idd meg, ne kend a szemedbe, kombinált. Mit nem értesz ezen?
Ezen felbuzdulva mindent összekombináltam mindennel. Többen még emlékezhetnek arra ahogy egy hangárajtó mögött főzök össze minden emberi életre káros anyagot, mindennel ami a környéken volt és folyékony. Na, itt is ez volt. A királyvíz a végeredményhez képest királynővíz csak. Beleöntöttem. Az alga úgy pusztult ki, hogy megmeredt ilyen zöld csomóba. Kiszedni nem tudjuk, mert a klór és a többi elkezdett füstölni, és még nem látjuk merre van a medence.
Estére kiültünk borozni a teraszra, és gyönyörködtünk a vízre szálló élőlények után felszálló gombafelhőkben. Ebből sem fognak szúnyogok kikelni. Vagy ha igen, a chemotox nem lesz elég.

Nem is olyan régen elérkezett az idő, hogy beruházzunk egy új autóra. Én egy Porschét akartam, feleségem valami jót, a gyerekek meg egy hétszemélyes járgányt, hogy tudjanak a hátsó sorba ülni. Az egész család szurkolt, hogy végre találjak egy autót, ami megfelel mindannyiunk igényeinek. Már az egyik vesémre volt vevő, a fél tüdőmet el is vitték, amire megtaláltam álmaim autóját. 
El is baktattam egy kereskedésbe, ahol megkérdezték melyik Porsche tetszik. Én kiböktem, ők fejvakarva jelezték hogy virítsam a zsét, én pedig virítottam. Nevettünk mindannyian. Én azért mert örültem a Porschénak, a kereskedők azért amit a tárcámban láttak. Aztán egyik odaszólt a másiknak: "gyá he, romantikus". Azt vidékrőű mög én gyüttem... Mondjuk azt nem értettem az miért fontos hogy romantikus vagyok e bár készültem rá, hogy a szél majd romantikusan borzolja a hajamat amikor az ágyúcső mögül a toronyból kivigyorogva 50-el elmegyek a sebességmérő kamera alatt. 
Ezek után jött a hidegzuhany! A kinézett típusról kiderült hogy bár a fajlagos talajnyomása remek, a motorja foglalkozós mert 45 óta nem gyártják. És amúgy Chiléből hoznák hajóval. Szóval fájó szívvel letettem a dologról és megkérdeztem miért fontos, hogy romantikus vagyok e.
Megint nevettek... Kiderült hogy ők román típust mondtak. Belül meghasadtam, meghasonlottam önmagammal, sikítva tiltakozott a lényem. Éreztem hogy ebből nem lesz Panzerkampfwagen VI Ausf. E vagy B. Azzal nem lenne gond balra nagy ívben kifordulni a főútra. Az élet viszont közbeszólt és azt mondta, elég neked a Transfogaras lopakodója, egy Dacia Jogger. Pedig keszültem, hogy megzabolázom a 23e cm3 hengerűrtartalmú motort. Megnéztem gyorsan a Joggeré mennyi... 999. Úgy voltam vele, hogy hát ettől még lehet jó. 7 ülés, a medvéket kenyelmesen tudom vele hátul is szállítani. Ezen kívül fekete és hosszú. Pont mint egy medve. Medvén ülni meg akárhogy is nézzük, az durva. Tele van extrákkal. Nem úgy hogy régen trák vallották magukat a bent ülők, de ma már nem! Hanem index jobb-bal klikk-klakk, visszapillantó bal, középső és még jobboldali is! Üléshuzat elől hátul, és még 4 kereke is van! 

Komolyra fordítva a szót: ez egy eszköz. "A" pontban beülök, elvisz "B" pontig. És lehet mondani, ha lenne 30 millióm akkor nem ilyet vennék, hanem kisujjat eltartva ülnék be egy Mergába. De aki így gondolja az nem ismer... Ha lenne 30 millióm 5 Joggert vennék, egybenyitnám és medencét is raknék bele. Vagy elhozatnám Chiléből a Panzerkampfwagent. 

Az iskolába járni jó. Mondanám, ha hazudnék magamnak. Egyetlen jó dolog van benne, amikor hazaér az ember. Na, ez sem feltétlenül igaz, hallottam már egészen jó iskolai menzákról is. Nagyszüleink óta sokat fejlődött az iskolába járás művészete. Mindenkinek van legalább egy olyan rokona aki szentül állítja, hogy ő a tarlón keresztül ment iskolába minden áldott reggelen, és csak odáig az út 3 napig tartott. Megmászta közben a Vértest, pedig az Alföldön élt, meg átúszott 2 folyót és egy befagyott lejtős tavat, kutyák kergették és még meteorzápor is volt többnyire, sőt még táskára sem tellett, csak kézben vitte a hat napi hideg élelmet, meg a könyveit és a tolta a versenyzongorát maga előtt (aztán idővel kiderül hogy a hangszer a Sztálin orgona és a davajgitár voltak), mert még zeneiskolába is járt. Ja igen és mivel mezítláb járt, mert az egész családnak csak 1 fél pár cipője volt,  a házon belül még parázson is így kellett járnia.  És még így sem késtek el! Pedig még a moziba is beültek. Tudom, mert láttam a kottafüzetet, amin egy fél szamárfül, egy tollvonás nem volt. Persze nem azért mert nem használták az életben, csak ennyire vigyáztak rá. 
Bezzeg a mi elkényeztetett fajtánk... Nem elég, hogy 50 méterre volt csak az iskola, se tarló, se magmafolyók, de még csak egy ránk támadó keselyű sem volt út közben. És ami az egészet tetézi, még csak hangszer se volt nálunk, és csak akkor szidtak meg ha cipő nélkül mentünk. Sőt, a tanárok nem vertek meg az iskolában, mint a régi szép időkben, amikor ha otthonmaradt a kottafüzet, az egészi tanári kar megrágott, nyálas radírokkal dobálta meg az embert, aztán meg körmösosztó pálcával összeverte. Amikor otthon elmondta mi történt, elverték újra. Aztán amikor szülőin újra szóvátették, szerintem mindenki érzi mi történt. 
De, elkalandoztam. Ott tartottam hogy a közelben volt az iskola, vagy ha nem akkor buszjáratok voltak. És nem volt kötelező hangszeren tanulni. És most nézzünk a dolgok mélyére... Nekem vannak gyanúim barátaim. Csak volt ezek között a jóemberek között, akinek nem jött be ez a mindennapos kalandtúra, és bár a zongoratolásban tudtak versenyezni ezzel feltalálva a versenyzongorákat, de változást akartak. Ezért úgy építkeztek az utókornak, hogy az új lakótelepeken nem volt tarló a közelben volt az iskola és minden más is. A tanárnő nem úgy nézett ki mintha Stallonét keresztezték volna egy SS tiszttel és egy bulldoggal. És így elértük a kívánt állapotot, amit ők is szerettek volna.
Éppen ezért, kifogták a saját vitorlájukból a szelet, és maradnak a hétköznapi igazságok: 
Ennyi idősen én már kétszer ennyi idős voltam! És bár nem voltak még buszok nagyon, de mindig átadták rajta a helyüket az időseknek. És a sorkatonaságról nem is beszéltünk...

Már akkor sem azerettem ezt a balra nagy ívben dolgot amikor még középiskolában azt gondoltam, hogy mérnök leszek, és a kis kínai Rotring hasonmás Jot-jing körzőmmel próbáltam 4 középpontos kosárgörbét csinálni. Kicsi lett, sárga és szögletes. Aznap 32 karót osztottak ki és egyetlen darab négyest. Igen, az enyém lett négyes. Megcsúszott a kezem, a körző meg jó helyen akadt el egy félig elkent májkrémcsíkon. Azért külön megdícsértek, hogy még barnára is színeztem a rajzon a téglákat... A májkrémcsíkot aztán a padtársam letörölte egy kiflivéggel. Egyikőnk sem lett mérnök. Talán jobb is így mindenkinek. Ezen agyaltam ma is, ahogy az utcánkból próbáltam balra nagyívben ráfordulni a főútra. Itt lett egy pár dolog ami határozott meggyőződésemmé vált. A másik oldalra csak születni lehet. Ki tudok kanyarodni 40-el álló helyzetből harmadikban, ha látok 3 méter helyet, füstölgő gumik nélkül is. Ez megdőlni látszik, de én és a csoda C4 tudunk a felniken is gurulni. Majd azt mondjuk mindenkinek, beálltunk gőzmozdonynak. Ami még eszembejutott, hogy én aztán kiszállok, kiállok az út közepére és megállítom a forgalmat amíg a gyerekek a kereszteződés emelkedőjén feltolják a kocsit. Nem kell izgulni, járnak edzésekre, erősek. De valószínű, amire eddig jutnánk háromszor ütnek el mindkét irányból, csak amíg kinyitom az ajtót. 

Amikor majd 3-10 percig állunk ott, a három gyerek veri a fejem, hogy elkésünk, megfogalmazódik az eszme, hogy itt gyaloglás lesz. Holnap gyalog megyünk. Azzal nem kell parkolni. Sem. Ekkor jön a kövi felismerés hogy hohó, a faluban 3 db zebra van összesen. Nem az a fajta amelyik megharap, hanem amin a kamion kinyomja a szuszt belőled, mert neki dolga van. A probléma ugyanaz. Karácsony előtt jöttünk át azon az átkelőhelyen, amikor balról nagyívben valami állat 40-el kikanyarodott. Két fiatal csaj ült elől. Mi megijedtünk, ők annyira nem, biztos nem elsőbálozók ezen a téren. 

Köztes megoldásnak kitaláltam hogy 0500-kor felkelünk, és elindulunk jobbra kis ívben. Körbekerülöm Győrt, átmegyek Abdán, Öttevényen, Kunszigeten, Dunaszegen, Győrladaméron és már itt is vagyok Zámolyon! Kit akarok átverni, elkezdtem a főút másik oldalán házakat keresni.

Nem gondoltam volna, hogy a gyerekjátékok beszerzése és összeszerelése ennyibproblémát rejthet magában. Még PTSD-m van kicsit a karácsonyi Lego meg karácsonyfa építéstől. Szerettem Legozni mindig is. Abba nem szóltak bele a barátaim, hogy mit, meg hogyan kellene, mert nem voltak. Úgyhogy varázslatos fantáziámat bevetve megépítettem azt a 2 dolgot amit tudtam: tankot, meg szétlőtt házat. Köztes lehetőség nem volt, mert ha meg akartam építeni teljesen a házat, akkor nem maradt elég építőepem a tankhoz. Aztán amikor már volt elég legóm, tudtam olyat hogy szétlőtt ház, tank, meg egy szétlőtt tank, egy legoemberrel akinek nem voltak lábai mert azokat elhagytam. Ő vagy harckocsiparancsnok volt, vagy ellenséges katona. De, felnőtt fejjel már nem építek ilyesmiket. A Warhammer modellek felháborodva néznek felém a szekrényről... Ezek után jöttek a társasok. A gyerekeim imádják a társasjátékokat. Ha csukva van a szemük, fejükön egy vödör van és a Last Christmast éneklik, akkor is ők nyernek. Oda sem figyelnek, azt sem tudják milyen színű bábúval vannak éppen. Csak dobnak egyet a kockával, húznak fel 3 lapot, bekiabálják hogy Activity és győztek. Én meg végig abban a tudatban ültem ott, hogy most csocsózunk. 

Aztán megjelent kisebbik fiam, aki közölte, hogy semmi nem tetszett neki amit kapott. Az agyamon átgutott hogy háromszor fordultam a zacskókkal a kocsiból, amikben az ajándékok voltak, és még a csomagtartó is a fejemre csukódott. Gyakorlatilag mindent kaptak, még a Mancs őrjáratot egy az egyben kiformázva gumicukorból is... És akkor jön az a mondat, hogy "apaaaa, nekünk nem tetszik". Még agyalok rajta, hogy én nem tetszem e nekik, és vajon miért magáznak? Aztán a lányom kijelentette, hogy ő rajzolni fog, a nagyobbik fiam, hogy ő most akkor transformerekkel játszik, a legkisebb meg odasomfordált: "apaaa, én lekvárospalacsinta vagyok!" Majd begöngyölte magát egy piros plédbe. Innentől kezdve nem tudsz mit csinálni, én is csak annyit kérdeztem meglepődve, hogy: baracklekvár? Mivel a gyerekek éppen elfoglalták magukat, építettem egy tankot, és egy szétlőtt házat Legoból.

Tanulok a Nemzetközi jog alapjai vizsgára, ezért most akkora a fejem a sok hasznos információtól, hogy saját gravitációs mezeje van. Kicsit olyan érzés erről tanulni meg beszélni, mint amikor a gyakorlatokon szóbahoztam, hogy ez tökre olyan mint Vietnám volt. Vagy amikor Vietnámban emlegettem, hogy ez tiszta Korea. Vagy Koreában, hogy ez tiszta Don-kanyar. És a Don kanyarulatánál meg tiszta Vesztfália. Szóval ez ilyen össznépi traumarendszer amiben azóta is élünk és még a Trianonfájást is rá lehet kötni. De nem teszem, mert ahoz túlságosan bölcsész vagyok. Igen, már most. Ilyen szobahőmérsékleten bölcsész. Van ilyen, nem kell fennakadni, meg nem érteni. Én vagyok a bölcsész, meg a bölcsészek vesekövét is én őrzöm, majd kézbentartok mindent. 

Néha eszembejutnak régi beszélgetések amiket épphogy túléltem. Egy kis barátom látott egy döglött őzet, de megnyugtatott mindenkit, hogy ne aggódjunk majd elhordja a róka, meg a többiek. Hogy kik voltak azok a többiek nem derült ki soha. Gondolom román vendégmunkások, vagy a denveri mustangok bajnokcsapata. Szóval rengeteget változott azóta az élet. Csak úri társaságban mozgok. Igen... Otthon ülök és a plüssökkel teázok és egyeztetjük a nemzetközi jog ius cogenseit. Aztán amikor a számból éppen nem folyik a nyál, és még azt is sejtem miről beszélek, kiengednek a szabadba. Csak akkor visznek vissza amikor a környéken már mindenkinek habuó szájjal elmagyaráztam a bipoláris együttműködés lényegi részeit. 

Szóval szerdán vizsga. Nem mondanám hogy izgulok. Bölcsész vagyok. Meg olyan filozófikus gondolataim vannak. "Há de mos méééé". Kérdőjelezz meg mindent! Mé? Szóval rájöttem arra hogy a filozófusok és a 2 évesek kérdései között van bőven átfedés. Mé?

Újra színházban jártam, mert kultúrálódni jó. Meg rám is fér, mert mint megint bebizonyosodott, műveletlen vagyok. Nem kell ragozni, az vagyok. A könyvesboltban is 2 db könyvön akadt meg a szemem hogy elolvasnám, az egyiket unalmanak  találná mindenki, a másik íróját meg úgysem ismeritek. Nem. Nem a szomszéd Jani. Nyugodjon meg mindenki, nem vettem meg sem Fukuyama sem Huntington könyveit. Bölcsészeknek valóak és még csak képek sincsenek egyikben sem.

Na de vissza a színházhoz! A Riviéra vadorzói-t néztük, amiről tudtam hogy készült film is, Steve Martinnal talán, és nem énekeltek benne. Ez a színházi létem sarokköve. Ha énekelnek, nem biztos hogy a célközönség én vagyok. A Dr. Zsivágónál voltam úgy, hogy ú kemény dráma lesz, most aztán aztán, és akkor beviharzott a főszereplő énekelve hogy forradalom van babám. Nem mondom váratlan fordulat lett volna rz a forradalom, de műveletlenségem miatt meglepett, hogy "ebben most végig énekelni fognak???" Indulás előtt megnéztem a neten, nem írták hogy dalolna bárki is. Aztán egyszercsak felgördült a függöny és guruló bőröndökön, meg dobókockákon ültek emberek. És nem fogjátok kitalálni, de énekelni kezdtek. Úgy voltam vele, biztos csak ilyen beköszönés képpen csinálják. Közben a jobbomon ülő hölgy dobolt a lábával egy ritmust amit nagyon érzett. Bár a zenekart tuti meglepte volna a spontán 8/10-es ütem. Gondoltam úgy maradt a vasaló otthon, és biztos izgul. Emellett észleltem, hogy a mögöttünk ülő család beszél egy nyelven ami nem a magyar, de nem igazán ismertem fel. Ha benne lett volna egy "k.rwa" legalább tudom, hogy kelet-európaiak. Na, nekik egészen biztosan jól telt az a közel 3 óra.   Visszanéztem a jobb oldalamra, a hölgy már a fejét rázta, nem tudtam eldönteni hogy roham, vagy ennyire éli? És akkor halkan énekelt is. 

Szummázva: a színészek és a rendezés jók voltak. A zenekar is. Én meg műveletlen. Ennek folyományaként elkezdtem itthon operát hallgatni. Olyan mint a vipera, csak annak abba nem halsz bele. Minden komoly művet meghallgattam. Ami a Tom és Jerryben is elhangzott. Figaro, Traviata, jöttek a Valkűrök, volt itt minden. Akkor éreztem, hogy talán elég lesz, már kiműveltem magam, amikor a fiam elrohant mellettem a fejét fogva és azt énekelte: "Figaro, Figaro, Figaro, Figaro, Figaro, Fiiigaaaaarooooo ááááá"

Itt a január másodika, sikítva tértem magamhoz reggel, mákosbejglis, pezsgős nyálcsíkokat maszálva az arcomon. Közben sikítottam továbbra is, mert végigfutott a fejemen hogy mi a tosz volt már megint ez az év... No nem baj, a következő majd talán jobb lesz. Addig is, amíg a világító, Lambadát játszó szilveszteri szemüveg, a darabos hányásbefőtt és a beáztatott lencse következő januárig a szekrénybe kerül, elfáradtam boltba. Illetve csak fáradtam volna, de elsőre az autón lévő jégkorszakot álltam neki felszámolni. Miután sikerrel jártam, Jézus a kereszten pózban hanyatt helyetfoglaltam a térkövön. Mi van... Én így szeretek pihenni. Viszont ha így maradook, akkor nem lesz ebéd, és az emberek többsége előbb ér a boltba mint én. Nekem pedig egy igazán nagy kombinált erővel bíró szuperellfelem van: A TÖBBI EMBER. Ahol vannak, oda nem megyek. Mert akkor akármi is történhet. Vagy ha nem akármi, akkor bármi. Azért nekiduráltam magam és elindultam. Már a boltban válogattam az öblítőket, hogy melyiket együk meg tésztával, amikor megütötte a fülem egy beszélgetés. "Ukrajnában már béke van. Január van, csak még nem hirdették ki." Ezen annyira meglepődtem majdnem beleittam az öblítőbe. Mondjuk a rádió valóban nem mondott be ilyet, az tény. Viszont ha Marzsinéni ezt tudja, és ilyen jeges, végletekig nyugodt szétbagózott hangon bedobja a közösbe a boltban... Ez tuti igaz kell hogy legyen. Hazarohantam, rögtön írtam is a Politológia, a Nemzetközi jog, és a Nemzetközi politika alapjai professzoroknak, micsoda értesülést szereztem. De, mindenekelőtt felemeltem a piros telefont... Ezalatt Moszkvában a telefon párja a Csipkés kombinét játszva megcsörrent. Meg fogtok lepődni, de Vlagyimir sem tudott a dologról. Hallottam a hangján, hogy elgondolkodik, mit tudhat ez a Marzsi amit ő nem... Közben megkért hogy álljak neki ablakot pucolni, amíg a feleségem főz nekem egy Poloniumova márkájú teát. Most kaptuk. 
Amíg fő, addig ellamentálok még azon, hogy a helyi Príma, a világ szívcsakrájának doboló ritmusa, a bölcsesség tárháza. És igazából Prájm az eredeti neve, annyira fontos szerepet játszik a világtörténelemben. Minden nagy filozófus ide járt farhátért. IS. Béke van. Mondjuk az is lehet, hogy valaki félreértett valamit, és az a béke igazából csak béka.
Vagy az is lehet, hogy mindenki azon agyal, hogy ki ez a barom, aki mákos arccal az öblítőket szagolgatja röhögve....

Igen szenvedek, de most komolyan. Ülök a háziorvosnál és 11 jól felkészült, nyugdíjas biokémikus, orvos, szociológus vár előttem. Fél órája hallgatom, hogy "a Pfizert aki kapta az 30-40 között mind meghalt!". Hűha, 37 vagyok, hazafelé, akkor nem veszek már tejet, vagy ha még jut rá időm akkor az árokba locsolom... De itt nem állt meg a helyi tudósklub elnöke: "a másiknak meg felfekvése lett tőle." De, ezt még mindig meg tudta fejelni pár dologgal: "kicseleztem a rendszert szakrendelésen, mert bekopogtam, akkor meg kötelességük velem foglalkozni". Itt már 3 asszisztens masszírozta az agyi ereimet. És még mindig nem volt vége! "Jött az asszosztens aki beleszúrta a tűt a kezembe és megsértette az érfalamat". Mert röntgenszeme van, nem érted? A sztori amúgy valószínűleg így nézhetett ki: valami majom veri az ajtót rendelés alatt, amikor valakit bent gyógyítanak, aztán hogy megnyugodjon belevágtak egy tűt a kezébe. "De, én ott is elmondtam mindenkinek, hogy aki csak papírért jön, ne akkor jöjjön amikor én!" Mert ez amúgy így működik, hogy mindenkihez be van kötve egy idiótafigyelő szolgálat, és elállják az ajtót, hogy ne most menj dokihoz, ott egy hülye! Ezt követően megbeszélték, hogy a mai fiatalság mennyire puhány, mert ők ennyi idősen kétszer ennyi idősek voltak, és csukott szemmel is láttak. A sötétben is.  Csak azt nem értem, ez miért teljesítmény, ha 30-40 között mindenki meghalt... Amúgy ahogy hallom, ezeket a hiányzó embereket fogják az itt ülők pálinkával teli gumicsizmájából klónozni. Már csak ki kell találni, hogy mihez lehet kezdeni 11 pár lukas és ráncos gumicsizmával. Abba már könnyen belenyugodtam, hogy sorszámot kell húzni, ami nem sorban van. Ilyen apróságok nem aggasztanak... Hiszen jó a társaság és a beszélgetés is pörög. "Én, amúgy egészséges vagyok, csak a pajzsmirigyem, a szemem meg a derekam van oda. Úgy hallom neked cserélték a térded". Ezt fontos lenne tudni, hogy egyiket a másikkal, vagy egyikből kapott újat, de nem merek rákérdezni, mert el fogja mondani. Na most... Ha amúgy egészséges, mi a tökömet csinál itt? Ennek a tükrében, hogy mije fáj én meglepődtem mint a franciák a Wermacht megjelenésén a Maginot vonal mögött... Most egészséges vagy nem? "és a neurológiára is el kell mennem, mert magyaráztak valamit, de nincs igazuk". Ha nincs, akkor nincs. Egy 74 éves kazánkovácsot nem lehet ezzel átverni, hogy neki baja van, vagy volt. A kérdésem ismét... Mi a fenét keres itt???

Séf vagyok. Itt többen megint a szívükhöz kapnak, mert látták amint egy csukott hangárajtó mögé bújva, főztem valamit, amitől többet nem nőttek a növények a környéken. Csak elfelejtik, hogy ez is egy tudományág. Már akkor mikro-makro ízütköztetéssel füstölő dolgokat csináltam amikor a sztárséfek még zsírral csinálták a bacont. Tőlem tanulták tulajdonképpen. Sőt, erősen vega jellegű lett a késztermék. Hús nem volt benne, de cserébe amire ráöntöttük úgy nézett ki mint amire atomot dobtak. És még figurákat is tudtunk belőle a betonra kenni. Aztán meggyújtottuk. Igen. Péló alakban. De ezt a gyerekes viselkedést kinőttem, és itthon sütögetek egy ideje. Volt egy időszak amikor diétás receptek alapján csináltam valamiket. Már a bevásárlólista is úgy nézett ki a legtöbb esetben, hogy minden 2. dologról sejtésem nem volt mi az, minden 3. dolgot meg fel sem ismertem. A többi wc papír volt, mert biztos voltam benne, ha ezeket megeszem halálra fosom magam. Meg még utána is egy kicsit. Mivel viszonylag sok nyelven tudok tapsolni is, ezért meglepetten álltam a polcok között, hogy hol lehet a quinoa. Aztán megkérdeztem egy idősebb kedvesnek tűnő urat, aki csak annyit mondott: "nem szégyelli magát!? Takarodjon!". Szóval nem ettünk ilyet azóta sem. És rá sem mertem keresni, hogy mi az. Aztán jöttek a kedvenceim, már az étel készítése közben. Recept alapján dolgoztam még akkor főleg,  és volt hogy ilyeneket olvastam: addig süssük amíg nem jó. Hát nekem már akkor is nagyon jó volt, úgyhogy jött a következő hozzávaló. Tápióka. Hát én panelban éltem és nőttem fel, ilyen dolgokról soha nem hallottam. Úgy voltam vele, mint egy kis barátom a kredenc meg a kerevet szavakkal: "ilyen nincs is, ezt ti találtátok ki, hogy szivassatok...". Aztán kiderült, hogy van ilyen, és gyöngy. És ha nem abba az ételbe teszed amihez kell, akkor egészen eltérő értelmezései lehetnek egy mondatnak... "Ezt a recept alapján csináltad? Nagyon jó..." Akkor döntöttem el, hogy meg fogom ismerni az ehető növények szélesebb spektrumát is. Nem akartam úgy járni mint egy másik kis társam, aki 2 féle növényt ismert el ehetőként, a rizst és a krumplit. Táplálkozás terén pedig 2-3 évente váltotta őket. Mert nem akarta megunni. Mondjuk sokkal én sem hoztam jobb színvonalat, amikor a Sziget fesztiválon 21 évesen, Descartest, Kantot, Hegelt megszégyenítő eszmefuttatás során a felhergelt tömegnek elmagyaráztam, hogy a tarhonya egy növény. Igen. Ittam. Aztán elfutottam mint Mohamed. A világ nem volt érett még erre a tudásra. És itt jött a korszakalkotó ötlet, tartsunk vegetáriánus kihívást! Hát hogyne lenne ez jó ötlet, amikor az eddigiek alapján azt sem tudtam eldönteni, hogy gyümölcsöt, zöldséget, vagy polisztirolgyöngyöt eszek. De merjünk nagyot álmodni, csak egy hónap. Régebben a bénább állattartóknak ez megszokott volt, én meg erre törekszem. Ennek örömére olyan dolgok kerültek ki a kezem alól, hogy a gyerekeim megtanultak úgy nézni mint Gordon Ramsey. Konkrétan zokogtak, ha látták hogy apa kezében edény van. De általában lenyugtattam őket, hogy csak a mosogatógépet pakolom be. Nem baj, én akkor is mosolyogva ettem meg mindent amit csináltam és arra a következtetésre jutottam, hogy szarul főzök. De a gabonapehelyhem tejjel, az isteni!

Ez egy komoly dolog, ne vicceljük el! Vicceljük ide! Na de, hogyan is váltam az antiszóviccvliga jelképállatává az évek alatt? Tulajdonképpen sehogy, mivel aktívan űzöm ezt a sportot. Emlékszem, akkor kezdődött amikor beléptem az irodámba és kis barátom egy kék szigszalagcsíkott húzott a falra 2 méter magasan, majd megjegyezte foghegyről, hogy elég magas ez a színvonal. Ez volt az a pillanat amikor először akartam leszerelni a honvédségtől. Amikor ezt jeleztem kis társaimnak, egyikük fogott egy seprűnyelet és rácsapott vele a csíkra azzal a felkiáltással, hogy ő megüti a színvonalat. És innentől kezdve évekre elvesztünk a szóviccdzsungelben. A dolog gyorsan eszkalálódni kezdett, főleg azzal az esettel amikor a lánctalpasom búvónyílása résnyire kinyílt, majd egy lágy fuvallat besodort egy redvás papírost amire ennyi volt írva: Unicum, bor, sör, pálinka, rum, megfejtésért fordíts! Gyanútlanul, mint ministráns a papok gyűlésén én megtettem... "Mocskos alkohol lista" Onnantól kezdve nem volt barátság és még azzal is meggyanúsítottak, hogy Ócsáról jöttem, mert nekem nem tetszik semmi... Amikor zokogva feküdtem a láncos elé, hogy elég volt üssetek el a francba, nem bírok így létezni! - kis barátom újra megjelent és kezembe nyomott egy zászlóskulcsot. Erről tudni érdemes, hogy egyfajta... Biztonsági mechanizmus, hogy a rakétád ne induljon el idő előtt. Szóval kezembe adta a zászlóskulcsot és kijelentette, hogy ekkora nyavajgót mint én még nem látott amióta katona, pedig ő már akkor itt volt amikor a zászlóskulcs még csak őrmester volt. Kértem, hogy indítsák már a motort, nem érek rá erre... Be is indították, hátratolattak, majd megkergették vicceskedvű barátunkat. De nem futott túl gyorsan mert reggel a bakancsot vette, nem a nyúlcipőt. Ez a kis társunk jegyezte meg, hogy milyen fura lenne ha itt (laktanya) mindenki egyforma ruhában járna... Zseniális meglátás, mai napig megsüvegelem. Valamint, az akármennyit vágok belőle még mindig rövid elszólás után keletkező életellenes fellépéseknek hála, ritkábban borzolta az idegeinket, csak néha felkacagott, hogy "na most mi jutott eszembe!" Ilyenkor általában átmentünk a szomszédba, ahonnan kitiltottak minket, mert nem tudunk viselkedni. Mondjuk az illetlen volt valóban amikor kis társam feldobta a cipőjét az asztalra, hogy mindjárt jön a Republic többi része is. Ilyenkor visszasétáltunk szomorúan, szóvicces barátunkat elkezdték újraéleszteni, mert a végén még halálra kacagja magát... Ez a jéghegy csúcsa volt még csak, megfertőződtünk mindannyian szépen lassan. Kiderült, hogy a laktanyai macska a szolgállat. Aztán amikor felvetettük, hogy menjen ek inkább a kiötlő szolgállatba, inkább maradt velünk. Közben engem leszereltek, pedig nem is voltam odacsavarozva sehova, de a szóviccelés nem múlt el! 
A tegnapi nap folyamán kedves barátomnak elsütöttem, hogy nagymamám mindenféléket szeretett kötni, még versenyekre is járt és cSomÓt nyert. Ilyenkor általában megfenyeget, én meg megíígérem, hogy több ilyen nem lesz. Itt csatlakozunk be a mai napba, amikor kiakadtam a boltban egy nénire akinek a csirkehús nem volt elég véres, de az ura úgy szereti. Egy igazi csirkeszomelié kérem szépen! Erre kis barátom megjegyezte, hogy ez addig számít amíg meg nem süti. Itt szóvá tettem hogy nem süti, hús. Habzó szájjal vitték őt el a számítógépe mellől, mint engem a boltból, amikor kijelentettem, hogy a pénztárosnál nem fizetünk, mert ő csak tárolja a pénzt. Küldtek egy kasszást. Felkiáltottam, hogy hű de jó a Kasszás Erzsi! Erre csendben megjegyezte, nem is Erzsről jöttem és Mari vagyok...

Mint már említettem indokolatlanul sok előadást kell tartanom idegen nyelveken. Önmagában ez még nem probléma, mert ha eleget iszok, akkor csehszlovákul még mutogatni is tudok. És az sem izgat, hogy ilyen nyelv nincs, mert majd én megcsinálom! Szeretem az ilyen kézműves dolgokat... Na de előadások. Úgy határoztam, hogy németül majd jól meghallgatja mindenki, hogyan is kell modelleket festeni. Mielőtt valaki a szívéhez kapna, én sem tudom hogyan kell, ők sem tudják hogyan kell, de én jobban nem tudom! Vakok közt a kékszemű a király. Azt mondjuk lehet lehagyom majd, ahogy a kávéba rakom a festékes ecsetet, vagy beleiszok a festékes keverővízbe aminek a színe olyan mint egy nagyon csúnya kelés, amiből vér... Nem fontos. Nem jó a színe. Ha meghallgatják, tuti hogy neki akarnak majd állni hány... festeni. Aztán ha ezt kipipáltam akkor jön egy előadás angolul az amerikai őslakosok helyzetéről. Ez szerintem menni fog, láttam Az utolsó mohikánt, a tévében is meg az utcán is. Az utcán a manitu hitset nyomta elektromos pánsíppal, a másik meg 500 ft-ot kért a vak kisfia donga lábának a joghurtos pácolására, mert még soha nem is evett. Majd amikor nem adtam sértődötten beszállt egy mergába ami annyit ér mint a házam és elment. Mindenki a saját szintjén nyomorog ugye. Szóval az őslakosokról tartok előadást, amiből ki fog derülni hogy a rasszizmus rossz, ám az USA társadalmának van rá igénye. Nem úgy mint a miénknek! Na de mindegy is... Ezen kívül, kellett írnom egy novellát is angolul. Mivel nem terveztem megbukni, ezért gyorsan kivertem... a fejemből, hogy egy itteni írást lefordítsak. Pedig elsőre jó ötletnek látszott amúgy a zenekaros sztorikat lefordítani. Aztán beleolvastam, hogy mennyire voltunk mocsok mód f.s jókedvűek és ez hányszor került megemlítésre. Ezt talán nem kéne előadnom semmilyen nyelven. Úgyhogy írtam egy romantikus komédiát 3 felvonásban énekbetétekkel, kamara elemekkel. Shakespearre besírna Pintér Béla vállán, a Guttalax meg húzná alá a zenét. Nagyon jó lesz, garantáltan hatost kapok rá, irodalmi Nobel-díjjal. 
Szóval nagy energiákat fektetek bele az előadásaimba. Is. Akkora energiákat, hogy néha bele is szédülök és fel kell állnom. A többiek ilyenkor már tudják, hogy a sclerozissal küzdök, és ugranak rögtön hogy: "segítsünk????". Nagyon kedves tőlük, de van hogy csak wc-re kell kimennem. A határra járás óta meg nem feltétlenül igénylem a társas kakilást. Pedig annak is megvolt a varázs amikor a mezőn négyen, egymás kezét fogva, számoltuk a vérereket egymás gúvadó szemében. Úgyhogy ez a téma sem feltétlenül lenne jó előadásra...

Mivel időnként van statisztika óránk, időnként úgy kell csinálnom mint aki legalább sejti, hogy miről is van szó. Úgyhogy bármelyik pillanatban amikor megkérdezik: "értitek?" bőszen bólogatunk. Ami belül játszódik le ilyenkor az kicsit ellentéses ezzel. Lényegében:a "baszki sok dolgot nem értettem már az életben, de ez mi a göcsörtös kutyahebrák volt megint?" -től a "remélem nem várják, hogy elismételjem mit számoltunk most ki..." -ig terjednek, és ez csak a jéghegy csúcsa. A probléma ott kezdődik, hogy vinnünk kellett számológépet, és hát nekem csak a kicsike ujjaim voltak számolni. Jelezték, hogy ez kevés lesz akkor is ha mindenki a családból beszáll minden ujjával, meg hát lesz osztás, négyzetreemelés. Én meg nem akartam ott ülni csendben, hogy négyzetgyök gyűrűsujj, mert ha kiszámolom, annak a megfejtése "sujj" és azt nem fogom tudni kerekíteni. Éppen ezért, elballagtam a közeli gazdaboltba, ahol vételeztem egy számológépet. Igen... a gazdáknak is kell számolni, mit vagy kiakadva... Kérdezték is rögtön, hogy kicsit kérek vagy nagyot? Nem az volt, hogy hülye vagy, itt csak magok vannak, adtak számológépet. Én a nagyobbat kértem, mert az olyan tudományosnak nézett ki. Vastagon ült rajta a por, de jónak ítéltem. Tudtam, hogy egymásnak teremtettek minket, így haza is vittem. Aztán itthon indult a szokásos, nekem az elektromos dolgok nem a barátaim műsor. Fogtam a számológépet, bekapcsoltam. Számolgattam rajta, nézegettem. Off gomb ugye nincs rajta. A Holdraszállást levezényled róla, de kikapcsológomb nincs rajta. Mondom sebaj, majd lemerül az elem egyszer és akkor kikapcsol. Itt követtem el a második hibát: rátettem a hátára a tokot. Azt azóta nem lehet leszedni. Feszegettem, vertem langyos heringgel, kalapáccsal, de azt mondta kabbe. Szóval, 10e JMF-ért vettem egy számológépet amit nem lehet kikapcsolni, és ha lemerül elemet sem tudsz belerakni, mert a tokját nem lehet levenni. Azért hálás voltam, hogy nem az elejére raktam rá, mert akkor meg számolni nem tudnék rajta. Ellenben stabilan mutatná, hogy "0". Innen értünk el addig a pontig, hogy "értitek?". Ilyenkor nem merek még csak lopva sem odanézni kis társaimra, inkább átszellemülten számolok. Azt tudni érdemes, hogy sűrűn vannak becsült értékek számolás közben, és ilyenkor azokat becsülöm. Ha esetleg nem jó, akkor pontatlanul becsültem. Minden nem sikerülhet. Aztán amikor vége ennek a matematikai köntösbe bújtatott rémálomnak, akkor zokogva hagyjuk el a termet úgy, hogy többnyire azt sem tudjuk hova parkoltuk a kocsit, kocsival jöttünk e egyáltalán? 
Azt viszont nem lehet mondani, hogy nem próbáltam meg gyakorolni ezt a valamit. Miután nem kapcsoltam be a számológépet, mert ugye azt nem kell... leültem és kiszámoltam valamit, amit a feladat ugyan nem kért, de nagy királynak éreztem magam. Visszaellenőriztem a képlettáblázatot... Kijavítottam az előre nyomtatott táblázatban a hibát, a földhöz vágtam a füzettel együtt és ittam egy pálinkát.