Túl vagyunk ezen is, a kettő ovissal egyetemben, akikkel felszereltek minket, a nyugodni nem képes ösztönök. Szép idő volt arra, hogy kocsival menjünk értük, majd a fagyizó mellett talált egyetlen szabad helyen, megálltunk. Bementünk gyermekeinkért, kihoztuk őket a kreazivitás kiskori börtönéből, ahol megtanulnak beilleszkedni a társadalomba és csak időnként gyurmát enni nyersen. Kint kezdődött az ünnepélyes megnyitó, ami annyira ünnepélyes volt, hogy nem igazán a gyerekeknek és a gyerekekről szólt. Mi megálltunk hátul, a gyerekeket leültettem a padra, de mások jellemzően, nem így látták helyesnek. Megjelent két idős hölgy, mert a szomszédjuk volt egyetemi szobatársának a sógorának a sógornőjének egyszer sütöttek pitét, meg pont ráértek, a gyerekeknek akik szerepelteky meg a szülei és testvérei, álljanak csak, megbírják. Persze, lehet nekem nincs igazam, hisz miért ne ülhetne oda mondjuk a baltás gyilkos Nilbogból, megnézni gyermekeinket? Legyen már szívünk, a kurv@ istenit emberek! Aztán megkezdődött a játék! Páran próbálkoztunk ott olyan dolgokkal, hogy a gyermekeinkkel jót játszunk, megmutathatják az ovit, meg azt hogy hol játszanak nap közben. Hát, nem. Nó. Józanész nem lenni itthon, nem is volt. Meglett apukáknak oda kell állni és a horgászós játékkal játszani. Vártam mikor ciccen egy sör a bot mögött a nyugszékben, de eddig nem fajult a helyzet. A korunk következő nagy harca, a zsákbamacskánál volt. Volt aki az egyetlen gyerekének 4-et vett, mer nehogymá Tompikának ne jusson valami jó káték, csak nehogy tényleg macska legyen a zsákban. Miután a 4 csomag megvételre került, szigorú arccal azt kell figyelni, kinek jutott az amit a csaje vett. Csaje, mit os vetté? Csaje jön. A jelen lévő apukáknak még a lábujjkörme is feláll, van aki nyel egyet azon gondolkodva, ez milyen rendezvény lesz? A zsákbamacskában van sztripper is? Na ide még vagy 3 zsákot! Közben csaje rávágja Kámánnak hogy kizsaató, majd Kámán, örömmel kijelenti, no lám megvan, azt hoztuk akkor mi. Miután megnyugodott, ki is megy az ovi két épülete közé és ciccent egy sört pálinkával, a Zsótival, meg a Lalával. 5 perc után, már jól érzik magukat, mert hát családi nap, a családnak meg ők is részei! Még... A szemetet szigorúan a földre dobják, amitől az utcának olyan szaga lesz, mintha 60 alkesz végighugyozta volna lakodalmas vonatozás közben. Az ovónők közben mindent értenek... A megfelelő következtetéseket levonják, amikor Kámán a haverjaival megeszi a gyerekeknek készített ingyen szenyákat. Mer há családi nap. Lehetett volna a gyerekkel kukacot gyártani, célba dobni, horgászni, mocsárjárást gyakorolni, gólyalábazni, körhintázni, meg sok egyebet csinálni, szóval a család jól érezhette volna magát. 

Vannak dalok, amiket valami megfoghatatlan ok miatt annyira szeretünk hogy évekig ez lesz a csengőhangunk, bármilyen telefonunk is van. Egyik kedves kis barátomnak például 11 éve ugyanaz a dodgemes zene a csengőhangja. Először amikor meghallottuk nem tudtuk, ki az az állat aki azt kiabálja hogy "pá-pá-pá-pá-pá", de nagyon kerestük. Ő is kereste velünk, mert ilyen együttérző, jótét lélek. Aztán kiderült, hogy ez egy zenének hazudott valami, az ő csengőhangja, amire a dodgemen és a körhintán duplamenet van, a céllövöldében, meg a pultos erre könyörög, hogy mi lenne ha most tarkón lőnék és sejtelmesen hátat fordít, miközben mosolyog. Kis barátom meg erre büszke, hogy bármilyen telefonja lehet, ez lesz a csengőhangja (Dada - Lollipop). Gondolok a gyenge idegzetű olvasókra, ezért nem linkelem be. Egy nap kínozni támadt kedvem magamat és éppen elfogyott itthon az olvadásig hevített 100-as szeg, amit a szemembe és a fülembe szúrkálhatnék, ezért meghallgattam a teljes szöveget. Gyanúsan az orális szexről szól. Egy 3 éves gyermek szintjére lebutítva. Ezt nekem, mindenesetre sikerült tromfolni... Az én csengőhangom ez lett: 

Mindenki tudta egyszerűen az épületben, hogyha engem hívott valaki. És hogy ebből miért is lett elegem? Akkoriban kezdődött a határra járkálás és rendszeresen nagyon, nagyon, embertelenül korán telefonálgattak, hogy mit csinálsz most? Ha felvetted, akkor ugye nem aludtál, tehát behívható vagy. Ha nem vetted fel, addig hívtak amíg fel nem vetted a telefont és teljesen mindegy volt mikor érsz be, a busz megvár... Szóval, van az a pillanat az életben amikor hajnal kettőkor, nem feltétlenül arra vágysz hogy a klipben látható hölgyemény, beszakadni készülő tüdővel, 89 decibelen a füled környékén, közölje veled, hogy "öööáááááá". Bevallom, én erre rosszul reagáltam, miután remegve, zokogva, a saját könnyeimtől nedves testtel, főnökömnek csak annyit bírtam mondani: ...szódj meg... Megijedtem. Azóta ezt a zenét nem hallgattam meg, PTSD-m van még tőle mindig...

... a bűnösöket, a posztban található hibákért, agyonvittük és hátralőttük...

Egyre jobban átlátom a Warhammer játék világát. Az egész arra épül, hogy én fogok veszíteni minden körülmények között. Ezzel a vízióval alapították meg az egéez Games Workshop céget, aki ezt az egészet kitalálta, hogy John! Lesz egy magyar csávó, 2020 környékén, azt le kéne szivatni, mit csináljunk? Csináljunk valami játékot figurákkal aminek au a lényege hogy ne nyerjen! Seems legit. Finomhangolva építettem össze, Tantalosz kínjaival egy sereget, amivel megmutatom, hogy nekem ez megy. Akkor még nem sejtettem, hogy a sereg egy emberként szalad szét, mint egy marék molylepke. Próbáltam különféle taktikákkal elgyengíteni az ellenfelemet és ebből csak egy volt, hogy nem szellőztettem és 3 napja nem fürödtem! Aztán próbáltam elnehezíteni a hasát valami sajtos ropogtatnivalóval, hátha félkómásan majd könnyebb lesz elverni. Aztán tele itatok üdítővel és amikor wc-re megy, a seregem véletlenül túszokat szed majd tőle. Ezek a taktikák nem működtek. Amikor a kajától elálmosodva, üdítővel telt hólyaggal kinyitottam az ajtót, hogy szellőzzön ki a 3 napja nem fürdés eredménye, kicsit megtörtem. Na, jó... Azért törtem meg igazából, mert 2 db 3-ast kellett volna legalább kidobnom dobókockával, nekem pedig sikerült 2 db 1-es. Aztán bevetettem a mágikus na most fogsz megb@szódni, mert újradobom őket képességet, dobtam egy db 1-es és 1 db 2-est. Gondoltam, nem baj, innen szép nyerni és minden hadseregvezetői érzékemet bevetve, még katona koromból,, a valóságra építve, megpróbáltam meggyőzni ellenfelemet, hogy sima kézifegyverekkel, nem lövünk gépekre. Képzeljétek, ez egy játék, működött a dolog. Próbáltam bevetni érvként, hogy "há de..." De nem jött be. Legközelebb jó előre felkészülök majd preparált kockákkal... A végén vereséget szenvedtem, de nem adtam könnyen magam és mivel az én asztalom volt, nem borítottam fel...

Jézus is mindent lát. Meg mindent is tud. Például azt, hogy Karácsonyra milyen ajándékot kérünk. Egyszerűen tudja! Mert megírtuk neki. Most vetődött fel bennem a kérdés... ha mindent lát és tud, akkor miért kell megírni neki? Miért egy fenyőfa alá hozza a csomagot, a szüleink kézírásával ellátott bilétával? Ha a fát is elhozza, miért nem díszíti fel? Meg úgy egyáltalán... Tudom, hogy miért fenyőfa, de csak szólok, hogy a kereszt az jobban kapcsolódik hozzá és még az erdőket is védenénk vele. Lenne családilag öröklődő kereszt, amin lehetne passiójátékot csinálni Karácsonykor is, amíg a nagyszülök bevernek egy tojáslikőrt, meg mindenki a bejglit. Mondjuk aki ilyenkor a kereszten feszül, ő a diétázó családtag. De ugye a főnök fia, mindent tud... Azt is hogy a Lego készletet, igazából apának hozta, mert összerakni ő fogja ugye. Ezért hoz általában olyat, ami apának is tetszik, pl: tűzoltóautó, űrhajó stb. Valahogy nem látom abban a rációt, hogy a kis Jézus arra vágyott volna születésekor, hogy együnk ebből az alkalomból zserbót és kísérjük le egy mindenízű likőrrel, amiben csak a Bodri nincsen benne. Vagy de. De, akkor meg JZ hívta magához ezen a módon, úgyhogy minden rendben. Mindenesetre, nem áll össze az, hogy miért ajándékozzuk meg egymást, azért mert valakinek gyereke született. Aki meg azt állítja hogy Jézuska hozza a fát, meg a csomagokat... Jelezném, egy csecsemőről van szó. Igaz, a főnök fia, nála el tudom fogadni, hogy mindent lát. Karácsonyi értekezés még jön! Igen, októberben. Ha a Tesconak lehet, akkor nekem is.

Viselkedjetek jól gyerekek, a Mikulás mindent lát! - Hányszor, de hányszor hallhattuk ezt már szeptember-október környékén szüleinktől? Megszámolni sem nagyon tudom. Nem mintha amúgy rossz lettem volna, de ez egy ilyen joker mondat, amit bármikor el lehet nyomni, ha indokolt, ha nem. És a gyerekek pedig, elsőre többnyire megszeppennek tőle, pont mint egy kisgyerek, akinek azt mondják: a Mikulás mindent lát! 5-6 éves koromban még elhittem én magam is, aztán elkezdtem gyanakodni, hát milyen jó szemei lehetnek már... Az Északi sarkkörtől, a fenyőkön, meg az épületeken, adott esetben az ólommal borított atomreaktoron át, látja, hogy te gyurmát eszel! Hát mi ez az ember, ha nem egy szuperhős? Állítólag a világ minden gyerekének visz ajándékot, aki jól viselkedik! Na, ezzel mindössze annyi a baj, hogy szent Miklósról beszélünk, aki emlékeim szerint keresztény, meg katolikus. Tehát Affikába, Ázsiába viszonylag ritkán szólítja a kötelesség. Másrészt gondoljunk bele... Idénymunka amit végez és egy kisebb térségben kezdte. Mekkora szopó lehetett neki, amikor felfedezték Amerikát, Ausztráliát? Látom magam előtt, hogy eddig is dühöngött, hogy sok a dolga, most meg itt van +2 kontinens... Ennél már csak az lehetett nagyobb törés, amikor '42-ben német kéményeken kellett lemásznia. Itt van ezen kívül a virgács, amit bűntetésképp élünk meg, de ha ebbe is belegondolunk: a többiek édességet kapnak, te meg virgácsot, meg szenet. Édességgel be lehet gyújtani falun? Valamint, akinek van virgácsa és nem fél használni, mini Saddamként be tudja szedni a többiek csomagjait, a szénnel meg lehet dobálni a méltatlankodó szülőket... Aztán amikor megszerveződtek a Mikulás Ellenes Terroristasejtek, lehet várni a Jézuskát is!

A nem éppen végletesen hosszú katonai ámokfutásom alatt, néhányszor megpróbáltak méltóképp megemlékezni arról, hogy mekkora gyilkológép is vagyok. Mindezt megpróbálták előléptetések és kitüntetések formájában a tudtomra adni. Volt amikor sikerült, ez történt ritkábban és volt amikor nem, de értékeltem, hogy valaki gondolt rám.
Kezdem is rögtön az elsővel:
2010. árvíz... Eligazításon, egy akkor már kopott kitüntetést dobtak a kezembe. Én persze hazámat szolgáltam és mint egy 3 éves aki boldog volt attól, hogy a segítségéért kapott egy kis cukrot, még örültem is.
2010. vörösiszap... Na ez szép volt megint csak. Több száz ember kapta meg egyszerre szinte. Sorokba álltunk, a sorok meg oszlopokba és egyenként kiosztották mindenkinek a kis plecsnijét. Hogy mi volt a hiba? Aznap éppen, térdig érő hóvihar volt és már 2 órája álltunk benne. De hát ugye, ez értünk van, annak sem jó ez aki minket kitüntet, bár ő a melegből jött és van meleg ruhája is. Az előttem álló pedig megnyikkanni sem tud, annyira remeg a hidegben. 
2013. ezredcoin... Ez egy kisebb elismerés amit az alakulat adott annak, akinek valamit meg akart köszönni. Felöltöztem szép kék ruhába, ünneplőbe, megborotválkoztam, az élet császára voltam. Mármint, hogy ÉN! az őrmester eszébe jutott itt a nagy embereknek és amikor a tányérsapkámba fújtam az orrom a meghatottságtól, külön meghatottam mindenkit. Főleg, hogy szabadságról rángattak be külön ezért. Mert ugye az rossz példa, ha az ember ilyenkor otthon pihen. Leültem előre ahova mindenki akit kap valamit, majd jól lebasztak, hogy mit csinálok én itt, kiöltözve mint egy hülye, itt csak az ül aki kap valamit. Jeleztem, hogy márpedig én kapok, csak adják gyorsan, feleségem a kocsiban vár, megyünk nyaralni. Hááát én azt rosszul tudom. Nem is olvastak fel. Csalódottan kimentem átöltözni és megkaptam utólag a coint.
2013. előléptetés törzsőrmesterré... Nyelvtanfolyamon ültem éppen, amikor jött egy sms, hogy gratulálok! Nofene, mihez? Megint elaludtam volna órán? Jött is a válasz, hogy hát előléptettek. Az igen, az élet császára voltam újra, egészen addig a pillanatig, amíg ki nem derült, hogy senki nem tudott erről, nem csak én. A főnököm sem, a személyügy sem, én sem. Persze utána, nem csak azért izélgettek meg, hogy nem volt házi feladatom... Miért nem szóltam senkinek erről? Merő véletlenül, azt hittem, hogy elismerni akarnak, mondtam hogyha ez ekkora törés mindenkinek, visszaadom a parolit, de azt mondták nem kell senkinek, már hozzáértem.
2013. árvíz II.... itt nem kaptunk plecsnit, azt érezhettük kitüntetésnek, hogy a miniszterelnök testőrsége marconán jött mögöttünk a gáton és mivel nem fértek el, ezért löktek egyet rajtam is. Igazuk van, a faszomért állok én ott az útjukban a gát szélén, azt bárki mondhatja hogy homokzsákot rak éppen...
2017. főtörzsőrmesteri előléptetés... a forgatókönyv ugyanaz mint az első előléptetésnél, senki nem tudott róla, csak most le is akarták vetetni velem a parolit, mert nem adta azt át senki... De hát van parancs róla, meg jött az sms hogy gratulálnak... De ne monnyam má... Nem adtam könnyen magam, se a rendfokozatomat, 2 hónapig gerillában mászkáltam vele mindenhol, nem akarták elhinni hogy előléptettek és még a bozótban is random rendfokozatletépőkommandók bujkáltak.
2018. kiváló kerítésfelügyelő érdemrend... ezt át tudtam venni, mert át is adták.
2019. 10 éves altiszti szolgálati jel... utólag kaptam meg természetesen, amikor rákérdeztem, nincs e egy ilyen elfekvőben valahol, ami az enyém. Szűk körben kaptam meg, egy tessék kíséretében, a személyügytől.
Szóval, nem ragaszkodok én már olyasmihez, hogy elismerjenek... csak hagyjanak szépen békében.

Ma 7 poszt jelent meg, abból az alkalomból hogy ennyivel hagyta le a Facebook-os felület a blog.hu-t. Bevallom hibáztam... A bűnösök felelősségre lesznek vonva! Írok új bejegyzéseket...

Szép nap volt aznap. Sugárzás meg napsütés mindenfele, a madarak csipogtak, a fűszálak nem. Ők azonban közepesen hosszúak voltak és várták a fűnyírást. Én nem annyira. Éppen nem figyeltem a telefonomra, mert komoly munkában voltam, a trambulinon ültem. Persze, ha tudtam volna éppen mi történik, egyből vadállat módjára elkezdek a telefonomon Facebookos akármiket olvasni, mondjuk saját magamat. De, nem tudtam, ezért füvet nyírtam. Még jött egy kósza üzenet, amit 2 órával később vettem észre csak és ekkor beütött a félelem korszaka. Nincs Facebook, nincs messenger, nincs instagram, meg úgy egyáltalán kedvem füvet nyírni. Szóval észleltem a problémát és tettem tovább a dolgomat, hisz mi baj lehet. Közben emberek őrültek meg, hogy nem tudják megosztani senkivel a vacsorájuk fényképét, a 2 napos újszülöttjük kakájának milyenségét, hogy elfáradtak a munkában és a legrosszabb... SENKI NEM OSZTOTT MEG COELHO IDÉZETEKET!!!!! Nem is akarok ilyen világban élni, ezen úgy felhúztam magamat, hogy nyírtam tovább a füvet és ittam egy 3:1-ben kávét is. Bár ez kicsit olyan mint a játékpénz, meg a guminő. Rá van írva, hogy strong, de a strong az az aki ki tudja nyitni a tartóját erőlködés nélkül. 
Szóval sokan kiakadtak azon, hogy leállt egy szolgáltatás, amiért rendes pénzzel nem fizetnek (az adataink az más tészta) és szóba kellett állni pl a családdal. Gondolom van aki most vette észre, hogy van vagy 2 gyereke, megkérdezte azt a kedvesnek látszó nőt a lakásban, hogy kicsoda, mert amúgy látja magával, fényképeken pózolni. Az élelmesebb hölgyek azóta egyedülállók. Gyerekekkel kellett megismertetni a játékokat. Sokan csak ültek a fakocka meg a Lego előtt és nyomogatták az oldalát, de semmi nem történt azon kívül hogy összedőlt a vár. Borzasztó... Igazi ceruzát kellett a kezükbe fogni és rajzolni vele, hát hol élünk, Koreában? De, ez még mindig nem minden... Volt akinek ki kellett mennie az udvarra vagy a játszótérre is, ahol fosztogató bandákba szerveződtek. A főnök az volt, aki már a nagy Facebookkimaradás előtt is a játszin volt. Ők magyaráztál a fogócska és a bújócska szabályait, de mivel nem volt átkonvertálva pdf-be a magyarázat, senki nem értette...
Nehogy azt higyje bárki is, hogy a szülőknek könnyebb volt! A boltban, sorban állás közben, beszélgetniük kellett. Kemény az élet mi? Tudjátok ez alatt mit csináltam én? Vacsoráztam. 

Nagy napra készültünk 8 évvel ezelőtt, legalábbis az ember a saját esküvőjéről mindig ezt gondolja, hogy különleges, gyönyörű. Még én is szép voltam. Nem röhög... Igenis lehet valaki szép, akkor is ha olyan ünneplőben van amiben ballagott a középiskolából! Főleg hogy azóta bele is nőtt. Főleg fejre. Na de lépjünk tovább, biztos rendben megy minden, ahogy szokott! Nálunk ez korán sem volt így. A Mi nagy napunk, augusztusban volt. Igen. Augusztus a herefonnyasztó. Mivel akkor estem haza a gátról, ahol homokzsákot pakoltam társadalmi munkában meg gumicsizmában, ezért nem lehettem ingben. Csak a fejem és a karom volt barna, meg a hajam. Kb úgy néztem ki, mint egy a három kiályokból, aki korán érkezett a kis Jézust megnézni. Szóval minden rendben volt ezen kívül, meg azon kívül, hogy a torta a nagy melegtől megrogyott. De megoldottam kis pur habbal mindent. A templom is gyönyörű volt, már ha vallásos vagy. Ha nem, akkor kínhalált halt véres szenteket láthatott az ember fehér virágokkal borítva. Utána jött a fényképezkedés és a köszönöm ajándékok kiosztása. Még van pár ha gondoljátok... Mindezen túl, németül a szék der Stuhl, következett a vacsora, szűk családi körben, ahol életem első beszédét mondtam. Többen ekkor rájöhettek hogy nem születtem szónoknak és hát van egy rossz hírem, azóta sem javult a helyzet, bár párszor mondták már, hogy unalmas dolgokat rendkívüli átéléssel és unalmasan tudok előadni. Példának okáért a kedvenc sci-fi univerzumaim történeteit , amit akkor is végig hallgat mindenki ha kipeckelt szájjal megkötözve, a sarokba tesznek. Hányszor voltam már így a sarokban...
Táncunk végül is nem volt, pedig készültem egy kardos mutatványra egy malaccal, de leszavazták. Majd jött a torta, amit karddal akartam felvágni. Leszavazták, bár ekkor már habzott a szemem és vért akartam a tortából is.A végén kiszúrták a szemem egy szelettel, amiből ettem talán fél villával és körbe kellett járni beszélgetni és megköszönni megköszönés megköszönését. Amire visszaértem, nem volt tortám. A pincér elvitte... Karddal akartam utánamenni, megkérdezni, hogy mizu... De eltévedtem és amire visszaértem, már egyáltalán nem volt a tortából. Szóval ezeken a dolgokon kívül minden flottul ment. 
Valamint, ha valaki megkérdezi, ugyan már, hányadik házassági évfordulótokat ünneplitek? Zsigerből vágom rá hogy 16, a 8 helyett. Döbbent arcok, wtf nézések... Aztán elmagyarázom, hogy nekünk 2 esküvőnk volt, mert az elsőnél, az oltárnál, kecskét áldoztam Baphometnek a termékenységért meg az esőért. Na, most bejött, 3 gyerekem van és esik... Mondja valaki hogy nem értek ehhez az egészhez. Amúgy meg a polgárit is egynek számolom.

Még Győrött laktunk (remélem egy kedves ismerősöm most boldog, ragadzkodik ahoz hogy Pécsett és Győrött, nem pedig Pécsen és Győrben), amikor a csodálatos szolgálati lakásunk nullás komfortfokozatát emelni akarva, vettünk egy kanapét. Nem azt mondom, hogy a bútorboltosok is összecsaptak, mint a babakellékesek, amikor megláttak... Csak összesúgtak, hogy te... Bájlå... Itt az a két hülye megint... Vagy küld ki őket, hogy bezártuk a boltot, vagy időben tedd ki az emelt árakat! Nem mintha lett volna más választásunk, kifizettük volna azt is, a laminált padlón ülni nem volt annyira kényelmes már. Ezért inkább minden bútorbolt, minden kanapéját végigültük Győrben, hogy megleljük a megfelelőt. Kicsivel tartott tovább csak mint a kőszáli barna rinocéroszok násztánca. Az évek távlatából, megszépül az az emlék, hogy pl a Kikában 3x néztük végig a kínálatot és jöttünk el duzzogva, hogy vagy kettévágják, mert máshogy nem fér be, vagy nem vesszük meg. Nem riadtak meg a fenyegetőzéstől, ajánlottak egy kissámlit inkább. De az én képzeletemben egy kényelmes, átlagos méretű kanapé élt, ami hívogat, hogy ülj le, gyere, aludj egyet, nyugodtan szellents csendben álmodban a párnák közé, ahova ébren a fejed teszed! Meg is találtuk, nekünk ez kell, ezt akarjuk. Láttam az ügyintéző szemén, hogy hitelt akar kínálni, de inkább kihagytuk, pedig nyilván jól hangzott volna ha 20 évig fizetem ezt is. A lényeg hogy megvettük, rögtön leszögeztem, nekünk ezt ki fogják szállítani. Önöknek ezt ki fogjuk szállítani - mondta és azt hittem, végre működik a jedi elmetrükköm. Úgyhogy ütöttem a vasat amíg meleg: felhozzák az 5.-re! Felvisszük az 5.-re. Összeszerelik nekem! Összemi??? Ember ez egy kanapé... Felhozzák az 5.-re, egyeztem bele megadólag. Évekig használtuk rendeltetés szerűen, azaz ültünk rajta. Majd jöttek a gyerekek, akik lebukták, leöntötték, meg a jó ég tudja mik nem történtek még a kanapéval, de egy vegyi mentesítő brigád elszórakozott volna vele. Ahogy költöztünk a kanapé is jött velünk, a szívünkhöz nőtt, nem akartuk ott hagyni a következő lakónak hogy a GYŐRSZOL ügyintézője, már aznap azon vacsorázzon, mint ahogy a fürdőszoba bútort is csak szocialista megőrzésre vette át nyilván. Térjünk vissza a kanapéra inkább... Néha nem tudom eldönteni, gyerekeink vannak e vagy macskáink. Morognak, nyávognak, a körmeiket mutogatják és kajáért reklamálnak. De, ez nem elég nekik, mert a karmaikat a bútorbőrön koptatják a leghatározottabb kérésem ellenére is. Magyarán ahol fekete bútorbőr kellene hogy legyen: karfa, ott már nincs és ahol nem kellene, hogy a darabjai legyenek: a lakás padlója, ott van. Szóval legközelebb kanapét és kaparófát veszünk...

Az egyik történet még nagyon az elején történt a déli határzárnak, a másik számomra, a végén. A kettő között meg ha felhoztam, hogy mennék szívesen autóval, kiröhögtek, hogy persze barátom, majd a felállítási helyed környékére kivisz egy Ural. De nem úgy gondoltam... Azt én sejtem, hogy gondoltad! Na, kapd össze amit vinni akarsz, tüzet nem rakhatsz, szotyi nincs, szemetelés sincs, vizet majd viszünk ha eszünkbe jut, a naptejet már elhasználták, vedd magadhoz a penészes szenyát, itt van 3 lemerült elem az éjjellátóhoz, 4 kell bele de, boltba nem mehetsz újakat venni saját pénzen, a szenya sajnos penészes... Van még kérdés? Nincs, mert nem is lehet, reggel találkozunk. Ja és esik, de meg nem állhat senki a fa alatt...

Faszom...

Az első autósjárőr kényelmesebb volt ezeknél a dolgoknál. Zala mélyén Mercedesekkel verettünk a konzervatívan sötét magyar éjszakában. Egyszerűen élveztük... Vállaltam, hogy leszek én a sofőr, ha már hátul nem lehet aludni a hideg miatt. Semmi fény nem volt, zéró, nulla és veszettül siettünk, hogy gyorsan odaérjünk a bokorhoz a határ szélén, mert a rendőr ezt kérte mellettem. Mondtam, hogy részünkről oké és ezzel a lendülettel fénysebességre léptettem az autót a szántók közötti, mezőgazdasági "úton". Kék barátunk félve kocogtatta a vállamat, nem lesz ez gyors? Vagy valami hasonlót kérdezett gyanítom de a rázkódástól, csörgéstől nem nagyon hallottam... Kösse be magát amúgy, ez nem egy sétaautó. Eggyé váltam az erővel, jött a csí, meg egy b@szom nagy kátyú. Már nem lehetett kitérni... 70-el telibevertünk egy olyan krátert, amiben elfért volna a dínókat kiirtó meteor. Repültünk... Majd földetértünk, hátulról egy folytott koppanás és egy sóhaj hallatszott. Kicsit megijedtem, hogy kis társamat 6 év után, most sikerült megölnöm. Csak abban tudtam bízni, hogy mivel a szobakulcs nálunk volt, ha egyikőnk meg is hal, a másikat azért csak beviszik a többieknek ajtót nyitni... Kis társam megmozdult. Rám néz... Megpróbálkoztam egy halovány mosollyal. Nem jött be. Ha meg bírt volna mozdulni, biztos megüt. De nem nagyon tudott, úgyhogy mentünk tovább a bokor felé, egy bocs bazmeg azt mondta siessünk kíséretében. És miért kellett ennyire sietnünk? Ott nincs térerő és tud a rendőr kolléga aludni. Nem mert a rendőr elaludni, mert hátulról hurkot kap a nyakába a végén...

A másik sztori pedig, ennyire sem hosszú vagy fájdalmas, de lehetett volna. De, nem majdnem, mert olyan nem létezik. Már volt sofőröm és egy egész szektorom. Köd volt, kerítés két oldalt, meg persze sötét. Megjött a felhívó jel az órámból, hogy báttya, azt aludni nem kéne má? Úgyhogy visszavonulót vezényeltem. Elindultunk 10-el, majd 20-al, 30-al, gyorsultunk 70-ig talán. 10-el lehet menni ott. Kérdezem kis barátomat... Aztán lassabban menni, nem kéne e? Előtte fél órával mondta, hogy most vezet elöször Hyluxot... 2x rákiáltottam, lassíts bazmeg, köd van és sötét... Lassított, aztán megint elkapta a Schumacherség és felgyorsított. Így tervezte bevenni a 90 fokos kanyart 60-al, lassítás nélkül gondolom, mert nem szeret élni, mert fényevő. Itt csúsztunk meg egyszer, éppen nem vitt bele az árokba, aztán ellenkormányzott éppen elkerülve a kerítésoszlopot, aztán harmadjára is megcsúsztunk, centikkel elvétve az egyetlen beton átereszt 70 km-en belül. Utána meg röhög, hogy ez közel volt. Nem ütheted meg, csak kiabálsz vörös fejjel, amihez képest a kínai zászló csak sárga, aztán 3 napig nem szól hozzád, mert megsértődik, hogy mit kiabálsz te itt vele, milyen szépen megmentette az életedet...

Soha nem szerettem futni, de el tudom fogadni, ha valaki szeret és sportként éli meg, de szerintem ez egy újra- és félreértelmezett életbenmaradási taktika. Időszámításunk előtt, amikor dínók már nem voltak, de fenenagy izék amik embert esznek, vagy nem esznek meg, de megnyomorítanak, még igen és nemcsak a hétköznapokra, hogy ne kelljen gyűjtögetni menned... hanem úgy állandóra, na akkor jól jött ha gyorsan tudtál futni, úszni, nagyot ugrani, fára mászni. Kivétel ha az ősmedve meg a kardfogútigris elöl menekültek őseink. Azok mindegyikben jobbak voltak. Tehát, az abszolút túlélést jelenthette, ha többet futottál gyorsan, vagy volt nálad bunkósbot. Aztán eltelt egy kis idő... Már egymást gyilkolászta az emberiség, de a futás, még mindig működött. Jézus jött és ment, a Római birodalommal együtt, pedig ha futottak volna... Elértünk a közelmúltig. A magyar katona egyik legfontosabb dolga, hogy le tudja futni a 3200 méteres felmérőt az elvárt időkeret alatt. Ez van, a valóságra kellett készülni... Ki az a hülye aki 3 km-t fog futni utánad és még pihegve lövöldözik is rád? Keressen meg inkább facebookon, küldje el üzenetben, hogy bumm vagy rád lőttem. Én meg majd eldöntöm talált e, vagy csak karcolt. Eeeeeee inkább csak karcolt, sőt a mellettem állót sem találta el. Ez van, meg kéne tanulni lőni rendesen, de nem lehet mindenki mintakatona. 3200 méter... Már túl vagy a fekvőtámaszon és a felülésen, amit annyira igyekeztél kimaxolni, hogy a futás amihez épp sorban állsz, végrehajtható legyen egy 18 perces csoszogással is. Az adrenalin elönti testedet, eggyé válsz a futópályával, meg a melletted futó 60 másik emberrel. És lehet kezdeni! Van aki egy jamaikai lazaságával fülhallgatóval fut, van aki erőből, izomba feszülve, van aki szétpörgetőzve magát felszántja a pályát és hát van az én népem, aki ránéz a futócipőre és elkezd szédülni. Többeknek a cipőjébe beleszagolva, még az új szagot is érezni, hiába van meg 4 éve a cipő, ezenkívül izzadtságszagot azért tartalmaz nyomokban, mert amikor "leszaladt" csipszért a boltba, eszébe jutott, hogy uhh baszki, holnap fizikai. Közülünk, van aki nem készül, csak álmatagon cigizik, a 3. bomba után a vérnyomása 72. Őt később a pálya szélén újraélesztik. Aztán van még aki jelentős, súlyt pakol magára, mert hát így jobban erősödik ha nem egy pipaszár lábat emelget. Végül pedig az alcsoport következik, amiben én is versenyeztem. Haldoklók. Csak én pl nem tudtam róla évtizedekig, hogy végső soron az életemmel játszom. Edzettem fizikai előtt, energiaitalt ittam, pörgetőt, bemelegítettem, imát modtam, rám olvastak a műhely sámánjai... Nekiduráltam magam... Nem fogok hazudni, futás közben haldokoltam, a nyálamtól habzott utánam a futópálya. Volt hogy összecsuklottam a táv közben, majd legutoljára a végéig elhúztam magam és nem értettem mi a baj. Aztán elvitt a mentő... Azóta nem futok. Kiközösítettem a futást, amikor megköszönték az eddigi részvételemet a honvédségben a sclerozis miatt.

A Bakonyban vannak mindenféle élőlények és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy egyikkel együtt is dolgoztunk. Amikor elment máshová dolgozni azt a sztereotipikus meglátást mélyítette el néhányunkban, hogy a Bakony az egy csúcs, a tetején egy réttel meg egy táblával hogy Bakony, ahol ő biciklizik, páran sátoroznak, akárkit nem engednek be oda és fát vágnak. Mondanom sem kell, azért mert ő ezekről mesélt csak, mi tudtuk, hogy azért más is történik ott. Elképzelni mondjuk nem tudtuk mi, mert amikor kérdeztük, hogy szokták e csinálni, annyit kérdezett vissza: Hallod, az mi?
Fura helynek tűnt ez a Bakonybél, úgyhogy el kellett mennünk oda össznépileg megnézni, persze sátorral. Elsőre egy normális falunak tűnt, amin átmentünk és behajtottunk az erdőbe. Kis barátunk szerint, jobb volt minket elrejteni ott, ahol maximum majd a keresőcsapatok találnak ránk. Megpróbáltuk sátrainkat a legalacsonyabb fűbe felállítani, bár kis barátunk esküdözött, hogy Ő a kedvünkért lekaszálta. Gondolom egy másik réten, mert itt kb nyakig ért. Aztán így találja meg az ember az ültetett sátrát, éjszaka, ittasan. Na mindegy... Legalább tudtuk mikor jönnek a raptorok, a fű hajladozásából. 
Aztán jött a következő probléma...
- Hű, mit lehet itt csinálni?
- Itt?
- Már azon kívül, hogy futni, fát vágni meg a többi ilyen erdei emberes dolgot leszámítva.
- Hát, a faluban van egy csillagda. - Szuper, a falu 4-5 km gyalog, mi meg 300 métert nem tudunk már gyalogolni a viszontlátás öröme miatt. - Hű, várjatok, van itt egy patak, ami mindig megárad!
- És azt meg lehet nézni?
- Meg, mondjuk most nincs benne víz...
Országvárosozni, nyilván nem álltunk neki, nem volt nálunk ceruza. Aztán bejártuk a mezőt jobb híján és nekiálltunk focizni. Így van a térdig vagy még tovább érő fűben. Volt aki azt hitte nála van a labda, de csak egy göröngyöt rugdosott. Szóval eszméltünk, hogy ez így nem lesz jó, így sörözni sem lehet, mert kilötyög. Ránéztünk egy közeli farönkre... Azon van valami, állapította meg sasszem 1. Tényleg, mondta sasszem 2. Közelebb mentünk... valami nagy sárga dög, ott terpeszkedett a rönkön és még a szárnyát is mozgatta. Egyből fellángolt a tudományos érdeklődés mindenkiben, új fajt fedeztünk fel, rólunk nevezik el Sárgalófus Elsőütegusz-nak, kis barátunk jelezte, hogy:
- Na, álljatok le, én már láttam ilyet, a hegy másik oldalán és feketében!
Egyik kis barátunkból előbújt a Robert Capa és egy nem kicsi objektíves fényképezőgéppel nekiállt fotózni. Ketten közelebb léptünk a sárga élőlényhez, mert nem nagyon láttuk mozogni... Azóta sem mozdult amúgy, mert műanyag volt. Legalábbis ahogy megböktük, nem tűnt élőnek... 
Így esett kútba hogy rólunk nevezzenek el úgy fajt... Köszönjük Bakony...

Megvettem az új telefonomat, mert a régi kijelzője ráesett a homlokomra. Az nagy könyv szerint ez nem egy életigenlő dolog volt a részéről és a részemről sem lenne nagyon az, ha tovább használnám meg töltögetném. Úgyhogy elballagtam autóval venni egyet, amit gondosan kinéztem interneten és kiválasztottam előtte minden tudását figyelembe véve. Aztán megnéztem mennyibe kerül és nem Sony-t vagy az Iphone-t vettem meg, hanem egy Redmi Note 10S-et. Pedig biztosan adtak volna kedvező hitelt a többire is. De ezt tudom kifizetni, itt helyben, real time. Szívószál nélkül. És fülhallgató nélkül. Mostanában már úgyis az a divat, hogy bárhol anélkül hallgat mindenki zenét. Igaz hogy nem akarok Opicz Barbit/Kis Grofót/Dr. Bérest hallgatni, de a Ti kedvetekért megteszem, meg azért, mert nem téphetem ki senki kezéből a telefont, ordítva hogy fülhallgató baszod, tudod hogy néz ki? Nem akarok a vonaton, a buszon, bárhol a köcsög boomboxodtól szenvedni, mert alpári suttyó vagy és nem tudsz kultúráltan zenét hallgatni. Amikor black/death vagy egyéb metált hallgatok, azt csak én hallgatom, aki nem kedveli, nem akarom vele terhelni. Nem bonyolult a dolog...
Szóval megvettem amit akartam, kék színben, mert más nem volt. Ha színtelen lett volna, az sem érdekel igazán. Beszálltam a kocsiba, hogy itt akkora telefon beüzemelés lesz, hogy még Margitkanéni a 6.-ról is becsönget tapsolni. Hát, nem így lett. Bekapcsoltam és kiírta, hogy aggyá netet és játszhatod tovább a játékaidat ahelyett, hogy értelmes dolgot csinálnál. Na, nem adtam neki, csak itthon. Itthon viszont mindent át akartam rakni a régi telefonról az újra. A régibe úgy csiholtam életet, kovakővel, ezzel egy időben ugyanezt megtettem a laptoppal is. Átmásoltam mindent, 2-3 óra alatt. Tökre örültem... Egy baj volt, az új telefonon semmi nem ott volt mint a régin. Szinte sehova nem tudtam belépni, mert nem vagyok egy profi jelszó észbentartó. Ha nem 12345 akkor nem fog menni. Verseket sem tudtam soha megtanulni ha nem egyszerű volt mint Petőfi. De Petőfi meg ugye annyira egyszerű, hogy nem dívik megtanulni. Jártam az Alföldön, nincs igaza Sándornak, ott semmi nincs az ég egyadta világon. Csak a helyiek, ahogy kimennek a közepére, fújnak egyet, azt mondják hogy mehh és eljönnek Győrbe. Ne tagadjátok, fél Szabolcs megye itt dolgozik már....
Az új telefont pedig, nem tudtam még megszokni, minden játékomat elölről kellett kezdeni. Pedig a Family Guyosban már a 700. pályánál tartottam...

Senki nem szeret éhes, szomjas lenni, vagy fázni. Vannak embertársaink akiknek mégis ez a sors jut. Ők gyakran a szemétben turkálnak, kéregetnek vagy rosszabb esetben koldultatják őket. Mindig rossz érzéssel töltött el, amikor ilyet láttam és annyiszor volt, hogy pénzt adtam nekik és annyiszor volt hogy átbasztak mint annak a rendje. Értem a "még kér a nép" effektet, de azért meg kéne húzni egy határt nekik is. Régebben volt, hogy sétáltam Győr belvárosában és jött szembe egy jóember, láthatóan beteg volt. Megszólított, hogy éhes, adjak neki pénzt ha tehetem. Úgy éreztem, most megtehetem, a belső zsebemből szedtem elő a tárcámat és nagyjából 17 éves fejjel adtam neki egy 500-ast. Még el sem tette, már kapott a tárcám után, amit a zsebembe süllyesztettem vissza, hogy ő úgy látta van ott még, van ennél nagyobb is. Nem kapott... Ez volt az első ilyen élményem. A másik amire emlékszem, egy anyuka egy gyermekkel. Adjak nekik 2000 Ft-ot ha tudok, mert elhagyta a tárcáját és így nem tudnak hazamenni Szombathelyre vonattal. Adtam neki, azt mondta visszaküldi a pénzt ha hazaér. Na Ő azóta is küldi, viszont láttam még aznap ahogy másoktól is kéreget. Gondoltam is magamban, hinnye... jó drága lehet eljutni Szombathelyre. Aztán leesett, hülyének néztek, én pedig jóindulatú hülye voltam. Na, azóta kéziféket behúztam, felnőttem. Nem jellemző, hogy aláírjak bármit is, pénzt adjak akárkinek. 
Egy parkolóban álltunk az autónkkal, kisfiam hátul, én elől. 3 embert láttam körözni a Spar parkolójában. Egy aláírásgyűjtő, egy kéregető és egy árus. Az árus is agresszív volt, mert ő jakabrátóti süket-néma beduin szerzetesek, vaginaszőréből készített lámpákat árulja és egyediek. Eredeti! Hát, éppen akkor hátraültem, amikor felénk járt és el tudtam bújni a gyerekhordóban. Láttam, hogy jelez nála a közelségérzékelő, de máshoz ment. A lámpát rögtön a kezébe adta, hogy ajándék. Aztán folytatta, hogy ajándék amit meg lehet venni havi részletre, THM nélkül, a vascsöves Jani a sarokról adja a kölcsönt. Valamiért most sem vettek tőle semmit. 
Utána jött az aláírásgyűjtő. Az afrikai rab harántcsíkos zebrák felszabadításáért küzd Afrikában, ott is szalmakalapban, meg itt is, de itt most nagyon meleg van, úgyhogy gyorsan írjon alá neki az ember, hogy mehessen a dolgára, meg megadja a számlaszámot, amire szintén havonta kellene utalni, legalább 5000 Ft-ot, mert különben az utakról felszedik a zebrákat és senki nem tud majd átmenni a másik oldalra. Várjá... nem. Maradtam elbújva.
Végül jött a furmányos fiatalember, aki tényleg rafkós volt, csak sokszor adta elő ugyanazt a sztorit. Időnként odament emberekhez hogy éééééé de régen láttalak! És persze hogy régen látták, vagy leginkább soha, de az emberhez ha odamegy valaki így, elsőre zavarban van és gondolkodik, hogy ez meg ki a pöcsöm, sok stressz ér mostanában, elfelejtettem... és valami olyan pofát vág mintha, tehénszaros fánkot enne. Erre a jóember kapcsol, hogy hát nem emlékszel? Együtt jártunk iskolába! Régen volt az általános, ki tudja.... én sem emlékszem mindenkire. Rövid mi lett veled rész következik, aztán pedig előadja hogy elhagyta a tárcáját és kéne neki a pénz, majd rákérdez hogy ugyanott laknak e mint régen. Hát ki ne venné be?
Mi pedig csak bújtunk, sunytunk a babahordóban mindketten, hogy ilyen nincs... 

Időnként vonattal járok Pestre, mert szeretem magam kínozni. De legalább nem én tankolom. Ellenben az autómmal. Bár az autómban tagadhatatlanul kevesebben akarnak mellém ülni és könnyebb eldönteni, ki üljön az ablakhoz. Mindenki. Alig élő módban hajnali 05:07-kor elindult a vonatom Győrből, Budapestre.A biztonság luxus, meg a kényelem, tartja a régi mondás, de egészen jót aludtam, amíg fejem nem koppant az ablakon. Amikor elnyomott az álom, 3 ember volt velem együtt a székeken. Amire kinyitottam a szemem Tatabányán, már mindenhol emberek ültek és nézték ki ez a hülye aki az ablakot nyalja, egészen addig amíg egy zökkenőtől a fejem nem koppant az üvegen és rá nem haraptam a nyelvemre. De, legalább az ablak tiszta lett. Néztem az arcokat magam körül, a mellettem lévő négyesben 3 csaj és egy fiatal srác ült. A srác épp nagyban mesélte nekik hogy ő tegnap is 20 km-t futott hegynek felfelé egy csajjal és még arra is figyelniük kellett, hogy a fegyver ne legyen koszos. Mert azt, ellenőrzik!!! Emlékeim szerint országunk nem arról híres hogy 20 km-t tudsz futni hegynek felfele, hacsak nem csigavonalban mész. Szóval lányok... 1. aki 20 km-t fut az nem ilyen vidám másnap és nem közli, hogy ma is fognak 20-at futni. 2. aki ilyen iskolába jár, hogy fegyvert adnak a kezébe, az 06:30-kor nem a vonaton fog titeket fűzni, egy szerda reggelen, főleg nem egy elsőéves, diákigazolvány nélkül, sanszos, hogy a fejét vernék az illetőnek hogy öltözzön fel végre rendesen, takarodjon reggelizni, borotválkozzon meg, menjen el fodrászhoz, gitteljen. Most. Van 5 perce. Amire ezt végighallgatja, már csak 4. És még a bakancsa is koszos... 
Nekem, mindegy amúgy, ha ennyit mondott, biztos futott ennyit... Hegynek felfele... Gyökér...
A másik amin a szemeim megakadtak, két rendes tagja volt a Répási Adolf Géza Tudományos Egyletnek. Ők biza bár, akkor már volt ülőhely, a vonat közepén a csuklóban foglaltak helyet, nehogy más is el tudjon arra menni, keresztbe a vonat oldalára feltett lábbal. Mert ezt így kell. Amikor egy idősebb néni jött arra, duzzogva levették a lábukat és az egyik feldobta a táskáját fölém a polcra. Több mint másfél méterre állt tőlem. Aztán nekiálltak az orrukba ezt a ?dohány?-t szívni. Persze, tudósklubi tagságukhoz mérten csendesen. Meglehet hogy még a masiniszta is hallotta hogy szalad a torkukra a turha. Majd: "Halloooooood, ettő be fogsz fosni..." kiáltással tovább szipogtak és arról tanácskoztak hogy egyik haverjuk kinézett egy csajt, de valami buliba más hívta el táncolni... és most azt a csávót a haverjuk nem leverni akarja, hanem megszurkálni. Mert az illető boxol. Tyű mondom... ez igen, a harmadik a csendes tag az egyesületben... Erre kijelentették, hogy a szurkálás mégsem jó, mert azért elviszi a rendőr és nem lesz tánc. Bravó... zsenik. Helyette majd ők megverik hárman a boxoló srácot. Khm... Még ha sikerül is, tegyük fel, hárman vagytok, összeveritek hogy nem tud táncolni menni... Azért nem visz el a rendőr? Kijön, buksitokra ad egy puszit, hogy legalább nem késeltetek??? Nem könyvtárbajáró fajták nah... De a böriben van könyvtár is....
A saját pozíciómra kértem volna az atomot legszívesebben... 

Sokat meséltem már megbolondult fiatalkoromról, ez is egy ilyen mese lesz. Akkoriban még másképp kalandos életet éltem és ennek keretében elvonatoztam Pestre, az nagyfaluba egy lánnyal találkozni, meg valami jóízlés határait feszegető koncertet megnézni. A koncert előtt volt a nagy találkozó és hát csendre vágytunk, meg beszélgetésre. Eszembejutott mi volt az a koncert... Gothica fesztivál, ahol benyitottam a férfivécébe és nem pisáló részegek fogadtak, hanem magukat festő srácok. Nagyon Hollónak érezték magukat. Nem árulok el titkot, nem voltak azok és még csak vízálló sem volt a sminkjük. Ezt csak onnan tudom, hogy egyik ilyen csávó előkerült az első sorokból és úgy nézett ki mint akit lehánytak krétaporral. Erről a fesztiválról elég lesz ennyi. 
Szóval vágytunk a csendre, ezért beültünk egy random presszóba, amiről időközben kiderült, ez a helyi skinheadek törzshelye, akik két dolgot szeretnek, a hazájukat meg a krémest. Van ilyen. Leültünk beszélgetni, aztán kisvártatva egy kopasz táskás, szemüveges egyén megérkezett mellénk. Úgy hívták Zorán. Na, ez jó lesz, gondoltam magamban és örültem hogy van vonatjegyem hazafelé is, így ha menekülni kell, nem kell a pénztárral bajlódni. Nem árulok zsákbamacskát, a csávó rögtön azzal kezdett, milyen zenét hallgattok? Beszélgetőpartnerem zenei ízlésével tisztában voltam, punk, gothic, ska és nagyon nagyon nem bőrfejű zene. Itt vágtam közbe és kezdtem el fejből bőrfejű zenekarokat és deathmetal, meg folk zenéket sorolni. A lányban, nem volt nagy életösztön, ezért leállított, hogy ő márpedig életigenlő zenéket hallgat és sorolta. Erre kis vendégünk, annyit kérdezett, "Igeeeeeen???" És egy húsbontó bárdot belevágott az asztal közepébe. Nem ijedtem meg, hogy most azonnal meg fogunk halni, hidegvérrel ittam egy utolsó korty sört és megnéztem az órámat. Jeleztem, hogy mennünk kéne a koncertre, majd jött a kérdés: "Milyen koncertre mentek miiii?" a fenéért kell megnyomni ennyire az utolsó betűket, akkor sem értettem már ez mire jó. Erre a jóasszony, aki velem volt, habzó szájjal méltatta a ska-t és a barátságos zenéket és zenekarokat, meg eszméket. Kihúztam őt a presszóból, mielőtt belőlünk kell kihúzni egy belénkszorult bárdot. Ami nem Walesből származik. A koncerten találkoztam egy másik kis barátommal, akivel úgy döntöttünk, mi a reggeli vonattal megyünk haza. Ez erős és bátor kijelentés volt, mert pénzünk sem volt, szállásunk sem volt. Így a koncert után elmentünk a Keletibe, integettünk egyet az utolsó vonatnak, majd leültünk egy padra. Az akkor már merev józan kis társam, közölte hogy: Aludj nyugodtan, majd megvédelek! - és előszedett egy 4 cm-es élű kék, konyhakést. Rögtön biztonságban éreztem magam. Le is hunytam a szemem, majd 10 perc múlva egy koppanásra felriadtam... Kis barátom a földön hevert, mellette a hányása, a kése - aminek be volt csomagolva az éle szalvétába, mert nem jó ha az koszos lesz. Más kérdés, hogy abban a pillanatban ha ott áll mellettünk bárki, az ÁNTSZ-től, még őt is lelövik mert megfertőződik. Életemben először láttam, megtapasztaltam az éjjeli pesti élővilágot. Senki nem akarja ezt a tapasztalást magáénak tudni. "We don't go to Ravenholm" 

Fiatal voltam és kellett a pénz. Ja nem, az egy másik történetre kifogásom. Tehát, fiatal voltam és annyi pénzünk volt, hogy vegyünk egy dohányzóasztalt a szolgálati lakásunkba. Elballagtunk a közeli Mömaxba, ami tényleg közel volt. Légvonalban 2 km. Autónk nem volt éppen valami miatt. Feleségem mondogatta, hogy egy ilyen dohányzóasztal, azért annyira nem kicsi ám, meg hát súlya is van. Nyugtattam, ne aggódjon, majd jön az erő, meg az ész, mindkettő én lettem volna... és megoldom. Mondjuk azóta is rejtély számba megy hogy miért örültem annak, hogy légvonalban közel van... Elballagtunk, megvettük, átvettem. Az első 50 méteren víg voltam. Nem volt nehéz, mosolyogtam, izmaimat mutogattam vigyorogva. Aztán jött egy kerítés. Gondoltam átdobom én ezt a cuccot, aztán a másik oldalon meg összeszedem. Vétó. Vissza kellett mennem azt a távot, amin vígan vittem terhemet. Nem voltam víg. Csak azért nem haltam szomjan az erőlködéstől, mert a számba sírtam. Kínok, kínjával, mint Sziszifusz, haladtam előre, feleségem bíztatott, ne adjam fel és főleg ne rakjam le, mert ha a bútorlap megszívja magát vízzel a pocsolyából, magyon nehezen fogom tudni összerakni. Szóval, nem elég, hogy hazacipelem, még össze is kell raknom. Mondjuk így utólag logikusnak tűnik ez a folyamatsor. Megálltam pihenni, beugrottunk volna a boltba innivalóért, de akkor még csak építették. Nem fogok hazudni, könnyeztem. Még csak az első 300 méteren voltunk túl. Elfáradtam... Kíváncsian néztem feleségemet, hogy hogy fogja ezt egyedül továbbcipelni... Jelezte, hogy nem fogja. Gondoltam, hogy ezt fogja mondani, majd letakarjuk, meg teszünk rá virágot és senki nem fogja észrevenni. Elkönyveltem magamban, hogy márpedig ez fog történni, én a férfi szólottam, uff. Na, ki tudja kitalálni mi történt? Ski arra fogad, hogy hazavittem... Hát a frászt. Hívtam autós segítséget. Így kellett volna kezdeni, bár jól kiizmosodtam azon a 300 méteren, nagyon férfias voltam. Este akkora cekc volt, hogy az nem igaz... És tényleg nem, az asztalka darabjai között feküdtem este zokogva és álombasírtam magam.

A WC-n olvasásnak hagyománya van a férfinép körében, hisz III. Amenhotep is az árnyékpiramison olvasta a hieroglifújságot, Szent István mérgében ott tépte 4 felé a Koppányról szóló kódexet, Mátyásnak oda hozta a holló a Renessaince híreket,  úgyhogy eleink ezt hagyták ránk, meg hogy a kapálástól fejlődik a jellem. Ez korunkra annyiban módosult, hogy a wc-n androidos/ios játékokat tolunk. Meg van aki kakál is. Számomra nemrégiben vált nyilvánvalóvá, hogy elméleteimet, meg úgy mindent, amit a világra zúdítok, a wc-n olvassa a többség. Ez, hátborzongató, főleg amikor a toaletten ülve beszélem meg kis barátommal az aznapi írást, ami a vonaton és iskolában gittelésről szól, úgy hogy ő is a wc-n ül! Ez is egy fajta incepció lenne? Amúgy a facebookos írásmegjelenések az Ő rítusához lettek igazítva. Régebben írtam neki reggel, de a villamoson volt még. És bár tré a pesti villamos, talán erős lenne ha oda pottyanta egyet. Az utazóközönség azonban nem tudom meglepődne e. A célom pedig, hogy egyfajta pavlovi reflexet építsek az emberbe azzal, hogyha én írok rá, bárhol van, be akarjon ülni Walter Closet irodájába. De ez nem csak róla szól, ez egyfajta virtuális pacsi, tudom hogy most sem a kanapén ültök :D Teljesen joggal kérdezitek ezen a ponton, hogy normális vagyok e? A válasz nem. A célom pedig a toalettkönyvtárak népszerűsítése és létrehozása. Fenéket... Ne kakálás közben olvassatok munka helyett! 

Ez is ilyen dolog, hogy párszor már értekeztem róla, de rajtam kívül magyjából 3 embert foglalkoztat. Amikor számukra is kiderül miről is van szó... Cirip, cirip. Hónapok óta nem mozdultam ki otthonról, nem is terveztem. Ekkor csilingelt a messenger, őszi szendergésemet megzavarva. Hát, lenne e kedvem e indulni e meg e játszani e egy warhammer játéknapon. Lepergett előttem életem filmje. Az eddigi 4 meccsen amit játszottam, feltörölték velem a padlót, leöntöttek benzinnel, meggyújtottak, hamvaimat szétrugdalták. Nagyon erősen úgy nézett ki, ez nem az én játékom. Na de maj most! Lefújtam a port a kis figurákról, amiket nagyjából egy jó éve nem érintettem, megsimogattam gyorsan őket. Ahh a szentimentalizmus... Összedobtam egy sereget gyorsan egy alkalmazással, amit tavaly frissítettem utoljára, hisz azóta nem használtam. Amikor eddig eljut az ember, jön a lutri rész. A profiknak van erre külön szállítóeszközük, de nekem ez kiesett... Beraktam mindent egy nagy dobozba. Amit kiszedtem belőle, enyhén darabos volt. Hát szétverték egymást a katonák a dobozban, ez van. A ragasztót persze otthon hagytam, mert az oldalát ragasztóval meg kellett ragasztani és még nem száradt meg. Elkezdődött a felpakolás, szégyenkezve kipakoltam én is. Nem vagyok egy ügyes festő, ez megint bebizonyosodott. Kissé Salvador Dali és Picasso kései emberábrázolásaira hasonlít amit csinálok. Most felmagasztaltam... Ellenfelem csak mosolygott. Gondolom kinézte mi az amit szinte azonnal visszarakhatok a dobozba. Bár amikor megkérdeztem min mosolyog, azt mondta semmin, nyugodjak meg. Még akkor is nyugodt voltam amikor Ő kezdett és egyszerre 43 kockával dobott és ezzel a lendülettel kinyírta a seregem felét. Eszembejutott, hogy várnom kellett volna még azzal, hogy emberek közé menjek. A saját körömben nagyjából 2 lépést tettem meg, lőni nem volt mivel, úgyhogy ismételten megjelent egy figurája az enyémek között, 3 fölöttük és nem azt kérdezték, srácok kértek e kakaót. Valami nem tűnt okésnak... Bazz a programot ami alapján sereget csináltam, nem frissítettem. Egy előző szabályrendszer alapján veretem magam halálra. Ez most meghozta a kedvem a további játékhoz... De, nem adom fel!!4!?()/@ Megcsináltam közben a nekem új szabályrendszer alapján a sereget... Büszke vagyok magamra és legközelebb talán majd nem egy beszittyózott kretén gumitörpe módján fogok szerepelni. Talán. De legalább van... Hm... Kávé és bacon. Béke.