"Az első európai indiánfalu, a Winnetouland megnyílt Horvátországban, a Plitvicei tavak szomszédságában. Az indián rezervátummal most Horvátország a maga valóságában megmutathatja, hogy milyen természeti szépségekkel rendelkezik, vagyis erdős, dombos, patakok szabdalta, jó levegőjű tájakkal. Az erdő szélén hagyományos indiánsátrak sorakoznak, összesen 20 van belőlük. Az egykori NDK-s Winnetou-filmek nagy részét az 1960-as években Horvátországban forgatták."
Gojko Mitics... Láttam azt a sziklát ahonnan leugrott a vízbe. Ezzel a sziklával próbálják meg eladni Horvátországot. Brávó.
Horvátországban amúgy elég ritkák az indiánok, legalábbis történelmi ismereteim szerint. De mindenkit megnyugtatok hogy a magyarokhoz közül van, mert ők is magyarok. Legalábbis Arany Laci egyik nagy szellemi vezetőnk ezt vallja. Meg ugye Jézus is magyar volt, ez magyaráznom sem kell.
A sétáló utcán szoktam látni egyébként indiánokat, playbackelnek. Gondoltam ha adok nekik tüzesvizet akkor majd megkapom a hangszereiket vagy valami egyebet, de már nem hagyják magukat átverni mert van velük tolmács. Viszont nem hallgatnak arra ha azt mondom nekik hogy UFF! Azt kell mondjam hogy olyanok mint a kínaiak mert bóvlit árulnak nagy mennyiségben. Pedig hát kínaiak nincsenek is csak szok kici hamszított japan.
Végezetül: nálunk kéne felépíteni ezt az indilyánlendet mert itt van a legtöbb rézbőrű :P
Indiánok update: A gyógyszertárban láttam valakit aki olyan volt mint Winnettou lova... Legalábbis a segge akkora volt és nyerített is. Aztán kiderült hogy csak egy öreg mama volt aki reklamál.
Új tudományos projektet jelentek be a nagyérdeműnek! Ebből a pár csizmából pornószínésznőt fogok menedzselni. Aki meg akarja hágni jelentkezzen agyhugyko@indamail.hu címen. A filmet szigorúan csak a blog közönsége láthatja egy üveg pálinka ellenében. Semmi spec effekt, semmi green/blue/kick-box, csak a valóság. A csizma nagyjából annyi szilikont tartalmaz mint Kelemen Anna, csak valamivel pofásabb. Ekkora szája még Geronazzo Máriának sincs! Aki híres akar lenni ide jöjjön és jelentkezzen!
1. AC/DC - Highway to Hell
Na felismeritek őt a képen? :P Állítólag azzal gázoltak a lelkébe szegény jóasszonynak hogy az egyik szereplő megjegyezte hogy a szája olyan mint a disznó segge. Hát ez kérem nem igaz! Én kijelentem hogy szexi. Legalább ha hátulról csinálod vele, akkoris látod hogy mosolyog! Ugyanis valahol hátul összeér a száj.
Mai képfeladványunk: Ki a képen a kakukktojás????? Aki eltalálja kaphat tőle egy puszit!



















Egy régi rovatunk újra jelentkezik, bár már sokan rákaptak, no de oda se nekik (közösüljön velük az ördög paprikás szilánkos vazelinnel), de sose azt nézzük.

Csak jár a száj....