Ez a kárcsonyi hangulat...

 2008.12.04. 20:14

Mivel ma egészen két óráig úgy tudtam, hogy holnapra le kell adni a munkát, ezért nem voltam éppen a nyugalom és a kipihentség mintapéldája. Sőt mi több, lassan ma reggel tízre már egy rossz szóért is embert tudtam volna ölni. Persze miért is ne ma szállja meg a koleginát a karácsony szelleme és fejébe veszi, hogy na ő most kidísziti az irodát.
Hogy ezzel mi a bajom?
Alapvetően semmi egészen addig, amig nem az irodámban akar ténykedni. A karácsony szellemét hanyagoljuk 24.-ig és nem kellenek ocsmány díszek főleg nem a leadási határidő lejárta előtt pár órával. Ilyenkor kurvára nem akarok olyanokkal foglalkozni, hogy csillag lesz az ajtón, vagy gömb. Egyszerűen leszarom. Miután ezt megértettem vele akkor már megnyugodtam, hogy ezzel nem kell foglalkoznom tovább.
Alig merültem bele újra számos teendőimbe, de már ért az újabb sokk. Hatalmas kalapálást hallok odakintről.  A hölgyemény addig nyaggatta a kollégát, hogy sikerült rávenni arra, hogy egy díszt szőgezzen fel a falra. A dísz helyett tudtam volna neki más szögelnivalót is javasolni.
Persze nem átalkodtam megjegyezni, hogy az egész ocsmány. Erre megkaptam, hogy lehetnék együttérzőbb. Na már most együttérzésért ássák ki Teréz anyát, és ne tőlem várják.

Címkék: agyhugykő

Fárasztó vicc II.

 2008.12.04. 12:29

Mit van mit tenni, találtam mégegy remek viccet amit nem habozok megosztani veletek. Készüljetek mert akkorát fog ütni mint a villamos.

- Mit csináljon az ember, ha gyomorégése van?
- Szopja le a tűzoltóét!

XD

Címkék: fárasztó vicc

Fárasztó vicc I.

 2008.12.04. 12:27

Már kerülgetnek a dögkeselyűk meg egy enyhe agyvérzés szóval hosszabb posztba most nem mászok bele a vízügyes ügyfélfogadók élrtelmi képességeit illetően és hogy hogy fogom a nőt rituálisan feláldozni és meggyaláztatni 1000 kanmajommal.
Helyette jön egy vicc:

- Miért jó leszopni Ludas Matyit?
- Mert háromszor adja vissza!

Ugye milyen jó? :D

Címkék: fárasztó vicc

Celebhatározó II.

 2008.12.04. 08:54

Galsai "..." Dániel:
Albert Györgyi férje, nem férje, özvegye, nem özvegye. Egyébként újságíró. Meglovagolja a hullátmot hogy rivaldafényben maradjon.
Jellemző mondata: "Én szeretem A. Gy.-t"

Szomorú "Titok a nevem" Szamuráj Kozsó:
Szintén túlélte, csak ő Afrikát. Sajnos. Régen volt egy hajtincse ami belelógott a levesbe, úgyhogy levágta. Mindenkit szeret mert ő egy ilyen jó ember. Szuper zenekarok köszönhetünk neki, amiért többen is a Dunába akarták lőni izé lökni.
Jellemző mondata: "Szívem lepkegyűjtőhálóját szeretettel töltöttem meg nektek"

Frei "És ami mögötte van" Tamás:
Frei Tamás korunk világutazója, aki lekésett a nagy felfedezésekről, de azért utazik a mi pénzünkön, és néha hétfőnként okosakat mondd. Flusztrálóan vonzódik a gazdag magyarokhoz. De tulajdonképpen Frei Tamás kicsoda????
Jellemző mondata: "Értem, értem..."

Molnár "Nagy Ő" Anikó:
Egykori villalakó. Újabban lassan egy másik villát lak be, csak ezt szanatóriumnak hívják. Na ez a való világ... Van két melle, csakúgy mint Rubint Rékának és ezek is olyna igaziak mint a Titanic II. Újabban nem temérdek esze révén próbál érvéynesülni.
Jellemző mondata: "Én kérem depressziós vagyok"

Terry "Hímnős" Blekk:
Attól hogy jó apja, anyja e a gyerekeinek, eltekintünk. Jó szülő egyébként... Na és most a bulvár: Buzibárban nem lépett fel soha. Csak sok volt az egynemű kamionsofőr. Hobbyja mások perbe fogása.
Jellemző mondata: "Ez nem úgy van mucikám"

Pataky "Táltos" Attila:
Az Edda zenekar frontembere. Lassan annyira elveszik az ősmagyarságban hogy kitalálja ő Attila hun király reinkarnációja. Híresen pártfüggetlen ember. Valszeg Arany Laci hű olvasója. Mellékesen: teljesen emgveti a szeszt.
Jellemző mondata: "Kör közepén állok"

Zalatnay "Cini" Sarolta:
Művésznő. Mégnagyobbak a mellei mint Anikónak meg Rékának együttvéve. Ült, de nem azért mert elfáradt. Pénzügyeinket ne bízzuk rá. Legjobb barátja Delhusa Rambo Gjon. Szintén az híres száma van és abból él 30 éve.
Jellemző mondata: "Tölcsért csinálok a kezemből"

Korda "Zsugás" György & Balázs "Oldalborda" Klári:
Ők össze vannak nőve. Gyuri keze lassan simítja a hentesbárd élét. Klárika meg múg. Szintén nem büszkélkedhetnek túl sok N.o. 1. dallal. Azzal keresnek pénzt mint K. Tünde, elmennek műsorokba és vannak. Gyerekük nincs, már nem is lesz. Adjunk hálát az úrnak.
Jellemző mondata: "És magadtaaaaaaaaaaaaa" "Gyurikám mit énekeljünk?"

Benkő "Rejszmester" Dániel:
Volt Argentínában rejszolni. Ezenkívül mást ott nem csinált. Viszont tud egy szál faszban gitározni, ráadásul a farkával. Per pill épp egy pornófilmre készül amit Kovi rendez.
Benkő Dániel figyelmébe ajánljuk: "Attól még nem vagy művész hogy nem értenek meg..."
Jellemző mondata: "racsniracsniracsniracsniracsniracsni..."
 

Címkék: ajánló beteg idióták

Celebhatározó

 2008.12.03. 12:03

Ki kicsoda a celebvilágban?

Ezen posztunk célja hogy akiről csak tudjuk megmagyarázzuk kicsoda, természetesen a szövevényes magyar celebvilágon belül. A teljesség igénye nélkül, nem betűrendben:

Gáspár "Győzike" Győző:
Salgótarjáni kisebbségi fiatalember, akinek nagyon nézett showműsora van, továbbá tehetséges romarapper és családapa.
Jellemző mondata: "Há jááááááááááj Béjá kelgyó!"

Geronazzo "A száj" Mária:
Őt nemtudjuk hogy ember hozta e a világra vagy egy génkezelt csernobili ndk úszóválogatott kecskebéka. Egyszerre többen is elférnek hatalmas méretű szájában, amiben szabadidejében mókusokat keltet.
Jellemző mondata: "Ááááááááááááh, még egy ******* elfér..."

Fekete "Sötét mint az éjszaka" Pákó:
Afrikai származású celeb, a világ összes nyelvét képes erős akcentussal és törve beszélni. Remek előadói képességekkel rendelkezik és egy kisebb falunyi gyerekkel. Sajnos hűsünknek nem csak a bőrszíne sötét (ezzel semmi baj nincs) hanem az agya is de nem kis mértékben. Kedvese Delhusa Gjon.
Jellemző mondata: "Ádidejá didit!"

Kiszel "A szemöldök" Tünde:
Saját bevallása szerint dekoratív médiaszemélyiség. A jó ég tudja hány gyermeke van, de az egyik Donatella az fix. Gyermeke apjának kiléte szintén egy jó kérdés mint a kora. De az biztos hogy már Noé-nak is adott naptárat. Mivel szerpelt a Tutti-Frutti című olasz műsorban ezért fel van jogosítva hogy... szóval mindenre.
Jellemző mondata: "A gyermekem apja pedig..." "Hoztam az új naptáramból"

Delhusa "Rambo" Gjon:
Ő a magyar/albán rambó. Rambo Gjon. Egy filmben sem szerepelt, viszont volt argentínában a dzsungelban szenvedni. Nem szenvedett eleget. Élete szereleme és értelme a zene és a Pákó. Lesz közös számuk is, meg remélem gyerekük is. Egy ismert száma van amit senki nem ért miről szól, viszont 30 éve megél belőle.
Jellemző mondata: "Nika se perimeno"

Fekete "IQbajnok" László:
Ő erős. Kész. Ne kötekedj mert megver vagy rosszabb esetben megsüt és megesz. Aztán a családodat is mert kevés vagy a fél fogára is. Neki a fia is erős. Nagyon. ===> mindeketten erősek. Valamennyire látszik a háj mögött az az izé ami az arca volt. Izmos, viszont nem okos... ergo ha csendben ülsz és nem szólsz lehet kőnek néz és csak megemel 50x, nem esz meg. Esélyed maximum sakkversenyen van ellene.
Jellemző mondata: "Van még valami kaja?"

Fehér "Szadomazo" Anettka:
Első magyar űrtúrista. Egy ország várja hogy menjen az űrbe és felejtsék ott. Örökre. Űrszemétnek. Szeret fekete bőrruhákban járni amit rejtély hogy mi tart fenn a testén. Viszont ő 100%-ig plasztikamentes. Utálja ha nem Anettkának hívják, mer neki ez a neveee.
Jellemző mondata: "Csókolom, csókolom..."

Schóbert "Fogyjunk le" Norbert & Rubint "Természetes" Réka:
Magyarország fogyi álompárja. Norbi rendőr volt ami meg is látszik az ábrázatán, még mielőtt megszólal -40 pont az IQ-jából. Miután megszólal lefogysz. Egyetek Norbi szeletet. Réka a felesége aki vallja hogy nincs benne szilikon. Jah, nincs elég. Gyakorlatilag több a műanyag benne mint Barbieban, és az még anatómiailag is helyesebb. Nagyok a fogai, mésem a szántóföldön dolgozik és nem nyerít.
Jellemző mondata: "Megjelent az utolsó könyvem" "A zsír rossz"

Hajdú "Üvegesprofesszor" Péter:
Különleges képessége az okosan elgondolkodva nézés. Aki nem figyel oda azt hiszi kertitörpe és kiteszi a kertbe. Nagyon mérges ember mert keveset ír róla a bulvár, és akkoris rosszat. Nem szereti a többi celebet, mert csak. A rendkívül színvonalas Frízbi című műsort vezeti. Felesége Sarka Kata, aki nem a pénzéért szereti. Életcélja a műsorvezetésen kívül a fizikai Nobel begyűjtése.
Jellemző mondata: "Fel vagyok háborodva XY-on nyilatkozatán"

Hargitai "Nagykövetasszony" Bea:
Volt a Playboyban. Vannak mellei, 2 is. Elvitték a pénzünkön Kolumbiába, azóta velük háborúban állunk. Próbálom az erényeit is elmondani vagy bármi mást ezenkívül róla de csak annyi jut eszembe hogy: szőke. Jah, meg hogy énekelni is akar meg lemezt kaidni.
Jellemző mondata: "Elegem van ebből az egészből"

Kelemen "Nemvagyokkurva" Anna:
Van kutyája, aki az egész lakótelepet széttépte. Annácska nem kurva, csak pénzért szexel. El akar menni ebből az országból, amiben maximálisan támogatom. Benne gyakorlatilag már egy eredeti porcika sincs. Ha borostásan bújsz hozzá kidurran. Mindene.
Jellemző mondata: "Ez nem is igaz, én nem vagyok kurva"

Erdélyi "Megoldom a gondod" Mónika:
TV műsora van. Mindenkinek megoldja a gondját, de előtte hagyja hadd verekedjenek picit, mert attól nő a nézettség. Egy gyereket gyakorlatilag 12-13 hónapig hord magában. Aztán pár adás erejéig megint. Érzékenyen érinti őt a vendégei sorsa, de annyira azért nem hogy befizesse őket fogorvoshoz.
Jellemző mondata: "XY ülj vissza légyszives amíg a szekusok lefegyverzik az élettársadat"

Címkék: vélemény ajánló tv idióták

G. Mária az iskolaalapító

 2008.12.03. 10:55

"Nőiskolát nyitna Geronazzo Mária. Az igazi nővé válás titkait osztaná meg azokkal, akik ezt igénylik. A szájmérete révén ismert hölgy a Napi Ásznak elmondta: ízig-vérig nőnek tartja magát, mivel már több száz férfi fordult meg az ágyában. Az ily módon felgyülemlett tapasztalatait pedig szeretné megosztani nőtársaival. Mindezt azért tenné, hogy megkönnyítse számukra az életet. A szájtulajdnonos úgy véli, hogy a magyar hölgyek harminc után elfelejtenek igazi nőnek lenni. Végül szerényen megjegyezte: száz férfiból kilencvenkilenc azonnal ágyba bújna vele, ha erre ingyen lehetősége lenne."

Hállelúja na most lábaltunk ki igazán a válságból. Győzike munkát közvetít ez az akármi meg iskolát nyit. Ebbe az ízig vérig nőbe azért belekötnék... Inkább néz ki egy felpumpált békának ezzel a szájjal mint nőnek. Azt viszont nem kétlem hogy 100 emberrel volt dolga. Akár mindegyikkel is lehetett egyszerre mert elférnek a szájában. Mondjuk így nem biztos hogy a tapasztalat gyülemlik benne hanem valami fehér ami ragad és nem lehet belőle koktélt keverni, se trágyázni.
A legvadabb hogy ő szépnek érzi magát így hogy egy komplett kontinens elfér a szájában. Lehet hogy Atlantisz a fogtömése vagy nemtudom... Arany Lacit kéne ráállítani az ügyre. De amúgy ez a drágaság, Magyarhon közkincse aki még közebb kinccsé tette magát, mi a francot keres a közéletben? Istenem most elképzeltem ahogy villant egy telifogas vigyort... Egyes horrorfilmekbe ilyet maszkmesterek csinálnak többórai munkával. Mondjuk ők oszkárt is kapnak ezért. Meg senki nem próbálja meg agyonütin őket hoyg fujj mi ez a piros izé a fejeden???!!! 
Amúgy ha kiöregszik a szakmából akkor tudom mit fog csinálni... Ő lesz a Rolling Stones kabalafigurája :P Még a száj is stimmel, és zászlóra sem kell varrni mert kilóméterekről látszik...
Azt már ki sem merem fejteni ki akar vele ágybabújni... Jah meg akinek 6 anyja van...

Címkék: beteg idióták bulvárkomment

"A TV2-vel kötött szerződése miatt nincs ideje pihenni a Megasztár legutóbbi kiesőjének. Tóth Lüszi a hétvégi Lovas Világkupán való szereplése mellett Fenyő Miklós kérésének is eleget tesz, és fellép a zenész koncertjén. Bár Friderikusz a magyar Britney Spearst látja a kislányban, úgy tűnik, először Szandit csinálnak belőle."

Na pont ettől féltem. Vén kecske itt is megnyalja a sót, Fenyő Mikibának nem volt elég a Szandi most jön Tóth Lüszi. Kíváncsi vagyok neki milyen művésznevet talál ki... Ugye a Flipper Öcsi név nyugdíjazva lett örökre, a Szandi már foglalt, Bandi nem lehet pedig akkor Szandival szép pár lennének. Ez a Lüszi név ismerős valahonnan... nem így hívták valamelyik előembermaradványt? :D Legyen mondjuk kis kis kis kis kis... Csubakka. Nemjó... Akkor talán hagyjuk az anyukájára hogy eldöntse... Nem kell nekünk hogy pebereljenek meg minden. Mi szeretjük Lüszit mint kecske a kést, meg mint kutya a gázoló kamiont
Hát Fridi bácsi... Ebből a lányból még nem lehet magyar Britneyt csinálni... szerintem még nem ivarérett :P Pedig akkor ráállítanám az ismerősök közül valamelyik pedofilt az ügyre. Bár lehet hogy elvenné a kedvüket az hogy már tud járni.
Amúgy meg a jó isten mentsen meg minket egy újabb Brtineytől, meg egy új Gimmí bébi vánmórtájm-tól. De mivel nekem ilyen torzult a zenei ízlésem hogy most épp Immortalt, Sear Blisst meg iylesmiket halglatok, meg kecskét áldozok... nem kell adni a szavamra... Nincs valakinek egy fölös csirkéje? Ledarálnám...

Címkék: tv beteg idióták bulvárkomment

Gyanús csend...

 2008.12.03. 08:51

A bulvármédiában nagyon gyanús nekem ez a csend. Semmi egetrendető baromság már két napja. Itt valami nagy dolog készülődik... Olyasmire számítok hogy Gjon magára varratta Pákó nevét, vagy K. Tünde a kínain vette Donatellát és elemes.
Szerintem jobb lesz ha felkészültök arra ami várható. Kézbe a lapátokat, szeszből pakoljatok be jó sokat rekeszekbe és rakjátok magatokat körül vele. Énis vettem már virslit meg hegesztőpisztolyt hozzá hogy vész esetén is tudjak olvadásig hevíteni.
Amúgy észrevettem egy érdekes dolgot... Ronald McDonald olyan mint V.I. Lenin... mer alacsony, meg vörös a haja, mindenkinek jót akar de egy csomóan meghalnak miatta. Naszóval most olvastam hogy K. Tündét kitiltották a tv2-őtől, meg feketelistán van... Látjátok? Ezis engem igazol. Valami nagy dolog fog történni, még nála is hatalmasabb gyökeret találtak.
Igazából azért gyártok elméleteket mert nincs miről írni és nem akarlak titeket a saját sztoriimmal untatni mert azok sokszereplősek és egyeseket megbánthatok vele :P és ezt nem szeretném XD

Címkék: vélemény ajánló web helyzetjelentés

A magyar férfi pénisze

 2008.12.03. 08:34

"Egy nemrég elvégzett tanulmány során, melyet egy óvszereket forgalmazó cég készített, kiderült a francia férfiak pénisze a leghosszabb, átlagban 14,78 centiméter. A magyaroknak sem kell szégyenkeznie méreteiket nézve, hiszen a 25-ös toplistán a negyedik helyet tudhatják magukénak. A toplista megalkotásában 25 országból 10.500 férfi vett részt. A franciák elsöprő győzelmet arattak. Erekció során a svéd férfiak péniszhossza 15,36 centiméter, míg a dobogóra az észt férfiak is felkerültek, ők 15,17 centiméterrel büszkélkedhetnek. Ami a méretet illeti a magyar férfiakat sem kell félteni, hiszen a franciákéhoz képest csupán 0,49 centiméterrel maradtunk alább. Jobbak vagyunk mint a románok, akik a 12-ik pozíción foglalnak helyet, 14,30 átlagmérettel, de a környező országok férfijainál is nagyobb mérettel rendelkezünk. A legcsúfabb vereséget a görögök érték el, nekik átlagban 12,18 centiméter hosszú erekció során a péniszük.


Top 25: Az európai férfiak pénisz átlagmérete

1. Franciaország 15,48 cm
2. Svédország 15,36 cm
3. Észtország 15,17 cm
4. Magyarország 14,99 cm
5. Olaszország 14,95 cm
6. Ausztria 14,89 cm
7. Dánia 14,88 cm
8. Belgium 14,77 cm
9. Németország 14,61 cm
10. Lettország 14,69 cm
11. Litvánia 14,55 cm
12. Románia 14,30 cm
13. Hollandia 14,28 cm
14. Lengyelország 14,21 cm
15. Szlovákia 14,19 cm
16. Csehország 14,17 cm
17. Bulgária 14,09 cm
18. Szlovénia 14,01 cm
19. Portugália 13,91 cm
20. Luxemburg 13,82 cm
21. Spanyolország 13,58 cm
22. Finnország 13,52 cm
23. Nagy-Britannia 13,32 cm
24 Írország 12,78 cm
25. Görögország 12,18 cm"

Ehhez egyvalamit óhajtok hozzáfűzni:

A JÓ ÉDESANYÁTOKAT! AZZAL MÉG A WC-IG SE LEHET ELPISÁLNI...

Címkék: beteg szex hülyeség idióták bulvárkomment

Késő esti fakap!

 2008.12.02. 23:30

Ma már többen szóltak, hogy vegyek be egy két uzsgyibogyót mert igazán ritkán posztolok és ez már feltűnő. Sajnos most annyi a meló és az ebből fakadó információdömping, hogy meg vagyok zavarodva mint G. Mária a 9 fasz között, azt sem tudom hova forduljak. Reggel kilenckor kezdődött a napom, persze tízre már felverték a vércukromat az egekbe, akkor éreztem, hogy ez sem lesz az én napom. Na nem baj. Lesz ez még rosszabb is. Nem is térek ki a részletekre mert felesleges, hogy újra felbasszam az idegrendszerem.
Azért elgondolkoztam, hogy mit követhettem el előző életemben hogy ezt érdemlem. Ha Sztálin apjánk én segédkeztem volna az első éjszakán akkor sem kéne ennyit szenvednem. Azért el bírom képzelni az emberiség fejlődését. Kiüzettek a paradicsomból, szar volt, de azért még elvoltak. Üzekedtek egymással, jöttek a gyerekek, szaporodott és sokasodott a népesség. Mindneki boldog ösznépi dzsembori, hullaholiday meg kokasosnyalóka. Na azért ez még sem járja, hogy tudás almája, meg boldogság. Gondolt egyet a mindenható, aztán fogta és állandóvá tette a tudást. Csak most már erre vagyunk hat milliárdan. Nem ártana egy kis ritkítás...

Címkék: vélemény

Mit csináljunk egy első randin?
- Thai-Box full contact (Suluj)
- Köss a pöcsödre zászlót és lengesd. (Bazsiahegyrol)

A párom imádja a fogaimat nézegetni? Teljesen beindul tőle. Gondolom ez nem egyedi eset, másoknak is vannak ilyen hóbortjai?
- Persze én speciel a lányok dobhártyájára bukok (suluj)
- Igen vannak, de ők a lovka mustrálják így. (Bazsiahegyrol)

Illik egy 15 éves fiutól ha msn-en úgy köszön el egy lánytól, hogy "puszi"?
- Nem, ez teljesen elfogadhatatlan, a helyes: Viszont látásra Elvtársnő! (Suluj)
- A mondat helyes folytatása: Puszi a szőrös seggedre nőstényállat. (Bazsiahegyrol)

A barátnőm elfelejtette az msn jelszavát, de én emlékszem rá! Azt mondta, hogy ha nem mondom meg akkor szakítani fog! Nem akarom, hogy elhagyjon! Azert nem adom meg még neki, mert kíváncsi vagyok, hogy ezért elhagyna-e! :/ Valami ötlet?
- Verd fejbe szívlapáttal... (Suluj)
- Életkorotok összesen van 15? Vagy az IQ-tok? (Bazsiahegyrol)

Hogyan kell udvarolni egy leszbikus lánynak?
- Nyalj be régen láttalak!  (Suluj)
- Hülye kérdés... Növessz mellett. (Bazsiahegyrol)

A sztriptizhez milyen eszközöket lehet használni?
- Faszkorbács, stillfűrész, flex, érszorító (Suluj)
- Análintrúder, franciakulcs, szívlapát, döglöttmókus. (Bazsiahegyrol)

Hol lehet kínai lányokkal megismerkedni?
- Mondjuk Kínában??? (Suluj)
- Az ecserin? (Bazsiahegyrol)

Mi van ha fiatal még a lány?
- Büntetőjogi eljárás (Suluj)
- Vigyázz hogy az inkubátor ne csapódjon a farkadra... (Bazsiahegyrol)

 

Címkék: szex felvilágosítás

Egy apró kis porszem vagyok a gépezetben vagy még tán annyi sem. Mégis nem önszántamból okozom a problémákat, hanem beléjük futok hosszas napok megfontolatlansága után. Pár helyre én viszem a városban a postát, iratokat, pl a városháza, okmányiroda, megyeháza. De mivel eddig ez fenékig tejfel volt ezért kitalálták hogy hordjam még az Apehhoz, a városi és megyei bírósgra, a vízügyre, a városi és megyei munkaügyiközpontba stb... Ennek következménye hogy fél óra sem kellett és 4 emberrel vesztem össze halálosan.
Aki ismer tudja hogy egykönnyen nem lehet kihozni a sodromból... Az oké hogy a városi bíróságon fémdetektor meg minden... elsőre csipog, kivettem a kártyáimat, telefonom, kulcsot, aprót mindent mivel a szekus szépen kérte... még 2x csipogott amire a tag rájött hogy a sliccem és a csizmám csatja maitt van. Átengedett nagy nehézségek árán. De ekkor hátravoltak még a leveleim... A dossziéban amiben tarotom őket, vannak fém díszek. Valszeg ezt is támadófegyvernek vélhette mert hosszasan vizsgálgatta. Közben mellettünk elcsörtetett egy tálib terroristacsoport seggrészegen tankokkal és még lövöldöztek is... nekik éppenhogy az ajtót nem nyitották ki. Na de mindegy. A tag ki akarta bontani a leveleket hogy akkor majd megnézi... Na mondom öcsém az ügyet is te akarod megoldani? Nagynehezen továbbirányított egy irodába... Kezdem azt hinni hogy így állt bosszút mert 60-al több az IQ-m mint neki. Bemegyek... már rosszul néznek rám. Fura úgy bemenni valahova hogy már akkor anyáznak amikor még meg sem szólaltam. De kb ez volt a helyzet. A levelet átvették, viszont jóban nem lettünk... Lehet nem kellett volna szóvátenni hogy nem itt akarom megvárni a naplementét.
Kijöttem átmentem a kapun had csipogjon... Aztán mentem a vízügybe. Egyenesen a portáshoz léptem, elmondtam neki mi a nyűgöm, mire visszakérdez hogy "Mivááááá?" na mondom... behajoltam hozzá a bódéba ami öreg hiba volt... Valszeg odaszart vagy csak rohadnak a belei mert kishíján elájultam a szagtól. Érdekes hogy a bódékban dolgozó emberek vagy fogat nem mosnak vagy segget nem törölnek. A lényeg hogy visszakérdez hogy mit hajolgatok én be hozzá... Az ilyeneknek van ám egy mértékegysége: 1 Megakurvaanyád. Gondoltam magamban hogy neki sem küldök Karácsonyra levlapot...
Bemegyek az ügyintézőhöz... Vele is rögtön összebarátkoztam mondanom sem kell.
Hát hogy őt miért zavarom ebédszünetben. Mondom mert itt a levél, vedd át és már itt sem vagyok. Elveszi a levelet, aláír, és elkezd kötekedni hogy oda az van írva hogy vízügy és ő nem a vízügy. Hát akkor mi a jó halál retkes véreres ribancokba törölt farkáért vette át meg írta alá? És a pláne... Ők nem a vízügyi osztály, hanem az alosztály. Itt zokogógörcsöt kaptam és megígértem hogy kijavítjuk, még rajzolok is oda valami szépet.
Átléptem a megyei önkormányzatra a maradék levéllel. Gyakorlatilag 15 percig szobroztam egy irodában azért hogy megtudjam a levél nem nekik ment. Közben a nő lezavart 3 beszélgetést Mucuskával, meg Pirikével arról hogy mi lesz az ebéd...

Azt hiszem rájöttem egyébként az orvszarónk kilétére, aki azóta is lelkesen telepíti az aknákat. Ő az a dolgozó aki előttem csinálta ezt.

Címkék: bazsi mesél

Gyuri bácsi a 71 éves szexguru

 2008.12.02. 08:40

"Nagyon bírja a strapát Európa talán a legkorosabb, legmegbízhatóbb pornósztárja, a 71 éves magyar Magassy György. Ha egy nap ötször kell „csatába menni”, akkor is állja a sarat! A fura kezdet után gyorsan ívelt felfelé Uncle George csillaga. „Kézről kézre adták a telefonszámomat az ügynökségek. Havi két-három kazettát forgattak le velem, a rekordom: egy héten 9 film. Egy sima jelenet egy-másfél óra, előfordul, hogy egy nap négyszer-ötször kell akciókészen állni. Nem gond, bírom! Jó géneket örököltem, nem iszom, nem dohányzok, és a sportos múlt is számíthat. Sráckoromban elég volt, ha fellibbent egy lány szoknyája, máris beindultam. Komoly skalpgyűjteményt akasztottam szegre, mikor 23 évesen megnősültem. Az első feleségem a 129. volt a sorban. Pár éve, amikor elnyertem a Szexkorona-díjat, megtudta, miből egészítem ki a nyugdíjam. Nem örült, azóta ezt a témát nem feszegetjük.” – nevetett fel a nagypapi korú pornósztár, akinek életútját megtekinthetik galériánkban."

A vén kecske is megnyalja még a sót... Csak nem mindegy hogy milyet :P Nemtudom ki hogy van vele, de én nem nézném meg a filmjeit. Képzeljétek el ahogy sörhasa alatt ráncos heréje mint két tükörtojás szeli a nagy magyar éjszakát meg a két hurkapálcával kitámasztott öregasszony nyílását... Ráz a hideg de rendesen.
Legalább a gerontofiloknak örömet szerez és gyakorlatilag bárki fiatalbbal van az már pedofília.
Bezzeg nekem 22 évesen lassan már csak a derekam merev reggelente... jajajajajajajaj. Már a kék bogyó is csak a figyelmem kelti fel, mást nem.
Meg igazából én annak a híve vagyok hogy a házasság előtt semmi szex! Mivel még szűz vagyok, nem ittam alkoholt és nem dohányzok úgy gondolom jó eséllyel pályázok a mennyek országába történő belépésre. Bár ott unalmas lesz mert csak mormonok vannak meg Saddam... Na midegy majd csak lesz valahogy :P

Címkék: beteg idióták bulvárkomment

Fura...

 2008.12.02. 07:45

Fura hogy úgy érzem reggel hogy aludtam egy egészségeset és amikor kinyitom a szemem, az első gondolataim ezek: Döglöttcsirkés joghurt, takony ízű fagyi és kenőmájas fogkrém. Itt vetődik fel a nagy kérdés hogy mit álmodhattam? Lehet nem kéne firtatni, viszont ezeket a dolgokat le kéne védetni hátha ebből leszek milliárdos...

Címkék: bazsi mesél

Egy igazi magyaros fogás...

 2008.12.01. 18:55

Mint már kiderült a blog nem a gasztronómia fellegvára, csak gondoljatok Balázs virslihevítési kalandjaira, vagy bármi másra, ami bonyolultabb egy zsírostenyérnél, bár én sem panaszkodhatok, igaz eddig mindent megettem amit csináltam, max csak többet kellett mellé inni.
Azért az alapvető magyar ételekkel képben vagyok, mint például az ungarische gulaschesuppe, vagy a túrós/mákos tészta. De a közkedvelt hótdög is magyar, vagy legalábbis a kép alapján. Gondolom ezt tormával, vagy szilvalekvárral lehet kérni, esetleg mindkettővel, és nem butítják olyanokkal, mint mondjuk a ketchup.
Köszi a képet a beküldőnek!

Címkék: idióták fájdalmas

"Aki vasárnap megnézi a Frízbit, az forró, majd könnyes pillanatokat élhet át.

- Gjoni nagyon intelligens, és nagyon ügyes a keze.

Pákó ezen kijelentését egy pár perces röhögőgörcs követte. Gjoni ugyan próbált csitítani, és magyarázni, de mind hiába, kiderült az igazság. Mikor végre úgy tűnt, sikerült túllendülni ezen a témán, akkor Pákó vélt egy sérelmével hozakodott elő Gjoninak:

- Mikor megjött a papagáj, akkor csak vele foglalkoztál. Két napig szinte hozzám sem szóltál, csak papagáj, papagáj, papagáj. Őt tanítottad beszélni, de engem nem."

Hát ehez mit is fűzhetnék hozzá... Dúl a láv, meg a lamúr, ami szintén egy halfajta csak kicsivel kisebb mint az amúr. Gjon te mocskos disznó hát nem szégyelled magad? Hát szabad ilyet, a magyar könnyűzene K. Tündéjének? :D Háááááááát... Na most nagyon kétségbe estem, vagy inkább háromba.
Repül a légy, belesik a csokisshékbe, kimászik megy tovább, beleesik a vaníliásba és megfullad... Mi a tanulság? Ne essünk kétshékbe.
Nos tehát... ezis miylen dolog hogy a papagájt előbb akarja megtanítani magyarul  mint Pákót????? Lehet a madárral készül új duettre. És akkor szegény Pákóval mi lesz? Kivel énekli majd el az Ákálámágót? Mert mivel mi nem vagyunk rasszisták nagyon a szívünkön viseljük ennek a dalnak a sorsát. Reméljük hogy kijön CD-n, DVD-n, kazettán, bakeltien meg söralátéten is.
El bírom képzelni a dalszövegét is...
"Ákálámágó, ákálámágó
kabbe a fas*****zom Fekete Pákó..."
vagy esetleg:
"Afrikában sok a zsiráf, szereti a Pákó,
Gjoni kezében villan is, a véreres dákó."

Természetesen ez csak a fantázia szülötte... de szégyellem magam... nagyon nagyon nagyon... szégyellem... Bús panda vagyok...

Címkék: ajánló tv beteg idióták bulvárkomment

Barátok Közt

 2008.12.01. 09:51

Na most egy széles réteget készülök magunkra haragítani. Azért nem csak magamra mert szerintem a többi szerkesztőkolléga is így van ezzel mint én. Utáljuk a Barátok Közt-öt. Finoman megjegyzem, nem dicsekvésképp, mert azért már ütnének... hogy egy részt sem láttam belőle. Amit tudok azt kizárólag a látott előzetesek alapján, vagy ismerősök általá tudom.
Annyi még nekem is világos hogy a történet halálosan bonyolult, édesanyám jó fél éve nem nézte a sorozatot, most újra bekapcsolódott és képben van hogy ki kivel van. Tehát akkor ez amolyan Szomszédok akik Jóbarátai egymásnak Jóban is meg Rosszban is.
Arra már sokan pazarolták a szót hogy a színészek többségének képességei vetekednek egy kiégett ndk-s kenyérpirítóéval, tehát ezt nem ragozom. A dramaturg is jó munkát végez... A forgatókönyvíró meg jóformán már csak az UFO-kat hagyta ki a sorozatból.
Szó se róla a sorozat könnyed mint Stallone vigyora a Rambo 4-ben, és ugyanilyen drámai is.
Egy kicsit most megszakítom a gyalázást és elmesélem hoyg az egyik szereplő az én iskolámba járt szakközépbe... Egyik Hild-napon eljött a sorozatbeli két gyerekével. Akkor kérdeztük hogy mennyi rész lesz még? És ő megjegyezte hogy most írtak alá még 3000 részre. Össznépileg sikítottunk fel és igyekeztük őket agyonverni. Aztán csendben megjegyezte hogy csak vicc volt. Azóta eltelt 7 év... Szóval jobban jártunk volna ha eltaláljuk őket valamivel. Akkor még játszott a sorozatban Konta Barbara. Jellemző párbeszéd vele:
- Mikor szerepelsz majd a Playboyban?
- Nem fogok...
- Mikor szerepelsz majd a Playboyban?
- Nem fogok... De kérdezzetek valami mást is...
- Mikor szerepelsz az FHM-ben?

Visszatérve a sorozathoz... Ez az egyetlen állandó pont a fél ország életében a Mónikashow-val egyetemben. Én örülök hogy végre pártállástól függetlenül együtt izgulnak meg minden... de ennyi erővel akár egy akváriumot is nézhetnének... az is van ilyen fordulatos...
(én várom azt a részt amikor kiderül Mikiről hogy a meghalt Magdinénit teszi magáévá miközben egy ló nézi őket a bokorból)

Címkék: vélemény tv beteg idióták fájdalmas agyhugykő

U.S.Á.rkád

 2008.12.01. 09:29

A felújítások végeztével elzarándokoltam kicsiny családom körében az Árkád nevű szörnyedvénybe hogy  a Deichmannosoknak feldugjam a seggükbe az egy hete megragasztott majd ismét elvált talpú csizmámat. Az első lépésnél rögtön egy gyerekeknek való bábszínházba botlottam ahol seggenszúrt vaddisznóhurkapálcabábok küzdöttek Bánk bánnal vagy a jó ég tudja kivel... Ami szembeötlött az az volt hogy gyerekből nézi kb 4, szülőből meg vagy 35... Mondom darab-darab, átrugdostam magam rajtuk, erre mit látok s hallok? Úgy van mint Ámérikában... egy Mikulásnak öltözött ugrabugráló lány tánciskolacsoport. Azt hittem élve nem jutok ki. Mindenki ott sikoltozott meg ugrabugrált nekik, csak én nem értettem hogy ez miért ekkora szám. És még midnig nem értem... Egy dolgot a javukra írok azért: amíg "táncoltak" addig az emberek őket nézték és nem a boltban voltak, tehát nem kellett sorba állnom. Visszaadtam a csizmát mondták hogy levásárolhatom... OKKÉÉÉÉÉ. Találtam egy jót, de csak 41-es volt. Kérdezem hogy ebből van e nagyobb méretben is... mondják hogy nincs. Mondom okk, akkor kérem a másik felét hadd próbáljam fel. Aztán kiderült hogy nemcsak más méretben nincs, hanem ez csak egy fél pár-ban létezik bele a nagy világba... Na mondom fasza, és még én vgayok a hülye mert naivan reméltem hogy a cipőboltban fogok cipőt kapni. Hát faszkorbácsot de nekik is... 
Közben végeztek kinn az ugrabugráló lányok. A nép szétszéledt és velük együtt a mai tizenéveseknek csúfolt akármik. Ha láttatok már iparigyökereket... És ezeknek van barátnőjük. Pedig első ránézésre meg nem mondaná senki hogy nem buzik. Az egyik egy piros színű, zebramintás szőrösgallérú inget próbált fel. Na mondom fejedre egy korona aztán te vagy a Győzike én meg leborulok imádni téged... Aztán jött egy másik csávó, a haja a szemébefésülve, elsőre mondjuk orrszőrnek néztem... csuklya a fejében, és erre a kompozícióra próbálta a szőrös kucsmákat. Ennyire azért nem volt hideg... Meg nem is lesz előreláthatólag.
Aztán jöttek ám a lányok is :D Megint egy gumicsizmás szolizott csajonakadt meg a szemem és nem tudtam röhögjek e vagy sírjak. De ha röhögök akkor az izmos barátja megagyal úgyhogy sírtam is volna. Aztán láttam egy olyan csajt aki ha az élére áll akkor nem látszik... szép rózsaszín répaszárú farmer volt rajta, már épp azon voltam hogy megkérdezzem hogy az a két hurkapálca nem böki-e a pi***csádat amikor szemet szúrt hogy a kabátja ujjáról egy-egy kétujjas kesztyű lóg. Kész... itt ledobtam a láncot. Anyu fogta a kezeimet, apu a lábaimat, bedobtak a kocsiba és hoztak haza.

Címkék: vélemény beteg idióták bazsi mesél

Tóth Lüszi a magyar Britney

 2008.12.01. 09:03

"Sokra fogod vinni, te leszel a magyar Britney” – vigasztalta Friderikusz a szombat éjjel kieső kislányt. A televíziós ugyan dicséretnek szánta a párhuzamot, sokan mégis attól tartanak, hogy a sztársággal járó mellékhatások valóban úgy fogják összeroppantani Tóth Lüszi sorsát, ahogyan ez Spears kisasszonynál is megtörtént. Eszenyi Enikő és Mester Tamás visszaküldte az iskolába a fiatal versenyzőt, de Friderikuszhoz hasonlóan Fenyő Miklós is úgy gondolja, hogy azonnal lemezt kell csinálni. A Borsnak nyilatkozott ezzel kapcsolatban Bakács Tibor Settenkedő is, aki szerint borzasztó lenne, ha a kislányból Spearst faragnának, és ő is azon a véleményen van, hogy menjen vissza a suliba."

Azonnal lemezt, de ne egyet hanem legalább 4-et!!!!!!!!!!!! Ide nekem de azonnal mindet... Amúgy jó ötlet, csináljunk a kislányból egy alkoholista drogos mindennemű magánéletre alkalmatlan tizen-huszonévest. Nagyon trendi lesz. Iskolába se menjen vissza, minek az? Élete végééig megél abból amit it letett... Lásd: Komár Laci, Koós Jani, Korda Gyuri... Jó példa áll előtte. Vagy hagyjuk ugyanúgy tovább az anyjára aki meg egy elmebeteg idegbajost csinál szegény lányból akinek van elég nyűgje így is.
Na meg ha Fenyő Mikibá felkarolja, akkor abból csak jó sülhet ki... Lásd ismételten: Szandi, Flipper Öcsi...
Szerintem mondjunk el közösen egy imát hogy menjen az iskolába, tanuljon tovább, szüljön gyereket mit bánom én, csak csináljon valami értelmeset, akár a sokat emlegetett kissámlit mert arra rá tudok ülni...
De ne adjon ki lemezt! Nem kell újabb Lola könyörgök...

Címkék: zene vélemény tv idióták bulvárkomment

A hétvégéről

 2008.12.01. 08:53

Nagy unalmunkban kitaláltuk otthon felújítjuk a szobámat. Ilyen még úgysem volt, pedig már nagyon kéne. Már pár hete megvettük az új ágyat meg a gardróbot, ezekkel nincs is semmi gond. A probléma ott kezdődött hogy ki kellett pakolni mindent a szobából. Elhúzkodtuk a régi szekrényeket... Hát volt mögötte anyag rendesen... Utolsó harcoló német és japán alakulatok, az egyik szamurájkarddal rontott nekem és üvöltötte hogy meghalc szápattarcú! Na mondom fele se tréfa. Aztán az elveszett legoemberek összesített hadával küzdöttem hősiesen. Kivittünk mindent csak az ágyam maradt benn hogy ne a földön kelljen aludnom, pedig egyesek szerint megérdemelném :P Na ők azok akik most bekaphatják.
Megvettük a festéket is, szép sárgát. Aztán nekiálltunk levakarni a falamról a Metallica feliratot ami olyan volt mintha úthengerrel festettük volna oda. Szóval nemigen akart lejönni... Probléma egy szál sem, ittunk hozzá egy pohárka pálinkát és levarázsoltuk. Aztán jött a festés... azaz jött volna ha ki tudjuk bontani a festékesdobozt. Ültünk körültte vagy 20-30 percig, már azon voltam hogy bakker gyújtok egy tábortüzet és akkor tök hangulatos lesz meg minden... erre beletörtük a csavarhúzót... DE kinyílt. Fel is festettük az már rendben ment. Utána jött a másik agyhalál, a parketta lerakása. Na faszkorbácsot de sürgősen annak aki kitalálta a pattintós parkettát. Eddig 4 szobában raktuk le mi, minden zökkenő nélkül. Itt két órát pettingeltünk vele szolidan és akkor tartottunk a 3. sornál. A lényeg hogy 3x szedtük vissza teljesen amit leraktunk, de estére végeztünk ezzel is. Innentől a helyzet úgy nézett ki hogy van az üres szobám, meg a lakás többi része ahol a cuccaim vannak és senki nem tud sehova leülni csak a wc-re meg a fürdőkádba. Mivel a wc-én apám volt, a fürdőben édesanyám... ezért kimentem az erkélyre. Aztán fél óra múlva kicsit letördeltem a jégcsapokat magamról, meg pacsiztam a pingvinekkel. Itt már azon sem lepődtem meg hyog egy jegesmedve Coca-Colával kínált. Azt hiszem a Mikulás szánját is láttam, de lehet hogy csak az égen suhanó Lapátmen volt, vagy a Molyember.
Vasárnap visszapakoltunk majdnem mindent a szerény hajlékomba, aztán leültem az ágyam szélére és zokogtam.

Címkék: bazsi mesél

Szarok prűd faszokra...

 2008.12.01. 08:06

Van egy olyan rossz szokásom, hogy szeretem szenvedélyesen megcsókolni szívem hölgyét, akár az utcán, bárban vagy akárhol, ahol jól esik és rám tör.
Hogy miért teszek ilyen csúfságot? Mert akkor abban a pillanatban jól esik és emiatt az sem érdekel, hogy valamelyik pöcshuszár ferde szemmel sandít ránk és nem tetszik neki.
Tegnap míg a vonatra vűrakoztunk beültünk egy kávézóba, ahol a Kedvesem hozzám bújt miközben rendeltünk a pultnál és megcsókoltam, erre a pultoscsaj megszólal, hogy enm kíváncsi erre. Na baszki kávét kértem nem véleményt. Pedig csak egy ártatlan csók volt. Na hát a kurva anyját. Kapott egy kis borravalót egyből el is kussolt és onnantól szart az egészre. Na ugye az erkölcs is megvehető.
Mi történik akkor ha ilyenkor szólnak?
1. Vagy leszarom és nem is foglalkozok vele, mert meg sem hallom a pillanat hevében.
2. Összetöri a pillanat varázsát, aminek következtében az amúgy is ingadozó vércukorszintem az egekbe szökik és összekuszálom amúgy is rendezetlen ábrázatát szívlapáttal.
Egy ember véleménye érdekel ez ügyben az is csak a Kedvesemé, a többiekre szarok és ha Őt nem zavarja, akkor ott és akkor fogom megcsókolni ahol jól esik, helytől időtől függetlenül, még akkor is ha a sok fasztapasznak nem tetszik...

Címkék: vélemény agyhugykő

Na kéremszépen, ez lesz az első mementó arról hogy ide jóformán mi nem is kellünk... Csinálja más a hülyeségeket. Akartam még valamit mondani... Ja igen: Aki azzal sórakozik hogy szar keresőkifejezéseket ír be, és hogy vajon mit reagálunk rá... annak levágjuk a farkát vagy mellét vagy amivel rendelkezik és a homlokára szögezzük! Puszi: az Agyhugykövesek :)

hogyan+kell+feneket+nyalni
Szigorúan saját nyelvvel, egyébként igazából Jimmy is emiatt lőtte le magát... Neki nem sikerült.

rektális+lázmérés
Hát barátom... elhatárolódok tőled és minden betegségtől.

subi+szex
????????????????????????????

szarjál+a+mellemre+és+kend+szét
Ez még menni fog... de szívlapáttal és csákánnyal kenem, oks?

orális+szex+gecim+ize
Semmi kíváncsiság nincs ebben a mai fiatalságban? Kóstold meg!

ha+bélának+hívtak+volna
Akkor nem ez lenne a nevem.

david+hasselhoff+buzi
Nem az, csak nagyon szőrös. Múltkor egy japán túristacsoport elveszett a mellszőrében mert az hitték az a dzsungel... Azt beszélik azóta is hallani a kiabálásukat...

utcán+pisilö+lányok
Szégyeljék magukat...

tésztaszószos+csupor
??????????????????????????????

ÖREG+PICSÁK+KUTYÁKKAL+BESZNAK
A VÉN FASZOK MEG HALAKKAL

nekrofil+porno
Hová süllyedünk még könyörgöm?

lehet+bajom+attól+,hogy+lenyelem+a+spermát?
Béka nő a hasadban...

sex+a+halakkal
Szex vén faszokkal (a halak)

jó+perverzségek

Annak aki csinálja mindegyik jó...

szomorú szamuráj csaj
Női Kozsó? Wow... Szerintem belőle egy is bőven sok.

mivan+ha+13+évesen+kiverjük+a+péniszünket
Erős fájdalmat fogsz érezni, mint akinek eszébejut valami. Pl egy balta.

faszverés+veszélyei
Szemészeten ne csináld mert rádszólnak.

leszopott+az+anyósom
Gratulálunk ezúton is. Protkóval vagy anélkül?

meleg+fiuk+rejszolos+videok+ingyenes
Na ez az ami itt végképp nincs... ne is keressétek.

Címkék: keresőkifejezések

Tékozló fiúk kámbekkkk

 2008.11.30. 21:20

Na a hétvégi poroszkálásnak vége szívemcsücskével eltöltöttem egy csodás hétvégét Miskolcon és annyi input ért, hogy egy hétig erről fogok mesélni majdhogynem. Persze csak a publikus dolgokat :-)

Mivel romantikus hétvégére készültem ezért a szívlapátot a sarokba állítottam, nagy tragédiámra, mert igazán használható lett volna...

Balázs is befejezte a szoba felújítását úgyhogy holnaptól Ő is osztja tovább az észt töretlenül, úgyhogy az elvonási tünteteknek véget vetünk lassan.

 

Címkék: agyhugykő

A hétvégére nézve...

 2008.11.28. 09:20

Hát msot a hétvégén részemről és Suluj részéről kis leállás következik. Suluj szíve hölgyét látogatja és bódítja el vak szerelmével, én pedig a szobámat újítom fel, most pediglen keményen melózok. Úgyhogy elnézést mindnekitől de frissítés csak Doom-tól jön és Végbélnővértől, részünkről maximum ímmel-ámmal. 

Legyetek jók! Szívlapátot váll-hoz!

A mai adag, nem túl morbid, mondhatnám csak a szokásos...

didi csikizése
Didi kedves rettegj, ez szerintem az RP lesz... Aki esetleg nem tudná: Árpy egy olyan ember hogy szilveszterkor a leves fölé hajolt és utána orrszőrlevest ettünk.

ufó kalandozók
Most nyer értelmet pár Edda szám: "Szálljunk fel, énis akarom, így most jó..."

csovi csovi jasper egy kutya a gyereknek
Inkább vegyél neki legót, jobban jár. Akkor talán még egészséges felnőtt is lehet belőle.

hokizási tanács
Tegnap ezt megvitattuk Sulujjal: semmiképpen ne körfűrésszel csináljátok...

hajlékony punciját kinyalja
Ez valszeg egy molett hölgyemény lesz, aki oda hajt magára puncit ahova akar és akkor bárhol meg tudja nyalni.

kivertem anyu hasara
Remélem hogy csak a dobozból a kecsapot, bár lehet hogy túl optimista vagyok...

didi
Didi én szóltam... Ez az Árpy lesz. Menekülj mert jön az orrszőr!

Sebestyén Balázs yeti

Brit tudósok bebizonyították hogy ő nem a yeti, bár majdnem olyan szőrös.

14 eves lanyok ertik videoi

Feltételezem a matekot értik és nem a szop*****ást... De megint csak optimista vagyok.

Címkék: keresőkifejezések

süti beállítások módosítása