Előrebocsátanám, hogy a mesében szereplő személyek pusztán a képzelet szüleményei, a valósággal való bárminemű egyezés pusztán csak a véletlen műve... (na persze)
Egyszer volt, hol nem volt egy messzi-messzi irodában, ahol Isten eme egyszerű teremtménye, Tibi bácsi buzgón dolgozott és tevékenykedett, építve ezzel az amúgy is a szakadék szélén álló kapitalizmust és gazdagítva a társadalmat. Minden kivállóan alakult kicsiny életében, amig egy nap el nem lepte ezt a szegény embert az új kollgák áradata, vagyis jobban mondva csak egy kolléga, vagyi kolegina.
Hogy fel tudjátok mérni a szituációt, kb olyanná vált ez a kapcsolat, mint Balázs és Jabba esete...
Eleinte még megpróbálta az idiótaságot betudni annak, hogy a kezdeti ismeretlenség miatt van, de már akkor is sokat járt át szegény hozzám hisztérikus állapotban, hogy idegileg nem bírja, de tűrt. Teltek a napok, majd a napokból hónapok lettek, de nem javult a helyzet.
Fabula a mondatértésről:
Adódott egy nap, hogy hősünk épp jól megérdemelt reggeliét fogyasztotta az asztalánál, küzdött a reggeli álmossággal, még ekkor nem számított teljes értékű embernek, ezért ilyenkor nem is zavarjuk, jobb békesség. A kolegina egyszer csak odafordul hozzá, hogy nem érti a munkaleírást, most akkor egyben kell megcsinálni, vagy külön külön is. Tibi bácsi fogta magát és elolvasta a mondatot, aminek tömörségét és egyszerűségét a napsugár óvoda kiscsoportos növendékei és játszi könnyedséggel dolgoztak volna fel. Ekkor indult el a reggeli kávéjáért, amit ekkor nem tejjel fogyasztott, hanem saját sós könnyeivel telesírva. De tűrt és együttérzéssel gondolt a világ mártírjaira.
Levelet kaptam lájf:
Egy pár nappal rá szegény hősünk éppen belemélyedve a munkába úgy, hogy már szinte izzot a körme alatt, mikor a kolegina szólt neki, hogy ugyan egy egyszerű dokumentumot küldjön már el neki e-mailben. Nincs is ezzel gond Tibi bácsi segítőkész és szivesen segít. Azon nyomban át is küldte neki, gondolva elejébe megy a konfliktusoknak. Egy fél óra múlva hallja már hogy drága segélyezetje nagyon szentségel, hogy miért nem kapta még meg. Hősünk eposzba illő gyorsasággal és segítőkészséggel libbent át meglesni, vajon mi lehet a probléma. Akkor vette észre, hogy nagy itt a gond emebrek. A levél kébesítésnek és olvasásának egy feltétele van alapvetően, be kéne lépni abba a nyamvadt levelezőbe. Nem nagy dolog de jelentősen megkönnyíti a dolgok folyását. Ekkor már remegett hősünk minden arcizma és idegrostja, de nyelt egy nagyot és inkább elvonult dohányozni bízva a gyors lefolyású tüdőrákban.
Mára ennyi kedves gyerekek. A mesének még nincs vége, gondolom ezt ti is érzitek. Hőseink még mindig sűrűn ténykednek, és Tibi bácsit nem ölte meg a gyors lefolyású tüdőrák sem. Ezért is vállaltam fel eme eposz büszke és hű krónikásának szerepét, hogy lássa aki akarja...
Tegna este drága cimborám írt, hogy javítsak ki egy apróságot a webodalukon. Mondom okés semmi akadálya megcsinálom (Node nem azonnal). Körülbelül 5 órányi kérés, kérlelés, könyörgés, majd sűrű bazmegolást közetően rászántam magam, hogy nekiálljak. Ez a következőképpen zajlott le: felléptem az ftp-re, majd elmentem egy újsággal a hónom alá csapva lefektetni a barátságkőolajvezetéket. Ezzel is érzékeltetve hatalmas munkakedvemet. Miután jól végeztem dolgom megnéztem hogy mi is a tényálladék fogtam magam és nekiálltam. Ekkorra már drága cimborám nem hogy ideges volt, már tajtékzott a dühtől és félő, ha a közelemben van nem hogy megüt volna, de rituálisan közösült volna a hullámmal. Miután utánanéztem a komoly problémának nem általkodtam közölni, hogy az egész javítási művelet nem tartott tovább egy másodpercnyi folyamatos backspace nyomvatartásnál. Ekkor közölte velem, hogy szaporodjak és sokasodjak, persze nem pont ezekkel a szavakkal, és hogy menjek Nyékládházára szívalakú kavicsért... 
Ma ránéztem a mi kis drága Leokádiánkra. Egy képet sikerült is róla csinálni gyorsan, mert a testszaga kezd igen erőteljessé válni. De még él és virul. Mi sem bizonyítja jobban, mint ez a fotó. 
Csak jár a száj....