Ha már mennem kell valahova, csinaljuk profin! Gondoltam én naivan és foglaltam időpontot a kormányablak helyi kirendeltségéhez reggel 0800-ra. Naaa ez egy kibebaszott átverésbe oltott hazugság higy esélyed legyen időben az ügyintézés megkezdéséhez. 

Szó mi szó, bejutottam a váróba, ami nem véletlenül kapta ezt a nevet. Őseink így utalhattak előre az utókornak hogy ott fogsz elrohadni ahol vagy, az sem számít ha lándzsával átszúrták a tüdődet.

Már bementem előttem a helyi részeg hajléktalan, az ukrán vendégmunkás, szóval mindenki aki random odaesett. Csak én az előrelátó, aki foglalt időpontot, ültem ott egy órát malmozva...

Második gyermekünk születése kevésbé volt horrorfilmbe illő, bár azért itt sem lepődtem volna meg a végén ha valaki odalép hozzám és pofánlöttyint egy kübli vérrel és leordít hogy te szemét. Az első szülésből okulva most ráérősen indultunk el a kórházba, nem hajt a tatár, nem kell ott senyvednünk megint 9 órán át kínok kínjait átélve.
Beértünk, pont a szülésznőnk ügyelt, mondta hogy nem kell aggódni, jókor jöttünk, gyermekünk fog születni, MOST. Abban a hiú reményben éltem még azért hogy veszek fel valamit amiért nem kár ha véres lesz, felveszem a protektorokat, ne fájjon ha feleségemnek fáj.
Meg a nagy brét az alsó felembe... A szülésznőnk kérdezte hogy kávét? Mondom bivalyerőset. Megnyugtatott hogy ő csak olyat tud és hát tényleg. Beleittam egy kortyot és elkezdtem ordítani. Számomra váratlanul gyorsan megindult a dolog és szívem csücske szorított egy olyat a bal kezemen hogy túlkiabáltam volna egy légószirénát is.

Még fájó balomat szorongattuk mindketten és pityeregtünk is hozzá... (egy nő aki máskor egy ásványvizet nem tud kinyitni, hogy lehet ennyire erős???) Amikor már meg is született a fiam. Kb fél óra volt az egész műveletsor onnan kezdve hogy megérkeztünk a szülészetre és a kezembe fogtam a kávét. Még jó hogy elindultunk, amúgy a liftben kellett volna elvágni a köldökzsinórt...

Egyedül a sex sem megy,  vagy legalábbis nem ugyanolyan. Azt sem szeretem egyedül, meg a blogot írni sem. Szóval hosszú idő után valaki beszállhat ha szeretne. És akkor jön a kánaán, maláj csöcsöscsajok behűtött kiskanállal emelgetik majd a golyóit az illetőnek, és legyezik majd pálmalevéllel valakik. Nem én. De tényleg nem. A statisztikákból látom hogy itt vagytok, szóval ne kamuzzatok :D

Ez lesz ha valaki segít:

A németeknél tuti van valami a vízben amitől kicsikét... elfajzanak? Nem tudom a jó szót erre, de amikor egy komplett iparágat befognak ilyesmire, az nagyon német tud lenni. Már hogy hatékony. Nem arra akarok célozni hogy az "unerwünschte" lényeket "Lager"-be terelték annó. Fene a mocskos pofámat. Hiszen amikor Dachauban jártam az üdülőtáborukban, ki volt írva hogy nem történtek tömeggyilkosságok, hiszen Az EmBeReKeT kIs CsOpOrToKbAn LőTtÉk FeJbE. (közben ezzel gondolom az olvasótábor újabb részét veszítettem el)

BUT! Fear not brave citizen! Ez nem a múlt sörszagú kísértete, ez a modern idők szelének a hangja. Azokat a csibéket amik kakasnak méltóztattak születni (kibújni a tojásból) FÁJDALOMMENTESEN LEDARÁLJÁK. Mondjuk nemtudom a fájdalomról megkérdezték e a leendő kakasokat. Mindenesetre most valahol Abbath az Immortalból felsír a gyönyörtől. 

Én mondtam... De bátor germánjaink erre is találtak megoldást! WIR SOLLEN ELSAS-LOTHARINGIEN ANGREIFEN!!!!!!! Nincs olyan probléma amire egy jó kis ódivatú gyilkolás nem megoldás!

via GIFER

 Ebben a versenyszámban nálam profibb embert nem hordott még hátán a Föld. Tudok mindenféle sátrat állítani! Tesco-s sátrat ültetni is tudok, igazi lowrider lett, belmagasság 30 centi. Alig találtam meg, mert nem látszott ki igazán a fűből.
Tudok katonai sátrat is, bár ettől mindenki elhatárolódik mert szerintük nincs kézügyességem és inkább elküldenek vízért. Kiközösítem őket! Tudok sátrat állítani!
A Bakony hétmérföldes lankáin sátoroztunk, amikor kedves kis barátunk is beesett egy partiról és hozta magával a 7 személyes sátrat. Persze egyedül. És senki nem ivott a viszontlátás öröme miatt hirtelen felindulásból 4 aperitifet a tűző napon. Ekkor állított be a jóötlet tündér is, aki megsimizte pici buksinkat és fülünkbe sutyorogta hogy:

há hogy a büdös életbe ne lenne csudijó ötlet hogy egyszerre hét, magát megfelelően hidratált ember állítson sátrat!

 Nekifogtunk hát, Közben meg megszomjazva, időntként fogyva de törve nem, 2 óra próbálkozás után a sátor fele "állt". Végülis aludni lehetett benne, a srác egyedül jött, mi pedig elveszítettük az érdeklődésünket. 
Közben egy másik jókedvű barátunk közölte hogy:

Fogjatok le, van egy jó módszerem sátrat állítani!

Lefogtuk hogy meg ne próbálja, nincs kedvünk még két órát szívni, mert neki megint ötlete van. Azért elengedtük, odament a kis pakkjához, elővett egy kör alakú valamit, cipzározott, csatolt kettőt, majd közölte hogy ezt nézzétek. Nem történt semmi. Duzzogva kirázta a sátrat ami már állt is. A nap hősének érezte magát minden bizonnyal, csak ez ugye a másik sátor problémáját nem oldotta meg.
És hogy vettünk e mi is ilyen sátrát a következő alkalomra? Igen, mert így könnyebben, gyorsabban tudtuk magunkat hidratálni. A keresztségben ez a fajta sátor megkapta később a:

Kidobod aszt jó'van - nevet.

Ez egy tanmese lesz kérem szépen. Nagy tanulságokat fog tartalmazni amiket nem árthat megszívlelni ha az ember viszonylag sokáig szeretne élni. Ilyen az élet nehéz, ha hülye vagy nehezebb jellegű.
A munkahelyünk egy része maximálisan szanatóriumi körülményeket biztosít az ott dolgozók számára, megjegyzem ez kell is. Néha én sem voltam benne biztos hogy hol is járok tulajdonképpen, állatfarmon, barmok közt a legelőn, szanatóriumban, elmeotthonban...
Sokféle állat megfordult nálunk, pár elég hangosan kiabált hogy dolgozzá' má' bazmeeeeeeg, de nem vettük a szívünkre mert mi nem vagyunk azok a fajták. Néha befutott egy-egy nyuszi is, volt akivel szemben az is támadó szándékkal lépett fel. Már akkor tudtuk hogy baj lesz!
Aztán megjelent az ágyi poloska, nem mintha feküt volna bárki munkaidőben, de akkoris...
Volt őzike is, átugrottak a kerítésen. Ők jófejek voltak, nem zavartak senkit, senkit nem tűztek az agancsukra azt bőgve hogy vééééért, véééért a véééér istenének.
Amivel viszont próbléma akadt az a vaddisznó és a mókus. Aki azt gondolná hogy a vaddisznó okozza a nagyobb kárt, az téved. A röfi csak megkergetett egy amúgy is futó kollégát, aki átment biatlon gyakorlatba és felmászott egy fára. A malac megunta ezt és hazament.
És végül a mókus. Itt nem tudsz menekülni, Jobban mászik fára is nálad, olyan gyors hogy nem kapod el és van amelyik még vitorlázni is tud!
Ja, ez nem. Körbe-körbe tudott csak közlekedni és ennyi. De ezt nagyon csinálta. A távolban feltűnik egy teherautó! Fokozódik a dráma! Dün dün dün dün dün dündündündündündündündün. Egy kollegina aki észleli a veszélyt, a mókus segítségére siet, mit siet, repül! A mókust, nem izgatja a közeledő autó, se a közeledő nőszemély, csak csenben habos a szája. Dündündündündündündün. A kollegina ér előbb oda, a teherautó még 300 méterre van és közeleg viharos 10 km/h sebességgel.
Igen, arrébb akarta hessenteni, igen a mókusnak megváltás lett volna a halál, hát persze hogy belekapott a kollegina kezébe. Aztán elfutott, mindkettő. A mókus azóta sincs meg, a kolleginát szétoltották mindennel is a kórházban.

Tanulság: Habzik a szája, csak körbe megy akkor ne basztasd mert veszett lehet!

'99-ben halt meg, öreg még nem volt, csak beteg. Letörtem mint Darth Vader amikor rájön hogy nem tud pudingot enni többé. Pedig a szilvás volt a kedvence. Bár ez a filmből nem derül ki, ellenben az hogy utálja a homokot...
Éppen nyaralni voltunk, 13 évesen egy újszülött kiskacsa ártatlanságával hallgattam Tankcsapdát és olyan keménynek éreztem magam hogy vihettek volna betonozni.
Aztán jött a hír és a nyaralás félbeszakadt akár a Kacsamesék Antal Imre József halálakor, ezzel korszakos traumát okozva.
Bepakoltuk a fürdőruhákat meg mindent a kocsiba és mentünk palóciába. Megjegyzem szüleim tudhattak valamit mert volt nálunk fekete ruha és így nem kellett úszónadrágban karúszóval állnunk a temetési menetben.
Itt találkoztam először, teljes tudatommal a halállal. Megrázott mint Csernobilt a robbanás.
Nagy nehezen odaértünk, elkezdtek rendezkedni a családtagok. Gyerekként elég felemásan éltem ezt meg: mindenkinek a temetés mikéntje lett a fontos nem az elhunyt. Ebből születtek olyan szörnyedvények hogy Frankenstein professzor könyörögne a receptért, nagyapám meg egyenesen végigvert volna mindenkit.
Nehéz erről beszélnem ennyi év távlatából, régebben elszomorodtam, most pedig nevethetnékem van. 
A temetési menet tartalmazott:

Szóval aki abban a városban 20 percre látta az jött. Éppen zenekar meg hátraszaltózó jegesmedve nem volt, meg a vadöreg. A siratóasszonyon vagyok a mai napig legjobban kiakadva, ez egy fogalmi zsákutca. De ha el is fogadjuk hogy van ilyen... Egy imakönyvből vonyítottak fejhangon kb int egy Stuka a II. VH alatt. A végén persze meg kellett dícsérni őket és kifizetni, mert végül is ki az a hülye aki ingyé' szomorú bárki helyett?

Az építkezésünk egyik legkényesebb pontja a konyhabútor volt. Feleségem elképzelt egy konyhabútort és köré építtettünk egy házat. Már a konyhabútor köré. 

Nehéz volt megtalálni a megfelelő iparost a bútor elkészítéséhez. Nem árulok el titkot, nekünk, nem sikerült. A tervező ember lerázós volt amikor megtudta mennyit szánunk a bútorra. Pedig shemmel egész jól látható összeg volt. Távolról is. Nagy nehezen megcsinálta amit kértünk, jelzett a szakinak hogy gyártsa, hozza, szerelje. 

Nagy nehezen megtörténtek ezek a műveletek. Beszerelte a csapot és elment. Nyitnám az ablakot... De csak nyitnám mert nem lehet a csaptól. 

Szakikám gyere vissza, csináld meg.

Hát az nem olyan egyszerű. Nem érek rá, nincs alkatrész sem.

Rendeld meg. Szeretném az ablakot kinyitni.

Jövő héten megyek.

Nagy titkot nem árulok el, nem jött. És megint és megint nem. Egy hónap után meguntuk, vettünk mindent, megcsináltuk. A csaptelepet meg a többi szart bevittük a zervező irodájába, ahol véletlenül ügyfelet fogadott.

Elhoztuk a szart amit csináltak.

De szólhattak volna előre és adok időpontot.

Itt a számlánk másolata, számlaszám, utaljanak egy héten belül. 

Aztán a fiókok elkezdtek a kezemben maradni, fogantyúk letörtek...

Aztán jött az ablak. Törötten beszerelték. Hívom a jóembert, semmiről nem tud, biztos mi törtük meg. Nem voltam nyugodt. Kulccsunk sem volt még a házhoz, a kivitelező nélkül bemenni sem tudtunk. Nagy nehezen kijött az ablakos. Hű, akkor garanciában cseréljük a nagyot, a kicsi meg úgysem látszik. Levegőt nem kaptam. Itt már éreztem hogy ez nehéz lesz. Hetente hívtam és hetente volt kifogás. 9 hónap után jöttek kicserélni. 9 kibaszott hónap és fenyegetőzés a fogyasztóvédelemmel kellett hozzá.

Megjöttek, várták a konfettit, a fanfárokat a kávét meg a teát. Mondanom sem kell ugye hogy nem voltam szomjas, de azért a hidegre való tekintettel bevertem előttük egy kávét és egy teát.

2013-ban szolgálati úton jártunk a mesés lengyel tengerparton. Azon túl jogy barátságos volt mindenki, nagy barátságokat nem tudtunk kötni mivel mi viszonylag jól beszéltünk angolul, németül (így nem akartak megszólalni), aztán az öreg szaki próbálta az oroszt (kevésen múlt az életben maradásunk ezen a ponton), a helyiek meg tűrhetően beszélték a lengyelt. De nem ijedtünk meg, mert nem vagyunk azok a fajták... és a nemzetközi egyezményes jelek segítségével kiderült hogy van vodkájuk és véletlenül mi is vittünk. Nagyjából 30 perc után perfekt lengyelek lettünk:

- Tak?

- Tak, tak...

- Tak mozsna.

- Tak, kurwa zszvawyczek zszszszsz tak.

A félelmetes hogy mindenki érteni vélte. Ezzel a nyelvtudással felvértezve azért talán nagy dolgokat nem kellett véghezvinnünk Ustka kellős közepén...

A buszunk 17:30-kor indult a szállásra. Aki nincs ott a buszon az marad huhogni a lengyelekkel. Annyira elbambultjnk a városban, szép tényleg... 17:27-kor vettük észre mennyi az idő. Kapát, kaszát félre, futás. 17:28 kis barátunk megáll, megfordul. Távolodva kiabálunk hogy mi van. 

Hát nekem még nagyon sok dolgom van.

És elindult a másik irányba. Elképzelni nem tudtuk hogy mi dolga lehet bárkinek egy idegen város közepén amikor. 2 perc múlva indul a busza, nem beszél semmilyen nyelven, pénz sincs nála és nincs helyismerete.

Sajnálatos módon a családban halálozás történt, ma nem lesz több poszt. 1 nap technikai szünet jön.

A híres, a látványos, a megszokott. Nem olyan rég készült el a házikónk a településen és a két gyermekünk egy másik településen. De ez nem is nagyon függ össze, csak annyiban hogy velünk élnek mivel ketten együtt 6 évesek ha lehetnek. Pontosan nem tudom, csak dúdolom mindig hogy 

Boldog szülinapot, Boldog szülinapoooot, Boldog hmmmmmmedik szülinaaaaapooot

Ne tagadjátok sokan vagytok még így... Nem szégyen ez. Megfáradunk a munkában mindannyian, a lakás szana-szét, a párunk szájából már csak a nyál folyik kis csíkokban és csak hörögni bír a Barátok közt utolsó része alatt az egész napos futkározástól. Én megértem. Sokszor előfordult velünk is hogy nem egymásra másztunk hanem a kanapé karfájára. DE! Mindez el kellett hogy múljon... Egyik nap fáradtan hazaautózva munkából, valami fura volt a levegőben... Megkérdeztem az öreg nénit is erről aki az ablaktörlőbe kapaszkodott, mit gondol mi lehet ez? Nem tudta, mert nem tudhatta hogy nagy művészeti értékkel bíró alkotás született!

Beléptem a házba, ekkor még nem látszott semmi. Csak csend volt mint egy ukrán, fekete-fehér néma, dogmafilmben. Mondom sziasztok, mi ment tönkre?
Hát semmi végül is... Két gyermekünk filctollas arccal igyekezett beleolvadni a kanapéba. Mi a baj? Feleségem csak mutatja hogy fordulj meg... Hátranézek, hát nem ott volt a falon a komplett Lascaux-i barlangrendszer leképzése?
Hát de. A Mona Lisa huncut mosolya is ezt rejthette. Néztem az ábrákat, nonfiguratívak. Ez nem fog eltűnni ugye, kérdeztem? Hát biza nem... Gondoltam rá hogy garanciába kicseréltetem az egy éves falat, hogy ez nem ilyen volt... most vettük észre, hozzanak újat, én nem tudom, eddig egy másik fal biztos takarta. Meg a fény is máshogy esett rá, mert mi sötétben élünk. 

Nem jött be. Mindenesetre kikiáltottam a falu egyik nevezetességének, amivel pályázatokat nyerek, csak annyi baj van hogy jönnek a kínai meg koreai túristák és reggel nehéz rajtuk átvágni a wc-ig.

Nem a "zenekar", bár az is meg tud ütni mint a pálinka a sivatagban. Épp egy MH szervezte kiránduláson vettünk részt, a mélységes Délen, hol nem várt ránk a civilizáció túl sok vívmánya, pl a csendben, egyedül szarás. Ellenben sok-sok séta a jó levegőn, konzerv-konzervvel hányásig. És ha már meguntuk a konzervet ehettük éppen azt is ami benne volt.

Éjszakai hosszú sétákon elkísért minket a főnökök aggódása, szárnyakat adott a jóindulat. De a lényeg hogy a társaság nem volt rossz. Sokat beszélgettünk, néztünk csendben a sötétet, futottunk az élővilág megtermettebb és agresszívabb tagjai elől. Áztunk aztán ha már eleget áztunk akkor fáztunk is egy kicsit. De amikor a hazánkra gondoltunk, felderült a szívünk... ja nem, ez valami musical lesz azt hiszem. Zene állj! Mondom állj!

Isteni érzés volt az évszaknak megfelelő öltözetben (köszönöm Decathlon) túrázni járni a Duna mellett. Gyakran találkoztunk külföldiekkel is, de ez egy más történet. 
Az egyetlen dolog ami véletlenül életben tartott minket az a koffein. Egy kedves kollégám mindenhova viszi a kotyogósát, gödröt ásunk és ha beszarsz, itt akkor is kávé lesz. Páran féltek az ellenőrzéstől, erre a rutinos róka ennyit kérdez:

Gondolod hogy van friss kávéjuk? Na, nekem van.

És igaza lett. Aztán volt egy másik kolléga ő feltalálta a 6 órás kávét. Nem mondta el mi van benne, csak kérdezte kérek-e? Há hogyne kérnék báttya! Reagáltam le a helyzetet. Feketén? Persze... Urizálunk az erdő közepén, hominak nézel? Hát ő adott egyet, hogy jólvan Te tudod... Én megittam húzóra, sietésben voltam, mert várt a séta.
Ahogy leért, rögtön kávéipari bűncselekménynek minősítettem, és görcsberándult segglyukkal kérdeztem hogy mi volt ez?
Hát ez egy kávé volt, ami 4 féle keverékből állt, és a már lefőtt kávét mégegyszer lefőzték. kb így éreztem magam:

Az egy dolog hogy úgy éreztem nem fogok pislogni többet az életben és az összes támadó menyétet meg borzot magamévá teszem, de ahogy végeztem a napi sétával, egyszerűen nem kellett aludnom. Soha. Többé.

Mikszáth nem is tévedett annyit amikor papírra vetette gondolatait erről a népcsoportról (palóc vagyok én is). Nekik mindig kell hogy fájjon valami (mondom hogy palóc vagyok), ha más nem hogy a Mari nyugdíja miért több, biztos azért mert annó a párt és a TSz elnök... Állj, állj! Nem tévelyedünk el, hírhedten vallásos, békeszerető népek vagyunk (kivétel én). A papot is csak emberbaráti szeretetből hagyták a szobájukban aludni. Aztán Misâ meg nézett hogy kire hasonlít ez a gyerek... Állj, állj megint! Nincs rosszindulatúskodás, főleg nem az ember atyafiai között!

Kanyarodjunk is el egy kicsit nagymamám felé. Ő a palóc nagymama mintapéldája. Hozzá még nem kell navajo kódfejtő, ellenben a szüleihez... Szóval meghívtam a mamát magunkhoz, nézze meg â új lâkâóst. 

El is jött, ölelném megfele, erre a mama:

Ájj ájj fiám, há szákállod ván. És jáó húsban vagy é 

Hirtelen mosolyszünet, kések állnak meg a levegőben csillogva. 

Sárga a fál. Ááá, ki látott mán ilyet...

Gondoltam magamban hogy a nővéred rohadáslila milkatehén színű háza amit 8 km-re a falutól mindenki lát, pedig erdő takarja... Az aztán príma ehhez a napraforgósárgához mérten...

Nekiültünk vacsorázni, végigdícsérte a menüt, dagadt a mellem hogy igen végre eljött az én időm, büszkén, mégis hetykén megjegyeztem hogy ezt én a két kezemmel (vállon veregettem és megöleltem magam) csináltam mama!

Mondjuk sótalan 

Úgyhogy feladtam. Nincs vendégség. Senkinek. Főz otthon mindenki, megeszi, aztán örül magának és még csak elköszönni sem kell.

Egy texasi férfi, Colby Watson azt állítja, hogy miután megvásárolta Gwyneth Paltrow híres/hírhedt „Ennek olyan illata van mint a vaginámnak” fantázianevű gyertyáját, az üzembe helyezés után az felrobbant, és akár meg is ölhette volna. Emiatt úgy döntött, jogi útra tereli az ügyet. 

A férfi állítása szerint még januárban vette meg a terméket, de csak februárban használta először, amikor időrendben az alábbiak történtek:

• A gyertyát az éjjeliszekrényére – egy vízszintes felületre – helyezte, 
• semmi nem volt a gyertya közelében,
• nem volt nyitott ablak vagy huzat a hálószobájában,
• a gyertya körülbelül három órán át vagy kevesebb ideig égett,
• hirtelen lángba borult,
• nem sokkal később pedig felrobbant,
• amitől az egész szoba füstben úszott.

Igen, ám, csakhogy a gyertyák leírásában szerepel, hogy 

LEGFELJEBB KÉT ÓRÁN KERESZTÜL LEHET ŐKET EGYHUZAMBAN ÉGETNI. 

Viszont Watson szerint ez nem elégséges figyelmeztetés, és nagyon veszélyesnek tartja a terméket, így ő és több áldozat is másfél milliárd forintos kártérítést követel a cégtől. 

Hát ki ne akarna Gwyneth Paltrpw pina vedzsájná illatú gyertyát? Ide nekem vagy 8-at legalább. Rakok még a fürdőbe meg a gyerekszobába is! Had érezzék ők is milyen a konzervált sunaszag! Még a nagyi is szereti! 
Gwyneth-vel is elbeszélgetnék a dologról hogy normális vagy-e édes lányom? Mi lesz a következő a segg vagy a hónaljszagú illatgyertya amit a nép tud pörköltszaftos asszonyverőben szagolni, ettől magát at átlagnál jobbnak érezve, netán kizökkenve a hétköznapok derűs taposómalmából.
Aztán a fiatalemberrel is megbeszélném a dolgot hogy ha rá van írva hogy 2 óra, akkor mi az ami nem sikerült ebben? Annyira bekábult tőle hogy folyó nyállal, habzó szájjal nézte ahogy lángol és hagyja magára robbanni, mert így olyan mintha a fejéről le tudná nyalni a hírességet?

Gyermekeim az Úrban... Legyetek észnél mert baj lesz.

Egyszer már értekeztem Warhammer témában, most megteszem újra. Ki is festem a kis figurákat a játékhoz, mert ez kell a lelki békém eléréséhez. Sokszor ez nem megy egyszerűen, mert:

A múltkor nem ugyanilyen volt? Mit kell rajta nézni?

Gondolkodsz a váláson, majd leteszed a figurát és kidöntöd vele újra a Nuln oil-t. Itt már bassza meg mindenki, főleg a festékgyártó. Teszel mégegy ecsetvonást és újra megmutatod hogy na látod már?

Igen!!! Az a kék!

Igen, az zöld és az előbb azt kellett volna látni.

Itt kapod el az éppen boruló Nuln Oil-t, viszont a festett figura leesik.
Itt jössz rá hogy nem ér ennyit az egész, a maradék Nuln oil-t kilocsolod a figura köré és meggyújtod. Aztán rájössz hogy az akril nem ég. 

A gyerekekkel sokszor játszunk mindenfélét. Az csak egy dolog hogy mindkettő elver nyuszis társasban mint jég a parasztot... De még csak oda sem figyelnek igazán, én meg koncentrációm koncentrátumát adom a dologba. Nem értem egyszerűen azt sem hogy a Ki nevet a végénben ami annyi taktikát igényel mint a homokozás, miért tudják mindig az én bábúimat kiütni. Aztán dobnak egy tripla hatost és nyernek.

Egyedül a Fekete Péterben, ami mellesleg egy szerencsejátékipari szétkent kula, tudok nyerni mert szerintük az nyer akinél a Fekete Péter marad. 

Ezek után jön a méla fél óra, csendespihenő amit ordítva tölt mindenki és zokogva. A szoba mind a négy sarka foglalt, mindenhol zokog valaki.  Ha ezzel is végeztünk, néha kocsival megyünk valamerre. Ekkor a gyermekeim kérdeznek. A "miért?" ördögi köre egy dolog. Azzal meg Lehet őket zavarni, ha visszakérdez az ember hogy "miért?". És itt jön a mazsola és az eper a kérdések csokimázára:

"Apa, mit látok?" 

Nehéz elmagyarázni hogy mögöttem ültök, azt sem tudom nyitva van-e a szemetek éppen... Igen, egy alkalommal 10 percet barkóbáztunk hogy mit láthatott, amire kiderült: csukva van a szeme. Itt éreztem úgy hogy, ez igen gyermekeim. A pont a tiétek ezúttal, de visszavágok mint a Birodalom!

Pár évvel ezelőtt a karácsonyi időszak közeledtével (itt most elveszítettem az érdeklődők azt a részét akik politikát akartak, pedig még az is lesz!!! izgalom, borzongás) 2 dolgot határoztunk el. 1: veszünk egy új tv-t, mert ami van olyan régi hogy nem fekete-fehér hanem csak papírra rajzolt képeket ráznak benne. Szar volt így a Star Warst nézni, de a földrengéses dokuknál megvan a szinkron pillanata. 2: Időben veszünk fenyőfát. November volt szóval tényleg nem voltunk elkésve. Elmentünk a helyi Karácsony boltba (mert van ilyen, nem, nem politika) és kivilágításokat nézegettünk. Ekkor életem párja megragadja a karomat és remegő hangon megkérdi hogy mi lenne ha tennénk valamit a bolygóért mi is? Éreztem hogy ez csapda...

És valóban az volt. Félve mondtam hogy naná, a bolygó mindenek előtt. Mutatott egy műfenyőt. 3D-s, többféle színben, műanyag, nem papír, nem hullatja a levelét (ezt a műfenyővel kapcsolatban azóta sem tudom hova tenni). Mindketten oda voltunk az örömtől. Pont ilyet akartunk mindketten. Mondom mennyibe kerül ez nekünk... potom 130e JMF. Gott sei Dank ez pont annyi mint a tv. Elkönyveltem hogy ez kemény év lesz annak aki műfenyőt akar, de segáz a tv-n biztos találunk róla műsort. 
Mondanom sem kell nem így történt. Utólag kiderült, a gyerekek számára is hogy az angyal hozta a fenyőt, berakta a  minimum 70 kilós megfoghatatlan valamit a kocsijába, sírt hogy ő a tv-t akarta hozni és összerakta nálunk a fát. 

Igazi csapatmunka volt. Amikor végzett az angyal megivott volna egy sört, de nem volt a hűtőben. Az angyal szomorúan lefeküdt aludni.

 Pár éve buszos túra keretében Nagykanizsa felé haladtunk ha nem csal az emlékezetem, bár ennyi év távlatából ez már homályos kissé. Mindenki kis barátja mellé igyekezett ülni, egészen olyan volt mint egy osztálykirándulás. Csak ott legtöbbször megmondják hova  mész, mennyit leszel ott és mi lesz a dolgod egészen pontosan. De ezen a ponton még úgy érezték ez nem a mi dolgunk.
Egyik kedves kis barátom időnként fel-fel ugrált a buszon ültében, mondhatni szurikátázott. Egyre többet csinálja az ember, mondom ez nem normális. És megint és megint. Amikor azt hinnéd befejezte, újra felugrik. Mondom, baj van? Nem, csak akárhányszor felállok az ülésből mindig ott az a furafejű csávó aki figyel. Integettem is neki és visszaintett! Várj csak... Az a hülyegyerek aki mellett ott áll a haverja és próbálja kideríteni hogy azért hülye mert napszúrást kapott, vagy csak ivott. EEEEEGEN... A tükörben nézte magát.

Aztán beköltöztünk egy szállásra, ahova máskülönben a csövesek nem mentek volna be, de gondolták a mi fiaink kemények mint a guttalaxra evő embertársunk. Már 2 hete be voltunk zárva, csak dolgozni jártunk ki. Ekkor a vezetőség feldobta lehetőségként a boltjáratot. Noé bárkájára nem volt ekkora tülekedés, pedig kb ugyanennyi múlott rajta. Egyik későn eszmélő kis társunk felült, ú mondom ez megvilágosodott, majd a következő beszélgetés zajlott le:

- El van már döntve ki lesz kimenve mindenki? A boltba.

- (velőt rázó röhögés)

- Én értem...

- És mit jelent?

Ezt nem tudtuk meg, mert navajo kódfejtőnk álomba röhögte magát.