Nem is tudom milyen cifra káromkodással tudnám kezdeni a reggelt. Reggel az ágyból kirobbanva, mint a szocialista forradalom, csipától és álmosságtól csíkra nyílt szemmel csoszogtam a hajnali kávém és cigim felé. Miközben ezen létszükségleteimnek hódoltam gondoltam bekapcsolom a tv-t hagy zörögjön, három zenecsatorna közül valamelyik csak szolgáltat valami értelmeset a kora reggeli órákban. Én kis naív...
Volt ott minden, ami szemnek, szájnak és hallószervnek hányingere. Az első aki feltünt az valami csühös?, csofi?, jah meg van csifó. Ekte ungárise csaje ugrál egy honkongi akciófilm díszletei között, valami zagyvaságot énekelve. Na mondom király nézzük a következő csatornát...
Na ott sem kellett sokat várni, hogy feltünjön hazánk valamelyik popüdvöskéje, még pedig Barbeeeee, vagy mi a nyavaja. Na ennél tényleg nem tudtam már köpnyi, nyelni. A dalszöveg kuszább volt mint a betűtészta cselekménye, kiegészítve ákom-bákom rímekkel. No mondom nem lehet, hogy bennem van a hiba és korán reggel félrehallok? Nézzük csak meg milyen dalszövegek vannak, hátha kiderül, hogy csak én vagyok túl egyszerű teremtés, hogy hallás után felfogjam. Google a barátom és máris özönlöttek a jobbnál jobb dalszövegek. Hát rájöttem, hogy mégsem én vagyok a hülye.

Volt pár nap még az elején
De ő csak is az enyém
őriz, véd aki menedék
Sodor úgy süvit a szél

Vagy én vagyok ideológiailag képzetlen Virág elvtárs, vagy tényleg nem látom benne a szövegösszetartó erőt. Ez egy szép példázat arra, hogy valaki betévedt irodalomórára és megtanulta, hogy az a vers, amikor a sorok nem érnek végig a lapon és helyre közre rímel is.
Ákom-bákom, hol a lapátom? Figyelitek megy ez mint az ágybavizelés...

Borzongás a testben, (félelem)
Hogy végleg foglyul estem. (mit tegyek?)
Nem tudom, mért is félek, (rettegek)
Ha itt vagy, úgysem érnek el. (ébressz fel!)
Csak egy csókkal ébressz fel!

Ajnye, itt azért már bonyolultabb a helyzet. Nem csak rímel, de helyenként még pontot és vesszőt is raktak és még zárójelben is vannak szavak. Húha! Shakespeare húzzon a rákba, Villont tényleg lógassuk fel, József Attilára meg tolasson vissza a vonat, mert mit nekünk irodalom, mit nekünk versírás.

Itt már abbahagytam az olvasgatást, mert rájöttem, hogy felesleges volt évekig bújni a könyveket és bármilyen gyengédebb kapcsolatot ápolni a irodalommal. Elég a zenecsatorna és akkor lehetek akár valóságsóóó sztár.

De ami végül ami igazán fejbe vágott, az egy hirdetés: milyen legyen Márk halya a következő klipben? Én hasonlóra szavaztam volna, mint Jimmynek volt az utolsó földi napján, olyan szépen belőtt, de Balázs kolléga adta meg az igazán jó tippet: középen szívlapáttal kettéválasztva...

Na szumma szummárum, izlések és izléstelenségek, mindenki azt hallgat amit akar felőlem, de miért van az, hogy a popslágerek kilencvenkilenc százaléka semmi értelmesről nem szól, ha meg igen, akkor az a véletlen műve? És miért van az hogy a semmiből előkotornak valakit, majd Tupirka módjára meg...koreografálják, majd nesze nektek zene, popidol? És eszik mint a kacsa a hokedlit, kicsit fintorogva de nyeli a nép...
Egs...

Címkék: zene vélemény idióták napi mocsok bulvárkomment

Először is jöjjön a jósok, urológusok és egyéb sarlatánok által kedvelt szaknyelv:

"A Hold ma még a Bak jegyben jár, szextilben áll a Nappal. A lelkesedésnek azonban lehet egy olyan hatása, hogy nem gondolunk igazán bele, hogy kinek mit igérünk, ezért jóval afelett vállalhatunk, mint amit teljesíteni is tudunk."

Ugyanez konyhanyelven:

A Holdat ma nehezen látni mert eltakarja valami kecske ami szexel a Nappal. (hogy nem ég le neki a kukija???) Ez majd nekünk jól lelkesedést fog okozni, ezért ma sokkal-sokkal több marhaságot fogunk csinálni mint egyébként. Szóval felelőtlenül ne ígérjünk senkinek szívlapátos kezelést! Ha meg megígértük tartsuk is be!

Szaknyelv:

"A Hold ma még a Bak jegyben jár. Az élet minden területén jellemző lehet ránk a visszafogottság, a megfontoltság. Ez legtöbbször azzal jár együtt, hogy lassabbak leszünk, mint más napokon. Nehézkesebben reagálunk, így megnőhet a figyelmetlenségből, szórakozottságból eredő balesetek veszélye. Kerüljük a hirtelen mozdulatokat, ha autóba ülünk, próbáljunk meg óvatosabban vezetni. Válasszunk erre a napra olyan mozgásformát, melynél nem annyira a dinamizmuson, gyorsaságon van a hangsúly. Ez a nap tökéletes arra, hogy kipróbáljuk a lassabb, finomabb, erőt és kitartást igénylő sportokat, mint amilyen a jóga vagy a pilates."

Konyhanyelv:

Az a kecske még már a Holdat is szexeli. Olyan lusták leszünk hogy arról álmodunk majd hogy alszunk. A szánkból kimászó megalvadt tej gondolkodásra késztetheti a munkatársakat életfunkcióink mibenlétéről. Reflexeink olyanok lesznek mint a döglött macskáé, a hülyébbek könnyen levághatják kezüket akár egy zsömlével is.
Javallott mozgásforma: az ágyban jobbról balra fordulás majd vissza.
Ajánlott sportok: zsebhoki.

Címkék: ajánló horoszkóp napi mocsok

Kora reggeli helyzetjelentés

 2008.11.03. 07:55

Hát megjöttem kedves barátaim és kötekvő köcsögök! :)
"Mi enyém nem lehet másé se légyen pusztuljon ami él!" ez a mai napra szánt mottóm, de lehetne azi hogy "Kapjátok be gyíkok én leléptem..."
Reggel magamtól keltem semmi Dart Véder, ki is ütöttem volna a kis mocskot ha meglátom. Múltkor a szekrénybe bújt azt onnan szörcsögött. Kezd sok lenni már... Eltökélten próbáltam magamra erőltetni a ruháimat amit egyes testrészeim meggátoltak merevségükkel valamint azzal hogy a nadrágon nem volt nyaki kivágás rész. Édesanyám benyitott és közölte hogy az úgy nem lesz jó... Mondom nemá... De azért sikerült véghezvinni az öltözés bonyolult folyamatát és elmentem mosakodni. 3 db fültisztító tört bele a fülembe... 3... Hát a teszkónak a jó édes anyját keresse már fel valaki szívlapáttal a kedvemért! Segáz ezt még túl lehet élni, nekiálltam borotválkozni. Mondanom sem kell mi lett a végeredmény szerintem. Az arcszesz csípett de mocskosul! Még jó hogy nem kell az arcomon kívül mást borotválni... egy óvatlan pillanatban tuti lecsaptam volna a farkamat is már :P De kitartó partizán lévén ezen is túllendültem és lerobogtam a pékségbe venni kaját melóba. Mondom a nőnek "kérek egy vaníliáskroasszont" erre nem hogy adna egyet hanem kijavít és visszakérdez hogy "egy vaníliáskroásszánt?" Nem a jó édes anyádat korán reggel minek kötekedsz???!!! Aggyad mee nem leszünk jóban... Mindig ezt csinálja velem. Ha túrósbatyut kérek kijavít hogy túróstáska.
Robogok haza, cuccokat felkapom irány a busz. Buszos kalandokról már meséltem, úgyhogy ezt most nem taglalom hogy a sofőr hány oldalról óhajtotta látni a bérletemet.
Jóétvágyat kívántam neki majd elindultunk. Az még oké hogy eszik menet közben... de amikor a kormányról söpri a morzsát harákolva akkor ne akarjunk már az árokba menni!
Olyan volt mint amikor a világ legdagadtabb vízilova egyszerre vezet és hány közben meg veszekszik az utasokkal.
A lényeg hogy egyben ideértem dolgozni... és ez még csak a napom eleje XD

Címkék: vélemény ajánló helyzetjelentés napi mocsok

Boci, boci tarka...

 2008.11.02. 21:27

Az Indonéziához tartozó Bali szigetének lakói egy csónakhoz kötözve kivonszoltak a nyílt tengerre egy vemhes tehenet, mert korábban egy idős falusi meghágta az állatot. A parttól három kilométerre sorsára hagyták.

Hát ez gyönyörű. Most komolyan erre annyira mondani kéne valamit, hogy az valami hihetetlen, de semmi frappáns nem jut eszembe. Talán egészségükre. De azért nézzük egy kicsit mélyebben az ügy és a tehén mögé.
Alapvetően már azt hátba kéne csapkodni péklapáttal aki teheneket toszogat, de nem azért, hogy bemenjen tövig, hanem mert beteges. Értem? Tehenekkel üzekedni rossz és pont nincs tovább.
Bár egy-egy átmulatott éjszaka után az ember ébredhet tehénnek látszó humanoid mellett, de az legalább emberszabású helyre-közre.
Csak azt nem értem miért szerencsétlen tehénnek kell ezért bűnhődnie. Vagy lehet hogy ő volt az aki galád módon elcsábította a kisöreget? Megeshet! A tehenek már csak ilyen aljasok tudnak lenni, vagy egyszerű szerelmi háromszög? No ennek utána kéne még járni...

Címkék: hülyeség napi mocsok bulvárkomment

Balázs atya visszatér...

 2008.11.02. 14:49

Üdv néktek ismét feleim! Visszatértem közétek, és jelentem amíg nem voltam jól szórakoztam :) Kikapcsolódtam menekültem az agyhugykövet okozó dolgoktól. De most ha már itt vgayok, felvilágosítalak titeket a szexről is, és bármiről amiről kérdésetek van :)

Címkék: ajánló web

A gyóntatófülkében...

 2008.11.01. 19:27

A katolikus pap egy gyóntatófülkében csábította el az 50 éves, akkor válófélben levő nőt, majd hét hónapon át segítette át válásának traumáján, némi Viagrás segédlettel.

Ajnye mik vannak. Már a kisfiúk nem is jók? Hogy változik a világ. Nem tudom mi ezzel a gond. El bírom képzelni, hogy a hancúrozás hogy épül fel: petting aktus majd utójáték gyanánt gyónás. Vajon az atya imájába foglalta a potenciát? "Mi atyánk ki vagy a mennyekben szenteltessék meg a te neved, legyen meg a te akaratod és az én cerkám keménysége...Ámen"
 

Címkék: fájdalmas bulvárkomment

Újabb gyöngyszemmel bővül interjúsorozatunk, ezúttal alliterációt kaptok el és faggattuk ki, aki nem vette valami komolyan kérdéseinket, ezért ejnye bejnye, de azért szeretjük. És még senkitől nem kaptunk olyan kedves levelet mint tőle...

Hogyan keveredtél a blogra?

-A maunikasót nyomtam bé a gugliba oszt ti gyüttetek ki, amikó kommendálni akartam (jajjaznemisaz), hogy ez kész agyhúgykő ez a só vaze. A gugli meg rábukott az 'agyhúgykő' szóra.
Émmeg rátok.

Nyugodtan bevallhatod, ha valamilyen beteges dolog után kerestél, csak magunk között vagyunk...

-Beteg nem vótam mostanság, csak a kandúr macskám akarja betegesen meghágni a másik kandúrmacskámat, gondolom, játszásibó, merhogy még gyerök mindkettő, de hát amiket itten nálatok óvasok, én már semmin nem csodákszok.


Milyen jellegű posztok ragadtak meg?

-A posztgraduális dógok -mer megin a guglit híttam segíccségül a poszt szóra-, de annyi tanálat gyütt ki, a fene nem gondolta vóna, hogy ennyi poszt van a világon vagy mifene.

Mennyire van szerinted szükség a szexuális felvilágosításra?

-Arra különösen szükség van én mondok, mer ennyi szegény, tudatlan gyermek nem termett mostanság, akik azt se tuggyák eszi-e vagy isszák a gecit, meg mire való a jóóó pina (ha már farokkal verte meg őket a jóisten bárcsak ő verné), ha meg lyány a nyomorútt, ammeg azt se tuggya, mivégrefel van a rántás. Ezé nem tudnak egy köménymaglevest se berántani. Mer a köményről is csak a fasz jut eszükbe a csunyaszókat maj kisipoljátok.

Neked esetleg valami probléma, amit orvosolni kéne hatalmas szaktudásunkkal?

-Orvosolni, az jó vóna a doktoruraknak, példájul a magasvérnyomásomat meg a intelligenskontinens nyavajámat mer becsöpög má, ha naaagggyon röhögök itten ez ódalon! Oszt csupa húgy má a forgószékem na eztet orvosoljátok la!

Mi a véleményed az új kabalaállatunkról? Hogy tetszik?

-Mék? A lapát?
Behesszeltem én aztat a kabalaizét vagy mit, de arany bogaraim, ha ti avval valaha is trágyát hajigáltatok, én megnézném, meg biza, hogy hogyisvanaz. Mer hogy tökéletesen megfelel mindenféle baráti hátbaveregetésre és egyéb nyalánkságokra az egy dolog, de avval még ükapám se lapátolt trágyát soha. Lévén nem lehet vele. Nomindegy. Nekem speciel teccik, különösen a "SZÍV" szó benne. Az ollyan romantikus.

Milyen a kapcsolatod az ufokkal? Raboltak már el?

Nem, nem raboltak.
Én hívtam őket a 91,3MHz frekvencián (anyámmikettudok), hogy ugyan vegyük már elejét mindenféle csúf rablásosdinak, menek én magamtó is, csak gyüjjenek értem, mer a zutazási igazolványomba vészesen fogynak a karikák, oszt ha ők elvisznek úgy, hogy nem számíjják be a kilencvenszázalékosba és nem pecsételik le a dufla köröket, akkor futhatunk egy-két köröket.
Kaptak is az alkalmon üstöllést még akkor éjjel, oszt el is vittek -grátisz-, de a bánat tuggya mé, óra múlva vissza is dobtak a zágymba. Nem köllöttem nékik valamijé. Pedig teli torokbú elhúzattam a cigánnyal (tudom hogy az vót mer a többi ződ fénybe foszforeszkált, emmeg hótt barna vótt az istenadta meg valami bazseva is vótt a csápjai közt) hogyaszongya "Lemegyeka lemegyeka pince fenekéé-é-re!"
Ennyit a hülye botfülű uffókró. Hogy én má ezeknek se köllök.
Az ízegyemeg a bumfordi homlokukat.


Félsz a sötétben?

Én nem félek a sötétbe.
Én világítok, vazz!! :))

Van valami olyan kérdésed, amire mindig is szerettél volna választ kapni, de sosem merted megkérdezni?

-Hjahh....egy kérdés már csecsszopó (mondom, CSECS!) korom óta báncsa a zagyamat, de mivel soha nem mertem megkérdezni....
-mitisakartam-
ja! mosse merem.

És valami kérdés felénk?

-Van.
Ha nem túl indisz(krét)ponális....
Az "Oldalkereső" című kínrímeim.
Hogy fellöknétek-e ide. Ja, kérdés.
Ide?
Mer ússe óvas itten verset senki emberfijalánya...
Hát aggyunkmá a zirodalomnak!!

Puszi néktek és kívánom, hogy soha ne kelljen agyműtétet végrehajtani EZEN a blogon!!!!

És persze kirakjuk a versikét kerítünk rá sort :-) És kisasszony több komolyságot kérem szépen :-)))

Címkék: kérdés

Már-már azt lehet hinni, hogy kifogyunk a kérdésekből, de nem. Minden nap fedezünk fel olyan embereket, akikre jótékonyan borult rá a szellemi sötétség, betakarva életét, ebben igyekszünk fáklyalángként tündökölni. No nézzünk egy pár kérdést.

Milyen az orális szex? Ott is kiverheti?
Hát igen ez egy komoly probléma, komoly kérdés. Orális szex közben vigyázni kell a lovakkal, mert a törvény tiltja, hogy kiverd neki, de ha fogazol kirúgja...

Befolyásolhatja-e a pattanásokat pubertás korban a maszturbálás?
Valahol ki kell jönni a felhalmozott spermának. Ha nem csinálod napi 50-szer, akkor a bőrödön fognak megjelenni a nyomai, ha csinálod, akkor meg a kezed kezd el remegni. A döntés szó szerint a kezedben van.

Hogyan lehet teherbe esni, ha a pasi időbe kiveszi a péniszét, és nem élvez a csajba?
No ez egy komoly kérdés. Talán ha mondjuk beléd lapátol 2 liter pupák pék gecit, vagy nem is tudom. Talán ráveri a csizmára és seggbe rug vele.

Címkék: szex felvilágosítás

Közösségi villámposzt!!!

 2008.10.31. 21:56

Kedves, drága virágzásaim köszönjük a beküldött leveleket, de az elmúlt napok eléggé besűrűsödtek, de a hétvégén igyekszek mindegyikre válaszolni, illetve publikálni, nem feledkeztünk el róluk és rólatok.

Címkék: agyhugykő

Műsroszerkesztők fákkáp!!!

 2008.10.31. 21:40

Fekete Dákó Pákó a meglepetésszereplő a Celeb vagyok ments ki innen című műsorban, olvasható minden magára valamit is adó hírportálon. Kezdem azt hinni, hogy most már tényleg lamantinok hordják össze a műsorötleteket a TV-nél. De azok közül is a hülyébbek. Hofi bácsi szavaival élve: nincs olyan műsor, ami azokat is érdekli, akik időben elvégezték a nyolc általánost?
Hát nincs. Mi lesz a következő lépés? Kiszel Tünde, Annácska, Pákó, Győzika és a többiek szellemi vetélkedőben mérik össze tudásukat a Napsugár óvoda középső csoportos növendékeivel. Kiélezett, komoly küzdelem, kik kerülnek ki győztesen?
Tuti kellemetlenebb lenne, mint egy rektális lázmérés.
Inkább nézném az amőbák, vagy a növények szexuális szokásairól szóló realityt...
Kedves műsroszerkesztők fákkáp!!!

Címkék: napi mocsok bulvárkomment

ájmlávinit...

 2008.10.31. 21:17

Tegnap dicső fővárosunkba voltam üzleti úton. Míg vártam a hazafuvart gondoltam dobok egy-két kergemarhás burgert az arcomba, hogy nőjjön a koleszterinszintem. No hova menjen az ember, nézzünk be a mekibe...
Már maga ez is ritkaság számba megy szerény kicsi életemben, de az arany boltív árnyékában mégis csak jobban csúszik a moslék. Szerencsére kikaptam egy szellemi egysejtüt. Nem állt szándékomban megbonyolítani a rendelést, nehogy fennakadás legyen egyszerűen rendeltem két natur sajtburit, meg egy kis jeget, nyomokban kólával. Megkérdezi drága kiszolgálóm, hogy még valamit kérek e, mondom nem. Az nem jelent semmit, hogy erre vártam legalább egy negyed órát, mikot kiadja akkor megkérdezi, még egyszer, hogy biztos nem kérek hozzá még valamit, mondom csapj hozzá egy fél kiló retket...
 

Címkék: ajánló hülyeség napi mocsok

Fel!Támadás!

 2008.10.31. 21:04

Mint már kiderült a tegnapi bejegyzésből volt egy parányi italozás a blog tiszteletére. De aljas rágalom, hogy rengeteg sört vedeltünk. Mindketten csak egy-egy sört ittunk meg. No jó bevallom egy pár deci erjedt málna és szilvalével le kellett szorítanom a sört, nehogy megártson...
De most már örülhet mindenki, mert

FEL! TÁMADUNK!!!

Címkék: agyhugykő

No mi a fasz van?

 2008.10.30. 23:34

nagy nehezen haza kevredtem és a maligámfok nem gyengén dolgozik. Rá is kukkantottam a celeb életre, hogy mi a rák eszi a drága sztárjainkat. Győzike nem idegbeteg, és tényleg nem csak egyszerű mint az ék, komolyan hozzá képest az egyszerű farost asztallap integrált áramkör, és ki akarják csinálni. Ki nem??? tegye fel a melső végtagját, aki egy dik mán csaje felkiáltásért nem tudnám megütni egy szívlapáttal...
Keleti Györgyi leszbipornós szövegén fellelkesült poénjára Kovi már nyálat termet. Még mindig nem tudom ki a tököm ez a csaj. És hogy az előkerült filmje is csak egy fostartály amiből hiányzik az akció. Hogy ezzel kiheveri a korábbi felzaklatásokat? Lehet, úgyis nyaljberégen láttunk már valami szaftosat....
Kiírták a legszebb szemű celeb szavazást. Jujj de jó, faszom, ennyire ráérnek az emberek? Éd hogy melyik celeb szeme a legszebb??? kurvára leszarom, mind1 majdnem az összes ilyen élőlényszerűség szemét szivesenb látnám egy befpttesüvegben... lehetőleg az asztalomon...

az úgy faszsa lenne

sanda gyanum szerint holnap ezt nem szeretném visszaolvasni de ki a tököm tudj...

Boldog szülinapot agyhugykő!!!

 2008.10.29. 20:49

Mára megélte a blogunk az első egy hónapját. Hát isten éltesse. Pontosan ma egy hónapja került ki az első poszt Balázs atya tollából. De nézzük is honnan jött és mi van most, mi történt ezalatt az egy hónap alatt.

A fogantatás

Mint olyan sok nagy dolog, mint a március 15.-i forradalom, vagy a nagy októberi forradalom ez is egy füstös, sörszagú kocsma eldugott szegletében robbant ki. Éppen mélyentisztelt szerzőtársammal sörözgettünk, és sírtuk ki egymásnak aznapi kálváriánkat és ahogy a falubulikon lenni szokott szó szót követett és már azon morfondíroztunk, hogy a kutyák is leszednének, ha mindez kiderülne. De miért ne láthatna napvilágot, és jött a megvilágosodás: írjunk blogot. Másnap már meg is született az első bejegyzés...

Törzsfejlődés

Ahogy az az embercsemetékkel is lenni szokott, megszületett és nőtt eszetlenül. Jöttek a munkahelyen elszenvedett mindennapok krónikái. A szerény kis életünk élményei, tapasztalatai, amiből az utókor okulhat. Na és persze a kihagyhatatlan celeb világ. Ennek köszönhetően ki is kerültünk az index címoldalára és a legnagyobb meglepetésünkre beindult az élet a blogon. Mialatt a nagyvilág is megtudta, hogy élünk és burjánzunk megszületett első állandó rovatunk is, ami hamar nagy népszerűségnek kezdett örvendeni, mégpedig a Szexuális felvilágosítás...

Egy kis számmisztika

Mint minden ilyen beszámolóban szokás írni statisztikát is, most nem számolom ki, hogy ez mennyi disznósajtban, vagy hány pezsgőspohárnyi sperma, de azért egy kis tényálladék:
171 bejegyzés született ehhez összesen 713 hozzásszólás született. Több mint 5000szer töltötték le csak a nyitólapot...
Emellett számtalan embert, emberszabásút, embertelent és egysejtűt pellengérre állítottunk és küldtünk el a halál faszára. 
Örökbefogadtunk egy túlvilági életformát, akit Ti neveztetek el Leokádiának és azóta saját csemeténkként szeretjük.
Megalapítottuk a Magyar Szívlapátfelhasználók Országos Szövetségét, ahova többen jelezték már, hogy szivesen belépnének...

Akiknek köszönjük

Anyukáinknak, apukáinknak, az igazi és a képzelt barátainknak, a sarki boltosoknak, kocsmárosoknak, sörfőzőknek, a delfineknek. És nem utolsó sorban nektek, akik már lassan a végére értek ennek a bőnyálú bejegyzésnek. Szeretnénk megköszönni a törzsolvasóinknak, akikre büszkék is vagyunk, hogy ennyit bíztatnak, név szerint a teljesség igénye nélkül, akiket kifelejtek azok szóljanak: Fricsek, Fiorentina, Alliteracio, Bogi24, Bluesrocker, Mokuss, Matexe, dex_, Billabong, Tyss, Doom, bbandi, N@gy, Pimp, Drága Didink, és még sokan mások...
Emellett köszönjük, az összes celebnek, médiumnak, mentalistának, aberráltnak, nekrofilnak, szexuálisan felvilágosítatlannak, agyilag selejtes emberszabásúaknak, a három mellű nőnek, meg nem nevezett rejszoló lantművésznek, a kiszívott nyakúaknak, akik nem tudják eltüntetni, a lovaspornó rajongóinak, az ufo kisjézusnak, azoknak akiket nem vonz a mágnes és azoknak is akiket igen, az ízletes spermát kedvelőknek, a maszturbáló kiskölyköknek, és az összes hülyének, nélkületek nem lenne miről írni... 

Emellett személy szerint szeretném megköszönni Balázsnak, drága szerzőtársamnak is...

És töretlenül hajtunk előre...mert ha néha sírunk is az nem a gyengeség jele...

 

Címkék: ajánló web közösségi portál agyhugykő

Már voltak kiragadva kedvenc keresőkifejezések, de most egy szép kis összeállítást kaptok, hogy milyen beteg állatok jönnek ide informálódni, ezúton is küldök nekik egy virtuális szívlapátkezelést...

Nézzük a listát:
közösülés hullával:

Hajrá tesó, csak így tovább még minig, ez már lassan örökzöld nálunk...

benkő rejszol:
Ez most komolyan érdekel valakit??? Ezek szerint igen..

vérfertőzés óvszerrel is elkapható:
Az ellen nem véd...

lovasporno; animálsex irások; talicska aprómajom; hugom+és+az+animalsex;
Hát ez a csokor közel áll a szívemhez, ennyi állat félelmetes

jezus ufo:
aranylaci.fw.hu

egyiket sem vonzza a magnes:
disznósajt és banán, egyiket sem vonzza a mágnes, bár a disznósajtban kétkedek...

ha+lefekszik+velem+akkor+megcsal+e?
az oviban ennek sem a logikus mondatfűzés volt a jele...

galaktikus föderáció blog
Jó helyen jársz, azok is mi vagyunk, csak olvass tovább...

ananászt+eszel+spermád
A spermád az ananásztól okkersárga lesz és rügyezni is fog

kövérnő+nemiszerve
Na ez az ami mindig is foglalkoztatott, hogy hol hajtogassak rajta

csókolózás+spermával
Te megcsókolnál egy gecit???

síkosító+helyett+méz
Jó hogy nem technokol, vagy palmatex

megbaszott+anyukák+ingyen+szex+videoi
Javaslom nézz szét otthon a házi videók között...

Fiú+vagyok+és+fiút+keresek+aki+simogatná+a+meztelen+lábam
remélem egy jól szituált hentesbárddal...

szex+a+nővéremmel
Nincs is szebb a testvéri szeretettől

tampon+van+akkor+is+lehet+terhes
agyhugykő van, akkor is sajt? Na ezt is könnyebb teherbe ejteni mint gondolkodóba

tiz+éves+lány+maszturbál
Ügyes kislány, csak az ovónéni meg ne lásson

Címkék: web beteg pihent

Büszke sztahanovok

 2008.10.29. 17:13

Mint már feltünt a mai nap nem született annyi írás, mint azt már megszokni lehetett. Sajnos ennek az az oka, hogy Balázs is és szerénytelen személyem is nyakig ül a munkának nevezett szarban. Szomorú tény sajnos, de legalább egy-egy plecsnit kiérdemlünk és majd szól nekünk a csasztuska emellett pedig büszkék lehetünk magunkra, hogy (le)építjük a gazdaságot...

Szorgos népünk győzni fog és nem is áll szándékunkban elhanyagolni a blogot, de nehéz a zsidó hómunkások sorsa a sivatagban, de álljuk a sarat.

A rohadt kettébaszott bedörentett kurvaúristenit neki... Ez a véleményem erről a napról. Reggel felkeltem, eljöttem dolgozni. Eddig ok. Aztán elkértem magamat a főnöktől hogy elmehessek az iskolába mert kötelező megjelenés van ellenőrzés miatt. Odaértem 10-re. Az új anyagról lemaradtam természetesen, majd helyetfoglaltam és vártam az ellenőrzést. 11 óra... semmi...
12 óra... semmi...
13 óra... lófasz a seggetekbe nekem dolgoznom kell. Megkérdezem el lehet e jönni mert nagyon kéne... Azt mondták hát hogyne persze ha szerzek orvosi igazolást... Baszná teherbe a ló a nyüves pofádat te nyomorék! Honnan szerezzek neked orvosi igazolást barátom ha ott állok veled szemben????????
Otthagytam őket a francba jöttem vissza dolgozni... De tudjátok mi a legjobb? :D Délután megint mehetek vissza mert ugye délelőtt lemaradtam az új anyagról és azt most délután adják le ismét...

Címkék: vélemény beteg idióták agyhugykő

A szomorú szamuráj leszámol

 2008.10.29. 08:12

"Kozsó úgy érzi, veszélynek teszi ki magát azzal, hogy elutazik a Sztárok a fejükre esnek című műsor forgatási helyszínére, ezért a biztonság kedvéért megírta a végrendeletét. Az énekes a TV2 Aktív című műsorában beszélt arról, alapvetően ha le kell győznie az oroszlánokat, akkor legyőzi, és ha elefántok közé kell feküdnie, azt is megteszi, de a repüléstől oly mértékben fél, hogy jobbnak látta, ha gondoskodik ingóságairól. Mint elmondta, a vagyonát a szülei, a kedvese és a lánya öröklik majd, ha vele bármi történne az afrikai expedíció alatt."

Magát teszi ki veszélynek? És velünk mi van? Az a sok évi megrázkódtatás amit ő nyújtott a különféle bandáival és dalaival a gyanútlan közönségnek? Velünk mi van? Rendben írjon végrendeletet de sírva kérem ne valami új fiúbandát vagy a hajtincsét hagyja az országra...
Ez meg hogy oroszlánokat legyőzi? Nevetséges... Az oroszlán csak azért nem eszi meg van ízlése! Nekünk is megtínítják gyerekkorunkban hogy akármit nem vehetünk a szánkba. Az elefántok közé fekvésről sem vélekedek másképp, de ha már megteszi akkor akár meg is ujjazhatná egy... És amitől padlót fog a józan ész az az hogy polgárháborús övezet mit neki, éhes oroszlánok nem érdeklik, elefántok kismiskák a szomorú szamurájnak mert szája egyetlen villanásával felhenteli őket! Én mondjuk nem a repüéstől félnék ha a bantu ulumbulu törzs arra készülne hogy "megdugni fehérember mert kívánni husi..."
Úristen csak most olvasom... Kozsónak van lánya. Bazsi a hegyről itt most nyel egyet és csendben marad...

Címkék: ajánló tv beteg fájdalmas bulvárkomment

Tüncike (ész) smink nélkül

 2008.10.29. 08:02

"Az RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen! délutáni kiadása szerette volna sugallni a nézőknek, hogy választhatják a varróklubot, a könyvtárlátogatást vagy a baráti sörözést is televíziózás helyett. Lilu vendége Zsidek Lázsló, az ízvadász néven ismert vállalkozó és Kiszel Tünde médiaszemély voltak. Az előbbi angolnát nyúzott a vidéki kábeltévéket idéző díszletek előtt, a hal fejét egy deszkára szögelve, az utóbbi ígéretet tett arra, hogy nemsokára bátran smink nélkül jelenik meg a képernyőn. A smink eltávolításának hosszú procedúrája alatt a műsorban Tóth Gabi szülei nyilatkoztak arról, hogy az argentin dzsungelben tartózkodó lányuk miért sír rendületlenül, és közben a hal lenyúzása is sikeresen befejeződött. Kiszel visszatérése után látható volt, a médiaszemély arcán halványabb volt a smink, de a teljes eltávolításra nem került sor. Képet nem áll módunkban közölni az esetről."

Ájájájájájáj! Rossz a sorrend! Kiszel Tündét kellett volna kiszögelni és megnyúzni a halról meg levenni a sminket! Pedig hányszor elmagyaráztam nekik... 
Jól nézünk ki... legközelebb meg majd egy zebrát lőnek le Győzike helyett... végülis mindkettő zebracsíkos, csak a zebrát könnyebb megérteni hogy mit akar mondani.
Az meg feleim hogy Tóth Gabi miért sír szerintem mindekinek nyilvánvaló kéne hogy legyen! Mert egy elfuserált EMO-s idióta. Annyi mód lenne egy esőerdőben hyog végetvessen az életének de semmi... Tényleg meddig tart ott találni egy 8 méteres anakondát aki azt se mondja fapapucs és megeszi őt? Vagy lefekszik egy fa tövébe és reggelre megették a hangyák... Esetleg keres egy erdei törzset akik örömmel feláldozzák őt Ketzalcoatle-nek. (Tudjátok hány emo-s kell egy villanykörte kicseréléséhez? Egy sem :P csak ülnek a sötétben és bőgnek XD) Így viszont csak egyik szeme sír a másik meg haj...
Na és most a megfejtés hogy Tüncke arcáról miért nem tűntették el a sminket teljesen: ez azért van mert Tüncike arca maga a smink. Ha levakarják teljesen nem lesz szája meg szeme, ami persze nem baj de még ijesztőbb lenne ha csak a szemöldökét pattogtatná felénk mint egy ostort...

Címkék: vélemény tv fájdalmas bulvárkomment

Picinyke levél az ebtartóknak

 2008.10.28. 20:07

Kedves kutyabarát fivéreim és nővéreim!

Alapvetően szép és jó dolog az ebtartás és mindennemű állat gondozása, nevelése dédelgetése. Felelősséget, szeretetet, gondoskodást tanulhat, aki ezzel él és ez igazán dícséretes.
Tulajdonképen civilizált emberként szeretek a járdán közlekedni, nem is szédülök rajta és kényelmesebb is mint a dzsindzsásba. Azon már meg sem lepődök, ha a járdán a sötétbe két hülyegyerek robog felém egy pöcsköszörű méretű robogóval, és úgy ülnek rajta mint majom a köszörűkövön, egye fene elnézem neki, majd feltekerednek a fára, ha nem majd segítünk.
De kérdem én egyszerű hernyótalpas jóhiszemű állampolgár, hogy mennyire nehéz elvonszolni az ebet, ne adj isten felszedni a járdára hullatott kutyagumit?
Nem csak azért mert undorító, hanem ha a sötétben valaki arra adja a búbánatos fejét, hogy arra menjen és mivel még nincs villogó tetejü szar könnyen beletrappolhat önhibáján kívül. Ezzel csak annyi a gond, hogy elég nehéz egy 46-os hernyútalpas bakancsból kiszedni, és emiatt egész úton szagolhatja az ember. A másik probléma ezzel az, hogy ha legközelebb feszültebb pillanatomban meglátom, hogy valaki ilyesmit művel, vagyis hagyja hogy legjobb barátja ilyet műveljen nem csak a kesernyés műanyag, gumi ízt fogja érezni, hanem az öleb ürülékét is, amikor a szájába lépek.
Gondolkozzatok el azon, hogy mennyivel könnyebb lehajolni azért a kutyaszarért, mintsem normális plasztikai sebészt találni, aki a hátsó fogaid mögül eltünteti a bakancsnyomot...

Címkék: vélemény örjöngés napi mocsok

Suluj villámbazdmegje

 2008.10.28. 19:04

A mai nap még nem jutottam annyi időhöz sem, hogy ránézzek a blogra és legalább egy értelmes posztot kiizzadjak magamból ne csak annyit, hogy bassza meg a világ...
Ma valahogy úgy hozta a sors, hogy isten szabadságra ment és mindenki úgy érezte, hogy én vagyok a kulcs a problémájára. Magyarul, egy erőteljesebbet fingani sem volt időm, nem hogy kifényezni és beizzítani a szívlapátomat, hogy cselekedjek. Marha boldog voltam. Egyetlen pozitívuma volt a mai napnak, hogy Balázs meghívott egy serre. Akkor tanakodtunk azon, hogy még kit nem bántottunk meg ez sarkalt arra, hogy egy ilyen villámposzt keretében arra jutottunk, hogy elég sokmindenki maradt még, de ne örüljetek rohadékok még sorra kerültök, addig is

anyátok!!!...

 

Folyt . köv.

Címkék: vélemény fájdalmas

Erények villámposzt

 2008.10.28. 14:57

"A lányok szemében mennyire számít értéknek ha valaki nem iszik alkoholt, nem dohányzik, nem drogozik, nem káromkodik mint egy paraszt, nem diszkózik és nem néz pornót?"

Hát kérlek ez biztos erény lenne ha lenne ilyen. Illetve vannak ilyenek is, ők a mormonok és a hullák. Normális ember így nem él :P
Ha ilyen vagy akkor szerintem nézd meg a pulzusod cimbora... Vagy fizess elő a WoW-ra, most jött ki úk kieg...

Címkék: vélemény ajánló beteg kérdés idióták fájdalmas

Gyilkos szemöldök villámposzt

 2008.10.28. 14:44

"Mit tegyek ha nagy a szemöldöke? Van egy lány, aki tök jófej, és elég sokat találkozunk, néha smárolgatjuk egymást, de nem járunk. Tovább lépnék szivesen a kapcsolatban, csak kegyetlen nagy a szemöldöke. Mondjam meg neki? Vagy vegyek neki egy szemöldök kiszedő csipeszt? Mit tegyek?"

Hm... a kérdés nehéz. Véletlenül nem Kiszel TÜnde az? :D Vigyázz nehogy arra ébredj hogy te vagy a Donatella új papája. Amúgy javaslom neked is jószívvel a szívlapátot! Csapj oda kettőt ha ugrálna a szemöldök... utána hidd el nem lesz semmi ilyesmi dilemmád többet. A csipesz jó ötlet viszont túlságosan célzás értékű, ajánlom helyette hogy gyújtsd fel és mondd hogy véletlen volt :D

Címkék: vélemény ajánló beteg kérdés pihent

Csikizés villámposzt

 2008.10.28. 14:37

"Ha egy rossz kedvű embert megcsikizünk, akkor jó kedve lesz?"

Hát nem minden esetben... Attól függ mivel csikized és hol. Ha tollal (nem golyóssal hanem madár) és mondjuk a hasán akkor valszeg jókedve lesz. Ha döglött csirkével a hóna alatt akkor viszont eléggé esélytelen szerintem de egy próbát megér... Még csikizni lehet mondjuk szívlapáttal a homlokát annak aki képes ilyeneket kérdezni és értelmes választ vár...

Címkék: vélemény ajánló beteg hülyeség kérdés fájdalmas

Falusi esküvő

 2008.10.28. 12:27

A rokonokhoz kapcsolódik ez a kis szösszenet is amiben megemlékezek nagybátyám 2. esküvőjéről. Eddig csak 2 volt neki de igazából ki számolja már azt...
Miért is ne pont aznap van amikor nekem programom lenne, de segáz leutaztam énis a 220 km-ert vígan dalolva hogy esküvő lesz juhé hiányzott ez mint kecskének a kés. Kiöltöztünk szépen mintha temetnének minket és megjelentünk. Nagybátyám jóelőre rám bízta az egyik kamera kezelését "mee te tucc kűfődiű" és ezzel otthagyott. Itt azért már éreztem hogy ez sem lesz zökkenőmentes. A templomi rész nem nagyon érdekelt, azt megvártam kinnt, szóval arról nem maradt fenn videóanyag :P Aztán az anyakönyvvezetőhöz menet engem piszkált végig hogy miért nem mentem be... Na ott aztán gondoltam pótolok mindent, rázúmoltam mindenkinek a hájára meg a szemölcsére... Szép az esküvői ruha? :D Jah, de mégszebb lenne nem a hurkákon vetne ráncot... Mellesleg az anyakönyvvezető is meglepődött hogy miért tolom a kamerát a szájába... Valszeg azt hitte fogásznál van mert csak annyit mondott amikor már 3x nem fért oda tőlem a nagy könyvhöz hogy "ÁÁÁÁÁ".
Igazából ez sem tetszett nagybátyámnak dehát van akinek nem lehet a kedvére tenni... Dehát erősek a bántó szavak egy olyantól aki úgy néz ki mint egy szabadnapos pingvin.
Engem mondjuk nem nagyon hatott meg, kamera maradt nálam...
Aztán mentünk a lagziba. Na kérem ebből egy pszihológus vígan megélne. Voltunk vagy 30-an, tehát kis fedettpályás lagzi. Kinnt az udvaron a nagy lagzi vagy 100 emberrel és élőzenével. Nekünk csak CD-ről szólt a hosszú fekete haj... Amikor meguntam kimentem levegőzni mert hogy ott biztos nem hallom majd ezt a remeket. Hát tévedni emberi dolog, a zenekar is ezt játszotta. Végső elkeseredésemben elkezdtem iszogatni, mert jobb dolgom nem volt. A pincérek röhögtek mert azt hitték én leszek az aki majd jól berúg... na ez nem jött be igazán, a rokonság győzött. Elkezdtek táncolni, körebálltak és vonaglottak mint a sztriptízesek a rúd előtt. Mondom mi ez? Király király adj katonát? Már rohantam volna hogy én tutira átszakítom, de megszomjaztam és kértem egy sört attól akit pincérnek hittem. Hát ő nem pincér volt hanem nagybátyám, viszont ivott annyit hogy kihozza amit kértem.
Közben serényen videóztam amit csak tudtam, és nevettem. Talán ezért van az hogy a felvételek 80%-án részegek vannak és a nevetésem hallatszik... Szeretem az esküvőket XD

Címkék: vélemény ajánló hülyeség fájdalmas

süti beállítások módosítása