Amikor azt hinné az ember, hogy a gyerekei nap közben úgy elfáradtak, higy szeptember 14.-én este elvonulnak téliálmot aludni és nem kerülnek elő következő márciusig... Annak van egy rossz hírem. Ez nem így lesz. Hiába a behűtött innivaló, a maró éhség, a vágy, hogy formába öntsük saját gondolataink kifejezését... Francokat, nem csapok be senkit, kőbányai, meg kolbász. De még ahhoz sem fogsz hozzáférni. Gondoltam nekiállok kicsit festeni, miután megfürdettem a gyerekeket, feleségem bevállalta, hogy altat ma Ő. Előkészítettem mindent aprólékosan, festék kimérve, vízzel felütve, modell előszedve, Ecsetet belemártom a festékbe, azon morfondírozva, hogy mekkora szellemi táplálék lesz ez, kikapcsolódás, az ügyességem visszaszerzése... Hát nem. Legkisebb gyermekem felsír. Odabattyogok, rázogatom, aztán kézbe fogvs, újra rázogatpm olyan Antibácsisan, de valamiért nem alszik vissza. Belép feleségem az ajtón, átveszi, int, hogy menjek szellemi táplálékomhoz. Szárnyalok. A festék azóta kiszáradt. Nem baj, teszek ki újabb adagot, felütöm vízzel, ecset belemárt és akkora festés lesz itt, még a festékek oldalán is rajta lesz egy fényképem, ahogy festek. De, az a kép nem most fog elkészülni, ugyanis legnagyobb gyermekem szólít. Rohanok hát, amennyire erőmből telik. Átölelem, megvédem mindentől, de inkább esélyes, hogy Ő védene meg engem. Bealudt, megyek festeni csuhéj! Már az alapozásnak durván a harmada megvan, persze csak azután hogy raktam ki újabb adag festéket, amikor felébred megint. Átporoszkálok újra, feleségem is jön a picivel, aztán ők mennek is. Amikor úgy érzem, a kisasszony elaludt, próbálok szabadulni. Jobban rám van tekeredve mint a futóbab. Próbálom a testek között a marokkót játszani és sikerül! Ám ekkor a nagyfiam fogja át a karom. Lefejtem, aztán levitálva óvatosan, akár egy tolvaj, próbálok kiosonni. Csak beerúgok egy legóba. Azon a kettő méteren a falig, valószínűtlenül sokat pattog és csörög. Már nem is mondok semmit, csak megadóan visszafekszem. Elaludt. E.l.a.l.u.d.t. Mostmár semmi nem állhat közém és a festés közé. Csak az hogy 21:00 van, nem ettem, nem fürödtem. Komótosan elpakoltam... Nekiálltam vacsorázni. Elmerengtem a világbékén. Bacon. Nem a Kevin, csak a sima bacon. El tudná hozni...

Megesett ez az eset is, én mentem szülői értekezletre. Eddig a szülőikkel az volt csak a kapcsolatom, amikor utána el kellett számolni a napló és az ellenőrző közötti különbségekkel és ritkán érték be annyival hogy az egyikről tudom hogy nincs nálam, a másik meg van valahol biztosan. Aztán kinőttem ebből a korból és már semmiről nem is sejtettem hogy hol van, meg hogy van olyan egyáltalán. Egyáltalán milyen ló az ami nap? Felülni sem lehet rá annyira sárga és forró. Kivétel ha egy öregebb napról van szó, mert akkor vörös és törpe. Szóval ovis szülőire mentem. Gondoltam, csak nem lesz semmi probléma, napló nincs, se ellenőrző, házit és jegyeket csak nem adnak. Majd a háttérben csendesen elgyurmázgatok, meg színezgetek. Aha. Pont így történt. Nagyjából, egészen pontosan elsőnek értem oda. Legalább választhattam hova ülök. Elnézelődtem, vártam. Aztán valami morajlást hallottam. Felnéztem és egyszerre jött be vagy 200 nő és 5 lelkes férfi. Gondoltam magamban hogy ez tuti szórakoztató lesz, kár hogy nem vettem be frontint, meg ihattam volna rá például egy kis csavarlazítót, aztán habzott volna a szám mint a csiga amire sót szórunk. Katona voltam... Hozzászoktam, hogy ha valaki beszél, előadást tart, akkor csendben figyelek, elfoglalom magam, jegyzetelek. De ez a 200 +5 ember, többségében egy kiéhezett 3 éves módján viselkedett, aki előtt meglengettek egy szelet csokit. Ha odaálltam volna a placc közepére vijjogni mint egy sziréna, már a mellettem ülők nem hallották volna. Hozzászoktam hogy működő és álló gázturbinákat kiabáljak túl... De, feleségem nyomatékosan megkért hogy viselkedjek úgy mint aki normális, mert a srácokat még szeretné oda oviba vinni. Úgyhogy csak sóhajtottam egyet... Feltettem a kezemet és megszavaztam valakit, valaminek, a zajtól nem értettem miről is volt szó konkrétan. Ha valakinek a kereszthalált szavaztam meg, bocsánat. De az is lehet hogy arra voksoltam hogy gyújtsunk fel minden plüssmackót a MirrMurr csoportban. Csak az egybevont szülőin, 2 oldalt jegyzeteltem, a többség meg tátott szájjal nézett. Gondolom így ég bele az agyakba az infó és innentől nem fognak olyan e-maileket küldeni az élelmezésnek, hogy lemondanám a gyerekek ebédjét... ééééés ennyi... Mi a gyerekek neve, mikor mondja le, vagy akármi bővebb info minek ugye. Amikor ennek az etapnak vége lett, az igazgató megkért mindenkit, hogy a széket amin ült vigye vissza az étterem részbe. Ekkor a szülők néma csend kíséretében huss... ninjafüst. A sclerozis multiplexem, én, meg néhány apuka meg pedagógus maradt pakolni. Na a többiek gondolom azok a fajták, akiknek a háza elé húzol egy döglött lovat, csak annyit mond hogy nem az övé és hagyja ott lebomlani. Ezután jött a kiscsoportos szülői. Ezzel nem voltak gázok, a legnagyobb problémám az volt hogy nem ülhettem hátra színezni és gyurmázni. Skandallum...

Már kifejtettem néhányszor hogy nem vagyok egy séf alkat. Csak néhanap, főzési kényszerben szenvedek, igen, ez olyasmi mint a teljesítménykényszer. Csak rendre nem sikerül megugrani a szintet. De, ez nem tántorít el, rendszeresen megpróbálom. A gyerekek már a sarokban zokognak ha azt látják hogy az edények közelébe megyek. Nekem egyébként ízlik amit csinálok. Nekik meg még nem elég kifinomult az ízlésük. Gordon Ramsey leborulna elém. De vannak ugye akik ezt nem így gondolják és elküldenek boltba, hogy ne legyek láb alatt. Szeretek boltba járni, mert ott mindig történik valami érdekes ami agyhugykövet okoz. Legalább egy-egy beszélgetést elkap az ember és megnyugszik hogy nemcsak ő nem tudta hogy a patiszon egy létező dolog. Elsőre nem hittem el, inkább hangzik valami svéd focistának vagy nemtudom... Néztem lelkesen a bevásárlólistámat, közben piruetteztem az emberek között. Nagyon kerestem a darált mákot és arra kellett jutnom hogy nem is létezik. Csak egy nagy közös tévképzet.
A következő tétel pedig maga volt a wtf fizikai megtestesülése, a csontoshús. Úgy éreztem kiestem a téridő continuumból. CSONTOSHÚS. Tudomásom szerint, ritka az a hús amihez nem kapcsolódik csont. Tudom-tudom, filé... De ez valami farhát szintű dolog lesz. A farhát az most far vagy hát? Benne van e a seggluk? Meg sem lepődnék egy seggluklevesen, a kakasherepöri meg a pacal létezése után. Annyi kérdés szakadt bennem, amikor feleségemet felhívtam telefonon, hogy ez meg mi... Megnyugtatott, a pultban álló tudni fogja, ez így is van kiírva. Hát jó, mennyit vigyek belőle? Számítottam olyasmire hogy fél kg, vagy picit több, de a válasz elementáris erővel ért, 1 db. Darabra mérik, én meg azt sem tudtam hogy ez létezik fogalom szinten. Aki szintén nem tudná, ez egy darab gerinc, hússal és jól meglóbálták hogy melyiket akarom, válasszak. De, lehetőleg gyorsan mert sor áll mögöttem. Igen, több gerincdarab is volt éppen a pultban. Fejemet csóválva átvettem a darabot amivel egy vaddisznót is lehet taglózni. Ebédnél jöttem rá, hogy én már ettem ilyet, ez a hús a húslevesben. De miért nem így árulják akkor? 

A Naturnusz. Egy nem létező bolygó, de akár létezhetne is. A srácok nem voltak oviban, szerény személyem vigyázott rájuk. Gondoltam hogy játszva tanulunk, aztán a nap végén, krétával leírjuk a másodfokú egyenlet megoldóképletét, meg kiszámoljuk a Pí 36. számjegyét. De őket jobban érdekelte hogy "apa, szép napocskát rajzoltunk?" Amúgy szépek lettek, de ha nem a Tatooin-on vagyunk akkor sok. Kitaláltam, hogy leszek én az óvóbácsi, csinálják amit mondok, ezzel jól megölve bennük a kreativitást. Ne jó, legyen inkább irányított kreativitás, az mégsem hangzik úgy, mintha bűntetésből krétázniuk kellene az autófeljáróra. Csináltak szép fenyőket, dombot, meg Barbacsaládot a nap alá. Mondom a folyós mese meg hogy került oda? Hát, arra kirándultak és jött a medve. Kiegyeztünk ebben és annyiban hagytam. Aztán szépen lassan elkezdtek fura dolgok megjelenni, dínók, robotok. Aztán Anya szólt hogy lassan kész az ebéd. Úgyhogy kitaláltam hogy lehet élethűvé és gyorssá tenni a magyarázatokat hogy miért nincsenek már dínók. Kértem egy krétát és rajzoltam egy meteort. Na, az hibának bizonyult. "Apa, a kisgyerekdínók is meghaltak?" Hát, éreztem hogy rezeg a léc, de ebből még ki lehet jönni talán jól. Kivágtam magam azzal, hogy üzemanyag lett belőlük, a csontjaikat meg képzeljétek el sárkánynak hitték régebben. "Amikor a Papi és a Papa kicsi volt?" Véletlenül, "igen"-t mondtam és próbáltam megint menteni: Na, jó annyira azért nem régen. Valahogy éreztem, jobb ha ezt nem mesélik tovább és témát váltottam. A meteor az űrből jött, ahol a többi bolygó is van. Szaturnusz, Uránusz, Neptun, Vénusz, a Plútó az nem, mert nem bolygó. "De miért apa?" Mert túlságosan kicsi hozzá, csak még úgy tanultam hogy bolygó. De van neki egy holdja is ami még kisebb! "Sajtból?" Miért lenne sajtból? "Mert az egerek szeretik." Elmagyaráztam, hogy nem, nem sajt, a mi holdunk sem sajtból van. "Van egy saját holdunk?" Nem lenne rossz, de nem. A bolygóknak vannak holdjai, aminek több is van, az az meteoroktól is jobban védve van. Van olyan is, amin akkora a nyomás, hogy egész picire összenyomna minket, meg mindent. Rövidre zártnak tekintettem a dolgot, megyünk ebédelni. Gyerekek futnak anyához, hogy tudta e, hogy a Naturnuszon, kicsi emberek élnek és van űrhajójuk.
Szóval egy délelőtt alatt sikerült megtanítani hogy létezik a Naturnusz ahol kis emberek laknak, a papa és a papi öregek és van egy saját holdunk. Gyümölcsöző, minőségi időtöltés volt velem. Azt hiszem megyek önként a gyivihez...

A győrzámolyi patika, alsó hangon fura. Aki ismer, már hogy engem, az ilyen dolgokkal hogy udvariasság, meg illem nem nagyon lehet megfogni. Mert végső soron legalább félig-meddig jólnevelt látszatot öltök magamra amikor szocializálódnom kell. Nem szeretek szocializálódni, inkább a betyár miazisten harapjon belém kétszer a műfogsorával. Egyszerűen, nem tudok ebbe a patikába úgy bemenni, hogy ne az legyen a vége, hogy magamban morgok, hogy gyógyszerész diploma ide vagy oda, én most ezt az embert kihúzom a pénztárból és olyan dolgokat művelek, hogy még Andy Warhol sem fogja művészetnek értékelni. Bemegyek, illetve előtte benézek az ajtón és megvárom hogy a bent lévő kijöjjön, aztán megyek be. Nem úgy mintha majomhorda menne be, mindent szarral meg banánnal összekenve, mert az ember elnyomja az ösztöneit. Köszönök hangosan, amire rám néznek és elképedve visszaköszönnek. Már a nézésből érzed a megalázást, hogy a csöves valami faszságot fog akarni, mondjuk ragtapaszba tekert aszpirint, amit a heroinhoz fog feloldani kiskanálban. Nem egészen... 
Néz rám, mintha 3 fejem lenne, majd elmondom mit kérek. Aztán hogy megtiszteljen, hátat fordít és pakolni kezd valamit. Állok ott fagyottan, naivan azt hittem hogy azt keresi amit venni akartam a gyerekeknek. Hát nem. Elment hátra, telefonált egyet. Ránéztem a kis bankkártyámra, a telefonon elkezdtem keresni hol van még közeli gyógyszertár. Már nem érnék oda... Ránéztem újra a gyógyszer nevére ami kellett, most is csak nehezen tudnám kimondani. Aztán megjelent emberünk, hogy "Jónapot kívánok, miben segíthetek?" Kissé deja vu-m lett, szóhoz nem jutottam. Ismételtem amit venni szeretnék és néztem furán, mint a vakond alsóteste a felsőre a fűnyíróval való találkozás után. Az zökkentett ki az időhurokból, hogy fizethettem. Felvettem amit kértem és hazajöttem. Ez 5 napja volt, de még mindig ezen gondolkodok, hogy bunkó lettem volna? De, hát biztosított a figyelméről a rám csodálkozásával. És ez nem az első ilyen wattafák élményem ott. Elmeséltem szépen hogy milyen gyógyszert szeretnék, szakorvos írta fel, megtanultam a latin nevét is, glatiramer-acetát oldat, injekció előretöltve. Erre is az volt a reakció, hogy néztek ki az ablakon. Hátrafordultam én is, hogy ne maradjak már le erről a baszomérdekes valamiről, de nem láttam semmit. Majd közölték hogy rendelnek, csak mondjam meg mit.
Szóval, még oda járok, nem kell annyit vezetnem, nem veszélyeztetek talán senkit... Nem tudom és nem értem mi a tosz van ezzel a faluval. Kicsit olyan mintha valami rossz horrorfilm díszlet lenne....

Mindannyian voltunk már úgy, hogy a legrosszabb pillanatban jött ránk a szapora hígfosás, vagy a pisilhetnék. Nem szégyen nyilván egyik sem, maximum akkor ha egy uszoda rajtkövén engedjük ki a bennünk rejlő szellemet, vagy a gyermekkórház lépcsőjén. De ilyet kultúrember nem tesz. Mégpedig, nem azért mert ennyire nem paraszt, mert amúgy de, hanem mert gyerekkorunkban mindannyiunkba belénevelik azt, hogy ha néznek akkor nem. Más ne lássa a pisilőnket. Nem mintha amúgy veszettül érdekelne másé. Szóval sokakban van ez a pisiszorongás, ami újsütetű dolog lehet. Máskülönben mivel magyarázná az ember az egymás mellett 3 cm-re lévő piszoárokat. Aztán a wc fóbiásoknak van egy másik ága, akik a koszos wc-től rettegnek. Ezzel egyet tudok érteni, én sem szeretek oda egyfajta koszt tenni, amúgy koszos. Volt egy kollégám, neki valami rokona gakarítónő volt, az Ő ars poeticája volt az, hogy "a szar is csak egy kosz". Ezek az embertársaink főleg a benzinkúton, az út szélén és ilyen jellegű helyeken nem járnak wc-re, mert a kakitündérek barna ujjlenyomatokkal látják el a porcelán Mennyországot, meg zöldekkel (ember mi a tosz... Mi van a beledben, hínármező???). Ilyenkor nem kell ráülni, nagy levegő kint, aztán bent meg sietni. Nem a csempében kapaszkodni. De tényleg... Még az ember fülén meg ujjlenyomatán is kaka jön hogy a csempe barna? Vonaton wc-t használni nem szeretek én sem. Ráz, zötyög, időnként a kalauzt meg a becses utazóközönséget is eltalálom. Aztán elmegyek a toalettre, ami már nem olyan mint gyerekkoromban, amikor láttam alul a síneket, meg a bazaltot. Azt amúgy tuti utólag szórják le, a gittek eltakarására. Ezekről a gondolataimról beszélgettem a kedves barátommal, akinek a villamoson az ellenőr, meghitlerezte a száját és meséltem neki hogy középiskolában nem voltam wc-n. Mert nem tudtam hogy van. Harmadikban kérdeztem rá, hogy ha már építészpalántákat képeznek, nem kéne e toalett. Közölték, hogy úgy 60-70 éve van. Gyanús kellett volna legyen így utólag belegondolva. A lányok jártak ki "wc"-re óráról, de azt hittem csak úgy mondják, aztán elmennek cigizni. Hasonló trauma volt egyébként, hogy van büfé. Éppen énekeltem szünetben angolóra előtt, hogy "a szerelem dalára elindult Emánuel", amikor bejött a tanerő hogy fogjam már be, mert a büfés nem hallja, hogy mi kér. Rögtön csendben maradtam, nem tudtam hogy van büfé is... Nem értem rá egyszerűen ilyen dolgokkal törődni. Ha nem viszel innivalót, mert csak a tudásra szomjazol, nem kell wc-re menned. Ennyi a tanulság.

Nem teszem meg, nem kenyerem eszperente nyelven, terjedelmes esszét gépelnem feleslegesen. Ehhem. Elég... A srácok betegek, nem mehetnek oviba. Nem, nem COVID csak mezei ovis kórság, amitől ideális esetben senkinek nem nő ki mégegy keze vagy lába és a meglévők sem fejlődnek vissza. Nagyon... Mondjuk már megszoktam hogy zöld patakokon gázolok át a házban, ha a lányom már több mint 2 hete jár közösségbe, de ezt már ketten biztosítják. Tiszta kalandfilm eljutni a wc-re is. Hála égnek valami szadista állat feltalálta mindannyiónk megmentőjét az orrsziporszit. Már zsebkendőt nem is használnak a srácok csak odamennek a csőhöz, beondítják a porszívót, amit az orrukhoz tartanak. Akkor is ha nincs rajta az orrszi. Minden nem sikerülhet. Ehhez képest én meg attól féltem az elején, hogy kiszívunk a fejükből valami lényegeset és a művelet végeztével nem fognak "c" betűt használni, vagy jobblábon ugrálni. Az elején mondjuk még küzdöttek ellene, keményebb harcok folytak mint a Rambo III-ban meg a Predatorban együtt. Úgyhogy lefogtuk őket, olyan érted jöttünk elvtárs, nem ellened stílusban. Rajtam nem fogott ki, hogy sárral kenték be magukat... nem kell ahoz hőlátás hogy két sáros gyereket észrevegyek a fűben lapítani. A talicska alatt. De még akkor is haraptak, meg csíptek mint a popsztárok a 90-es években, akiknek adtak egy gitárt azzal, hogy ha zenész vagy hangold be. Szóval ez a valami úgy rossz, hogy jó. A feltalálója meg félig a Mennyben, félig a Pokolban van. Időnként meg fordítanak egyet rajta, mert nyársra húzva tölti az örökkévalóságot. Hogy ne ijedjenek meg a porszívótól még akkor sem ha hajnal 2-kor szívjuk a fikuszt, nappal random időpontokban bekapcsoljuk, hagyjuk pár percet csak úgy szívni. Amúgy ennek volt egy elemes változata is. Hála égnek mindössze 8 ceruzaelem kell bele. A másik remek funkciója, hogy elefánt alakja van. Igen... Ennyi. A földről a morzsát nem szívja fel. De amúgy mennyire morbid már, hogy egy elefánt a meghosszabbított ormányával, a gyerekek orrából a sajátjába szívja a fikát? Mint valami rossz albán horrorfilm. Amúgy ha van Albánia, akkor kell lennie valahol Felbániának is... Na most megyek, meg is keresem a térképen.

Gamer az álnevem. Annyira álnév, hogy senki nem tud róla. Pedig közepesen hosszú és rendkívül fájdalmas eddigi életem során már vagy 4 játékot!!!!! végigjátszottam. Sorrendben: Mass Effect trilógia (1-nek vettem), Witcher 3 és Plants vs. Zombies. Az hogy nincs benne több cím, nem rajtam múlt. Nagyon szerettem volna ide írni még a Knights of the Old Republicot, de az ugye soha nem lesz teljes, nem is beszélünk róla, mert fáj mint 48-21-45-56-vagy bármelyik év a honfoglalás óta. Ezeken felül, rengeteg játéknak álltam neki, de úgy voltam vele, ezeket kár volt még letölteni is, nemhogy megvenni. Erre én letöltöttem, meg még meg is vettem. Prafó. Viszont voltak barátaim akik indokolatlan, horribilis összeget költöttek gamer laptopokra. Aminek a kijelzőjét bárhonnan nézed, nem fog csillogni. Ez pedig azért jó, mert sokan játszanak úgy hogy a fejük nem is néz a monitor felé. Oh, wait ... De nincs igazam, vokt egy kis barátom aki egyszerre olvasott a könyvolvasón, játszott a Padphone-ján és laptopozott. Csurom vizesen, egy szál alsógatyában az iroda közepén. Aztán jött a főnök, akit emberünk felháborodva fogadott, hogy ő csak szárad. Végülis igaza volt, én sem szeretem ha a fürdéssel sürgetnek. Emberünk egy igazi gamer... Tableten és telefonon is. Amúgy játszott ő is a Mass Effectel. Mindent aprólékosan végigcsinált, csak hogy az utolsó pillanatban előjöjjön valami opció ami eddig nem, de véletlenül skippelte a párbeszédet. Aztán játszott talán a Dark Soulssal is, ahol egy óriásnőt akart megmutatni, hogy mekkora melle van. Ráközelített, aztán szíven lőtte véletlenül. Nagy volt a pánik, kitépte a dugót a konektorból, aztán rájött hogy akksi van a gépben, aztán azt is kitépte. A telefonos gamerségről, tőlem megszokott módon tömény és sarkos a véleményem. De nem mondom el. Online gaming: na ez annak van, aki egyedül nem tud egy játékot végigjátszani. Nincs de. Biztos jó raidelni a Wowban meg minden, de vegyük tudomásul hogy az egyetlen raid aminek van létjogosultsága, az állatokat öl.

Pár évvel ezelőtt, a vezetőink, abban az élményben és kitüntetésben részeltettek hogy beírattak katonai alap angol nyelvtanfolyamra. Akkor még nem sejtette senki hogy mit indítanak el ezzel, de erre később térek ki. 
Szóval szeptember 1-el beültem az iskolapadba és vártam a tanítónénit. Aki kisvártatva meg is érkezett és rögtön angolul kommunikált. Végül is angol óráról volt szó, de rajtam nem fogott ki. Ekkor már erősen fel voltam vérteződve odafigyelés ellen, úgyhogy intenzív meditálással kezdtem az órát. Egyébként ez később derült ki, de délelőtt 10-ig kár hozzám szólni, kérdezni, akárhogy jelezni. Ezt mindenki tudomásul vette, hogy van itt egy hülye, ez fog elsőnek megbukni. Na ez nem jött be, amikor felriadtam délelőtt 10 körül, már harcra készen álltam. Kiderült hogy még angolul is tudok, amin páran meglepődtek és kérték hogy írjak nekik leckét. Az első 3 ember után aki pórul járt ezzel, nem kértek meg többet. Pedig szerintem isteni tankokat rajzoltam a könyveikbe. Itt egyeztünk meg abban, hogy segítek szívesen, de az én tudásom a saját könyveimbe kerül. Majd egyszer, ha a tankok és repcsik rajzolását befejeztem. Sokszor unatkoztam az órán és ezek a mocskok azóta is röhögnek hogy nem láttam, hogy a kinyitott könyvem lelóg a padról és simán rákönyököltem. Stabil volt mint a magyar Forint. Volt aki erről írt később fogalmazást hogy a szemeim hogy elkerekedtek miközben lezúgtam az asztalról.
Később megoldásra került egy évtizedes rejtély is. Volt egy kolléga aki diplomata táskával mászkált mindenhova. Többen találgattuk mi lehet benne, fontos iratok, rakéta indítókódok, levél Hruscsovnak? Szünetben feldobta a padra, kinyitotta, kivett belőle egy almát, egy kolbászt, egy szendvicset és egy Metro újságot. Egy világ dőlt bennem össze, hazugságnak éreztem az életet és innentől egy darabig csak németül kommunikáltam. 
Néhányszor sikerült a tanárnőt is megríkatni, egészen Jokeresre vagy hollósra folyt a sminke a nevetéstől. Aztán eljött a vizsga napja is Pesten. Írjuk az írásbelit, hát végeztem nem egészen 5 földi perc alatt és 3 óránk volt rá. Szidtam magamban a kurvaeget is hogy mit fogok csinálni, legalább egy sudokut hoztam volna. Ekkor egy lágy érintést éreztem a vállamon. Lenéztem a plafonról az érintés gazdájára:
- Baj van? - kérdezte.
- Öööö, nem, végeztem.
- VÉGZETT?????!!!!
- Végeztem.
- Nézze át akkor!
- Átnéztem már.
- Fel akarja adni?
- Nem, készen vagyok.
- ...
- ...
- Hát, kimehet éppen...
Úgyhogy kimentem, de vesztemre, bent felejtettem minden cuccomat. Baromi unalmasan telt el az idő addig. Számoltam a téglákat a falban. Részletkérdés hogy burkolva volt a fal. 

Kilapátoltam, vödröztem, öntöttem, kínoknak árjával azt a valag vizet abból a rohadás medencéből. Majd egy hétig csináltam és csak hogy élvezzem, még az eső is esett és amit kimertem, újra visszatöltötte. Olyankor leültem inni egy kávét, ami után szigorúan megjegyeztem hogy finom. Naná hogy az volt, én főztem. Nem tudok rossz kávét főzni egyszerűen. Még a legrosszabb kávém is alsó hangon finom. 
Szóval kiöntöztem a vizet, időszakos vízmosásokat és árvizeket létrehozva. Mázli hogy a szerszámtároló fából van, ezért lebegett a kertben, nem merült el. Kicsit aggódtam amiatt, hogy szétöntöztem nem kevés klóros vizet és kihal minden fű, nemcsak a kertben de a faluban is. Na ez, hála égnek nem történt meg, úgyhogy győzelmet hirdettem. Egészen addig amíg a medencét fel nem csavartam. Ugyanis alatta, illetve a helyén a fű és a föld trágyásodott kissé. Nem nagyon, csak azon a szinten hogy az udvarba ha bejössz, olyan mintha szájonvernének lóseggel és megdobálnának kakával. Két napig vártam hogy majd kiszellőzik és akkor jobb lesz, a szomszédok elteszik a fáklyákat én meg a közeli szántóra tudom fogni a trágyát. Ma van a harmadik napja, hogy szellőzik a föld. Gondoltam kinyitom a kertajtót hogy szellőztessünk kicsit. Hiba volt. Mintha egy tehéncsorda szart volna a nappaliba 3 másodperc alatt. Megőriztem a hidegvéremet, nem szeretem a pánikot. Ha egy nyugdíjas katona pánikol, az azt jelenti hogy felment a farhát ára, vagy a postás eljátszotta a nyugdíját TippMixen. Nem történt ilyen.
Előző nap ahogy fejvakarva álltam a haldokló gyepem mellett, a szomszédok megkérdezték UFO leszállót csináltunk e. Mondtam hogy nem, de ha beállok a kör közepére és énekelni kezdek, biztos eljönnek értem. Amúgy meg így akartuk, így terveztük ezt. Igen... Határozottan így terveztük. Na most megyek ásni és füvesítek... 
Előtte még elmesélem hogy csináltunk komposztálót is. Csudajó, én két kezemmel és apósom az ő két kezével. Építési engedélyt nem kértünk ugyan, de szögeltünk mindent mindennel, ástunk, kalapáltunk azzal a szerszámmal. Azóta oda gyűjtöm a levágott füvet és pimpelgetem a komposzt "edényt". Körberaktam maradék térkővel, azokat felpolíroztam, minden nap letörölgetem. 

Azt hiszem, ez a fogalom egy bűntetés szinonímája, vagy ha szabó a foglalkozásod és gyarlóság a neved, akkor a nagy prémiumok időszaka. Nagy kultúrája és hagyománya van nálunk a divatos, éppen a legolcsóbb öltönyök és a kiskosztümök???  szezonális hordásának ilyenkor. Ezeket a ruhadarabokat szalagavatón és érettségin hordjuk. A szerencsésebbek csak egyszer, a többiek meg hát... Így futtatják ki ősszel a divatból őket. Szóval érettségi. Nagyon készülünk rá, a többség biztos becsületesen, ámbár vannak alternativák itt is. Tételek megosztása: ebben velem nem volt szerencsés egy csapatban lenni, mert csúnyán írok állítólag... és nem tudják elolvasni. Én sem. Aztán a következő indok az volt hogy amikor az ágyon fekve írtam a tételemet, elaludtam. Ráfolyt a nyálam, ezzel olvashatatlanná vált a tétel. Nekem is. Aztán ha azt húzom ki? Mondom majd a nyálfolt helyét, vagy mutatom? Minden esetre bebiztosítottam magam, az ajtó mellé lógott a fejem, így ha bejönne valaki, akkor ez rágalom hogy aludtam, milyen horkolás... 

Amikor már ott toporogsz az élére vasalt öltönyödben, várod a sorodat a fizika érettségin, ami ráadásul szóbeli és a többiek azt beszélik hogy még kísérletek is voltak, te megijedsz hogy milyen kísértetek, te azoktól félsz... Majd közlik hogy hatás-ellenhatás, erők felbontása, elektromosság, stb... Na ezen a ponton lettem szürke mint a zakóm. Eddig emlékeim szerint erről nem volt szó... De, volt, a tételsor utolsó oldalán, ahol meguntam az életemet. Éreztem hogy baj lesz, ha eddig nem volt. Bementem... láttam szétszórt segédeszközöket, telesírt négyjegyű függvénytáblázatot. Már vártak... Húztam egy tételt, ránéztem a tanárnőre és megint rendesen biztos voltam benne hogy ez még csak nem is földi fizika. Pataki Attis hozta a Szíriuszról, vagy nemtudom. A tanárnő visszanézett rám, majd kacsintott. Nem tudtam mire vélni, visszakacsintottam. Amíg kacsintgattunk egymásra, járattam az agyamat, hogy ez meg milyen segítség akar lenni? Tétován felvettem egy függvénytáblát, amire a bizottság egyszerre gyújtott rá egy kávéra és megkérdezték az meg mire kell? Ha nem, hát nem... Visszaraktam. Nagy nehezen papírra vetettem a gondolataimat, nem volt sok és bemutattam egy kísérletet a gravitációról. Igen, ugrottam egyet... ÉS? Aztán meglepetten megkérdezték hogy hármas? Mondom nem, 12. tétel, 8-as versenyző. Itt már inkább pálinkát ittak a füves cigire, csak menjek ki. Hármast kaptam. 

Összefoglalva az érettségi eseményei mögé rejtett véleményemet: az érettségit nagyjából 1990-re meghaladtuk, értelmetlenné vált ebben a formában. Felesleges stresszforrás mindenki részéről. Tudom hogy kell a továbbtanuláshoz, de az akkori (2004) és a mostani rendszernél nem lehetne ezt ésszerűbben csinálni? Egyébként még megvan az öltönyöm, csak sebki nem kéri kölcsönbe sem, annyira beleizzadtam a fizikaérettségin. Mellesleg lett már valaki ezek után érett?

Nem állítom hogy tudnék korcsolyázni, ez egy sport, én meg én vagyok. Szépérzékem meg valamennyi ügyességem még talán nekem is van, de nem vagyok Liu Shaolin. Már gyerekkoromban elkezdődött az ódzkodásom ettől a készségtől. A jég csúszik. A korcsolya is csúszik. Na, ha egy csúszós dolgon egy másik csúszóssal csinálunk valamit, mondjuk csúszunk... Az csúszós lesz. De nem ám úgy mint egy csúszda... Ott ha megkapaszkodsz, nem tarolod le azt a gyereket, meg a szülőjét aki nem ment arrébb időben. Itt meg szerény tapasztalatom szerint, annyit tudsz tenni, mint amikor kamionnal hajtasz pingvincsordába. Lemondóan bekapcsolod az ablaktörlőt és kihaltnak tekinted az erdei barnapingvint. Nem mondom, hogy miattam haltak volna ki! Hízott kacsahús ugyanitt eladó! Vissza a korcsolyához... Első botladozó lépteim közben megragadtam a korlatot és igyekeztem a lábaimat egyenesen tartani. Aki látta ezt a mutatványt, könnyen mondhatta volna hogy lám egy hülye akinek a lába abban a pillanatban görcsbe állt ahogy beszart és valamiért vasmarokkal fogja a korlátot. Elkezdtem lassan mozogni, egy félkörben. Azért lett félkör mert közben kapaszkodtam az életemért. A vállam fölött hátranézve láttam hogy mögöttem a többség, rohanva, ugrálva piruettezik és közben még beszélnek is. Én meg igyekezten a 40 cm sugarú félkörömben nem elesni. Ekkor, elengedtem a korlátot és nem estem el! Felbátotodtam és csoszogva, egy magát összecsinált rozmár drámaiságával tettem pár lépést is. Nem fogok hazudni... amint éreztem hogy eltávolodtam a palánktól, átváltottam a kapaszkodót kereső tasmán ördög üzemmódjába. Innentől kezdve így közlekedtem és senki nem mert háborgatni, miközben így élveztem a korcsolyázás nyújtotta örömöket. A jól érzem e magam kérdésre, fogaim között, csikorgó hangot kiadva jeleztem hogy sose voltam még ilyen jól, mikor lehet ezt abbahagyni? Abba lehetett. Különben a jégpálya olvadásakor szedtek volna ki onnan... 

Gyerekkoromban voltak ezek a röhejes búcsús jelenségek, a Coco Jumbos dodgem, a céllövölde, az abdai vásársor, a felfűzött pirospaprikákkal, a hosszú ceruzákkal és a vastagokkal, amelyikekben épp hogy 3 cm grafit volt, de azt ugye akkor nem láttuk. Volt még a nyúlós gumin lógó labda, amit a mai napig nem tudok hova tenni és a vámpírfogsor. Ja, meg a hagyma és az elmaradhatatlan Egri Bikavér feliratú üveg, amiben jobb nem tudni milyen tabletta volt. Az idő közben eltelt, elrohant több mint 20 év. De mi még mindig itt tartunk hogy ezzel szeretnénk imázst építeni az országnak. Tóth Gabit, egyáltalán nem lebecsülve, el kell ismerni, van hangja. 

A probléma ezzel a giccsel van amit alátoltak. A tájképek szépek. Hihetetlen hogy mostanában ezt minden klipről el tudom mondani... Lehet jobb lenne ha dokumentumfilmekben dobnánk ekkorát. Hirtelen, bármiféle felhívójel nélkül megjelenik Gabi a mezőn egy újraértelmezett népviseleti ruhában és nekiáll énekelni. Na ha itt még valaki nem rakta össze a képet: a szerelemről lesz szó, egy szép nő előadásában, akinek valamiért a ruhája kissé mellhangsúlyos egy szép vidéken. Szinte várná az ember hogy a háttérben egy Kis Grofótól 89 decibelen huppogó Lada elvágtasson és valaki közbebőgje hogy dinnyét. Mégtöbb tájkép, Gabi beért a városba. Kicsit hirtelen vágnak a helyszínek között, amire észbe kaptam Esztergomban jár. Eddig nem találkozott senkivel. Most akkor vagy korán kelt, vagy mindent lezártak a forgatás miatt. Hopp, egy pap. Mondjuk az az összefüggés nincs meg hogy az erdőben szeretkezés elhangzása alatt miért pont őt látjuk. Nem hinném hogy utalás lenne a Rózsaszín Pitbull "Nem... a ministránsok" című számára (elhatárolódok magamtól ezennel). Mindenesetre a Dunában fürdőzést annyira nem ajánlanám, mert egyrészt hideg, másrészt azon a környéken ahol énekel, sok a kikötő és nagy a hajóforgalom. Közben találkozik lö pappal, légpacsi mint az Üvegtigrisben, semmi Dicsértessék. Mert mi lazák vagyunk, mind a közel 10 000 000-an Ezután láthatunk falusi életképeket, egy hosszúhajú ember egy másikat borotvál és Gabi egy terítővel táncol. Magyarok vagyunk, úgyhogy jöhet az elmaradhatatlan lovasmúltra utalás. Remélem kumiszozás is lesz, vagy nyereg alatt ló puhítás. Az érdemi résznek vége. Ám jön még egy a modern kor lovával vágtatás, egyfajta jelenkori etruszk nőrablás fílinggel. Mi van nem tudtad, az etruszkok is magyarok voltak. Mi az, hogy nem így van?! Há bizonyíccsad be hogy nem... És buláj van, közös trappista és tortaevés meg ad hoc hegedülés. Mert ezek vannak minden magyar udvarban. Csak nálunk nem, mert itt cimbalmozás megy. Na, most van vége.

Hogy egészen pontosan mi a probléma? Kicsit fejlődhetne a mód ahogy magunkat látjuk. Ez az össznépi hegedűs, evős-ivós banzáj úgy érne véget pl a valóságban, hogy a szomszéd ránk hívja az ANTSZ-t és a rendőröket. Nem vagyunk vendégszeretőek, sem barátságosak, sem jó szomszédok, sem alkoholisták. Ez is egy rossz toposz, el kell felejteni. Kivétel az alkoholizmust. A 80-90-es évek giccsét is el kéne engedni, nem csak Esztergom létezik, nem csak a matyóhímzés. Szinte vártam hogy mutatnak egy falusi búcsút is a bicskázós, szénabálás részig. Értem hogy a dalszöveg nettó a dugásról szól és a boldogságról és hogy nekünk jó itt, jó így. 10 éve még beleálltam volna az előadóba is, de félek hogy kirúgnak. Ohh, wait. Már nem tudnak. Soha nem szerettem a hangját se ezt, amit mostanában jelent ha meghallom a nevét. Az ízlés egy ilyen fura dolog, hogy inkább reszelném le a szemgolyómat minthogy megnézzem újra a klipet.
Mű az egész mint a bólogatóskutya a Dacia ablakában. A célt is értem amit el akartak érni, kb országimázs építés. Kezeket fel, ki él így? Ha az udvaromban megjelenne egy sajtot daraboló, hegedülő, kisebb tömeg, nem azt kérdezném meg, adnak e a sajtból.

Sportokban megfoghatatlan vagyok. Többnyire mondjuk azért, mert ha szóba kerülnek, akkor nem engem keresnek. Már azt hiszem kifejtettem, hogy bármilyen sporteszközzel ön és közveszélyes vagyok. Gyerekkorom óta. Ez van, ezzel kell együtt élnem, mint Zámbó Árpynak a hangjával. Ehhez képest, keresztapámék úgy gondolták hogy jó ötlet lenne, ha elmennék velük síelni. Egy hétre. Szlovákiába. Akkor annyit tudtam még a síelésről csak, hogy nem kimondottan szobasport, bár vannak törekvések erre is... Amire annyit tudtam volna mondani szlovákul hogy dober dan, már ott is álltam egy lejtő alján. Néztem fel a hegyre... alapjában véve hegyvidéken születtem, de egy alföldön élek, a kisebbiken és arra gondoltam hogy na ez szuper lesz, ha itt nem indítok el lavinát akkor sehol máshol. De, ettől még meghalhatok fájdalmak között. Aztán valaki megbökött, hogy figyu... a kezdő csoportban vagy. A 7 évesekkel. Megnyugtattak hogy nem gáz, valahol ők is elkezdték. A gáz rész az ott jött amikor a kisfelvonón nem bírtam felmenni egy dombra, körülöttem meg 3 éves szlovák gyerekek flikk-flakkokat ugrottak nevetve. De amikor felértem a csúcsra, nem értem a csúcsra. Megindult lefelé a síléc, én meg álltam rajta, hogy hú ez aztán gyors. Kiabáltak szaporán, hogy ess el, ess el! Elsőre nem értettem miért lenne az jó... amire utánamkiabálták, hogy szakadék előtted, ess el! Már féltem. Úgy voltam vele, a franc sem akar elesni, az fájni szokott... Gondoltam, menő leszek és megmutatom a kis csíráknak, nyomok egy gyors kanyart és helyzet megoldva. Mondanom sem kell, a két léc keresztbe csúszott, én meg szárnyalni kezdtem. De, nem adtam fel! Mert, ha egy szlováknak megy, akkor nekem is fog. Sok-sok eséssel később, amikor a yeti, Rumcájsz, Ciril és Metód már eleget röhögtek rajtam, készen álltam a haladó pályára. A lesiklás királyának éreztem magam, egy finoman megmunkált szobornak, egy művésznek. A valóság: egy hülye vicsorog piros síruhában, pompomos sapiban, sárga szemüvegben és halkan mormolja hogy hóeke, párhuzam. Ennek megfelelően végtelen +2 volt a tempóm is. Azt mondták menjek lefelé fekvő nyolcas szerű alakzatban. Hát én olyan végtelen jelben mentem lefelé, hogy nem figyeltem oda és felfelé is csúsztam. Ekkor derült ki, hogy ez sem az én sportom... És még a véleményem is megvan erről a sportról: a hegy lábánál vársz fél órát a felvonóra, hogy aztán 3 perc alatt le tudj siklani.

Van az úgy, hogy van baj, méghozzá nem kicsi. Amikor az önkritika nem hogy köszönő, de még beszélőviszonyban sincs a valósággal. Na akkor születnek ezek a remekek és ne legyenek illúzióink, a kattintásainkból jól megélnek ezek a "művészek". De tényleg nincs senki aki szólna, hogy figyu már... beszélnünk kéne és nem a hüvelygombáról lenne szó. Bár bizonyos esetekben az még kellemesebb is lehet egy ilyen beszélgetésnél. 

Na, lássuk a medvét... Már jó előre kimostam a szemem hipóval hogy minden egyes pompás képkockát végig tudjak követni és kiraktam a kaktuszt, hogy ha nagyon szenvednék már, bele tudjam csapkodni valamimet. A kilátás szép, hopp ott egy motorcsónak tőkesúllyal. Bekapcsolták az autotune-t is, mi baj lehet... Nem mondom hogy nem erős a vizuális terror. Utoljára a japán császári erők támadtak ilyesmikkel a mit sem sejtő kínaiakra. A művésznő a buláját méltatja és ver rá kettőt, szigorúan az ütemen kívül. El is érkeztünk az első ponthoz, amikor a matektanárok egyesületének minden tagja fáklyát ragadva, egy kötőtűvel kiszúrja a mellette ülő szemét. A sorok pedig: "kettőt jobbra egyet balra, így jön ki a kör". Na ebből, nem árulok el nagy titkot nem lesz kör és még az ókori matematikusok is felgyújtanák magukat hogy amikor a szikláról leugranak, visszavonulót fújhassanak az evolúciónak. A táncmozdulatok legalább kecsesek, amennyiben egy totyogó pingvinről van szó. Hű...azt hiszem nem vettem észre, de valamikor higítóra tolhattam az LSD-t. Más magyarázat nincs egyenlőre a bálás, színeshajú jelenetre meg a madmaxező BMW-re.
A smink egy erős pontja a klipnek. A hideg ráz tőle konkrétan. A tájképek tényleg szépek, ez egy erős oldala a klipnek. Most mi az? Még nekem is van szívem... A tenger hullámai, a lekombálynozott sárgaszárú valami föld (nem vagyok egy mezőgazdász alkat), megnyerőek. Arra emlékeztetnek amikor nálunk a kék traktor csak úgy porzott és úgy emelgette azt a valamit hogy az nem igaz. Egészen szürreális nézni ezt az egészet különben. A képi világ összefüggései, kb annyira vannak meg mint Steve Wondernek a kocsikulcsai. A zene, könnyed, nyáriasnak ható.
Nem megy, nem tudok tovább polkorrekt lenni. Ez olyan mint amikor közel 2 hétig a jobbik énem volt a főnök, nem szóltam be senkinek, majd jött egy kolléga és megszólalt. Akkor visszaváltottam és még azóta is úgy vagyok, agyilag megmakkanva. Ez a zene rossz. A szöveg botrányosan rossz. A képi világ láttán, helyenként nem akarok izzó piszkavasat tolni a fejembe, de többször meg inkább de. Az összkép meg kissé olyan mint ha szétmindezed magad, iszol rá, 10 percet fejelgeted a falat és technokolos zacskóval a fejeden ébredsz, miközben a testeden krepp-papír csíkok vannak ragasztva. Egy halálosan nagy, MI A PICSA élmény az egész. Gyerekkoromban attól féltem, hogy ilyesmik vannak a sötétben.

Van egy alap Netflix előfizetésünk. Kezdetben örültem, hogy nem kell semmit letöltenem többé, a torrent kalózkalapot szögre akaszthatom, kiköt a hajó a kanapén. Hát, azért várjuk ki a végét. Elismerem sokkal nagyobb a jelentősége a streaming szolgáltatóknak a hagyományos tévéknél. Ez a modern kor szele, nincs már a tv oldalának a csapkodása, nincs zizis kép, nincs bemelegedés. Most már csak a srácokkal kell megküzdeni a kapcsolóért azzal a felkiáltással, a kanapé karfáján könyökölve nyálat folyatva, hadakozunk hogy nem, nincs Peppa malac, de Mancs őrjárat, inkább aludjatok. Nem érdekel hogy délelőtt 10 óra van, én is tudok aludni ilyenkor, tehát genetikusan ti is képesek lehettek rá. Szóval miután lezárult ez a küzdelem, most már csak feleségünk telefonjával kell megküzdeni, Ő ott néz sorozatot. Igen, bár van egy irgalmatlan nagy tv, amin látszik még a bőrhibája is a filmek szereplőinek, UHD, lapos, 4K, OLED, görbülő, hajló, olyan mint egy "O" betű, az autóba alig fért be, egyedül pakolni meg nem lehet. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni hogy nagy és okos. Ha valaki megdicséri a gyerekeket: "hű milyen okos", sokszor a tv-re értem és elönt a büszkeség. Hát ki látott már ilyen okos tv-t hogy még a telefonnal is lehet párosítani... Elérzékenyültem, bocsánat. 
Na de Netflix. Szabad szemmel jól látható összegeket öntenek filmekbe, sorozatokba, amik hát... nem biztos hogy megérik ezt az energiát amit fektetnek bele. Gyászos számítógépes animációk, ostoba párbeszédek, gyenge ötletek. Kicsit olyan ez mint a magyar mulatós zene, van aki így is szereti, de azért legyenek igényeink, ha már fizetünk érte. Tudom nem kell nézni, meg csináljak jobbat. Nem fogok jobbat csinálni, de nem azért mert nem tudok. Csak nektek nem, mer ő nem. Jobb ha megtartom magamnak a szenzációs filmötleteimet. De hogy jót is mondjak, Itt is meg lehet nézni a Hobbit és a Harry Potter részeket. Na nem, a kanapémon ülve... De ha ezzel képes valaki generálni magának előfizetőt, az tud valamit, mert lassan egy Casio számológépen is meg lehet őket nézni. Igen, kedves fiatalok, nekünk volt egy gépünk amit számolásra tartottunk. 
A kínálat könnyedén unalomba fullad annak, aki nem hajlandó feliratot olvasni, vagy angolul beszélni. Ők persze szidalmazzák a Netflix fordításra szakosodott kollégáit, hogy a faszom há ezé kapnak pénzt, hogy ne kelljen megtanulnom semmilyen nyelven, lehetőleg még olvasni sem. 
De, látom a törekvést amúgy a fejlődésre, nem, nem rólad beszélek zombis ökörség és előzmény amit akarnak hozzá csinálni... Hanem pl Lucifer. Hisz ki ne szurkolna néha a Sátánnak? Az ötlet is jó, a színészek is. Vicceltem. Az egyetlen amiből jókat csinálnak az a dokumentumfilm. Általában leülök egy pohár almalével... Nem, nem nézem azokat sem, engem ne akarjanak okosítani. Észrevettétek már hogy egyetlen egy darab dokumentumfilm sincs az Ősi idegeneken kívül, ami választ is ad? Lehet a Netflixet is ők csinálták és a piramisok pedig hatalmas nagy antennák amivel az egyiptomiak nézték a Netflixet. Ha túl sokszor írtam volna le hogy Netflix, akkor: NetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflixNetflix.