Igen szenvedek, de most komolyan. Ülök a háziorvosnál és 11 jól felkészült, nyugdíjas biokémikus, orvos, szociológus vár előttem. Fél órája hallgatom, hogy "a Pfizert aki kapta az 30-40 között mind meghalt!". Hűha, 37 vagyok, hazafelé, akkor nem veszek már tejet, vagy ha még jut rá időm akkor az árokba locsolom... De itt nem állt meg a helyi tudósklub elnöke: "a másiknak meg felfekvése lett tőle." De, ezt még mindig meg tudta fejelni pár dologgal: "kicseleztem a rendszert szakrendelésen, mert bekopogtam, akkor meg kötelességük velem foglalkozni". Itt már 3 asszisztens masszírozta az agyi ereimet. És még mindig nem volt vége! "Jött az asszosztens aki beleszúrta a tűt a kezembe és megsértette az érfalamat". Mert röntgenszeme van, nem érted? A sztori amúgy valószínűleg így nézhetett ki: valami majom veri az ajtót rendelés alatt, amikor valakit bent gyógyítanak, aztán hogy megnyugodjon belevágtak egy tűt a kezébe. "De, én ott is elmondtam mindenkinek, hogy aki csak papírért jön, ne akkor jöjjön amikor én!" Mert ez amúgy így működik, hogy mindenkihez be van kötve egy idiótafigyelő szolgálat, és elállják az ajtót, hogy ne most menj dokihoz, ott egy hülye! Ezt követően megbeszélték, hogy a mai fiatalság mennyire puhány, mert ők ennyi idősen kétszer ennyi idősek voltak, és csukott szemmel is láttak. A sötétben is.  Csak azt nem értem, ez miért teljesítmény, ha 30-40 között mindenki meghalt... Amúgy ahogy hallom, ezeket a hiányzó embereket fogják az itt ülők pálinkával teli gumicsizmájából klónozni. Már csak ki kell találni, hogy mihez lehet kezdeni 11 pár lukas és ráncos gumicsizmával. Abba már könnyen belenyugodtam, hogy sorszámot kell húzni, ami nem sorban van. Ilyen apróságok nem aggasztanak... Hiszen jó a társaság és a beszélgetés is pörög. "Én, amúgy egészséges vagyok, csak a pajzsmirigyem, a szemem meg a derekam van oda. Úgy hallom neked cserélték a térded". Ezt fontos lenne tudni, hogy egyiket a másikkal, vagy egyikből kapott újat, de nem merek rákérdezni, mert el fogja mondani. Na most... Ha amúgy egészséges, mi a tökömet csinál itt? Ennek a tükrében, hogy mije fáj én meglepődtem mint a franciák a Wermacht megjelenésén a Maginot vonal mögött... Most egészséges vagy nem? "és a neurológiára is el kell mennem, mert magyaráztak valamit, de nincs igazuk". Ha nincs, akkor nincs. Egy 74 éves kazánkovácsot nem lehet ezzel átverni, hogy neki baja van, vagy volt. A kérdésem ismét... Mi a fenét keres itt???

Séf vagyok. Itt többen megint a szívükhöz kapnak, mert látták amint egy csukott hangárajtó mögé bújva, főztem valamit, amitől többet nem nőttek a növények a környéken. Csak elfelejtik, hogy ez is egy tudományág. Már akkor mikro-makro ízütköztetéssel füstölő dolgokat csináltam amikor a sztárséfek még zsírral csinálták a bacont. Tőlem tanulták tulajdonképpen. Sőt, erősen vega jellegű lett a késztermék. Hús nem volt benne, de cserébe amire ráöntöttük úgy nézett ki mint amire atomot dobtak. És még figurákat is tudtunk belőle a betonra kenni. Aztán meggyújtottuk. Igen. Péló alakban. De ezt a gyerekes viselkedést kinőttem, és itthon sütögetek egy ideje. Volt egy időszak amikor diétás receptek alapján csináltam valamiket. Már a bevásárlólista is úgy nézett ki a legtöbb esetben, hogy minden 2. dologról sejtésem nem volt mi az, minden 3. dolgot meg fel sem ismertem. A többi wc papír volt, mert biztos voltam benne, ha ezeket megeszem halálra fosom magam. Meg még utána is egy kicsit. Mivel viszonylag sok nyelven tudok tapsolni is, ezért meglepetten álltam a polcok között, hogy hol lehet a quinoa. Aztán megkérdeztem egy idősebb kedvesnek tűnő urat, aki csak annyit mondott: "nem szégyelli magát!? Takarodjon!". Szóval nem ettünk ilyet azóta sem. És rá sem mertem keresni, hogy mi az. Aztán jöttek a kedvenceim, már az étel készítése közben. Recept alapján dolgoztam még akkor főleg,  és volt hogy ilyeneket olvastam: addig süssük amíg nem jó. Hát nekem már akkor is nagyon jó volt, úgyhogy jött a következő hozzávaló. Tápióka. Hát én panelban éltem és nőttem fel, ilyen dolgokról soha nem hallottam. Úgy voltam vele, mint egy kis barátom a kredenc meg a kerevet szavakkal: "ilyen nincs is, ezt ti találtátok ki, hogy szivassatok...". Aztán kiderült, hogy van ilyen, és gyöngy. És ha nem abba az ételbe teszed amihez kell, akkor egészen eltérő értelmezései lehetnek egy mondatnak... "Ezt a recept alapján csináltad? Nagyon jó..." Akkor döntöttem el, hogy meg fogom ismerni az ehető növények szélesebb spektrumát is. Nem akartam úgy járni mint egy másik kis társam, aki 2 féle növényt ismert el ehetőként, a rizst és a krumplit. Táplálkozás terén pedig 2-3 évente váltotta őket. Mert nem akarta megunni. Mondjuk sokkal én sem hoztam jobb színvonalat, amikor a Sziget fesztiválon 21 évesen, Descartest, Kantot, Hegelt megszégyenítő eszmefuttatás során a felhergelt tömegnek elmagyaráztam, hogy a tarhonya egy növény. Igen. Ittam. Aztán elfutottam mint Mohamed. A világ nem volt érett még erre a tudásra. És itt jött a korszakalkotó ötlet, tartsunk vegetáriánus kihívást! Hát hogyne lenne ez jó ötlet, amikor az eddigiek alapján azt sem tudtam eldönteni, hogy gyümölcsöt, zöldséget, vagy polisztirolgyöngyöt eszek. De merjünk nagyot álmodni, csak egy hónap. Régebben a bénább állattartóknak ez megszokott volt, én meg erre törekszem. Ennek örömére olyan dolgok kerültek ki a kezem alól, hogy a gyerekeim megtanultak úgy nézni mint Gordon Ramsey. Konkrétan zokogtak, ha látták hogy apa kezében edény van. De általában lenyugtattam őket, hogy csak a mosogatógépet pakolom be. Nem baj, én akkor is mosolyogva ettem meg mindent amit csináltam és arra a következtetésre jutottam, hogy szarul főzök. De a gabonapehelyhem tejjel, az isteni!

Ez egy komoly dolog, ne vicceljük el! Vicceljük ide! Na de, hogyan is váltam az antiszóviccvliga jelképállatává az évek alatt? Tulajdonképpen sehogy, mivel aktívan űzöm ezt a sportot. Emlékszem, akkor kezdődött amikor beléptem az irodámba és kis barátom egy kék szigszalagcsíkott húzott a falra 2 méter magasan, majd megjegyezte foghegyről, hogy elég magas ez a színvonal. Ez volt az a pillanat amikor először akartam leszerelni a honvédségtől. Amikor ezt jeleztem kis társaimnak, egyikük fogott egy seprűnyelet és rácsapott vele a csíkra azzal a felkiáltással, hogy ő megüti a színvonalat. És innentől kezdve évekre elvesztünk a szóviccdzsungelben. A dolog gyorsan eszkalálódni kezdett, főleg azzal az esettel amikor a lánctalpasom búvónyílása résnyire kinyílt, majd egy lágy fuvallat besodort egy redvás papírost amire ennyi volt írva: Unicum, bor, sör, pálinka, rum, megfejtésért fordíts! Gyanútlanul, mint ministráns a papok gyűlésén én megtettem... "Mocskos alkohol lista" Onnantól kezdve nem volt barátság és még azzal is meggyanúsítottak, hogy Ócsáról jöttem, mert nekem nem tetszik semmi... Amikor zokogva feküdtem a láncos elé, hogy elég volt üssetek el a francba, nem bírok így létezni! - kis barátom újra megjelent és kezembe nyomott egy zászlóskulcsot. Erről tudni érdemes, hogy egyfajta... Biztonsági mechanizmus, hogy a rakétád ne induljon el idő előtt. Szóval kezembe adta a zászlóskulcsot és kijelentette, hogy ekkora nyavajgót mint én még nem látott amióta katona, pedig ő már akkor itt volt amikor a zászlóskulcs még csak őrmester volt. Kértem, hogy indítsák már a motort, nem érek rá erre... Be is indították, hátratolattak, majd megkergették vicceskedvű barátunkat. De nem futott túl gyorsan mert reggel a bakancsot vette, nem a nyúlcipőt. Ez a kis társunk jegyezte meg, hogy milyen fura lenne ha itt (laktanya) mindenki egyforma ruhában járna... Zseniális meglátás, mai napig megsüvegelem. Valamint, az akármennyit vágok belőle még mindig rövid elszólás után keletkező életellenes fellépéseknek hála, ritkábban borzolta az idegeinket, csak néha felkacagott, hogy "na most mi jutott eszembe!" Ilyenkor általában átmentünk a szomszédba, ahonnan kitiltottak minket, mert nem tudunk viselkedni. Mondjuk az illetlen volt valóban amikor kis társam feldobta a cipőjét az asztalra, hogy mindjárt jön a Republic többi része is. Ilyenkor visszasétáltunk szomorúan, szóvicces barátunkat elkezdték újraéleszteni, mert a végén még halálra kacagja magát... Ez a jéghegy csúcsa volt még csak, megfertőződtünk mindannyian szépen lassan. Kiderült, hogy a laktanyai macska a szolgállat. Aztán amikor felvetettük, hogy menjen ek inkább a kiötlő szolgállatba, inkább maradt velünk. Közben engem leszereltek, pedig nem is voltam odacsavarozva sehova, de a szóviccelés nem múlt el! 
A tegnapi nap folyamán kedves barátomnak elsütöttem, hogy nagymamám mindenféléket szeretett kötni, még versenyekre is járt és cSomÓt nyert. Ilyenkor általában megfenyeget, én meg megíígérem, hogy több ilyen nem lesz. Itt csatlakozunk be a mai napba, amikor kiakadtam a boltban egy nénire akinek a csirkehús nem volt elég véres, de az ura úgy szereti. Egy igazi csirkeszomelié kérem szépen! Erre kis barátom megjegyezte, hogy ez addig számít amíg meg nem süti. Itt szóvá tettem hogy nem süti, hús. Habzó szájjal vitték őt el a számítógépe mellől, mint engem a boltból, amikor kijelentettem, hogy a pénztárosnál nem fizetünk, mert ő csak tárolja a pénzt. Küldtek egy kasszást. Felkiáltottam, hogy hű de jó a Kasszás Erzsi! Erre csendben megjegyezte, nem is Erzsről jöttem és Mari vagyok...

Mint már említettem indokolatlanul sok előadást kell tartanom idegen nyelveken. Önmagában ez még nem probléma, mert ha eleget iszok, akkor csehszlovákul még mutogatni is tudok. És az sem izgat, hogy ilyen nyelv nincs, mert majd én megcsinálom! Szeretem az ilyen kézműves dolgokat... Na de előadások. Úgy határoztam, hogy németül majd jól meghallgatja mindenki, hogyan is kell modelleket festeni. Mielőtt valaki a szívéhez kapna, én sem tudom hogyan kell, ők sem tudják hogyan kell, de én jobban nem tudom! Vakok közt a kékszemű a király. Azt mondjuk lehet lehagyom majd, ahogy a kávéba rakom a festékes ecsetet, vagy beleiszok a festékes keverővízbe aminek a színe olyan mint egy nagyon csúnya kelés, amiből vér... Nem fontos. Nem jó a színe. Ha meghallgatják, tuti hogy neki akarnak majd állni hány... festeni. Aztán ha ezt kipipáltam akkor jön egy előadás angolul az amerikai őslakosok helyzetéről. Ez szerintem menni fog, láttam Az utolsó mohikánt, a tévében is meg az utcán is. Az utcán a manitu hitset nyomta elektromos pánsíppal, a másik meg 500 ft-ot kért a vak kisfia donga lábának a joghurtos pácolására, mert még soha nem is evett. Majd amikor nem adtam sértődötten beszállt egy mergába ami annyit ér mint a házam és elment. Mindenki a saját szintjén nyomorog ugye. Szóval az őslakosokról tartok előadást, amiből ki fog derülni hogy a rasszizmus rossz, ám az USA társadalmának van rá igénye. Nem úgy mint a miénknek! Na de mindegy is... Ezen kívül, kellett írnom egy novellát is angolul. Mivel nem terveztem megbukni, ezért gyorsan kivertem... a fejemből, hogy egy itteni írást lefordítsak. Pedig elsőre jó ötletnek látszott amúgy a zenekaros sztorikat lefordítani. Aztán beleolvastam, hogy mennyire voltunk mocsok mód f.s jókedvűek és ez hányszor került megemlítésre. Ezt talán nem kéne előadnom semmilyen nyelven. Úgyhogy írtam egy romantikus komédiát 3 felvonásban énekbetétekkel, kamara elemekkel. Shakespearre besírna Pintér Béla vállán, a Guttalax meg húzná alá a zenét. Nagyon jó lesz, garantáltan hatost kapok rá, irodalmi Nobel-díjjal. 
Szóval nagy energiákat fektetek bele az előadásaimba. Is. Akkora energiákat, hogy néha bele is szédülök és fel kell állnom. A többiek ilyenkor már tudják, hogy a sclerozissal küzdök, és ugranak rögtön hogy: "segítsünk????". Nagyon kedves tőlük, de van hogy csak wc-re kell kimennem. A határra járás óta meg nem feltétlenül igénylem a társas kakilást. Pedig annak is megvolt a varázs amikor a mezőn négyen, egymás kezét fogva, számoltuk a vérereket egymás gúvadó szemében. Úgyhogy ez a téma sem feltétlenül lenne jó előadásra...

Mivel időnként van statisztika óránk, időnként úgy kell csinálnom mint aki legalább sejti, hogy miről is van szó. Úgyhogy bármelyik pillanatban amikor megkérdezik: "értitek?" bőszen bólogatunk. Ami belül játszódik le ilyenkor az kicsit ellentéses ezzel. Lényegében:a "baszki sok dolgot nem értettem már az életben, de ez mi a göcsörtös kutyahebrák volt megint?" -től a "remélem nem várják, hogy elismételjem mit számoltunk most ki..." -ig terjednek, és ez csak a jéghegy csúcsa. A probléma ott kezdődik, hogy vinnünk kellett számológépet, és hát nekem csak a kicsike ujjaim voltak számolni. Jelezték, hogy ez kevés lesz akkor is ha mindenki a családból beszáll minden ujjával, meg hát lesz osztás, négyzetreemelés. Én meg nem akartam ott ülni csendben, hogy négyzetgyök gyűrűsujj, mert ha kiszámolom, annak a megfejtése "sujj" és azt nem fogom tudni kerekíteni. Éppen ezért, elballagtam a közeli gazdaboltba, ahol vételeztem egy számológépet. Igen... a gazdáknak is kell számolni, mit vagy kiakadva... Kérdezték is rögtön, hogy kicsit kérek vagy nagyot? Nem az volt, hogy hülye vagy, itt csak magok vannak, adtak számológépet. Én a nagyobbat kértem, mert az olyan tudományosnak nézett ki. Vastagon ült rajta a por, de jónak ítéltem. Tudtam, hogy egymásnak teremtettek minket, így haza is vittem. Aztán itthon indult a szokásos, nekem az elektromos dolgok nem a barátaim műsor. Fogtam a számológépet, bekapcsoltam. Számolgattam rajta, nézegettem. Off gomb ugye nincs rajta. A Holdraszállást levezényled róla, de kikapcsológomb nincs rajta. Mondom sebaj, majd lemerül az elem egyszer és akkor kikapcsol. Itt követtem el a második hibát: rátettem a hátára a tokot. Azt azóta nem lehet leszedni. Feszegettem, vertem langyos heringgel, kalapáccsal, de azt mondta kabbe. Szóval, 10e JMF-ért vettem egy számológépet amit nem lehet kikapcsolni, és ha lemerül elemet sem tudsz belerakni, mert a tokját nem lehet levenni. Azért hálás voltam, hogy nem az elejére raktam rá, mert akkor meg számolni nem tudnék rajta. Ellenben stabilan mutatná, hogy "0". Innen értünk el addig a pontig, hogy "értitek?". Ilyenkor nem merek még csak lopva sem odanézni kis társaimra, inkább átszellemülten számolok. Azt tudni érdemes, hogy sűrűn vannak becsült értékek számolás közben, és ilyenkor azokat becsülöm. Ha esetleg nem jó, akkor pontatlanul becsültem. Minden nem sikerülhet. Aztán amikor vége ennek a matematikai köntösbe bújtatott rémálomnak, akkor zokogva hagyjuk el a termet úgy, hogy többnyire azt sem tudjuk hova parkoltuk a kocsit, kocsival jöttünk e egyáltalán? 
Azt viszont nem lehet mondani, hogy nem próbáltam meg gyakorolni ezt a valamit. Miután nem kapcsoltam be a számológépet, mert ugye azt nem kell... leültem és kiszámoltam valamit, amit a feladat ugyan nem kért, de nagy királynak éreztem magam. Visszaellenőriztem a képlettáblázatot... Kijavítottam az előre nyomtatott táblázatban a hibát, a földhöz vágtam a füzettel együtt és ittam egy pálinkát.

A gyerekek immár 1 egész hete itthon vannak, mert pillangóvírus van. Amíg vártam, hogy bebábozódjanak és pillangóvá váljanak, kiderült, hogy lányomnak leckét kell írnia, meg pótolni az órai munkát. Úgyhogy délutánonként ezzel múlatjuk az időt, hogy leülünk és türelmes magyarázás van. Mert nem értem a mateknak azt a részét. Van ilyen, a vektorokkal ugyanígy vagyok. Amikor a többiek tanulták, én beteg voltam. Utána kértem a tanárnőt, hogy magyarázza el, azt felelte: Várj egy kicsit! Ez volt nagyjából 30 éve. Én türelmes vagyok, szóval várom Erikanénit a magyarázattal, meg hogy elmesélje mire tudtam volna használni ezt az életben. Ugyanitt a logaritmusra is várnám a magyarázatot hasonló okokból. De, nem vagyok haragtartó, se hamutartó. Szóval birkóztunk a matekkal, zokogtam, már azon voltam, hogy új elméleteket dolgozok ki arra, hogy ne kelljen egy számot 10-re kiegészítenem, ha csak simán össze is tudom adni. Kislányom meggyőzött, hogy akkor hagyjuk inkább, nézzük az írást.
NO. Kiderült, hogy nem tudok írni. Legalább is emberi szempontok szerint nem figyelembevehető írásos emlékként amit a papíron hagyok. Ha ez lett volna a piramis belsejében, a mai napig nem fejtik meg. Vannak betűk, amiket nem jól kötök össze (az összes lényegében ilyen), meg vannak amiket nem is jól írok. És a probléma nem itt kezdődik igazán. Nem tudom elolvasni a saját írásomat. Igen, azért mert tényleg olyan mintha halszálkával karcolták volna bambuszrügyre, miután romlott borra nitrohigítót szívtak az elkövetők. És ezt tudom még másik 2 nyelven is. És néha úgy is beszélek, mint ahogy írok. Senki nem érti, de azt hiszik, csak azért mert olyan fejlett szinten beszélem a nyelvet, hogy én vagyok a helyi nyelvújító. 
És kijukadtunk oda, ahova akartam. A probléma nem én vagyok, mert legalább digitálisan nem vagyok análfabéka. Ellenben elég sokan vannak akik hisznek mindenféle összeesküvésben. És minél mélyebben hisznek, annál inkább olyan a kifejezőképességük írásban, mint egy bemindenezett gorillának. Van ám minden a palettán, UCC, laposföld, gyíkemberek, fehér/feketekalaposok, Nibiru, kamu Holdraszállás, belső Föld, békás matrica, chemtrail, etc... Hiszen a háttérhatalom (a titkostársaság amiről a makkoshömpölői Géza (41) (tüzépes), tudja hogy létezik), titokban kiirt mindenkit. Igen, ez a kiirtás jó tempóban halad mert 8 milliárdan vagyunk lassan a bolygón. Bónuszként békás matricával jelölik meg, hogy 1-1 termék mérgezett. Így a beépített gyíkember azt nem veszi meg, így jól nem hal meg és át tudja venni a hatalmat a bolygón. De ezt valahogy mindig csak azok tudják, akik szellemi szinten a bélbolyhok szintjén mozognak. Lehet később visszatérek ezekre a képzetekre...

A fájdalmakról nagyon sokat tudok írni, főleg mert egy félévet tanultam a Trianon kori Magyarországról. De egyébként, fáj még a fegyverletétel Világosnál, meg a fejem néhanap. De ezeken túl kell lépni, nem lehet úgy létezni, hogy megbénít a fájdalom. Mondom ezt úgy, hogy két napon át feküdtem a szőnyegen a nyálamban amikor jött egy enyhe front. Miközben ezt a halaszthatatlan dolgomat műveltem, eszembejutott amikor kedves kis barátommal játszottunk. Egymással, igen. De, nem úgy! De, úgy! Szóval Warhammer volt kérem szépen, és eljött hogy elkeni a számat, mert messziről jött és ne hiába tegyen így. Én meg úgy voltam vele, hogy messziről jött ember azt mond amit akar, és akkor most dobjon inkább egyet a kockájával.
Lehetőségek:
-1-est dob: meghal a figura amivel sakkban tartotta a moslékosvödör és egy kupac takony kinézetét ötvöző seregemet;
- 2-6: életben marad.
Sokat nevettünk aznap, például azon hogy mekkora valószínűsége volt annak hogy 1-est dob. Amúgy elég nagy, mivel egy cinkelt kockával dobott, amivel csak ez lehet a végeredmény. Biztosra kell menni na. Aztán eszembe jutott az is, hogy összeraktam egy modellt, amit két pilóta vezetne. Ha nem ragasztottam volna rá a tetejére a keretet. Így ugye nem férnek bele. De, legalább a lábuk benne van, mert az meg a modell aljának a része. Amint ezen agyaltam, eszembe ötlött, hogy rám komoly szerelési munkákat bíztak annó. Hogy, nekem milyen bátor parancsnokaim voltak! Végül is él mindenki, és a végén már nem lepődtek meg azon, hogy vannak gépeim amik csak balra tudnak fordulni. Még jeleztem is büszkén, hogy nézd főni, hogy fordul az a láncos balra! "Csodás, tisztában vagy vele, hogy az egy kereszteződés, ahol jobbra kellene fordulnia?" Most erre mit lehet mondani... ha 270 fokot fordul balra, akkor az olyan, mintha jobbra fordult volna. Hát mindent nekem kell kitalálni? Láttam az arcán a büszkeséget, hogy neki ilyen emberei vannak, aztán kis barátom aki vezetett, félig kilógva a gépből, miközben állt a pedálokon integetni kezdett, hogy szia főnök! Ekkor hátat fordított és eleredtek a könnyei, hogy őt ennyire tisztelik, meg szeretik, hogy még integetnek is neki! Már átöleltem volna, hogy minden rendben, igyon egy kávét, kézben tartjuk a dolgokat, amikor elkezdett kiabálni. Vettük a lapot, mivel sokan látták az attrakciónkat, eszünkbe jutott hogy tisztelegni kellett volna neki és nem integetni! Elcsukló hangon még annyit kérdezett: "zászló van nálatok?" Mutattam a piros-fehér-zöld Kossuth pajzsra a vállamon, hogy igen van, az egyenruha része! Otthagyott minket szó nélkül. Na ez az igazi fájdalom... Két napig zokogtunk az irodánkban az ágyainkban, magzat pózban, sírásunkat horkolásnak álcázva, annyira kibuktunk. 
Aki esetleg izgul, hogy elmúltak e a fájdalmaim a szőnyegen fekve, annak elárulom, már a kanapén ülök.

Az iskolát elkezdtek felújítani amúgy az 1. félév alatt. És fel is merülhet a jogos kérdés, hogy miért nem nyáron tették ezt meg? Hát mert akkor nem történhetne meg az, hogy ülsz egy órán, próbálod átérezni a téma mélységét és fontosságát, közben benéz az ablakon egy bedolgozó majd megbeszéli a többiekkel, hogy melyik csajt hogy meg mint, tenné magáévá, mint a biciklit amivel jött dolgozni. Na, most akkor úgy voltam rasszista, hogy nem is voltam az. Aztán amikor a lényegi infók elhangzanak, az interkultúrális kommunikációval kapcsolatban, például hogyan készüljünk ar- "én annyira meg.asztam, hogy még a ruhája is elszakadt pedig a földön volt és 27 centis darabokra vágtam fel a f.szom utána" -ra, hogy esetlegesen egy másik náció tagjával miképpen kommunikáljunk, vegy- "indokolatlan radiátorverés" (de tényleg, még az ablakok is rezegtek) -ük figyelembe... Tudják mit? Inkább nem kérdezem a vizsgán... Ekkor ültünk be a 2. terembe. Nem várom el, hogy docensek újítsák fel az épületet, de mondjuk... ha órák vannak, akkor ne kelljen azt hallgatni, hogy az ablakot nyalva, hogyan fúrják hiltivel a lukat a falra. Csak azért, hogy azon is kukkolni tudjanak. És félreértés megint ne essék, tudom hogy esztétikus látvány vagyok, néha még magam is elalélok magamtól, de van egy határ. Amikor egy gyakorlaton rádióztunk, mi sem kiabáltuk bele a rádióba, hogy hogyé van a hal... Amúgy de, úgyhogy nem jó példa. Belegondolva nem igazán tudok olyan dolgot mondani ami miatt ne utaltak volna minket gyógykezelésre. De titkosításnak tökéletesen megfelelt. Pl amikor valaki mellettem azt üvöltötte a fülembe hogy: "fiú, van egy vaddisznó... le kell tépni a szőrét, vagy a testvéredet jól..." Mázli, hogy nincs testvérem. Az évek alatt, csak 2 embert ugrott ki és szaladt el mellőlünk. A szakadó esőben, még sokáig futottak. Mindig mondom mindenkinek, hogy tanuljon ha nem akar így járni. Szóval az én számból nem egészen hiteles beszólni ezeknek a munkásoknak. 
Szóval simán benne van az is hogy, titkosítva kommunikáltak csak. Aztán eljött a vizsga ideje is. Nem is kell mesélnem talánn mekkora sikerem volt, amikor előadtam amit órán tanultunk. Igen, tudom... túlozva mesélek mindent... Nem is volt sikerünk. Bár a vizsgabizottság tagjai nagyon megijedtek amikor csemdben beszéltem, és egyszer csak felordítottam hogy bumm! Há, de benne volt az órai anyagban könyörgöm...

Szóval előadásokat kell tartanom, nem kis mennyiségben. Azt még nem tudhatjuk akar e a publikumom lángoló tonhalkrémmel bekent olajos slambucokról hallani, meg a szomorú bohócról vastüdőben, de hamarosan kiderül. Azt mindenesetre el kell mondanom, hogy rengeteget változott fiatalabb korom óta az egyetemi lét. A jelenkorban kedvesek az emberek, nem az van, hogy odamész segítséget kérni és megaláznak a válasszal: hogy mint az köztudott fiatalember, mindenki számára, bár önnek talán nem, mert már ránézésre is hülyének tetszik lenni és meg fog bukni (bár többnyire igazuk lett), hanem odamész, mosolyognak, segítenek, KÖSZÖNNEK, és nem dobálnak meg rúzsos szélű csikkekkel, meg a protkójukkal. Erre egyetlen egy kivétel van, akitől kérdeztem valamit és azt találta mondani: "khhkhkhrmmmhhö". Végül is megköszöntem. Mert nem hugyozott oldalba petróleum szagú kölnivel, és nem vert hátba döglött macskával sem...
Ami külön kihívást jelentett, az a vizsgaidőszak abszolválása. Különösen akkor, ha odamész egy filozófia vizsára, úgy hogy nincsen tollad és az első mondat amit intéznek hozzád, hogy írj le 5 db tételcímet. Az egyik ujjamon hosszabb volt a köröm, szóval szemenszúrtam magam és a könnyeimmel kezdtem a címeket a lapba karcolni. Aztán hátulról megböktek. Ekkor nyúltam bele akaratlanul a másik szemembe is. Majd egy hölgy a kezembe nyomott egy tollat, inkább ne add vissza felkiáltással. A feleletem első 3 percében azt fejtegettem rendkívül filozofikusan, hogy miről is beszélhetnék. Ekkor megmondták, miről is beszéljek leginkább. Ránéztem az ablakon át a felhőkre, mintha segítséget tudnának nyújtani... Erre összeálltak ló.asz alakba. Király, innen szép nyerni. Elkezdtem a mondandómat, a tanárnő néha közbeszólt, majd a végén inkább leállított és azt mondta elég lesz, jeles. Ezen mindketten meglepődtünk, de érteni véltem a célzást és eltűntem mielőtt meg tudta volna gondolni magát. 
Modern magyar és egyetemes történelem volt a következő tétel a listámon. Mindig is imádtam a történelmet, ettől a magyar közoktatás sem tudott eltántorítani. Pedig jó erősen próbálkoztak azt meg kell hagyni. Középiskolában volt egy tanárunk, aki bejött a terembe egy répát hozzávágott a falhoz, és közölte hogy ekkora f.sza van a Sanyinak. Reméltem, hogy ez nem lesz érettségin, azt sem tudtam hogy melyik korszakhoz kössem a dolgot... Szóval az egyetemen többnyire online voltak az órák, és hát a tanár úr tett fel kérdéseket. Na, ki válaszolt rájuk? Hát, én. Természetesen mindre rosszul. Mert a válaszokat darabra mértem, nem minőségre. 
És hát azt kell mondjam, tanulni jó. Jobb mint 80 kg-os számítógépeket emelgetni, vagy tapasztalással ellenőrizni, hogy feszültség alatt van e, egy-egy részegység. 

...és akkor kicsúszott a kezemből a gyeplő. Elkezdtem tanulni Nemzetközi tanulmányok szakon. Ez rendkívül izgalmas egy tudomány, és ha valaki megkérdezi mi lesz belőlem ha elvégzem, akkor büszkén kijelenthetem: Nemzetközi tanulmány. Vagy ilyesmi. Szóval végre be tudtam vetni hihetetlen mértékű szellemi energiáimat, úgy hogy nem kiabált rám senki azzal, hogy: "ne játszd itt a kib.szott Lord Byront, fogd meg azt a sz.rt és vidd a helyére, nem érdekel hogy 80 kg! Mi az hogy te is annyi vagy? Kit érdekel, na vidd arrébb szépen, mert belelépek a szádba és a bokádig húzom a füleidet!" Mivel világ életemben hajlottam a kompromisszumokra, ezért azt az egységet még hajlandó voltam odébb rakni. De, csak mert szépen kérték. Szóval itt nem volt ilyen. Ellenben rögtön azzal fogadtak, hogy írnod kellene egy ilyen szakdolgozatszerűséget, de olyan tudományos alapon próbáld meg, jó? Én pedig, ültem és fejben összeraktam, ide a ctrl+c, ctrl+v kevés lesz, és visszasírtam magamban a 80 kb számítógépet, amit zokogva húztam magam után a földön és daruval akartam a helyére emeltetni. Azért találtam témát! Igyekeztem olyat választani, amit senki nem ismer, és akkor el tudok sütni előadás közben pár állatságot is. Na ez volt ami nem működött, mert a tanárnő is ismeri a témát. Rögtön kiszúrta, hogy a Daytoni békeszerződésnek nem része a hupikék törpikék nemi élete, ezért vesztettem 8000 karakternyi szöveget. Pedig már beleéltem magam és jött volna az a rész amikor Hókuszpók jól me... Volt nap amikor nem aludtam, annyira dolgoztam az írásomon. Izzadtam a betűket a billentyűzetbe, és felrémlett ködösen amikor jelezték hogy meg is kell formázni. Ezen a ponton már Grétsy Lászlót 3x tettem sírba a helyesírással, majd áldozatot mutattam be a Word bölcsek tanácsának a segítség érdekében. Meg hogy végre sikerüljön a tartalomjegyzéket megcsinálni. Ugyanis ha ütöttem egy entert, bárhol a dokumentumban, az egész szöveget beszúrta a tartalomjegyzékbe. Persze ezt úgy, hogy egy új tartalomjegyzéket is beszúrt hozzá. És ha entert nyomtam, mert persze ki kellett próbálni hogyan ronthatok a helyzetemen, újra beszúrta a szöveget.
A lényeg hogy sikerült megtartanom belőle az előadaásomat, és álló ováció fogadott, tapsvihar, dobálták a rózsát és értelmiséginek érezhettem magam. Egészen addig a pillanatig, amíg az előadás végén nyomtam egy entert. 
De, nem csak ez az egy tárgyam volt ám az 1. félévben. Volt például Interkultúrális kommunikáció, angolul. Itt pedig alapból hendikeppel indulsz ha magyarul sem sikerül kimondanod a tárgy nevét. Itt a tanulmányaim hallgatással indultak, bár beszélek angolul, nem akartam lebukni:
- ha kiderül, hogy beszélek angolul, ki fog szerepelni? Úgy van...
- ha ki kell mondanom hogy interkultúrális kommunikáció, mi fog történni? Mindenki elpusztul a röhögéstől.
A másik kedvenc németül, a stílusgyakorlatok. Hát, úgy éreztem abból mindenki bőven fog prosperálni, ha az én stílusomat gyakorolja... Vagy nem csak az egyetemről, még a létezésből is eltávolítják. Hosszú ideig hallgattam itt is, majd kiderült mindenki számára, hogy tudok németül, és akkor már mesélni kellett. Valamint napvilágra került még, hogy abban a 12 évben amíg aktívan nyelveket taultam, valahogy elfelejtettem házit írni. Közölték, hogy itt ilyen nem lesz, ha kell a félévi jegy, akkor jobb ha csinálok valamit. Most pl előadást kell tartanom németül. Kiprovokálták... Mivel bármiről lehet tartani, ezért a németes csoportunk képbe fog kerülni, a Warhammer és a modellfestés világával. Ők akarták, már úgy jöttek ide...  

És a java még csak ezután jön majd...
Szóval... 

Itt a Tavasz trallala... És újabb összecsapásokat hoz, a falu népei között. Mert falun, nem mindenki egyformán falusi. Van az igazi, helyben született, kertben termesztett falusi eMbEr és a városból kiköltöző Sátánfattya, aki azt hiszi ez egy előváros, csak azért mert a falu nevében benne van a közeli nagyváros neve is. De kérem itt mindenki téved... És most, ezzel a lendülettel elszakadok a gondolatmenettől, mint a Terminator áldozatának alsó és felső része egymástól. Vázolom az esetet: valaki hétvégén, gyomot égetett, egy szomszéd meg leparasztozta emiatt. A falu népe meg ahelyett, hogy vasárnap reggel reggelizne, vagy békésen tehenet fejne, vagy kapálna, kikéri magának, hogy senki ne akarja az ő életmódját megváltoztatni. Ns, és most visszatérek a lényeghez. ...Már most az elején levonom a tanulságot, akit annyi érdekel, ne olvassa tovább az őrjöngéses részt. TÚL SOK HELYRE VAN BEKÖTVE AZ INTERNET, ÚGY, HOGY HASZNÁLNI IS TUDJÁK AZ EMBEREK. Most jön az a rész, amikor ki fogok borulni. Szóval a logika mentén, hogy ne akarjunk életmódot megváltoztatni, én rakhatok máglyát ezek szerint, bármelyik pillanatban a kertben, és az sem kell, hogy érdekeljen, ha a szomszédok a kerítés mellett remegve fosnak véreset, és összekenik a kerítést vele. Mert falun vagyunk, and that's the way. Mint a Mandalorianban. Majd veszek hátorakéta helyett egy permetezőputtonyt a hátamra, és egy vödröt a fejemre, miközben flexxel cintányért szeletelek az udvaron, hisz falun vagyunk, és akkor lehet ezt is... That's the way. Viszont ha leveszed a fejedről a vödröt, és találkozik hamvas bőröd az ájerrel, akkor nem vagy falusi többé. Viszont, akkor ennek szellemében, a másik oldal is kapjon hangot. Kiköltöznek arra a zsebkendőnyi telekre, én meg ne tartsak állatot, mert őket zavarja a hangja... A kutya ugat, tudtommal még városban is. Úgyhogy ideje lenne hozzászokni. Nem lehet úgy élni sehol, hogy minden egyes lépést körbeokádunk chemotoxxal, amit nem, azt meg lebetonozzuk. Gondolom ha nem lesz zöld sehol, majd lekenik festékkel. A trágyaszaggal nem nagyon lehet mit kezdeni, a mezőgazdaság ezzel jár. Még akkor is ha valami bárholkeleti cuccot eszel. És igen barátaim, a hús sem a polcon terem, a közhiedelemmel ellentétben. 

Na de, állj. Elkanyarodtunk a lényegtől! Mi lenne, ha ezeket a problémákat megbeszélnék az emberek személyesen, a hatályos jogszabályokkal összhangban, és nem okádnák tele a Facebookot olyanokkal, hogy "vissza lehet menni a falubó, ahunnan gyüttetek" Levédiáig menjek, vagy Etelközig? Ugyanakkor a "buta paraszt" sem egy valid vélemény, mert ez csak sértegetés. És eljutottunk a kezdeti tanulsághoz, hogy nem kell mindenkinek internethozzáférés. Azonban azt el kell ismerni, hogy a Mandalorian a Zsivány 1 óta a legjobb Star Wars anyag, and that's the way!

Visszatértem a győri laktanyába, még ha csak egy rövid időre is. Ez volt gyermekkorom egyik jelentős helyszíne, ahol a sorkatonák örömmel vittek a kantinba üdítőzni, a hétvégi eltávért cserébe. Akkor még nem sejtettem. Hogy, mégis mit nem sejtettem? Hogy itt fognak kertészeti és permetezési szaktekintéllyé képezni. A csapásirány egyszerű volt:

- Ott kell annak a növénynek lennie?

- Hát... Tegnap is ott volt...

- Ha idehúzok egy döglött lovat, holnap azt sem viszed arrébb, mert tegnap is itt volt?

- Főnök... Nincs is döglött lovad...

- Ma már, nem akarok veletek beszélgetni. Szedjétek ki azt a k.rva gazt, vagy gyújtsátok fel, nem bánom... Ne legyen ott, ha holnap erre járok...

- oKkÉ! Hallottátok? Nem bánja ha meggyújtjuk! - és így is lett. Onnantól kezdve minden ami éghető volt, potenciálisan életveszélyben érezhette magát. Még mi is. Rőzse szkv... HA Ahha. Engedjük el.

Másnapra persze, mi voltunk a nemnormálisak, mert többen valami füstfelhőt láttak a telephely felől. Pedig, azt bármi okozhatta. Pl mi is. Na de, megint elkanyarodtam a mondandómtól. Szóval beengedtek még utoljára, körülnézni. És mint egy jó eltévedt kirándulót, bemenetelnél, már gumibottal motoztak a fémdetektorban állva. Amit persze 7 kamera vett, és állománygyűlésen meg levetítik majd, a heti "ezt nézd meg" rovatban. Rögtön a kapuban ismerősök álltak, ezért is csak motoztak és nem vernek még mindig a forgóvillák között, amíg a nyálamban nem fekazek sikítva, hogy Méég, mééég! Üs tejálat! Ahogy beljebb léptem, megcsapott a laktanyák jellegzetes szaga, az ép elméjükért könyörgő emberek áporodott könnycseppjeinek édes illata, a velünk élő szocializmus naftalinszaga és a reménytelenség álmos szájszaga. Na akkor, most nevezném magam egy irodalmi díjra ezekért a hasonlatokért. De otthon éreztem magam. Ja nem, nem ide. Éreztem magam. De, nem azért mert 3 napja nem fürödtem... De. Nem gondoljátok, hogy majd idejövök nektek jószagúan? Tusfürdőm azért van, mert hétvégi program gyanánt, körülüljük szagölgatni. Szummázva, hogy mi változott... Semmi. Maradt bennem enigma azért, amit meg kell osztanom! Aki úgy jön oda beszélgetni, hogy "meg sem ismertelek hosszú hajjal!", az biza hazudik. Mert megismert, itt beszélgetünk és állítja, hogy nem ismert meg... 

Viszont, fura volt így bemennem, hogy nincs gyomoridegem, mosolygok mindenkire, még akkor is ha úgy néznek vissza, hogy mit mosolyogol itt te cerkanyaló, mingyá szétütlek... Majd felnéz, "jaaaaa, te vagy aaaaz, meg sem ismertelek hosszú hajjal!" Amúgy a szövegben valahol elrejtettem egy indokolatlan, "ö" betűt. Aki megtalálja, az meg fog ismerni hosszú hajjal is.

Szép szokás na, meg kell hagyni! Nem vagyok az a nagy vallásos, azt tudom, hogy rónai akolitus vagyok. Vagy ilyesmi. Nem hittem soha a halakban, főleg ha sokszorozzák őket. Na mindegy. Mi is mint a magyar családok többsége, ünnepeljük a Húsvétot. Így is van, zabálással. Sonka tojással, retekkel, meg minden. Mert már a főnök fia is ezt kérte a kereszten, hogyha meghal akkor együnk ilyenkor minden évben sonkát meg tojást. Kivétel a konteóhívők, mert ők nagyjából lassacskán fényen élnek. Illetve azon sem mert a Nap mesterséges, egy fotongömb, amit lentről vetítenek ki. Amikor ezt elsőre hallottam, csak felnéztem az égre, és lenyeltem a röhögést. De! Ez még nem a csúcspont... Mert ugye a Föld lapos. Oké, legyen úgy. A többi bolygó is lapos? Vagy a csillagok, amiket látunk, csak egy hátulról megvilágított kiluggatott vászon? Hát jó, még ezt is lenyelem. Mindenkinek a saját dolga, hogy miben hisz, vagy nem hisz. De, amikor ráterelődik a szó arra, hogy melyik politikus az isteni/szíriuszi fényküldött, akkor az agyam sebességet vált. És elkezdek azon agyalni, hogy jó ötlet lenne mégegy özönvíz... Black jackkel. És Johnny Walkerrel. Meg egy jachttal. És akkor még nem tértem ki arra, hogy múltkor elmentem a helyi boltba, ahol Kámán előadást tartott az oltásokról. Rögtön láttam rajta, hogy biológus beállítottságú, de a minimum a gyümölcsök erjedéséhez nagyon ért. Amíg válogattam, hogy milyen zöldséget és gyümit nem veszek, végighallgattan. Kivonat és egyéb ismertető:

Kámán jelen esetben egy 50 körüli cingár alkesz, aki az 50 évéből 60-at töltött az alkohol mértékletes fogyasztásával 

"- Ze, ótva vagy? Nekem beerőtették, hámat is, de azóta sorra halnak az ismerőzseim és még a zízületeim is fának!"

Szóval... Rögtön látszik, hogy ért a témához. Is. Én meg nem győzök egy banánt egyben a számba keresztbe beerőltetni, hogy ne látszódjon az arcomra fagyott röhögés... 

De elkanyarodtam a Húsvét szellemétől és a kajálástól. Ebédre ettünk szusit. Nem fáradok átkötéssel, képzeljetek oda valamit, hogy hogyan jutok el a következő sztoriba. Pesten ettem először szusit egy japán étteremben, a Duna partján. Az akkori barátnőmmel voltam, ő mondta, hogy jó lesz, együnk ott. Az étterem személyzete pálcákat hozott, még az ásványvízhez is. Egy darabig néztem kétségbeesetten, aztán az egyik pálcára felszúrtam a szusit. Szummázva, azóta csak kínaiban ettem... 

Mi az ami nálunk esténként a leggyakrabban elhangzik? Az, hogy hejja hejjaaaaa hejja hejja, hejja hejja hejja hejja. Ennek egészen hosszú története van, hogy miért éppen ez a szó. A történet évezredekkel ezelőtt kezdődött! Szivatlak... Kisfiam nem akart aludni, én meg westernfilmet néztem volna leginkább, ezért elkezdtem északamerikai őslakos stílusban hejjazni neki, amíg a vállamon tartottam, és bealudt. Ez olyan jól sikerült, hogy azóta angol tudósok vizsgálják és próbálják reprodukálni a történteket. Nem sikerül nekik. Viszont dicsőségem teljes tudatában élek, hogy én a férfi, az apa, das Mensch, mekkora ötletet vittem sikerre. Csak egy dologgal nem számoltam... Az elmúlt egy hónap során annyira hozzászokott, hogy íjjal lövöldözik, az udvaron lakik egy tipiben, és időnként megskalpol dolgokat, valamint a bátyjával érthetetlen nyelven kiabálnak, amíg legotomahawkokat építenek. Feleségem, már megszokhatta, hogy akadnak fura dolgaim, meg hát a Pocahontas az egyik kedvence... és már örülhet annak is, hogy a lányunk Pocahontasosat játszik.

De, hogy még csodásabb legyen, ez az egész párhuzamosan fut a dínó korszakukkal. Amikor sikerült az indián nyomkeresők elől elrejteni minden csokit, majd egy táblával kiosonni az udvarra, és zokogva megenni (csak az enyém, nem egy gyerekben végződik a csoki), Kelet felől morgást hoz a szél. És nem az ég dörög, vagy Gandalf érkezik a rohirokkal. Csak a indiánból, dinoszaurusz lett. Ilyenkor az átlagember mit tesz? Ha belefullad is lenyomja egyben azt a tábla csokit, és leöblíti egy csésze kávéval, ami nyilván nem tűzforró. Ezt követően az olvadt csokiszilánkoktól felhasogatott torokkal, égési sérüléstől sípoló tüdővel, vidáman kézenfogva trambulinozik 3 kisraptorral. Majd a legkisebb felnéz, és 1000 wattos vigyorral megkérdi: "Apa, hejja hejja?" És apa hejja hejja...

Viszonylag sok idő telt el azóta, hogy csak magamnak írtam bejegyzéseket, és ezek is arról szóltak max, hogy mit kell venni a boltban. Hazudtam. Az idő bámulatosan relatív dolog, mint a férfi nemiszerv, vagy a Disney feliratok. Az utóbbi kettőn elég nehézkes lehet állítani időnként. De, hogy mentsem magunkat, aki számára kicsi, az vegyen szemüveget, vagy üljön közelebb, vagy keressen más szolgáltatást. Szóval, amióta nem jelentkeztem, kiderült pár dolog az életemmel kapcsolatban, ami felett elég nehézkes továbblépni, de ezekről majd később mesélek. Francokat... Most! Mivel kezd az idő szép lenni, egészen gyakran, még a Nap is süt, kislányom jelezte igényét a görkorija kipróbálására. Mondtam, hogy nekem is van, az enyém zöld. Az övé meg rózsaszín, tehát az a görlkori. Fel is vettük őket, lebotorkáltunk a lépcsőn, és még mielőtt a kapun kimentünk volna, nem mentünk ki, mert apa nem akarja, hogy a szomszédok lássák, hogyan hal meg a maradék méltósága. Előbb kicsit gyakorlunk, aztán megyünk teljes értékű mozgássérültet csinálni magunkból. És hát, ez a mutatvány egészen jól sikerült, kár tagadni. Nettó 3 perc után estem el úgy, hogy a jobb térdem teljesen hanyagolta az életigenlő elhelyezkedés minimumát. Igen, kifordult. De, emeltem egyet rajta, hogy lássam, mennyire siessen a mentő, és ebben a pillanatban, visszatért a helyére egy kattanás kíséretében. Megnyugodtam, nagy baj nem lehet akkor, ideje felállni, mert a föld attól még hideg, hogy nincsen hó. Ez a művelet annyira esett jól, mint parázsba csapni a...z egyik testrészemet. Azért bementem a házba, de menet közben gallyakat tördeltem a görkori rituális megégetéséhez. A honvédségnél eltöltött évek alatt a szervezetemben felhalmozódott gázolaj és benzin, kikönnyezett elegye, majd jó lesz gyújtósnak...

Ez mindenesetre, nem egy egyértelmű jel arra nézve, hogy nem tudok korizni, ez csak arra jel, hogy soha többé nem fogok. Azt is utálom aki a korizást feltalálta. Amúgy van egy 43-as férfi görkorim eladó. Zöld és szürke. 3x használt....

Felénk érdekes névadási szokások vannak és az csak egy dolog, hogy egy-egy gyerek mondjuk megkapja jutifalinak az életre a Hölömpér vagy a Puniella nevet. Ha ezekkel túléled az ovit, a játszit, az általánost és még életed párjától is el tudod fogadni, hogy inkább kicsimnek, édesemnek vagy ilyesminek hív, akkor az élettől 19-re kapsz még lapot. Hogy miért? Mert nála van a pakli azért. És akkor beköltözöl mondjuk a Szathmorzsi Karel utcába és egy dolog, hogy senki nem tudja ki volt az, de még leírni sem tudják jól. Ekkor vesztedre megkérdezel egy helyi idős lakótársat, hogy ez meg ki volt? Ő pedig elmeséli, hogy tetszik tudni lakott itt egyszer egy Ferenc nevű ember, na ez nem ő volt, de az egyik szomszédja macskájának az egere kiment Dubajba egy számítógép mellé és jól megkattintották. Amire észbe kapsz, már fél órája hallgatod és nem tudtad meg ki volt a művész akiről az utca a nevét kapta. Ezen a ponton feledkeztél el a prózai valóságról, ahol az önkormányzati névadógyűlésen, itt nyílt ki az utónévtár, a vezetéknevet meg egy félig alvó politikus nyögte be ahogy folyó nyállal történelmi alakakokról és a kutyájáról vizionált. Igen bakker szép név az a Szathmáry Szilva! Ezen a nyomvonalom mi a Dergiták útjára költöztünk. Azt hiszem bennem és még sokakban jogosan merülhet fel, mi a gyász az a Dergita... Hát én utánanéztem és az utca egy rétről kapta a nevét, mindenki jól logikázta ki, ez volt a Dergiták rétje. Arról viszont nem találtam semmit, hogy a Dergiták rétje miről kapta a nevét. Úgyhogy mindenkinek azt mondom, hogy a Johannita szerzetes rend harcos mellékága volt, akik itt szenvedtek el megsemmisítő csapást. És csak, hogy ne legyen egyszerű az élet, a házunk úgy van a Dergiták útján, hogy fizikailag a Nyírfaliget utcában van. Ahol nincs egy darab nyírfa sem. Jobban mondva a környéken nem láttam nyírfákat sehol... Kb olyannak éreztem ezt, mint Balassagyarmaton a Nyírjes elnevezésű erdőrészt, ahol fenyőfák vannak csak. Mondjuk a Patkó utcában sem láttam még patkót vagy lovat, de az legalább alakra stimmel! Amúgy egy Dergitának milyen alakja van? Konvex vagy konkáv? Vagy ne kérdezzek többet, mert rám küldik a Dergiták kommandós alakulatot...

Az idei első medencézés komoly volt, mint a heresérv kezelése rezgőcsiszolóval. Miután dekopírfűrésszel már rámentél... A lehőlégfúvózott részre, ami ebből az apropóból megszűnt létezni. Szóval hirtelen felindultam és május végén felállítottam a medencét a kertben. Bár ezzel megint nagyot ugrottam előre az időben, mert az első lépés az volt, hogy tettünk kék színű habtapit a medence feltételezett helyére. Ezen a ponton rögtön kiderült, hogy nem vettünk eleget, úgyhogy irány vissza a medenceszakértős boltba... Miután hazaértem és kirakosgattuk szépen összeillesztve mindet a fűre, ahol az első komolytalanabb fuvallat szétfújta az egészet mindenfelé. Összeszedtük, elkezdtük újra kirakni, aztán mielőtt az utolsót leraktuk volna, szétfújta a szél. Összeszedtük, mert mi nem adjuk fel, nem vagyunk azok a fajták. Kitaláltam, hogy egy maradék térkövet ráteszek a kupac tetejére és majd egyesével vesszük ki onnan, a követ felemelve. Ekkor mint valami rossz szovjet vígjátékban, felemeltük a követ és persze, hogy szétfújta a szél. Szöggel és kampókkal rögzítettem az egészet a földre. Ennyit még a főnök fiához sem használtak el... Aztán kiterítettük a lö medencét és elkezdtünk bele vizet engedni. Nem volt nagyon hideg, csak éppenhogy lábujjkörmön jártam benne. Amikor már másnak bokáig ért a víz, én meg ugye a vízenjáró versenyre edzettem, észleltük a következő problémát: a letűzők a medence alatt maradtak. Elkönyveltem volna veszteségnek, hogy bármihez is voltak alapból, már soha nem fogjuk őket őszig viszontlátni. Majd óvatosan járunk a vízben, vagy papucsot húzunk oda is... Hát, mindent nekem kell kitalálni?!  Igen, persze, hogy kiszedtem mindet... Aztán csak telt vízzel és telt és telt és telt és telt... Baromi nehezen lett tele. Mindenesetre, már jóelőre elképzeltem hogyan fogok fejest ugrani, majd valahova máshova, mert ez csak 72 cm magas vízállással bír. Uszály nem jár rajta, hajóvonták nem találkoznak, gerinctörést előidézéséhez pont ideális. Összeraktam mindent mindennel, csövek vezettek csövekbe a legnagyobb céltalanságban és összevisszaságban, már strandpapucsban baktattam kifelé, a legszebb piros hawaii mintás úszónadrágomban, amikor észleltem a következő problémát. A vízkeringető akkor keringeti a vizet, ha a medencefalon belül bekapom a csonkot és belefújok. Úgyhogy, szomorúan visszaöltöztem és elmentem egy másik keringetőért... Potom 22 000-be került, de megvettem és zokogva vittem haza, hogy nézd asszony milyen szép! Benne csillog az árvagyerekek mosolya, Uganda minden gyémántja és a miénk! Be is szereltem és hát nem pancsoltam, mert a víz baromi hideg volt. Meg esett is. Be is takartam az én gyönyörűségemet, baja ne essen! Amikor jó lett az idő beüzemeltem, minden nap ment pár órat. Aztán valami lecsapta a villanyt. 3 órát ültem a sötétben amire kiderült, hogy lokális a probléma, nem jött el a világ vége. Villanyt felnyomtam, keringető vissza. Villany lever, művelet elölről kezd. Kezdtem gyanakodni, hogy azt a fonnyadt tejfölt aki ezt a keringetőt eladta nekem... Hát a jóisten f@sza verjen hernyómenetet a nyakára... merthogy ez okozta a problémát. A villanymotor háza repedt volt és belefolyt a víz. Ezt csak onnan tudom, hogy szétszedték nekem. És mi az ami nem történik meg egy hiba miatt szétszedett technikai eszközzel még abban az esetben sem, ha megvan a blokk róla? Úgy van... a visszacserélés. Úgyhogy 22 000 forintos köröm volt újra, megvettem összeraktam, járattam, blokkot elraktam, kipárnáztam, esőkabátot kapott, fűtést, hűtést mindent. Itt jegyzem meg, hogy amikor vettük 32 000 JMF volt és már ráköltöttem 44 000-et. Ennyiből pont tudtam volna a jelen gazdasági helyzet mellett 3 kiflit venni. De, mindenki boldog volt... Legalábbis úgy csináltak, mert az én szám habzott és fejenpörögve, helikopterezve, seggcsapkodva ugrottam be a vízbe. Ami eddigre a keringető hiánya miatt kissé pudingszerű lett. Nekem, már mindegy volt ekkor, ha már puding, legalább meleg volt és kaptam hozzá mazsolát.

Egyszer régen fiatal koromban, nem hatottak rám a kungfu filmek. Az egész lakótelep pruszli akart lenni, nekem meg nem jött be, hogy győz ugyan, de azért ütik őt gazdagon és amúgy is amire rájöttem kit hívnak ezek pruszlinak... Én ilyen küzdősportokban nem hiszek küzdjön az aki kétismeretlenes egyenletet akar integrálni a logaritmus 10-en és még konkáv is. Nem igazán láttam olyat, hogy bármelyik akcióhős a predatort mondjuk lekaratélyozta volna, vagy a terminatort lejudózza. 
Ezért fényt kaptam, megvilágosodtam mint a sürüpusztai kocsma bentlakói híradónézés és a 3. kevert ivása közben... Nekem Capoeirázni kell! Ez egy komoly sport, sok mozgás meg minden, jól néz ki, úgy pörögsz mint egy megbolondult hajdú mosógép és épp ezért nem jön senki a közeledbe. Ha meg valaki a diszkóban verekedni akarna, megmondod, hogy te így táncolsz, meg csak úgy söprögetsz. Igen, felénk azt így szokták csinálni. A malomban is. Kit izgat, hogy erre nincs malom... 
Na a lényeg, hogy úgy éreztem ez majd jó lesz felesleges energiáim levezetésére és csajozni. Lehet villogni, hogy ezt nézd, olyat rúgok pörögve, hogy a Van Damme is elbújdosik. Hát nem bújdosott el... Nem lettem akciósztár és becsajozni sem sikerült vele.
Amire észbekaptam, már ott álltam egy valag lelkes ember között, akik már gyakorlottak voltak. Ezt be is mutatták és szóltak, hogy én jövök. Tudni kell, hogy az edzések végén, volt ilyen páros küzdelem. Mivel kezdő voltam, nekem az edző lett a partnerem, aki ebből az alkalomból páros lábbal mellberúgott, pedig a bal kezében egy berimbao volt. Amíg, távolodtam a levegőben az események sűrűjétől, eszembejutott az alaptézisem: az nem jó küzdősport, ahol megütnek. És végülis itt nem ütöttek meg, viszont viszonylag sok időt töltöttem el hátrafelé repüléssel. Amikor földet értem - ez erős túlzás, lévén úgy zúgtam a földre mint a sirályszar, aztán meg fordultam kettőt a földön, pontosan megszámolva minden fűszálat - már felettem állt az ember, akiről akkor tudatosult bennem, hogy ő magyarul nem, csak szlovákul és portugálul tud, hogy na ez most egy dolog, hogy meg fog ölni, de valamelyik fura hangszert amit magával hozott belém állítja, az a minimum. Erre annyit bírtam mondani, hogy pozor! Nabytok! Nevetni kezdett, amit jó jelnek vettem, élhetek tovább. Megkönyörült és mondta, hogy folytassam egy másik kezdővel. Itt egy csaj állt elém, hogy ő lenne az. Sikkantottam egy halk OS!-t és elkezdtük. Egészen izgalmas volt a küzdelem, mint egy csempeminta a panelkonyhában. Én a földre lapultam, erre ő pördült egyet. Láttam, hogy sarokkal fog rúgni. Gyanús, hogy ő ezzel nem volt tisztában, mert egy méhecskét próbált szimultán elkergetni. És hát, sikerült a méhecskét elkergetni, aminek őszintén örültem. Annak már kevésbé, hogy sarokkal homlokonrúgott. Ezen a ponton picit bealudtam, mert nem történt semmi érdekes. Amikor felnyaláboltak, éreztem, hogy ezt inkább csinálja az akinek 6 anyukája van... Igen, azóta sem capoeiráztam...

Van amikor semmi nem sikerül tisztességesen, még azt sem hogy valamit rendesen elszúrj. Pedig nagyon próbáltad. Na, akkor üdv a világomban ahol kiégett agyadban 2 agysejt krétával és romlott párizsis szenyával dobálja egymást, amíg azon vitatkoznak, hogy ki fingott. Szóval ez volt a távolmaradásom oka, ha valakit érdekel esetleg, ha meg nem... akkor gebedj meg és akkor is el fogom mondani. Kezdjük a warhammerrel és ezt rövidre is zárjuk, mert az ég világon nem fog olvasni senki, ha megint szóbahozom. Szóval túl jó vagyok holmi földi halandókkal ezt játszani, akik nem értik meg a játéktechnikai zsenialitásomat, háhh. Igen, béna vagyok, nem hívtak játszani és emiatt itthon egyedül vakargatom a régi modelljeimről a festéket, hogy újra tudjam festeni. Meg a falat nézem. Nem sírok! Én így nevetek és csak a hagyma bánt. Én így teljesedek ki, és? Jobb mintha állatokat preparálnék. Amik élnek. És üveges szemmel nézik mit csinálok. Igen üveges szemmel, mert az eredetit már kiszedtem és lidlis üveggolyókat tettem a helyükre. Gránátalmásakat, mert abból van több. Csere érdekel valakit?
Vakamiért egyre szarabbul érzem magam és nem tudom mi miatt... Ja megvan, hát gyógyíthatatlan beteg vagyok, hát eszembe jutott! Pedig van ennek is vicces oldala. Valahol mélyen... kurvára kerestem, de még nincs meg. Mondjuk, talán az hogy ebéd utánra felveszem az ovis életérzést és annyira elfáradok, hogy aludnom kell az nem olyan rossz. De, rossz, lemaradok egy csomó érdekes dologról, pl írhatnék, vagy szelidíthetnék lódarazsat, olvashatnék vagy nemtudom. Megvan! Könyvklub! Olvasásban jó vagyok, egészen addig a pontig amíg be nem szállok valami könyves kihívásba megint és olyan könyveket nem adnak amiket zokogva olvasok. Eltaláltad, azért zokogok, mert ilyen romantikus hősszerelmes vagyok! Nem szégyen én bevallom! Ja, nem. Ha zokogok egyik másik könyvön, az azért van mert bűntetés elolvasni (sZeReLmEm KoNi ÁjLeNd) és inkább dugnám a kiálló testrészeimet egy gázturbinába minthogy mégegyszer a kezembe vegyem. Mondjuk a Háború és békét el akarom megint olvasni. 
Aztán amikor azt hiszed, hogy a honvédségi fizuemelés érint téged is, mert hát állományban vagy, akkor ráddobnak egy zongorát, lepisil egy görény és egy oviscsoport a fejednél énekli, hogy úgy kellett úgy kellett, káposztába hús kellett - és valahogy 30 000 JMF-el kevesebb lesz az appanázsod. Amikor megtudakolnád, finoman, hogy mégis há de mé má heeeee ee te!? Na, akkor lesz 2 hete, hogy nem méltatnak egy szóra sem és elkezdheted számolgatni, hogy a páros szerveidért mennyit adnak a VIII. kerületben...

Magyarok! Férfiak és asszonyok! Ne közlekedjetek autópályán, ha nem tudtok! Tudom, mindig az a hülye aki szemből jön, de aki szemből jön, annak meg te vagy a hülye, meg a 600 másik aki szemből jön 150-el és villog, meg dudál rá. Erre annyit tudok mondani, hogy az autópálya feljáróján, nem azért van a piros alapon fehér csík a táblán, hogy megmutassák mit látsz ha hunyorogsz, vagy hogy arra menj a fehér csík felé, ha szeretnél Kossuth Lajossal találkozni. Nekem ilyen élményem még nem volt, attól eltekintve amikor a városban egyszercsak megállt egy autó velem szemben, amit Noé dobott le a bárkáról ahogy kikötött az Araráton és azóta a nagyapja vezeti... Odarohantam autogramot kérni, meg jelezni az úrnak, hogy rossz a sáv, mert a kamion ami mögöttem jön, szigorúan betartva az 50-et, el fog tolni mindkettőnket, mint szódás a Yodát. Reakció: bezárta az ajtókat és integetett, hogy menjek el. Mentem is... Mindenki maga dönti el, hogy hogyan akar meghalni. Kivéve a korábban említett autópályán. Ahol bár meg van adva egy sebességhatár, lehet, hogy van akinek újdonság, ez a 130. Nem pedig a 170, vagy több. És ehhez elárulok egy újabb titkot is: ha egy kamion előz egy másikat, akkor biza, lehet nem fogsz megállni, csak a konténerében... De, ez a mentalitás miért is lepne meg, abban az országban, ahol a pénztárba is Suzukival állunk be, szarni is Opellal megyünk, meg inni is és nekünk ne mondja meg senki amúgy se. Na odané' ott jön a beeső sávban 2 autó 130-al! Felgyorsítok 160-ra, két kerékre állítom a Dustert és pont odaférek közéjük. Csak a Balatontól jöttünk Fehérvárig a pályán, de ha annyi lábam lenne ahány ilyen hülyét láttam, akkor nem tudnék mindre cipőt venni... Lassan nem jogsi kell a vezetéshez, hanem túlélőtanfolyam. Aztán majd szépen lassan azt látjuk, hogy Bear Grylls meg az operatőre a pályán forgat. Megpróbálnak bemenni a belső sávba! 

Na, nem vagyok én ilyen szőrszálhasogató! Múltkor is 180-al fényképezett a rendőr, még pózoltunk is együtt. Aztán kipróbálta ő is a kocsit, megfordult a leállósávban aztán gyorsult egyet felém. Őt meg én fotóztam le! Nem téma a pénz! Urugayi diplomatarendszám haver, az ecserin vettem, ja!

Na, megvan a két halmaz metszéspontja? Ugye, ti is inkább a főúton közlekedtek? Már a vonatozást sem ajánlom, abból is szembe ment 2 egymással...

Mindig nagy esemény ha az ember egyetlen lánya, fellépésre megy. Ilyenkor teljesen természetes, hogy az ember félredobja a hurkatöltőt, meg befejezi a boci inszeminálását, felveszi a legszebb rövidnadrágját, megfésülködik, esetleg megfürdik. Az első fellépésről lemaradtam sajnos, egy dacos-harcos ovonéni kizavart a tornateremből, mert ő nem fért be. Gondoltam sebaj, majd a táncgála! Kirittyentettem magam, felszerelkeztem a legjobb modorommal és indulltunk is. Nagyobb fiamat leadtuk, mivel közölte, őt nagyjából annyira izgatja holmi táncgála, mint jegesmedvét a nyári gumicsere, a kisebbet meg vittük, mert neki nem volt más választása. És ha nekem mennem kell, akkor neki is. Szinte a harmadik pillanatban találtunk parkolót, nem akartam hallgatni a tánctanárnő ukázaira, hogy hol lehet megállni. Autóa autósnak farkasa, én láttam egy parkolót, oda megálltunk, 2 km-re a gálától. De, legalább volt parkolónk. Kiszálltunk, körülnéztem, majd sikítani is alig volt időm, betojni is már csak utána, ugyanis egy kedves szülő 50-el tolatott be mögénk. Én pedig piros pólóban voltam, ami feltűnő és azt jelenti, hogy engem ne üss el. Bárki mást lehet, de engem ne ha kérhetem. Aztán bementünk a tornaterembe, ahol többszáz rózsaszíntől a pinkig terjedő árnyalatú vattacukornak öltöztetett kislány tombolt. A legdurvább koncertes pogóélményeimet idézte a dolog. Rám is szóltak, hogy ne itt hagyományőrizzek, ne próbáljak a 4-6 évesekkel wall of deathet csinálni... Aztán leültünk inkább, bár a babakocsit (üresen?), még azért ráztam a fejem felett. És elkezdődött a show! Amit én és kisfiam, már az udvaron élveztünk, mert ő nem volt olyan kíváncsi erre az előadásra. És még éhes is volt. És hétvége volt. És bankkártya volt csak nálam. És a településen az a wc-re jó, ha szilárdat kakkantasz. Jobban mondva, amikor a zsebembe túrtam, találtam 3 zsebkendőt, meg 70 Firintot. Hát nem kellett belőle elmenni Jamaikára új életet kezdeni. Úgyhogy elindultunk a faluban, csak van itt valami amit adnak ennyi pénzért... Ha egy datab vasat adnak, azt is elrágjuk, csak adják. Ezen a ponton vettem észre, hogy ott egy fagyizó. 70 JMF-ből meg csak adnak egy tölcsért... Odacsullankodtunk, hogy van e csak natúr, sima tölcsér? Majd megböktem a gyerek oldalát ahol csikis. Jajj, úgy vigyorgott, rögtön meghatotta a fagyizóst és kaptunk csak úgy egy tölcsért. Próbáltam én is bájosan vigyorogni, hátha nekem meg ad fagyit, de nem jött össze. Úgyhogy róttuk tovább a köröket az udvarban. Ránéztem a gyerekre, mert gyanúsan hangosan nevetgélt... Nekem itt ne legyen nevetgélés, ha nekem rossz a kedvem, mindenkinek legyen az. Itt eszembe ötlött egy fontos kérdés. Te gyerek, hol a cumid? Wo ist dein cumi? Where is your cumi? Babarabubi e cumi? A következő egy órát azzal töltöttem, hogy szisztematikusan, mint a fűnyíróval, végigjártuk az iskolaudvart. Ami amúgy nem volt kicsi. Szerény számításaim szerint, 3x mentünk el mellette, amire megláttam. Hirtelen láttam, hogy jobb ha ezt megmossuk, mert a gyerek minimum egy dögvészt fog kihordani, vagy rólunk kapja a nevét az új COVID törzs. Nyeltem egyet, aztán lenyaltam a cumit. Remek íze volt. Nyálas, poros, füves lábnyom. Azóta ilyen illatú füstölőt használunk.

Hát ki ne kedvelne gyermekeivel a játszótérre menni, délutáni időtöltésként? Pl a felelős szülők. Ugyanmár nem azt mondom, hogy minden játszótér a Sátán kreálmánya, sőt... Tulajdonképpen az sem zavar ha az, végülis a lángoló pentagram mászóka, a szöges csúszda és a parázzsal telt homokozó, kinek ne jönne be? Hát, gondolom ugyanannak, aki nem szereti azt nézni, hogy a homokra frissen lerakott gyereke egy eldobott kevert körtés üveg maradékával a szájában fekszik a homokozólapátok csonkjai között. Huhh verjek a számra, hogy mondhatok ilyesmit... Megint az alkoholistákat akarom bántani, pedig jóravaló mindegyik! Az is biztos egy remek ember, aki még amikor Győrben laktunk beleszart a lakótelepi homokozóba. Ja, hogy biztos valami kóbormacska volt! Nem baszki, mert ott alszik a padon. És ne rúgd ke a veséjét, mert hát honnan tudod, hogy ő volt? Nem vagy te CSI... És valóban nem. Én az vagyok aki kiköltözött falura (felhívták a figyelmünket, hogy nem előváros hanem falu!!! Das ist Krieg Marzsikám!!!), és elvitte a gyerekeket a játszira, mert már falun is van ilyen úri huncutság! Nem kell már a tarlón sétálni meztéláb, meg nem a tehén melegít, de azért aki a városból jött azért utáljuk. Csak az nem világos, hogy akkor most nekem is utálnom kell az utánam kiköltözőket? Megint belelovalltam magam, szóval játszótér. Szabadjára engedtem a gyerekeket (még a nyár elején lehetett ez), a legkisebbet le akartam rakni a homokozóba, aztán jobban megnéztem mi van ott. Saroktól sarokig végig lehetett volna a száját rakni csikkekkel. A két nagyobb meg eltűnt a bokorban Vietnámosat játszani. Néha hallottam még a kiabálásaikat, ami előhozta belőlem is a PTSD-t. Már el is kezdtem volna napal ot szóratni a homokozóra meg bemondtam a telefonomba, hogy kettétört nyíl! Erre a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat ügyeletese biztos nagyot nézett és elkezdte a híreket nézegetni, mi lehet itt nálunk. Miközben a számból kilógó szivarcsonk és napszemüveg alól üvöltöttem, hogy "JóreggeltVietnaaaaaaaam", a gyerekek előjöttek a bozótból, hogy itt szemét van. Összeszedtük, lelkesen segítettek. Aztán átmentünk a mászókához és hát ott is szemét volt, amit összeszedtünk. Aztán összeszedtük a homokozóból is és realizáltam, hogy mi ide biza szemetet szedni jöttünk. De, nem kell emiatt aggódni, mert 3 nappal később ugyanúgy nézett ki, mintha a Kukamanó tornádóba keveredett volna. De legalább nem kulázott oda senki...

Elhatároztam, hogy idén nem ilyen műparaszt, hanem igazi leszek! Büszkén jelenthetem, SIKERÜLT! Aki ismer, tudhatja, ez nálam nem egy kimondottan nagy eredmény, lévén többek telefonjában vagyok benne "a bunkó" néven. Pedig ha ilyet ír valaki a névjegyzékébe, az nem túl jó modorra vall... és akkor ilyen Ed Woodosan, összefüggéstelenül, jöjjön a kertművelés. Én, mint a lustaság férfiistenének megtestesült szobra, rendelkezek házilagos komposztáló berendezéssel. Nem túlzok, az a 4 raklap alkotja a berendezés lelkét! A tavalyi évben megtöltöttük komposztnak valóval. Még a gyerekeket is bevontuk! "Ha találtok kukacot, dobjátok bele!" Középső gyermekem ezt felszólításnak vette arra, hogy az udvar összes döglött, ropivá aszott gilisztáját kiabálva beledobja. Mert így is javítja a nitrokémiai kemtrélegyensúlyt. Idén, ezt a döglött gilisztákat meglehetősen gazdagon tartalmazó elegyet tettük a növénypalánták alá. Valamit nagyon eltalálhattunk, mert nagyra nőtt minden. Például a gaz. Szóval ültettünk paprikát, 3 félét, paradicsomot, fűszernövényeket, levendulát, borbolyát, egy juhar és egy fűzfát, jól bekomposztálva természetesen. Ezt viszont elszámoltam mennyiségileg, úgyhogy gyakorlarilag az ebédbe, meg két szelet kenyér közé is komposztot raktunk. Gyönyörűen nőtt minden, elterveztük, hogy a lecsót, amit majd a zöldségekből meg a juharból csinálunk, befőzzük és lehibernáljuk az utókornak, hogy el tudják majd mondani 150 éve volt egy ősapátok, ilyen fasza lecsót csinált, meg komposztot, ami azóta sem fogyott el. Aztán elmentünk egy hétre nyaralni. Amúgy jó volt, köszi a kérdést... Megkértük a szomszédokat, hogy öntözzék a mi kis hátsókerti édenkertünket, amit ők meg is tettek. Ekkor azonban úgy voltunk vele, hogy megbeszéltük, ne öntözzenek tovább, másnap úgyis megyünk haza. Ez nem, hogy öngól volt, hanem egy lángoló labdával szalmabálák közé küldött lövés. Amire másnap este hazaértünk, nem az volt, hogy minden megégett, hanem kicsit csapkodni is kellett paradicsomot, hogy ne lángoljon már tovább. A fű az finoman jelezte, hogy neki a sárga erőtakarékos szín jobban bejön, a juhar pedig... Egészen biztos, hogy nem fogok jövőre juharszirupot enni belőle. Bónuszként a málna is ropogósra égett. Szóval, van pár jótanácsom:

1. Betonozz le mindent, azzal nem nagyon van gond.

2. Ha valaki azt mondja, hogy de hidd el, nem csak a Balatonparton van 40 fok, hanem itthon is! Akkor azt el kell hinni és esdekelni azért, hogy oltsa el a lángoló növényzetet...

Az utolsó járőr című Hercegszántón forgatott dadaista horrorbörleszk következik! Ajánlom kis barátomnak, akivel a szájtépő viharban toi-toi-t kerestünk. 

"Egy a lányeg barátom! Ha zörögni hallasz valamit az erdőben, az nagy eséllyel nem vaddisznó lesz, hanem egy kurv@ sün... A vaddisznó, nem fog a közeledbe menni mert fél!" 

Ezzel a jótanáccsal felvértezve mentem el Hercegszántóra, jól érezni magamat a friss levegőn. És hát bátran be is mentem az erdőbe, kis barátommal és egy kutyával. örültem neki, mert legalább a támadókra rá tudom uszítani a tacskó testben rejlő csivava szoftverét. Kis barátom ellenszenvesnek találta az ebet, én azért adtam neki eselyt. Elvégre jóindulatú vagyok, vagy miaszösz. Többen most felsóhajtanak, hogy akkor inkább a miaszösz... De ők nem értenek az ilyesmikhez. Nem szép a lelkük! Nem röhög! Szóval törtettünk előre a sötétben, amikor valami zajt hallottunk. Gyorsan jeleztem, hogy most biza megfagyás van, ezt nézd mekkora sün jön erre! Sün? Az röfög? Hát hogyne röfögne, há sündisznó! - mondtam megnyugtatóan. Aztán négylábú barátunk, aki bárkinek a torkába belepetézett volna a vagdalthúskonzervjeinkért, hátranézett és elfutott. Itt éreztük, hogy ez lehet, hogy disznó, de nem sün... Ekkor összérintettük a szupererőhívó gyűrűinket és átváltozunk hirtelenölősökké. Na ez speciel nem jött be. Kettőnk között, csípőmagasságban rohant el egy, vadmalac, úgy képzelem vérbenforgó szemmel. Rendesen összepisikélni sem volt idő magunkat, nemhogy díszsortűzzel kideríteni, legalább egymást eltaláljuk e 3 lépés távolságból. Olyan lendülettel rohant el közöttünk, hogy pont nem érezhette katonásan férfias szagunkat és nem vehette észre a sötétben remegő libabőrös heréjű katonát, majd amikor hátranézett, megijedt az arcunkra fagyott vicsortól és a mutogatástól, hogy ott egy vaddisznó gecc, te meg azt mondtad hogy sün! Majd megugrott a közeli tavacskába, rá egy vadkacsára. Egymásra néztünk, majd meghatároztam feladatnak, a dinamikus elszakadást és szétszóródást. Ami mondjuk időszerű is volt, mert kitört egy kicsinyke vihar. Na, nem volt egy nagy valami, csak 150 katonát kitiltottak az erdőből, mert ha valakire fa dől, akkor sok jelentést kell írni. Úgyhogy onnantól kezdve a vihar rángatta a szájszélünket, ahogy az út mellett bandukoltunk. Majd kis társam megszólított:

- Felhős az ég... Keressünk egy toi-toit mert befosok.

- Időnkből kitelik... 

Ekkor álltunk az "A" ponton, majd elindultunk a "B" pont felé. Közben kósza vaddisznókat fújt át előttünk a szél. Nagyjából 2 km-re lehetett a műanyag Mennyek országa, ami remélhetőleg nincs szarral körbekenve belül. Láttunk már ilyen csodákat... A barna jól mutat a kéken amúgy fura módon. Ez a kínok 2 km-e volt. Csak azért nem zokogtunk, mert féltünk, hogy a könnycseppek szálkáklá fagynak és az arcunkba állnak. Indítványoztam, hogy énekeljünk, mert akkor lehet nem fázunk... Amikor rákezdtem a "Most jó lenni katonának" című remekre, kis társam infulatosan kérdezte hogy amúgy hülye vagyok e. De ezt nem kérdezhette komyan... Amúgy, elértük a plasztik kegyhelyet és túléltük az estét. Reggel már befele menet, az Uralplatóról láttuk, hogy az "A" ponton, ahonnan indultunk, ott egy toi-toi. De legalább jó levegőn voltunk...

Ezt írom meg a legnehezebben a bejegyzések közül, pedig van pár a raktárban. (52) Sokan kérdezték, hogy hogy vagyok, meg üdvözölnek stb. Így (blackmetal ala-bejatszas indul): beleestem abba a szájbavert medencébe, egy tüsszentéstől összecsuklottam, fáj a nyakam, hátam, derekam, lábam, karom, a fejem bizonyos részei, sokszor megszédülök, van egy 50-esem és egy 100-asom amin nem a szokásos minta van és mindemellett semmi, nincs semmi, valamint lesz aszfalt előttünk is. Szóval nekiálltam füvet nyírni a kertben, mert lassan a Jurassic Parkot le lehetett volna forgatni nálunk. Csak raptor helyett a 2 kisebb gyerek hörgött volna a fűszálak között. Amire bárki kettőt pislanthatott volna, a kerítés előtt már nem volt gaz. Mondjuk, ilyenkor nemigen van kinek elújságolni ezt a mikrosikert, mert mindenki elment dolgozni. Még meghatottan integettem is nekik az ablakból, a reggeli kávémat kortyolgatva. Ők pedig lelkesen integettek vissza egy ujjal. Ki érti ezt... Pedig csak ápolni akarom a jószonszédi istonyt. Vicceltem, én aztán integetni biztos nem kelek fel... Amúgy, rendesek a szomszédaink, de tényleg. Én vagyok a nemrendes. Amint ezt végiggondoltam, elkezdtem hátul is nyírni a füvet, pedig el is szívhattam volna. Annyira, de annyira koncentráltam arra, hogy a fűnyíróval letaroljak minden egyes kultúrnövényt, ami elém került, hogy egyszercsak már nem az járt a fejemben, hogy bal láb lép és megtart, jobb láb lép és megtart, hanem az hogy vajon bele tudnám e tudni a fűnyírót abba a fura bogárlukba a földön? Lelövöm a poént, nem tudtam. De, nem azért mert nem vagyok elég erős! Egyik kedves barátom életvezetési tanácsát vettem volna elő: "ha nem megy erővel, próbáld meg, mégtöbb erővel" valamint "faszom gondolkodjanak a gyengék". Tény, hogy ezekkel dolgozva, sok problémát lehet megol... kreálni. Most is ebből lett a baj, mert amíg ezen agyaltam, a bal lábam becsuklott alám és belecsobbantam a medencébe. A fűnyírót, ami elektromos, még el tudtam lökni, hogy ne jöjjön utánam, mert amúgy még mindig ott rázna az áram. Vagy, valami fura hibaszázalék miatt, le tudtam volna nyírni a hínárt. Miután kimásztamm, nyugtáztam hogy a szívverésem nem egészen egyenletes a hűvös hajnali víz hatására és hát mindenem szétázott. A telefonom azóta, csak a Fishing on Orrfű hanganyagát játsza le (érted, víz, a vízben meg él a hal, meg ott is hal) és csak horgászos játékok indulnak el rajta. A fülhallgatómon meg a tenger zúgását lehet hallani.

A másik eset pedig úgy történt, hogy tüsszentettem és beleszúrt a fájás a derekamba ezért összeestem. Igazából az előző sztori is kifért volna egy fél mondatba, de beszélhetnékem van.