Fontos dolognak tartom, hogy az embernek legyen véleménye és azt ki is tudja fejezni szóban, nem elmutogatva, nem lerajzolva. A probléma azzal van amikor valaki ennek ellenére megpróbálja kifejezésre juttatni, mert nem okos annyira, hogyha kritikát fogalmaz meg, gondolja át legalább kétszer és mielőtt kimondja maradjon csendben. Halálosan ki tudok azon akadni, amit egyik kedves kis barátom is mesélt, hogy ő elment öltönyt venni, meg inget és fekete öltönyt kért, meg egy nem fehér inget. Majd az eladó a gondolkodás leghalványabb jele nélkül rávágja hogy fehér inget illik hozzá venni. Meg rövidujjút. Ja, ha traktoros vagy. Ezzel nem megbántani akarom a traktorosokat, nagyon menők szerintem. (Nagyobb fiam egyetért, a kicsi pedig alszik) De, ha én rohadáslila inget akarok venni, a saját pénzemen, akkor had érvényesüljön már az én rossz ízlésem a pénzem fejében. Ha azt mondanák, hogy figyu baszki, ne vedd meg, rosszul áll, rögtön más lenne a felhang, de nyilván akkor is megvenném, mert a Pókember is csak belefogy minden ősszel a ruhába a nyári légyzabálás után. Nehéz igazságot tennem ebben a kérdésben így jobban belegondolva, de talán a mai eset nem árnyalja végre tovább a képet, hanem büszkén kijelenthetjük, a világ márpedig fekete, egészen ritkán pedig fehér. De inkább fekete... A PEPCO-ban kaptam el ezt a beszélgetést, igen a GYŐRI PEPCOBAN A DUNACENTERBEN, IGEN AZ ABDA FELŐL JÖVŐ, 10-ES ÚT MELLETT TALÁLHATÓ, PEPCO. Babakocsiban toltam, énem zsugorított kivetülését, éppen bögréket nézegettünk. Karácsonyi bögrét kerestünk és találtunk amúgy. A történet szempontjából nem lényeges, de egy kézenálló Mikulást formáz az ivó alkalmatosság, emiatt pedig olyan, mintha a piros ruha alól inna az ember dolgokat. Mogyorós kolbászlét valaki? Egyből nem kínálja senki a Mikulást, mi? Nehogy a sárga nedű, ne tea legyen... Válogattunk, valami kevésbé porosabb darabot keresve, amikor megütötte a fülemet a következő monológ:

"Há faszom, alig jön be, azt má kérdez, ahelyett, hogy körülnézne... Há, de mos neeeem?"

Igazi, vásárlóbarát mentalitás. Nyilván az iskolában így tanítják, így lesz a legkönnyebben boltvezető az ember... Nem elég, hogy a munkaidejében bemegy valaki pont abba a boltba ahol dolgozik, de nem átall még segítséget is kérni. Eddig nem tudtam hogy ez ilyen tilos dolog mint Bronxban kimondani az "N" betűs szót, vagy szivárványt festeni az átoperált ovisokkal. Ledermedtem mint a magyar honvéd fülcimpája a Donnál és gondolkodóba estem. Nem kétségbe, bár igazság szerint az is indokolt lenne. Tényleg úgy tudtam, azért vannak az eladók, elnézést kereskedelmi célú árumozgató asszisztensek, hogy alkalomadtán eladjanak valamit nekem, nem pedig, hogy elküldjenek az anyámba, mert meg merem kérdezni, merre találom a halványlila kéjbizgátort ami még az orrot is tisztíccsa. Nyeltem egyet és belegondoltam, tényleg van aki túltolja a vásárlók közül és próbálom megérteni az eladót. Amikor valaki kék rókajelmezt keres de sárgában és szőr nélkülit, az valóban nem egyszerű... Na, itt akkor visszacsatolnék az első felére a dolognak! Nagyszerű, hogy ennek a hatalmas már-már Albert Schweizeri elmének vannak gondolatai, csak az a baj, hogy hagyja őket hangosan elillanni a szájából, nem éppen a megfelelő formában. 
Kis kitekintő: Voltam én is bonyolult vásárló már nem egyszer az életemben. Volt egy időszak, amikor bulizni jártunk péntek-szombat-vasárnap-hétfő-kedd-szerda este, csütörtökön nem, mert akkor nem volt rockbuli sehol, diszkóban meg nem nézik jó szemmel ha az asztalon táncolsz. Na ezeken az estéken a győri vidéki buszmegállóban ettük a dupla-dupla nevű hamburgert, amiről sikerült megállapítani hogy állott suna szaga van. Lehetséges, hogy reklamáltunk is érte, amire azt mondta a pultoshölgy, hogy hozzádörgöli és akkor majd lesz olyan szaga. Ez egy hosszú barátság kezdete volt és hát a két agysebész, az Agyhugykő szellemi atyjai, minden alkalommal pin@szagú hamburgert kértek. A végére már nem csak hozzánkvágták, hanem beszélgettünk is. Miután szelíden megkérdezték, hogy figyu... miért vagytok hülyék? Megmutattuk a söröskorsónkat ami hazakísért minket és egyből tudták. Azóta, érzem át, hogy nehéz a dolguk, azoknak akik a szolgáltatóiparban dolgoznak. De, remélem figyeltetek és látjátok, amit még mindig mondok, a vélemény egy csodálatos dolog. De a vevő, a legritkább esetben kíváncsi rá. Hisz én sem hajnal 2-3 között vágytam megtudni, azt hogy hülye vagyok. Én pontosan tudtam akkor is!

Bútorokból, már csak egy dologból van többünk, az pedig minden ami belefér a háztartási gép kategóriába. Ez nem is probléma, én örülök a legjobban, hogy nem kell a mángorlóval bohóckodni, vagy lejárni a Mosoni-Duna partjára mosni a ruhát a többi falusival egyetemben, noha biztos vagyok benne hogy jókat beszélgetnénk és énekelnénk amíg a 3 fokos vízben mosnánk a ruhát és vinnék kannával a főzéshez reggel 4-kor, mert még le kell vágni a kakast vagy a Foltos nevű bocit. Először is nincs kannánk, nem járok a folyópartra és hajnal 4-kor még baromira aludni akarok. És fogok is. Nem, a gyerekek meg majd odafekszenek mellénk, itt nincs ugrálás, kakaó, meg házimunka reggel 8 előtt. Viszont amikor felkelünk, akkor egy rozsdás gépezet nyögvenyelős csikorgásával megindulunk a háztartási gépek felé. A leglényegesebb, gyermekes család lévén, a mosógép. Szeretjük a mosógépet, ami gyermekkorom óta elég erőteljes törzsfejlődésen ment keresztül. Arra emlékszem, hogy csempét ver le, szerelni kell, hangos, de annyira hogy hallja az egész lépcsőház, hogy mosol. Na ezek az emlékek segítettek a választásban és mindezt ki is küszöböltük azzal, hogy nem Hajdú mosógépet vettünk. Innentől kezdve már csak annyi volt a probléma, hogy a mosógép megeszi a zoknikat. Vagy ő vagy a gnómok, ez soha nem fog kiderülni, a másik probléma, hogy folyton papírzsepiket mosunk. Nem tudom hogy, hogy... minden este kiszedem a zsepiket a gyerekek zsebéből, én már alapból taknyos zsepiket veszek a boltban, amiket rögtön a kukába dobok, feleségem meg normális, ezért furán néz rám. Szóval, nem lehet senkinél zsepi mosás környékén. Ergo, valaki a családból a mosás indítása előtt zsepiket dobál a ruhák közé. Megoldásként el tudom képzelni, hogy rögtön a 100-as csomag zsepit a gépbe szórjuk, vagy nem használunk több papírzsepit. Globális szinten. Kicsit olyan amúgy mintha a fa kérgébe törölnénk... Lehet ettől nedves az esőerdő, mert az indiánok oda törlik.
Aztán ha a mosáson túljutottunk, jön a szárítógép, amit helytakarékossági meglátások miatt, orosz hi-fi rendszerben a mosógép tetejére applikáltunk. Így szebben szól... Amikor, már kimostuk a zsepiket, meg pár ruhát, morogva átpakoljuk a szárítóba. Program indít... mintha ez lenne a győrzámolyi űrprogram, tekergetjük a gombot veszettül, ami villog meg csipog. Amúgy a Sci-Fi alkotásokban is ugyanez lehet, a nők lehet tudják mi miért csipog, a férfi az meg felfedezési vágyból tekerget és csipogtat. Aztán csodálkozunk, hogy a nők tovább élnek. Amikor/férfiak esetében HA lejár a program, kinyitjuk az ajtót és ilyen pamacsok repülnek ki hóesésként belülről. Ha esetleg örülne valaki, hogy ez a szösz és akkor majd a ruhája nem szöszösödik ki, hát a francokat... ez a kiszárított papírzsebkendők maradéka. Ezek után elégedetlenül nyúl az ember a morzsaporszívóhoz, ami számomra egyenértékű a zacskóstejtartóval ás a Dacia létezésével. Mint porszívó ez a valami éppen hogy elfogadható... próbálta már valaki tisztítani a tartályát? Több időt vesz igénybe, mintha kézzel szedegetném össze a fecniket, a maradékot ami repül, meg lepkehálóval elfognám. Ha ez is kész, akkor kávéfőzés. Persze nem kotyogóssal ami nem hagyott még cserben soha senkit, mert ez egy öreg konstrukció. Nekünk van modern Hát ápám ólász váót, csáó ámícsi kávéfőzőnk, ami úgy működik, hogy amikor kedve van, lefőz egy adag kávét. Van úgy, hogy odakészítek mindent, bevetem minden barista készségemet, habosítom a mézet, az ikrás tejet felverem, kockacukrot adok a lovaknak, benyomom a gombot és búg. Elsőre azt hittem erőt gyűjt, hogy sok volt báttya, mennyé anyádékhoz, majd ő csinál neked kávét, én nem fogok... De, nem egészen. Nem gyűjtött erőt, csak simán 4 hónapig nem működött. A benne lévő kávét nem lehetett kicsavarni, ha tettem volna bele virágmagot, már bokor lett volna amire kiengedett a zár. Amire kiengedett, már indián varázsló ugrálta körbe, Braco nézte némán, hogy mi lehet a baja... Hát tudjátok mi volt? SEMMI. Lefőztem egyet vele és működött... Szóval, azt hiszem beállok amishnak, nekem nem mennek ezek a technikai dolgok. Sem.

Gyermekkorunkból mindannyiunknak vannak kellemetlen élményeink a fogorvosról. Igazából, valószínűleg csak kellemetlen emlékeink vannak... Nem csak amiatt, hogy ketten fognak le amíg próbálnak a székbe kényszeríteni és egy egész évfolyam szurkol, hogy sikerüljön/ne, mert fogadásokat kötöttek rád. Olyan disznóvágás feelingje van a dolognak. Pedig még vér sem folyt. de, ne aggódjon senki, fog folyni. Például akkor, amikor érzéstelenítés nélkül belefúrnak a tejfogadba (igen, abba...), majd Béláim túltoltuk jelleggel megnézi mennyire viszi a fúró az ínyedet. Ekkor érkezik meg a környékbeli termekből minden tanerő, majd lecsesznek hogy miért kiabálsz, így nem lehet tanítani amikor mint valami zombifilm szereplője, zombi oldalról persze, rájuk nézel. Folyik a vér a szádból, mintha nyersen ettél volna lovat. Persze a végén nem elég hogy fájt mindenem, kiröhögtek, a saját osztályfőnököm lecseszett, a fogorvos meg tovább furkált mindenkit érzéstelenítés nélkül. 
Na, ezekkel az előítéletekkel felvértezve, majd 15 évig nem látott fogorvos. Nem kívántuk egymás társaságát, van ilyen... Ekkor családilag rakattuk helyre fogainkat, úgyhogy újra egy székbe kényszerültem. Sok idő telt el, az alkoholista ácsok kikoptak ebből a szakmából. Egy fiatal hölgy lett a fogorvosom, aki használt érzéstelenítőt. De, az érzéstelenítő nem olyan ám, hogy bespriccelnek valamit a szádba, ez egy injekció. Próbáltam a székkel eggyé válni, amikor közeledett felém a tűvel. Nem fog fájni, mondta... Na, ez még mindig nem teljesen igazmondás volt ebben a formában. De, már kibírható volt  mint Vietnám. Csak itt kevesebb viet bújt elő a szobanövények mögül, fúvócsővel lövöldözni. A kínok kínjait éltem át, ezekhez képest a Bűn és bűnhődés tanulsága és olvasása, egyaránt semmi volt. Ami külön fura volt, a doktornő beszélgetős fogorvos volt. Megkérdezte, hogy telt a napom, amire azt tudtam mondani hogy gháááághölöüüü. Még vissza is kérdezett, hogy valóban? Bólintani nem mertem, mert a számból egy fél autószerelő műhely lógott ki. Meg nem is tudtam volna, mert a nyálelszívó, olyan szikkadtra szívta a nyelvem és a szájüregem, hogy tevét lehetett volna benne tenyészteni, meg homokot aszalni. De helyre hozott minden kárt, amit az általánosban okoztak. Bár időnként felhívott valakit, hogy Te!! Hallod? Ilyet még nem láttam... Olyan mintha nem fogorvos hanem egy portás csinálta volna... Na, ha van valami amit nem akarsz hallani egy fogorvosnál, az ez. Vagy amikor azt mondja: hoppá, vagy egy tű eltörésének csengését hallod.
A következő nagy szeánsz, 2 éve történt. Két bölcsességfogam maradékát akartam kiszedetni, mert kb olyanok voltak mint egy felrobbantott várfal. De, legalább tárolni lehetett benne az ennivalót, ha beleragadt... Ezúttal, egy fogászati hiper-szuper szakrendelőbe mentem. Leültettek a váróba, adtak újságot, kávét nem kértem, mert nem kínáltak, bár láttam, hogy ők isszák... Behívtak szépen, leültem, az asszisztensnő kedvesen mosolyogva megkérdezte, nagyon fáj? Mondom nem, semmit nem csináltak még, nem? Háhhá, ön ilyen kis vicces... itt már éreztem, hogy ezt Ő, nem úgy értette. Megjött a doki is, jelezte hogy érzésteleníteni fog, ha lehet ne beszéljek és ne nevessek. Ú mondom hova jöttem, ezért még fizetek is... És csoda történt! 15 perc után, megbökték a vállam, hogy köpjön. Erre elmondtam ki lőtte le Kennedy-t... Közölték hogy kész. Az érzéstelenítés? Nem, a bölcsességfogát kiszedtem. Nem érezte? Nem, nem ehhez szoktam... Hát kész. Kihúzzunk mégegyet? Annyira jó azért nem volt...

Ma meg vagyok csúszva mint disznó a jégen, mert tegnap este elhúzódott az altatás és nem volt időm gondolkodni a világ agybamaróan keserű valóságáról. Gyakran ér(hetne) az a vád, hogy folyton csak nyávogok, meg nyígok. De nem ér, mert nem beszélgetek senkivel. Mint Braco a látó ülök, itthon és gyógyítom a szociális tevékenységek okozta sebeket. Időnként olvasok híreket, például, hogy egy kutya vibrátort hányt. Ezt elolvasom és átfut az agyamon, Jézusgyerele... Hogyan került az egy kutyába, miért? Vagy valaki mentálisan üzeni meg a dohányboltosnak, hogy kell neki cigi. Ilyenkor elgondolkozok azért a lét elviselhetetlen könnyűségén, mert akiknek ilyen gondjai és ötletei vannak... Annak biza nincs probléma az életében. Az egy boldog ember lehet. Nekem pedig, aki ezt olvasom, közel az agyvérzés. Gyűjtök kis erőt, aztán jövök még ma. Kelet felől, napkeltekor. 

Én egy ilyen modern idők, modern hőse vagyok, aki tulajdonképpen nem vár, nem kér, meg hát nem is kap köszönetet azért ha valami jót tesz. Ezért igyekszem semmi jót, nem cselekedni. Ez lett a szuperképességem egy idő után. Én vagyok a Csendbenfigyelőember. Régebben volt egy másik hasznos képességem, ez pedig a térdmagasságban repülés volt. De félek a repüléstől, illetve a magastól, úgyhogy ezt hanyagolom. De hogy jön ide a címben említett mentő? Szirénázva... Haladjunk kérem... Szolgálat után voltam, persze busz az Likócsról a város felé az nem volt, a buszmegállóban is csak az volt a táblán, hogy HEHEHEHE. Király, minden vágyam volt 25 óra szolgálatban levés után még egy laza 4 km-t sétálni a tűző napon a másik buszmegállóig. De, vannak csodák, ez a vágyam teljesült. Ebben a szellemi májkrémeskemyér állapotban értem oda a megállóba, azon agyalva, hogy ez még rosszabb mint Oroszország, ott jön busz. Igaz félig medve és egy öregasszony húzza, az utasok meg vodkával fizetnek, de legalább van. A telefonom 5% nettó töltöttségen állt, ami azt jelentette, hogy meg tudtam nézni hány százalékon van abban a pillanatban. De odaértem! Páran már álltak a megállóban, egy öreg úr, aki a piacra ment, egy hölgy aki az ebédet akarta főzni, még páran, meg egy másik hölgy aki ült a padon, sárga volt, nyögött és ecetszaga volt. Az ebédet készíteni akaró hölgy szólt, hogy a padon ülő rosszul van, csináljak valamit mert jön a busz és neki mennie kell ebédet készíteni, mert éhes. Jogos... Enni mindenkinek kell végül is... Jött a busz, felszállt és elment. Az öreg úrral ketten maradtunk ott. Kérdezem, hogy van e telefonja, mert az enyém 3%-on van és le fog merülni. Persze, mondta, majd odaadott egy kikapcsolt telefont. Szuper... Bekapcsolná? Nem, mert nem tudja a pinkót hozzá. Húha, itt baj van. De jó lenne ha csinálnék valamit, mert a hölgy a padon szül! Megnéztem újra, biztos nem szül, szemlátomást 50-60 év körüli... Mondtam, ne aggódjon nem fog szülni... Hát honnan tudom én azt, tán orvos vagyok? Közelebb mentem, próbáltam a padon ülőt megszólítani, nem reagált. Elővettem a 2%-on lévő telefont és hívtam a mentőket. Elregéltem, hogy ecetszag, sárga bőr, nem reagál, az öreg a háttérből bekiabálta, hogy mer szül, azé. Ha lett volna nálam xanax meg gázolaj, azokat keverve veszem be... Közben sikerült a telefonját bekapcsolnia az öregnek, az enyém meg azt jelezte, bocs mára ennyi. Mondom az öregnek, köszönöm, hogy itt maradt velem, a többiek lám elmentek a bajban. Erre közli, félig már az érkező buszon állva, amivel én is akartam menni alapból, hogy jaaa azért maradtam meee nem jött a busz előbb, most megyek a piacra. Amire kimondtam volna, hogy de... már nem volt ott. Hát, barkóbáznom a hölggyel nem kellett, kiálltam az út szélére, hogy leintsem a mentőt. Jött is, kiszálltak csípőre tett kézzel, hogy már megint ön... Képzelje, a héten harmadszor visszük be... Beültették, majd elhúztak. Én meg álltam ott egyedül a megállóban, vártam a következő buszt ami fél óra múlva jön és azon filóztam, hogy hülye volnék e? Mire vártam? A mentős elvisz egy darabon? Az öreg szolidáris lesz? A másik hölgyemény, majd eszik később ebédet? Elkapják valaha a téti rémet?

Na nem, ez még nem kanapévásár volt, csak kanapétűznéző. Ha a háztűznézőben nem ég a ház, akkor ilyen is van. Rájöttünk, hogy kell egy új kanapé, mert a régi úgy néz ki, mintha Godzilla fogai közül kaparták volna ki, hányás után. Jobb érzésű ember nem ül rá, mert fél hogy elkap valamit. De, legalább meg tudjuk mondani 3 évre visszamenőleg, a gyerekek melyik nap ittak kakaót. Tavaly február 12. kimaradt valamiért, vagy legalábbis több jutott a szájukba mint a kanapéra. Szóval úgy éreztük mi biza elmegyünk az XXXLutz-ba és így is tettünk. Sztori vége. Ennyi. Na, jó nem... Mielőtt bementünk, felvetettem, hogy mi lenne ha attól a pillanattól kezdve, ahogy átmentem a forgóajtón, elkezdeném bőgni azt a csecse kis reklámdalukat, biztos ti is tudjátok melyik az. Igen, már nyomozom ki írta a szöveget és a dallamat, aztán ha megvan... Feleségem vétózta, de csak azért mert felébredne rá, kicsi én, aki addig békésen aludt. Csak ez lehetett a vétó oka... Pedig több stílusban is el tudom énekelni, blackmetal, deathmetal, trashmetal, melodic death metal, blackened death metal. Majd legközelebb! Elkezdtünk szőnyegeket is nézni, ha már kanapét akartunk és megállapítottuk, hogy a fehéres színek dominálnak, amiken hamar észre lehet venni ha ráborul egy csésze kakaó. Úgyhogy vettünk a bejárati ajtó elé, egy Welcome feliratú lábtörlőt. Nincs összefüggés, én sem értettem a sztoriban ezt a csavart. Felmentünk az emeletre, behatoltunk a kanapék közé. Nem azt mondom, hogy csukafejessel helyeztem el, satnya testemet a fekvőfelületen, de páran odanéztek azért. Kényelmes volt, mondtam is, na annyuk nézzük meg befér e a babakocsi alsó részébe, ez velünk jön. Aztán megnéztem az árát... 599 000 JMF. Ami végül is nem 600, tehát nem 600 000-ért és egy instant agyvérzésért veszel kanapét. Felkeltem róla, még a nyomomat is letörölgettem meg leporszívóztam róla. A szomszéd állványon lévő mélytosztító sprével, be is fújtam. Nézzük a következő kanapét inkább, gondoltam ez nem néz ki olyan puccosnak, ez csak jó lesz. Megnéztem az árát, 450 000 JMF, aztán éreztem, hogy ez nem is olyan kényelmes, sőt nyomja a derekam. Hát, ha innen veszünk kanapét, azt fóliában fogjuk tartani és fel fogom políroztatni. Tisztítani egyszerűbb lenne, nem sérülne, csak a polír miatt csúszna gondolo. De, az sem baj igazán, mert a srácok szeretnének bentre csúszdát. Kifelé menet még azért szóltam az eladónak, hogy valaki egy hatalmas babakakát tett az egyik kanapéra, de nem én. Biztos valami modern meg nem értett művész, a fogyasztói társadalom elleni agresszív kritikája. Vagy megnézett egy Warhol kiállítást és fényt kapott, hogy ő is tud ilyet. És valóban. Kifelé menet, első haragból vettünk egy tányérkészletet. Mi így lázadunk. Majd ülünk arra! 

Megint morcos vagyok a Sci-Fi alkotásokra úgy alle zusammen. Értem, hogy ezek mesék csak, méghozzá felnőtteknek, akik napközben el kell nyomják a valódi énjüket, este viszont ha hazaérnek, letépik a ruhát magukról és előkerül az öltöny alól a szado-mazo... Nem, másik műsorszám. Szóval estére amikor a gyerek alszik, előbújik belőlük a Star Wars, Star Trek, Warhammer 40k stb rajongó. A Star Trek hogy kaphatta magyar fordításban az Űrszekerek címet? Utánanéztem... Gugli fordító szerint, utazás szekéren. Hogy nem szégyenlik azt a mocsok pacalzabáló arcocskájukat... Így lett gondolom a Csillagok háborúja és a Nyerd meg az életed (Squid game...) is. Szóval, ezek az emberek akik nappal, hétköznapinak néznek ki, de akkora kockák, hogy egy sima kocka, csak háromszög hozzájuk képest, lefekszenek aludni a Leia hercegnős/Uhurás egyebes kispárnájukra, amikor kipattan a szemük... Halk sóhaj kíséretében: hogyan tudnak időeltolódás nélkül beszélni egymással? Értem hogy jövő meg minden, de ha szeretnénk a szomszéd csillagrendszerbe áttelefonálni, a választ egyrészt nem kell élve megvárni, másrészt, ez csak hang... Ezekben az alkotásokban meg hologramokat küldenek egymásnak realtime. Én meg csak azt szeretném elérni, hogy a buszom egyáltalán megérkezzen. Nem késve... Hanem, hogy egyáltalán jöjjön. A másik pedig az aszteroidamező. Amennyire tudjuk, az aszteroidák nem 100 méterekre vannak egymástól, ehez képest ezek ott bújócskáznak egymással. Sőt... Egy lézersugárral, ami egy csík mindössze, szétlőnek aszteroidákat. Amennyire én tudom, ha már egy fénysugárról beszélünk... Az a fény sebességével fog menni. Ergo, azt nemigen fogod látni ha nem folyamatos és ha ezt a lőszer elvet nézzük mint amit a Star Wars használ. Mindegy is, dehogy mindegy... Hogy a vérben tud egy csillagromboló mellé lőni??? Kb annyira valószínű ez, minthogy melléfekszel az ágynak... Számítógép, fénysugár, nincs hanghatás, bumm, nincs robbanás. Amúgy meg egész galaxisokról beszélünk, hogyhogy az ember van többségben??? Nem él sokáig, megosztott, nem kimagaslóan okos (főleg én, 3 sör után), hol van a diverzitás? Mindenhol emberek, sehol egy kocsányos 8 látószervű magnézium alapú létforma... Uncsi nem? Ezért jöttek el az őseink is a Szíriuszról a jurta alakú űrhajókkal, mert ott sem volt feketebőrű ázsiai yoda... 

Ott hagytam abba eme opusz leírását, hogy gondolkodtam, mit is tehetnék ha lenne egy törött autóm. Hát persze... hazavinném aki összetörte. Tényleg így volt, nem röhög. Nem hozzám vittem, hogy üssem amíg ki tudja mondani hogy zingervarrógép, hanem haza hozzá. Pár nap eltelt, gondoltam ennyi idő elég volt, hogy jelentse a kárt a Szarstránál, akarom mondani Astra biztosítónál. Ez meg is történt részéről, bementem én is. Éppen le nem köptek, hogy maga gyökér, hogy csinálta ezt. Baromira meghökkentem, aztán azért megkérdeztem mikor jön a kárszakértő vagy valami ilyesmi. Majd jön, ne aggódjak, mert a megyében már 2 db is van! Hetek kérdése. És addig mivel menjek dolgozni? Tán busszal, mint aki dolgozni megy? Hát pl... Kb annyira voltam boldog mint a kipufogó csövén szaxizó kóbor sakál. Teltek a hetek, egyszer csak jön egy telefon, hogy há megnézném én azt az autót? Kellek hozzá, mert angolórán ülök éppen... Há, nem. Itt, meg itt parkol, tessék megnézni nyugodt szívvel. Meg is nézte, majd újabb pár hét elteltével, jött egy levél ettől a román biztosítótól, amiben kb az volt leírva: hahahahahahahaha 470-ért megvesszük a roncsot. Befáradtam újra a biztosítóhoz, a hölgyemény éppen cseresznyét evett, a nem mondom, hogy szeretője volt, mert nem micsinálta meg az asztalon, de illetlen helyeken nyúlkáltak. Nesze neked Egészséges erotika, én meg ráztam a kefírt. Miután megzavartam az idillt, elmondtam mi járatban vagyok és még a mondatot sem fejeztem be, már jött a kioktatás: olyan nincs, hogy magától ezt megveszik, talán valami haverja. Mutatom a levelet... "Cöhhh ilyen akkor sincs." Hát akkor biztos én hamisítottam a levelet és postaköltséget nem kímélve elküldtem magamnak, valamint megkentem a kárszakértőt is hogy ezt hozza ki eredménynek. Ezen a ponton nagyjából 3 hónapja nem volt autóm, aki az enyémet gazdasági totálkárra vágta, viszont egy hónap után azzal járt. Ezért éri meg betartani a KRESZ-t meg befizetni a kötelezőt, valami nem a legaljadékabb cégnél. No, az Astrával sem az volt a baj, hogy román, hanem hogy nem fizet. "Tudod milyenek ezek a románok." Befáradtam hozzájuk újra, fenyegetőzéssel karöltve, mert hallottam, hogy őket közben, nagyon nagyon igyekeznek felszámolni... Arra jutottunk, vigyem el, csináltassam meg saját pénzből, számlára és kifizetnek belőle 320e JMF-et. Nem ordítottam. Akkor már nem volt miért. Na számoljunk! A megállapított kár 470e, amit adnak majd ha viszek számlat az 320e, 3 hónapja busszal járok mindenhova és feleségem is, ez 3x2x8e, a szopás, hogy gyalog visszajöjjek a szerelőtől megfizethetetlen. De, végül is, esőben sétálni jó, jó a levegő. Ezután eljutottunk addig, hogy fél éve nem volt autónk, a szerelési költségek emelkedtek, csak a szerelés meg nem igazán folyt, mert a szerelő külföldre távozott. Sírtam, nevettem, teljesen tanácstalan voltam... Egy szép napon csörgött a telefonom, hogy figyu, ülj le! Baj van? - kérdeztem és rágyújtottam egy doboz cigire egyszerre. Még a fóliát sem szedtem le. Nincs baj, az van, hogy kész. Számlát is írtatok? Aha. Amire kimondta az utolsó "a" betűt, már ott voltam. Kifizettem a szerelésre közel 600e JMF-et. Amiből 320 járt vissza. 280 000 forintomba került hogy szabályosan közlekedtem és nem okoztam balesetet. Hittem én ezt ekkor. Aztán jött az Allianztól egy levél, hogy a köteleződ 110 000, kabbe. Hiába mentem be, hogy dehát nem én okoztam a balesetet, itt van minden papír Máúnika kedves... Hát ez ennyi. De miért? Hát valakivel ki kell fizettetni az okozott károkat. Így van a kurva eget, fizesse ki a vétlen autós... 

Hát ki ne emlékezne az első autójára? Mondjuk nálam nagy eséllyel ez az első autó az utolsó is lesz, mert a látásom kezd nem jól működni és kifejezetten zavarbaejtő, ha a szembe sávban rögtön 2 IFA rongyol feléd 70-el, pedig egy is sok lenne. Szóval még mielőtt letenném a kormányt, meg a gézpedált, ha már kiszakadtak a helyükből az IFÁ-k miatt, megemlékeznék arról. hogyan is törték gazdasági totálkárossá az autómat és mindenről ami ezután jött. Egy kevésbé borús reggel volt, éppen mentem dolgozni, amikor is a győri Ipar út felüljárójához érkeztem. Mindig betartom a szabályokat, a középső nevem is: várd meg a barmokat, te ráérsz, élni jó. Legalább is élni valószínűleg jobb lehet mint nem élni. Bár nem élettel több időt töltünk valószínűleg. Szóval észleltem hogy előttem satufékeztek, ezért berántottam magam is a kéziféket, valamint felkiáltójelben álltam a fékre. Megálltam időben, viszont a mögöttem jövő vagy 70-el érkezett és megnézte van e még hely a hátsó ülésemen. Volt. Akibe még nem mentek bele, annak jelezném, irgalmatlan nagy rántást fog érezni, utána pedig nem biztos tudni fogja merre van. Úgy éreztem ez a Mennyeknek nem túl pompázatos világa, ahol szól a metál és örök a sör. Na, ez a rész félig bejött. Győr iparnegyede nem túl cicomás és sör sem volt, ám a metál az szólt és a motor még járt. Úgy éreztem kár lenne leállítani, ha nem lángol semmi, mert újra egész biztosan nem fog elindulni. Kikászálódtam eme Tolsztoji realitásba... Mivel végig álltam a féken és minden be volt húzva és még üresbe is volt valahogy a kocsi, az előttem lévőbe nem toltak bele... Rám néz, ez kicsin múlt mi? És már ment is tovább mert eloszlott a sor előle. Ez van. sietni kell a munkába. nem baj ha a gyomromból áll ki a hajtókar. Aztán amíg a világ helyreállt, hátranéztem, láttam ki jött bele az autómba. Há, egy kollégám. Egy Opellel. Amire pislantottam ott állt egy rendőr mellettem... Baj van? Álltam ott, hogy heideggeri vagy kanti értelmezésre gondol e? Kis kollégámat kiszedték a kocsijából. Ő is élt... Hogy visszatérjek kék barátaimra, közölték, ezt oldjátok meg, megállítjuk a forgalmat amíg lejártok a hídról. Legurultunk a hídról, aztán még integethettünk nekik ahogy betartva az 50 km/h-t elhúztak mellettünk. Hiszen ugye, nem történt 10e JMF-nél nagyobb kár. A papírokat kitöltöttük, hazavittem a srácot mert az Opelje azt mondta kabbe, a Fiestának meg járt a motorja. Aznap nem mentem dolgozni. Ki tudja kitalálni, hol fizette kis kollégám a kötelezőjét? Úgy van... Astra. Akkor már a megszűnés küszöbén álló Astra. Erről a Canossajárásomról vagy inkább passiójátékomról még írok majd. Most mennem kell Metálozni...

A horgászat egy hálás téma, amennyiben szeret az ember horgászni. Ezzel szemben, még csak a halakat sem szeretem, max ha díszhalak vagy műanyagok. Ehhez hozzátartozik még, hogy számomra a sült hekknek és az olvasztott műanyaghalnak megközelítőleg ugyanolyan az íze, rossz. Mondjuk a műanyag hal nem iszapos. Ebből már lehet látni, hogy mennyire imádtam horgászni, pedig engedélyem is volt, meg egyszer valami horgászvizsgára is készültem talán, de akadtam valami bicikliküllő nevű halon és Pataki Attis léptékűvé vált ez a sport. De, előre ugrottam a történet szempontjából lényegtelen befejezésig. Szóval, éppen a Túrnál sátoroztunk, Sonkád község mellett. Ezek létező helynevek, nem a Gyűrűk ura hobbit Megyéjéből szedem. Sonkádon volt akkor Zoli bóttya, így írták....Édesapám még nem volt egy profi horgász, de barátainkkal akikkel éppen ott jártunk, elment horgászni, csónakkal. Szóltak a kiskori énemnek aki éppen nem unatkozott nagyon, csak a földút görbületének mértékét számolgattam és meg tudok nyugtatni mindenkit, görbe volt, hogy tartson velük, jó lesz. Nekik lehet jó volt, De, egy 12 év körüli gyerek nem élvezné annyira, hogy ide ülj, oda ne hajolj, szétmásznak a csontik, ne beszélj, halkabban, ne nyúlj a vízbe. Úgyhogy gondolom tőkesúlynak hívtak, csak ezt az apróságot elfelejtették említeni. Aztán amire sötétedett eszükbe jutott, hogy nincsen sör! Ami tudományos alapon nyugvó tény, hogy a horgászathoz kell. Valószínű azért van az, mert szín józanul nincs az az ember aki órákat ül egy helyben a parton és nézi gondolkodva a vizet. Ezt maximálisan meg tudom érteni, de a sörözéshez indokolatlan a vízpart meg a horgászbot. Szóval erősen sötétedett, szúnyogok voltak és kitettek a partra, hogy menjél el vagy 4 sörért. jó 3 km-re volt a sátor. Én elkezdtem sétálni, nem azt mondom hogy nem féltem, viszonylag biztosan tudtam akkor már, hogy nem jön a rézfaszú bagoly meg a hétszűnyi kapanyáni monyók, viszont belegondoltam, hogy még vissza is kell mennem majd... Kezdtem nem szeretni én ezt a horgászat dolgot. Odaértem a sátorhoz, jeleztem hogy sörért jöttem:
- Egyedül elküldtek onnan sörért?
- El, megmondták merre jöjjek.
- Ezek, nem normálisak... Tessék itt a sör, vidd el nekik, mondd meg, hogy nem normálisak. (ugye mobilok még a kanyarban sem voltak)
Elindultam vissza, azon gondolkodva, hogy itt egyvalaki nem normális az meg én vagyok... Odaértem, szétettek a szúnyogok, a vérveszteség miatt dadogni tudtam csak, a bal fülem csengett és ennyi idősen még az átlag nem iszik sört, hogy megnyugodjon. A csónak épp a vizen volt, jelezték, hogy kapás van, majd ha kifogták, jönnek értem. Álltam a nádasban, ekkor már biztosan tudtam hogy nem leszek horgász, a szúnyogok közben brékeltek rajtam, szóval nagy partijuk volt. Itt már azért odakiabáltam, hogy leteszem a sört, nekem ennyi horgászat elég volt és vigyenek már vissza autóval ha lehet... Nem lehetett kapás van. Lábkázás vissza. Többet engem arra horgászbottal a kezemben élő ember nem látott, meg hát előtte sem. Ehhez képest lett engedélyem a végére és büszkén mondhatom, a legnagyobb hal amit kifogtam, volt vagy 15 cm, egy törpeharcsa. Én örültem neki, ő nem örült, azt hiszem tudta mi lesz a törpeharcsák végzete...

Tegnap elkezdtem ostorozni kedvenc műfajomat, ezért a pártatlanság kedvéért a pornó jönne, ha néznék ilyet, vagy ha ti néznétek. Mert ugye ezt senki nem... Csak ismerek én is valakit, akinek a szomszédjának, a nagybátyjának a keresztapja látott már ilyet. De hát ugye, ez meg akár mendemonda is lehet akkor. Igazából ez a műfaj nem is létezik. De ha létezne és láttam volna már ilyen jellegű filmet, az biztos nem úgy történt volna, hogy egy kis kollégám lezuhan mellém az irodában, a vállamra teszi a kezét és büszkén mutatja a telefonját, hogy az lenne az én nagypapim nézd! Ő a legmenőbb! És valóban, egy jólszituált idős embert látunk, barátom felé fordulok és már mondanám, hogy valóban, meg akartam kérdezni, ismerte e a nagyapját, vagy hasonlít e rá ez a bácsi? Erre az arcomba nyomja a telefont és a következő képkocka már az, hogy 8 idős bácsi répázza egymást. Majd közli, azért lenne ő a nagyapapim, mert mindenkit megkap. Megfagyott szemgolyóval, levált retinával ültem tovább. A hot-dogot már nem ettem meg. Volt a másik véglet is, kis kollégám falta anno a Gianna Michaels főszereplésével készült mesterműveket. Mert ő egy istennő. Kicsit túlzásnak éreztem, mivel úgy nézett ki mint egy birkózó akit román sertésinzulinnal kokszoltak. Mondom báttya... Ez a nő téged, minimum megverne, de véresre, mielött a bugyijában elhelyez... "Hm, jó lenne..." Na, lépjünk tovább... Jobban járnánk. Mondanám ha a következő remek elméletet bemutató kis kollégámat kihagynám. Szóval... Kutyás pornó... Ami azért igényes, mert a kutya tappancsán van kesztyű, hogy a csajt/pasit ne karmolja meg...

Nem is akarok ezekről többet beszélni, mert olyan is volt amin már nem csak a szemöldökeimet vontam fel kérdőn, hanem öklendezve mentem ki az irodából. Azóta az ördögűzők dolgoznak még az helyiségen, engem pedig leszereltek a sokkhatás miatt. Szóval, ellentmondásos a műfaj nem kicsit. A világ legundormányabb dolgait is megteszik emberek pénzért, hogy otthon valami ismeretlen kiszórakozza magát. Elsőre a mű dolgokról akartam írni amik a műfajt jellemzik, aztán felrémlett amiket láttam, pedig nem is akartam és rájöttem, a valóság rosszabb mint a műköröm és a magassarkú amiben valamilyen oknál fogva minden pornószínésznő "játszik". Mert ők színésznők és színészek egytől egyig! Hisz még Oscart is nyerhetnek! Apropos! Kotrevák Kelly és a szexi dög, ők szerelemből csinálták...

Mindannyiunk szülei, de tényleg, türelmetlenül várják, hogy megszólaljon a kis poronty, viszont közvetlenül ezután jön az a vágy is, hogy maradjanak már csendben. Biztos vagyok benne én is, hogy gyerekként amikor először megszólaltam, tüzijáték volt tigrisbukfencező palóc siratóasszony kommandóval, meg 3 pálcikás jégkrémet kapott mindenki a környéken. Ehhez mérten az első szavam az volt, hogy: Goya. Francisco José de Goya y Lucientes. Ezt még akkor bonyolult lett volna kimondanom, ezért lett csak Goya. Aki nem tudja ki az, ugorjon egy bekezdést, nem marad le semmiről. Szóval a kései reinkarációjának érezhettem magam, ugyanolyan szépen játszottam a triangulumon mint ő. A festés már más kérdés ugye... Az én leghíresebb művem festés terén az elmaszált krumplinyomda, a triangulumot meg nem szeretem, nehéz rajta blackmetalt játszani...

Idáig ugorjon el az, akit Goya nem hoz lázba. Első gyermekünkre mi is hihetestelenül rákoncentrálódtunk, mi lesz az első szava? Én így szerényen azt vártam, hogy APA és akkor örök szerelem, ellovagolunk együtt mindannyian a maplementébe amíg világít rgy APA felirat felettünk. Valamint vártam mrg a "Jaffa krí"-re is, de ez sem jött be. Az első szava az volt hogy "gnú". Addig nem is hallott a gnúról... Én meg nem nézek ismeretterjesztő dolgokat, nekem jó a reality. Felcsaptuk a "könyvet" hogy megnézzük mi is az a gnú. Feleségem szerint nem ezt mondta, az nem létezik. Aztán jött is a következő szó! Wagen. Büszke voltam, rögtön két nyelven tanul beszélni, de ezt is elvetették... Aztán jött amit mindenki igazinak tekintett: "nem". Igaz, ez menőbb mint a gnú vagy a Wagen. Nagyobb fiam nem lacafacázott: Ana - anya. Szép, szép, de nem egy Jaffa krí vagy apa... Harmadik gyerkőc még csak 2 hónapos, de pont tegnap mondta hogy: Debrő. Ez a földrajztudás félelmetes! A többiek szerint annyit mondott hogy eő...

A Sci-Fi a mindenkori kedvencem, minden téren. Elolvasom én újra a Háború és békét, ha megírják sci-fi-ben. Gyaníthatóan nem fogják. Pedig... Szóval ez a kedvenc műfajom. Ám mint minden műfajnak ennek is vannak betegségei amiket az istennek sem tudnak kinőni. Gondolkodott bárki már azon, hogy ezeknek a filmeknek az űrhajói tényleg képesek lennének a repülésre? Az űrben tökre mindegy hogy, hogy néznek ki ezek a gépek. De amint belépnek a légkörbe, a többség arra lenne képes, hogy szétessen az első fordulónál, vagy rögtön lezuhannának abban a percben, ahogy a légkörbe lépnek. Lehet ezért nem találkoztunk még űrlényekkel? Vagy hogy van az, hogy majdnem minden űrlény humanoid jellegű? Még a kristályból és salakból állóak is emberi formát öltenek és értik amit beszélünk. Könyörgöm, néha azt nem értem, hogy aki Szabolcsból jött, miröl beszél... Ezek meg persze, hogyne tudnánk angolul, meg németül? Would you like a cup of tee? Vágyok egy olyan Star Trekre, vagy Star Warsra, amiben senki nem érti, az űramőba mit vartyog. Csak brekegne valamit, a főszereplő kijelenti, hogy Spock én ezt nem értem, menjünk haza... Nem ezért tanultam az űriskolában 3 évet, hogy egy ilyen miez rámkiabáljon ismeretlen nyelven. Mi lesz a következő, belém petézik annak a fura tojásnak a gazdája, amit a zacsimmal megérintettem, mert wc-nek hittem? Utána pedig, Csubakka nem értem mit beszélsz, artikulálj rendesen, de ezzel az űrhajóval nem megyünk sehova amíg a Space-x fel nem juttatja az űrbe. Hiperszökkenés hagyjad már... Hm ez nem is Csubakka hanem egy bernáthegyi... Amúgy honnan tudták hogy a faj neve vuki, amikor azok csak annyit mondanak mindenre, hogy ooorrráaaaaaaaagghhhhhewwww, ez meg lehet éppen bicikli is. Amúgy meg full pucéran ugat egy űrhajóban és ez nem zavar senkit. De ha már ilyesmiknél tartunk... Hogyan van az nagy wc használat? Csubinak nyilván sehogy, mert az fix hogy a szőréből nem jön ki. Mikor esznek? Ezeket csak Darth Vader hívta meg enni, de annak nem lett jó a vége, lehet emiatt nincs étkezés. Ha már Star Wars... Senkinek nem gyanús, hogy egy Skywalker tábornok aki a klón háborúkban jedi volt, híres meg minden... Erre itt egy másik Skywalker 18 évvel késöbb? Itt valaki, minimum nem tartotta be a jedi kodex előírásait és meghágott egy űrpudingot. 

A zajkeltés sokunknak egyfajta hobbija, pótcselekvése ami szerves részét képezi lényének, valamint annak az idegesítő aspektusának, ami felől még nem közelítettük meg embertársunkat. De, buzgón kívánjuk hogy ezután se kelljen, mert könnyen lehet, hogy ez az illető gyors ám módfelett fájdalmas halálával járna. Én már csak tudom, mert többször akartak hasonlók miatt eltenni láb alól. Például amikor megrendeztem Európa első és ezidáig egyetlen turbinahang utánzó versenyét, egyetlen indulóként a laktanya telephelyén.

Nem kaptam érte egy szakadt Emmy-t sem. Pedig szívem lelkem benne volt a visításban. Egészen addig a pontig, amíg be nem zártak a fülkébe, hogy visíts magadnak te majom.
Mivel itt nem ismerték fel a bennem rejlő Mengelébe oltott Mozartot, akinek nem marcipán ízűek a golyói, ezért megmutattam a többieknek hogy kell lábbal, gyorsan, ütemet tartva dobolni. Ezt sem szerették... az persze rendben volt hogy evés közben olyat fingik valaki hogy a falról pereg a festék, még a szomszédban is, de az már sok ha dobogok. Azt hiszem ezt amúgy apai ágról örökölhettem, Ő csinálta azt minden reggel, hogy nem bekiabált hogy khm kelj fel, mert hasadra süt a nap, virágszálam, hanem fogott egy üres vizespalackot és az ajtóm előtt azt, akkurátusan minden erejének a harmadát beleadva összepréselt. Ezt azóta megbeszéltük, szerinte ez a folyamat gyors volt, én a szobámban ezt anno úgy éltem meg, hogy kitört a 7. világháború és üvegből készült ropit tör valaki, valamiért az ajtóm előtt, majd 2x a földhöz vágja, átmegy rajta lánctalpassal és amikor végzett, még a madarak is elkezdenek csiripelni. Én meg a könnyeimből a nyálamból és egyéb testnedvekből magam alá folyt miazmában remegve forogtam.
Ma este pedig feleségem elhatározta, Ő biza jógázni fog, napköszöntés meg minden. Ez nem annyi, hogy kimész a teraszra, hogy csá nap! Ennek van megfelelő mozdulatsora. Már épp a megvilágosodás közben lehetett, félúton a Nirvanába, nem a Cobain félébe... Nekem meg eszembe jutott, ma még nem is vacsiztam! Mi lenne ha ennék műzlit a durván 3/4-ig üres, ámbár szépen csörgő zacsiból? Előtte persze megráztam még, mennyi van benne, aztán kétszer megborítottam a csörgő zacskót, amiből csilingelve folyt ki a porcelán tálkába a vacsorám. Ha azt hinnétek, annak nem lehet hangja, hogy a zabszemek egymásra érkeznek... Ja és még egyetlen hibát elkövettem, ráléptem a jógamatracra és amíg örültem leülés közben, hogy semmi nem folyt ki, ránéztem feleségemre. Azt hiszem több műzlit, nem veszünk majd. Se tányért. Nem mertem elkezdeni megrágni a szárított banándarabokat, amíg a jóga véget nem ért. 

A-aa-aaaaaa! Nem! A-aa-aaaaáááaaaaaa! Nem akarom! Nem telik el nap úgy, hogy valaki otthon, jellemzően nem én és nem is a feleségem, el ne kezdje énekelni a Jégvarázs egyik dalát. (itt felhúztam magam, mert ezt a bejegyzést másodszor írom meg, az első változatot elnyelte a Föld...) Szóval ha öltözni kell akkor a-aa-a-aaaaaaa! Ének állj! Nincs Jégvarázs! Ha kinyílik a hűtőajtó akkor a-aa-a-aaaaaa... Hát sajnálom de itt nem lesz joghurt, ezt elszúrtátok, én eszem meg... Ez a dal, bármilyen élethelyzetben előjöhet, már-már támadófegyvernek minősül. Engem legalább is lehet vele támadni és sikerülne is. Aztán amikor már te magad is ezt énekelve válaszolsz a gyerekeknek hogy niincs jooghuuurt-a-aaaaa, ők pedig erre a dallamra sírnak fel egyszerre, az valami pazar. Aztán ha meguntuk csak a dallamot, akkor jön a tánc. Mert ehhez bizony tánc is van. Én meg még csak azt sem tudom hogy ki-kicsoda a mesében... Van egy Anna meg Elza, de hogy melyik melyik, az olyan szintű rejtély, mint hogy hogy hívják a Mancs őrjáratban a kutyákat. Szóval megy a tánc és az ének egyszerre, te könyörögsz, hogy elég, legyen vége... És akkor bedobják hogy varázslat. Mert van varázspálcájuk, nem tudsz mit csinálni. A törpék goa partija bevadul, mintha be lennének gombázva hadonásznak és kiabálják hogy megfagytál! Te pedig megfagysz, mert ha odakiáltasz, hogy állj! - még a végén leverik a tévét ijedtükben, vagy a vázát, esetleg egymást. Csorog rólad a víz és érzed hogy megfagy a véred, mert ha hirtelen mozdulsz támadásnak veszik és hiányozna az a tv na... Közben az orrsziporszival összekötött porszívót is megvarázsolják, de semmi gond, már tudom hogy kell a konektort visszaszerelni a falba. Amikor már azt hinnéd, nem fejleszthető ez már tovább, mert nincs hova, de van, de van, de van. És nem örülsz, amikor rájössz hogy ennek a csodának kettő része van amúgy és a "Legyen hó"-t ma még nem is énekelték... De most fogják, amint kinyitod az erkélyajtót, betakaróznak a függönnyel és ordítják hogy egyen hó! A végén megadóan te is énekelsz hogy legyen hóóó, legyen hóóóó, legyen mindenhó hóóóóó... De ez meg persze nem tetszik nekik. Megoldásként próbálod a Mancs őrjárat zenéjét énekelni, hogy kimenjen a fejedből a Jégvarázs, de abból csak ismersz, mint minden szülő, hogy "Semmi baj, semmi hmmhmmm eggyel több a hmmmhmmm, semmi baj, semmi gooooo, bárki bármit hmmmhmmm". 

Egy annyira régi barátról mesélek most, hogy az idejét sem tudom mikor láttam utoljára, akár fényképen is. Az a sztori még rémlik róla amikor nagy erőkkel vártuk érkezését egy szilveszteri buliba ami Pápán zajlott. Nem, nem a katolikus egyházfő hátán. Arról már leszoktunk akkor egy ideje. Amúgy vannak ilyen városok mint Pápa, Csorna, Celldömölk, stb amik joggal szerepelhetnének a te meg mi a jó Isten f@száért létezel versenyek dobogóján... Lehet régen jó ötletnek tűnt az, hogy két út összeér, ne csinájunk ide egy kisebb települést, ami már nem falu de városnak indokolatlan Kámán? Há, má mé ne? Így keletkeztek ezek a helyek a fantáziámban. Na, vissza a vonatozáshoz. A feladat annyi volt barátunknak, hogy a Keletiben szálljon fel a vonatra és jusson el Pápára. Ez a művelet többnyire egyetlen darab átszállást igényel, Győrben. De ha az utas ugye olyan állapotban megy bulizni, ahogy mások hazajönnek a buliból, akkor lehet érezni, nem is tudom miből... Hogy ráérünk elé kimenni. Először is felszállt a Pécsre tartó IC-re. Mert ugye a "P" betű stimmel, bemákolva a többi meg nem számít. A bajt észlelte kisvártatva, de nem esett pánikba, mert nem az a fajta. Valahogy visszavergődött a Keletibe, ahol mivel lekéste az eredeti vonatot, vett egy jegyet még, amivel egészen Kelenföldig jutott, meg azután egy picivel, ahol megosztották vele a titkot, hogy ez a vonat megint nem nyerő neki mivel ez nem a Győr felé tartó IC, hanem a szombathelyi gyors. Itt magába roskadt kicsit, úgyhogy a bulira nekünk hozott szeszt elkezdte meginni. Aztán Celldömölk környékén ébresztették, hogy jófiú, értjük, hogy Szilveszter meg minden, de azért nah... Mindenkinek van olyan barátja aki elkésik mindenhonnan és még a telefonját sem veszi fel. Éppen ezért, mi a győri állomáson állva 83x csörgettük meg mindössze, hogy merre jár, mielőtt felszálltunk a pápai vonatra. Mi időben Pápán voltunk, értünk jött is az autó... Ö Szilveszter délután 1700 környékén sakál, mata, szégyentelen foslék állapotban felhív minket, imádom ezeket a beszélgetéseket amik halk kuncogással kezdődnek. Ez is ilyen volt... Kis barátunk kuncogott, majd jött a találjátok ki hol vagyok! Nem tudjuk. Hát én sem, kurv@ jó! És nevetett tovább. Javasoltuk hogy nézzen egy táblát az állomáson. Celldömölk. Há! Onnan van vonat Pápára! Nagyszerű, mikor indul? 4 perce! Belegondoltam, biztos szar lehet ünnepek alatt magányosan Celldömölkön lenni, meg hideg is volt. Egyszer csak csörög a telefon... Pbábaán vajok! Hogy csináltad? Varáslat. Elmentünk érte... Nem derült ki, hogy ért oda, de miután megette a szilvapálinka levesemet, rémlik hogy Pataki Attillával a kör közepéről távozott az éjjel.

Rádöbbentem, szanálni kell a ruháim közt, mert már sok eléggé ócska, szakadt, régi és viseltes. Hazudtam, nekem mindegyik kell!!!!!!! Nem akartam kiválogatni azokat, amikben nem hogy múzeumba de még a Prímába sem mennék el, de nem volt a szekrényben több hely. Úgyhogy meg kellett tennem amit feleségem megkövetelt. Duzzogva pakoltam ki a szekrényből. Ilyenkor sok érdekes dolgot találhat az egyszeri szemlélődő. Egy 2013-as menetlevelet egy lánctalpasra ami még csak nem is rám szól, rágót, 20 forintot, az életéért küzdő moky családot. Könnyes szemmel, remegő kézzel piszkálod meg azt a barna, meleg, puha valamit a szekrény hátuljában és félve kérdeznéd meg bárkitől a környéken, hogy ez meg mi? Féltem, ha mégegyszer megbököm, este már nem kell megnéznem a Muzsika tv legújabb Önök kérték válogatását, meg a Dallas ismétlését. De kiderült, hogy ez csak valami plüss akármilye a srácoknak. Legalábbis ők azt hiszik. Mi degy is, pakolásztam lelkesen, találkoztam tuhákkal amikről nem is sejtettem hogy az enyémek lehetnek. Konkrétan a szekrény fele olyan vokt, mintha a boltból válogatna az ember. Na, ezeket a ruhákat azért nem hirdtam idáig, mert nem szeretem őket. Hogy kidobtam e? Nem. Ez az enyém. Kell, még akkor is ha nem. Csak a testemen át lehet elvenni tőlem azt a mintás pólót meg azt a fogalmam nincs milyen színű pulóvert aminek garbós a nyaka. Ha van valami amit rühellek... az a garbó. Meggyőződésem, hogy valaki egyszer le akarta írni, hogy gardrób, csak elrontotta és garbó lett belöle. Természetesen a lukas zoknit sem dobom ki, mert van még olyan színű és ha kilukad abból is egy, akkor lesz egy pár lukas zoknim. Zseni vagyok egyszerűen... 

Gyönyörű nap volt ez 5 évvel ezelőtt, a bolygórendszerünk csillaga, szaporán szórta sugarait. Hahh, mily briliáns módon kerültem ki a szóismétlést... Jómagam, pedig abban a tudatban ballagtam a kórházból hazafelé, hogy van egy lányom. Ezt a gondolatmenetet ünnepeljük minden évben azóta, jobbnál jobb ajándékokkal, sütizéssel és magyarsághoz méltóan kajálással. Belegondoltatok már, hogy bármilyen ünnepség van, a magyar ember az eszik? Nézzük csak: Karácsony: nem evés, zabálás általi halál, Húsvét: répával töltött nyúl, tormával és csokitojással, március 15.: Kossuth szelet zsemlemártással, augusztus 20: új kenyér, szeptember 1: májusi szendvics stb... De mi tortáztunk eme jeles napon. Kislányom csokitortát áhított, mi pedig rögtön rávágtuk, hát hogyne, majd a mamiéknál. Így is lett. Nem, nem álltak neki ők sem sütögetni egy 24 szeletes tortát. Cseleztek és vettek egyet. Amúgy egy téglatest alakú tortáról van szó, úgyhogy viszonylag sokat gondolkodtam, hogy ebbe akkor most a köralakot bele kell vágni? Irtó nagy pazarlás lenne. De biztos ezért 24 szelet ugye.... Dert akárhogy nézem, akkor is csak 8-an vagyunk ha magamat kétszer számolom... Még akkor is sok, ha a gyerekek szokásukhoz híven a felét a padlón tárolják rosszabb időkre, a maradékot meg 3 napig esszük reggelire, ebédre és még vacsorára is. De mivel érzi mindenki hogy ez már sok, ezért a másik nagyszülők is hoznak egy csokitortát. Erről a tortáról annyit kell tudni, hogy én nem nézhettem meg előtte valamiért. Úgy voltam vele, ez egy egyszerű csokitorta, egy sellővel a tetején. Hááááááát. A művész aki alkotta, nem egy Mikelándzselo... Pedig az öreg hogy pörgette a nuncsakut... Na mindegy, ez a marcipán Ariel úgy nézett ki mintha az igazi neve Béla lett volna és 40 év gyári meló után, egy amúr szájából integetne egy vörös parókában. + Feature volt még a vízként funkcionáló kékre ételfestett tejszínhab. Ettől, a gyerekek szája, fogai, nyelve, arca, kezei úgy néztek ki, mintha hupikék törpikéket szaggattak volna szét foggal. Kisfiam még hörgött is hozzá. Aztán ma elmentem wc-re, és ami tegnap kék formában bement... Az ma is az volt. 

Reggel kipattantak a szemeim. A helyükből. Éreztem hogy ma valami nem okés, de nagyon nagyon nem. Sikítást hallottam a lecsukott laptopból és a kikapcsolt tv-ből. Tudtam, hogy ez csak a Youtube lehet. Valami nagyon rossz történt! De megnyugodtam, mert az ebihalas törpepornó, amiben ablakosok gittelnek, még mindig megvan. Jött a felismerés ami tolsztoji realizmus szinten vágott tarkón. De ezt nem varhattam Nyikolajevics nyakába... Ez ugyanis Varga Irén új száma. Hirtelen beborult, még a felhők is azt nyögték lemondóan: "oooouuuuuuuuu baszki...."

https://youtu.be/GRZF42T8NBg

Gyorsan kevertem egy kis kénsavas kávét, a műgyapotkeksz mellé, amíg az egyik szemem sírt, a másikat meg kinyomtam. Egy ággyal kezdünk és egy soha nem hallott dobalappal, valamint egy vélhetően a hírnévért cserébe alulfizetett statisztával. A színek meleg hatást próbálnak kelteni, itt cekc leszen barátaim... És a művésznő már csinálja is, megmutatja a hónalját szemből. Kreatív elméknek az is lehet luk. Aztán elindul Irén éneke, ami számomra úgy hangzott mintha démonokat akarna megidézni és az ágy bármelyik pillanatban készen állna felemelkedni és atomjaira robbanni egy ave Satanas kórussikítás közepette. De nem így lett. Megjelent egy indokolatlan alsótest ami rúdtáncol. Irén tánctudása viszont nem javult a kisapám óta, mondhatni minimálra veszi eléggé... A lelkem egy segélysikoly kíséretében kárhozik el, a testem pedig merevvé válik a szégyenérzettől, mint a fagyott kutyaláb, amint melltartóban mutatják a művésznőt. Az a smink egy kicsit olyan mintha fejen lőtte volna magát sminkpuskával amibe szemceruzát daráltak. Meg csirkét. A mindenkori megtestesült art oltárán áldozva, tejet öntenek a mellye husára. Elájultam és bevertem a fejem egy wc csészébe, azért látok ilyeneket. Nem létezhet. A pszichológusok országos szövetsége megígérte nekem, hogy nem létezik melltartós Varga Irén. Eközben Varga Irén: bula rázás hangok. A csávó azért issza mellette üvegből a szeszt, hogy hasson mielőbb és ne szenvedjen? Aki idáig eljutott... az tudja, ezt nem alvás előtt kell nézni, mert félő, hogy az ember soha többet nem alszik. Hovatovább, a napok óta tartó fájdalmas erekciót is képes elmulasztani már egyegnézés is! Külön érdekessége a klipnek, hogy a csöcsökön kívül amiket, Te jó Isten miért mutogat... Megyek a csávóhoz egy kanna benyával meg cigivel. Egyikőnk sem akar így élni tovább szerintem...

Igazából ez a neheze az egész Agyhugykő dolognak, a témagyűjtés. A probléma az hogy egyszerre, annyi de annyi dolog tud nem érdekelni, hogy az frenetikus. Azt veszem észre, ezekhez az írásokhoz, hangulat kell. Az a fajta hangulat, amikor ragadnál egy szívlapátot, amivel nem földet szórnál, hanem az agyhugykövet csapnád szét. Azt is mondhatnám hogy "idegbe vótam Máúnika" állapot elérése a cél. De mindig habzó szájjal nézni, nem annyira jó dolog, csúszós lesz tőle a telefon kijelzője. Aztán még a végén nem tudnám leírni az eddig eltelt 35 év emlékeit... Ezek az élmények aztán olyan gondolattársításokba torkolnak, mint hogy a többség miért néz bele a zsebkendőbe orrfújás után? Mit remél találni az orr zöld aranyában? Lenin sapkáját? Aztán hirtelen váltással valamiért eszembejut a Kiskundobszólói yeti, aki a vasúti töltésen és annak az oldalában lakik, mert az a környék legmagasabb pontja. Itt kell elkezdeni visszafogni a gondolatokat, még mielőtt kicsúszik a kezemből a vezérfonal. Emiatt pedig van jelen pillanatban 12 megkezdett és abbahagyott iromány az emlékeimből.... Na de, igyekszem holnap már teljes értékű bejegyzést tenni újra. Amúgy a Jézus is mindent lát írást 71 ember nézte meg 1 nap alatt... Szóval innentől minden címben benne lesz Jézus.

Kislányomnak szülinapjára vettünk egy biciklit, eddig csak piciklije volt, de ez már egy mérettel nagyobb. Nő a gyerek nah, vagyis inkább lány. Ahogy megvettük a Decathlon saját márkás? Btwin biciklijét, ami egyébként tetszetősnek látszott a félhomályban, hunyorogva, háttal állva, 3 bolttal arrébb, rögtön láttam, itten baj leszen. Nagy az a C4 Picasso, de ez csak úgy nem fog beférni hátra... Vettünk egy kis síkosítót is, így könnyebben be tudtuk tuszkolni a rózsaszín - fekete remeket a csomagtartóba. Össze-vissza tekergettem a kormányt, még hátra is, amikor a végeredménnyel megelégedve hátradőltem. Estem egy nagyot, nem volt minek nekidőlni... De ettől még kemény voltam mint a bolti zsír. Gondolkozni kezdtem azért, hogy nagyon szép, hogy ezt bezsúfoltam hátra, de otthon hova rakjam? Nincs az az Isten, hogy ezt egy frissen 5 éves gyerek ne szúrja ki. Az én tervem mindazonáltal az volt, hogy a szoba közepére rakjuk, letakarjuk egy barna pokróccal és megmondjuk, ha megnézitek mi van alatta, a Mancs őrjáratból a Marshall sintértelepre megy. Feleségem vétóval élt. Úgy néz ki, Ő szereti azt a mesét... Mindenestre a bicaj a szüleinél töltött egy éjszakát, így nem érezhette a kerti macska brészagát. Csak egyszer kapjam el azt a dögöt... Felvirradt a születésnap, apa (én) mint egy dzs kategóriás részeg bűvész, egyik kezemben a kakaót a másikban a biciklikormányt egyensúlyozva énekeltem a Boldog születésnapot című slágert. Az öröm nagy volt, menjünk most azonnal bicajozni. Hát azért még felöltöznék inkább meg ilyesmi... De nem lehetett elkerülni az elindulást, ami ennyi gyerekkel nem egyszerű. Kicsit úgy mozgunk mint egy oviscsoport, amíg rám nem szólnak hogy ne énekeljem a Jégvarázst... Ám ekkor a bicajnak minden féke egyszerre mondta, hogy kabbe. Megmoccantani sem tudtam a fékpofákat. Sóhajtva kezdtem el a ráolvasást, az imát, a kalapáccsal verést, a sikítást, mindet egyszerre, majd a hátsó fék kiengedett. Én férfi, férfi szerelni, férfi jó. Döngettem a mellemet a dohányzóasztalon állva, amikor felvetődött a probléma, az első kerék még most sem forog. Hű mondom... Szétszereltem még a vázat is, de nem lett meg a probléma forrása, telefonon kértem segítséget, de nem jött elég szeretet energia a működéshez. Dühből visszanyomtam a kocsi hátuljába a családot, a bicajt bekötöttem, ideges voltam... Apósomat kértem meg, remegő szájszéllel, nézze meg, mert megjavítani nem tudom, de hidegvágóval szívesen felszeletelem. Ránézett, hümmögött, közölte, a kormány egy teljes fordulattal +ban van. Feszül minden bowden, egy laza mozdulattal megoldotta, majd visszaült a kávéhoz. A kávé nálam is lefőtt. A szemgolyóimat a torkomba szívtam a bennem élő harag vákuumán át. Innentől kezdve, nincs szerelés. Soha. Semmit.

Vannak dolgok minden háztartásban, amik megmagyarázhatatlan okoknál fogva egészen egyszerűen köddé válnak. Pl zoknik egyik fele, kulcsok, bármilyen fontos személyes irat ami éppen kellene. Ilyenkor megy a fejvakarás nagyüzemi szinten, hogyan fogom leélni az életemet úgy hogy a szerda feliratú zokniból csak egyetlen darab van? De, ne félj, nemsokára rájössz, hogy majd a szombatinak is elvész a párja és akkor probléma megoldva. Eközben "szerda" éppen "foltozza" "szombat" lukait a tengerparton. 18+ verzió a zoknhubon. Ejtsük a zoknikat... Hangolódjunk a tv kapcsoló irányába. Kedves szóval féltve óvott tv, csak az auráját merem én is simogatni, tévégyógyász megáldotta, egészen a stúdióból küldte a pozitív energiákat. Valószínűleg ezek az energiák elaladhattak az éterben amúgy, vagy valami zavarja az adást. Miután a 0. másodpercben leszögeztem itthon, hogy a tévéhez nem nyúlunk, nem ütjük a játéktűzoltóval a Tűzoltó Samet sem. Pedig megérdemelné, hát persze hogy meg lett jelölve a kijelző egy lifi alakú karccal, 3 tenyér és egy nyelv... nyommal. Többet nem nézünk főzős műsorokat. Csak orrvérzésig Peppát, Mancs őrjáratot meg hasonlókat. Amikor az agyvelőd is azt susogja már, hogy "malackál, röff röff, malackák" esetleg "az erős bátor Sam a tűzoltó" vagy "semmi gond, semmi baj, kétszer több a jóból" és szimultán elkezd vérezni abfüled, na meg az orrod, ugrasz egyet a kapcsolóért, hogy na ebből a kevés is sok. A levegőben jössz rá, nem tudod hol a kapcsoló... Leteszed a lábad, átesel egy indokolatlan Transformeren, a gyerekek fel sem néznek. Srácok, hol a kapcsoló? Úgy csinálnak mintha nem hallanák... Itt kell megfogni egy plüssmacit meg a 0-ás gépet és dalolni fognak. De nem ezek a gyerekek. Semmit nem tudnak. Azt sem hogy mi az a kapcsoló, ők azt nem nyomogathatják, de nem baj ha nincs meg, apa szeretünk, feküdj le pihenni. Marhára gyanús, de úgy vagy vele, nem baj, a telefonodról lekapcsolod, aztán mesélsz nekik, azt úgy is szeretik. A telefonod sincs meg és erről sem tudnak semmit sem. De azt, hogy 3 éve május 9.-én milyen cipő volt rajtam amikor elmentem dolgozni amíg aludtak, azt gond nélkül megmondják. A gyanú erőssé válik, hogy amúgy tudják hol van... egészen véletlenül... Aztán mielőtt a falból tépnéd ki az ezen a héten 72x-re meghallgatott Mancs őrjárat zene hatására az összes vezetéket, felállítod a gyerekeket. Az egyik a kapcsolón ül, a másik a telefonon. Nagyon cseles... Látom, hogy túlnőnek rajtam. Azóta minden nap ráülök egy-egy kedvenc játékukra és hideg-meleg alapon keressük. A barna gyurmára többet nem ülök. Legalábbis boltba nem megyek utána...

Mint ígértem, folytatom a barcsi krónikáimat, amik időnként még engem is meghökkentenek. Még így évek távlatából is... Már szó esett kis barátunkról az előző írásban, aki hangjával akart holttá tenni minket. Aztán később a tettek mezejére lépett, mert mi vissza akartunk vágni a hajnali ébresztőért... Csak annyit kérdezett, hogy mi a vacsora, mi rávágtuk, hogy hal. Haaaal, haaaaal haal? Haaaaaal. Mint a Nemo nyomában sirályai, csak azok nem ismételték el 300x 2 perc alatt. Abszolút kiélveztük a hülyegyerek effektet, aztán valami a nyakunkba zuhant. Az a valami kis barátunk volt, aki olyan mint egy medve. Na, nem kinézetre... Gyorsabban és többet fut nálad, 2 méter magas, úgyhogy a fáramászás kilőve, az úszó skilljeimről már megemlékeztem... és ráadásul ha a kezében van valami, akkor nagy eséllyel eltalál vele. Egyszer egy mentőgerendát hajított utánam és csak hihetetlen reflexeimen és a gyorsaságomon múlt, hogy élek még. Kit akarok átverni... Csukva volt a szeme és ezért 10 centit hibázott. Szóval miután a nyakunkba esett, finoman megkért minket hogy fejezzük be, mert csúnya halálunk lesz. Így utólag hiba volt megkérdezni, hogy "mé, Te leszel a halálunk?". Értette a viccet, de nem tetszett neki... Éppen ebédért álltunk sorba, beszélgettünk: "Hallottad hogy .." és a semmiből az edények alól, mögül, jött a hang... "Nem megmondtam, hogy nincs több sirályhang?" Nem mertünk innentől kezdve hal kezdetű szavakat használni körülnézés nélkül... Átálltunk a "paaaaáá"-ra, elsőre még kimagyarázod hogy nem egy herélt pulykát utánzol, hanem egy büszke, magasan szálló sast. Aztán kiderül, hogy Te fogsz magasan szállni nem a rohadás bukósisakos halászf@sz, ha nem fejezitek be. Mint már mondtam félek a magasban... Azóta, csak ünnepi alkalmakkor emlékezünk meg erről.

Aztán váratlanul kaptam egy szilveszteri járőrt egy készenléti rendőrrel. Mindenre készen állt, mert ő a rend őre és a biztonsági övön is csak kétszer akadt fenn egy átlagos kiszállás alkalmával. Nem is tudom milyen faluban jártunk,  a kocsma előtt horgonyoztunk le, délután 4-kor. Hirtelen egy olyan ukrán bányász szerű alak, kirúgta a kocsma ajtaját, mondom a rendőrnek, ezt figyeld... "S" alakban odaérkezett az autójához, járásnak vagy menésnek nem nevezném amit bemutatott, beesett a BMW-be, beindította a motort, majd átnézett jobbra. A szenyába nem tudtam beleharapni a röhögéstől. A rendőr leeresztette az ablakomat, a BMW-s a sajátját, majd kiszólt:

- Iddam! 

- Na, ne... El nem hinném barátom...

- Dzsag megnésztem jár e a modor, asszá, haz megyeg. Gyalg.

- Rendben, elkísérjük. 

Úgyhogy gurultunk mellette gyök kettővel a szomszéd faluig...

Folyt. Kö. Még mindig...

Ez a kis történet is a határra járás elején történt amikor is a festői délen tanyáztunk Barcs világvárosában, ami annyi szórakozást tartogatott számunkra, hogy az nem igaz. Ott volt pl az Elemek múzeuma. Hosszasan tűnődtünk, a nikkel kadmium elemeket meg a fejlődésüket mutatják be? Van kiállítva laposelem is? A harmadik ott töltött héten, jobban szemügyre vettük a múzeumot, szigorúan kívülről. Majd találtunk egy kis táblát, ami azt mondta: Kémiai elemek múzeuma. Szóval... Köszönjük, hogy elrontották a szórakozásunkat, a tököm sem kíváncsi 2 mol oxigénre, mi góliátelemet akartunk látni. Annyira csalódottak voltunk, hogy vettünk egyet a boltban és szektás módon körülültük és néztük. Gyorsan felvetődött a kérdés, mi mást lehet még itt csinálni? Igazából erre nem jöttünk rá, viszont beültünk sütizni. Kis barátom összeismerkedett a pincérlánnyal és utána jól meg...barátkoztak. Ezt később Hódmezővásárhelyen is eljátszotta. Őt nem hívja senki vendégségbe ezek után... Próbáltunk egymással beszélgetni is, ami nem kicsi kihívás volt, hisz ismertük egymást és most itt volt a remek lehetőség egymás flúgjáról mégtöbbet megtudni. Így hallgattunk értekezéseket az afrikai bennszülött törzsek nőinek a melleiről, meg arról hogy kis barátunk emiatt nézett annyi dokumentumfilmet régen. Ami még lényeges és ott esett meg, egy hajnali ébresztő mindenki számára, ami nem szívből, de heréből jött. Egy kis társunk a ládáját húzta ki az ágy alól, ki tudja milyen ok miatt, amire kedves barátunk a sokadik alkalom környékén, fektéből álló pozícióba érkezett és torokköszörülés nélkül, 100 decibel feletti erősséggel kérdezte meg, kedves egészsége hogy szolgál? Ezt két ágy közé beugorva tette meg, egy Medve kódnevű barátom és az enyém között. Van az az állapot amikor nem az ordításra kelsz, hanem hogy megfagy a levegő. De hálózsákban alszol... Elkezdesz remegni és meghallod ezt a hangot... Kicsit olyan mint a mesében a prérifarkas amikor esernyővel a kezében várja a ráeső sziklát, vagy amikor egy teherautó rád dudál mielőtt kivasalja belőled a tegnapi ebédet. Tényleg remegve, sípoló tüdővel, zokogva aludtunk vissza, az egyik kezemben a kismackómmal, a másikban egy késsel. Nem mintha sokat segítene bármelyik. Ébredés után, az összes reggeli joghurtot kiabáló barátunk kapta... Élni akartunk a fenébe is... Folyt. Köv...