Húsvét. Nyúl. Tojás. Kölni. A magyar lélektani horror prototípusa. Van akinek szép hagyomány, de kérdezzük már meg nagyanyáinkat, hogy mennyire volt az csudijó, amikor 4 sakál módon bejókedvűsödött faubeli megérkezett egy-egy vödör vízzel locsolkodni? Négyen talán össze bírtak hozni együtt egy fingós-baszós locsolóverset, a vödörből öreganyánk mellé loccsantották a vizet, majd a lendület elhúzta őket arccal a pocsolyába. A lányok meg álltak ott fejvakarva egy aztakurvát elmorzsolva. B/ lehetőség: eltalálták őket a locsolással -> medencegyulladás -> Leander, Zámbó Jimmy és Hooligans rajongók születnek. Ugye, ugye? Na most jól beletoppantottam pármillió magyar lelkébe... De haladjunk a korral! Máris gyerekkoromban járunk, a 90-es évek derekán és elején. A lakótelepen locsolókommandók jöttek létre a kocsmák környékén. Olyan rózsaszín, zöld és egyéb színű öltönyökben voltak, mint amilyenné egy csivava feje válik 30 perc intenzív folytogatás és levegővisszatartás után. De azoknak legalább kiugrik a szeme... Szigorúan szódásszifonnal, vagy állott-puttyant virág illatú parfümökkel voltak felszerelve. Ki ne örült volna egy ilyen locsolóbrigádnak? Ilyenektől tanultam a mai napig kedvenc locsolóversemet:

"Zsödeeee nyáááam,

Géé igolyán áánmptam,

Eeee aaaa ervti

Zabaa e looooccccs!"

Magamra is varratnám ha nem félnék a tűktől. Mai napig vágyom rá, hogy a telepi Szókratészba oltott Juhász Gyula verse ne merüljön feledésbe. Abban sem volt senki biztos, hogy milyen nyelven mondták ezt, de imádom! Aztán amint ez megvolt, irány a gyerekprogram: a nagypapával, aki akkor már csak levitálni képes a biciklije mellett, el kell menni locsolkodni. Kell a bicaj, bár csak 10 métert kell tekerni a szembeszomszédig. Locsolóverset mondani nem kell, a felnőttek isznak, a gyerekeknek meg adnak 50 Ft-ot, hogy maradjanak csendben. Bevallom, engem akkor megvettek ezzel, azóta sem tartok nagyobb címletet magamnál. De ennek is van B/ változata! A közeli rétre terelnek, ahol a tojásokat kell keresni. Nehezítésképp viszont a tehenek oda járnak legelbi és így kakálni is, valamint a nagypapa már ugye védekezett a kiszáradás ellen és azt sem tudja melyik réten vannak a tojások. Vagy hogy vannak e egyáltalán tojások. Meg hogy mik azok a tojások egyáltalán. 

Viszont elértem arra a pontra amikor le kell vonni a tanulságot! Azok az ünnepek amikben benne van Jézus, a zabálásról szólnak... Karácsony és Húsvét. Ezért kell a nyulat belefaragni a talpba időben!

Van nekünk egy bűvös autónk, egy családi kiadású csillagromboló, egy Citroen C4 Picasso. Lehet nem véletlenül kapta a nevét Picassóról, van annyira elbaszott mint az ő zongorajátéka... Nem lehet mindenki a zörömb Kish Gézája na... Egy ekkora tehetség egyszer sem születik egy évezredben. Szóval tegnap/tegnapelőtt délután kocsikáztunk, amikor a számítógép közölte:

- Nem töltöm az akksit kabbe.

- De miért nem?

- Parlevu france?

- Mi? 

- Bliblablu?

- Baszki...

- Ui.

Hazaértünk vele, bár közben ment a grabovoj számok generálása és még a kineziológustól is kértem tanácsot. Délelőtt beültem, pöcc röff indult, semmi hibakód, semmi francia magyarázat. Na mondom ez szuper lesz, indulunk! Nem számít, hogy még fogmosás van, meg lóg a wc papír, most jó a kocsi, most megyünk! Az első 50 méter után ismét közölte, hogy nem töltök. Amikor megérkeztünk, sóhajtva megálltam, el fogsz jutni a szerelőig barátom ne aggódj! - suttogtam. Aztán mielőtt megállítottam volna a motort, válaszolt az autó szelleme! Kormányszervó nem működik! Hohohó, várjál csak... Esp kikapcsolva! Nemár baszki... Elektromos kézifék behúzva! Hogy rohadj meg... Elgondolkodtam, hogy felhívom a liftben látott hirdetes gazdáját aki plejádi meg azták-tolték gyógyítást is tud, 15 éves gyakorlattal. Aztán eszembe jutott az, hogy ma ő a gyógyító, 50 éve meg a falu hülyéje, úgyhogy letettem róla. Kinyitottam a kesztyűtartót és áldoztam a zoocsemegéből és olvadt csokiból álló, Szomorúságos Szűz Máriának egy fél lovat. Aztán dühösen kiszálltam, ez a szar vért akar... De, mivel francia... Ehh... Hívom holnap az indiánt táltost, akinek van trélere... Mondjuk ő olyan furán beszéli a magyart... Tényleg nem tudom mi az amit a franciák jól tudnak csinálni a megfutamodáson, meg azon kívül, hogy megadják magukat a németeknek a háború nulladik pillanatában. Akkor is, ha Franciaország nem is háborús fél. Amikor kitört az orosz-ukrán háború, akkor is ez volt...

Nemsokára letelik a facebookos tiltás (ismét), ugxanazért természetesen, amit nem engedtek kitenni augusztus 27-én, de cserébe ez az 5. bűntetés amit adnak érte. És még csak nem is reagálnak rá. A varázslatos indok amiért a tiltást kaptam, az pedig ez lenne: öngyilkosságra való bíztatás és gyűlöletkeltés. Yepp. Gondolom magyarul nem nagyon beszélnek akik ezek miatt büntiket osztanak, úgyhogy az üzbég törpepóni fasza harangozzon a szemüregetekben, ha pedig mégis el értik... Nos... Az üzbég törpepóni fasza harangozzon a szemüregetekben, légyszíves. Remélem látta mindenki, hogy ott a légyszíves, tehát nem gyűlöletkeltés és mivel nem írtam olyat sem, hogy a karommá görbült ujjukkal vakarják meg a kisagyi állományt a szemükön át, ez sem lehet öngyilkosságra bíztatás. Na de mindegy, nem vagyok haragtartó, ki tudnak engesztelni... Nem is kerülne sok erőfeezítésbe... De amíg ez nem történik meg, belülről fogom bomlasztani a rendszerüket! 

Mint minden családi háznál, nálunk is jelentek meg nem kívánt élőlények. Politikai aktivisták, hangyák és darazsak. Meg is tettünk mindent ellenük ami emberileg lehetséges... Például kihívtam a darázsirtót, amikor vag, 20 darázs dongott lágyan a tavaszi napsütésben és finoman dongták, hogy "na, most meghalsz köcsög". A darázsirtó, még aznap és este megérkezett, mivel este a darazsak alszanak, hiszen napközben elfáradtak és ilyenkor könnyebb őket a felbomlásig permetezni, pont mont az embereket. Ez a mondat bennem, minimum szintű kérdéseket vetett fel, nem azt a fajtát, hogy a darazsak fognak e szenvedni... Hanem: eddig ez a kedvesnek tűnő fiatalember, hány munka után hazatérő és alvó emberi családot permetezett a felbomlásig? Megfordult a fejemben, hogy hagyjuk az egészet, majd Prímás szórólappal lecsapkodom őket, de ezen a ponton már késő volt. Magára vett egy cuki kis gázálarcot és nekiállt valami méreganyagot kikeverni. Vagy 10 méterre álltam tőle, de így is szinte látható gombafelhő és egy halálfej alakú füstgomolyag szállt fel a permetezőből miután összeöntötte amit össze kellett. Még jó, hogy volt rajtam napszemcsi, mert nagyot villant... Neki is állt az aktusnak, körbepermetezte a házat, a gyerekek meg bent aludtak. Csak azt nem tudtam, hogy a permetszer miatt alszanak mélyen, vagy elfáradtak. Azért beléptem és megnyugodva konstatáltamy senki nem fetreng a nyálában, lazacmozgást imitálva. Kint a darazsak pedig hullottak. Amelyik megpróbált felrepülni, azt a jóember még reptében jól telibefújta, csak hogy biztosra menjen. Látszott rajta, hogy élvezi a munkáját. Miután 10 perc alatt minden élőt felszámolt a környéken, beszélgettünk. Ő amúgy egészségügyi gázmester, ami egy meglehetősen békés elnevezése annak amit csinált. Mintha Freddy Kruegert alvásterapeutának hívnánk. Na de rövidre fogva, 10 perc melóért 40e JMF volt a járandósága. 10 perc munkából átlagosan egy kávét tudunk venni...

Mindenkinek van joga programozni és ezzel igyekszem nem visszaélni. Homályos emlékeimben és lázálmaimban még előjön amikor szembesítettek a c#-val. Még mindig ráz tőle a hideg... Aztán egyik nap a semmiből kitaláltuk ezt a programozás dolgot. No, én nem beszélni programnyelv, a fejemre húztam a zsírosbödönt, korommal megkentem a bajszomat és kiadtam magam olasznak. Csáó amícsi, á babarabubi, e scuzi e tutti pisai ferdetorony, Maldini, del Piero! De, átláttak rajtam... Ha máshol nem is, itthon programoznom kell. Például a mosógépet. Férfi vagyok, ilyeneket nem tudok, sokáig azzal sem voltam tisztában, hova kell a mosószert önteni, ami nem egyenlő az öblítővel. Úgyhogy idáig a mosógép oldalára borogattam. Na most viszont megkérdeztem feleségemet, elmagyarázta mit és hogyan. Hamar belátta kivel van dolga, ezért lassan magyarázott. Valami cotton vagy wool programra kell tekerni azt a tekerőt és úgy elindítani. Innen is látszik, hogy nem jegyeztem meg így, viszont elvetélt zenész vagyok úgyhogy hang alapján ez a "tí-tí" program lett. Tudtam, hogy egyszer az életben még hasznát fogom venni annak, hogy gitároztam. Aztán ott van még a szárítógép. Nem fogja senki kitalálni, de itt is a "tí-tí" program kell. A nevét nem fogom tudni, akkor sem ha bugyit húznak a fejemre. Mivel ez csak 2 eszköz, úgy véltem nem árthat bővíteni a repertoárt. Ekkor jött a mosogatógép, mert mosogassan ám a Pocahontas a vízesésben, aztán verje agyon őt a vízkő. Így lett vége igen, az a rohadék Disney elhallgatta előlünk! Amit a mosogatógépen el kell indítani az szintén a kettes program. Egyszerűen nem tudok hibázni. Már kezdtem örülni, hogy elég egy számot megjegyezni és én leszek a ház ura, amikor jött a sütő. Próbáltam itt is a kettes programot, de nem volt. 180 fok, 90 fok meg ilyesmik. Megzavarodtam... Könnyítésképp bevezettük a dupladerékszöget, a derékszöget és a szenesítő fokozatot. Aztán rájöttem, hogy számmal is oda van írva, ha meg előtte elmondják, még általában meg is értem... Hülye vagyok. Nem sütök. Mint egy Trónok harca ház jelmondata... Nem sütök!

Őriztük mi a nyugati határt is, még az első Covid hullám ideje alatt. Mondjuk rohan lovasaival pont nem találkoztunk, de sok sok érdekes dologgal igen. Kis társammal bezsuppoltak minket egy Toyotába, közölték, hogy melyik határkőnél kell állnunk és már mehettünk is. Felszerelés szigorúan gumibot és távcső. Majd ha a távcsővel látunk valakit, jól meglengetjük felé a gumibotot, gondoltuk mi. Aha. 2 napig nem láttunk élő embert. Aztán a szigorúan éber őrségünk alatt feltűnt egy piros Ignis, a puszta kellős közepén. De tényleg annyira de annyira puszta volt, hogy balra ha elnéztél akkor láttad az ugart, jobbra a szaró Hans gazdát Ausztriában, ha hátra akkor egy bozótot, előttünk meg ilyen váratlan jelenségként egy piros Ignist. Csak megállítottuk... Fiúk, itt nem lehet átmenni. Kérdezte egy kijelentő mondattal az öreg, aki mögött a lánya ült egy kisbabával. Mi lazán, mintha nem lenne más dolgunk, rátámaszkodtunk a kocsinkra, hát itt nem lehet átmenni a határon. Akkor, megnézzük amott az úton. Remek! Mondja meg az ott álló kollégáknak, hogy vegyék majd fel a tankolókártyát. Ott is ott vagytok? Nem, mi csak itt vagyunk. Hát mindegy, mi csak úgy kocsikázunk, sziasztok! Mert ugye ez teljesen hihető, hogy végigkérdez minden határátkelési lehetőséget, meg hogy hol van katona és akkor ők csak kocsikáznak diszkréten. A pusztán. Ahol nyomatékosítom, semmi nincs. Csak mi. Ezek után egy vadász jött, hogy ő hát csak úgy amúgy há de khm jah, na sziasztok. Intettünk neki, nyugtáztuk, hogy ő sem akart átsunnyogni nyilván. Aztán egyszercsak egy kék Opel jön. Na mondom sztoj uram! Kiszáll... A maligámmal meg a mamikámmal együtt. Há, mi csak gilisznyát keresünk a hógászatho. És rugdalja a csontkemény földet. Csak megkérdeztük már, merre van itt víz? Há, nem erre... Kis társammal egymásra néztünk röhögve, jeleztük hogy itt nem lesz kukacfogás, az úr értette és eltávoztak. Ezt követően egy másik helyre kerültünk. Ekkor a kis brigádunk, már túl volt egészen fura eseményeken, kurva kergetése az erdőben például... Viszont, itt mi nézéssel rettentettünk el egy hatalmas határsértőt. Egy osztrák traktort. Amit egy 14 éves vezetett. Amikor a főnökség látta, hogy ezek a fiúk nem szarral gurítanak, estére még egy éjjellátót is kaptunk és egy dzakaszt ahol kocsikázhattunk. Innentől rendszeresen kergetőztünk az Ausztria felől a lezárt határon átlépni akarókkal. Szép lehettem az ablakon kihajolva, gumibottal fenyegetőzve egy 80-al tipegő autó nyomában. Ezek után jött az, amikor azt mondtuk, hogy na menjetek a faszba ez nem ér ennyit. Hajnal 2-kor, láttunk az éjjellátóval egy fények nélkül haladó fekete autót... Hohó, kapás van... Éjjellátóval átcsaptunk a szántóföldön, az őzikék néztek riadtan, ki ez a két barom... Odaértünk a fekete autó möge, felcsaptuk a lámpát... Az autórádiónk a Szomorú vasárnapot kezdte játszani és pont vasárnap volt. Kiszállás, észrevételezés, hogy még az ablaka is le van sötétítve. Rádióztunk ezerrel mindenkinek, búcsúüzit küldtünk a családnak... 2 db gumibot volt nálunk... Bekopogtunk az ablakon, lehúzták. Ránk nézett 30 év sötétzárka egy személyben, az anyósülésen egy fagyasztóláda... Megtettük a maximumot amit lehetett. Elkértük a papírjait. Aztán elmentünk, mert ha ez egy szervkerekedő, akkor ennél minimum pisztoly van és bár élőnek sem vagyunk szépek, de halottnak egészen biztosan csúnyák. A 2 gumibottal max megdobálni tudtuk volna a csávót... Aztán, visszament a város felé, mi meg rágyújtottunk egy cigarettásdobozra. A rádió közben végig: na mivan Jóskák éltek, elküldtétek?

Amikor gyerek voltam, bizony, nem felnőttnek születtem, tudtam ilyet is, hogy gyerek legyek egy rövid ideig.... imádtam a diafilmeket. Ami pedig azért volt jó, mert fejlesztette bizonyos képességeimet. Hogy ezek melyek voltak, azóta sem derült k. Még az is lehet, hogy ez a rejtett képesség arra jó, hogy tudj vele diafilmet olvasni... Na mindegy, gondoltam ha már én ilyen jól sikerültem a diafilmek hatására, akkor az én gyermekeim is jól fognak sikerülni, akár akarják akár nem. Minden este diafilm lesz, punk tum. A következmények nem várt fordulatot vettek, megszerették. A régi diafilmjeim előkerültek, a diavetítővel egyetemben és olvastam. Annyit olvastam, hogy ha megláttam a Bogyó és Babóca feliratot a falon, még a fülemből is folyt a vér, amikor pedig a Cs7törtök a kisördög, vagy a Róka Rudi jött, csak balra bírtam nézni, amíg kiabáltam, hogy íííííííííí. Az egyik ilyen sikításnál a kép elhomályosodott. Egy pillanatig azt hittem rohamom van, de hála égnek csak elromlott a vetítő. A szellemem megkönnyebbült, felszabadult. Ám hála a mindenségnek a Jézuska hozott másikat. Nem volt mit tenni, elkezdtünk új diafilmeket beszerezni. Szomorúan néztem a régieken a feliratokat: 1 Ft, 3 Ft... Az egyik újon pedig 1690 Ft. Gondoltam, ennyi pénzért minőségi szórakozást kell, hogy kapjunk. A cím: A kis Markoló. Na most mindenki üljön le, ogyon valamit, meg mégvalamit. Ne hazudj, hogy te nem ittál, láttam! A kis Markoló Mamarkolóval és Paparkolóval lakott egy építkezésen. Már itt felröhögtem, mint aki hosszú keresés után, megtalálja a 3 Ft-ost. A kedvenc elfoglaltsága pedig, a lepkék kergetése volt. Egy 10-20 tonnás markoló lepkéket kerget... Aztán elkószál az erdőbe és beragad a sárba. Innentől kezdve az eddigiek konkrétan hihető dolgok voltak. Hangosan dudált segítségért ezért megjelent Öregnéne és az őzikéje akik nem tudtak segíteni. Ittatok eleget? Mondhatom tovább? Aztán jött Mehemed a tehenével. Akik hívtak egy traktort és az kihúzta a kis Markolót. Csak azért nem fejelgettem a szekrényt kínomban, mert annak támasztottam a hátamat. Én hülye meg ezt olvasom a gyerekeimnek és csodálkozok majd ha megégetnek máglyán 13 év múlva. De az is fura, hogy ebben valaki látott fantáziát. Bár a Kétfejű cápa után ez már... Annyira nem is furcsa. A mese azzal zárult, hogy hazament a Paparkolóhpz és a Mamarkolóhoz a kis Markoló és éltek tovább boldogan az építkezésen. Nos. Sóhaj... Ennek nem szabadna, hogy értelmét lássam így a sokadik olvasás után sem, pedig van! De nem mondom el mi. Cskó.

Kedves barátommak, akit annak ellenére hívok így, hogy kedves lenne akár a legkisebb mértékben, kitaláltuk a tutit. Mi márpedig a legutóbbi programfejlesztős kalandunkból kiindulva, csinálunk egy RPG játékot. Amire ezt így leírtuk, addigra már a szemeink dollárjelekké változtak és láttuk magunk előtt, hogy egy pornófilm hátterében valaki ezt játsza, amíg a főszereplőt jól meg...tanítják kesztyűbe dudálni. Elhatároztam, hogy egy másik barátunk bosszantására, veszek egy Nissan GT-t, de lilában, mert azt a színt nem szereti. Mert fradista és akkor a lila az neki olyan, mint vörös posztó. Miután ezt kitervelten, nekiálltunk megbeszélni a dolgokat. Tudsz játékot fejleszteni? Nem. És te? Nem. Na, akkor ezt érzem, hogy jól fog sikerülni. Ha kész lesz, max a családnak fogjuk tudni eladni, akik szánalomból vesznek belőle. De, nem adtuk fel, mert mi nem vagyunk azok a fajták!!4?!)/ Youtuberól elkezdte tanulni a programozócsapatunk másik fele a Unity használatát a programozáshoz, én pedig mint a csapat másik, még pihentetett fele, nekiálltam a Blender programot magamévá tenni. A vége az lett, hogy tudtam csinálni egy hamutálat vele, de azt mégsem tehetjük meg a játék szereplőjének. Így hát, kellett egy malacot modelleznem egy olyan laptopon, ami a trendekkel ellentétben, lassan indul csak el. Az elején még amire működésre bírtam, lefőztem egy kávét kotyogóssal és megittam. Mostmár ott tartok, hogy lefürdök amire megnyit egy munkamenetet. Igen, tudom SSD, de úgy minden hülye meg tudja oldani. Vagy akkor ha alapból jó a laptopja. Miután folytonosan csesztetett a szoftveres brigád, a grafikusnak kiadtam feladatba a malac elkészítését. Büszkén mondhatom, fasza lett, na nem úgy, hanem tényleg jó lett. Amennyiben egy torzfejű jegesmedvefarkas Csernobilból elment Fukushimába megtermékenyíteni egy másik elfolyt arcú hörcsögöt és a szerelemgyerekükre rá lehet fogni, hogy itt a malacod bazmeg. Szép lett mint Zámbó Árpy. Egy sor foga valamiért belecsúszott az orrába és hegyes lett a füle mint Legolasnak. Mázlinak bizonyult, hogy elmentettem, mert a laptop egy jó 3 napra lefagyott a modell kinézetétől. Amikor megmutattam, volt nagy boldogság a szoftvereseknél, majd a következő hangzott el írásban. Igen, én úgy is hallom... Te, ezt mozgatni is kell, csináld már meg olyanra. Úgy éreztem ezzel akarja visszafizetni, hogy tavaly kikészítettem, amikor próbálta a programját megírni... De kiderült, hogy komolyan gondolta! Én meg már ezzel is a képességeim határát súroltam, mint egy félbolond takarítónő. Mozogjon a modell lába... mi lesz a következő???? Mozogjon a keze is? Igen. Mozogjon a keze is ha lehet. Nem lehetne, hogy inkább a sztorit írjam meg? De, de alapból úgy gondoltam, hogy azt te írod. 

Baszki.

Azt hiszem, bennünk családilag mozog valami perverzió, amit még csak titkolni sem igyekszünk nagyon. Nem, nem a tőlünk kiszökött szájpeckes, latexruhás állatokról van szó, mi ebben valósítjuk meg magunkat, hogy építünk vagy építtetünk. Ha nem szekrényt vagy egyéb bútort, akkor legót. De most gondoltunk egy merészet és elhatároztuk reggel az ágyban felülve: Te, asszony! Há nekünk terasztető kell. Még a reggeli fingás is csak ezután jöhetett. Na jó, az ötlet nem az enyém volt, csak a zajkeltés. Találtunk is szakembereket, akik hamarvást meg is jelentek. Ekkor még februárt írtunk. Majd közölték, hogy olyan április közepe vége felé tudnak jönni, de az anyagot azért megrendelhetnénk, mielőtt az infláció/háború megoldja ezt a kérdést. Elsőként a polikarbonátot szereztük be a tetőhöz. Beléptünk az üzletbe és bár jelezték előre, hogy az ott lévő hölgy nem könnyű eset, ez azért még engem is lenyűgözött! Egészen addig minden rendben ment, amíg meg nem kérdezték a címünket. Mondtuk, hogy Dergiták útja. Mik? Kérdezte a hölgy agyvérzésért sikoltva... Van ez a prototípusa ezeknek a pultos hölgyeknek, akik 60-70 évesek, abból 50 évig ébren voltak és bagóztak, emiatt folyton csodálkozva néznek, mintha kecskék kufircolnának a szeme előtt, bármerre néz. Arra pedig, hogy mi az a Dergiták, egy válaszom van: a Johannita apácarend egyik fundamentalista-ateista mellékága. Ezzel valahogy mindenki megelégszik és nem firtatja tovább. Ő is közölte, hogy akkor beviszem a rendszerbe... Olyan nincs hogy útja. Utca vagy út? Tette fel a nagy kérdést. Rávágtuk, hogy de az útja. Tudjuk, mert ott lakunk. De, az nem lehet. Előszedtem a lakcímkártyát, megmutattuk... Felkapta a telefont, azt hittem kettéfejeli, annyira idegben volt. "Te Laci! Azt állítják hogy az útja nem utca! Tudom, hogy olyan nincs, de az van még a lakcímigazolóján is... Mindegy, ráírom akkor, hogy utca". Ezzel a gordiuszi csomót feloldotta az tény, de olyan még nem fordult elő, hogy magyarázkodnom kelljen a lakcímem elnevezése miatt. Rendesen én éreztem magam rosszul, hogy útja és nem utca, gyorsan még bocsánatot is kértem. Mostmár úgy vagyok vele, basszon meg egy talicska aprómajom, ha ebbe mégegyszer belemegyek. Utána mentünk a fatelepre fáért. Neve: Fatelep a körforgalomnál. Gondolkodtam rajta, ki ad ilyen hülye nevet a cégének, aztán kiderült. Hát, az aki a körforgalomnál üzemelteti azt. Ennyi, sztori vége, stílusos mint a Zoli bóttya amivel egy Sonkád nevű településen találkoztam. 

És hogy a sztorit feloldjam egy megnyugtató befejezéssel, előbb jöttek az ácsok, március közepé. Amire ezt olvassa bárki, már ott olvasom a könyveimet.

Katonai Ruházati Bolt... KRB. A katonák többsége a név hallatán felröhög, kivétel Győrben, ahol ilyen nincs és emiatt ki kell venni egy egész napot rá, hogy eljusson a katona bevásárolni ruházati kellékekből. Amíg nekem is megvolt a tünetegyüttes ahoz, hogy katona lehessek (az egész egy szanatórium, akivel látják, hogy probléma lehet, úgy rendezik az életét, hogy ide kerüljön, a rendfokozatok pedig súlyosságmérők... Amikor ezt a kolléga közölte, elkezdte énekelni hogy "mókuska, mókuska felmászott a fára" majd felkapott egy 6 cm-es faágat és a mókushoz vágta és elszaladt), évente 2x telefonáltunk egy KRB-be. Beszélgetés kivonata:

- Tessék mondani, van értelme elmennünk önökhöz?

- Persze, betonozni kéne az udvart!

- A ruházati boltra gondoltunk... 

- Jaaa, hát van minden!

Következő nap azért odaszóltunk, mert 2 nappal előre jelezni kellett, hogy mi szeretnénk oda elmenni.

- Kézcsók, holnap mennénk akkor Győrből!

- Rendben, van minden, csak pár dolog mégsincs!

- És mi van?

- Csak úgy állok itt...

- Ruhából. Mi. Van.

- Hát, mikádó, nincs. Se bakancs. Se barettsapka. Se öv. Se gyakorló póló.

- Egyenruha van? Gyakorló nadrág meg zubbony?

- Tele vagyunk vele, de ma kapunk szállítmányt, indulás előtt hívjanak fel, pontosítunk.

Indulás előtt:

- Jóreggelt, jár a motor, mennénk. 

- Jajj, el ne induljanak, hát semmi nincs, csak cipőfűző, meg kesztyűhuzat! 

 - Kesztyűhuzat? Kabát szél nincs?! Kesztyűhuzatba nem öltözhetek...

- tűűűűűűűűűűűűű

 Szóval így esett, hogy halál redvás ruhában végigmentem a folyosón... Persze ilyenkor kivel találkozik az ember? Persze, a főnökével. Újabb kivonat:

- Törzsőrmester úr... Hozzám?!

- Parancs.

- Mi ez a szar a fejeden? 

- A hajam jelentem.

- Feljebb... - ezen a ponton a szekrényéhez lépett lemondóan. - Hova mész?

- Szolgálatfelkészülésre...

- Így biztos nem. Itt ez a sapka... Remélem tűd van.

- Jelentem nincs.

- Na húzzál innen, remélem nem azt várod, hogy fel os varrjam neked! 

- Köszönöm alezredes úr!

És futottam az életemért. A következő hét, minden egyes eligazítása arról szólt, hogy egy alezredes, nekem a senkiházi törzsőrmesternek barettsapkát adott és még azt is vártam, hogy felvarrja nekem. Ez azonban hazugság, mindig volt nálam textilragasztó... Amíg nem múlik rajta emberélet, nem varrok...

Na igen, mostanában, ahogy elérték az országot a baljós árnyak, eljutott hozzánk egy az emberálfozatokkal járó harcoknál is kegyetlenebb dolog. Ugye a benya meg a dízel az nem a fán terem, de legalábbis kicsiny hazánkban semmiféleképpen... Pedig ültettem olajfát, hogy majd finomítom magamnak... Szóval ott tartottunk, hogy valami úton módon elterjedt, te bástya, há most mennyé tankolni, mert soha többé nem fogsz amíg világ a világ és még 3 nap! Nem számít, hogy faszság, mi sokan vagyunk okosak és ha sokan vagyunk okosak egyszerre egy helyen... Akkor akár még a maghasítás is megy náthásan is, a makraméról és az oktatási reformokról nem is beszélve. A lényeg, hogy nem vagyunk okosak ha sokan vagyunk okosak egyszerre egy helyen. Ezért szeretném javallani, hogy vagy engem, vagy a többséget küldjük már el a Szíriuszra az őshazát megtalálni. Akkor nem lesz ilyen, amikyet utoljára gyerekként láttam, hogy 3-4 km-es sor áll a benzinkútnál. Bakker, tegnapelőtt jártam a kúton, mert nekünk speciel tényleg fogyóban az üzemanyag, nem fürdeni akarunk benne, vagy a tavaly tavaszi só-liszt-wc papír-élesztő szoborhoz csinálunk belőle tavat... Odaálltam, félig álmosan és kapaszkodjon mindenki, teletankoltam a kocsit. Az olcsóbb benzinből. Mert volt. Fejvakarva néztem jobbra, hogy mi a tököm volt ez a pánik idáig, ahol egy fiatalember, egy metálosan pirosan csillogó új autó csomagtartójába tankolt. Lehet nem kellett volna annyi langyos denszeszt innom kumisszal, meg szárított porított taknyot tolni rá... Megnéztem jobban... A csomagtartó tele volt kannákkal. 100 litertlehet tankolni, gondolom a kút annyinál letilt. 99.7 liternél angyali mosollyal befekezte a tankolást az arc. Egyszerűbb lett volna, ha odahúz egy fürdőkádat maga után... A zuhanyfejjel lehet benne habosítani a benzint legalább. Bementem fizetni, ránéztem a kutasra... Látásból tudom ki az, egy fiatalabb arc. Na, most 70-nek nézett ki és alkoholistának aki a szívgyógyszerre, acetont szív. Udvariasságból megkérdeztem, bírjátok még a sok hülyét? Üveges csirkeszemmel nézett vissza. Fizettem, majd jeleztem hogy itt jön a következő és hazajöttem. 

Aztán este bejelentették, hogy nincs ok pánikra. Azóta már én is rettegek... Mindig akkor a legrosszabb amikor nincs ok pánikra. Olyankor minimum megazállnak monket a testtolvaj nindzsák a Flambusz 9-ről, ahol mindenkinek 3 mellbimbója van...

Hatalmas, kvázi fenomenális hírem van, mindenki számára, aki bízik abban hogy idén lesz végre Sziget fesztivál! Jön Justin Bieber is fellépni, ami hát valljuk be annyira hiányzik, mint szar a zsebbe, vagy hogy fejenverjenek egy levágott kecskefejjel. Azon a helyen fog fellépni, ahol párszáz illuminált külföldivel csápoltunk és ordítottunk a Korda házaspárért. Igen a nagyszínpadról van szó. Ahol korábban mondjuk az In Flames, az Iron Maiden, Iggy Pop lépett fel, valószínűleg a tudtunkon kívül, mivel mi addigra általában már a bolygóközi kapcsolatokat ápoltuk. Mondjuk nem tudom mi lesz ha nem ér rá kis köcsög? Szégyen rám, ezt nem én írtam. Ül az egyik vállamon egy ördög és átvette az irányítást. A másik ördögtől a másik vállamról. Mindeközben én, a 3. ördög büszkén ült. Szóval, ha nem jönne esetleg, tudom ajánlani az afrikai hasonmását Justin Berbert. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de az eredetinél semmiképpen nem rosszabb. Vannak halovány emlékeim arról is, hogy mintha a metal régebben többségben fordult volna elő a fesztivál programjában. Még egy metálburger nevű étel is volt, ami azért kapta ezt a nevet, mert fém tálcán adták. Itt jegyzem meg, ha disznóorrot adtak volna hungarocelen, azt is megesszük. És még örültünk is neki... 

Fogjuk meg egymás kezét és induljunk el együtt oda, ahol a józan ész még nem járt! Nem állítom, hogy intelligens lennék, inkább egy külső szemlélő... De, ami kis hazánkban történik gondolkodás, meg tudás alapú társadalom címen, az egy agyrém. Már annak, aki fel tudja dolgozni, hogy az agyrém meg a jégkrém nem ugyanaz, bár valószínűleg mindkettő van epres ízben. Ha már belekezdtem ebbe, szaladjunk is az elejére, nem egészen történelmi mélységet adva a dolognak, inkább szubjektív látószöget. Tehát, gyermekkoromban sugározták ugye az Izaura nevű (Rabszolgasors) nevű csodát, amiben a főhősnőt, az apja rabszolgasorba vetette. Ekkor jött a magyar nép, mint Michel Knight a Kitt-en és elkezdtek gyűjteni a felszabadítására. Ez a történet mai szemmel nézve is bájos, ám enyhe retardációra mutat. Következő stáció: Bobby meghal a Dallasban. Ezt, egy idősebb hölgy annyira zokon vette, hogy felakasztotta magát. Mint kiderült, Őt mondjuk ezzel pont átverték, mert az évad végén, vele ellentétben Bobby kijött a zuhany alól. 3. Stáció... Esmeralda szemműtétje. Igen, ezek is mi magyarok voltunk. Hát szegény lány... Há Te Marzsi, én megnéztem eztet a részet aztá olyan szívbuzgantyúfájásom lett, annyira elszomorodtam amiatt, hogy nem lát, hát ne Kőbányait vegyé, gyűccsünk neki szemműtétre! Így történt ez a 90-es évek derekán, amikor a fél világ a Jugoszláv válságon izgult, hogy mi magyarok inkább szemműtétre gyűjtöttünk. Egy kitalált szereplőnek. Kb eddig tartott a néplélek jóindulata, most jön amikor már nem jószándékú hülyék voltunk. SMS szavazások. X-faktor, Big Brádör, Megasztár, Való Világ. Itt már nem azért generált senki tizenezres telefonszámlát sms-ből, hogy a kedvence nyerjen, hanem hogy más nehogy nyerjen. Mert ugye nyilván nem volt levajazva előre, nem volt kiválasztva egy jól eladható arc sehol. Pl egy aki közületek való, pornózott igaz, de gyűjtött Esmeraldának, a házmester egyszer csúnyán nézett rá és hát ott lakik a szomszédja mellett. Ja, meg a kutyájának Ő a gazdája. +1 a Napló. Vasárnaponként egy egész ország (melyik????) várta, mi lesz a semmit sem eldöntő szavazás eredménye! Aztán nagy dérrel durral bejelentették. Változott valami a szolgáltatók számláján kívül? Ja, nem. Aztán kezdett bealkonyulni a néplélek. Jön egy nagyobb ugrás az időben pululu pululu pululu (időugró effekt). Mert nekünk hinni kell a politikusoknak, mert magunktól nem tudjuk, hogy nem szart kell kenni a fehér kenyérre amit ők biztosítanak nekünk, gyűlölni kell. Mindegy kit, valakit aki nem mi vagyunk. Amíg kattogunk az elénk rakott gondolatokon, mert saját már nincs, egyszerűbb ugye, ha megmondják mit gondoljunk, leveszik kicsi lelkünkről a terheket. Az agyunkról nem, hisz eddig sem használtuk nagyon... Pululu pululu pululu. Itt a Covid és én már nem tudom mit tegyek. Ja, de. Mint monden jó magyar embör, 50 wc papír gurigát vettem, 30 kg lisztet, meg ugyanennyi sót és élesztőt. Higy, hogyan tovább azt nemtudom, de baromi szép várat gyurmáztam a kertbe belőlük. Már, megvan hova tovább, te magyar néplélek! Miután megvettem minden wc papírt ami létezik, az nem baj ha más nem tud segget törölni, nekem menni fog Marzsi! átképeztük magunkat virológussá. Hirtelen mindenki feketeöves Nobel-díjas virológus lett a Talponhömpölő kiskocsmában is. Már ott tartottunk, hogy domestosos csirkét süt az emberek tetemes része, amikor jött az olimpia és a fotelből, mindenki nagyon szép eredményeket ért el, mindenesetre jobbakat mint a sportolók. Igaz, hogy a kádban is csak fuldokol a többség, de nekik van igazuk. Nem hiszed? Szájonbaszlak akkor. Ezzel megérkeztünk egy burkolt politikai kampányhoz. A lényege: ami te akarsz az szar. Nem szar. De szar. Szájonbasszalak? Itt halt meg a maradék jóindulat a néplélekben, ami kezdetben jóindulatú volt de hülye. Aztán jött egy orosz-ukrán háború. Emberek halnak meg, páran meg azon vitatkoznak, hogy háború-konfliktus-nézeteltérés vagy bonyolult helyzet. Ezalatt vénemberek, akik előtte megmondták mi a jó, meghalni küldenek fiatalokat és fenyegetik a világot. De, igazatok van, biztos olvasták Gizibácsi magyarnyelvű hozzászólását a facebookon, hogy az oroszok fognak győzni, mert az Ural az átmegy mindenen és szép. Putyin ezt olvasva nyer önigazolást, hát Gizibácsi megmondta, kabbe Biden, megy az Ural! 

Összegzés: az Esmeralda, a Dallas és az Izaura csak sorozatok. Mi meg a világ kibaszott géniuszai vagyunk akik mindenhez is értenek! Foci, gyereknevelés, politika, háború! Csak jelezném... Azok a fránya focimeccsek egész ritkán bégződnek kedvezően számunkra, a gyerekeink nagy részéből kiégett, megkeseredett magányos alkoholistát csinálunk, olyan politikusunk még nem volt Széchenyi óta aki tényleg a haladásra törekedne, háborút meg nem is tudom mikor nyertünk utoljára...

Ez már nem az első alkalom, amikor finoman jelzik, sok lesz ez báttya! Inkább ülj le a sarokba kavicsot szopogatni... De, nem szeretem a kavicsot, csak rágni és már kezd elegem lenni abból, hogy találomra ráböknek egy 2021.08.26.-ai képes bejegyzésre, de valahogy mindig arra és azt mondják 30 napig kuss van. Erre én mint Kossuth Lajos írom nekik az üzenetet, hogy ez fejeződjön be végre... De, hála égnek, kimérnek újabb 30 nap büntit. Én meg csak ülök és nézek balra pislogás nélkül már 2 órája, amíg Zuckerberg popcornt eszik és a kamerámon át nézi a reakciómat. Tehát engem szankcionálnak... De, amúgy minden okés....

Mint tekintélyes szakértő, úgy érzem illene megszólalnom nekem is, Kámán a bágyogbagotai focipálya karbantartója után 2 nagyfröccsel. Bár a fentebb említett szakértő szakértelme megkérdőjelezhető, méghozzá elég erősen, amennyiben egyenes vonalak festéséről van szó, de bizonyára nem téved, amikor arról beszél, hogy az Ukránok ezt kiprovokálták. Jahm, a puszta létezésükkel, mert nézzük csak meg, hogy az 1876-os kilimpaszcsovi... Köszönjük Kámán, elég lesz... Időközben helyreállt a kapcsolat másik szakértőnkkel, Ilikével, a Lüktető hajszín hajszobrászat, egyébként jutányos áron bérelt pincéjéből. Há szerintem, ez a Vologya... Áhh, ráférne egy hajbeültetés. Ki az a Vologya? Hát valami orosz nem? Köszönjük Ilike... De, mos mé!? Mégegyszer mondom, köszönjük Ilike... Harmadik megszólalónk Kovács Hülümpér Szentistván randomősmagyarnév I Yazvedo. Tehát akkor mondhatom? Ha muszáj... Igen muszáj, há ez magyar terület! Putyin fényküldött, aki visszadja Kárpátalját! Köszönjük, állj... Segítség, el akarnak nyomni! A gyíkomembereknek dolgozik!

Na, itt most megszakítjuk a riporto... Gyíkemperpérencz, elad... Tényleg elég. Elég nagy probléma önmagában az is, hogy a szomszédban harcok dúlnak, ne hallgassunk a Kámánokra, Ilikékre meg a Hülümpérekre, ami amúgy gyönyörű hangzású név. Egészen egzotikus. Rengeteg hírcsatorna áll rendelkezésre, olvassa, nézze mindenki. És növesszen legalább még 5 agysejtet. Tudom, hogy nem keletkeznek újak egy idő után, de meg kell próbálni. Nem állapot, hogy egyesek durván annyival élnek amivel megy a bal láb jobb láb, a kilégzés-belégzés, a pia meg a faszságok tényként történő továbbadása. Nem találkoztam még ilyennel (khm origo), de tudom milyen a magyar néplélek és gyűjtöttünk Izaura felszabadítására, meg Esmeralda szemműtétjére... Ezek miatt, tudom, hogy ez nagy kérés... 

Mint már említettem, egészen rövid idejig voltam, illetve voltunk pultosok, a blog indulásakor. Volt egy törzshelyünk, aminek a nevét nem tudom megmondani. Sokáig azt hittük nincs is neki, csak úgy emlegettük, a pince a csónakos szobornál. Pincének pince volt, de nem ott volt a szobornál. Ott egy másik pince van, ahol nem találkoztunk szerintem soha, noha én töltöttem ott el egy fél órát a másikra várva, egy kancsó vadásszal. Aztán rájöttem, hogy ez nem az a hely, majd átsétáltam a kancsó vadászommal egyetemben. Megkérdezték ugyan hova viszem, de nem voltam éppen beszélgetős kedvemben, az élet nagy dolgain gondolkodtam. Áttelepedtem a másik pincébe, majd sóhajtva helyet foglaltam. Hamarosan összebarátkoztunk a pincérlányokkal. Kis barátom könnyebben, mert ő ilyen könnyen barátkozós, én nehezebben, mert szégyenlős vagyok. Amire egy délután alatt másodszor ittak minket az asztal alá, ez elmúlt. Ettől aztán annyira jó barátok lettünk, hogy amikor dolguk volt, ránk hagyták a boltot. Volt ott még egy Endrebá márkájú teniszoktató, aki kávézni járt oda. Nagyon néztem mindig, de csak kávézott, pedig úgy nézett ki mint Palpatine a Star Warsban, miután szétvillámozta az arcát és utána valamiért még szórt rá villámokat. Amikor meglátott minket a pultban, csak sóhajtott, érezte hogy itt nem lesz kávé. Mi azt nem tudunk csinálni. Sört csapolunk, koktélt mixelünk csukott szemmel, szado-mazo latex kecskebőrbe öltözve, de a kávé az nem megy. Ilyenkor sóhajtva leült és a teniszezésről mesélt. Egyszer kicsúszott a számon, hogy amúgy tanultam teniszezni. Válasz: De, nem jóóól! Csak álltam megfagyva, ezt honnan tudja mester? Csinálj kávét és elmondom! Szóval... Soha nem kaptam választ a kérdésemre. Utána tanultam meg kávét főzni. Amikor a lányok ott voltak, annyit meséltünk nekik a zenekaros időkről, hogy kellett vinnem egy gitárt és játszani nekik. De éppen szemembe világított a lámpa, meg fájtak az ujjaim és különben is, emberek előtt én nem... Kis barátomnak kellett volna énekelnie, csak nézett maga elé röhögve, tágra nyílt szemmel, amíg a boci-boci tarkát pötyögtettem. Ezt egyszer egy vonaton is eljátszottuk, amikor váratlanul egy csaj mellé odazuhantunk éjfél környékén, hogy dzép vad, cerenádozunk jó? Szegény még csak menekülni sem tudott... Valószínű kezelték őt egy darabig a sikítófrász miatt. De azóta a remegése elmúlhatott talán. A pultos karrierünknek az vetett véget, hogy mi inkább a kiszolgált fél szerettünk lenni. Meg a helyet be is zárták. Egy darabig jártunk még oda a rácsaihoz, vittünk koszorút, meg virágokat is. Aztán találkoztunk Endrebával, aki megsúgta... Fiúk, én ittam. Hány, meg hány éven át nyomhatta a lelkét ez? Mi csak annyit mondtunk neki, nem hittük volna! És belevesztünk a sötétedésbe.

Mint minden nyugdíjas ember, én is elgondolkodtam az élet értelmén két farhátevés és a gyerekek labdájának kiszúrása közben. A megfelelő következtetéseket levontam, a bűnösök megbűnhődtek. Azaz, hogy nem teljesen. Elkezdtem visszanézni a legkorábbi agyhugykő írásokat, 2008-ból. Nem kell ilyesmiket csinálni. Kb olyan mint amikor az ember visszagondol arra, hogy középiskolában mekkora gyökér volt. Kivétel én, mert ott is kiraly voltam, meg azóta is. És szerény. Saját, egyáltalán nem részrehajló véleményem szerint pedig: szuperintellektjóarc és szép. Ez van a névjegykártyámon is. De visszatérve a korábbi írásokra, csoda, hogy senki nem jelentett fel minket, nem kaptunk pert a nyakunkba, sokan olvastak és még azért sem nagyon szólt senki, hogy lépten-nyomon elküldtünk mindenkit a pi... máshova. Szóval kissé vállalhatatlanok voltunk, de őszinték. Vagy csak sok volt a hülye, akiről volt mit írni. 

Amúgy, úgy indult a dolog, hogy éppen kultúráltan üdítőztünk egy cukrászdában és eszünkbe jutott, hogy mi lenne ha kultúráltan megvitatnánk írásos formában, hogy mi a véleményünk a világról. És ez így is lett.

Egy alternatív valóságban ezalatt, egy talponköpködő kocsmában, aminek volt neve, de azt mi nem tudtuk, mert egy fa takarta a cégért: 

- hééé tezsóóó, írgyunk blogot! 

 - Nem seeeetem a dröbidet.

- Az interrrrrrrrrrnetre, írjuk, gyó lez! 

- yeeeeeee az metáááál!

Ezen a ponton összecsaptunk, hogy gazdahok leszünk, a csajok végre azért hevernek előjttünk mert jók vagyunk, nem pedig azért mert elütöttük őket. A zenélésből úgysem élünk meg, pedig hipernagy sztárok vagyunk, csak ezt a többség nem tudja. Hogy sajnáltuk azt a többséget... De, cserébe ha abban a pillanatban kihúzzák alólunk a pultot, abban a szent pillanatban fejenpörögve esünk hanyatt. Később, itt mi is álltunk a pultban, mert odaengedtek minket. Ez hibának bizonyult, de előre rohantam megint. És így lett az agyhugykő.

Mindenki döntse el, melyik változat tetszik neki, nekem a második jobban bejön. Lehet, hogy némi köze van is a valósághoz.

Ez a nap érdekes volt. Már így ebéd előtt csak múltidőben vagyok hajlandó nyilatkozni tóla. És nem azért, mert sértve érzem magam, hanem mert el kell engedni, ami nem okés teljes mértékben. A reggeli ovibamenő én magam vagyok, a 2022-es Zámolyi paktum 3. cikkej a; pontjának 7. sora alapján. Továbbá ez kimondja a reggeli kakaók és teák készítésének és szervírozásának módját is. -> Engem csak anya öltöztet! Anya adja a kabátomaaaaaaaat. De rajtam nem fog ki egy 3 éves azon próbálkozása, hogy egyezményt sértsen! Amíg balra nézett, jobbról kapta a kabátot. Cselesebb vagyok, mint egy átlagos róka. Föleg, hogy azt 300 méterről egy bénább vadász, kiszedi távcsővel. Gyermekem kettőt pislantott és már az autóban ült. Amintegtudja, hogy hallgatunk metált, megáll a szájhabzás, az üvöltés, meg minden probléma. Az oviba már úgy értünk oda, hogy a gyerek hörög és megszégyenít minden blackmetal dobost. Még az ovónénire vigyorogtam, hogy akkor szép napot, a gyerek meg remélem nem rajzolja le amit dalszövegben hallott... Aztán loholtam is tovább az Unicredithez. Autóval szaladtam igen... Felkaptam a küszöbnél, mint Frédi a Flintstonesban. Meg is érkeztem problémamamentesen. Elvégre nem nekem probléma, hogyha a zebrán 84-el megyek át, csukott szemmel sikítva. Kértem is sorszámot, ami a 307. lett. Na mondom ezazzz, már a 279. van soron, simán menni fog ez. Szaladt az idő, mint egy átlag verstanulással egybekötött közgazdaságtan órán, ahol valamiért meztelenül ülsz, csak baseballsapi van rajtad. De, fordítva, mert úgy rosszfiúsabb. Sorra kerültem. Addigra már a pókok gubót szőttek körém, a legyek beköptek. Aztán a hölgy a pultban közölte:

"Ön prémium ügyfél, az emeleten segítenek önnek. Viszlát!"

Hát felmentem én arra az emeletre lifttel. Ott már csak 10 percet vártam. A várakozás mennyiségéből éreztem, higy valami hiper szuper ügyfél lehetek. Még cdak meg se kínáltak... Há megyek vissza az OTP-hez! Ja, nem ide. Hamar elintéztem amit akartam, úgyhogy gondoltam megnézem én magamnak ezt a sétálóutcát, évek óta nem láttam. És hát most sem, mert ott emberek voltak. Sokan. Hétfő reggel. Inkább elengedtem, jó nekem otthon is, ott is tudok nézegetni a kertben. Tudom, mert lemértem! 42 lépés hosszú és 23 széles. 

A gyerekek megint betegek. Igen, egyszerre... Így a legjobb azt hiszem. Mindenki jól viseli, bár én úgy érzem magam mint a Jennifer Anniston ksrantén után:

Na mindegy, majd túllendülünk ezen is. Oviba úgy is csak akkor járnak szinte, ha finom az ebéd. Szokás szerint,  animálni kell őket, különben képesek szabadjára engedni a képzeletüket és abból még jó nem született. Ez történt most is... Elküldtük őket csendespihenőre. Ilyenkor annyi a mozgásterük, hogyha unják a másikat, akkor át lehet menni a mi szobánkba. Na, ez hibának bizonyult a ház értéktartásának szempontjából. 

És egyszer csak csend lett. Egészen addig banzáj volt, csörgés, zörgés, a hadak útja egy elhagyott járatlan ösvény a csendespihenőhöz képest. Elsőre örültünk a csendnek, egészen addig a pontig, amíg eszünkbe nem jutott, hogy a gyerekek + csend... Az nem egy jó művelet, az eredményt tekintve. De, hisz itt is vannak... Rendet raktatok? Igen. Tuti? Sírás... Itt áll két kisgyerek, akik épek és élnek, csak sírnak. A fejemben már nem volt fala a szobánknak, vagy házibulit tartottak az oviscsoportjaikkal és almalevel locsoltak a lepedőre és a plafonra és nekem nem hagytak. Esetleg meghívták Ozzy Osborne-t és az most sakál bemindenezve egy boxeremben fejen pörög... Csak bemegyek már, aztán legalább egy autogramot kérek. Belépek, Ozzy sehol, karnis a földön. A gyengébbek kedvéért a karnis az nem a pap, az a kardinális. Szólítottam gyermekeimet, jöjjetek, meséljetek. Miután meghallgattam a Bogyó és Babócát tőlük, rátértünk a karnisra. A szinopszis & terv: a szekrény tetején van egy sátor, azt kell megszerezni, mégpediglen úgy, higy az ágyról a függönyön át felkapaszkodnak a párkányra és onnan a szekrényre. A két zámolyi pókembertanonc neki is állt. Felálltak az ágyra, belekapaszkodtak a függönybe és még a falat is kitépték. Megfogadták azt a tanácsot, ha csinálsz valamit, ne végezz fél munkát. Nyugodtan kezeltük a dolgot, innentől leszigszalagozva töltik a csendespihenőt. Kaphatnak csíkosat belőle, mert az vidám. Aztán hoztam a létrát, tiplit (mert még az is kidzakadt és kettétört), csavarhúzót. Két dologra kellett rájönnöm: ez a csavarhúzó nem jó, akkor sem ha erővel próbálom és a 4. létrafok az nekem már sok, mert magas. És lám igazam lett. Mint a rothadt banán egy bénább majom kezében, úgy zúgtam le az ágyra a 2. fokról. A csavarhúzót persze elengedtem, úgyhogy az engedett a gravitáció hívó szavának és beleállt a laminált padlóba. Amikor felnéztem mint rezgett és pengett is. Azt hiszem én is lekötözve fogom tölteni a csendespihenőket....

Az írások mostanában kicsit késnek, mert elkaptam a pestis és az ebola keresztezéséből született náthát, ami kvázi mocsári takonyszörnnyé változtatott. Ha előrehajolok, az orromból dől a Miniagara, ha hátradőlök a torkomba folyik, de legalább ezzel lehet gargalizálni... Ha oldalra dőlök, akkor csak szimplán nem kapok levegőt. Megcsináltam egy tesztet és kiderült, hogy nem vagyok terhes. Egyáltalán nem erről akartam ma beszélni, de ha már belekezdtem... Nincs is annál jobb érzés, mint amikor a Zewa 72 rétegű zsepijébe fújsz orrot és a kitóduló levegőfergetegtől, az kiszakad... és megy minden a tenyeredbe. De nem gáz, így jobban meg lehet tekinteniy mintha egy szakadt papírdarabban kotorászna az ember, hogy sikerült e a tüdejét, végtelenül száraz és alvadt véres csomókban felszínre hozni. Ha sikerült, akkor jó lesz a nap további része... Nálam a "B" eset valósult meg, víz folyt az orromból és folyik még mindig. De, igazából ez nem hátrány, mert öntözi a számat. Az újabb törlés után, már a telefonon is van belőle, bár elsőre nem jöttem rá mitől csúszik ennyire. Megdühödve váltottsm a laptopra, ám ott is csúsztak a billentyűk. Ezután, csak lemondóan sóhajtottam. Akkor is amikor a tükörbe nézve leszedtem egy fikába dermedt zsebkendőfecnit a szám fölül. Viszont akkor boltban is így voltam és így vezettem haza is. Ilyenkor örülök a maszknak... Ekkor csörög a telefonom, ami amúgy havonta 1x szokott és felvettem. Így már a fülem is taknyos lett. Éreztem, hogy itt már csak a fürdés segíthetett, meg a piócásember. De a piócásembert elvitték a gyíkemberek, hogy gyógykezelje Obamát. Többet nem mondhatok. A lényeg, hogy figyeljek arra, hogy ne járjak úgy mint a Májkel Dzsekszon. A pedofilia és az orr tekintetében sem. Sikítani tudok pont úgy és kamuangollal énekelni is. Csak a hangom momentán arra hasonlít amikor Tina Turner berekedve, langyos pudinggal gargalizál. Hííhíííííí! Csak azért nem úgy ismer a többség mint a magyar Jacko-t, mert én az egzotikus Eminem vagyok, aki nem szereti a rappet. Próbálok életre kelni, becs szó...

Nincs időm olvasni. Ez egy facebook csoport neve és egy kvázi mozgalomé, ami arra hovatott, hogy abban a pillanatban cáfolja a nevét, amint csatlakozol. Pont mint a francia hadsereg. Csak ott mindkét állítást cáfolják, lévén nem sok a francia benne és hát... Nem akarok sztereotíp lenni a 6 rückvertz sebességes tankkal. Szóval ha lehet, legyen mégis időd olvasni. Nehezítésképp ezt úgy próbálom véghezvinni, hogy 2 gyerek ugrál kiabálva hogy lidiiiiiii kakiiiiiii bugyiiiiiiii a 3. meg a kezemben van és aktívan próbálja a nyálával csúszóssá tenni a karomat, hogy kicsússzon és mehessen... Ohh, nem is tud menni. Na mindegy, majd csendespihenő alatt olvasunk! Aha, ez pont így történik:

- Apaaaaa! Valaki bödömokin hácsupa kriiiiii! 

- Hogy mi???? - azt hittem tosszul hallom...

- Hát nem érted? Legyen hó, legyen áÁáaaaaáà! 

- Őn mög tödök svődöl!  - mondja a középső...

Szóval ilyenek az átlag körülmények, amikor megérkezik a Szárnyalókból Jett és lebombáz. Amikor ezen is túl vagyunk, akkor megpróbálom a kezembe venni a könyvet. Sz első havi olvasnivalónak, valami pszichológiainak kellett lennie. Nálam ez a Tehetséges gyermek igazi drámája lett. Egy híres pszichológus írta az anyjáról való kapcsolatáról. Sok dolgot olvastam már életemben, de ez valami keserves volt. Nem a stílusa miatt, hanem az édesanyja élete miatt. 20 oldalanként olvastam és minden 20 oldal után kérni tudtam volna, hogy valaki nagyon verjen meg. Még az is vidámabb lett volna. Egyszerűen a késem keresett egy kést és felpattintotta az ereit... De, nem baj gondoltam, majd a februári vidámabb lesz! A gép azt dobta, hogy valami romantikusat kell olvasni. Éreztem, hogy a Rómeó és Júlia megúszós lenne, ezért a közös könyvet választottam. Ez pedig a Szerelmem, Coney island. A januári könyv ugye nekem egyszerűen, hát egy bánatorgia volt, ezt pedig egekig magasztalták. Bele is vetettem magam, mint kétfejű cápa a korallzátonyra felkent úszóbajnokba. Nem az, hogy a könyv nem vidám, ahoz már hozzászoktam, mert viszonylag sokat olvastam horrort. Pl Stephen Kinget. Nála meg tudni lehet, ha van kisgyerek és egy csiga egymás mellett az úton, akkor a kisgyereket megeszi egy démon, a csigát meg elüti az autó és megfordul rajta. Aztán a démonon is. Mert az autó is egy démon. Na mindegy, A 4. Oldal után felnéztem a könyvből... ez megint nyomorpornó. Most a felénél tartok nagyjából és jó dolog még nem történt benne. Még a kávé is rossz amit isznak benne. Nem én mondom, le van írva... Értem, hogy szeretünk borzongani, meg zudni hogy másnak rossz, de nekem épp elég rossz így is és a két rosszból, nem lesz jó. Vagy lesz happy end? Ugye? Ugye???

Megemlékeztem már arról, hogy egészségesen táplálkozunk. És mi valóban így eszünk. Ennek a dolognak a legnagyobb hátulütőjét, a botlbajárádt pedig, az online házhozszállítással küszöböltük ki. Pedig élveztem azt amikor kimondtam a húspultnál, hogy én húst kérek és nem farhátat, akkor 60 nyugdíjas vert össze, a kerekesszatyorral. A kerék résszel persze, mert az nagyonbat sebez. Aztán amikor félig agyonverve elvánszorogtam a pénztárhoz, egy bevásárlókocsit még szárazon, fel is nyomtak rektálisan. Alig fért be, ott loptam a krumplit meg az étolajat. Huhúúú... De, a világ dicsősége ugye tovaszáll, mint Zámbó Árpy hangja, ami felér egy vemhes macskával történő szájonveréssel. Na, a lényegre térek végre. Mint a nyugdíjasok többsége, én is részidős térfigyelő kameraként működök. Csak nem azt nézem mikor jön a onoka, mit csinál a szomszéd, hanem hogy mikor jön a Tesco házhoz. Ez villanyoz fel, meg ha megfogok egy áram alatt lévő vezetéket. Már majdnem a párkányon ültem amikor megjöttek a bevásárlással. Kirohantam eléjük, akár egy kisgyerek, hátha akkor nem kell sorba állni annyit, kértem üssenek meg a ládával, mert már hiányzik, hogy bevásárlás után úgy érezzem magam, mint akit megvert egy medve aztán meg elütött a kamion. Behordtunk mindent, a térkövet is. Csak egyetlen dologban hibáztunk. Azt a zacskó húst (nagyjából 2-3 kg), beraktuk a fagyra. 2 hétre. Gondolom nem kell mondanom, hogy ha ezzel valakit megdobunk akkor minimum meghal, de még rosszabbul is járhat. Amikor sor került volna az elfogyasztására, akkor konstatáltuk, ez kemény milyen kemény. Megnyertem azt a rendkívül hálás feladatot, hogy pattintsak le belőle fél kg-ot. Még mindig egy fagyott húscsomóról beszélünk, amibe belefagyott a zacskó is. Mind a kettő, mert igye nem egybe tették bele. Éreztem, hogy most fog kiderülni ki a férfi itthon! Meg is kérdeztem, szabad e ezt nekem. Előszedtem a húsklopfolót, a recés kést, a nagykést, 2 konyharuhát és kapcsoltam black-death metalt. Együtt sikítottam a zenével, ahogy a recés kés lepattant a jégről. Próbáltam a klopfolóval szétütni, de csak belapult és a szemembe pattant a jég. De, nem adtam fel! Nekiálltam forró vízzel hevíteni. Magamat. Beültem egy kád vízbe, had olvadjon ki addig a hús. Aztán csatakiáltottam és sikerült lefűrészelni egy újabb óra alatt, egy akkora darabot mint egy csivava feje. Éreztem, hogy ide a dekopírfűrész kell, de ezt még nem akartam bevetni (feleségem nem engedte). Úgy voltam vele, apa hős, produkált nektek enni. Mondjuk mindenhol húsforgács volt, olvadó jég, meg egy 2 kilós fagyott hússzobor félig zacskóban. És nem az a legbosszantóbb az egészben, hogy a gyerekek nem ettek belőle, hanem hogy nem használhattam a dekopírfűrészt.

Sokunknak vannak olyan szintű beszédhibái és rossz beidegződései, amik olyan módon rosszak, hogy a logopédus összekapaszkodik a nyelvtantanárral, meggyújtják magukat egy gimnázium tetején és leugranak egy cápákkal telt medence mellé. A betonra. Mindezt mondom úgy, hogy már ovis koromban nyugdíjaztam egy logopédust. De! Azóta, fejlődtem, sziszegni meh susogni azóta sem tanultam meg, de gyakorlottan észreveszem ha más rosszul mond ki valamit. Ez a szuperképességem. Amikor egy kedves barátom jelezte, "le van jőve a cipőm talpja" sajnálatos módon sikítva röhögtem, aztán kijavítottam. Ő ezt zokon vette mindenesetre és onnantól kezdve csak ilyeneket mondott... Amire válaszul, létrehoztam az Ö.N.I.R.-t (Önkéntes Nyelvtan és Ízlés Rendőrség). Ennek a folyamatnak a végén kis barátom beerősített a következő mondatokkal:

- Vigyázz, egy fa be van lógva az útra!

- A Magyarban, nincs szenvedő szerkezet... (Sikítva röhögés és fetrengés a reggeli pisinkben) - de hidegvérrel jött a válasz:

- Mé, tán nem volt belógva?

Ez volt az egyik pont amikor elgondolkodtam a létezésem feleslegességéről. Úgyhogy, helyre kellett billenteni a lelki világomat. Meghallottam, hogy az egyik irodában beszélgetés zajlik... Benéztem, pedig abból az irodából nyomatékosan kitiltottak, megölés forró műanyagkéses darabolás terhe mellett. Produkáltam nekik modern művészeti alkotásokat, amit nem értékeltek, mert magukra öntötték belőle a vizet, meg nehéz eltakarítani a vajazókéssel elmorzsolt lejárt csoki darabjait... Szóval elmondjatom, a saját korszakom nem értett meg... Na mindegy, hallom ám hogy valakire ráférne egy logopédus és ezt közöltem is befelé. Hé, gyere be! Áhh eljött az én időm, mint a cápa a Kétfejű cápában úgy úsztam be. Hogy kell akkor mondani? Kérdezte kis barátom aki egy laza több mint 10 évet élt az USA-ban. Itt már éreztem, ki van nyeregben. Elkezdtem magyarázni, hova illessze a nyelvét, húzza hátrébb az álkapcsát, nézzen közben felfelé. Ekkor észrevettem, hogy már nagyjából 8-10 ember csinálja amit mondok, sziszegnek, susognak, nyelvvel csettintgetnek eltorzult fejjel. Eszébe nem jutott senkinek megkérdezni, hogy amúgy Te ezeket honnan veszed? Aztán megkönyörültem, elárultam, hogy beszédhibás vagyok magam is, viszont nem gondoltam volna, hogy mindent megcsinálnak amit mondok. A beálló csendben még hallottam egy folytott, akkor meghalsz gecó-t, úgyhogy inkább kimentem...

A szexuális felvilágosítás egy rendkívül sziszifuszi folyamat. Görgeted a követ az emelkedőn, de az mindig visszagurul és kezdheted újra. Egy időben válaszolgattunk mi/én is ilyen kérdésekre és azt kellett tapasztalnom, hogy a magyar érdeklődő közönség elakadt a "jó a segged gyüssz topogni?" szinten. És mivel, itt aztán ténylegesen elakadtak, előkerülnek a hiányosságok. De most komolyan... hát ki vagyok én, hogy ezekre érdemben reagáljak bármit is? Bár megtettem, megtettük, csak a kérdések jöjjenek, hogy lássuk milyen szintű a baj:

Szóval a probléma nem kicsi... és ez csak az ámokfutásunk elejéről, az első 6 ilyen jellegű bejegyzésből másoltam ki. Értem, hogy mindenki onnan jön ahonnan akar, vagy ahonnan szabadon engedik, de ezeket a kérdéseket meg lehetett volna előzni. Nem egy tockossal, mert akkor esetleg rászokik a szado-mazo dolgokra, az meg nem cél, hogy rossz legyen. Vagy nekik az a jó ha rossz, mert ha rossz akkor nem lehet jó, de ha nem jó akkor meg jó és a kör bezárul azzal, hogy jó a rossz. Itt jön a képbe, hogy az iskolában ezek a dolgok már nem nagyon kerülnek szóba és oldja meg a szülő. Ezzel meg megint az a probléma, hogy ha a szülő ennyire lángoló géniusz, mint a fentiek, milyen lesz a csemete? Mázlitok van, ezt is tudom!

Ééééés igen. Szavazati joga mindenkinek van és bár félelmetes, ezek az emberek köztünk járnak. Nem azok a hősök akikre szükség lenne, hanem őket érdemeljük.

Többször kifejtettem már és kifejezésre juttattam a sciens fiction mint műfaj iránti rajongásomat, annak minden agyradírozó hülyeségével együtt. Rá kellett jönnöm, nekem nem elég, hogy Asimovot, Frank Herbertet, Alastair Reynoldsot vagy Dan Simmonst olvasok, nekem látnom is kell valami hasonlót, mert elképzelni unom. Pont kapóra jött, hogy van Netflix előfizetésünk, így bele is vágtam a dologba. Pedig a Netflix saját tartalmaival szemben megvan az az előítéletem, hogy remek ötleteket valósítanak meg gyatra módon, hatalmas büdzséből. Rendszerint egy Karibi ország költségvetése elmegy egy olyan alkotásra, aminek az ismételt megnézése helyett, inkább kérném, hogy lángoló elefántbrével nyomják ki a szemeimet és a helyükre ültessenek muskátlit. Mert az legalább sokáig pozitívan értelmezhető, ezekkel a remekekkel szemben. Belevágtam a Lost in Space sorozatba. Amiről tudtam, hogy az eredeti is szar volt, a film is amit csináltak hozzá és hát, minek törték volna meg ezt a szép tradíciót? Ugorjunk... Anya kontra andoidok. Kerestem, de sehol nem kontrázott benne senki... Ugrottam. Másik élet. Ugrottam. Rossz színészek játszanak rossz alkotásokban, amikre egy pillanatig nem figyelek és amire odanézek, valaki aki addig a pontig nem szerepelt, egy űrhajóban a szájával púzik, miközben egy nyúlós pacát üt papuccsal maga előtt és az élet értelmét kéri számon, meg még a szeme is világít. Mondjuk a Cowboy Bebop egészen tűrhető volt, ezért el is kaszálták. Szóval megvannak a fenntartásaim ezekkel a tartalmakkal szemben, mert lassan már az utcáról berángatott félbolond alkoholista falábú csöves, akinek a szakálla egy borz, is ötletet ad el nekik két szem szotyiért. Ezek meg megcsinálják. Lehet mondani, hogy persze mert az örök kedvencem a Kétfejű cápa az jobb? Igen. Meg is tudom indokolni, csak most nem akarom. Megsértődtem, mert szerintem túlreagálom. Hogy mondjak is egy jó sci-fit amit láttam ott: Altered Carbon első évada. A másik kettőt igazán kár volt ezekre a színésznek csúfolt húszsákokra bízni. Merthogy ebben is ott tartanak lassan, hogy Manyikát meg a Marzsit rángatják oda a Tescoból, éppen mielőtt fizetnének, hogy gyertek játszani a filmünkbe! Nem lesz jó, értelme sem lesz, de gyertek! És azok, meg mennek. Nézek is inkább HBO-t amin még csak nem is sejtik hogy ez a műfaj létezik, vagy bemegyek a speizba és nézem a sarkot a polcok alatt.