Ezennel kinyilvánítom, hogy véget ért a Karácsony. Mindkét nap eltelt, vége, ennyi, többet nem vagyok hajlandó enni, egy fenyőfa alatt sem. Tudom, van aki azt is megeszi, mert a gyantába valahogy kenődött egy kis mák meg dió és az egyik út a biztos halálba, a másik meg a cukorbetegségbe vezet, de diabétesszel lehet élni legalább. Szóval amint túl vagyunk az ünnep első két napján és megkönnyebbülten szusszanva finganánk egy derekasat, miközben a nadrág és az ing gombjai sorozatot lőnek a TV felé, eszünkbe juthat esetleg, hogy bakker... Holnap, vagy még ma este megyünk a rokonokhoz! Ekkor hirtelen problémává válik a bor és a pörkölt folt a fehér ingen... Jobb megoldás híján... Le kell venni az inget és végigönteni pörköltszafttal, meg borral. A végeredmény kielégítö lesz, abból a szempontból, hogy nem azért nem mennek közel hozzád, mert te vagy a rasszista nagybácsi/keresztapa aki rasszista és sexista vicceket mesél és amúgy vállalhatatlan alak. Pedig mostmár mindenki tudhatná, hogy a Szíriuszróljöttünkjurtaalakúűrhajóval,aminfenyőfaalakúrakéták voltakésezekkelmentettükmegaKárpátmedencétarománbetolakodógyíkemberektőlakikmindenkitvakcinálnak. Pont így történt. Szóval, nem azért nem mennek oda hozzád, mert hülye vagy, mondjuk ez is közrejátszik, hanem rohadás büdös. Nálunk nincs ilyen hála égnek, mi más taktikákkal élünk. Mint már említettem, vannak gyerekeink. A Karácsony nekik lett kitalálva konkrétan, ajándékokból labirintust tudnánk építeni nekik. Már folyamatban amúgy... Random pontokra helyezünk el szaloncukit vagy csokit meg franciasalátát, mi pedig beszélgetünk amíg elő nem kerülnek ebből a kézműves Jumanjiból. Lehet rá mondani, hogy "O, tempora, o mores", csak kevesen fogják érteni. A felnőttek eddigre eljutnak arra a pontra, hogy már ettünk eleget, bár azt a fél disznót még megkóstolom, ha má felbontva az asztalra tettétek, aztán igyunk! És mivel szeretik a minőséget, ezért jön a mikyen bort kérsz kérdés. Csak mer akkor azt csinálok... És már pattan is a tabletta a kannába. Fakanállal egy kis keverés és már kész is a Tokaji aszú, ami vörös és édes és picit ropogós. A profiknak van keverőpultja a speizban... amin feltűrt ingujjal, gyöngyöző homlokkal dolgoznak a minőségért és a vendégekért. Há majd a CHATEAU MOUTON ROTHSCHILD 2014 Pauillac-ot bontom meg mi?!??? Inkább rohadjon meg a polcon, minthogy a Kámán, meg a Marzsi igya meg... Majd a vörös aszút valahogy belerakjuk ajándékos zacsiba! Elegánsabb lesz! Yessss!!! Csak a tavalyi sütit amit kaptunk tőlük vegyük ki... 

Mi az, hogy nem ilyen a magyar Karácsony???!!! Akkor, te migráns vagyol!! TEeeeEeeEeeee

Mondanám, hogy bejglifoltos, átizzadt asszonyverő trikóban ülök a kanapén és már csak böfögni és fingani van erőm, de mivel rólam van szó... Ez, bizony nem ilyen egyszerű. Karácsony előtt egy nappal kivágtam a műfenyőt a műfenyőerdőből és becipeltem a lakásba. Nincs már szentségelés, se anyázás, se 8 napon túl gyógyuló sérülések, amiket magamnak és a reklamáló szomszédnak okozok! A fenyő a talppal együtt 7 db-ból áll. És potyog, hogy rohadjon le a hóemberek bal keze... Egy 3D nyomtatott fenyő, hullatja a levelét... Bár nem is értem miért vagyok meglepve egyáltalán, hisz nagy aki nagy, aki kicsi az kicsi, hiszi a piszi aki elhiszi. Egy mágustól lestem, festem a testem! Bocs, beütött a mákosbigli. Szóval fenyő a helyén, leporoltuk, raktunk rá fenyő illatú illatosítót és nekiálltunk díszíteni. Mivel a gyerekek viszonylag alacsonyak, ezért a fa alját ők díszítették, a tetejét meg mi. A középső rész meg üres maradt, letakartuk lepedővel. Aztán bedugtuk az égősor dugóját, aminek következtében mindannyian instant epilepsziás rohamban kezdtünk fetrengeni, habzó szájjal. Nem hiszem, hogy a gyártó ebben 2 fokozatot ismer, a kikapcsolt állapotot, meg a meghalsz barátom, de csúnyán, akkora fényvihart csinálok-ot. Miután ezt a problémát megoldottuk, ha lehunytam a szemem, még mindig láttam a bespeedezett, 72-edekben játszó doboló villogást. Ahogy túléltük, következett egy másik életveszélyes művelet, amiben családok mentek tönkre eddig is, de holnap erről még bővebben elmélkedek. Evés. Mert a Karácsony szerves része a kultúrált, háztáji jellegű, hagyományos ételek, gusztusos, valamint illendő elfogyasztása. Éppen ezért, amikor Kámán (Marzsi férje) elé került az ebéd, engedett a hagyományos magyar beidegződêsnek és evőeszköz nélkül belefejelt a franciasalátába, ahol kis fasírtgolyókat lélegezett be, a kilégzés teljes mellőzésével. Ezt követően egy gyilkos bálna kecsességével feküdt a szomszédos tányérokba, franciasalátát fröcskölve még a fenyőre is. Majd amikor befejezte a táplálkozást, a rémült gyerekeket elküldte a Marzsi csendes pihenőzni. Menet közben még nyugtatta őket, hogy teljesen normális amit láttak. Na de, vissza a mi családunkhoz! Eljött az ajándékozás pillanata. A gyerekek konstatálták, hogy az angyal az ajtón jöhetett be, mert ott a sáros lábnyoma. Közben szemrebbenés nélkül rúgtam a sáros cipőmet a szekrény alá és bólogattam. A nagylány Lego-t kapott az angyaltól, amit 3 órán át épített össze 2 felnőtt. Csehov drámái ehez képest, labdába nem rúgtak. A nagyfiú játékát nem kellett összeépíteni, csak kibontani. Hála égnek, még a gumi is le volt gumizva, minden darab két műanyag közé kötve. Mivel nem vagyok jó technikából, ezért fröcsögő nyállal szedtem szét mindent, az angyalokat meg a főnök fiát felemlegetve. Amikor kijátszottam magam a gyerekek új játékaival, mert nehogymá ne én próbáljam ki elsőnek, ha már én bontom ki, a világ és a sajtos rúd múlandóságáról elmélkedve leültem a kanapéra. Lehetett volna rajtam asszonyverő trikó is akár, de nem volt. Mosásban van. És messze még az ünnepi szezon vége...

Mint minden jó trilógiához, a Karácsonyhoz is jár egy felvezetés! Ilyenkor a fa még az erdőben nő, az esti szarvaspörkölt még legelészi a töltelékét, de a vadászok már elkezdtek inni a favágókkal. Amikor kilőtték a fát és elvonszolták a Tescoba, valamint a szarvas megtöltődött ólommal, ekkor kezdődik a karácsonyi tündérmese. Ugye nem gondolja senki, hogy a vadgazdálkodás nevében, majd EU komfort módon a sarki hentestől beszerzett szarvast, nem addig lőtték amíg volt ép porcikája, aztán meg nem flexxel nyúzták meg? Mert, ez a gondolat, merő rosszindulatra vall. Igazság szerint, még a borítást is leszedték a flexről, hogy hangosabb legyen. Itt kitérnék arra, hogy az őz, nem a szarvas nő változata. Lehet, van aki ezt hiszi, de nem mondok neveket... Szóval elkezdődik a karácsonyi készülődés ami abban éri el egyik csúcspontját, hogy a mézeskalács házikó megfeketedett falait fogva sikítasz, amíg a gyerekeid rángatják a lábad, hogy nézd meg milyen szép nagyot kakiltak és ha lehúzzuk, akkor a kakimennybe kerül e? Ezen a ponton, amikor felveted ötletnek, hogy tegyünk egy dínót a falak közé, akkor a lerombolt ház, teljesen természetes végeredménynek fog kinézni... Egészen elfogadható perspektívává fog válni. Ekkor derül ki, hogy ma bizony nincs ebédünk és bár zabálnivalóak vagyunk, nem kéne a Bárányok hallgatnak jeleneteit újrajátszani... Ekkor rendeltem pizzát és elpályáztam érte... Az utakon és a Sparban, ahol a pizzát felvettem, elszabadult az őrület. Sokan nem élnek az előre gondolkodás szuperképességével, mert úgy vannak vele, mint én a térdmagasságban repüléssel. Szép-szép, de minek? Emberek ordítanak már a bejáratnál, hogy Marzsi! Te Marzsi, há eperszínű, seggszag ízű fókauszony már nincs! Csak kékben! Közben megy a bunyó a bevásárlókocsiért, mert most jutott eszébe egy 200e fős nagyváros lakójának, hogy hű bakker, valami ünnep jön, zárva lesznek a bótok! Emiatt még az üres polcokat is megvették, mert azt adják Karácsonyra, hogy dikkmán tudol rá pakolni... Még volt egy kis időm, úgyhogy bementem a bevásárlóközpontok mindenkori legnyugodtabb helyére, a könyvesboltba. Kint ment a csata az utolsó, leghúsosabb farhátért, amit éppen nem dugott meg nyílt színen egy csávó, hogy akkor ez már senkié ne legyen. Én pedig nevetve elhagytam a füstölgő romokat, nagyokat mosolyogva, hogy létezik házhozszállítás a boltokból, meg emberség és szeretet Karácsonykor, de a többség inkább elüti az Ignissel a zebrán az oviscsoportot, amíg beáll vele a pénztár elé és inkább fellöki az utolsó lila csilingelő kutyatamponért sorbanállókat, csak hogy neki legyen. Igaz kutyája sincs, de Marzsi, maj jó lesz az még....

Sokan azon agyalnak ilyen tályban, hogy a bejgli nevű süteménynek mi a helyes írásmódja. Mert ha kaktuszt szarik is mindenki, Karácsonykor akkor is ez lesz a süti. Kit izgat, hogy nem szereted, majd akkor jól nem eszel belőle, TE grincs. A magyar néplelket pedig nem lehet ezen kívül sok dologgal megharagítani... Pl: ha nem iszol a borából, nem iszol a pálinkájából, nem iszol, nem eszel húst, nem szereted a halászlevet meg a töltöttkáposztát, Trianon, Románia, foci, oktatás, közgazdaságtan, nyugdíjasok, diákok, szóval mi ilyen békeszerető nép vagyunk... Há, de ne má, meeee az ősmagyarok is beiglivel verték össze Etelközben az etelközieket. Meg amúgy is... Mi az hogy nem eszel húst? A körmöspacal Marzsinéni módra, meg maj megrothad a karácsonyfa alatt amíg a Mennyből az angyalra meghatódva lassúzunk a fajaladt meg esszük aaaaa mindent. És itt jön a képbe a helyes írásmód, mert ha te éppen bejiglit, beglit, biglit, belylit, bájglit, begilt vagy valami hasonlót írsz be a keresőbe, akkor bizony nem lesz meg a receptje, valamint a gugli hazai kirendeltségénél lehet bekerülsz az év végi gyökerek összeállításba is. Szóval... Karácsonyi készülődés témakör, 1-es tárgykör, a sütemények. Halálos harcok dúlnak a magyar családok nőtagjai között, ki mit alkosson a másikra túllicitálva. És akkor a lényeg jön, a bengil. Diós, mákos, mindenes és repedt. A tragédia nagyobb mint Trianon és egy lángoló mókus együtt véve. Anno mi is jártunk úgy, hogy kanállal ettük a tölteléket, ade megnyugtatok mindenkit, úgy is meg lehet enni, nem jön el tőle a Sátán. Nagymamám, aki hírhedten profi sütés-főzés terén facebookon tett egy vicces hozzászólást egyik rokonunknak aki szintén feketeöves cukrász-szakács-főző mester. Nevezetesen süthetne nekünk is bejglit. Ő ezt kihívásnak vette és Hatvan - Abda távolságot, amin gyalog nem egy zacsi szotyi fogyna el, áthidalva, csinált 6 rúd bejglit. Normál körülmények között, egy átlagos családnál, az a bejgli Hatvanban sárgult volna meg. De! A rokonságom nem ismer viccet ezen a téren, ezért elküldték kamionnal! Igen, Horváth Rudolf transport hozta. Látom lelki szemeim előtt a menetlevelet, 6 tonna elektromos zúzalék, bontott tégla meg 6 rúd bejgli Marikáéknak. Azóta, már szépen fogy, bődületesen finom és még csak repedés sincs rajta. Tudnám ajánlani mindenkinek, de nem adok belőle... 

Nemrégiben meséltem róla, hogy elkezdtem a lakásnak az eddig ritkán elért részeit feltárni, mint a speiz, a fehér szekrény, az asztalfiók meg ilyesmik. Már a ház tervrajza sem fehér folttal jelöli ezeket a részeket, mert még a Földhivatalba is bementem kiszínezni. Gondoltam, ha már egyszer jön a Karácsony úgy is, miért ne rakhatnánk rendet mindenhol? Gyerekek, ugye segítetek? Hát persze! Azóta nem láttuk a gyerekeinket, ha esetleg valaki látja őket... A sellős rajzot kiszíneztem, az adventi kalendáriumot lefoglaltuk és a szobájukból Warhammer festő/játékműhely lesz. Adókedvezmény meg a családi pótlék csak jár még így is... A rendrakást globális interház pakolással kezdtük. Nem vittem be sok játékot a gyerekszobába, de egy tolólapos kamaz, szerintem elakadt volna benne. Amúgy nem értem ezt a karácsonyi rakjunk minél nagyobb rendet mizériát... Jön valaki ellenőrizni? A falu véneiből bizottság alakul ami nem az areios pagos és lepontozza a házat a nappaliban oszló báránytetem és a szakállas feketepenész miatt, ami plüssöket eszik. De, nem eleget... És ha ez a bizottság lepontoz, akkor nincs Karácsony. A fenyőfát is vissza kell vinni az erdőbe, nem a kereskedőhöz, mert ő koszoséktól nem vesz vissza semmit, hanem az erdőbe. Aztán jön az ablakteszt... Egész évben nem számít, ha a napsugár nem jut be a porrétegtől, meg a gyerekek nyálától... amit lehet természetes védőrétegként kezelni. Van a hülye aki ezért fizet... Pedig elég ha a szomszédok közül valaki grillezik, te meg odaállítod szépen a gyerekeket az ablakhoz. Nyelv ablaktörlők beindulnak, nyál nedvesítéssel és derék magasságban nincs probléma. Amikor idáig eljutunk a gondolatmenetben, akkor jövünk rá arra, mi lenne, ha nem engednénk be senkit? Mert végül is... Ez a mi házunk. A háziúr meg én vagyok. Kihúzzuk a kivilágítás dugóját, elmutogatjuk a Csendes éjt, aztán megyünk aludni! A gyerekek elől meg, ha előkerülnek, eltitkoljuk ezt az ajándékozós dolgot! Ehh, felsőbb utasítás jött, megyek port törölni és a "tavaly neked adtam a Magyar Hajózási Részvénytársaságot"-ra (last Christmas I gave you mahart) és az oll áj want for Krisztmasz iz lyú-ra...

Hát az a leghatalmasabb öröm a Földön, amikor csepp gyermeked, aki ártatlan, mint a ma született sárkány, elkezd a világra reagálni. Mosolyog, nevetgél még a szeme is kacag, aztán a Cannibal Corpse-ot megszégyenítő hangon, sikít. Kicsit olyan mint amikor a Gyűrűk urában jönnek a nazgulok. Közben folyik a nyála, én meg keresgélem a névjegyzékben az ördögűzőt. Amikor odanézek újra, mézédesen kacag, aztán vált egyet és amikor anya is visszament a konyhába, jön a nyúzott T-rexek hangversenye. Ezzel tulajdonképpen nincs semmi gond, mert mindegyik gyerekünknek volt ilyen korszaka, csak ők már kinőtték, legalábbis remélem az oviban nem csináltak ilyen szektát, kecskeáldozással meg gyurmaevéssel. A farsangon nem öltözhetnek az Immortal zenekarnak, sem pedig a Hollónak... Ennyit tudtam tenni az ügy érdekében. De a legkisebbnek van ám másik tudománya is! Tud, egyik irányba fordulni. És közben hörögni. Úgyhogy nem elég, hogy hajnal 2 körül arra ébred a család, hogy hideg fuvallatok jönnek, fekete füst és valaki hörögve-gügyögve egyezkedik a Sátánnal, hogy neki kell egy rágóka, ezt már tudja hasra fordulva is. Próbáljuk másnak is megmutatni, bebizonyítani, hogy a pici hörög, de amikor szóbakerül társaságban a dolog, akkor mosolyország van. Vattacukor ízű unikornisfejek, gügyögés, meg kerek szemmel pislogás. Egészen addig a pillanatig, amíg nem lát maga körül senkit... Akkor jönnek a nazgulok. Tényleg félelmetes amúgy az egész jelenség... De azért büszke is vagyok rá, mert ő is tőlem ötökölte ezt. Mondjuk a statisztikai adatokba kicsit bekavar az a tény, hogy mi öten vagyunk, a világon minden negyedik ember kínai és még egy nazgulunk is van. De, megijedni nagyon még mindig nem szükséges, mert az oldalirányú helyváltoztatáson kívül, más mozgást nem végez. Majd, ha arra kelsz fel éjjel egykor, hogy a hörgés meg a sikítás, jön feléd... Aztán eszedbe jut, hogy nincs is gyereked, na akkor elmegyünk érte és hazahozzuk. Persze hörögni fogok én is, meg az egész család is és nem kérünk bocsánatot, hanem bagózva az ágyad szélére ülünk, blackmetálosra sminkelt arccal és közben ez a mondategint indokolatlanul hosszú, de még szerencse, hogy tettem bele vesszőket, meg még ki is írtam. Most pedig, iszok egy kávét, mert nem akarok a látszatát kelteni annak, hogy van mondanivalóm.

Bacon & Kávé

Azt hiszem, valahol ott hagyhattam abba az előző megemlékezést az alma materemről, hogy a riolittufával a kezemben ami amúgy talán márvány lehetett, standuplotam az év végi kettesért, de inkább elmentem kirándulni a tanár házaspárral, hogy biztosra menjek. Csupa jó lehetőség várt amúgy ezen kívül is arra, hogy kibontakoztassam képességeimet, teszem azt számítástechnikán, ahol rögtön azzal fogadtak minket, hogy az ajtófélfán egy tollal rótt felirat volt: " ... Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!" Azok kedvéért akik inkább erősek, ez az Isteni színjátékból van. Ja, a Pokol kapuján volt látható amúgy. Rögtön azzal nyitottak, hogy igen, a szék "liftezős", mindenki kap fél percet játszani vele. Így meg már az is élt a lehetőséggel, aki még az emeletes házakat is utálta. Aztán fél éven át nem kapcsoltunk be számítógépet. Számítástecnikán. Amire meg bekapcsoltuk volna, a tanár elment máshova dolgozni. Aki meg jött helyette, nem csak a kinézete miatt kapta a "Busman" nevet. Kb olyan volt a jóember mintha Anulu és egy zebra szerelemgyereke lenne. Emlékeim szerint az ArchiCades tervezést is ő oktatta, de nem igazán rémlik, hogy a szalmakunyhón túljutottunk volna. Miután útnakindítottak minket a rögös úton, hogy mérnökök legyünk, rájöttek, baszki... ezeknek még nem volt testnevelés. A 90-es évek susinacis fociedzőit ismerjük ugye és tudjuk miért volt az rossz? Próbálkoztunk mi mindennel, hogy a kedvében járjunk, de azt gondolom megengedhetetlen, hogy valaki csak azért mert tanár, uborkának hívja ordítva a gyerekeket és a focizni akartok? - kérdést magának megválaszolva "A faszt" közénkhajított egy kosárlabdát. Ám, minő balszerencse... Olyan szerencsétlenül pattant a kosárlabda, hogy valakinek a véletlenül lendülő jobb lába beleakadt és a már hátat fordított tanerőt tarkón találta. Még a sípot is majdnem lenyelte, pedig nincs is olyan, hogy majdnem... Soha nem tudtuk meg, melyik uborka volt az pontosan. De, azért sejtettük mert a rúgás pillanatában vagy 30-an néztük egy halk hűt elmorzsolva. Amúgy meg, 30-an nem is lehet kosarazni egyszerre... ezt is csak azóta tudom. Amúgy ő a szalagavatónkra, ahol a szülök nem vehettek részt... (2004) melegítőben és ittasan érkezett meg. De, nem volt gáz, az osztályfőnök is ittas volt. Még ilyet... Hát ilyen emberekre diákokat bíznak? Igen. Volt egy történelemtanár, aki az egyik haverjának azt a képét mutogatta, ahol egy répa takarja a farkát. Tudom, hogy a többség 16 évesen ma már, meg sem hökken... De az már fura volt tényleg amikor óráról, hívogatott egy utazási irodát, hogy tudjon arra az utazásra jegyet foglalni, ahova az exe. Mi meg ültünk, néztünk egymásra... Ebből meg hogy a f@szba lesz érettségink? Nem lehetne, csak egy olyan nap, hogy bejövünk, mindenki józan, rajzolunk, tanulunk a francia forradalomról, coopert futunk, vagy valami ilyesmi? N-E-M. Itt van ez a 4 teodolit! Micsoda tanár úr? Ne beszélj, mert bevágom az egyest, szóval itt ez a 4 teodolit... Közben egy egész osztály keresett valami olyat amiből 4 db van a környéken... Megfogjátok, kimegyünk az ártérbe, ha van víz, akkor visszajövünk. Ekkor kezdtük el érezni, hogy nem lehet komolyan venni ezt, segédmunkások leszünk egy kéjbizgátorgyárban. Odaértünk, kiderült, hogy ez nem a teodolit, hanem a libella. Nem mintha tudtuk volna a különbséget. Persze, a hülyék mi voltunk, szokás szerint, pedig ő adta ki azt a 4 szart. Mondtuk neki, hogy tanár úr, ott a víz, majd rábökött valaki a folyóra. És mivel matton volt, visszamentünk a terembe és néztünk ki az ablakon, hogy ugrani kéne... Nem nagyon akartunk 3 műszakos munkarendben dolgozni...

Gonba. Enber. Zöldhajú lány. Foglalkozni kell ezzel a problémával, amit Gáspár Laci okozott azzal, hogy egy emos lányként énekelt a Gyöngyhajú lányról. Nem akarom megvédeni, mert bennem a munkássága nem kelt pozitív visszacsengésű kiáltást, csak azt kérem, legyünk őszinték! Derítsük ki, miért bántotta ez meg annyira a magyar néplelket, hogy egyként kezdjenek kegyeletsértést és hasonlókat kiabálni. Háhh, mint megszoktuk nekem is van véleményem a dologról és mivel az agyhugykő, de facto az enyém, ezért ki fogom fejteni. Kezdjük az elején... ugye mindenki emlékszik a Gaudeamus igiturra? Mérethelytelen, ronda öltönyök, bennszakadt sóhajok, hogy a Krisztibe a Béla karol bele, pedig mi is úgy belekarolnánk, mint az évfolyam megközelítőleg fele, közös éneklés, ami nem végződik Sátánista misében. Na megvan? Szerintem mindenkivel kiabáltak annó, hogy tanuld már meg a szövegét és ne egy gyászinduló legyen, amihez már csak a Homorút kakálnak... helyett a Szomorú vasárnap fogható! Nem a siskolánkat hagyjuk itt, hanem a kedves iskolánkat, ne halandzsázz, rendesen énekelj... Használt, elértek vele valamit? Nem. Pedig talán többen ismerik mint a Gyöngyhajút, vagy a White dove-ot (Scorpions változat). De ha már itt tartunk, szögezzünk keresztre minden kisiskolást aki a Himnuszt vagy Szózatot tévesztve mondja fel, vagy hamisan énekli? Engem sem szegeztek fel amikor Radnótitól nem tanultam meg annyira prímán az egyik Eclogát. Sem. Csak kitereltek a tarlóra kukoricán térdelni, verték a hátam az Ószövetséggel, meg elvittek kapálni, meg sorkatonának Markotabödögére. 3 évre. És egy fiókban kellett aludnom. És hát nézzük a másik oldalát is a dolognak szokás szerint. Nem mondom, hogy az elmúlt 10 évben egy ilyen műsort kielemeztem volna kockáról kockára, mert hát inkább mennék végig seggen ugrálva egy kaktuszültetvényen ahova még üvegszilánkokat is szórtak ki... Tudom az üveg nem bomlik le hamar, a lényeg itt a fájdalmon van... Mielőtt adásba megy egy ilyen műsor... Csak vannak valami próbaszerű jelenségek, nem? Mondjuk ha olyanok azok a próbák mint a zenekaros időszakomban, akkor megértem. De mi egy embert felragasztottunk szigszalaggal az ajtóra és ettől zavarodott meg... Meg attól, hogy potom 3 órát töltött el ott, amíg fényképezkedtünk vele. Gondolom itt ilyen nem volt. Szóval, vagy alapból rosszul tudta a szöveget, mert nem készült fel... Megint csak azt tudom mondani, én is álltam így színpadra, nem készültem, rontottam a szöveget amit én írtam, de ha nem rontom se érti a többség mert: olyan ittasak, hogy nem tudják merre járnak épp, meg hát hörögve van előadva... Mondták is, hogy ilyen hullagyalázó zene ez, de bóknak vettem. 

Konklúzió: fel kell készülni egy-egy előadásra, vagy érthetetlenül hörögni kell. Mondjuk a Gyöngyhajú lány keserves lenne úgy előadva. A műbalhé amit csinálnak köré... KIBASZOTTUL GÁZ.

Joggal lehet kérdezni, hogy hol szedtem magamra ezt a rettentően sokrétű műveltséget, a tudást amit hordozok, a szórakoztató jellememet, a csodás lényem hol fejlődött ki? Hát a győri Hild József Építőipari Szakközép Iskolában! - Biztosan nem. Nem akartam odajárni, tudtuk milyen hírneve van az iskolának a városban. Na, nem egy gladiátorképző, de viszonylag kevés Arisztotelész vagy Galilei került ki onnan. Most nem tudom, hogy áll a dolog, de akkor kifejezetten nem az elit iskolája volt. Elvileg az ment oda, aki később építész vagy építő mérnök akart lenni, gyakorlatilag többen voltunk, akiket csak oda vettek fel. Lány iskolába jelentkeztem én is, hogy ott kevés a fiú alapon, majd jól becsajozás lesz. Hát lehet, hogy lett, csak nem nekem. Konkréten nálunk volt a legtöbb lány az osztályban (4) és erre voltunk 30-an fiúk. Hát igen, ez vagy egy nagyon csúnya gang-banghez, vagy egy mégcsúnyább virslipartihoz vezethetett volna, amíg a lányok pattogatott kukoricát esznek. És ezen a ponton a tanárok még nem kerültek szóba... Hisz szépreményű fiatal, tehetséges mérnökök... helyett öreg, megkeseredett alkoholisták és idegbetegek, valamint a város minden iskolájából száműzött emberek oktattak. Nem fogom szépíteni... neveket most sem írok, mert ekkora úr vagyok. Az ő óráik egy jó része arról szólt, hogy megmutassák, ők a tanárok és mi nem vagyunk, hogy is mondjam... elég okosak az ő szintjükhöz. Pl.: egyik elkezdett egy példát írni a táblára, mindenki látta, hogy rossz... de legalább elment az óra vele, hogy ír a táblára és nagyon bebizonyítja, annyi eszünk sincs összesen, hogy kifújjuk az orrunkat amíg meghatódunk a zsenialitásán. Jött a csengő, majd közölte ez a házi feladat és kiment. Síri csend volt, amiben megkönnyebbülés volt, hogy az egyik csávó fingott egyet. De, semmi baj, mert jött a másik alkoholista, persze nem szomjasan, csálé parókában, ami úgy állt rajta, mintha a kutya tökére kenderkócot húztak volna. Mindenkit feleltetek! Ma, csak egy óránk van tanárnő... Nem baj, akkor is. Mindenki mond egy mondatot a múltkori anyagból, hogy lássam tudja. Kinyitottuk a könyvet és egyesével a mondatokat memorizálva vártuk a sorunkat. 34 db ötöst adott, majd elégedetten kiment az óra végén. Volt akinél lehetett jegyet venni... Ha elmentél vele kirándulni kaptál egy ötöst. Ne, gondolja senki, hogy én a jelest akartam megvenni, elég lett volna a kettes. Neki a jelmondata dugsz vagy buksz volt. Inkább buktam a tanárnőnél és szaporán jártam kirándulni... Elvégre az egy legitim osztályozási mód, hogy egy 10 cm-es Magyarország vaktérképen mutass meg mindent. Ahány mm eltérés van, annyi jegy minusz. Kezdjük is Episztopobomalyfalvával ami annyi segítek, a Kelet-nyugati határnál van és ott csinálják a rendkívül fontos szűzlányköpetes kávépótló pálinkát. Nem megy? Ehh, de kár... akkor adok egy követ és mondd meg mi az! Tanárnő, ezt tudom... néztem a plafont, gondolkodtam, hogy ez mi a faszom lehet és hát nem krinolintufa, akkor bazalt. Nem jó, sajnos ez még egy egyes! Ritka, hogy valakinek hármat is tudok adni egy órán! Amíg ennek az új rekordnak örültünk mindannyian, esetleg be lehetett volna írni a dolgazataimért kapott jegyeket, amik nem elégtelenek voltak. De hát, nem vagyok tanár, főleg nem földrajzból ugye... nem értek én ehhez. Sem.

Nehéz a katonaidőmről sírás illetve röhögés nélkül nyilatkoznom. Ezért gyakran csak fogom a fejemet és azon agyalok, hogy a fenében maradhattunk mi életben? Emiatt régen is gyakran csak ültünk az irodánkban és néztük a falat, meg az ablakból a fákat, hogy köszönöm, nekem ez így elég lesz, a háborút nem itt várnám meg inkább. Keressetek a Yepp szigeteken, épp nem fog érdekelni semmi. Ez is egy ilyen alkalom volt, 2013-at írtunk és készültünk a légvédelmi rakéta éleslövészetre. Pururumm pürürümmm tádummm psch... (Ez az új időben visszaugró effekt hangom). Megfogadtuk, hogy most minden rendben lesz, jól csinálunk mindent amit csak lehet. Meg hát a nyakunkon is álltak és heringgel ütötték a hátunkat, hogy így is legyen. Egyik kis kollégám, akit mellém osztottak be, kitalálta, hogy mekkora menő lesz, ha kifesti a lánctalpas belső terét. Igaza volt, bámulatos lett ahogy helyenként fehérre festette a sarat és a forgó alkatrészeket lekente. Mert ő kőműves és tudja mit csinál. Hiába mondtuk, hogy ez festés, itt nem kell építeni, engedje el a dolgot, nézzen inkább oda mekkora madár repül ott, de amíg másfele nézett, nem tudtam elmenekülni a géppel. Szóval végzett... Indulás előtt egy nappal, majd becsukta az ajtót és elment. Másnap én beszálltam és leültem a helyemre, hogy akkor vezetek. Az, hogy a higítószag orrbab@szott az nem a megfelelő szó, inkább szívlapáttal verte az egész fejemet és a testemet. Kis barátomnak jeleztem, hogy szálljon be, szívjunk együtt. Így vette kezdetét kéjutazásunk az erdőn át. Elvileg egymás után mentünk, de a borzasztó augusztusban felvert por miatt, ami a fák jótékony jelenléte miatt nem oszlott el, inkább csak sejtettük. Egyetlen darab jármű ment előttünk, de minket ez akkor már nem érdekelt, mert a higítószagban bekábultunk és a csipkés kombinét üvöltöttem teljes beleéléssel. A por pedig bejött a fülkébe. Eddig az volt a baj, hogy az előttünk lévö lehetett volna akár egy Birodalmi Csillagromboló is, akkor sem láttam volna, de mostmár az os csak egy barna folt volt, hogy mi van körülöttem. Meg akartam nézni, hogy amúgy mennyivel mehetünk, ha belemegyünk valamibe, kicsit halunk meg, vagy mindent összekenünk a belsőségeinkkel... Hát nem látszódott a km óra. Meg az sem, hogy fogom e még a szarvkormányt. Meg az sem, hogy éppen hova megyünk. Hogy megyünk e még egyáltalán. A mellettem ülő, még utoljára megfogdossa e magát, vagy nála még mindig csipkés kombiné van a higító miatt. Aztán, egyszercsak egy laza cuppanással az erdő kiköpött minket egy kanyarba, megláttuk a napot, örültünk, már amennyire két totál bekészült a portól teljesen barna, vicsorgó valamiről meg lehet mondani, hogy örül. Ekkor tudtam meg, hogy ebben az állapotban, lakodalmas dalokat üvöltve, gyakorlatilag csukott szemmel végigjöttem egy úton amit nem láttam és jó helyen vagyunk. Boldog voltam. Baszki, valamit elfelejtettem... KANYAR. Miután a sivatagi habtest megérkezett a vasúti rakodáshoz, felmértük a károkat. A fülkébe benézve a pisi és kaki meg a nyálfoltok mellett azt láttuk, hogy a por beleragadt a festékbe. És higítószag volt. Még mindig... Két héttel később a hazaúton is higítószag volt. Szóval amikor elindult a rakéta, akkor nálunk épp techno habparty ment, fénylő karkötőkkel és Kadlot Karcsival meg a Jő az Ádám a hetes BMW-velre. Már ezért megérte elmennem a Balti-tengerig mi?

Egyik délután, amikor a karácsonyi pénztemető megtelt tetemekkel és meguntam a kerti lukba szórni a pénzt, elhatároztam, veszek egy forró fürdőt. Igen, ez a sztori, közvetlenül 1 egész órával az Árkádos túrám után játszódik. Pacsi neked múlt Én! Nagyszerű ember vagy, felülmúlhatatlan gondolkodó. Hozzád képest Stephen Hawking, csak egy Stephen Hawnotkingjustaregularman. Most, hogy eleget fényeztem magamat, közlöm a rossz hírt! Nem jutottál el fürdeni mint tudod. Ajándékot csomagoltál. Mert te vagy a győrzámolyi Jézus/2. 

Szervesen ide tartozik, hogy ha az én technikai érzékemen múlna, az összegyűrt papírnál nem lennének bonyolultabb vívmányaink. Ehez képest feleségem úgy érezte, engem kell megszólítania az ajándékok csomagolására. Mondtam, hogy hát hogyne persze, segítek én szívesen. Gondoltam arra, hogy az ujjamat majd oda kell tennem egy masnit lefogni, vagy a tavalyi csomagolópapírt, amit kivasalva eltettünk, szívesen előkeresem. Először is megnézem a fürdőszobában, hátha a kádban van. Legkisebb Én ekkor jelezte, hogy jönne ő is csomagolni, csak adjunk neki nyálkendőt, meg a hátáról ne kelljen elmozdulnia. Mondjuk nem is nagyon tudna, mert 4 hónapos. Nem onnan tudom, hogy megszámoltam az évgyűrűket, az részeredményt nem ad. Szóval, letettük a hátára a gyereket, körülültük és megidéztük a karácsonyi ajándékokat egy rituáléval. Amíg a többiek szeme csukva volt, leszedtem a csomagokat egy szék segítségével a polcról. Nekiálltunk csomagolni... Hát, aki tőlünk kap valamit, az tuti emlékezni fog rá! A csomagolás alakjából találgatva, van aki málmabokrot, "c" alakba meghajlított biciklit, parókas T-rex robotot amit gyurmából gyúrtunk és megolvadt, vagy egy parókás porszívót kap, uborkadaráló funkcióval. Esetleg egy üstökösverte palatetőt. Igyekeztünk pedig a feng shui alapelveinek megfelelően csomagolni, amerre folyik a csí, arra lesz az ajándéktasakos fiók. De ez megvétózásra került, mert kiderült, hogy nem akarok bunkó lenni. Csomagoltunk hát tovább, amikor hirtelen azt éreztem, a hüvelykujjam melegben van. Hát kicsién ráharapott vigyorogva. Miközben másik kézzel az ollóért nyúltam, ő még továbbra is az ujjamat rágta... Felrémlettek a régi technikaórák... Időugrás 28 évvel korábbra. Tűpárnát fogunk csinálni gyerekek! A cérnát mindenki fűzze a tűbe! Nekem nem megy... Ha akkor nem csinálja meg helyettem az egyik lány, még most sem végzem el a 2. osztályt és csak ülnék a padban zokogva. Időugrás vissza. Ugyanezt éreztem. Sokáig tudnék ülni a csomagolás felett, azon gondolkodva, mekkora hülyeség már ez a Karácsony... De, megcsináltuk! Durván 2,5 óra alatt, becsomagoltuk az egész kupac, harmadát. 

A győri Árkádról fogok beszélni, de igazából, bármelyik bevásárlóhelyről el lehet mondani azt amit most fogok, ilyenkor Karácsony előtt... Szóval, kezdem a végkifejlettel: itthon ülök a wc-n és még mindig sikítok, a tüdőm meg kezd összeesni az oxigén hiányától. Ha ez megtörtént, jön a néma sikoly. Már megemlítettem, hogy növesztem vissza a hajamat és hát feleségem erőteljes, sokadik kérését elsőre meghallva, elindultam fodrászhoz, az Árkádba. Hétfőn, délelőtt... Sejtettem, hogy rajtam kívül lehetnek páran, akik hétfőn nem a munkahelyükön keresik a kiteljesedés élményét, de hogy 10 percig fogok parkolóra vadászni, azt soknak éreztem.  Meg az is érdekes volt, hogy a havat egy-egy parkolóba tolták össze. Te meg örülsz, hogy ott egy hely, aztán belefordulsz egy lavinába... Ott meg már hiába nyomod a szélvédőmosót, meg a flakonos jégoldót, nem fog segíteni. Aztán kis autóddal beállsz két hodály közé, akik együtt 4 db parkolót foglalnak el, de örülsz, mert nem fogják a kocsidnak nyitni az ajtajukat. DE. Az ezüstön a narancssárga meg a piros elismerem, hogy jól mutat, de nehezen jön le. Javarészt ajtócserével. Na de mindegy, bementem a fodrászhoz. Engem nem látott fodrász kb 12 éve, meg a fotómmal riogatják őket az iskolában, szóval olyan vagyok nekik mint a yeti. Mindkettő fodrászhoz próbáltam bejutni... Az egyiknél épp nem ért rá a 2 szabad hölgyemény, mert épp beszélgettek. A másiknál, meg bár köszöntem, de nem figyeltek rám, mert a naaaaagy feketéről beszélgettek. Yes. Big. Very big. Tiefer, ja, Hans, noch einmal... Persze, hogy kávéztak, mit gondoltatok? Úgyhogy, ma sem lett a hajam rendezettebb. Megsértődtem erősen, ki is mentem a kocsi felé, fellépcsőztem az akadálymentes mozgólépcsőn, hálát adva a mozgáskorlátozottak védőszentjének, hogy van mezgólépcső. Ha működik, még adakozni is fogok. Beszáll valaki a gyűjtésbe, hogy ki tudják fizetni a karbantartót? Lehet mondani, hogy há héló van ám lift is nyomikám. Igen, valóban. A másik oldalán a boltnak ahol a BMW-k állnak a mozgáskorlátozott parkolóban. Gondolom úgy vannak vele, ba nincsen eszük, az is egyfajta fogyatékkal élés... Közben telefonon egyeztettem, kell e valami a boltból. Hát, valami kell, de nem jut eszembe mi... Akkor hagyjuk, már az autónál járok! Megvan, micro sd! Szuper, az az Árkád másik oldala. Megint lemásztam a sima lépcsőnek álcázott mozgólépcsőn. Ekkor láttam egy fiatalembert a padon ülni, az alkarját csapkodva, majd egy kontrollert fogva képzeletben, a Hervis kirakatában a plakátot irányítva. Nem volt kérdésem. A falhoz lapulva igyekeztem a Mediaba, mert aki az Árkád közepén üti szét magát fényes nappal, az nem fogja megmondani mennyi az idő, ellenben megeshet, hogy szarrá késel. Megnyugodva értem be a Media Markt-ba, ahol nem találtam meg az sd kártyákat, a számítógépes részen, se a telefonoknál, se a pendrive-oknál... Elégedett voltam a nappal. Amit akartam, semmi nem sikerült intézni, de hazafelé láttam egy szaró kutyát 

Eljött ez a pillanat is, ovis karanténba került a nyúzottmackó csoport. Amúgy nem ez a neve... Ide jár kislányom is. Meg a kisfiam a szomszéd csoportba, a éjszakai cincérbe. Ennek sem ez a neve. Szóval, egyik nap arra ébredtünk reggel, hajnali éjfél körül, hogy a gyerekek nincsenek jól. Tudatosan próbáljuk ezt a szülőséget végezni, ami nehéz és nem lenne ilyen nehéz szülőnek lenni gyerekek nélkül. Csak magammal kiabálnék, hogy öltözz fel, rakjál rendet, takaríts össze magad után! Igen, kiabálnék, mert ritka makacs vagyok és nekem senki ne mondja meg... Időben még a karantén előtt járunk... Az, hogy megbetegedett, pár nappal az előtt történt, hogy egy kisgyerek pozitívat tesztelt... Mindkét gyereket itthon fogtuk, inkább kapják el egymástól a göthösséget, minthogy rólunk nevezzenek el egy COVID variánst. Szóval itthon, a négy fal között néztük egymást, nem mentünk sehova, még wc-re sem. Unalmasan telt a dolog... A srácoknak semmi baja nem volt, ellenben teljes erőbedobással felszabadultak bennük a bezártság miatti állatias ösztönök. Na nem úgy, hogy a padlóra kakkantottak, vagy nyállal kenték végig az ebédemet és közben nem kiabálták a fejemen ugrálva, hogy enyimé. Aki ismer, tudja, jólnevelt vagyok, tudok visepkedni, meg szeretek is, épp ezért ezt örökítem tovább. Én ugráltam az asztalon, a mellemet verve, hogy még a fakoscka is engem illet, kérek rá tejszínhabot, miután kiszíneztem gesztenyepüré színűre. Szagos filccel, mer az a kedvencem. Hülyeséget félretéve, egymás vállán zokogtunk, hogy ki akarja jobban ezt az ovibamenést, ők, vagy pedig mi. Aztán eljött a hétfő, őket pedig kitoltuk az ajtón, hogy márpedig, jól vagytok, nincs karantén, nektek eddig sem volt, indulás az oviba. Aztán eljött a szerda... Jött egy újabb üzi, amiben nem árulták el az élet értelmét, ellenben most a másik csoport került karanténba. Kisfiam örült, hogy yess, társas meg Mancs őrjárat orrvérzésig, de el kellett vennem a kedvét... Nem talállkozott senkivel a csoportjából, neki menni kell... Aztán jött a csütörtök, amikor az ovonéni messziről integet az ajtóból, hogy neeeeem őt neeeeeeem, karantén, csak késik a határozat! De... Nem is volt múlt héten oviban... Grrrr akkor maradhat... Délig. Hát jó, akkor délig. Ezt követően megjelent egy iromány a közös csoportban, ami nem tartalmazta a nevünket, de sejthetően nekünk szólt... A csoportból 2 db gyerek mehet, akik múlt héten gondolom szintén nem voltak... De a mi gyerekünké nem volt közte. Próbálja az ember nem magára venni, meg megérteni az óvatosság részét a dolognak... Meg örülni annak, hogy legalább ketten mehetnek még a csoportból, akik igyanúgy otthon voltak. 

És ne értse félre senki... A pedagógusok munkájára nem ejtek egy rossz szót sem. Tudom milyen áldozatos munka ez, hisz a környezetemben van 3 is. Csak ez úgy érdekes számomra. Meg egyáltalán, december 1-től karanténban vannak, bár papír nincs róla... Ma 9.-e van. Szóval... Ez a rendszer felvet bennem némi kérdést a működésével kapcsolatban... Főleg, hogy azóta azt mondták, mehet a gyerek. Délelőtt. De azóta, meg jött határozat, hogy nem mehet. Nem hittem volna, hogy nagyobb káosz tud kialakulni, mint amikor az MH és a MÁV összefog...

Hát igen, már a Jézus is én vagyok, nem csak a Mikulás... Csak nem szeretném ha boxeralsóban kéne megfeszülnöm, hogy utána azt mutogassák minden templomban. Demoralizáló lenne és egyben katartktikusan szépséges. Páran jelezték, hogy gondok lehetnek az ízlésemmel, de ezt esetlegesen kezelem. A lényeg pedig, hogy múlt héten bekaranténizálódtunk és még a Tesco házhoz csomagjait is csomagküldő hozta szkafanderbe öltözve a speizba és ez vezetett odáig, hogy megcsúsztunk a Karácsonyi Ajándék (intézményesítettem, ezért van nagy betűvel) megvételével. Igen, tudom... Még van két hét az ünnepig, minek kapkodni? Tudom, hogy az utolsó pillanatban a benzinkúton is lehet venni mindenfélét, pl a Cici magazin legutolsó számát, csak az nem éppen... hogy is mondjam... a nagyszülőknek vagy a gyerekeknek való. Akkor sem, ha a ciciken mikulássapi van. Ha rajtam múlna, akkor ez az aktus már, októberben megtörtént volna. De, nem csak rajtam múlik, meg kell nézni mindent is, mindenhol. Szóval az a véleményem, hogyha a nők/feleségek/asszonyok sírhelyét választja ki az ember, aki hátramaradt és szitkozódik éppen, mert nem tudja a mosógépet elindítani, az urnából kiszól majd egy hang, hogy jó-jó, de azért nézzük meg máshol is. Nem fogjuk. Ezért ma, elmentünk a Müllerbe játékokat nézni. Voltunk a Müllerben, nem akarok arról beszélni megint, hogy egyesek úgy érzik, kánkánozni kell 3 kosárral meg 2 ajándék nyomtatóval a bolt közepén... Átmentünk üstöllést a Galaxy játékboltba, ahol volt minden ami szem szájnak ingere, egy csodálatos ünnepi gyerekkacaj volt az egész. Kivéve azt a részt amikor anyuka kiabálva szaladt a kiabáló gyerek után. Pingelik egymást, van ilyen. Nem vettünk semmit, elkönyveltem jó boltnak. Mert bár van minden, de nincs semmi ami kellene. A következő stáció szerény passiójátékomban a győri Spárban található játékbolt volt. Itt aztán adtak a szeretet ünnepének! Volt ám tolakodás, a rivális szülőcsapat elé állás a játékospultoknál. Megvadult nagypapák, farhátas zacsival szamurájkodva védték az utolsó Legokészlet fogantyújának egy kis darabját, legalább azt ne vegyék el tőlük. Amíg ezt tátott szájjal néztem, legkisebb klónom jelezte, inkább kimenne ő innen, mert elég. Mentünk is volna, csak az a volna ne lett volna... egyszerűen senki nem volt hajlandó félreállni a babakocsi elől. Gondolkodtam egy pillanatig... én volni katona... volni papír vezetés big bad "Halál 3 ujja"... az utolsó járókeretet, már a levegőn szedtem ki a kerekek közül. Már szaporán fáztam kinn a parkolóban amikor feltűntek a benti lökdösőék, egy angyali vicsorral, minden hepi, ők megkapták a gecinagy tűzoltóautót, érzik, Jézus is auch für uns gestorben... Aztán beszállnak egy bálnamergába és elhuppognak a naplementébe. Fejemet csóválva pakoltam én is a családi bárkába, amikor látom, ott jön a középtávolban, egy inka férfi faszobor, nagykabátban. Mert ugye Dél-Amerikában kellemesebb a klíma... Szugeráltam a jó Istent is, meg ne szólalj mert felébred a gyerek... De, megszólalt. Ha a gyerek nem sír fel, akkor én teszem meg a röhögéstől, mert szerencsétlennek olyan hangja volt a járdán ülve elfogyasztott csaplárosnétól, mint a makkoshömpölői Fénytörés diszkó hajnal kettes Darth Vader hangutánzó verseny 2. helyezettjének. Majd közölte, nem jön közelebb, ne ébredjen fel a kicsi. Na, ezt a részt buktuk... Majd bizalmasan közölte, hogy várandós és szeretné ha tudnám támogatni. Tudni kell hogy nálam soha nincsen pénz. Amikor ezt tudtára adtam, azt hittem elátkoz, de csak arrébb ment. A fejemben pedig csak annyi járt, hogy te uramisteneznő. 

Ha létezik a semmirevalóságra egy mérőszám, mérőfogalom, annak a neve pediglen Deichmann leszen, szólott az Úr. Fel nem tudom fogni, mi szükség van egy ilyen üzletláncra mint ez. Értem, hogy cipőbolt, tisztában vagyok azzal is, ha jó cipőt akarok venni, nem ide kell bemenni és nem ennyiért megvenni. De az például határozottan zavar, hogy a cipő amit ott veszek, két teljes héttel a megvétel után kezd szétesni. Amikor fiatalabb voltam és kellett a pénz, öööö... dolgokra... mindenféle dologra, akkor elkezdtem visszaviszegetni a cipőket hozzájuk. Az alapeset természetesen az volt, hogy hááá emlékszem magára fiatalember, ön zokogott a széken, hogy miért nem csinálnak rendes cipőket már, a lábán egy cipősdobozzal! Idáig azért nem fajult a helyzet, egyszerűen egy hét használat után eltört a cipő talpa keresztbe. Visszamentem, hogy akkor ezt vegye a lábára aki akarja, vagy húzza ahova nem szégyenli és kérem a pénzem. Fiatalember, nem úgy van az... Le tudja vásárolni, vagy megjavítjuk! Ezt azért nem értettem egészen pontosan miként lehetne megjavítani, úgyhogy kényszerből a levásárlást választottam. Találtam egy olcsóbb cipőt és mivel nem volt méretben, hát megkérdeztem van e... Hát nem úgy van az fiatalember, olcsóbbat, úgy tud venni, hogy a többletet nem fizetjük vissza és nincs is méretben önnek. A hajmeresztően ritka 43-as méretről van szó, nem a Nimitz anyahajó szárazföldi változatáról... Néztem egy másikat, kiválasztottam, drágább volt vagy 2000 JMF-el. Na, látja fiatalember, 2000 JMF-be kerül csak a cipője! Rimánkodni tudtam volna, hogy lőjön le valaki, hogy én hülye, miért nem vettem megint acélbetétes bakancsot megint... Mert Nyár volt és 40 fok. Na mindegy, ugorjunk az időben 15 hosszú évet, amikor is, már a kislányomnak nézünk hótaposót, hogy ne úgy érjen minket a Tél mint a magyar közútkezelőket. Találtunk is rózsaszín, csillagos akármilyen hótaposót, ezt elvisszük a gyereknek, boldog lesz. A pénztárnál már fizetnénk, a nő megnézi a HÓTAPOSÓT és közli, ez nem vízhatlan, de ő szívesen impregnálja nekünk, persze + még egy kis pénzért. Nekem már az fura volt, hogy egy hótaposó nem vízhatlan. Oké, ha belelépsz a Dunába, ázzon be, de egy sima utcai cipőnél azért bírja már jobban a vizet... Nem kértük az impregnálást, van itthon katonai impregnáló hozzá, csak nem lesz terepszínű tőle ha lefújom vele. Hazaértünk, nagy örömmel mutatjuk a gyerekeknek a hótaposót, persze mindig ilyenre vágytak, ezzel fognak aludni is. Na, próbáljátok fel. Alig vette kis a rózsaszín remekművet a kis dobozából, tenné bele a lábát, jelezte hogy ennek szakadt a húzókája amivel a lábszárra össze lehet húzni. Gyakorlatilag kiesett mindkét hótaposóból ez a madzagos húzóka. Másnap, visszamentem, jeleztem hogy ezt tegyétek a tűzre. Mielőtt belekezdhettem volna a mondókámba, hogy még egy ilyen szar szemét foskupacot, ami nem átallja a cipőbolt nevet viselni, mert még a mezei csurnyákok réti találkozóján is különb lábbeliket készítenek... Kéri vissza a pénzt? Igen, kimondtad, nem lehet visszavonni, ide a pénzt! Többet nem megyünk a DEICHMANNBA. Senkinek nem ajánlom. Inkább lépjetek bele két főzőedénybe, még az is jobb. Ha eső van kinn, akkor meg vajlingba, az jó gumicselló helyett!

Szóval megint a Mikulás... Nem, már nem vagyok krampusz, se más ilyesmi. Az ehhez köthető szolgáltatások sem érintenek. Pedig még mindig nagyon kívánatos lennék egy harisnyával a fejemen, feketében, a farkamat lóbálva, mint egy szado-mazo, szakállas kéményseprő. Természetesen a krampuszjelmezről van szó. Elkezdtünk a gyerekekkel készülni a Mikulás érkezésére, de már komolyabban mint eddig. Nagyjából halálra rémítettük őket azzal, hogy egy hónapja bármilyen körülmények között, bármire rávágtuk, hogy a Mikulás ezt is látja! Igen, azt is ha kakilunk. Nem, az orrtúrásnál meg elfordul. Ma reggel (vasárnap) viszont úgy keltünk, eljött a nagy nap, előtti nap. Csak kellene sütni valami sütit a Mikulásnak, meg kitakarítani a cipőket... Bár a logikáját nem értem a dolognak igazán, a Mikulásnak rakunk ki enni meg innivalót, aki általában enni meg innivalót hoz. Miért nem vesz le menet közben egy banánt, vagy mandarint? Ki venné azt észre? Ebéd után, amikor már mindhárom adventi kalendáriumból kiettek mindent a gyerekek, még a csomagolást is majdnem és a fokozott szénhidrát beviteltől, kontrollálhatatlanná váltak volna elkezdtek sütit díszíteni. Cukormáz, színes máz, színes valamik, amiknek nincs íze, de a gyerekek szeretik mert színes. Kétféle süti sült, a pillangó, meg az unikornis. Egészen szép pillangók születtek, az unikornisokkal pedig csak annyi gond adódott, hogy volt pár darab, aminek valaki, aki 3 éves és fiú... letörte a fejét. Azokat megettük szépen, ne lássa a Mikulás. Azért azt kirakni neki, kicsit maffia utánérzés lett volna... Gyere öreg, lerajzoltam a követeléseimet, ne akard hogy Rudolf úgy járjon, mint ez a sütiegyszarvú! Tudod, miért nincsenek egyszarvúak? Nem értették a célzást. Jó étvágyat a sütihez! Gluténmentes. Miután a vélhetően remegő lábú Mikulásnak, aki kakilás közben is lát, kitakarítottuk a kis csizmákat, kikészítettük őket az erkélyajtóhoz. A redőnyt mondjuk lehúztam, a kicsit is meg a nagyot is, a kéménybe én nem másznék bele, hacsak nem tervezek kapcsolatba kerülni a gázkazánnal vagy a padlófűtéssel... Úgyhogy érdekes lesz bejutnia a házba, de én mindenképpen szurkolok, hogy sikerüljön. Hát, így várjuk a Mikulást. A gyerekek annyira izgulnak, nem tudnak elaludni, de amire ezt olvassátok, már azon morgok, hogy fel is keltek és elkésünk az oviból. Ahova szintén érkezik a Mikulás. Meg a nagyszülőkhöz és a dédszülőkhöz is. Ami nem baj, csak mondjuk bennem gyerekként, két csokimikulásnak csomagolt húsvéti nyúl elfogyasztása között, felötlött a gondolat, hogy esetleg szenilis e az öreg, mert ennyi helyre hoz mindenfélét... Mondjuk, a kételyeimet nem osztottam meg senkivel, inkább megettem amit a Mikulás meghagyott a csomagomból, amikor megéhezett,

A nagy könyv szerint a Mikulás nem létezik. A többség szerint meg igen, mer már az oviban látták, hogy az alkoholista Jánosbácsi, a fűtő az, akihez az ovónéni kézenfogva vitt oda minden hevesen tiltakozó csemetét. Csak akkor még nem értettük, miért mindig rumosdiós szaloncukrot oszt. Hisz, a gyerek kicsi, de egészen ritkán hülye teljesen. Nem ér a szememre vetni, hogy a homokozóban le akartunk ásni Kínáig, csak épp meggátolta a folyamatot a betonalap. Azt senki nem dolgozta ki egyébként 3-4-5 éves fejjel, hogyha esetleg sikerül a bravúr, mit fogunk ott csinálni... Na, de vissza a Mikuláshoz. Gyerekként annyira szentül hitte mindenki, hogy van, mert a szüleink azt mondták, hogy egyszerűen elhittük.

Időugrás

Aztán eljött az életben az a pillanat, amikor megtudtuk, nincs Mikulás, se Karácsony, se Húsvéti nyúl. Engem ez annyira, de annyira megrázott, hogy mentem vissza blackmetalt hallgatni. Na jó, akkor még talán nem azt, de egészen tuti, hogy nem nyomdázni kezdtem. Aztán egyszer a bokros teendőt (nem fikaevést), megszakítják azzal, hogy figyu, kéne egy kis segítség és hát tizenévesen ugrik ilyenkor a többség a szüleinek segíteni. Ekkor kiderül, hogy ki is igazából, de most tényleg, a Mikulás és hát, nem a Jánosbácsi, de még csak nem is a Szent Miklós. Igen, nagybetűvel írtam, hogy szent, mert ez a vezetékneve... Szóval itt tudtam meg hivatalosan, hogy az én apám, nem Darth Vader, hanem időnként a piros puttonyos. Viszont, hogy eléggé fenyegető jelenség legyen, meg elrettentő, hogy a kis delikvensek ne egyenek több gyurmát, meg a fikát ne dörzsöljék a szőnyegbe meg a hajukba, kellene egy Krampusz. Néztem körbe nagyon, na vajon ki lesz a krampusz, de derüljön ki végre, mert mennék olvasni. Hát, kiderült, nem édesanyám lett... hanem jómagam lettem az elrettentő erő, az akkori még kifejletlen valómban. Egy ilyen későn érő virág voltam, aki már elsárgulva virágzott. Adtak egy harisnyát, húzzam a fejemre, mert az is takar, meg készült ruha is az alkalomra. Belenéztem a tükörbe, átkönnyeztem a harisnyát a gyönyörtől és elgondolkodtam, most vajon rabolni megyünk? Mert ahoz a virgács, amit a kezembe adtak kevés lesz... Mielőtt kiosztottuk az ajándékokat, amiket a szülők adtak kézbe (mert a Mikulás tudja ki mit szeretne, ugye), mindenkinek a fejére olvastuk a bűneit. Na, nem volt egy Hannibal Lecter sem köztük, sem szóvicc bűnöző, de a 16 éves csávó, aki magatartásból hármast kapott és most tátott szájjal nézi a Mikulást, meg a krampuszt és azon agyal, hogy az a füves cigi már nem kellett volna az arcszesz elfogyasztása után, megérte a dolgot. Főleg, amikor elénekeltettünk vele, egy Mikulásváró dalt, ő pedig remegő hangon, hitetlenkedve előadta nekünk. Durva egy trip mi? Soha ne lőj be magadnak marihuánát seggen át... Miközben ott hadonásztam a virgáccsal, egy harisnyával a fejemen, feketében, éreztem, hogyha valamit, akkor ezt tuti beleírom évek múlva az önéletrajzomba, a kiváló ovodás és a műanyag kiskanál ferdítő mögé közvetlenül. Ott tudtam meg, hogy ovónénim családjánál jártunk és elégedetten konstatáltam utólag, hogy visszakapták a Jánosbácsis rémisztgetést. Amire kifáradva hazaértünk, hozzánk is jött a Mikulás. Ennek megfelelően levontam a következtetést: ezek többen vannak. Random családokhoz járnak levest és sütit enni, hátha ott jobb, vagy a Marzsinak szebb a függönye. 

Mint az életben mindenben, itt, az elemcserében is vannak fokozatok. Az elemcsere a csúcs, de ott még nem tartunk. Szóval rengeteg eszközünk van, ami 2 vagy 3 A-s elemekkel megy. Persze, rögtön legalább 4 darabbal, vagy inkább 5 mégjobb lenne, csak hogy két adag elemet kelljen venni. Fiamnak van egy duplo vonata, elemes, 6 db... Elsőre amikor merült, azt hittem, elcsapta a legoszarvast, vagy valami hasonlót... Egyre lassabban és lassabban ment, egyre hosszabb lett a kürtjének a hangja, ami már inkább emlékeztetett arra, amikor egy viking beleokádik egy barlangba. Persze, rendszeresen cseréltük... Aztán valami úton módon, ki tudja miért, de nem lettek jók bele az elemek. Pedig úgy szerettem a hangját, mint a Sharknado 23-at. Na de mindegy, mert volt nekünk egy bögrénk, ami vidám karácsonyi zenéket játszott! De ez is merült és szerintem víz is ment bele, amitől a szekrényben, éjszaka, a sötétben időnként a halott gyermekek kórusa dalolt ijesztően lassan. Ennél meg is ijedtünk, hívtuk a papot meg a Bosszúállókat is. Éppen akkor nem értek rá, mert valami Thanossal szórakáztak, a pap meg félt a szellemektől. A végén, szigorúan fényes nappal, távolról, összezúztuk. De még akkor is tutult. A következő ilyen sorscsapás a fürdőszobai mérleg volt, ami ugyan hangot nem adott ki, de amikor ráálltam kiírta lángoló betűkkel, hogy ERROR. Úgy voltam vele, hogy akkor az édesanyádat sértegessed, ennyire dagadt nem vagyok. Kipakoltam a zsebemből a téglákat, amiket séta közben szedtek a gyerekek, majd újra ráálltam és 23 kg-ot mutatott. Megmérettettem és könnyűnek találtattam... Elemcsere... Ekkor, meg ő mondta azt, hogy báttya... kabbe, én többet nem. De, mivel ez kevés volt eddig, a távkapcsoló is jelezte, ma te, nem nézel tv-t. Kerestem hosszan a tv hátán a tartalékgombokat, hát nem volt. Muszáj volt erősebben nyomnom a gombokat a kapcsolón. Ez ilyen férfitudományos dolog. Ha, nem kapcsol 2 dolgot tehetsz, mielőtt beadod a derekad és alkut kötsz az ördöggel, majd a gyerek duplo vonatából kiszeded az elemeket. 1. Még erősebben nyomod és közben forgatod, akár fejjel lefelé is. 2. A jobb és bal oldali vagy első és hátsó elemeket megcseréled, előtte pedig megdörzsölöd és küldöd bele a jó energiát. És ha ezek nem működnek már, jöhet a tenyérbe csapkodás is. Itt már minden megengedett, a becézgetés, a szelíd szülőzés és érzed közben, hogy Krisztusnak is így fájt a kereszten. A legvégső megoldás legyen csak a csere. És amikor ez gondolat szinten felmerül a férfiagyban, elkezdődhet a keresés. A vonatban ugye nincs elég elem, vagy alapból rosszat tett bele valaki, akit meg kell szidni, persze alaposan. Utána jön a fiókok kiborítása, fakultatívan letépése, majd megemlékezés a svéd Ikea hercegnőről. Amint zokogva összezuhansz az asztalfiók, a benne található papírok és játékok romjai között, megjelenik feleséged és a másik fiókból ad egy bontatlan csomag elemet azzal, hogy te tetted oda...

Még most szólok, hogy aki ablak, ajtó, fal egyéb szigetelést keres, az nem ezt akarja elolvasni. Mert ez az írás a Sziget fesztiválról szól, csak egy rossz szóviccel indítva. Fél évtizeden át jártam "szigetelni". Aki esetleg a levegőbe csap, hogy hú, mégis a szigetelésekről fogok beszélni. NEM. Minden évben amikor mentünk, már egy hónappal a fesztivál előtt elkezdtünk pakolászni. Csupa fontos dolog került be a zsákjainkba, mint például a pálinka, a sangria, meg egyéb hengerelt préstestek, amik az agysejtjeink létezésének végét segítettek elhozni. Mint egy inverz Jézuska, jön és visz, amit tud. Minden alkalommal meghökkentő módszereket láttunk az alkohol becsempészésére, volt aki a söröket a lábára szigszalagozta és skót szoknyát húzott rá. Neki a biztonságiak megnézték mi van a lábai közt. "Mer ide valami buzi nem jöhet be csak úgy..." És mivel vélhetően "buzi" ezért meg akarták nézni, mi van a szoknya alatt. Néha azt hiszem, az ország jó részét, nem a kognitív képességei miatt tartják. Na, mindegy, megtalálták a söröket, amiket elkoboztak és röhögve megittak. Mert hát aki szabályt akar szegni, alázzuk meg és lopjunk tőle. Szépen lassan sorra kerültünk mi is. Nekünk csak kilátásba helyezték, hogy meggyújtják a hosszú hajunkat a vihargyújtóval, aztán löktek egyet rajtunk, hogy na suttyókáim mehettek. Arra sem tartottak érdemesnek, hogy szétdobálják a cuccainkat a földön, mint az előttünk lévő punkokét. Akik optimista módon előbb rendelkeztek alkohollal, mint belépővel. Annak az árát, ott koldulták össze. Furmányos módon, amit be akartunk csempészni, a táskáinkba tettük. Bementünk hát és elkezdődött az egy teljes hét filmszakadás. Foltok vannak meg az egészből... Egy domb tetején sátrat állítunk, potom 3 óra alatt, az "L" alakú alkatrészekből 7-eseket gyártva. Aztán, megünnepeltük a megérkezést. Másnap egy idegennek tűnő dombon ébredtem, fejjel a lejtőnek lefele és amikor kinyitottam a szememet, megcsodálhattam egy balettelőadást, fejjel lefelé. Alig 150 ember ült körülöttem. Gondoltam itt már belefér, hogy elkezdek tapsolni és bekiabálom, hogy bravó! Fura mód mindenki csatlakozott... Nem sokkal ezután, találkoztunk Gryllus Vilmossal. Gyerekkorom szuperhőse volt Ő. Rögtön beszóltunk. Azóta már nem vagyok erre büszke... Arra már inkább, hogy bejutottunk Korda koncertre. Elsőre nem fértünk be a sátorba, annyian voltak. Erre megléptük az egyetlen lehetséges dolgot: nyitottunk egy új bejáratot magunknak a sátor oldalán. Elharaptuk a ponyvát, mert ugye kést nem lehetett bevinni. Egyszer ki akartunk menni a fesztiválról levegőzni, méregteleníteni kicsi szervezeteinket, csak hát annyira eltévedtünk, hogy 4x mentünk el egy italkimérés mellett. Ötödjére leültünk, éreztük, hogy ez sok lesz. Hajnalban vágunk neki újra. Kijutottunk... Máig nem értem mi vitt rá minket, hogy gyalog menjünk át az Árpád hídon... Menet közben a legelegánsabban felöltözött kis pajtimnak, rajta acélbetétes félcipő volt, lejött a cipőtalpa. Kb 4x szigszalagoztuk vissza, egyszer az ujjammal együtt, amire beláttuk, hogy jóvanazúgy... Onnantól a maradék távot, félig mezitláb tette meg, kezében a cipőtalppal. Aztán a metrón a látszat kedvéért visszatette... Jó kis fesztivál volt ez is...

2021. Július. Szögre akasztom a légvédelmi rakétát, bár húzza kicsit a fogast. Én meg a fogam, ahogy kilöknek a laktanya kapuján és már pukkannak is a pezsgők. Jólvan, hát nem számítottam arra, hogy majd megsiratnak, vagy egy sorfalat állítanak, ahol mindenki a mellkasába vésette, hogy velünk maradsz testvér. Évekig készültem arra, hogy majd amikor kivonják a rendszerből az utolsó láncost amin szolgáltam, hozzávághatom a pezsgősüveget, csak azzal nem számoltam, hogy a pezsgősüveg nyakát letörik, análisan felhelyezik és megtekerik. Egy könnycsepp megindult a szememből, ahogy a kerítés mellett eljöttem. Azon gondolkodtam, hogy ennyi? Egyszer hátranéztem arra a helyre ahol a gyerekkorom egy jó részét töltöttem, megvakartam a fülem és eljöttem. Na, most mi lesz? Mit fogok csinálni magammal, 35 évesen, kvázi nyugdíjban, rendszerfüggőként? A válasz gyorsan jött, meg kell tanulni civilnek lenni. Újra késsel villával enni, nem a földről 3x megtaposott szenyát elmarni, amit valaki, valamikor elhagyott a határon. Ekkor tudtam meg, hogy lehet, nem szárazkenyeret is enni és a levesnek nem kell ehetetlen, kanálfonnyasztó forrónak lennie, amibe a hobbitok a gyűrűket dobálják. A gyerekeimnek nem kell azt játszania, hogy menetelnek, bár néha nosztalgiából én szoktam, meg hogy megmaradjon az egyik kedvenc elfoglaltságom, őrzöm otthon a kerítést a kertben. Ha közben átrepül egy repülő felettem, jól utánanézek, hogy bezzeg amikor az indítóállványban voltam és egy ilyen átrepült felettem, tulajdonképpen szart sem láttam belőle, mert légvédelmi készenlétben voltam (aludtam). A gyerekek vizipisztolyát még néha betárazom és célzott lövéseket adok le vele, minden mellé. Pont mint egy P9... Amikor néha leülök háborús filmet nézni, a gyerekek odarohannak és megkérdezik: apa, te melyik vagy? Akkor el kell mesélni könnytől ködös szemmel, hogy egyik sem, de egyszer én is estem akkorát mint az az ipse akit agyonlőttek, aztán felrobbantottak és átmentek rajta tankkal. Inkább ne is nézzetek oda... Reggelente vártam még, hogy eligazítást tartson valaki a napról, meg a kiflivásárlásról módszertanit... De ilyenek nem voltak, majd rá kellett döbbennem, hogy nincs főnök. Illetve van, hát persze hogy én!!!!! (A feleségem). Neki van gyakorlata a normális viselkedésben, úgyhogy megígérte, segít. Innentől nem közlekedtem tigrisbukfenccel, késsel a számban, a kezeimben egy ütegnaplóval és kiképzési tervvel. Amikor úgy éreztem, most már életképes vagyok civilként, akkor kiderült: NEM. Nekem kell újra a hosszú hajam. Abban van az erőm. Ekkor, már csak legyintett és ennyit mondott: Mondtam nem normális. Csak ugye kérdés, hogy nézzük a tagolást... Mondtam nem? Normális! Vagy Mondtam, nem normális... Aztán, a végére, szeretném azt érezni, hazaértem és a szemébe tudok nézni a 23 éves önmagamnak, majd azt mondani, figyu... Megéri. De a káposztakonzervet, ne akard kibontani, ha te vezetsz a pampán.

A vegetárianusok, környezettudatosan táplálkoznak, ezt elvitatni nem lehet. Akármennyire szeretem én is a bölénybecsináltat egy kiskéshegyni néma kacsa zsírjával és a hegyi sámán áldásával, ebben van a jövő, meg a bogárevésben. Meg a rovarok és egyebek fogyasztásában. Gilisztalekvároskenyeret valaki? Ha nem, hát nem... Szóval miután maradék fogaink közül kipiszkáltuk a beragadt fél gazella belsőségeit, olvassuk el együtt a történetemet/véleményemet erről is! Feleségem vegetáriánus volt, a családja most is az. Bennem ez soha nem keltett ellenérzéseket, mivel nem az volt a legfontosabb dolog amit megtudhattam róluk valaha. Azt előbb tudtam meg, hogy szeretik a Catan társasjátékot, amibe megpróbáltak engem is bevonni, ám kiderült, nem lehetek a fosztogatóval, nem gyújthatok fel random településeket. Lehet a norvég blackmetálosok is csak félreértettek valami játékszabályt, ezért gyújtották fel a bergeni Fantoft templomot. Aztán odaköltöztem hozzájuk, mert el kell kezdeni a közös életet valahogy, azt meg mégsem szerettem volna a csillagos ég alatt megtenni, bár kétség nem fér a dolog romantikájához. Amíg ott éltem, jómagam tiszteletbeli vegetáriánusnak éreztem magam. Az más kérdés, hogy a nagy növényhatározóval mentem étkezni és így megismerkedtem a brokkolival pl, aminek a létezéséről onnan tudtam csak, hogy a Pindúr Pandúrokban a marsi brokkolik el akarták foglalni a bolygót. Én meg azt hittem, a meséhez találták ki őket... Ebből kiindulva én fogtam magam és a villámmal jól agyonböködtem mindet. A brokkolikat. Aztán találkoztam a patiszonnal, ami addig svéd focistának tűnt... Ne akadjunk fenn ezen, fogadjuk el, hogy az előző idényben 2 gólt rúgott a Köbanyhavennek. Aztán ettem még karfiolt, amiről tudtam mi az, csak elfogadni nem akartam a létezését. Mi az hogy miért??? Olyan mint egy testrész neve. Viszket a karfiolom... Teljesen hihető. Számomra. A rántott sajtot eddig is szerettem, viszont ami újdonság volt, az a csatni. Ez ilyen mártogatós, gyümölcs ízű szósz, amibe raknak némi csípőset. Igen, ez indiai, úgy kell érteni a némi csípőset, hogyha bocit ettél, meghaaaaasz köcsög! Aztán ilyen Dr. Strangelove stílusba kerültem mindennel ami csípős, nem kell félni tőle, meg is lehet szeretni. 

A másik rövidke történet két, mostani főtiszttel esett meg egy konferencián. Az egyikőjük vega volt és hát erre a 2000-es évek derekán a Magyar Honvédség nem volt felkészülve, meg hát azóta sincs. Szóltak a pincérnek, hogy valami vega dolgot hozzon már. Nem, a csirke nem az, olyan kellene ami nem hús. A pincér bólintott, távozott. Majd kisvártatva megjelent egy adag tésztával, amire rábiggyesztett egy mackósajtot. Jóétvágyat kívánt, majd távozott. 

Szóval, ki-ki vonja le a tanulságokat vérmérsékletének megfelelően, kacagja ki magát, majd gondoljon a bogárlisztes kenyérre, mert ez a jövő. 

Már annyiszor, de annyiszor húztam fel magam a karácsonyi és egyéb világvége előtti bevásárlásokon, mint égen a csillag. Azonban idén, két hete kedden, megláttam a fényt. Kicsit dudált, meg villogott, de ilyen apróság nem tántoríthat el. Nincsen több szottyadt kifli, punnyadt zöldség, amiért legalább fél órát sorban kell állni, tapizósékkal, köhögősékkel, lökdösőékkel és hangoskodóékkal. Most már mindezt megtehetem otthon, a kanapén, családom körében is. Amíg online bevásárolunk, addig löködjük egymást, majd versenyt futunk azért, hogy ki kattintson előbb a Tesco gazdaságos szívecskemintás légyölő ragacsszalagra, aztán intenzíven megfogdosom magam, miközben ordítva összeköhögök mindent. Amikor meguntam mindezt, akkor pedig fél órát állok a nappali közepén, amíg a gyerekek hajlandóak végre a pénztárgéppel játszani. De a második alkalommal, már nem hajtott a nosztalgia minket, csak simán kattintgattunk, megvettünk mindent, miközben ittuk a kávét. Aztán utána kezdtünk csak el egymásra köhögni meg lökdösődni. A kiszállítás megérkezett, azért biztos ami biztos alapon, amikor kinyitottam az ajtót, fogdostam magam és köhögtem kicsit. A kiszállító nem volt meglepve. Kemény lehet az élete. Behordtunk mindent, aztán szemügyre vételeztük a szerzeményeket. Alapvetően minden jó volt, ugyanolyan mint a boltban. Amit ott vennél fonnyadtan, vagy szikkadtan, azt mostmár házhoz hozzák. Ami nincs a boltban, ahelyett hoznak valami mást, ugyanabban az árkategóriában, hasonló ízben. Pl ha nincs epres joghurt, de epres óvszer pont van... Lesz egy csalódással teli napjuk a gyerekeknek az iskolában. Így kaptuk mi is a friss sokmagvas vekni helyett (a rohadt reformhipszter városi pofámat), barna kiflit, de ropogósat. Tényleg annyira száraz volt, hogy bocit lehetett volna taglózni vele. Úgyhogy muszáj volt a család és a szeretet egyesített erejét bevetni. Kivétel Vincent Kőolajszármazékot... Baszki, ha annyira diesel vagy, igyál meg egy pohárral belőle... Ennek ellenére megéri használni ezt a szolgáltatást.  Még vasárnap is kiszállítanak amúgy. És hogy valami pozitívval zárjak: ma sokáig aludtam.

 Az élet úgy hozta, hogy eddig én röhögtem a gyógyszereket gombfocicsapatként kipakoló embereken, most viszont mások röhöghetnek rajtam hasonló ok miatt. Mondjuk nekem nincs focicsapat, csak enyém a bíró. Mielőtt leírom a történetet, vegyétek figyelembe, hogy katonaként, már ezt előtörlesztettem a társadalomnak... Szóval fogytán volt a gyógyszerem, így felcsörögtem kedves doktornőmet, hogy ugyanmár, írjon fel pár adagot, ha lehet. Persze, szól valakinek, ő most egy hónapig, van valahol. Ezt nyugtáztam, majd elkezdődött a vesszőfutásom, ami egy versenyfutásban csúcsosodott ki, egy 60+ éves nénivel. Szóval elballagtam a gyógyszertárba autóval, ahol beálltam a parkolóba szépen, majd befáradtam az üzlethelységbe. Mondtam mit kérek, közölték, hogy az nagyon príma, bár azt inkább most nem hoznának mert 660e JMF-be kerül. Álltam ott, hogy eddig ez 900 JMF volt, nekem ma fogy el az utolsó adagom. Nem vagyok egy biologiai tanszek docens beállítottságú valaki, de éreztem ha ez ennyibe kerül és nincs... Az annyira nem jelent jót rám nézve, lehet a tartós tejet nem kell hazacipelnem a farháttal. Gondoltam magamban, ez megér egy újabb telefont, hogy mi lenne ha... Hát persze, hamgzott a válasz 2 napon át. De nem történt semmi. Mivel közben a Stockholm szindrómának köszönhetően, önmagam szurkálásának rabja lettem, jelentkeztem random oltópontokon, hogy nem kell beadni semmit, csak szúrjanak meg egy tűvel... Csak egyet ha kérhetem... Erre kaptam egy újabb mikrochipet a karomba. Szerintem nincs káros hatása, nem változtatott a génszerkezetemen, de kellemes hozadéka az egésznek, hogy tudok halmazállapotot váltani. Az utolsó injekcióhoz képest, 3 nappal később javították a dolgot. Mint a pillangó, úgy szárnyaltam a patikába, merevgörcsbe állt lábakkal. Szemben velem megállt egy idős házaspár, a mama vérben forgó szemekkel beszélt a papával, gondoltam jobb ha köszönök, mielőtt eltesznek engem is befőttnek. Vissza is köszönt a néni, viszont a hangjából éreztem, neki kell az élettér, akár agresszív terjeszkedéssel is, das ist seine Kampf! Elkezdtem a bejárat felé csoszogni, méltóságteljes lassú tempóban, amiből senki nem mondja meg, hogy bajom van. Max azt hiszik beszartam és amiatt megyek így. Olyan voltam mint a 2. VH francia szereplése... Trappolást hallottam hátulról, jött a néni. Nirmál körülmények között ez a fajta néni a jajajajajajaj fiam, jajajaj típus. Jajajaj. De amikor elsőnek kell valahova odaérni, akkor a levágott lába miatt kézen fut, vagy bukfencben gurul el melletted és amikor utólér, beint. Na itt nem volt ilyen, trappolt, rohant, nehogy más menjen be előtte, annyira felment a vérnyomása, rögtön indokolt lett a vérnyomáscsökkentő. Szinte vártam, hogy majd a műfogsorát a zacsimba akasztja hátulról (most mi van abban... Múltkor ráléptem aztán megnyúlt), vagy csak simán elgáncsol. De, nem, mellém ért, énekelve rámnéz, nevet és bemegy előttem. Majd jött 20 hosszú perc nézelődés, amíg bent kitalálja mit is akar, pirospacsival kifizeti, a papa beszalad a pinkóddal, amit sms-ben megírt, de inkább megmutatja személyesen, nehogy a Pegasussal ellopják. Elvégre, komoly tényezők ők mindketten, a bölcsek kövét őrzik. A speizban. A vaj mellett. A bödönben. 

Cápnyáldó. Ez, egy nem létező horrorfilm. Viszont legkisebb gyermekünk fogakat növeszt eléggé aktívan és ez bizony azzal jár, hogy van nyála és ezt meg is osztja mindenkivel. Szeretem őt kézben tartani, csak fekszik az alkaromon és nézelődik, mint a leopárd a faágon. Csak lehet egy leopárd nem tud ekkorákat böfögni és letépné a karomat, amíg valami inka harcos, meg a haverja aki méginkább le nem mérgezőnyilazzák. De, egyenlőre ott tartunk, hogy pihen a kezemen és folyik a nyál. Az alkaromon, a könyökömön és elsőre hihetetlen volt, de a zoknimon is. Megoldásképp vettem fel pulcsit, az majd felszívja. Egy darabig szívta is, meg hát két kezem van... De egy pohárra való így is megvan. Minden este ezt facsarom a kád felett és öregasszonyoknak árulom, kézműves, limitált, parabénmentes bőrápolóként. Műbőr cipőkre is!!! Érd.: Budapesttől 40 km-re, kb 70e lakossal. Vissza a nyálazásra. Nagyon várjuk már azt a fogacskát, szurkolunk, hogy nőjön már ki. Időnként látni vélünk valamit az ínyén, de legtöbbször a belátást zavarja az a 3 ujja vagy egy plüss róka, amit a szájában tart. És hát nem vagyok egy fogász beállítottságú valaki, meg röntgen szemem sincs, de így nem tudom megállapítani tutira mi a helyzet. Aztán hirtelen kiveszi a szájából a kezét, sóhajt, hogy már megint itt ez a hülye, ha lenne fogam, már megharaptam volna. Erre a gondolatra elmosolyodik és mégtöbb nyál érkezik az antik, tarka, kínai habtapira. Igen, amikor nem a gyerek fekszik rajta akkor én. Olyan szép színes, meg állatos. Minden napra új néznivalót tartogat. Egy ilyen alkalommal fogant meg az ötlet, hogy le kellene forgatni a Cápnyáldót, a Sharknado után szabadon. Szummázva a sztorit: amikor a gyerekeknek folyik a nyála, elsőre csak uszonyok jelennek meg, aztán meg cápák ugranak elő, valamint a nyálkendőkben is úszkálnának. Aztán rájöttem arra is, mi a baj a sztorimmal. Időnként az én nyálam is folyik. Ebből pedig azt a következtetést tudom levonni, a cápák evolúciója, istentelenül felgyorsult. Amúgy a cápákat el tudnám képzelni az ablakmosófolyadékban úszni, az étolajban, vagy a cipőkben elbújva lábakat leharapni. Nem is értem miért nem én írom ezeket a filmeket. A Szarembernél, mindenképpen tudnék jobbat csinálni...

Nem tudom pontosan, hogy ez melyik évben történhetett... De, megtörtént, kép is van róla. Ismételten Kecskemétre tartottunk technikai bemutatóra. Mi baj lehet alapon, transporterrel memtünk, a fénysebesség és annak a háromszorosa közti tartományban. Ekkor derült ki számomra és mindenki más számára is, hogy félős vagyok. Ezt abból deriválták, hogy nem tartottam egy életigenlő dolognak, amikor szemből jön a kamion 90-es tempóval, mi meg nekiállunk előzgetni. Ilyenkor a libabőr is elfehéredett rajtam és a tarkómig tágult pupillával csodáltam a közeledő Scania emblémát. Nem voltam jó fizikából, még pótvizsgáztam is egyszer, de a hatás-ellenhatás, meg az erők felbontása még megvolt. És azt hiszem, itt nem a gravitációs erő lett volna a legnagyobb probléma ami hat ránk. De végül is élünk, nem panaszképp mesélem, főleg nem azt a részt, hogy ilyenkor összegyűrt papírzsebkendőként lapultam az ülések között, szorítva bármit, ami elértem. Ekkor a teljesen, végletekig hidegvérű sofőr hátranéz, röhög egyet, miközben előzünk tovább és egy MAN jön szemben, hogy: "Ha nekünk jön, ott biztonságban leszel?" Végül is igaza volt, de telepisált gyakorlóban nem akartam az ülést összekenni. Ekkor a főnököm megbök, hogy: "figyu, látom félsz kicsit, a körforgalomnál kiteszünk, állítsd meg a forgalmat." Hogyan? - kérdeztem szerintem teljesen jogos felháborodással, de addigra a körforgalomban jártunk, nyílt az ajtó, engem pedig kilöktek az útra még menetből és utánam dobtak egy tárcsát. Ahogy felvettem a tárcsát az út közepén és felnéztem, láttam egy Mercedes kamion érkezni legalább 90-el, úgy 70 méterre tőlem. Kicsit úgy éreztem magam, mint a prérifarkas mielőtt ráesik a nagy szikla. Kitartottam a kis tárcsámat, minden mindegy alapon, lemondtam az esti sörömről és pisiltem még egy picit a nadrágomba. De, megállt. A sikításom és a sípoló légzésem hangját elnyomta a csikorgó fék, amivel a transporter mögém érkezett. Aznap már nem akartam beszélni senkivel, csak egy pszichológussal, meg Jézussal, hogy ez mi a f@szom volt már megint... Nehezen, de eltelt sz a pár nap amit ott kellett töltenem. A végére már nem is remegtem nagyon. Felálltunk s trélerre a kis lánctalpasommal, leponyvázva, ahogy kell. Aztán irány haza, de azt hiszem Jézus vagy az apja a szivére vehette amiket elsuttogtam, ezért a 30. Km után a gép tetején a ponyva elkezdett integetni. Félreállás, lentről nézés... Megint megböki valaki a vállamat, "ugye tudod ki fog felmenni?" vakartam az államat, néztem nagyon, ki lesz az a marha aki fel fog mászni a 1,5 méter magas tréleren lévő 2 méter magas láncos tetejére... Kiderült, hogy én. Jeleztem, hogy még családalapítás előtt állnék, de ezt lereagálták annyival, hogy akkor ne ess le. Köszi. Nekem ez nem jutott eszembe, hogy ne essek le, oda ennek az Arisztotelésznek vagy 3 Nobelt. Végül is ezt is túléltem, többek bánatára. Biztos nem kötöttek fogadást arra, ki fog sikítva lezuhanni. Elhatároztam, ha így is lesz, rájuk fogok esni és az eséssel jól kiverem a kávét, meg a cigit a kezükből. Aztán, nem lett baj. Amikor egy Zil kerekének támaszkodva pihegtem a mutatvány után, elkezdtem piszkálni egy 200-as szeget. Szóltak hogy mi lenne ha nem tenném, különben Győrig én leszek a kerék. Meg amúgy is, hogy került oda.. Hát ez az a szeg, amiről akkor már 2 éve pofáztam, hogy ott van, csak elgajtottak, hogy hülyegyerek, mé lenne benne egy szeg??? Há most ment át a műszakin. 

Amikor szóba került, hogy lesz bemutató valahol, bebújtam a szekrénybe, amit belülről zártam kulcsra és úgy csináltam, mintha üres egyenruha lennék. Nincs happy end, nem jött be...