Történt egyszer egy szép napon, két szellemi gigász, mit gigász, titán csapott össze, egy vemhes 2 lábú, félbevágott antilop kecsességével és gyorsaságával. Nagyobb csetepaté zajlott elme síkon, mint amikor bementem az irodámba és láttam, hogy kis munkatársam a földön hasal. Jól vagy? - kérdeztem és már nyitottam is az ajtót, hogy elrohanjak. Segítségért. Aztán jelezte síri hangon, hogy "dejó" szag van. Az illető szabolcsi volt, ezért néha, - minden egyes alkalommal - felrobbantak a magánhangzók a szájában - ez csak egy érdekes mellékszál. Mondom, az jó, ha neked de jó ez a szag, de mégis milyen? Hát, de jó, nem érted? De, baszki értem, hogy neked nagyon jó, mert gondolom, most érzel először felmosószagot, de mégis milyen illata van, annak a rohadás kék linóleumnak? - Itt még a kilincs a kezemben volt, pedig már az iroda közepén jártam - Értsed meg, de-jó! A diópótló, Szabolcsból jöttem, nem Kambodzsából, tudom milyen a felmosó... Aznap már nem beszélgettünk inkább. Nem lett volna értelme. Aztán jött egy másik kolléga, kék szigszalaggal húzott egy csíkot a kábeltokra a falon, majd közölte: elég magas ez a színvonal. Vele egy hétig nem beszélgettünk. No de, zubbony... Ebből a beszélgetésből is látszik, hogy miért nem delegáltunk senkit még csak a Szerencsekerékbe sem. Ha gondolkodni kell, akkor kerestünk valakit általában, mi pedig sikítva fejelgettük a falat, meg egymást. Egyik délután folyamán légvédelmi készenlétben helyezkedtünk el az ágyakon. Kis barátom jött, egy kérdéssel: nem láttad a zubbonyom? Utoljára fél órája, amikor a tököd mellé tömködted. Most nincs ott. Engem ezzel a kijelentéssel meggyőzött minden esetre. Körbekérdezett mindenkit a szinten, senki nem tudott semmit. Azaz, vokt egy kolléga aki szépen tudott himnuszokat fütyülni. Meg egy aki jó erős kávét főzni. Majd odatévedt az egyik kis társunkhoz és rábökött ujjával a zubbonyra. Tudni kell, hogy a név, a rendfokozat és minden tépőzáras rajta. 

- Haaaalllooooood, az az én zubbonyoooom.

- Szerintem nem, most vettem fel.

- Az enyém meg most tűnt el. 

- Hát, erről hiányzik egy gomb.

- Az enyémről is. Szerintem ez az enyém...

- Hogy lenne a tiéd, hát rajta van a nevem...

Ez ugye egy mindent verő érv, mert egy tépőzár örök időkre +2 napra szól, azon kívül 10 perce tette rá. Majd jött a végső összecsapás...

- Volt rajta gyakorlatos felvarró.

- Hát ezen is van. 

- De, te nem voltál még gyakorlaton... 

- Hát mondjuk, gyanús is volt...

Sokunknak van olyan főnöke, akit nem nagyon érdemel meg, vagy éppen nagyon is. Inkább negatív értelemben véve... A honvédségnél nekem is kevés olyan volt akit követtem volna a halálba gondolkodás nélkül. Inkább kivárásra játszottunk, menjenek csak ők, nekünk valami dolgunk van főnök, elhagytunk valamit, megkeressük ott hátul, aztán majd megbosszulunk. Mindezt arra alapoztam, hogy volt egy főnököm aki a frissen lefőtt kávét megmikrózta, hogy meleg legyen, majd megvárta amíg kihűl, mert ő melegen nem tudja meginni. Ő egy kirívó eset volt amúgy, mert eltévedt amikor a lépcsőház mögött rakták ki, nem előtte és így nem talált haza. Hála égnek nem sokáig állt felettem, mert akkor hamarabb jutottam volna ebek harmincadjára az elszenvedett stressz miatt. Nem az a fajta volt, aki leül melléd kávét szürcsölve, kiskanalat nyalogatva, cuppogva, elszívva az összes energiádat, hiszen nem ült le. Neki ez állva is ment. Majd amikor áthelyeződött másik alakulathoz, közölte hogy én mentem, ha kell segítség hívjál nyugodtan, az irodám számát nem tudom, a mobilt meg nem veszem fel. Hát, köszönöm. Ezen a ponton visszagondoltam Kakas Miskára, aki egy építkezésen volt a főnököm, na ő az a fajta ember volt, aki belefingik a kádba és bekapja a buborékot. De, hogy nekem több ilyen is kijut... Hisz dolgoztam én gyárakban is műszakban. Voltak ott mindenféle biztonsági kapcsolóvak ellátott gépek, hogy senki, még csak véletlenül se tudjon semmit lepréselni magából. Hát, éppen nekiálltam enni a szenyámat, kicsit megnyomkodtam, mert vastag lett, erre hallok egy ordítást. Csak odamentem megnézni. Hát a kollegina, lepréselte a présgéppel az egyik kezét. Igen, azzal amivel nem lehet, hisz biztonsági kapcsolós. Jött a főnök, Marcsi ne aggódj, semmi gond! Marzsi, üvöltött. Semmi gond Marzsi! Ez ugye otthon történt? Marzsi abbahagyta az ordítást, majd elkezdtek a dollárjelek pörögni a szeme helyén. Úgyhogy, Marzsi a saját lábán ment a kórházba, hogy otthon történt a baleset. Gondolom sokaknak van otthon ipari jellegű présgépe, ami nem szilánkosra, hanem por állagúra töri a csontot. Ja, nem, én láttam, vasalás közben történt, tisztelt doktor úr! Vasaltam és hirtelen egy baromi présg... légy rászállt a kezemre és jó erőben vagyok, na. A főnök pedig, kiállt beosztottja mellet, kijelentette, ez valóban otthon történt. Aztán a cég vitt egy ajándékot a hölgynek, egy olyan 2 milliósat. Nekem viszont nem maradt meg a kedvem, a szétnyomkodott szendvicsemhez. Nem sokkal ezek után, történt egy másik eset is. Egy hasonló szellemi érdemekkel megáldott munkaerő, a megállt gépének felnyitotta a szerelőnyílását és belemókolt az ékszíjba. Az abban a szent pillanatban megindult, benyelte a csavarhúzót amivel szerelték, valamint 2 ujjat ami azt fogta. Ha úgy nézzük, a művelet sikeres volt, mert a gép beindult. Viszont gyorsan le is állították, nehogy a hiányzó ujjakon megint elakadjon. És ami megdöbbentő, ezt is eladták otthoni balesetnek. Hisz otthon ki járt volna úgy, hogy szennyes ruhák pakolása közben, valami letépte a hüvelyk és a mutatóujját? Ami viszont megdöbbentett, nem emlékszem, a csavarhúzót, ki kellett e fizetnie. Nyilván nem az övé volt, úgyhogy gondolom igen. Van egy kedves barátom, aki attól félt, hogy leírom ide az ő főnökét is, mert mindig otthon hagyja vagy a szemüvegét, vagy a telefonját, vagy a józan eszét. Hát, nem lett igaza! Oh, wait...

Elkezdtem növeszteni a hajamat nemrég, mert mielőtt katona lettem, nekem bizony hosszú hajam volt. Illetve van is, mert elraktuk a levágott befont hajzatot. Amint azt mondták, hogy figyu... lehet márciustól kezdve nem dolgozhatsz... Rögtön nőtt 4 centit a szakállammal együtt. Máshol nem nőtt, az maradt akkora amekkora mindig. A körmömre gondoltam. Te, rosszéletű... Ezt hagyjuk meg a hanyatló Nyugat ópiumának. És mivel én elkezdtem növeszteni, kisfiam is elkezdte. Együtt fogunk járni koncertre fejet rázni. Igaz, hogy még csak 3 éves, de megbeszéltük. Aztán, mint minden férfi mögött, mögöttem is ott állt a feleség, bíztatva, hogy menjek el fodrászhoz. Lehetőleg már Karácsony előtt. Mivel akkor éppen a fodrász nem ért rá, szomorúan csettintve, elmorzsoltam egy a csudába kiáltást és ittam tovább a kávémat. De, pár napja, szólt, hogy szerzett nekünk időpontot. Mehetnek együtt a srácok, pasis nap lesz. Hűha mondom, ez hosszú lesz... És még csak nem is az a rész volt nehéz amíg egy forgószélként pörgő 3 évest odaláncoltunk a székhez. Na de, kezdjük az elején. Pénzfelvétel. Aki ismer, tudja, nálam egy kanyi vas nem szokott lenni, mert elviekben lehet kártyával fizetni mindenhol. Majd feleségem jelezte, ide jobb ha viszel magaddal. Úgyhogy éppen időben elindultunk, majd az autómata közölte hosszas számolás után, tE iTt NeM kAPsZ pÉnZt mert a malacok sikítva korcsolyáznak a tyúkól tetejééén. Mennyé innen. 4 perccel voltunk ekkor az időpontunk előtt. Néztem az eget és nevetést hallottam. Feleségemet riasztottam, hozzál pénzt, vagy szólj a fodrásznak légyszíves... A Fiestával ezalatt fénysebességre léptünk, át az oviscsoporton, a kiskacsákon, a helyi falunapon. Minden létező Kresz szabályt megszegtem, még a villamososakat is, pedig az arra bizonyítottan nincs. Csak azért, hogy időben odaérjek és a fodrász kutyái miatt rettegő 3 éves fiamat 10 percen keresztül a nyakamban tartsam és csengethessek 8x hogy megjöttünk. A végén, amire fiam lépcsőt rúgott az arcomba, kiintegetett a hölgy, hogy menjek. Bementünk... 7 éve nem jártam fodrásznál. A végeredményt tekintve, úgy határoztam nem is most fogom elkezdeni. Kisfiam bátor volt és ügyes, jó lett a haja. Beültem a székbe olyan fejjel, mint egy alkoholista, hajléktalan ősember, aki épp egy zebrának készül megvakarni a szemgolyóját rektálisan... Hajvágás után pedig az arcberendezésem miatt úgy néztem ki, mint egy félig leszopott albínó kenguru, zacskóig körülmetélve. Elengedtem a dolgot. Mondjuk éjjel arra ébredtem, görcsben van még a szemem is és tüzet fújtatok. Hisz elmondtam milyen hajat szeretnék. Mint Aranyhajnak van.

Közérdekű leszek, ha eddig esetleg nem lettem volna. Pedig az voltam, csak félvállról veszi mindenki a segélykiáltásomat a lecsó ízű üdítőért. Ezt is félvállról veszi majd mindenki, pedig hát a szemét normális gyűjtése szerintem egy közös ügy. Minden amit veszünk papír, műanyag, üveg, fém csomagolásban van. Ha én veszem, akkor mindegyikben egyszerre és körbe van celluxozva és tűzőgéppel meg purhabbal a maradék hely kitöltve. Szóval ezeket a csomagolásokat kellene elhelyezni először otthon talán, aztán amikor összegyűlt, akkor pedig elvinni egy szelektív szigetre. Na ez általában úgy valósul meg, hogy az otthon gyűjtött hulladékba az elhullott Eperke hörcsög is belekerül, a háromlábú, félig lebomlott tacskóval egyetemben. Amikor szaga van, raknak rá egy adag papírt, majd jó lesz ez Marzsi felkiáltással elbaktatnak egy Ford Rangerrel egyesben, 90-el, kirakni egy út szélére a cuccot. Jó, talán Marzsinak meg Kámánnak csak Ignise van és a szelektív felé mennek vele. De, akkor is 90-el, ebből nem engedek. Odaérnek, majd konstatálják, hogy ez teli van. Viszont ők 90-el jöttek, az Ignis meg éppen kívánós, benzin kéne neki, ezért nem keresnek másik lerakót, hanem elhelyeznek mindent, félig szétrúgva a földön. Aztán jönnek az üvöltő szelek, nem Scarlet, ő most nem ér rá. És szétfúj mindent. Ha nem ez történik, a sorsa akkor is le van játszva a gyűjtőnek, mert jön a helyi vállalkozó és nemá gecó, hogy én nem tehetek bele 4 tonna kartont, há papír... És beleteszi. És nem viszi el a szolgáltató 2 héten át. És Győrben sem találni üreset. És 3 hete szeméttel a csomagtartóban járunk. Ám, van még egy eshetőség, amire szerintem a szolgáltató minden faluban tart egy embert. Ez pedig, hogy az apróbb szeméttel, amit előtte taknyos kulába mártottak, körbejárja a szelektív szigetet és meglocsolja valaki az éjszaka leple alatt. Mert bár 2022. van, mi még nem jutottunk el addig ebben a nagy Kánaánban, hogy a házainknál, lakásinknál gyűjthessünk szelektíven. Úgy biza, van ahol ez működik. Néztem róla képeket neten, nem úgy néz ki, mintha a fostündér körbepacsmagolta volna barna meglepikkel. Megkockáztatom, még működik is. A saját hazájában nem lehet senki próféta, tőlünk nyugatabbra ez talán alap, keleten meg sokakat nem izgat tulajdonképpen. 
Az igazság az, hogy ez speciel rajtunk múlna. Le kell hajolni, azért amit kiejtesz a kezedből, el kellene öblíteni a joghurtos poharat, meg ilyen apróságok. Nem döglött gazellát odahúzni lebomlani, vagy 3 falu összes iskolájának papírgyűjtési eredményét semmibevevő papírmennyiséget beletuszkolni egy kukába. Nem, fontos amúgy, csak érdekesség szinten mondom... majd jön a Bolygó kapitánya és megoldja. Mert mi nem vagyunk rá képesek.

A következő kivonat a Légvédelmi Rakétaütegem reggeli parancsnoki értekezleteiről származik. Így végiggondolva, nem is értem, hogy viselt el minket bárki is? Miért nem küldték el a fele bagázst kivizsgálásra...

- Cső főnök, jóreggelt! 

- Menne úgy is, hogy nem a farkad vakarod amíg kezet nyújtasz? 

- Viszketett na...

- Ülj le inkább, meg gondolkodj el azon, hogy felétek a Bakonyban mindenki így csinálja e. Állványosok, mi a helyzet a géppel?

- Heidegger-i, vagy Kant-i értelemben?

- Valaki olyan válaszoljon, aki normális... Elől van az a nyomorult gép, vagy hátul?

- Hát úgy van elől, hogy az van hátul.

- Tessék?

- Úgy van elől, hogy az van hátul.

- Nem akarom tudni, csak hozzátok ki a műhelyből. Ő pedig itt az új kolléga, aki elmegy munka után fodrászhoz.

- Hajászhoz.

- Nem, mert olyan nincs. 0-ás gép, fodrász, bánja tököm hova megy, de hajász nincs 

- Még olyan is van, hogy villanyász. Láttam. Van olyaaaaaan!

- ... valaki mondja meg, mi van azzal a rohadt géppel.

- Hát főnök, én voltam ott tegnap!

- Vasárnap??? Mire jutottatok?

- Benéztem az ablakon és hát nyilvánvalóan összegyűltünk, hogy felvilágosítsuk egymás agytekervényeit és megbeszéljük, ki mint merre meddig. Már-már közeleg az ősz és véget ért a nyár 

- És csodálkoznak azon, hogy a katonák isznak... Ne suttogjál baszki, mikor érted meg végre, hogy te nem tudsz suttogni? Amikor suttogsz 3 irodával arrébb is hallják...

- Nem is főnök... 

- Te ott alszol a sarokban baszod? 

- Nhhhhm

- Amúgy nem lett volna kemény a beton, ha leesel a lokátorról?

- Nem, szerintem nem. Tudod mi a kemény?

- Gondolom megint a medve...

- Nem.

- Nem? Hát mi?

- Ja, de a medve.

- Szevasztok Jóskák, jóétvágyat, na hol lehet itt szarni?

- Legalább te ne... Ezért lettél tiszt?

Téridőugrás gyakorlatra:

- Mert te is olyan vagy mint a faszom, megkérdezem mi van a láncossal, erre Csak nézel mint a kiszántott egér, meg a vettmalac azt hiszed a bab is hús! Azt a faszt....

Egy-egy eligazítás után tépelődve mentünk az irodánkba, megbeszélve az előző nap olvasott Csehov művet, Andy Warhol művészetét és a kora középkor egyházi értekezéseit, miközben azon agyaltunk, ezek megint mi a tökömet akartak? Szerintem menjünk le a telephelyre szerelni... Komolyan? Dehogy... Hallod, tényleg nincs olyan, hogy hajász...

Hála égnek, már nem olyanok a péntek délutánok mint pár éve. A honvédség kifogyhatatlan tárháza az agyhugykövet okozó dolgoknak, minden bájával egyetemben. Csak nagyzoltam, lófaszt van bája. Bár tény, hogy a délmagyarországi dércsípte vidék, gyönyörű tud lenni. Ja... Ha egy házból, légkondis autóból vagy a tv-ből nézed. Nem egy Don-kanyar, de egy kicsit jobb élmény ha az ember reggel az ágyban kávézik. A régebbi szép időben, amikor ezeket a tetmészeti jelenségeket, meg a növény és állatvilág csodáit, úgy mint: a borz az megtámad, a vaddisznó nekedrohan, az aranysakálok bekerítenek, a libák verik az autód oldalát, a kutya megkerget, megfagy a drót a kerítésben és még te is fázol... elképzelni sem tudtuk, meg nem is akartuk, péntekenként volt fix programunk, minden katona kedvence: belső körlet karbantartás. Általában erre hosszadalmasan készültünk, mert ez FoNtOs. A vízforralós kis barátunkra rábíztuk, hogy mosson fel. Nem is értem, mire számítottunk a végeredményt tekintve... Beléptünk az irodába és a küszöbig ért a víz. Lemondóan kérdeztük, что случилось? Hát, az első adagot kiborította véletlenül a felmosó kicsavarása közben, majd a második adag vízbe belelépett és felrúgta. Ekkor jöttünk mi és kérdeztünk hülyeségeket. Hiába no, akárki nem moshat fel csak úgy... Amikor a röhögés elcsendesedett, megoldottuk a problémát. Aztán érkezett a vezérünk és inkább el is ment azzal, hogy nem akar velünk inkább beszélni, de hagyjuk abba a visítást, a kiabálást, a fejenpörgést és csináljunk rendet végre. Úgy érzem, úgy kezelt minket néha mint a gyerekeket... De, megcsináltuk, a döglöttlovat kihúztuk a folyosóra, a csulafoltokat lesikáltuk, az ajtó feletti gyorsfény folt mondjuk ott maradt, de a hűtőt kipakoltuk. Kiálltunk a kölet elé vigyázzban, vártuk a szemlét. Meg is érkezett a laktanya parancsnok helyettese. "Hhhhhhhh gyerekek..." Még ezen a ponton be sem lépett. Aztán tett kettő lépést. Koszos a lamella a radiátor 2 fele között - felemelt egy széket egy kézzel - koszos a szék lábán a csúszásgátló pötty! Majd letette. Megbuktatok a szemlén! És akkor a hűtőt, ahol a bubópestis végbélen keresztüli elvérzéssel járó fajtáját tenyésztettük egy remélhetőleg örökre lezárt halkonzervben, szóba sem került. Mielőtt azonban kiment, megállt az ajtófélfa alatt. Ez mi fiúk? Mint a körlet rangidőse, megválaszoltam a kérdést. Jelentem kiborult a gyorsfényem. Annyira meg voltak elégedve, a tőlem érkező katonás válasszal, hogy nem firtatták. Az ellenőrzés távozott, megbuktunk. Az ajtóban 2 ember maradt. Az alegység és az üteg parancsnoka. "Áruld már el, hogy a faszba borult ki IDE a gyorsfényed? A te szekrényed van a legtávolabb." Itt nem mentett már meg semmi válasz... Aztán hirtelen a másik körletből ordítás jött. Belenéztek egy szekrénybe...

Már felvázoltam párszor, hogy a sport és én, nem vagyunk egy halhatatlan páros, nincs naplementébe ellovagolás karöltve a futással meg a kockás hassal. Mondanám, hogy máshogy vagyok hatékony, mert búvárruhában bendzsózva, héliumos lufikkal a kezemben is megtanulok bármilyen nyelvet, de a bal kezemből már elszállnak a lufik. Legalább a búvárruha még mindig veszettül jól áll. Néha felveszek egyet, rávetek a seggemre és kiabálok magammal, hogy ez az te férfiállat! Még a bajszomat is pödröm hozzá. Egészen bevadultam magamtól... Úgy gondoltam a fájdalmaim enyhítésére keresek valami kímélő mozgásmódot és ekkor jött szembe egy hirdetés, online gerinctorna. Na, ez kell nekem! Gondoltam, hogy ebben ki tudok teljesedni. Nem azt mondom, hogy a gerinctorna Gordon Ramsyje vagyok, de a Fásy Ádámja egészen biztosan. 7 sorstársammal csináljuk együtt a tornát a zoom programon keresztül. Bele is vágtunk hát, szőnyegen ülve, próbálva kiegyenesdni. A csípő és a váll legyen egymás felett. Ez volt az egyetlen vezényszó amit kaptunk. Próbáltam kihúzni magam és nem ülve felborulni a szédüléstől. Előtte elhatároztam, ha ilyen lesz, akkor rávágom, hogy ittam. Nem mondom, hogy 7 ember integetett egymásnak pár perc elteltével, hogy ittam, én is, én még most is! - aztán rájöttünk, ez itt nem kell, mindenkinek ugyanaz a baja. Speciel, azt a felest azért még megittam... A következő gyakorlat négykézláb ért. Bal kéz előrenyújtva, jobb láb hátra, majd orral megnéztem puha e a jógamatrac. Nem annyira. Lelkesedésem egyáltalán nem elveszítve, már 5 ilyen szeánszon vagyok túl. Az elsőlések nyomaira azt mondom mindenkinek, hogy Mogadishuban szereztem, amikor egy összedőlő házból mentettem ki egy család Tupperware edénykészletét. Lapozzunk. Legutóbbi alkalommal, mindenki itthon volt a torna alatt, úgyhogy feleségem minden törekvése ellenére, belógott egy-egy gyermekarc a képbe. Meg hallatszott a pankrációjuk zaja is, amit páran furcsálva hallgattak. Aztán elfutott egyikőjük wc-re, de cserébe az ajtót nem csukta be. 7 vadidegen hallgatta végig ahogy a gyerekem pisil, majd kijelenti, hogy akkor kakil. Aztán amikor végzett, hidegvérrel kijelenti: nem viszi le a víz. Valóban, nem egy megoldhatatlan probléma... Ránéztem a kijelzőre, 7 jokerarc nézett vissza, majd hogy mentsem a helyzetet, rávágtam: nem gáz, velem is előfordult már.

Hazudtam. Nem most jön a gerinctorna. Szűkebb élőhelyemről, előfordulási körzetemről, már emlékeztem meg párszor. De, valagogy minduntalanul alá tudnak verni az elképzeléseimnek.  Amikor ideköltöztünk, ígértek fűt-fát, rendes aszfaltozott utat, közvilágítást, lányokat akik behűtött kiskanállal emelgetik a golyókat, meg hámozott szőlőt raknak a szánkba, barátságos szúnyogokat, meg a Mancs őrjárat heti látogatását. Welcome parti éppen nem volt, de úgy tűnt, legalább annak örülnek, hogy pénzt hozunk a faluba, meg életet. Hát. N.E.M. A mi utcánkkal kezdődik az új része a falunak, ami mára szitokszóvá vált. Nem is tudom melyik a nagyobb probléma amúgy, hogy ideköltöztünk, hogy kicsi a telkünk, hogy nincs nagy fa a kertben, hogy a városból jöttünk, hogy köszönünk/nem köszönünk, hogy szóvá tesszük a szúnyogirtás elmaradását, az aszfaltozás elmaradását, vagy hogy tangában járok ki a teraszra a kezemben 2 tőkehallal, Immortalt hallgatva, hajat rázva. Ezek közül az Immortallal nincsen gond egyedül. Időnként áldozok kecskét is, de azzal nincsen gond, mert az állatbőgés a falusi élet része. Szóval eljutottunk addig a pontig, hogy egy nyilvános meghallgatáson, részt vett az utcából egy hölgy, az ad hoc szószólónk. A meghallgatás jegyzőkönyve alapján, udvariasnak, formálisnak tűntek a kérdései, ám a kapott válaszok gúnyosnak és lekezelőnek érződtek. Sütött belőlük az igazi magyaros vendégszeretet, meg a keresztényi felebarátszeretet. Kicsit olyan formának tűnik ez a gondolkodás, hogy bemész az étterembe, a pincérek összecsapnak, hogy jeeeee lesz pénz, megkopasztjuk a barmot! Fél perc múlva pedig: nézd a gyökér, hogy válogat... Még a végén ki kell szolgálni, meg főzni kell neki! Ja, a szemét! Szóval, szégyen, hogy ide mertünk költözni pont ebbe a faluba, mert nekünk semmi nem jó! Hisz, annyi mindent tettek értünk! Itt van pl mindjárt az aszfaltos út. Ja nem. Majd március 15 után. 9 év múlva február 8 is március 15 után van. Addig is vegyen mindenki lánctalpast, annak nem lesz tengelytörése a kátyúkon, mint a Fiestámnak. De sabaj, hát kifizették. Ja, nem. A szerelőig még elment, nem fordult ki a kerék. De az én hibám, nagyzolok itt kocsikázással... Maradok annál, hogy takonnyal bekenem a testem és kifekszek napozni a hóra. Amúgy ezek ilyen választási ígéret dolgok voltak, mint a parlagfűirtás, amire azt mondták, hogy az itt lakók összekeverik egy másik parlagfűhöz, nagyon hasonló, ugyanolyan leszáradású növénnyel. Hát nemtudom, mi hasonlít a parlagfűre.... Megnéztem, a legjobban az üröm. De az sem igazán. Valamint köszönöm nem lepődtem meg azon, hogy víz közelében a szigetközben szúnyog van. Azon viszont igen, hogy olyan gyakran gyérítik, mint én a szemöldökömet. 

Összegzés: nem tudom... Valószínűleg a mi hibánk az egész. Jön valaki heringgel zacsit csapkodni?

A látszat ellenére szeretek tornázni és sportolni. Bár ez nálam ilyen ellentétek harca tud lenni, valamint a mások és magam veszélyeztetése, mert szeretem ugyan, de ha teljes intenzitással csinálom, elvisz a mentő. Eddig 4-5x ültem mentőben. Kedvesek a mentősök, meg el tudom mondani a mellemet döngetve, gyerekek... apa már ült mentőben, de ez ne legyen inkább a cél. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy a saját testem ellen, edzés címszó alatt elkövetett bűncselekményeket, módosítom kissé. Még itt megemlítem azt amikor mentőben ültem pár alkalommal... Először kiképzés alatt rosszul léptem, megcsúsztam, elestem, megrándult a lábam. Jeleztek hogy jöjjön a mentő, vagy inkább csapjuk tarkón ne szenvedjen. Motorhang hallatszott. Megnyugodtam, hogy huhh most békén fognak hagyni kissé, csak azért mégis nyugtalanított a röhögés... Aztán befordult a sarkon egy Uaz mentő. Itt, már fekvő helyzetből ugrottam állóba, hogy jól vagyok, nem is volt semmi bajom, mennék, mert a a a a a támadókat még leküzdeném kiabálva, a domb másik oldalán. Lefújom őket tömegoszlató honvédségi teával. Amire ezt kimondtam már a sofőr berántott az Uazba. Félve kérdeztem, hogy most meg fogok e halni. A srác mondta, hogy mindenképpen és mutatta merre van a pálinka a kocsiban. A kórházhoz érve jelezte, hogy bekísér és ezzel a lendülettel kipattant annak az autónak csúfolt, vászondoboznak a kormánya mögül. Az autó előtt állva megrázta a kezében a kulcsot, közben a motor lágyan duruzsolt. De, mint kiderült, ez teljesen okés volt, mert ha leáll a motor, akkor maximum vajat lehet köpülni abban a taligában. Ha esetleg nyugtalanít valakit, mi történt a lábammal... hát... megmostam. 
Második alkalommal, amire emlékszem, én vezettem a mentőautót. Lehet mondani, hogy de hát nincs is papírom arról hogy vezethetem... Arról sincs papírom, hogy áramot vezethetnék, mégis megtettem párszor. Erre én meg azt mondom még, amit a főnököm mondott: "Ugye tudod, hogy Lengyelország közepén vagy, este 11-kor és egy katonai konvojban mész?" Látta, hogy felcsillant a szemem, ezért hozzátette: "a villogót nem használhatod, vezettél már autómataváltós autót?". Ismert. Pedig elterveztem hogy megmutatom Szcsecsineknek, mekkora technopartit tudok csinálni egy villogóval. Még a motorháztetőre is felmásztam volna a zubbonyomat lengetni és kiabálni hogy táncolj Lenyelország!!!! Arról viszont nem mondott semmit, hogy ne vezethetnék csukott szemmel, hulla fáradtan. Úgyhogy megtettem. Hiszen, mentőben ültem, el tudtam volna látni magam, ha történik valami. Nagyon félrement a sztori közben... Edzés és torna amiről akartam írni, de inkább keresek egy mentőt, mert régen ültem már egyben hátul.

A fényképezőgép gyerekeknek egy átverés. Egy, ismételten felnőttszemmel nézett, önsorsrontó ajándék a Főnök fiától. A dédimamákhoz tette le a fa alá, majd kacagva távozott, meg hagyott egy cetlit amin az állt: ezt a kereszthalálért kapod, érted nem haltam meg, te csicska. Hát jó, Ő mondhat ilyeneket gondolom. Azért segítettem kibontani a csomagokat, konstatáltam, hogy elemesek a fényképezők és hát "valahogy" elem is került bele. Disz iz a bigining of a bjútiful frencsip! Innentől kezdve nem lehet nyugodtan orrot túrni, mert egyszerre ketten fényképezik, úgy hogy nem is tudják mit csinálnak. Amire pedig eszmélsz, egy komplett videósorozat van arról, ahogy hangosat pukizol, ahogy az orrodból összetúrt fikuszt belekened valahová, ahogy gumikacsákkal fürdesz, ahogy 14 éves kislánynak sminkelve a Tiktokra gyártasz videót, vagy arról hogy este valami nagy betekert akármit ásol el a kertbe. Egyik sem történt meg. Még. Kezembe vettem a fényképezőt, gyertek gyerekek! Csillaggal bekapcsol, holdacska fényképet csinál, felhő videót, a karral lépegethettek a menüben. "Apa, ezen van játék és zenél is" Szuper. Ekkor kívánni kezded, Longinius munkáját... majd megmutatod hogy kell levenni a hangot. Ezzel a gombbal fognak oroszrulettet, valamint az idegrendszereddel húzd meg - ereszd meget játszani. Hazafelé menet az autóban 35 db kép készült és 3 videó a szembejövőkről, valamint egymásról. Temérdek lehetőség adódik a két fényképezővel agyvérzést okozni. De, azért valahol büszkeséggel tölt el a leleményességük. A 90-es évek kalóz vére bennük van. Arra megyek a nappaliba, hogy a lányom áll a tv előtt a fényképezővel. Na, mi a fennforgás? Ehh apa, semmi, letöltöm a Barbapapát. Az igen - mondtam és csináltam egy kávét magamnak. Amire beleittam, akkor jött a felismerés... Bakker, a mesét veszi videóra és a most induló csendespihenő alatt, azt fogja nézni. Eddigre, már 2 meserészlet volt felvéve és akkor azért viselkedtek tegnap is ilyen jól a szobájukban. Mondjuk 3 megapixeles kameráról beszélünk, sok dolgot nem lehet látni a felvételen. De, hála égnek, erre is szabályok kellenek. Wc-n, öltözéskor, vetkőzéskor, orrtúráskor nem veszünk fel senkiről videót és a kakit sem fényképezzük le, bármekkora. Mondjuk így nehezebb bizonyítani a rekordot. Persze mindenhova el kellett vinni a 2 kis gépet megmutatni. Szét lett fényképezve minden amit el tudunk képzelni, mondjuk van még pár kép amin vagy a zámolyi yeti van, vagy mégis kaki. Ki tudja... Elküldtem a Hihetetlen magazinnak. Ha a yeti az pénzt ér, ha a kaki, akkor meg kritikának is lehet vélni. 

Nehezen tudok jobb dolgot elképzelni, mint a Szilveszteri trombita fújása! Már ha gyerek vagy. Mert ha felnőtt, akkor ezt az emberiség és a maradék 4 agysejted elleni, globális szintű összeesküvésnek fogod érezni. Emlékszem nekem is volt, de nem otthon. Természetesen a trombitáról van szó, nem az agysejtekről... Az még mindig nincs 4. Amúgy, panelban nem lehet trombitálni mer a házmesterbácsi, aki bort iszik és havat hány, mérges lesz. Úgyhogy, az én trombitáim, csak a nagymamámnál lehettek, a szekrényben, amit nem nyithatok ki, mert nem. Tessék, helyette itt egy dugóhúzó, tekergessed... Engem pedig ez elvarázsolt, úgyhogy leraktak a kanapéra, én pedig órákat ültem ott és forgattam a levegőben a dugóhúzót. Azt hittem, ahogy forog növekszik... Így felnőttként, már tudom, csak úgy nem fog nőni... Viszont ha elkezded olvasztani... Szóval, Szilveszterkor lehetett nálam és májusban, az áhított hangszer, így csak ilyenkor fújhattam, nagyjából 10 percen át, ha nincs senki a környékemen. Ez akkora sebeket okozott, hogy azóta sem trombitáltam. Egészen addig a pontig, amíg nagyobb gyerekeim nem igényeltek egyet, el is feledkeztem a trombiták létezéséről. Nem tőlünk kapták, ha rajtam múlik ördögpatronostól, álarcostól, műhajastól, az árussal együtt égnek porig. Az eset úgy esett, hogy szüleimnél voltak a srácok délután, mert nekünk akadt egy kis dolgunk. Igen, habzó szájjal horkoltunk. És? Szóval mentem értük autóval. A telefonos egyeztetés alapján kiderült, hogy nincsenek otthon, elmentek sétálni valamerre. Hát, segáz, kivárom a parkolóban, nem lehetnek annyira messze. Ezt csak onnan tudom, hogy gyakorlottan tettetik magukat halálosan fáradtnak a sétához, meg mindenhez is és akkor vitetik magukat. Ezért ritkán megyünk látótávolságnál messzebb kirándulni, nevezetesen az utcavégi kanyaron túl... még nem jártunk. Az sem biztos tulajdonképpen, hogy tudnak az utca végének a létezéséről. Hirtelen felharsant egy trombita... Na mondom Rohan lovasai vagy az Apokalipszis jönnek? Egyre sűrűbb tülkölés közeledett felém és mintha azt lehetne kiérteni belőle, hogy apaaaa apaaaaa x2. Aztán befordult a trombitálás a kanyarban, jöttek a gyerekek, meg a szüleim. Aztán jött az ördögpatron, amikor pedig a fülem csengése elmúlt, akkor egy velőtrázó traaaaaaaaaaaaaa traaaaaaaaaaaa. A világ elkékült, én elsápadtam. Apa, kaptunk trombitát! Hű, de szuper srácok. Na egy szabály van: autóban nincs fújás. Eldobtatok minden ördögpatront? Igen! Aztán elkoboztam, ami még a zsebükben volt és lett egy 2. szabály is: bármilyen robbanó, pukkanó, egyéb pirotechnikai eszköz van náluk, azt az autóban nem használjuk. Megköszöntem szüleimnek a remek terrorista kezdőszettet, amivel a gyerekeket felszerelték, aztán beszálltam. Amint újra megígértettem a 3 és az 5 éves GyGyTCs tagjaival (Győrzámolyi Gyermekek Terrorista Csoportja), hogy nincs trombita se durrogtatás, láttam a lelki szemeim előtt, ha otthon kinyitom az ajtót, a görögtűz előbb jön ki az autóból mint a gyerekek. De, mázlim volt! Elaludtak kissé, aztán ahogy hazaértünk akkora volt a viszontlátás öröme, hogy a trombiták elvesztek. Majd májusban előkerülnek gondolom egy 10 percre. Méghogy a történelem nem ismétli önmagát...

Megjött, jaaaaj, hát szép mint egy új Dzsondér, jaaaaaaaj, szinte csillog a délutáni utolsó napsütésben. Hát nem volt egyszerű eddig eljutni, azt meg kell hagyni. Bár igazából, nekem a dolgok többsége nem megy könnyen, nem csak a sclerozis miatt, hanem mert az élet/Isten, élvezi olvasni, amit a mindennapjaimról írok. Más magyarázatom nincs. Ősszel rendeltük meg a kanapét, amire közölték, február báttya, addig ülsz amin szeretnél, meg amin tudsz! Hát jó, de akkor kihozzátok! Hát, jó akkor kivisszük, plusz pénzért! Mert bár mindent kihoznak ingyen többnyire, 50-100 000 JMF között, ezt a baszott 10 km-t a várostól, meg a 3 métert a kerítéstől kifizetitek! De, a régi kanapét elviszitek? Hát persze, hogy nem. Mit csináljak vele? Ha ágyneműtartós akkor ültess bele virágot... Elmúlt Karácsony, gondolatban elküldtem a jókívánságaimat ennek a cégnek is, majd Szilveszter előtt csörög a telefon. Kész a kanapé. Hű, most nem vagyunk otthon... Nem, nem az üzletben van, a gyárban van készen. Hát, az is jó, nem február. Jaja, majd januárban tudjuk kivinni, vízkeresztkor nyitunk. Jólvan... Egyeztettünk, január 6. délelőtt hozzák. Eltüntettük mindent már előző nap, a földön ettünk, amit találtunk. Dél környékén nagyon néztem minden órámat, de ez olyan volt, mint egy támadó hadműveletben a franciákra várni. Nem tudnak jönni, mert még menekülés közben bagettel ütik egymást... Délután már telefonáltunk és azt a választ kaptuk, hogy nem vették fel. Aztán dühbe kezdtem jönni, amire utólértük őket délután 4 felé. Kedvesen közölték, árufeltöltés van és az egy ilyen szent dolog. Zárójelbe teszi a megbeszélteket. De, ne aggódjunk, mert ma még valamikor jönnek, egy órán belül. Hát az fasza. Az egy órából lett közel 2, de ki számolja, sötétben az igazi bútort szerelni, amikor 3 gyerek lóg rajtatok, hogy az oviban kék a szeme és a lovacskáknak a csónakban mikor viszünk kék fagyit? Majd meg lehet és kell hallgatni a Mikulásdalok best of-ját. Igazából ez nem opció. "Jó hogy jössz Mikulás a part alatt minden gyerek azt akarja hogy jöjj" Aztán, nagy nehezen megérkeztek a szállítók. Hát nem két Jason Statam jött és még csak ide sem találtak, mert év eleje van. Gondoltam magamban, na ez a buli jól sikerülhetett akkor... Elkezdtek lepakolni, majd a két markos legény fogta az első darabot és nekiállt az ajtón belogisztikázni. Háááát. Az ajtónyílás, szerintem nem kicsi. Én pl pont beférek rajta. De, amikor eljutunk addig, hogy az egyik csávó éppen nem kacag a másikon, hogy te hülye gyökér, balra fordulj, mert a fejed a falon koppan... az jelent valamit. Udvariasan megkérdeztem, segítsek e? Mire a fiatalabb srác, rávágta, hogy megfoghatnám a bútort. Arra gondoltam, hogy világítok nekik, vagy kinyitom az ajtót, vagy arrébb állok az autóval... Egy kis összegzés féltávnál: 350 JMF egy kanapé, amit 7500 JMF-ért hoztak 11 km-en át, majd 5000 JMF, hogy ne csak lebasszák a kapu elé a sárba, hanem megtegyenek vele 3 métert. És én fogom a kanapét. Fizetek érte nekik, hogy én fogjam a kanapét, mert a csávónak nehéz. Elengedtem.... Látom, hogy a középső darabot, irgalmatlanul próbálják az ajtón átnyomni, csak hát annyira sikeredik erősen mint a magyar foci vb szereplések az elmúlt 30 évben. Oh, wait... És ha az ablakon adnánk be? Hát nekem semmiképpen, de a szobaajtó sem szélesebb és a kanapét már úgy elképzeltük a nappaliba, még a helye is megvan. De, a teraszról be tudjátok hozni, ha megkerülitek a házat. Arrébb is állok az autóval.Nem, majd megemeljük! A fiatalabb srác éppen nem fakadt sírva. Aztán meg én éppen nem fakadtam sírva, amikor a bal visszapillantó tömegvonzási terébe érintették bele a fém bútorlábat. De, eljutottak az ajtóig, a fiatalabb, gyengébb srác állt hátul, a másik srác kézivezérelte szóban. Amikor mindhárom része bekerült, kifizettem őket, többet is adtam, mert ez nem lehetett egy könnyű nap egyiküknek sem. aztán elkezdtem kicsomagolni a bútor részeit. Nekiállt az egész család, feleségem tépte kézzel, a két nagyobb gyerek marcangolta, a legkisebb meg nyállal mállasztotta a fóliát. A vége az lett, hogy a kanapén ülök, ezt írom és még vagy két hétig hordom a csomagolást a szelektívbe.

Nem nevesítem egykori kollégámat és barátomat, ha esetleg olvassa ezt úgyis magára fog ismerni és csak remélni tudom, hogy nem jön el szétpörgőrúgni a mocsok pofámat. Az eset óta eltelt időben büszkévé tett amúgy. A Balti-tengerre történő reagálása óta, mely szerint: 
- Nem jössz úszni? Hideg, de ki lehet bírni...
- Faszom, a paraszt nem úszik. - merthogy földművelés a hobbijai közé tartozott. Szóval azóta eljutott egy középfokú nyelvvizsgáig. Szóval tanult. Legalább egy keveset. Remélem a történtekből is tanult, mert különben baj lesz. Ezt, garantálni is tudom, mert a Lófasz Club egyik alapítójáról van szó. Szóval, ez a kedves ismerősöm, amíg Győrben volt katona, a honvédeknek fenntartott szállón éldegélt. Mindannyiunk legnagyobb örömére, mert azért a városba kiengedni emberek közé, akkor még felelőtlenség lett volna. Nem az, hogy Ábel lett volna a rengetegben, hanem Péntek a Robinson Crueso-ból. Bár a szállón katonák laktak, akik sok mindent láttak már életükben, de erre még talán ők sem voltak felkészülve. Nevezetesen, akkor kezdte meg nagyjából a Dr. Pepper a hódító útját a magyar belekben, aztán meg a túlzott fogyasztása miatt a diabetológiákon. Engedjük el ezt az apróságot, meg hogy szerintem nagyjából olyan a színe, mint a habos gázolajnak, az íze meg pont olyan mint a habos gázolajnak, amibe egy meggyet beledobtak és széttaposták. Benzines, turhás bakanccsal. Igen, Pepsi párti vagyok. Csak a Pepsi. Nem, nem vagyok Kata és senki ne kérjen tőlem olyasmiket, mint Andy Vajna, a Katától... Bár ültem én is a Mikulás ölében, csak az nem volt korhatáros. Szóval emberünknek volt egy vízforralója is, amit úgy bónuszképp, napi szinten legalább 3x leejtett, vagy végigrugdosott a folyosón. Senki nem tudta, mi tartotta egyben még a forralót. Valahova mennie kellett kis barátomnak, a vízforralót kikapcsolt állapotban, félig töltve vízzel elhelyezte az asztalon, a Dr. Pepper mellett. Aztán eltűnt. Nem ám ilyen sétált egyet a városban jelleggel, hanem amolyan Ciccolina ártatlansága módon. Aztán egy másik kedves barátom elkezdte a füstszagot érezni... mivel a szálló kartonpapírból készült, amit csulával ragasztottak össze, számára ez aggodalomra adott okot. Elkezdte kinyomozni, vacsora lesz e valakinél, vagy lángsírba küldenek egy laza 2-3 századnyi altisztet. Ekkor már többen keresték a füst forrását. Majd megálltak egy ajtó előtt. Azt mesélik, olyan volt mint valami rossz horrorfilm. Felhívták telefonon emberünket, hogy akkor ők most tulajdonképpen be fognak menni, mert vagy ők, vagy a Tűzoltó Sam. Engedélyt megkapták a behatolásra, benyitottak. Csak azt nem látták mi van bent, mert akkora füst volt, mint egy rosszabb Ausztrál bozóttűznél. Még menekülő kengurút is láttak. Beléptek, nagy nehezen megállapították, hogy a fehér füst hiába szállt fel, nem lesz újabb pápa, csak a vízforraló, ami szarrá volt repedve, eresztett és zárlatot okozott. De cserébe, a repedések megszűntek rajta nagyrészt, mert elfolyt az asztalon. Ekkor hívták újra, hogy kedves barátom, egész pici kellett volna, hogy megöld a szálló lakosságát... "Ja, jó. A Dr. Peppernek nincs baja?" hisz fő a hidegvér! Ezek után, nincs ember aki jobban megérdemelné a magyar reklámarc címet.

Többször meséltem már katonai sztorikat, gyakorlatokat, meg mindenfélét. Ez is egy ilyen bevezetőszöveg, csak hogy hosszabbnak látszódjon a mondanivalóm, mert dömdödöm. A bűvös évben történt ez is 2013-ban. Mágikus dolgok fordultak elő velem, amiknek a létezésében nem lehettem addig biztos. Amikor megérkeztünk egy-egy gyakorlat színhelyére, mint a primadonnák és az ovisok keverékei, kiválasztottuk, ki hol és ki mellett akar aludni. Stip stop alsó ágy és a főni bújjon hozzám, hogy tudjam melegíteni! A csikket a szemem alá, a hamut a számba! Vannak ilyenek is, de nekem volt szerencsém kicsit más jellegű tapasztalatot szerezni. Ez ilyen haldoklók, vének, bolondok körlete volt, ami az "elfekvő" néven futott. De, azért engem is meglepett, hogy hajnal 3-kor, arra kelek, hogy valaki ül az asztalnál és eszik. Mondom, mi a férfi nemiszerv kedves barátom, jó az étvágy? Ez inkább úgy hangozhatott: mmmmmiiiifazcsi. Hát hajnal 3-kor, mi sem természetesebb egy vidéken szocializálódott embernek, na, majd 2 óra múlva kel a Nap, ideje ropogós csipszet enni, műanyagreszelékkel és kavicsokkal. Dühösen visszaaludtam, hisz biztos van nekem is valami becsípődésem... Nem telik el fél óra és valami zörög. Valaki meg akar halni. Kinyitom a szemem... egy másik kolléga a gyógyszereit számolja és rázza egy pohárban. Nem tudsz mit tenni, senki nem akarhatja, hogy meghalódjon... Visszaaludtam, megintcsak morogva. 10 perc ha eltelt... Valaki németül ordít. Mi a fasz már megint... betájoltam ki az, alszik. Ébren egy kukkot nem beszél németül, álmában folyékonyan szid valakit. Itt már zokogtam. A gyerekek taktikáját választottam, álomba sírtam magam. Még nem volt hajnal 4... Amire legközelebb kinyitottam a szemem, egy másik, ágyon fekvő kis sátrat csinált a takaróból. Na, ezt azért nem kéne... Aztán kiderült hogy az elemeket válogatja, meg rádiót hallgat. Elkezdtem fejelgetni a falat, ha máshogy nem, majd szétverem a homlokom és hazavisznek. Kirelaxáltam magamból a feszültséget, ekkor valami sípolni kezdett. Erre többen is felriadtak már és kerestük mi az. Hát a felettem alvó... Sípolt az ember tüdeje. Nem mertük felébreszteni, inkább kivártuk, hátha észhez tér. Vagy leereszt a tüdeje. Lefekvéskor mondjuk, beledughatta volna az ujját legalább a lukba. Ha az Istenek azt akarják, hogy éljen, akkor jön reggelizni úgyis. Amikor ezeket reggeli közben, a többiek tudomására hoztam, jelezték, nem hallgatóznom kéne, hanem aludni, meg amúgy is, én keresem mindenben a hibát és kötekszek folyton. Finoman közbeszóltam, hogy nincs igazuk, ennek a kakaónak is örülök, amit a virsli és a mustár meg a narancs mellé adtak. Szeretem ha nem kell erőlködni a kakival. Aznap, s/n-em lettek új barátaim...

Mondtam, hogy folytatom nem? Már csak a fejemben kell a követelőző hangokat lecsillapítani, hogy jó vagy tesa, írj még, wááááááá, brutális metális, írd alá a tyúkszemtapaszomat! Ööööööö, nem. A saját szememben jó vagyok. Az egyikben. A másikkal nem látok. Na, jó látok, többet is mint akarok... Ott tartottam, hogy extra vehemenciával vetettem bele magam a könyvespolcok átpakolásába és ha valamiből sok van nálunk... az a széthagyott fakocka meg lego amire szar rálépni, meg a könyvek. Mit ad Isten, a polcon volt imbuszkulcs, én ragasztottam rá, de cserébe már nem kellett. Ez eléggé felemás érzéseket keltett bennem, az agyvérzés és a kínok között röhögést is érintve. Letéptem és eldobtam. Az új kanapéhoz ugye nem fog kelleni... Szóval van egy imbuszkulcsunk, ez már biztos. Csak nem tudom hova pattant. Vissza a falról. A kanyar mögött. Balra. Gondolom a hűtő alatt lesz. De, ha már pakolászunk, miért ne adódna itt is valami szipi-szupi malőr? Hát arrébb rángattam a lábamon át a nagyobb polcot és mit látok? Mi van a sarokban? Nem, nem harapott meg. Penész. Mert egy nem egészen 3 éves házban kell lennie a falon penésznek. Pánikszerűen rohantam körbe, néztem a sarkokat, hiperventillálva, 3 zseblámpával egyszerre, plusz a telefonon képeket nézve a penészről. Hát, nem volt se szőrös, se fekete, ez nemrég lett ide... Mindössze 4 sarokban találtam még, úgyhogy elmentem az Obiba. Csudajó buli volt, előttem egy fiatalember festéket vett. Jelezte az eladónak, ő biza barnát venne. 
- Milyen legyen?
- Barna.
- Sötét, világos, milyen márka?
- Hát, olyan, nézzük meg azt. - Éreztem, hogy az eladónak nem lesz könnyű délelőttje... Kinyitotta, a festékesdobozt.
- Jó lesz? Ez, ilyen... barna.
- Ha barna, akkor jó. - és tényleg megvette. Személy szerint jó választásnak tartom a barnát. De tényleg. Legalább nem cifrázta. Aztán jöttem én, penészölőt kérek. Igen? Igen. Beltér? Igen. És kaptam. Annyit azért még megosztott velem a hölgy, hogy ne ijedjen meg, ha spriccel a falra és füstöl meg serceg, vagy habzik. Ezek szerint, az teljesen normálisnak számít, ha valamit hipószerű anyaggal lefújok és gyakorlatilag sikít az életéért. Csak elolvasom mi van ráírva a dobozra... Kesztyű, szemvédő, maszk és úgy se nézz oda mert meghalsz jellegű írások. Hű mondom, szellőztetve fogjuk fújni... De, előtte még a fiatalembert láttam a szomszéd pénztárnál. A cége nevére akart számlát kérni, a felesége AUDI-s kártyájára. Nem adtak, hiába nem értette a problémát. Úgyhogy, inkább felnyomta azt az eladót, aki legutóbb adott neki.
Hazaérve tigrisbukfencben fújtam be a házba a szert. Aztán feleségem elkobozta, azt mondta ezt csak felnőttek használhatják, menjek a gyerekszobába... Amire kijöhettem, penész nem volt, csak hipószag, amiben még ültünk egy laza 2-3 órát. Tanulság: tüdüdüdüdüdü tűdüdü tü tüdüdü dűdüdü satisfaction.

Azt hiszem, vagy jobban mondva azt hittem, hogy révbe értem. Megtaláltuk az új kanapét, kifizettük az utolsó vasig az egészet és hát, azt kell mondjam egy szégyentelen összeget kellett otthagynunk érte. Ezen persze fel voltam háborodva hiszen az ember fia nem ránt elő hirtelenjében a zsebéből közel 400 000 JMF-et. Aztán kiderült az is, hogy alaptalan volt a gyanúm, hogy engem itt pediglen most úgy meg...vezetnek mint annak a rendje, mert egy kanapé ennyibe kerül. Ha fele lenne, már azt is sokallanám, hiszen nem vagyok Krőzus (Krőkorszaki Jézus = Krőzus, nem pedig az első manyus aki pénzérméket veretett, meg talán mást is, de arról nem vált híressé). Ám ahoz, hogy az új kanapé beférjen, fel kellett számolni a régit. A régiről azt kell tudni, hogy két sötétzöld pléddel volt letakarva és úgy csináltunk, mintha nem tudnánk mi az. Na, nem azért mert amúgy vállalhatatlan módon nézett volna ki, pont olyan volt, mint amin egy ló megdöglött, de előtte fejen pörgött a nyálában, ami barna. Már így vettük, nem miattunk lett ilyen... Szóval elkezdtem szétszedni. Aztán abba is hagytam a műveletet, mert rájöttem, ez bizony szerelés és két dolog van amihez nem értek, a szerelés, meg a szerszámok. Minden másban szaktekintélynek számítok, nőgyógyászat, kazánkovácsság, kutyasétáltatás stb. Nekiálltam imbuszkulcsot keresni, mert azt ugye adnak 3 kifli mellé is, úgyhogy kell lennie, legalább 1 db-nak. Nos... a ház 91 négyzetméter... az imbusz, meg egész picivel kisebb... Úgyhogy... elkezdtem tépni maradék izomerőmmel, a gravitációhoz képest ellentétesen, majd kiderült két dolog: 1. nem fog menni; 2. 1. Éppen ezért megnéztem minden helyet, ahova egész biztosan nem tenném és hát, igazam volt. Nem tettem oda... 
Nagy nehezen szétszedtem, találtam alatta kincseket, pez cukor, amit a srácok az éhínségre készülve helyeztek el a bútor alatt, egy megrágott kakaóscsiga darabot, meg egy homokórát, amivel azt mérik, mennyi idő alatt tudnak egy homokórát eltűntetni. És mivel már lendületben voltam és nem jókedvemben, szétvertem a dohányzóasztalt és rákakáltam a szőnyegre, úgy is mindegy alapon. Ezt követően érkeztek a lomelszállítók, csak annyit kérdeztek lehangoltan: "ezt?" Ezt... "ehh" és kivitték. Máig nem derült ki mi volt a baj a kanapéval, azon túl hogy barnán világít és szőrös kezek nőnek ki belőle, miközben pislog. Mindegy, hiányozni fog... De, ha már belelendültünk a pakolászásba, miért ne rendeznénk át a nappalit, úgy egészen?  Folyt. Köv.

Mindig leszögezem, nem lesz szó politikáról, így ez most is csak egy háttér lesz. Idegtépő háttér a saját szemszögemet tekintve. Egy nap még 2004 környékén csörgött a telefonom és vesztemre felvettem. Kedves barátaim hívtak, van e kedvem sörözni menni. És hát, fiatalság megfontolt alkoholfogyasztás alapon, rávágtam az igenlő választ, mi szerint együtt isszuk meg az árva gyerekek megalvasztott könnycseppeit is, becukrozva. Találkoztunk is egy előre megbeszélt helyen, ahol az autójuk állt. Nem értettem a helyzetet, sör és az ami ezzel jár, már bele volt kalkulálva, koedukálva az estémbe. Közölték, hogy megyünk sörözni persze, csak előbb be kéne ugranunk a közeli iskolába picit. Beleegyeztem, bár türelmetlenül... Ahogy odaértünk, kezdett gyanús lenni, itt sok az ember... Koncert lesz srácok? Nem, majd meglátod... Bementünk, már zengett a vesszen Trianon és mindenféle történelmi zászló lengett. Körülnéztem és egy kicsit családbarátnak tűnt egy Egészséges Fejbőr vagy Divízió 88 koncerthez, úgyhogy nem tudtam hova tenni a dolgot. Ránéztem a telefonomra, felnéztem... És ott állt Orbán Viktor a színpadon. Ezen annyira meglepődtem, hogy csak annyit tudtam mondani: ez nem sör. Valóban nem volt sör, nem tévedtem. Rendkívüli módon átvertnek éreztem magam és ez csak fokozódott! Jött egy videó, amin Reviczky Gábor méltatta a jelen lévő politikusokat. Itt csúszott ki a számon, hogy na, lefeküdt az öreg a politikának. Még nem került pont a mondatom végére, már 30-an fordultak felém, hogy há me mé öcsi/héé te buzi/meee neked mi a politka. Éreztem, hogy ebből jól nem jövök ki még egy kisebbségi viccel sem, akkor sem ha egy bantu féllábú antilop lesz a főszereplő. Próbáltam a kijárat felé konvergálódni, sűrű ott fut, ott balra jelzések leadása közben. Aztán nagy nehezen kiértem... Nem tagadom, megkönnyebbülten ráztam ki a lábszáramon a kakigolyókat és megfogadtam, többet engem ilyen helyre nem fognak hozni. Az egyetlen olyan ismerőse vagyok mindenkinek, aki nem tudja a száját, a megfelelő időben befogni... El is feledkeztem erről az esetről, úgyhogy amikor a srácokegint telefonáltak, hogy figyu gyere Bikini koncertre! Rávágtam, hogy naná! Mekkorát fogok csajozni én a Közeli helyekenre meg a Temesvári vasárnapra... Elkönyveltem, itt bizony cekc leszen. Hát, nem lett. Egyszercsak a zene elcsendesül és egy hang megkérdi, tudjátok mi jön most? Úgy voltam vele, itt nagy összesimulás lesz, ki is néztem egy csajt, én majd vele leszek Közeli helyeken, erre a szpíker benyögi: Orbán Viktor. Mélységes felháborodásomnak, hangosra sikerült a kifejezése, ezért megint ott álltam 30 ember között, akik a hogylétem felől érdeklődtek, nem éppen kedvesen: megöllek buzi/háááaa szájonvágjalak/stb. Viszonylag biztosnak látszott, ha itt cekc lesz, akkor annak elszenvedője leszek csak. Kecsesen hajoltam félre egy repülő söröspohár elől, még magamat is megleptem, aztán egy ott a Gyurcsány kiáltás után, amikor mindenki arra nézett amerre mutattam, elosontam. Itt ismét elhatároztam, hogy többet nem hagyom magam megvezetni, ilyen csak be kell ugranunk még valahova szöveggel, mert akkor szinte biztos, hogy ott lesz egy politikus, akár még a wc-n is.

Ismétlem, a politika csak háttér volt az élményhez. Bármelyik "honatya" lett volna ott, kb ugyanezt váltja ki belőlem. 

Folytatódik annak a rendkívül hosszú napnak a krónikája, amit 2013-ban egy gyakorlaton töltöttünk el, félig beszarva, füst szagúan. Ott tartottam, hogy kiadták a menet vezényszót és vezérünk mellé beült a jóötlettündér és megsimizte buksiját.

"- Jóskám...

- Nem Jóska vagyok.

- Mindenki Jóska. Ne itt fordulj balra, hanem 200 méter múlva.

- Nem arra kell menni.

- Nem baj, jó lesz!

Nem, nem lett jó. Tanács: ha jön a tündér, bújj el, vagy csinálj úgy mintha nem élnél, esetleg fel kell mutatni a Lófasz Club tagsági igazolványát. Békén fog hagyni akkor. Csak ezt mi nem tudtuk és hallgattunk rá. Ekkor a figyelmes szemlélő azt láthatta, hogy egy porkígyó, a kéktúra útvonalán igyekszik megkerülni egy katonai tábort. Ezzel még nincs gond, inkább azzal, hogy felvetődtek kompatibilitási problémák. Teszem azt, az "út" nem 3 méter széles, mint a lánctalpas. Félreértés ne essék, a gép csinál utat magának. De ezt a portól, úgysem látod és zokogva adsz mégtöbb gázt, hátha előbb gyorsulsz 40 km/h sebességre és buzgón próbálsz emlékezni, hogy nem mára mondták e a cserkészek érkezését a hegyre. A saját korunkat megelőzve, már akkor próbáltuk felvenni kamerával az utat, hátha egy BMW megpróbál leszorítani vagy bűntetőfékezni. A telefon lett a kamera, amit egy cigisdobozba tettünk és azt felszigszalagoztuk a búvónyílásra. Elsőre nem indítottuk el a felvételt. Másodjára az eget vettük fel. Harmadjára a doboz belsejét. Negyedjére meg a porfelhőt. Nem születhet mindenki a Kétfejű cápa rendezőjének. Pedig, érdekes lett volna visszanézni a felvételt. Egyszercsak egy sötétebb barna foltot láttam jobbra, ami nem Csubakka, vagy a Yeti volt, ezért balra rántottam a gépet, ami miatt kiértünk a porból és elkezdtünk volna örülni, hogy jé élünk, nem vagyunk lemaradva és tényleg élünk! Ekkor vettem észre egy 3 méteres szakadékot, belebotoztam a kanyarba, ami miatt jobbra lendültünk a testközelben lévő barna folt felé. Ha Csubakka lett volna az, egészen más lenne a legutóbbi Star Wars trilógia, de egy magasles volt. Lesz ami lesz alapon gázt adtam és becsuktam a szemem. Amire kinyitottam, már egy másik hegyre mentünk felfelé, olyan szinten lemaradva, mint tyrannisaurus Noé bárkájáról. Megint a tettek mezejére kellett lépnem, éreztem, Csak én menthetem meg a helyzetet! Nem tűnt valószínűnek, hogy nem gurulunk vissza... Ezzel szemben 70-el mentünk előre és még gyorsultunk is. Vártam mikor jönnek a fénysebesség csíkjai, de ez nem az a nap volt. Amire utólértünk mindenkit, a motor azt mondta: há most ne, dolgom van, vagy ilyesmi... és egy kanyarban leálltunk. Kimásztam megnézni mi a baj, hátul picit lángol a kipufogó, most kellene a reggeli virslit megsütni... Ebben a pillanatban utólér a nagyobb vezér... A miért nem oltod el kérdés megvitatása következett, a meggyilkolásom kilátásba helyezése, gratulálás a sebességrekordhoz, majd amikor kialudt a tüzecske, jött újra a tündér. Harcrend elfoglalása. Megcsináltuk, aztán hirtelen el kellett mennünk pótalkatrészért egy Zillel. Igen tudom, hogy 2 személyes, mi meg 5-en vagyunk. Nehéz amit hozunk. Igazából, szilvát szedni mentünk a domb másik felére és zokogni. 

 2013 egy mozgalmas év volt minden szempontból, kivéve Napoleonnak. Mert ő meghalt lassan 201 éve, meg Gandalfnak, mert ő meg csak egy kitalált figura. Szóval, Nyár van, alig fürdőruhában, égetem magam, a napon. Ez igazából úgy nézett ki, hogy a honvédség jóvoltából egy pampán néztél ki a fejedből már reggel 6-kor és azon agyaltál, hogy azt a bőrbe csomagolt zsírt amit virslinek neveztek, a savas mustárral egyetemben, szökőkútként pörögve kihányjad e, vagy csak simán kifossad. A másodikat ajánlom, az egy hektó mustár amit adtak hozzá, síkosít. 30 ember nézte a szemközti hegyet, kakaót szürcsölve és arra gondoltunk, remek, hogy kakaót adtak, ez kemény lesz. Nem tévedtünk. Teherautóval vittek minket, ami nem zötyögött igazán, csak amikor 50-el beleesett egy-egy kátyúba, úgyhogy összerázott mindent a beleinkben is. Többen ekkor végezték el a mixerképzőt. Amit nem sejtettünk: a jóötlettündér is ott zötyögött a platón. Nap közben csak várt. Kivárta amíg mindenki szépen kiüríti magát, aztán elkezdett homlokokat simogatni. Ennek következtében eltűnt az egyik célanyagunk, állítólag nyom nélkül veszett el... Azaz nem egészen nyom nélkül. Amíg azon elmélkedtünk virsliürítés közben, milyen szép a vidék, azt vettük észre, hogy 6-7 dombbal arrébb indiánok lehetnek. Ugyanis nagy füstjelek érkeztek onnan. Amíg egymás vállát csapkodva gratuláltunk a másiknak, hogy időben talált egy bokrot, kiderült, a célanyagunk lezuhant és nem Incsu Csunna akar üzenni Sunyipuki nagyfőnöknek, hanem ég a mező. Porral oltókkal vágtattunk a helyszínre, bár közben kiabáltak nekünk, hogy kevés lesz... Nem lett az. Nagyjából 150 porraloltót használtunk el. Igaz a végére már átment a dolog hab partyba meg Omega koncertbe. Ekkor érkeztek meg a tűzoltók, akik közölték, hogy bár ügyesek vagyunk mert sikerült eloltani, de nekik ez a kiérkezés nem volt olcsó és nem próbálhatjuk ki a felszerelésüket és szálljunk ki a rohamkocsikból ha lehet, mert ettől még, nem vesznek át minket. Szomorúan kullogtunk vissza a gépeinkhez, ahol nagyjából abban a pillanatban közölték, jó hogy jöttök fiúk, bontás és menet. Ma, nem megyünk nagy kört, fáradt mindenki. Amúgy láttunk titeket a kamerán, vicces volt ahogy lángoló ruhával rohangáltatok. Ezzel elindultunk.folyt. köv.

Az én családom biza kiterjedt, népes és az életük kalandos volt. Sokakat foglalkoztat, hogy honnan jöttek, mégtöbbeket meg inkább az, hogy a legyek gyorsabban repülnek e, ha finganak közben. Viszonylag kevés dédapámmal találkozhattam, a számuk meg ugye amúgy is limitált, de hallottam történeteket róluk. Bele is kezdek hát, anyai nagymamám apjával, aki Debercsényből indult neki a 2. nagy háborúba. Bicajjal. A Don-kanyarba abba a magyaroknak szervezett sítáborba, amiről annyit tanultunk. Valami állítólagos nőügy miatt, konkrétan a front elejébe vezényelték. Ott meg a statisztikai adatok szerint kevés palócgulyást osztottak, ő meg ugye palócnak született. Aztán megtörtént a nagy áttörés és viszonylag sokan kezdtek oroszul beszélni a környéken. Amiatt egy kicsit kiközösítve érezte magát, meg hát nem szerette a tankokat, úgyhogy inkább hazaindult és bosszúból elhatározta, senkinek nem ajánlja majd ezt a vidéket megtekintésre. Ebben pont kapóra jött neki, a magyar hadvezetés ez irányú parancsa, nevezetesen: mentse magát, ki hogy tudja. Ő lelkesnek bizonyult ezen a téren, viszont a kincstári biciklije már nem volt meg, de érezhette, hogy ha azt RFK-n (Részletes Felszerelések Könyve) kiírták neki, akkor vagy visszavisz egyet az ellátójának, vagy kifizeti a HTK-t. Kicsi volt a valószínűsége, hogy Oroszországban Télen szerezni tud majd egyet, de megoldotta. És hazatekert. Vissza Debercsénybe, ahova ebédre haza is ért. Viszont többet nem látta őt senki biciklizni. A másik dédapám akiről mesélni fogok, az apai nagyapám apja. Ő is ebben a hógolyózós parádén vett részt, mint felderítő katona. Róla azt kell tudni, hogy trükkös ember volt, egy vasutas és nős. Azt mondják, dédanyám házsártos volt vele szemben, de azért csak kötött egy sálat neki és utána küldte a frontra. Hideg volt, úgyhogy fel is vette és elindult felderíteni azt a bokrot a dombon túl, az erdőn át. Aztán találkoztak pár bundás alakkal, akik nem medvék voltak, de volt náluk egy maxim géppuska, amiről a magyar felderítőknek eszébe jutott, hogy nem tettek fát a dobkályhába és amúgy is, osztják épp az ebédet, meg az egyiküket keresi a tábori postás, úgyhogy sietniük kell. Dédapám sálja viszont még maradt volna egy faágon, amibe belekapaszkodott annyira, hogy hanyatt rántotta az öreget. Közben kalapált a maxim és többen röhögtek. Na, aki megállt kacagni, azt mind lelőtték. Ekkor ez a dédapám is úgy érezte, neki elég volt ebből, nem azt kapta amit ígértek, otthon melegebb is van, meg ritkábban lőnek rá, úgyhogy ő hazamenne. Meg amúgy az oroszok áttörtek. Mivel vasutas volt és éppen valami vasút mellett haladt, eszébe jutott, ő hatósági személy ezen a téren, ezért az első vonatot megállította és másodosztályon hazajött. Szóval, tőlük azt hiszem meg lehetett tanulni, hogy minden helyzetből van kiút és nem szabad feladni.

Van az amikor úgy jön az ötlet, meg az ihlet, hogy az nemigaz. Ilyenkor ír az ember felejthetetlen dallamokat, mint a Smoke on tha water, a Master of puppets vagy a Christian Epidemic, akiknek a legmeghatóbb sorai közé tartozik a

"Mindannyian átélitek majd

Az embernyúzás minden kínját

S nyelveiteket összerágva a kínban

Fogjátok inni egymás nyálát

Terhes anyád termékeny méhét

Összetört csontoddal tépik majd szét

S egyetlen gyermeked érintetlen testébe

Minden őtült s állat üríti nedvét"

Na, talán eddig nem kell eljutni mégsem. Sokszor voltunk úgy, hogy majd most, majd ezt figyeld meg, úgy eljátszom amit írtam zenét, hogy minden csajnak leesik a bugyija tőle! Ja, csak azzal az aprósággal nem számolt senki, hogy ez a röhögés miatt lesz. A sokat megélt metálosokat meg nem kéne mégegy Éjféli lány szerű dallal megörvendeztetni, mert széttépnek minket mint hülyegyerek a papírrepcsit. De, azért írunk lassú számot ugye, ami idegen a stílustól és senki nem tud vele mit kezdeni? Persze! Olyat is írunk ami a legváratlanabb helyen, az elejétől, az utolsó 4 másodpercig lassú! Szóval így is tettem, segédkeztem emberiség ellenes zenei bűntettek elkövetésében. Nem átallottam a zene megkomponálásához, akusztikus gitárt használni sem. Részben azért, mert az ütősebbnek tűnt, hogy a Badacsony tövében ülök egy sziklán, 3 különféle akkordot nem ismerek, de amit igen azt nagyon és próbálok úgy csinálni mintha a metálzene élő megtestesülése lennék. Szóval vicsorgok minden járókelőre a környéken és szélesterpeszben rázom a hajam. Közben az énekesnő néz rám, nem érti a helyzetet. De, nemcsak neki volt életidegen, hanem az arra járó japán turistacsoportnak is. Nem sűrűn látnak embereket 30 fokban, feketében, egy hegy tövében hajat rázni meg hörögni. Gondolom betudták ősi magyar népszokásnak és azóta ezt mutogatják Osaka-ban, meg erre csinálnak szepukkut és mataharit. De, nem kell aggódni, megírtuk ebből is a zenét és a szöveget! Akkora siker lett, hogy fehér zajt küldtünk az internet bizonyos részeire ahol elérhető volt. Valamint Észak-Koreában híres lett a kőtörők között, de nekik meg lekapcsolták az internetelérést, úgyhogy nem lettünk sztárok. És még a gitáromról is van vudubabám, amit azóta is szurkálok... Hiába no... A jó zenéhez nem tehetség kell, meg ízlés... Közönséget kell találni.

Említettem párszor már, hogy figurákat festek egy bizonyos társasjátékhoz, ami a Warhammer 40K címet viseli. Ez a festegetés az igazi türelemjáték, nem egy mérges rotweiler segglukát megcsikizni, amíg nem figyel. Ha az ő türelmével játszol, az is türelemjáték, ahogy a rossz élmény is élmény, sőt a rémálom is egy álom. Pár éve már űzöm ezt a hobbit, hol jobb, hol meg mégjobb fokon. Nem a segglukcsikizést... Pavarotti néha hozzám jár ihletért! Még mindig nem a segglukcsikizés miatt... Kit érdekel, hogy nem festő... A sikításokat akkor produkálja amikor megnézi a legújabb műveimet. Persze, lehet mondani, nézzé dzsátubélyot és akkor megtanulod... de úgy mindenki tudja. Nekem a nehezebb út kell, Jézus talán megfutamodott amikor a zombisheriff rátámadt? Nem hiszem. Fogott egy lazacot és a mellkasába szúrta. Ehh, ez egy másik nívós alkotás (fist of Jesus). Az első festéseim rendre nem sikerültek jól. Ezt persze akkor érzi igazán az ember amikor megnézi egy későbbi alkotását és hát... Eszmél, hogy bizony itt én vagyok a festés Baumgartner Zsótija. Nem elég hogy szarul csináltad meg, a figura szétesett és meggyulladt. Következőre azonban már szétesett, meggyulladt és fel is robbant. Amikor láttam, hogy eléggé nonfiguratív és robosztus a stílusom, elhatároztam, oldószerrel segítek a dolgon. Sikerült, ecsetmosó oldószert használnom, ami ugye alkoholos volt. Nem azt mondom, hogy a 2 napig festett alkatrész, abban a szent pillanatban feloldódott, de amire 3 másodperc múlva kivettem, nem volt alakja. De, legalább festék sem volt rajta! Ugyanis beleolvadt a műanyagba. Ezt követően facebookcsoportokban kezdtem kutatni, ahol találtam is választ a kérdésemre: "írd be a keresőbe gyökér" , "meg kéne tanulni festeni", "minek csinálja aki nem tudja hogy kell" "te mekkora barom vagy" "múlt héten 4-en kérdezték" . Lehet hogy igazuk van. De a 4 kérdező nem kapott csak ilyen válaszokat, úgyhogy azt hiszem ki lehet jelenteni, sokan vagyunk gyökerek, akik nem értünk ehhez. De legalább aki ért hozzá, az nem segít. Bánatomban elkezdtem fingós törpés szado-mazo pornó helyett a youtube-on keresgélni. A fingós törpés szado-mazo pornót akkor szoktam nézni, ha jó a kedvem. Nem szokott jó kedvem lenni. A lényeg hogy a youtube hirtelen kidobott egy reklámot, egy festős csatornáról, ahol a csávó izopropil alkoholt használt. És működött a dolog, nem marta meg a műanyagot, leszedte az akrilt és 1L 2500 JMF volt nagyjából. Boldog voltam, egy beföttes üvegben elkezdtem áztatni a figurákat. Csak annyi dolgom akadt, hogy elfeledkeztem róla... Eltelt 4 nap, amire eszembejutott. A végeredmény az lett, hogy van egy befőttesüvegnyi műanyag alkatrészem. Így van... A Revell modellragasztót, oldja...

Wáááhhh a kulináris őrültek és a kulináris őrületek... Itt csak az őrültekről lesz szó persze, akiknek java része cseppet sem meglepő módon katona. Hogy mentsem magam, gyerekként én is közéjük tartoztam! Valamilyen fura oknál fogva, nagymamámmal mindig mustáros pirítóst csináltattam, amit akkor a legtökéletesebb táplálékként fogyasztottam el. Nem is értettem éttermekben miért nincs... Azóta, persze felnőttem és helyrejött az ízlésem, már nem eszek mustáros pirítóst. Vajjal legalábbis. Utálom a vajat... A következő fő bűnös a nagyapám volt, aki egyik Nyáron, amikor olyan hűvösebb volt az idő, megközelítőleg 35 fok árnyékban, kitalálta: itt pacal lesz gyerekek... Nagymamám tudhatott valamit, mert csak annyit mondott, hogy lehet, de nem ebben a konyhában fogsz fingot hámozni, menj ki az udvarra vele. Ennek következtében, az egész utcának olyan szaga lett, mintha a döglött Szegfű bocit pácolták volna 40 napja trágyalében. Az öreg végül is megcsinálta, majd zokon vette, hogy csak ő eszik belőle. Mert ugye: "a pacal finom, ha jól van megcsinálva". De, ki akar kockáztatni? A másik pacalbandita, egy kis kollégám volt, az első lövészettel egybekötött robbantó foglalkozásomon. Pacalkonzervet kaptunk hideg egésznapos élelem gyanánt, ami kibontva olyan volt, mintha a lőteret őrző kutya, egy félig megemésztett macskát fosott volna bele elégedetten vigyorogva a konzervbe. Köztünk pedig csak egy legény volt a gáton, 32 konzervet gyűjtött össze, jó lesz még az alapon. Ja. Jó lesz, ha jön az éhínség és már a cipötalpat is megcsináltuk paprikás szószban. Pedig az műanyag... Aztán itt van egy másik kollégám, akivel egy lánctalpasban ültünk és az élet nagy dolgait beszéltük meg, nevezetesen mennyiért fogyasztana el jóízűen, egy falat vegytiszta szart. Amíg ezen vitatkoztunk, egy darab csipsz, még csak nem is az utolsó... Belesett a lábunknál álló gázolajba. A fiatalember tátott szájjal nézett rám, hogy most mi legyen. Közben, megfejtettem egy keresztrejtvényt, kötöttem egy pulóvert, elmentem kakálni, majd amire visszaértem, kitalálta: "hallod ez még jó". És megette. De, tudott ő még érdekes dolgokat produkálni! Egyik reggel, megyek be az irodába, látom kakaóscsigát eszik. Majd elegáns mozdulattal, egy ezt figyeld báttya nézéssel vágott hozzá szalonnát is. Még aznap, egy másik katona ezt tromfolta, tízóraira csilisbabot evett, szaloncukorral. Itt már zokogtunk, hogy ne csináljátok ezt magatokkal, mi lesz a következő? Sajtosrúdba nyomott bounty? A kakaóscsigás srác csak fújt egyet majd megszólalt: "ennek nem fogsz örülni..." Aznap zokogva ettem a mustáros kenyeret. De, kisfiam is bizonyított a minap, én vérem. Mit kérsz reggelire? Lekváros kenyeret. Meg olivát. Egy szavam sem lehet, megette.

REGGEL VAN REGGEL VAN REGGEL VAN REGGEL VAN. Ez egy ünnep. És mit csinálunk ünnepekkor? Ezt már mindenkinek a szájába rágtam, addig zabálunk, amíg a tányérból, vagy asztallapból nem hiányzik egy-egy darabka. De, nem volt ez így mindig! Fiatalság bolondság alapon, pont elég szilveszteri buliban fordultam meg és hát mielőtt bevethettem volna irgalmatlan csajozási képességeimet, annyi bátorságot vettem magamhoz, hogy már csak sikítani bírtam. Főleg Ossian dalszövegeket. Aztán hánytam. Sikítva. Ossian dalszövegeket sikítva. Na mindegy. Meghívtak egy buliba Tétre egy házba, ahol ennek már mindegy alapon mehetett a fejenpörgés. Voltak lányok. Nem én vittem őket. Volt szesz. Volt, amit én vittem. És volt Ossian. Arra meg Metallicára ment a lassúzás és a pogó. Ezt a lányok negálták. Ezen annyira megsértődött a többség, hogy inkább kimentünk az udvarra. Na, mit lehet csinálni, Télen, Téten, ha térdig ér a hó és -10 fok van? Úgy van! Bemenni vissza a melegbe! Éppen ezért mi elindultunk sétálni és eltévedtünk. Már abban a hitben éltünk tovább, hogy nem jókívánságokkal kell felhívni a családot, hanem azzal, hogy: dza, emmtom hó vaggyook, bódog pfüetésmafot. Ennek azt hiszem annyira nem örültek volna... 3 helybelit kérdeztünk meg arról, hol vagyunk, merre induljunk egyáltalán, de elfutottak előlünk. Mi nem estünk kétségbe, futottunk utánuk. De, kedves barátom erre megsértődött és befeküdt az árokba azzal, hogy őt nem érdekli az egész. Mint Gandalf a Helm szurdokba, érkezett meg az egyik lány, hogy mostmár aztán takarodjunk be az utcáról, mert táncolni akarnak és amúgy is, harmadszor sétálunk végig ordítva az utcán. Erre mi magunkba szálltunk és előadtuk az Éjféli lány című dalt, aminek akkor a szövege lehetett volna a Dallas forgatókönyve is, majd a megmenekülésünk örömére ültettünk egy sörösüveget a kertbe hálából. Gondolom az elképzelés az volt, hogy öntözni kell csak, aztán ha nem permetezik Kőbányai lesz, ha igen akkor Heineken. Pár nap elteltével a házigazda anyukája kiszedte... A reggel a nyári konyhában ért egy padon fekve. Egy bontatlan, szeletelt, fehérkenyér volt a párnám és valaki beszélt hozzám. Az egyik csaj volt az, aki később megesküdött arra, hogy ilyen jót még soha nem beszélgetett senkivel sem. Azóta sem tudom kivel beszélgetett, meg miről, mert én aludtam. Mint egy kisgyermek. Egy kiló kenyér a fejem alatt, egy üveg jéger a kezemben...

Megtörve a szünetet kissé, jön egy kis összegzés az Agyhugykő szempontjából 2021-ről. Az írások 2013-ban lényegében megszűntek, úgyhogy 2021. Május 11-el indult újra a működés. A 8 év kényszerpihenő cserébe hozott gyümölcsöt, ugyanis 500 körüli bejegyzés született május 11. óta. A facebookos blogban pedig a képek miatt még ennél is több. A facebookos követőtáborban 136-an vannak, a blog.hu-n kicsit kevesebben. A facebook felületen 7500 elérés generálódott, ami szerintem jó, tekintve hogy nem török nagy babérokra, nem fizetek hirdetést és nem könyörgök megosztásért sem. Aki el akarja olvasni az megteszi, senkinek a fejéhez nem szorítok rozsdás szívlapátot. Pedig vannak esetek amikor indokolt lenne... Remélem kellemesen teltek az ünnepek és hát nyilvánvalóan ki mint merre meddig, egymás agytekervényeit oöö megvilágosítani. Meg minden ilyesmi. Január 1-re mindenki helyezkedjen térgyeplő rajtba, józanodjon ki, hagyja abba a hányást, mert jövés lesz.