Az írások mostanában kicsit késnek, mert elkaptam a pestis és az ebola keresztezéséből született náthát, ami kvázi mocsári takonyszörnnyé változtatott. Ha előrehajolok, az orromból dől a Miniagara, ha hátradőlök a torkomba folyik, de legalább ezzel lehet gargalizálni... Ha oldalra dőlök, akkor csak szimplán nem kapok levegőt. Megcsináltam egy tesztet és kiderült, hogy nem vagyok terhes. Egyáltalán nem erről akartam ma beszélni, de ha már belekezdtem... Nincs is annál jobb érzés, mint amikor a Zewa 72 rétegű zsepijébe fújsz orrot és a kitóduló levegőfergetegtől, az kiszakad... és megy minden a tenyeredbe. De nem gáz, így jobban meg lehet tekinteniy mintha egy szakadt papírdarabban kotorászna az ember, hogy sikerült e a tüdejét, végtelenül száraz és alvadt véres csomókban felszínre hozni. Ha sikerült, akkor jó lesz a nap további része... Nálam a "B" eset valósult meg, víz folyt az orromból és folyik még mindig. De, igazából ez nem hátrány, mert öntözi a számat. Az újabb törlés után, már a telefonon is van belőle, bár elsőre nem jöttem rá mitől csúszik ennyire. Megdühödve váltottsm a laptopra, ám ott is csúsztak a billentyűk. Ezután, csak lemondóan sóhajtottam. Akkor is amikor a tükörbe nézve leszedtem egy fikába dermedt zsebkendőfecnit a szám fölül. Viszont akkor boltban is így voltam és így vezettem haza is. Ilyenkor örülök a maszknak... Ekkor csörög a telefonom, ami amúgy havonta 1x szokott és felvettem. Így már a fülem is taknyos lett. Éreztem, hogy itt már csak a fürdés segíthetett, meg a piócásember. De a piócásembert elvitték a gyíkemberek, hogy gyógykezelje Obamát. Többet nem mondhatok. A lényeg, hogy figyeljek arra, hogy ne járjak úgy mint a Májkel Dzsekszon. A pedofilia és az orr tekintetében sem. Sikítani tudok pont úgy és kamuangollal énekelni is. Csak a hangom momentán arra hasonlít amikor Tina Turner berekedve, langyos pudinggal gargalizál. Hííhíííííí! Csak azért nem úgy ismer a többség mint a magyar Jacko-t, mert én az egzotikus Eminem vagyok, aki nem szereti a rappet. Próbálok életre kelni, becs szó...

Nincs időm olvasni. Ez egy facebook csoport neve és egy kvázi mozgalomé, ami arra hovatott, hogy abban a pillanatban cáfolja a nevét, amint csatlakozol. Pont mint a francia hadsereg. Csak ott mindkét állítást cáfolják, lévén nem sok a francia benne és hát... Nem akarok sztereotíp lenni a 6 rückvertz sebességes tankkal. Szóval ha lehet, legyen mégis időd olvasni. Nehezítésképp ezt úgy próbálom véghezvinni, hogy 2 gyerek ugrál kiabálva hogy lidiiiiiii kakiiiiiii bugyiiiiiiii a 3. meg a kezemben van és aktívan próbálja a nyálával csúszóssá tenni a karomat, hogy kicsússzon és mehessen... Ohh, nem is tud menni. Na mindegy, majd csendespihenő alatt olvasunk! Aha, ez pont így történik:

- Apaaaaa! Valaki bödömokin hácsupa kriiiiii! 

- Hogy mi???? - azt hittem tosszul hallom...

- Hát nem érted? Legyen hó, legyen áÁáaaaaáà! 

- Őn mög tödök svődöl!  - mondja a középső...

Szóval ilyenek az átlag körülmények, amikor megérkezik a Szárnyalókból Jett és lebombáz. Amikor ezen is túl vagyunk, akkor megpróbálom a kezembe venni a könyvet. Sz első havi olvasnivalónak, valami pszichológiainak kellett lennie. Nálam ez a Tehetséges gyermek igazi drámája lett. Egy híres pszichológus írta az anyjáról való kapcsolatáról. Sok dolgot olvastam már életemben, de ez valami keserves volt. Nem a stílusa miatt, hanem az édesanyja élete miatt. 20 oldalanként olvastam és minden 20 oldal után kérni tudtam volna, hogy valaki nagyon verjen meg. Még az is vidámabb lett volna. Egyszerűen a késem keresett egy kést és felpattintotta az ereit... De, nem baj gondoltam, majd a februári vidámabb lesz! A gép azt dobta, hogy valami romantikusat kell olvasni. Éreztem, hogy a Rómeó és Júlia megúszós lenne, ezért a közös könyvet választottam. Ez pedig a Szerelmem, Coney island. A januári könyv ugye nekem egyszerűen, hát egy bánatorgia volt, ezt pedig egekig magasztalták. Bele is vetettem magam, mint kétfejű cápa a korallzátonyra felkent úszóbajnokba. Nem az, hogy a könyv nem vidám, ahoz már hozzászoktam, mert viszonylag sokat olvastam horrort. Pl Stephen Kinget. Nála meg tudni lehet, ha van kisgyerek és egy csiga egymás mellett az úton, akkor a kisgyereket megeszi egy démon, a csigát meg elüti az autó és megfordul rajta. Aztán a démonon is. Mert az autó is egy démon. Na mindegy, A 4. Oldal után felnéztem a könyvből... ez megint nyomorpornó. Most a felénél tartok nagyjából és jó dolog még nem történt benne. Még a kávé is rossz amit isznak benne. Nem én mondom, le van írva... Értem, hogy szeretünk borzongani, meg zudni hogy másnak rossz, de nekem épp elég rossz így is és a két rosszból, nem lesz jó. Vagy lesz happy end? Ugye? Ugye???

Megemlékeztem már arról, hogy egészségesen táplálkozunk. És mi valóban így eszünk. Ennek a dolognak a legnagyobb hátulütőjét, a botlbajárádt pedig, az online házhozszállítással küszöböltük ki. Pedig élveztem azt amikor kimondtam a húspultnál, hogy én húst kérek és nem farhátat, akkor 60 nyugdíjas vert össze, a kerekesszatyorral. A kerék résszel persze, mert az nagyonbat sebez. Aztán amikor félig agyonverve elvánszorogtam a pénztárhoz, egy bevásárlókocsit még szárazon, fel is nyomtak rektálisan. Alig fért be, ott loptam a krumplit meg az étolajat. Huhúúú... De, a világ dicsősége ugye tovaszáll, mint Zámbó Árpy hangja, ami felér egy vemhes macskával történő szájonveréssel. Na, a lényegre térek végre. Mint a nyugdíjasok többsége, én is részidős térfigyelő kameraként működök. Csak nem azt nézem mikor jön a onoka, mit csinál a szomszéd, hanem hogy mikor jön a Tesco házhoz. Ez villanyoz fel, meg ha megfogok egy áram alatt lévő vezetéket. Már majdnem a párkányon ültem amikor megjöttek a bevásárlással. Kirohantam eléjük, akár egy kisgyerek, hátha akkor nem kell sorba állni annyit, kértem üssenek meg a ládával, mert már hiányzik, hogy bevásárlás után úgy érezzem magam, mint akit megvert egy medve aztán meg elütött a kamion. Behordtunk mindent, a térkövet is. Csak egyetlen dologban hibáztunk. Azt a zacskó húst (nagyjából 2-3 kg), beraktuk a fagyra. 2 hétre. Gondolom nem kell mondanom, hogy ha ezzel valakit megdobunk akkor minimum meghal, de még rosszabbul is járhat. Amikor sor került volna az elfogyasztására, akkor konstatáltuk, ez kemény milyen kemény. Megnyertem azt a rendkívül hálás feladatot, hogy pattintsak le belőle fél kg-ot. Még mindig egy fagyott húscsomóról beszélünk, amibe belefagyott a zacskó is. Mind a kettő, mert igye nem egybe tették bele. Éreztem, hogy most fog kiderülni ki a férfi itthon! Meg is kérdeztem, szabad e ezt nekem. Előszedtem a húsklopfolót, a recés kést, a nagykést, 2 konyharuhát és kapcsoltam black-death metalt. Együtt sikítottam a zenével, ahogy a recés kés lepattant a jégről. Próbáltam a klopfolóval szétütni, de csak belapult és a szemembe pattant a jég. De, nem adtam fel! Nekiálltam forró vízzel hevíteni. Magamat. Beültem egy kád vízbe, had olvadjon ki addig a hús. Aztán csatakiáltottam és sikerült lefűrészelni egy újabb óra alatt, egy akkora darabot mint egy csivava feje. Éreztem, hogy ide a dekopírfűrész kell, de ezt még nem akartam bevetni (feleségem nem engedte). Úgy voltam vele, apa hős, produkált nektek enni. Mondjuk mindenhol húsforgács volt, olvadó jég, meg egy 2 kilós fagyott hússzobor félig zacskóban. És nem az a legbosszantóbb az egészben, hogy a gyerekek nem ettek belőle, hanem hogy nem használhattam a dekopírfűrészt.

Sokunknak vannak olyan szintű beszédhibái és rossz beidegződései, amik olyan módon rosszak, hogy a logopédus összekapaszkodik a nyelvtantanárral, meggyújtják magukat egy gimnázium tetején és leugranak egy cápákkal telt medence mellé. A betonra. Mindezt mondom úgy, hogy már ovis koromban nyugdíjaztam egy logopédust. De! Azóta, fejlődtem, sziszegni meh susogni azóta sem tanultam meg, de gyakorlottan észreveszem ha más rosszul mond ki valamit. Ez a szuperképességem. Amikor egy kedves barátom jelezte, "le van jőve a cipőm talpja" sajnálatos módon sikítva röhögtem, aztán kijavítottam. Ő ezt zokon vette mindenesetre és onnantól kezdve csak ilyeneket mondott... Amire válaszul, létrehoztam az Ö.N.I.R.-t (Önkéntes Nyelvtan és Ízlés Rendőrség). Ennek a folyamatnak a végén kis barátom beerősített a következő mondatokkal:

- Vigyázz, egy fa be van lógva az útra!

- A Magyarban, nincs szenvedő szerkezet... (Sikítva röhögés és fetrengés a reggeli pisinkben) - de hidegvérrel jött a válasz:

- Mé, tán nem volt belógva?

Ez volt az egyik pont amikor elgondolkodtam a létezésem feleslegességéről. Úgyhogy, helyre kellett billenteni a lelki világomat. Meghallottam, hogy az egyik irodában beszélgetés zajlik... Benéztem, pedig abból az irodából nyomatékosan kitiltottak, megölés forró műanyagkéses darabolás terhe mellett. Produkáltam nekik modern művészeti alkotásokat, amit nem értékeltek, mert magukra öntötték belőle a vizet, meg nehéz eltakarítani a vajazókéssel elmorzsolt lejárt csoki darabjait... Szóval elmondjatom, a saját korszakom nem értett meg... Na mindegy, hallom ám hogy valakire ráférne egy logopédus és ezt közöltem is befelé. Hé, gyere be! Áhh eljött az én időm, mint a cápa a Kétfejű cápában úgy úsztam be. Hogy kell akkor mondani? Kérdezte kis barátom aki egy laza több mint 10 évet élt az USA-ban. Itt már éreztem, ki van nyeregben. Elkezdtem magyarázni, hova illessze a nyelvét, húzza hátrébb az álkapcsát, nézzen közben felfelé. Ekkor észrevettem, hogy már nagyjából 8-10 ember csinálja amit mondok, sziszegnek, susognak, nyelvvel csettintgetnek eltorzult fejjel. Eszébe nem jutott senkinek megkérdezni, hogy amúgy Te ezeket honnan veszed? Aztán megkönyörültem, elárultam, hogy beszédhibás vagyok magam is, viszont nem gondoltam volna, hogy mindent megcsinálnak amit mondok. A beálló csendben még hallottam egy folytott, akkor meghalsz gecó-t, úgyhogy inkább kimentem...

A szexuális felvilágosítás egy rendkívül sziszifuszi folyamat. Görgeted a követ az emelkedőn, de az mindig visszagurul és kezdheted újra. Egy időben válaszolgattunk mi/én is ilyen kérdésekre és azt kellett tapasztalnom, hogy a magyar érdeklődő közönség elakadt a "jó a segged gyüssz topogni?" szinten. És mivel, itt aztán ténylegesen elakadtak, előkerülnek a hiányosságok. De most komolyan... hát ki vagyok én, hogy ezekre érdemben reagáljak bármit is? Bár megtettem, megtettük, csak a kérdések jöjjenek, hogy lássuk milyen szintű a baj:

Szóval a probléma nem kicsi... és ez csak az ámokfutásunk elejéről, az első 6 ilyen jellegű bejegyzésből másoltam ki. Értem, hogy mindenki onnan jön ahonnan akar, vagy ahonnan szabadon engedik, de ezeket a kérdéseket meg lehetett volna előzni. Nem egy tockossal, mert akkor esetleg rászokik a szado-mazo dolgokra, az meg nem cél, hogy rossz legyen. Vagy nekik az a jó ha rossz, mert ha rossz akkor nem lehet jó, de ha nem jó akkor meg jó és a kör bezárul azzal, hogy jó a rossz. Itt jön a képbe, hogy az iskolában ezek a dolgok már nem nagyon kerülnek szóba és oldja meg a szülő. Ezzel meg megint az a probléma, hogy ha a szülő ennyire lángoló géniusz, mint a fentiek, milyen lesz a csemete? Mázlitok van, ezt is tudom!

Ééééés igen. Szavazati joga mindenkinek van és bár félelmetes, ezek az emberek köztünk járnak. Nem azok a hősök akikre szükség lenne, hanem őket érdemeljük.

Többször kifejtettem már és kifejezésre juttattam a sciens fiction mint műfaj iránti rajongásomat, annak minden agyradírozó hülyeségével együtt. Rá kellett jönnöm, nekem nem elég, hogy Asimovot, Frank Herbertet, Alastair Reynoldsot vagy Dan Simmonst olvasok, nekem látnom is kell valami hasonlót, mert elképzelni unom. Pont kapóra jött, hogy van Netflix előfizetésünk, így bele is vágtam a dologba. Pedig a Netflix saját tartalmaival szemben megvan az az előítéletem, hogy remek ötleteket valósítanak meg gyatra módon, hatalmas büdzséből. Rendszerint egy Karibi ország költségvetése elmegy egy olyan alkotásra, aminek az ismételt megnézése helyett, inkább kérném, hogy lángoló elefántbrével nyomják ki a szemeimet és a helyükre ültessenek muskátlit. Mert az legalább sokáig pozitívan értelmezhető, ezekkel a remekekkel szemben. Belevágtam a Lost in Space sorozatba. Amiről tudtam, hogy az eredeti is szar volt, a film is amit csináltak hozzá és hát, minek törték volna meg ezt a szép tradíciót? Ugorjunk... Anya kontra andoidok. Kerestem, de sehol nem kontrázott benne senki... Ugrottam. Másik élet. Ugrottam. Rossz színészek játszanak rossz alkotásokban, amikre egy pillanatig nem figyelek és amire odanézek, valaki aki addig a pontig nem szerepelt, egy űrhajóban a szájával púzik, miközben egy nyúlós pacát üt papuccsal maga előtt és az élet értelmét kéri számon, meg még a szeme is világít. Mondjuk a Cowboy Bebop egészen tűrhető volt, ezért el is kaszálták. Szóval megvannak a fenntartásaim ezekkel a tartalmakkal szemben, mert lassan már az utcáról berángatott félbolond alkoholista falábú csöves, akinek a szakálla egy borz, is ötletet ad el nekik két szem szotyiért. Ezek meg megcsinálják. Lehet mondani, hogy persze mert az örök kedvencem a Kétfejű cápa az jobb? Igen. Meg is tudom indokolni, csak most nem akarom. Megsértődtem, mert szerintem túlreagálom. Hogy mondjak is egy jó sci-fit amit láttam ott: Altered Carbon első évada. A másik kettőt igazán kár volt ezekre a színésznek csúfolt húszsákokra bízni. Merthogy ebben is ott tartanak lassan, hogy Manyikát meg a Marzsit rángatják oda a Tescoból, éppen mielőtt fizetnének, hogy gyertek játszani a filmünkbe! Nem lesz jó, értelme sem lesz, de gyertek! És azok, meg mennek. Nézek is inkább HBO-t amin még csak nem is sejtik hogy ez a műfaj létezik, vagy bemegyek a speizba és nézem a sarkot a polcok alatt. 

Ez egy csendes sikoly a győrzámolyi Dergiták útjáért. Elkezdték az aszfaltozási munkákat, de egyenlőre az eset fő bűnöseinek és felbújtóinak ötletük sincs, csak fogjuk be, mert amennyit szövegelünk tátott szájjal, kihűl a belünk vagy kiakad az állkapcsunk és mi közünk hozzá. A polgi is ettől fél, ezért nem kommunikál semmit. És ennyi, nem ér ennyit a dolog, hogy harmadszor is ezen boruljak ki, a kerítésoszlopot ölelgetve és sikítva. Legutoljára akkor voltam ezen a szinten kétségbe esve, amikor a lánykérésre készültem. Mindenkinek tudom ajánlani, aki szereti a lélektani horrorokat! Személyesen megélni. Mert mi van, ha nemet mond? Miért mondaná bárki, hogy nemet... Na mindegy, akkor van mi ha igent mondanak. Azért azt lássuk be, az nagyobb hatással a férfiak hobbijaira, ha igent mondanak nekik... De, jó szokásomhoz híven, nagyon előreugrottam. Kezdjük ott, hogy megfogalmazódik a férfiban a társas létezés utáni igény, ezért bemegy az ékszerboltba mint jómagam. Megkérdezte a kis hölgy, miben segíthet, mondtam jeggyűrűt szeretnék, amit kérőgyűrűnek is ismernek. Ő ezt tudta és nem mulasztotta el jelezni is ezt. Én viszont nem tudtam, hogy ő azt tudja. De, ő még ezt is tudta. És mivel látta, hogy hülyével van dolga, mutatott egyet, jó lesz felkiáltással. Mekkora a hölgy ujja? Itt visszakérdeztem, hogy melyik, nem vagyok egy rutinos gyűrűhúzogató... Majd elmagyarázta, hogy melyik ujj és hogyan tudok méretet venni. Jeleztem, hogy Kálámbó szintű megérzésem van, szerintem így rá fog jönni mit tervezek... Inkább fel fogom próbálni az egyik gyűrűjét! Közölte, hogy az jó lesz, addig is mutat egy remeket. Beleegyeztem naivan, mert hát fogalmam sem volt mennyibe kerülhet egy gyűrű. 120e JMF volt (2012). Kértem, hogy mutasson egy olcsóbbat, megtette, ez már csak 113e JMF volt. Csuhéj, akkor... Megkérdezte még, hogy mennyit szánnék rá, amit én elárultam, majd megegyeztünk, hogy ennyiért ott max a reggelijét mutatja meg. Úgyhogy nem onnan lett orvosi-fehérarany-titánium-rézgálic ötvözetes gyűrűnk, amin egy szűz Mária arc könnyezik egy büszt formájában. Átmentem másik ékszerészhez, de ennek megnéztem a kirakatát előtte. Korrektül ki volt írva, tört aranyat beszámítunk. Hohó mondom, tudtam hogy meg kell őrizni szépapám aranyfogát is, mert az jó lesz még valamire. Például kiderült róla, hogy megkövült kukorica. Na mindegy, megvettem a gyűrűt amit kinéztem és rendkívül elégedett voltam magammal, abban a tudatban éltem, hogy én hozzámennék önmagamhoz, úgy lennék most a helyemben! 
Ilyenkor már csak az van hátra, hogy megtervezze az ember a tökéletes alkalmat. Ebből egészen biztosan rengeteg akad, persze nem nekem. A férfiak ilyenkor, letérdelnek mert így nem látszik, hogy remeg a lábuk. Én ültem. Többeknek ilyenkor van monológjuk: Életem szerelme, már 3 éve...(elnéz balra) dikk ott egy szaró kutya! 
Nem tanultam be semmit előre, mindent a véletlenre bíztam, ezért két hétig cipeltem a gyűrűt magammal, még nyaralni is. De, igent  mondott, megkönnyebültem. Ő is. Nem értette, mit szórakázok ezzel ennyit. 

Számtalanszor találkoztam nyelvi problémákkal a NATO katonai közt. Ugyanis, nem beszélnek magyarul. Van aki közülünk sem beszéli igazán a nyelvet, ezzel igyekezve összezavarni az esetleges ellenséges csapatokat. Mondjuk a gyakorlatok pont, NATO országokkal történtek... Ma, mindegy a bábeli zűrzavar lelkes amatőr volt az ott kialakult helyzetekhez képest. De nincs olyan nyelvi probléma amit egy üveg vodka ajándékozása, vagy elfogyasztása ne oldana meg. Így esett ez Lengyelországban is, ahol álltunk kis komámmal a mezőn, vártuk a tankert. Jött is egy öreg fószer, akihez próbáltunk közeledni angolul (felejtsd el), németül (te hülye vagy?), meg mivel türelmetlenek voltunk, lengyelül. Annyit tudtunk bármely szláv nyelvből hogy pozor, dober dan, fobri vecer, trutty trutty. Na most ezekből gazdálkodva maximum a beszélgetés eleje meg a vége van meg, de tovább nem jutunk semmiképpen. Ekkor az öreg felnézett, közölte, hogy: zwzszzzzszzezsw he? Mi mondtuk, hogy TAK, lengyelül ez az igen kb. Ekkor elkezdte tankolni a gépünket. Egymásra néztünk, gecc mi tudunk lengyelül. Az öreg mondott valamit megint: zsvvzwzsweez bratanki. Mi ebből is kivágtuk magunkat egy TAK MOZSNA-val. Az öreg vállat vont és elment. Azóta sem tudjuk mire mondtunk nagyon igent. Még azon a napon egy másik kis barátom, kitalálta, hogy az éppen ott ténfergő amerikaiaktól neki kell egy öltözet egyenruha. Minek? - kérdeztük jogosan szerintünk.  Hát, ti hülyék vagytok, mert kertet ásni jó. Ja, jólvan akkor. Mit adsz cserébe nekik? Van egy öltözet molinóm, meg egy mikádóbélésem. Had, ne mondjam, hogy ezt nagyjából még a csövesek is csak akkor vennék fel, ha már az újságpapír amivel takaróznak, is elkoszlott. Nem értette, miért nem megy vele senki tolmácsolni... Nem kapott egyenruhát mindenesetre. Egy másik gyakorlat alkalmával, hihetetlen angoltudását csillogtatva magyarázta az ébenfekete Johnny-nak Texasból, hogy grendfádör pálinka áj kát. Többünknek az arcára van fagyva azóta is a vigyor, hogy emberünk elmagyarázta, hogy a nagyapját ő személyesen levágta baltával pálinkának. Ezeken a pontokon jöttünk rá, hogy mindegy mi van, csak háborúba ne kelljen menni, mert az ellenség maximum a röhögésbe fog belehalni. 
Aztán jöttek a románok. Tobruk Legacy gyakorlat volt, amit mi többnyire Tobruk Lóg.cinek emlegettünk, akkora élvezeti faktora volt. Isten ujja rám mutat, Te! Beszélsz angolul, szállj fel a román buszra, mond meg nekik, hogy merre kell menni a parkolóba. Értettem. Ez volt az utolsó mondat abban az órában amit értettem. Kiugrottam a román busz elé, csak nem üt el... Megálltak, ajtó kinyílt, egy rendfokozat alapján tiszt kinézett, mondott valamit, ami akár bármi is lehetett volna. Ő leugrott abban a pillanatban, hátrabrekegett a sofőrnek valamit és elfutott. Felszálltam. Nem azt mondom, hogy medveszag volt, mert az legalább az erdőben szellőzik. A szemét bokáig ért, valamint 40 érdeklődő román szempár nézett rám. Csak reméltem, hogy nem valami folk műsort várnak. Szokásom, hogy minden nyelven ami eszembejut, megkérdezem ki tud, legalább közelebb vagyunk egy lépéssel, akkor szerzek olyat aki beszéli. Angolul senki, németül senki, olaszul senki, megpróbáltam a magyart, az oroszt, a szlovákot, a spanyolt... Hallgattak mint a gázálarc. Na mondom ez jó lesz... Activitiben nem voltam jó, mégcsak elmutogatni sem tudom, hogy az ajtót nyissad kifele... Elkezdtem a sofőrnek mutogatni hogy motor indít, megyünk, arra... közben félhangosan kommentáltam egy két kötőszóval a dolgot. Odavezettem őket, majd a sofőr megbök, hogy amúgy egyetért, semmire nem valók ezek, ő meg nem beszélhet magyarul, mert figyelik és ha rajtakapják, bünti lesz. Európa megjöttünk sóhajtással szálltam le.

Nemrégiben, kedves barátommal, aki idő közben a Lófasz Club örök tagjává avanzsált elő, RPG és hasonló játékokról beszélgettünk. Mármint, hogy mekkora jók voltak a lan partik meg úgy egyáltalán asztali vagy számítógépes szerepjátékokat játszani. HÁT A NAGY BÜDÖS BANÁNT VOLT AZ!!!! Mégis miért lett volna az jó, amikor 10 db 20 év körüli faszi izzadva, egy helyen COD-ot játszott? Tizen voltunk, izzadtunk, büdös volt, a wc-ig nem lehetett eljutni a sok kábeltől, amik a laptopokból jöttek ki. Nem emberekből, laptopokból. Azért az még tőlünk is aljas lett volna, ha odaszarunk valahová. Ráadásul a pénztelenség csúcsán csináltuk ezt. Az egyik kis barátom laptopja folyton túlmelegedett és kikapcsolt. Persze a szerver ő volt, nem mondta el senkinek, hogy hogy kell csinálni. Persze amikor minden 5 percben kikapcsolt a laptopja, kitartotta az ablakon, meg kitette a párkányra hűlni a konzervatív magyar télbe. Csajok? Lehetne kérdezni. De minek? Nem voltak. Egyikőnknak volt egy könyve a kóser szexről, azt nézegettük röhögve. Na, ezért volt ez rossz. Az asztalon játszott szerepjáték sem úgy nézett ki, hogy valaki beöltözött johannita nővérnek, a többiek meg az asztalon jól meg... vacsoráztak. Bár, szellemileg lehet építőbb lett volna, mint amikor kis barátunk mutatta a karaktert akit kreált magának: képesség - farokpörgetéssel odacsapás, fegyver - eres bré. Úgyhogy, ez sem ment sokáig. Aztán voltak sokunk gyerekkorának korai őszülését okozó kis könyvecskék. Volt ilyen nekem is, meg még pár embernek akiknek nem voltak barátai akikkel focizhatott volna. Még labdám is volt, de akkor is inkább úgy voltak vele, dobja le anyukád, te meg maradj otthon. Szóval ez a lapozós könyv arra jó volt, hogy... nem is tudom miért volt ez jó bárkinek, hát instant meghaltál, bármi történt benne. Az enyém kb 120 oldal volt, egy közepesen nagyon gagyi történettel, matricákkal amiket lehetett ragasztgatni, hogy nyomon tudd követni a fejlődést meg a sebesüléseket. Nagyon haladtam, úúúú apám, ott egy csontváz, legyaktam, elszedtem a csontjait, meg a sárga svamblírozott ürümgolyvát tőle, mentem tovább. A történet szerint befordultem egy sarkon és elkezdett viszketni a tenyere a karakteremnek. Belenézett, majd jött a lapozz a 93. oldalra rész, lapoztam és ez jött szembe: ha egy zöld háromszög jelent meg a tenyereden, meghaltál. Már megérte az elmúlt 2 óra akkor, jól volt befektetve. De, nem adtam fel, elkezdtem visszafele lapozgatni, elölről kezdtem. Eljutottam a befordulsz a sarkon részhez. Tenyérviszketés, lapozz a 96. oldalra. Odalapoztam: ha kék négyzet van a tenyereden, meghaltál. Itt jutottam el arra a pontra, hogy becsuktam a könyvet, eltettem pihenni egy jó 30 évre és elgondolkodtam azon, hogy a f@sz üsse ki a szemét ennek a barbárnak is, hát miért nem bírt otthon maradni és mondjuk füvet nyírni. Mert hétvégén nem lehet... Jogos...

Kapja be mindenki, de főleg a Bill Gates. Nem érdekel, hogy ő irányít, mindenesetre elég szarul csinálja, mert átlag 30 perc alatt nyílik meg egy böngészőablak. Biztos olvassa Amiket eddig írtam, ezzel terhelve túl a hálózatot. Rossz Bill. Rossz. Szóval a lényeg a kis intermezzó után, hogy új életet kezdtünk. Nem, maradtunk itthon, mi ilyen kis minimál önmegvalósítók vagyunk. Nekiálltunk diétázni és sportolni méginkább. A sclerozis eléggé gátat szab ennek a tevékenységemnek, lévén minden pillanat fáj. Még a két pillanat közötti hely is, ahol a Dr. Strange lakik. Nem akartuk az új évhez kezdeni mert, angol tudósok azt mondták akkor ne és hát nekik többnyire igazuk van. Még akkor is amikor a kutatásaik ilyen a tehénnek négy lába van, mégsem asztal jellegűek. Mert végül is igaz. Lehet asztalnak használni, de valszeg egy akkorát fog alád rúgni, hogy ketten kakáltok magatok alá. Egészen addig a pontig amíg meg nem un és fejbe nem rúg. Mert onnantól kezdve ő kakál, te meg fekszel benne. És most, hogy a szarról beszéltem eleget, jöjjön a diéta. Bravúros átkötés. Mindjárt kezdem is, de még veregetem a vállam picit. Szóval feleségemmel, együtt nekiálltunk. Mondhatnám, hogy az egészségem maradékának érdekében teszem, de igazából, én akarok jobban a strandon kinézni. Kezdetben attól féltem, hogy majd ilyen zsírszegény fonnyadt biciklikerék belsők lesznek párolva, de csalatkoznom kellett. Az csak a desszert. Zöldségből sincs korlátlan mennyiségben benne mindenféle. De, valamelyik nap kiderült, hogy az aznapi ebédhez csicsóka kell. Mivel falusiak vagyunk, mindketten úgy tettünk mintha tudnánk mi az, de feleségem cseles volt és megkérdezte tudom e. Hát már hogyne tudnám mi az a csicsóka, olyan izé, amit úgy meg kell csinálni, bab. Nem. Férfitársaim! A csicsóka úgy néz ki mint a gyömbér, ízre meg mint a krumpli. Meggyőző mi? És sehol nem lehet kapni, te meg egyél azt ebédre főzeléknek. Idős emberek fenyegető aurával biztos rávágnák, hogy há sorkatonaként kapálták a csicsókát, csak akkor még fán termett. 2 a faszt, 3 évig kapálták, mert addig voltak sorkatonák és nem volt idejük elhízni. Még ha valami quinoa mag lett volna, arról sem tudom hogy néz ki, vagy mi az, de cserébe a boltban lehet kapni. Mondjuk jópárszor volt hogy visszarendelték, mert rákot okoz. Szóval aznap nem ettünk csicsóka főzeléket, meg azóta sem. Ha nem lehet kapni egyszerűen sehol, akkor mi nem... Meg vagyok sértve, nem kell. Aztán ebéd után nekiálltam tornázni. Előástam a gumiszalagomat, a sárgát, hogy majd kezdőként ezzel megmutatom ki a jampi. Hát első lépésnek, ahogy leemeltem róla a lábam, szájonvágott. Jó ez az edzés. Tiszta közelharc. Aztán nekiálltam macebellt suhogtatni. Annyira elbambultam közben, hogy sikerült egyszerre, combon és seggencsapni magamat, de úgy izomból. Ez annyira jól esett, mint a szájonvágás a gumiszalaggal. Itt kicsit leültem zokogni, aztán a macebell nyele még dőlés közben fejen is vágott. Nagy ára van annak ha valaki egészséges akar lenni...

A Füles bástya a győri állatkert kihelyezett tagozata, melegkedvelő csúszómászóknak, halaknak, krokiknak, rájáknak, meg minden egyébnek, ami viszonylag rosszul mutat ha belefagy az állatkerti tóba. A gyerekeket hónom alá fogtam és elvittem őket ide, közben pedig meséltem, hogy ez a győri várhoz tartozik. Győrben van vár apa? Nos, nincs igazán... Csak hidd el nekem, hogy ez a része. Akkor régen a levegőben álltak a várfalon amíg ott másztak a kígyók? Engedjük el, itt is vagyunk. Úgy gondoltam a vaskakassal nem zavarom őket össze, mert amire megmagyarázom, hogy a kakas általában nem vasból van, már fogtak kettőt, megmágnesezték és a hűtőajtón vannak a rajzaik mellett. No sebaj, így is apa lesz az Isten +2,6 mert mutat állatokat. Amik ijesztőek. És ő is fél tőlük. Tyű, hogy mekkora ötleteim tudnak lenni. Hát, lementünk a lépcsőn, balra fordultunk és ott aztán minden volt amit nem szeretnél, hogy beléd fészkeljen, én meg ide hoztam a gyerekeimet. Azt hittem félni fognak, de ők mondták, hogy apa ne félj, üveg mögött vannak. Kivétel a debella mérgespókok, mert nekik van levegőztető rés a ketrecen és ott néznek ki és szerintem már azt is kinézték, a helyiség melyik sarkában lesz a bepókfonalazott maradványaim helye. Megnéztem, nem tudnak kijönni... Léptem egyet jobbra, belenéztem egy kis tányérba, hát mi volt benne? Pókok, g@cinagy pókok... Itt elköszöntem a gyerekektől, fújtam egyet a pókok felé, higy a mérgező tüske amit kilőnek, őket találja el. Ekkor a kisfiam közölte, ez nem él és vágtatott tovább a kígyók felé. Lányom fogta a kezemet és nyugtatgatott, apa nincsen baj, látod mekkora kígyó van ott? Szerintem embert is eszik. Gyerekek inkább nézzük meg a halakat, abból nem lehet baj. Nézelődtünk, nézelődtünk, amikor egy hang megszólalt. Akartok állatokat simogatni? Sült csirkét esetleg, ha van. Aztán kiderült, hogy tengeri malacot fogunk piszkerálni. A gyerekeket lekötötte nagyjából 2 másodpercig, amíg az adrenalin elöntötte őket. És akkor ők még, mást is akarnak simizni. A hölgynek felcsillant a szeme és már vette is ki az agámákat meg a Bakonyi ángelét és a csurrantó burizt. Ezek legalább nem ölnek, amennyire tudom és örültem, hogy nem egy vérszomjas croissantot vett elő. Aztán megkérdezte, akartok kígyót simizni? Nem éreztem abban a poént, hogy rávágjam: minden reggel! Úgyhogy, nem ért senki semmiféle kígyóhoz. Rögtön ezután, megcsidáltuk a két krokodilt is. Bár hogy igaziak voltak e vagy viasz, az nem derült ki. Körbe is értünk, megnyugodva, hogy élünk, felöltöztettem a gyerekeket kabátba, hogy mennénk akkor. Ajtó zárva. Aztán valaki elkezdett ordítani síri hangon, hogy ááááaáá sziááááaa helóó áááá. Na mondom itt a vége, itt valami szektás állatetetés lesz, ezért nem volt itt senki rajtunk kívül. Elnéztem balra, hát egy papagáj kiabált. Mert megteheti. Noha a házszabály kimonfja, hogy aki kiabál, felszólítják a távozásra.

Történt egyszer egy szép napon, két szellemi gigász, mit gigász, titán csapott össze, egy vemhes 2 lábú, félbevágott antilop kecsességével és gyorsaságával. Nagyobb csetepaté zajlott elme síkon, mint amikor bementem az irodámba és láttam, hogy kis munkatársam a földön hasal. Jól vagy? - kérdeztem és már nyitottam is az ajtót, hogy elrohanjak. Segítségért. Aztán jelezte síri hangon, hogy "dejó" szag van. Az illető szabolcsi volt, ezért néha, - minden egyes alkalommal - felrobbantak a magánhangzók a szájában - ez csak egy érdekes mellékszál. Mondom, az jó, ha neked de jó ez a szag, de mégis milyen? Hát, de jó, nem érted? De, baszki értem, hogy neked nagyon jó, mert gondolom, most érzel először felmosószagot, de mégis milyen illata van, annak a rohadás kék linóleumnak? - Itt még a kilincs a kezemben volt, pedig már az iroda közepén jártam - Értsed meg, de-jó! A diópótló, Szabolcsból jöttem, nem Kambodzsából, tudom milyen a felmosó... Aznap már nem beszélgettünk inkább. Nem lett volna értelme. Aztán jött egy másik kolléga, kék szigszalaggal húzott egy csíkot a kábeltokra a falon, majd közölte: elég magas ez a színvonal. Vele egy hétig nem beszélgettünk. No de, zubbony... Ebből a beszélgetésből is látszik, hogy miért nem delegáltunk senkit még csak a Szerencsekerékbe sem. Ha gondolkodni kell, akkor kerestünk valakit általában, mi pedig sikítva fejelgettük a falat, meg egymást. Egyik délután folyamán légvédelmi készenlétben helyezkedtünk el az ágyakon. Kis barátom jött, egy kérdéssel: nem láttad a zubbonyom? Utoljára fél órája, amikor a tököd mellé tömködted. Most nincs ott. Engem ezzel a kijelentéssel meggyőzött minden esetre. Körbekérdezett mindenkit a szinten, senki nem tudott semmit. Azaz, vokt egy kolléga aki szépen tudott himnuszokat fütyülni. Meg egy aki jó erős kávét főzni. Majd odatévedt az egyik kis társunkhoz és rábökött ujjával a zubbonyra. Tudni kell, hogy a név, a rendfokozat és minden tépőzáras rajta. 

- Haaaalllooooood, az az én zubbonyoooom.

- Szerintem nem, most vettem fel.

- Az enyém meg most tűnt el. 

- Hát, erről hiányzik egy gomb.

- Az enyémről is. Szerintem ez az enyém...

- Hogy lenne a tiéd, hát rajta van a nevem...

Ez ugye egy mindent verő érv, mert egy tépőzár örök időkre +2 napra szól, azon kívül 10 perce tette rá. Majd jött a végső összecsapás...

- Volt rajta gyakorlatos felvarró.

- Hát ezen is van. 

- De, te nem voltál még gyakorlaton... 

- Hát mondjuk, gyanús is volt...

Sokunknak van olyan főnöke, akit nem nagyon érdemel meg, vagy éppen nagyon is. Inkább negatív értelemben véve... A honvédségnél nekem is kevés olyan volt akit követtem volna a halálba gondolkodás nélkül. Inkább kivárásra játszottunk, menjenek csak ők, nekünk valami dolgunk van főnök, elhagytunk valamit, megkeressük ott hátul, aztán majd megbosszulunk. Mindezt arra alapoztam, hogy volt egy főnököm aki a frissen lefőtt kávét megmikrózta, hogy meleg legyen, majd megvárta amíg kihűl, mert ő melegen nem tudja meginni. Ő egy kirívó eset volt amúgy, mert eltévedt amikor a lépcsőház mögött rakták ki, nem előtte és így nem talált haza. Hála égnek nem sokáig állt felettem, mert akkor hamarabb jutottam volna ebek harmincadjára az elszenvedett stressz miatt. Nem az a fajta volt, aki leül melléd kávét szürcsölve, kiskanalat nyalogatva, cuppogva, elszívva az összes energiádat, hiszen nem ült le. Neki ez állva is ment. Majd amikor áthelyeződött másik alakulathoz, közölte hogy én mentem, ha kell segítség hívjál nyugodtan, az irodám számát nem tudom, a mobilt meg nem veszem fel. Hát, köszönöm. Ezen a ponton visszagondoltam Kakas Miskára, aki egy építkezésen volt a főnököm, na ő az a fajta ember volt, aki belefingik a kádba és bekapja a buborékot. De, hogy nekem több ilyen is kijut... Hisz dolgoztam én gyárakban is műszakban. Voltak ott mindenféle biztonsági kapcsolóvak ellátott gépek, hogy senki, még csak véletlenül se tudjon semmit lepréselni magából. Hát, éppen nekiálltam enni a szenyámat, kicsit megnyomkodtam, mert vastag lett, erre hallok egy ordítást. Csak odamentem megnézni. Hát a kollegina, lepréselte a présgéppel az egyik kezét. Igen, azzal amivel nem lehet, hisz biztonsági kapcsolós. Jött a főnök, Marcsi ne aggódj, semmi gond! Marzsi, üvöltött. Semmi gond Marzsi! Ez ugye otthon történt? Marzsi abbahagyta az ordítást, majd elkezdtek a dollárjelek pörögni a szeme helyén. Úgyhogy, Marzsi a saját lábán ment a kórházba, hogy otthon történt a baleset. Gondolom sokaknak van otthon ipari jellegű présgépe, ami nem szilánkosra, hanem por állagúra töri a csontot. Ja, nem, én láttam, vasalás közben történt, tisztelt doktor úr! Vasaltam és hirtelen egy baromi présg... légy rászállt a kezemre és jó erőben vagyok, na. A főnök pedig, kiállt beosztottja mellet, kijelentette, ez valóban otthon történt. Aztán a cég vitt egy ajándékot a hölgynek, egy olyan 2 milliósat. Nekem viszont nem maradt meg a kedvem, a szétnyomkodott szendvicsemhez. Nem sokkal ezek után, történt egy másik eset is. Egy hasonló szellemi érdemekkel megáldott munkaerő, a megállt gépének felnyitotta a szerelőnyílását és belemókolt az ékszíjba. Az abban a szent pillanatban megindult, benyelte a csavarhúzót amivel szerelték, valamint 2 ujjat ami azt fogta. Ha úgy nézzük, a művelet sikeres volt, mert a gép beindult. Viszont gyorsan le is állították, nehogy a hiányzó ujjakon megint elakadjon. És ami megdöbbentő, ezt is eladták otthoni balesetnek. Hisz otthon ki járt volna úgy, hogy szennyes ruhák pakolása közben, valami letépte a hüvelyk és a mutatóujját? Ami viszont megdöbbentett, nem emlékszem, a csavarhúzót, ki kellett e fizetnie. Nyilván nem az övé volt, úgyhogy gondolom igen. Van egy kedves barátom, aki attól félt, hogy leírom ide az ő főnökét is, mert mindig otthon hagyja vagy a szemüvegét, vagy a telefonját, vagy a józan eszét. Hát, nem lett igaza! Oh, wait...

Elkezdtem növeszteni a hajamat nemrég, mert mielőtt katona lettem, nekem bizony hosszú hajam volt. Illetve van is, mert elraktuk a levágott befont hajzatot. Amint azt mondták, hogy figyu... lehet márciustól kezdve nem dolgozhatsz... Rögtön nőtt 4 centit a szakállammal együtt. Máshol nem nőtt, az maradt akkora amekkora mindig. A körmömre gondoltam. Te, rosszéletű... Ezt hagyjuk meg a hanyatló Nyugat ópiumának. És mivel én elkezdtem növeszteni, kisfiam is elkezdte. Együtt fogunk járni koncertre fejet rázni. Igaz, hogy még csak 3 éves, de megbeszéltük. Aztán, mint minden férfi mögött, mögöttem is ott állt a feleség, bíztatva, hogy menjek el fodrászhoz. Lehetőleg már Karácsony előtt. Mivel akkor éppen a fodrász nem ért rá, szomorúan csettintve, elmorzsoltam egy a csudába kiáltást és ittam tovább a kávémat. De, pár napja, szólt, hogy szerzett nekünk időpontot. Mehetnek együtt a srácok, pasis nap lesz. Hűha mondom, ez hosszú lesz... És még csak nem is az a rész volt nehéz amíg egy forgószélként pörgő 3 évest odaláncoltunk a székhez. Na de, kezdjük az elején. Pénzfelvétel. Aki ismer, tudja, nálam egy kanyi vas nem szokott lenni, mert elviekben lehet kártyával fizetni mindenhol. Majd feleségem jelezte, ide jobb ha viszel magaddal. Úgyhogy éppen időben elindultunk, majd az autómata közölte hosszas számolás után, tE iTt NeM kAPsZ pÉnZt mert a malacok sikítva korcsolyáznak a tyúkól tetejééén. Mennyé innen. 4 perccel voltunk ekkor az időpontunk előtt. Néztem az eget és nevetést hallottam. Feleségemet riasztottam, hozzál pénzt, vagy szólj a fodrásznak légyszíves... A Fiestával ezalatt fénysebességre léptünk, át az oviscsoporton, a kiskacsákon, a helyi falunapon. Minden létező Kresz szabályt megszegtem, még a villamososakat is, pedig az arra bizonyítottan nincs. Csak azért, hogy időben odaérjek és a fodrász kutyái miatt rettegő 3 éves fiamat 10 percen keresztül a nyakamban tartsam és csengethessek 8x hogy megjöttünk. A végén, amire fiam lépcsőt rúgott az arcomba, kiintegetett a hölgy, hogy menjek. Bementünk... 7 éve nem jártam fodrásznál. A végeredményt tekintve, úgy határoztam nem is most fogom elkezdeni. Kisfiam bátor volt és ügyes, jó lett a haja. Beültem a székbe olyan fejjel, mint egy alkoholista, hajléktalan ősember, aki épp egy zebrának készül megvakarni a szemgolyóját rektálisan... Hajvágás után pedig az arcberendezésem miatt úgy néztem ki, mint egy félig leszopott albínó kenguru, zacskóig körülmetélve. Elengedtem a dolgot. Mondjuk éjjel arra ébredtem, görcsben van még a szemem is és tüzet fújtatok. Hisz elmondtam milyen hajat szeretnék. Mint Aranyhajnak van.

Közérdekű leszek, ha eddig esetleg nem lettem volna. Pedig az voltam, csak félvállról veszi mindenki a segélykiáltásomat a lecsó ízű üdítőért. Ezt is félvállról veszi majd mindenki, pedig hát a szemét normális gyűjtése szerintem egy közös ügy. Minden amit veszünk papír, műanyag, üveg, fém csomagolásban van. Ha én veszem, akkor mindegyikben egyszerre és körbe van celluxozva és tűzőgéppel meg purhabbal a maradék hely kitöltve. Szóval ezeket a csomagolásokat kellene elhelyezni először otthon talán, aztán amikor összegyűlt, akkor pedig elvinni egy szelektív szigetre. Na ez általában úgy valósul meg, hogy az otthon gyűjtött hulladékba az elhullott Eperke hörcsög is belekerül, a háromlábú, félig lebomlott tacskóval egyetemben. Amikor szaga van, raknak rá egy adag papírt, majd jó lesz ez Marzsi felkiáltással elbaktatnak egy Ford Rangerrel egyesben, 90-el, kirakni egy út szélére a cuccot. Jó, talán Marzsinak meg Kámánnak csak Ignise van és a szelektív felé mennek vele. De, akkor is 90-el, ebből nem engedek. Odaérnek, majd konstatálják, hogy ez teli van. Viszont ők 90-el jöttek, az Ignis meg éppen kívánós, benzin kéne neki, ezért nem keresnek másik lerakót, hanem elhelyeznek mindent, félig szétrúgva a földön. Aztán jönnek az üvöltő szelek, nem Scarlet, ő most nem ér rá. És szétfúj mindent. Ha nem ez történik, a sorsa akkor is le van játszva a gyűjtőnek, mert jön a helyi vállalkozó és nemá gecó, hogy én nem tehetek bele 4 tonna kartont, há papír... És beleteszi. És nem viszi el a szolgáltató 2 héten át. És Győrben sem találni üreset. És 3 hete szeméttel a csomagtartóban járunk. Ám, van még egy eshetőség, amire szerintem a szolgáltató minden faluban tart egy embert. Ez pedig, hogy az apróbb szeméttel, amit előtte taknyos kulába mártottak, körbejárja a szelektív szigetet és meglocsolja valaki az éjszaka leple alatt. Mert bár 2022. van, mi még nem jutottunk el addig ebben a nagy Kánaánban, hogy a házainknál, lakásinknál gyűjthessünk szelektíven. Úgy biza, van ahol ez működik. Néztem róla képeket neten, nem úgy néz ki, mintha a fostündér körbepacsmagolta volna barna meglepikkel. Megkockáztatom, még működik is. A saját hazájában nem lehet senki próféta, tőlünk nyugatabbra ez talán alap, keleten meg sokakat nem izgat tulajdonképpen. 
Az igazság az, hogy ez speciel rajtunk múlna. Le kell hajolni, azért amit kiejtesz a kezedből, el kellene öblíteni a joghurtos poharat, meg ilyen apróságok. Nem döglött gazellát odahúzni lebomlani, vagy 3 falu összes iskolájának papírgyűjtési eredményét semmibevevő papírmennyiséget beletuszkolni egy kukába. Nem, fontos amúgy, csak érdekesség szinten mondom... majd jön a Bolygó kapitánya és megoldja. Mert mi nem vagyunk rá képesek.

A következő kivonat a Légvédelmi Rakétaütegem reggeli parancsnoki értekezleteiről származik. Így végiggondolva, nem is értem, hogy viselt el minket bárki is? Miért nem küldték el a fele bagázst kivizsgálásra...

- Cső főnök, jóreggelt! 

- Menne úgy is, hogy nem a farkad vakarod amíg kezet nyújtasz? 

- Viszketett na...

- Ülj le inkább, meg gondolkodj el azon, hogy felétek a Bakonyban mindenki így csinálja e. Állványosok, mi a helyzet a géppel?

- Heidegger-i, vagy Kant-i értelemben?

- Valaki olyan válaszoljon, aki normális... Elől van az a nyomorult gép, vagy hátul?

- Hát úgy van elől, hogy az van hátul.

- Tessék?

- Úgy van elől, hogy az van hátul.

- Nem akarom tudni, csak hozzátok ki a műhelyből. Ő pedig itt az új kolléga, aki elmegy munka után fodrászhoz.

- Hajászhoz.

- Nem, mert olyan nincs. 0-ás gép, fodrász, bánja tököm hova megy, de hajász nincs 

- Még olyan is van, hogy villanyász. Láttam. Van olyaaaaaan!

- ... valaki mondja meg, mi van azzal a rohadt géppel.

- Hát főnök, én voltam ott tegnap!

- Vasárnap??? Mire jutottatok?

- Benéztem az ablakon és hát nyilvánvalóan összegyűltünk, hogy felvilágosítsuk egymás agytekervényeit és megbeszéljük, ki mint merre meddig. Már-már közeleg az ősz és véget ért a nyár 

- És csodálkoznak azon, hogy a katonák isznak... Ne suttogjál baszki, mikor érted meg végre, hogy te nem tudsz suttogni? Amikor suttogsz 3 irodával arrébb is hallják...

- Nem is főnök... 

- Te ott alszol a sarokban baszod? 

- Nhhhhm

- Amúgy nem lett volna kemény a beton, ha leesel a lokátorról?

- Nem, szerintem nem. Tudod mi a kemény?

- Gondolom megint a medve...

- Nem.

- Nem? Hát mi?

- Ja, de a medve.

- Szevasztok Jóskák, jóétvágyat, na hol lehet itt szarni?

- Legalább te ne... Ezért lettél tiszt?

Téridőugrás gyakorlatra:

- Mert te is olyan vagy mint a faszom, megkérdezem mi van a láncossal, erre Csak nézel mint a kiszántott egér, meg a vettmalac azt hiszed a bab is hús! Azt a faszt....

Egy-egy eligazítás után tépelődve mentünk az irodánkba, megbeszélve az előző nap olvasott Csehov művet, Andy Warhol művészetét és a kora középkor egyházi értekezéseit, miközben azon agyaltunk, ezek megint mi a tökömet akartak? Szerintem menjünk le a telephelyre szerelni... Komolyan? Dehogy... Hallod, tényleg nincs olyan, hogy hajász...

Hála égnek, már nem olyanok a péntek délutánok mint pár éve. A honvédség kifogyhatatlan tárháza az agyhugykövet okozó dolgoknak, minden bájával egyetemben. Csak nagyzoltam, lófaszt van bája. Bár tény, hogy a délmagyarországi dércsípte vidék, gyönyörű tud lenni. Ja... Ha egy házból, légkondis autóból vagy a tv-ből nézed. Nem egy Don-kanyar, de egy kicsit jobb élmény ha az ember reggel az ágyban kávézik. A régebbi szép időben, amikor ezeket a tetmészeti jelenségeket, meg a növény és állatvilág csodáit, úgy mint: a borz az megtámad, a vaddisznó nekedrohan, az aranysakálok bekerítenek, a libák verik az autód oldalát, a kutya megkerget, megfagy a drót a kerítésben és még te is fázol... elképzelni sem tudtuk, meg nem is akartuk, péntekenként volt fix programunk, minden katona kedvence: belső körlet karbantartás. Általában erre hosszadalmasan készültünk, mert ez FoNtOs. A vízforralós kis barátunkra rábíztuk, hogy mosson fel. Nem is értem, mire számítottunk a végeredményt tekintve... Beléptünk az irodába és a küszöbig ért a víz. Lemondóan kérdeztük, что случилось? Hát, az első adagot kiborította véletlenül a felmosó kicsavarása közben, majd a második adag vízbe belelépett és felrúgta. Ekkor jöttünk mi és kérdeztünk hülyeségeket. Hiába no, akárki nem moshat fel csak úgy... Amikor a röhögés elcsendesedett, megoldottuk a problémát. Aztán érkezett a vezérünk és inkább el is ment azzal, hogy nem akar velünk inkább beszélni, de hagyjuk abba a visítást, a kiabálást, a fejenpörgést és csináljunk rendet végre. Úgy érzem, úgy kezelt minket néha mint a gyerekeket... De, megcsináltuk, a döglöttlovat kihúztuk a folyosóra, a csulafoltokat lesikáltuk, az ajtó feletti gyorsfény folt mondjuk ott maradt, de a hűtőt kipakoltuk. Kiálltunk a kölet elé vigyázzban, vártuk a szemlét. Meg is érkezett a laktanya parancsnok helyettese. "Hhhhhhhh gyerekek..." Még ezen a ponton be sem lépett. Aztán tett kettő lépést. Koszos a lamella a radiátor 2 fele között - felemelt egy széket egy kézzel - koszos a szék lábán a csúszásgátló pötty! Majd letette. Megbuktatok a szemlén! És akkor a hűtőt, ahol a bubópestis végbélen keresztüli elvérzéssel járó fajtáját tenyésztettük egy remélhetőleg örökre lezárt halkonzervben, szóba sem került. Mielőtt azonban kiment, megállt az ajtófélfa alatt. Ez mi fiúk? Mint a körlet rangidőse, megválaszoltam a kérdést. Jelentem kiborult a gyorsfényem. Annyira meg voltak elégedve, a tőlem érkező katonás válasszal, hogy nem firtatták. Az ellenőrzés távozott, megbuktunk. Az ajtóban 2 ember maradt. Az alegység és az üteg parancsnoka. "Áruld már el, hogy a faszba borult ki IDE a gyorsfényed? A te szekrényed van a legtávolabb." Itt nem mentett már meg semmi válasz... Aztán hirtelen a másik körletből ordítás jött. Belenéztek egy szekrénybe...

Már felvázoltam párszor, hogy a sport és én, nem vagyunk egy halhatatlan páros, nincs naplementébe ellovagolás karöltve a futással meg a kockás hassal. Mondanám, hogy máshogy vagyok hatékony, mert búvárruhában bendzsózva, héliumos lufikkal a kezemben is megtanulok bármilyen nyelvet, de a bal kezemből már elszállnak a lufik. Legalább a búvárruha még mindig veszettül jól áll. Néha felveszek egyet, rávetek a seggemre és kiabálok magammal, hogy ez az te férfiállat! Még a bajszomat is pödröm hozzá. Egészen bevadultam magamtól... Úgy gondoltam a fájdalmaim enyhítésére keresek valami kímélő mozgásmódot és ekkor jött szembe egy hirdetés, online gerinctorna. Na, ez kell nekem! Gondoltam, hogy ebben ki tudok teljesedni. Nem azt mondom, hogy a gerinctorna Gordon Ramsyje vagyok, de a Fásy Ádámja egészen biztosan. 7 sorstársammal csináljuk együtt a tornát a zoom programon keresztül. Bele is vágtunk hát, szőnyegen ülve, próbálva kiegyenesdni. A csípő és a váll legyen egymás felett. Ez volt az egyetlen vezényszó amit kaptunk. Próbáltam kihúzni magam és nem ülve felborulni a szédüléstől. Előtte elhatároztam, ha ilyen lesz, akkor rávágom, hogy ittam. Nem mondom, hogy 7 ember integetett egymásnak pár perc elteltével, hogy ittam, én is, én még most is! - aztán rájöttünk, ez itt nem kell, mindenkinek ugyanaz a baja. Speciel, azt a felest azért még megittam... A következő gyakorlat négykézláb ért. Bal kéz előrenyújtva, jobb láb hátra, majd orral megnéztem puha e a jógamatrac. Nem annyira. Lelkesedésem egyáltalán nem elveszítve, már 5 ilyen szeánszon vagyok túl. Az elsőlések nyomaira azt mondom mindenkinek, hogy Mogadishuban szereztem, amikor egy összedőlő házból mentettem ki egy család Tupperware edénykészletét. Lapozzunk. Legutóbbi alkalommal, mindenki itthon volt a torna alatt, úgyhogy feleségem minden törekvése ellenére, belógott egy-egy gyermekarc a képbe. Meg hallatszott a pankrációjuk zaja is, amit páran furcsálva hallgattak. Aztán elfutott egyikőjük wc-re, de cserébe az ajtót nem csukta be. 7 vadidegen hallgatta végig ahogy a gyerekem pisil, majd kijelenti, hogy akkor kakil. Aztán amikor végzett, hidegvérrel kijelenti: nem viszi le a víz. Valóban, nem egy megoldhatatlan probléma... Ránéztem a kijelzőre, 7 jokerarc nézett vissza, majd hogy mentsem a helyzetet, rávágtam: nem gáz, velem is előfordult már.

Hazudtam. Nem most jön a gerinctorna. Szűkebb élőhelyemről, előfordulási körzetemről, már emlékeztem meg párszor. De, valagogy minduntalanul alá tudnak verni az elképzeléseimnek.  Amikor ideköltöztünk, ígértek fűt-fát, rendes aszfaltozott utat, közvilágítást, lányokat akik behűtött kiskanállal emelgetik a golyókat, meg hámozott szőlőt raknak a szánkba, barátságos szúnyogokat, meg a Mancs őrjárat heti látogatását. Welcome parti éppen nem volt, de úgy tűnt, legalább annak örülnek, hogy pénzt hozunk a faluba, meg életet. Hát. N.E.M. A mi utcánkkal kezdődik az új része a falunak, ami mára szitokszóvá vált. Nem is tudom melyik a nagyobb probléma amúgy, hogy ideköltöztünk, hogy kicsi a telkünk, hogy nincs nagy fa a kertben, hogy a városból jöttünk, hogy köszönünk/nem köszönünk, hogy szóvá tesszük a szúnyogirtás elmaradását, az aszfaltozás elmaradását, vagy hogy tangában járok ki a teraszra a kezemben 2 tőkehallal, Immortalt hallgatva, hajat rázva. Ezek közül az Immortallal nincsen gond egyedül. Időnként áldozok kecskét is, de azzal nincsen gond, mert az állatbőgés a falusi élet része. Szóval eljutottunk addig a pontig, hogy egy nyilvános meghallgatáson, részt vett az utcából egy hölgy, az ad hoc szószólónk. A meghallgatás jegyzőkönyve alapján, udvariasnak, formálisnak tűntek a kérdései, ám a kapott válaszok gúnyosnak és lekezelőnek érződtek. Sütött belőlük az igazi magyaros vendégszeretet, meg a keresztényi felebarátszeretet. Kicsit olyan formának tűnik ez a gondolkodás, hogy bemész az étterembe, a pincérek összecsapnak, hogy jeeeee lesz pénz, megkopasztjuk a barmot! Fél perc múlva pedig: nézd a gyökér, hogy válogat... Még a végén ki kell szolgálni, meg főzni kell neki! Ja, a szemét! Szóval, szégyen, hogy ide mertünk költözni pont ebbe a faluba, mert nekünk semmi nem jó! Hisz, annyi mindent tettek értünk! Itt van pl mindjárt az aszfaltos út. Ja nem. Majd március 15 után. 9 év múlva február 8 is március 15 után van. Addig is vegyen mindenki lánctalpast, annak nem lesz tengelytörése a kátyúkon, mint a Fiestámnak. De sabaj, hát kifizették. Ja, nem. A szerelőig még elment, nem fordult ki a kerék. De az én hibám, nagyzolok itt kocsikázással... Maradok annál, hogy takonnyal bekenem a testem és kifekszek napozni a hóra. Amúgy ezek ilyen választási ígéret dolgok voltak, mint a parlagfűirtás, amire azt mondták, hogy az itt lakók összekeverik egy másik parlagfűhöz, nagyon hasonló, ugyanolyan leszáradású növénnyel. Hát nemtudom, mi hasonlít a parlagfűre.... Megnéztem, a legjobban az üröm. De az sem igazán. Valamint köszönöm nem lepődtem meg azon, hogy víz közelében a szigetközben szúnyog van. Azon viszont igen, hogy olyan gyakran gyérítik, mint én a szemöldökömet. 

Összegzés: nem tudom... Valószínűleg a mi hibánk az egész. Jön valaki heringgel zacsit csapkodni?

A látszat ellenére szeretek tornázni és sportolni. Bár ez nálam ilyen ellentétek harca tud lenni, valamint a mások és magam veszélyeztetése, mert szeretem ugyan, de ha teljes intenzitással csinálom, elvisz a mentő. Eddig 4-5x ültem mentőben. Kedvesek a mentősök, meg el tudom mondani a mellemet döngetve, gyerekek... apa már ült mentőben, de ez ne legyen inkább a cél. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy a saját testem ellen, edzés címszó alatt elkövetett bűncselekményeket, módosítom kissé. Még itt megemlítem azt amikor mentőben ültem pár alkalommal... Először kiképzés alatt rosszul léptem, megcsúsztam, elestem, megrándult a lábam. Jeleztek hogy jöjjön a mentő, vagy inkább csapjuk tarkón ne szenvedjen. Motorhang hallatszott. Megnyugodtam, hogy huhh most békén fognak hagyni kissé, csak azért mégis nyugtalanított a röhögés... Aztán befordult a sarkon egy Uaz mentő. Itt, már fekvő helyzetből ugrottam állóba, hogy jól vagyok, nem is volt semmi bajom, mennék, mert a a a a a támadókat még leküzdeném kiabálva, a domb másik oldalán. Lefújom őket tömegoszlató honvédségi teával. Amire ezt kimondtam már a sofőr berántott az Uazba. Félve kérdeztem, hogy most meg fogok e halni. A srác mondta, hogy mindenképpen és mutatta merre van a pálinka a kocsiban. A kórházhoz érve jelezte, hogy bekísér és ezzel a lendülettel kipattant annak az autónak csúfolt, vászondoboznak a kormánya mögül. Az autó előtt állva megrázta a kezében a kulcsot, közben a motor lágyan duruzsolt. De, mint kiderült, ez teljesen okés volt, mert ha leáll a motor, akkor maximum vajat lehet köpülni abban a taligában. Ha esetleg nyugtalanít valakit, mi történt a lábammal... hát... megmostam. 
Második alkalommal, amire emlékszem, én vezettem a mentőautót. Lehet mondani, hogy de hát nincs is papírom arról hogy vezethetem... Arról sincs papírom, hogy áramot vezethetnék, mégis megtettem párszor. Erre én meg azt mondom még, amit a főnököm mondott: "Ugye tudod, hogy Lengyelország közepén vagy, este 11-kor és egy katonai konvojban mész?" Látta, hogy felcsillant a szemem, ezért hozzátette: "a villogót nem használhatod, vezettél már autómataváltós autót?". Ismert. Pedig elterveztem hogy megmutatom Szcsecsineknek, mekkora technopartit tudok csinálni egy villogóval. Még a motorháztetőre is felmásztam volna a zubbonyomat lengetni és kiabálni hogy táncolj Lenyelország!!!! Arról viszont nem mondott semmit, hogy ne vezethetnék csukott szemmel, hulla fáradtan. Úgyhogy megtettem. Hiszen, mentőben ültem, el tudtam volna látni magam, ha történik valami. Nagyon félrement a sztori közben... Edzés és torna amiről akartam írni, de inkább keresek egy mentőt, mert régen ültem már egyben hátul.

A fényképezőgép gyerekeknek egy átverés. Egy, ismételten felnőttszemmel nézett, önsorsrontó ajándék a Főnök fiától. A dédimamákhoz tette le a fa alá, majd kacagva távozott, meg hagyott egy cetlit amin az állt: ezt a kereszthalálért kapod, érted nem haltam meg, te csicska. Hát jó, Ő mondhat ilyeneket gondolom. Azért segítettem kibontani a csomagokat, konstatáltam, hogy elemesek a fényképezők és hát "valahogy" elem is került bele. Disz iz a bigining of a bjútiful frencsip! Innentől kezdve nem lehet nyugodtan orrot túrni, mert egyszerre ketten fényképezik, úgy hogy nem is tudják mit csinálnak. Amire pedig eszmélsz, egy komplett videósorozat van arról, ahogy hangosat pukizol, ahogy az orrodból összetúrt fikuszt belekened valahová, ahogy gumikacsákkal fürdesz, ahogy 14 éves kislánynak sminkelve a Tiktokra gyártasz videót, vagy arról hogy este valami nagy betekert akármit ásol el a kertbe. Egyik sem történt meg. Még. Kezembe vettem a fényképezőt, gyertek gyerekek! Csillaggal bekapcsol, holdacska fényképet csinál, felhő videót, a karral lépegethettek a menüben. "Apa, ezen van játék és zenél is" Szuper. Ekkor kívánni kezded, Longinius munkáját... majd megmutatod hogy kell levenni a hangot. Ezzel a gombbal fognak oroszrulettet, valamint az idegrendszereddel húzd meg - ereszd meget játszani. Hazafelé menet az autóban 35 db kép készült és 3 videó a szembejövőkről, valamint egymásról. Temérdek lehetőség adódik a két fényképezővel agyvérzést okozni. De, azért valahol büszkeséggel tölt el a leleményességük. A 90-es évek kalóz vére bennük van. Arra megyek a nappaliba, hogy a lányom áll a tv előtt a fényképezővel. Na, mi a fennforgás? Ehh apa, semmi, letöltöm a Barbapapát. Az igen - mondtam és csináltam egy kávét magamnak. Amire beleittam, akkor jött a felismerés... Bakker, a mesét veszi videóra és a most induló csendespihenő alatt, azt fogja nézni. Eddigre, már 2 meserészlet volt felvéve és akkor azért viselkedtek tegnap is ilyen jól a szobájukban. Mondjuk 3 megapixeles kameráról beszélünk, sok dolgot nem lehet látni a felvételen. De, hála égnek, erre is szabályok kellenek. Wc-n, öltözéskor, vetkőzéskor, orrtúráskor nem veszünk fel senkiről videót és a kakit sem fényképezzük le, bármekkora. Mondjuk így nehezebb bizonyítani a rekordot. Persze mindenhova el kellett vinni a 2 kis gépet megmutatni. Szét lett fényképezve minden amit el tudunk képzelni, mondjuk van még pár kép amin vagy a zámolyi yeti van, vagy mégis kaki. Ki tudja... Elküldtem a Hihetetlen magazinnak. Ha a yeti az pénzt ér, ha a kaki, akkor meg kritikának is lehet vélni. 

Nehezen tudok jobb dolgot elképzelni, mint a Szilveszteri trombita fújása! Már ha gyerek vagy. Mert ha felnőtt, akkor ezt az emberiség és a maradék 4 agysejted elleni, globális szintű összeesküvésnek fogod érezni. Emlékszem nekem is volt, de nem otthon. Természetesen a trombitáról van szó, nem az agysejtekről... Az még mindig nincs 4. Amúgy, panelban nem lehet trombitálni mer a házmesterbácsi, aki bort iszik és havat hány, mérges lesz. Úgyhogy, az én trombitáim, csak a nagymamámnál lehettek, a szekrényben, amit nem nyithatok ki, mert nem. Tessék, helyette itt egy dugóhúzó, tekergessed... Engem pedig ez elvarázsolt, úgyhogy leraktak a kanapéra, én pedig órákat ültem ott és forgattam a levegőben a dugóhúzót. Azt hittem, ahogy forog növekszik... Így felnőttként, már tudom, csak úgy nem fog nőni... Viszont ha elkezded olvasztani... Szóval, Szilveszterkor lehetett nálam és májusban, az áhított hangszer, így csak ilyenkor fújhattam, nagyjából 10 percen át, ha nincs senki a környékemen. Ez akkora sebeket okozott, hogy azóta sem trombitáltam. Egészen addig a pontig, amíg nagyobb gyerekeim nem igényeltek egyet, el is feledkeztem a trombiták létezéséről. Nem tőlünk kapták, ha rajtam múlik ördögpatronostól, álarcostól, műhajastól, az árussal együtt égnek porig. Az eset úgy esett, hogy szüleimnél voltak a srácok délután, mert nekünk akadt egy kis dolgunk. Igen, habzó szájjal horkoltunk. És? Szóval mentem értük autóval. A telefonos egyeztetés alapján kiderült, hogy nincsenek otthon, elmentek sétálni valamerre. Hát, segáz, kivárom a parkolóban, nem lehetnek annyira messze. Ezt csak onnan tudom, hogy gyakorlottan tettetik magukat halálosan fáradtnak a sétához, meg mindenhez is és akkor vitetik magukat. Ezért ritkán megyünk látótávolságnál messzebb kirándulni, nevezetesen az utcavégi kanyaron túl... még nem jártunk. Az sem biztos tulajdonképpen, hogy tudnak az utca végének a létezéséről. Hirtelen felharsant egy trombita... Na mondom Rohan lovasai vagy az Apokalipszis jönnek? Egyre sűrűbb tülkölés közeledett felém és mintha azt lehetne kiérteni belőle, hogy apaaaa apaaaaa x2. Aztán befordult a trombitálás a kanyarban, jöttek a gyerekek, meg a szüleim. Aztán jött az ördögpatron, amikor pedig a fülem csengése elmúlt, akkor egy velőtrázó traaaaaaaaaaaaaa traaaaaaaaaaaa. A világ elkékült, én elsápadtam. Apa, kaptunk trombitát! Hű, de szuper srácok. Na egy szabály van: autóban nincs fújás. Eldobtatok minden ördögpatront? Igen! Aztán elkoboztam, ami még a zsebükben volt és lett egy 2. szabály is: bármilyen robbanó, pukkanó, egyéb pirotechnikai eszköz van náluk, azt az autóban nem használjuk. Megköszöntem szüleimnek a remek terrorista kezdőszettet, amivel a gyerekeket felszerelték, aztán beszálltam. Amint újra megígértettem a 3 és az 5 éves GyGyTCs tagjaival (Győrzámolyi Gyermekek Terrorista Csoportja), hogy nincs trombita se durrogtatás, láttam a lelki szemeim előtt, ha otthon kinyitom az ajtót, a görögtűz előbb jön ki az autóból mint a gyerekek. De, mázlim volt! Elaludtak kissé, aztán ahogy hazaértünk akkora volt a viszontlátás öröme, hogy a trombiták elvesztek. Majd májusban előkerülnek gondolom egy 10 percre. Méghogy a történelem nem ismétli önmagát...

Megjött, jaaaaj, hát szép mint egy új Dzsondér, jaaaaaaaj, szinte csillog a délutáni utolsó napsütésben. Hát nem volt egyszerű eddig eljutni, azt meg kell hagyni. Bár igazából, nekem a dolgok többsége nem megy könnyen, nem csak a sclerozis miatt, hanem mert az élet/Isten, élvezi olvasni, amit a mindennapjaimról írok. Más magyarázatom nincs. Ősszel rendeltük meg a kanapét, amire közölték, február báttya, addig ülsz amin szeretnél, meg amin tudsz! Hát jó, de akkor kihozzátok! Hát, jó akkor kivisszük, plusz pénzért! Mert bár mindent kihoznak ingyen többnyire, 50-100 000 JMF között, ezt a baszott 10 km-t a várostól, meg a 3 métert a kerítéstől kifizetitek! De, a régi kanapét elviszitek? Hát persze, hogy nem. Mit csináljak vele? Ha ágyneműtartós akkor ültess bele virágot... Elmúlt Karácsony, gondolatban elküldtem a jókívánságaimat ennek a cégnek is, majd Szilveszter előtt csörög a telefon. Kész a kanapé. Hű, most nem vagyunk otthon... Nem, nem az üzletben van, a gyárban van készen. Hát, az is jó, nem február. Jaja, majd januárban tudjuk kivinni, vízkeresztkor nyitunk. Jólvan... Egyeztettünk, január 6. délelőtt hozzák. Eltüntettük mindent már előző nap, a földön ettünk, amit találtunk. Dél környékén nagyon néztem minden órámat, de ez olyan volt, mint egy támadó hadműveletben a franciákra várni. Nem tudnak jönni, mert még menekülés közben bagettel ütik egymást... Délután már telefonáltunk és azt a választ kaptuk, hogy nem vették fel. Aztán dühbe kezdtem jönni, amire utólértük őket délután 4 felé. Kedvesen közölték, árufeltöltés van és az egy ilyen szent dolog. Zárójelbe teszi a megbeszélteket. De, ne aggódjunk, mert ma még valamikor jönnek, egy órán belül. Hát az fasza. Az egy órából lett közel 2, de ki számolja, sötétben az igazi bútort szerelni, amikor 3 gyerek lóg rajtatok, hogy az oviban kék a szeme és a lovacskáknak a csónakban mikor viszünk kék fagyit? Majd meg lehet és kell hallgatni a Mikulásdalok best of-ját. Igazából ez nem opció. "Jó hogy jössz Mikulás a part alatt minden gyerek azt akarja hogy jöjj" Aztán, nagy nehezen megérkeztek a szállítók. Hát nem két Jason Statam jött és még csak ide sem találtak, mert év eleje van. Gondoltam magamban, na ez a buli jól sikerülhetett akkor... Elkezdtek lepakolni, majd a két markos legény fogta az első darabot és nekiállt az ajtón belogisztikázni. Háááát. Az ajtónyílás, szerintem nem kicsi. Én pl pont beférek rajta. De, amikor eljutunk addig, hogy az egyik csávó éppen nem kacag a másikon, hogy te hülye gyökér, balra fordulj, mert a fejed a falon koppan... az jelent valamit. Udvariasan megkérdeztem, segítsek e? Mire a fiatalabb srác, rávágta, hogy megfoghatnám a bútort. Arra gondoltam, hogy világítok nekik, vagy kinyitom az ajtót, vagy arrébb állok az autóval... Egy kis összegzés féltávnál: 350 JMF egy kanapé, amit 7500 JMF-ért hoztak 11 km-en át, majd 5000 JMF, hogy ne csak lebasszák a kapu elé a sárba, hanem megtegyenek vele 3 métert. És én fogom a kanapét. Fizetek érte nekik, hogy én fogjam a kanapét, mert a csávónak nehéz. Elengedtem.... Látom, hogy a középső darabot, irgalmatlanul próbálják az ajtón átnyomni, csak hát annyira sikeredik erősen mint a magyar foci vb szereplések az elmúlt 30 évben. Oh, wait... És ha az ablakon adnánk be? Hát nekem semmiképpen, de a szobaajtó sem szélesebb és a kanapét már úgy elképzeltük a nappaliba, még a helye is megvan. De, a teraszról be tudjátok hozni, ha megkerülitek a házat. Arrébb is állok az autóval.Nem, majd megemeljük! A fiatalabb srác éppen nem fakadt sírva. Aztán meg én éppen nem fakadtam sírva, amikor a bal visszapillantó tömegvonzási terébe érintették bele a fém bútorlábat. De, eljutottak az ajtóig, a fiatalabb, gyengébb srác állt hátul, a másik srác kézivezérelte szóban. Amikor mindhárom része bekerült, kifizettem őket, többet is adtam, mert ez nem lehetett egy könnyű nap egyiküknek sem. aztán elkezdtem kicsomagolni a bútor részeit. Nekiállt az egész család, feleségem tépte kézzel, a két nagyobb gyerek marcangolta, a legkisebb meg nyállal mállasztotta a fóliát. A vége az lett, hogy a kanapén ülök, ezt írom és még vagy két hétig hordom a csomagolást a szelektívbe.

Nem nevesítem egykori kollégámat és barátomat, ha esetleg olvassa ezt úgyis magára fog ismerni és csak remélni tudom, hogy nem jön el szétpörgőrúgni a mocsok pofámat. Az eset óta eltelt időben büszkévé tett amúgy. A Balti-tengerre történő reagálása óta, mely szerint: 
- Nem jössz úszni? Hideg, de ki lehet bírni...
- Faszom, a paraszt nem úszik. - merthogy földművelés a hobbijai közé tartozott. Szóval azóta eljutott egy középfokú nyelvvizsgáig. Szóval tanult. Legalább egy keveset. Remélem a történtekből is tanult, mert különben baj lesz. Ezt, garantálni is tudom, mert a Lófasz Club egyik alapítójáról van szó. Szóval, ez a kedves ismerősöm, amíg Győrben volt katona, a honvédeknek fenntartott szállón éldegélt. Mindannyiunk legnagyobb örömére, mert azért a városba kiengedni emberek közé, akkor még felelőtlenség lett volna. Nem az, hogy Ábel lett volna a rengetegben, hanem Péntek a Robinson Crueso-ból. Bár a szállón katonák laktak, akik sok mindent láttak már életükben, de erre még talán ők sem voltak felkészülve. Nevezetesen, akkor kezdte meg nagyjából a Dr. Pepper a hódító útját a magyar belekben, aztán meg a túlzott fogyasztása miatt a diabetológiákon. Engedjük el ezt az apróságot, meg hogy szerintem nagyjából olyan a színe, mint a habos gázolajnak, az íze meg pont olyan mint a habos gázolajnak, amibe egy meggyet beledobtak és széttaposták. Benzines, turhás bakanccsal. Igen, Pepsi párti vagyok. Csak a Pepsi. Nem, nem vagyok Kata és senki ne kérjen tőlem olyasmiket, mint Andy Vajna, a Katától... Bár ültem én is a Mikulás ölében, csak az nem volt korhatáros. Szóval emberünknek volt egy vízforralója is, amit úgy bónuszképp, napi szinten legalább 3x leejtett, vagy végigrugdosott a folyosón. Senki nem tudta, mi tartotta egyben még a forralót. Valahova mennie kellett kis barátomnak, a vízforralót kikapcsolt állapotban, félig töltve vízzel elhelyezte az asztalon, a Dr. Pepper mellett. Aztán eltűnt. Nem ám ilyen sétált egyet a városban jelleggel, hanem amolyan Ciccolina ártatlansága módon. Aztán egy másik kedves barátom elkezdte a füstszagot érezni... mivel a szálló kartonpapírból készült, amit csulával ragasztottak össze, számára ez aggodalomra adott okot. Elkezdte kinyomozni, vacsora lesz e valakinél, vagy lángsírba küldenek egy laza 2-3 századnyi altisztet. Ekkor már többen keresték a füst forrását. Majd megálltak egy ajtó előtt. Azt mesélik, olyan volt mint valami rossz horrorfilm. Felhívták telefonon emberünket, hogy akkor ők most tulajdonképpen be fognak menni, mert vagy ők, vagy a Tűzoltó Sam. Engedélyt megkapták a behatolásra, benyitottak. Csak azt nem látták mi van bent, mert akkora füst volt, mint egy rosszabb Ausztrál bozóttűznél. Még menekülő kengurút is láttak. Beléptek, nagy nehezen megállapították, hogy a fehér füst hiába szállt fel, nem lesz újabb pápa, csak a vízforraló, ami szarrá volt repedve, eresztett és zárlatot okozott. De cserébe, a repedések megszűntek rajta nagyrészt, mert elfolyt az asztalon. Ekkor hívták újra, hogy kedves barátom, egész pici kellett volna, hogy megöld a szálló lakosságát... "Ja, jó. A Dr. Peppernek nincs baja?" hisz fő a hidegvér! Ezek után, nincs ember aki jobban megérdemelné a magyar reklámarc címet.

Többször meséltem már katonai sztorikat, gyakorlatokat, meg mindenfélét. Ez is egy ilyen bevezetőszöveg, csak hogy hosszabbnak látszódjon a mondanivalóm, mert dömdödöm. A bűvös évben történt ez is 2013-ban. Mágikus dolgok fordultak elő velem, amiknek a létezésében nem lehettem addig biztos. Amikor megérkeztünk egy-egy gyakorlat színhelyére, mint a primadonnák és az ovisok keverékei, kiválasztottuk, ki hol és ki mellett akar aludni. Stip stop alsó ágy és a főni bújjon hozzám, hogy tudjam melegíteni! A csikket a szemem alá, a hamut a számba! Vannak ilyenek is, de nekem volt szerencsém kicsit más jellegű tapasztalatot szerezni. Ez ilyen haldoklók, vének, bolondok körlete volt, ami az "elfekvő" néven futott. De, azért engem is meglepett, hogy hajnal 3-kor, arra kelek, hogy valaki ül az asztalnál és eszik. Mondom, mi a férfi nemiszerv kedves barátom, jó az étvágy? Ez inkább úgy hangozhatott: mmmmmiiiifazcsi. Hát hajnal 3-kor, mi sem természetesebb egy vidéken szocializálódott embernek, na, majd 2 óra múlva kel a Nap, ideje ropogós csipszet enni, műanyagreszelékkel és kavicsokkal. Dühösen visszaaludtam, hisz biztos van nekem is valami becsípődésem... Nem telik el fél óra és valami zörög. Valaki meg akar halni. Kinyitom a szemem... egy másik kolléga a gyógyszereit számolja és rázza egy pohárban. Nem tudsz mit tenni, senki nem akarhatja, hogy meghalódjon... Visszaaludtam, megintcsak morogva. 10 perc ha eltelt... Valaki németül ordít. Mi a fasz már megint... betájoltam ki az, alszik. Ébren egy kukkot nem beszél németül, álmában folyékonyan szid valakit. Itt már zokogtam. A gyerekek taktikáját választottam, álomba sírtam magam. Még nem volt hajnal 4... Amire legközelebb kinyitottam a szemem, egy másik, ágyon fekvő kis sátrat csinált a takaróból. Na, ezt azért nem kéne... Aztán kiderült hogy az elemeket válogatja, meg rádiót hallgat. Elkezdtem fejelgetni a falat, ha máshogy nem, majd szétverem a homlokom és hazavisznek. Kirelaxáltam magamból a feszültséget, ekkor valami sípolni kezdett. Erre többen is felriadtak már és kerestük mi az. Hát a felettem alvó... Sípolt az ember tüdeje. Nem mertük felébreszteni, inkább kivártuk, hátha észhez tér. Vagy leereszt a tüdeje. Lefekvéskor mondjuk, beledughatta volna az ujját legalább a lukba. Ha az Istenek azt akarják, hogy éljen, akkor jön reggelizni úgyis. Amikor ezeket reggeli közben, a többiek tudomására hoztam, jelezték, nem hallgatóznom kéne, hanem aludni, meg amúgy is, én keresem mindenben a hibát és kötekszek folyton. Finoman közbeszóltam, hogy nincs igazuk, ennek a kakaónak is örülök, amit a virsli és a mustár meg a narancs mellé adtak. Szeretem ha nem kell erőlködni a kakival. Aznap, s/n-em lettek új barátaim...